Népújság, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-16 / 294. szám
i mtiesfiii Az értől a nagy óceánig Már megbocsásson Ady Endre, a költő, hogy e sorok ; írója, az újságíró, az egyáltalán nem költői témához hí- • rés versének talán még híresebb sorát idézi szinte mot- ! tóul. S rögtön hozzádünnyögte magában: „No ’iszen, jól j néz ki az az óceán, amely ettől az értől kapja a vizet". ; Az ér a költőnél is, meg az újságírónál, meg a ma már : alig használt köznyelvben is patakot jelent. Pontosabban j patakocskát, vékonyát, mint az emberi vér „csövecskéi”, ; szerteágazókat és összetartókat, hogy az erekből valóban ; patak, a patakból folyó, folyam, s majdan óceán legyen. : Manapság sok cikk. hír, rádiós és tévés riport jelenik : meg a Balatonról, hazánk csodálatos taváról, amelynek : létét még mindig veszélyezteti a környezetszennyeződés, ■ ■ amelynek léte — úgymond — manapság, legalábbis a j szándékok szerint, mégis biztosítottnak látszik. Immáron : vannak, akik esküdni mernek rá, hogy unokáink nem j járnak majd térdig egy zöldre hínárosodott, nagy kitér- : jedésű posványbán, amelyet valamikor magyar tengernek j hívtunk mi, és Európa egyetlen meleg és selymes vizű £ tavának tartott a nem hazánkfia is. Balatonon bámult j bőröm alatt vidáman dobog a szívem most tél idején is, : ha e híreket hallom, mert a Balaton nem Somogy megyéé, j nem Dunántúlé, sőt nem is csak kis hazámé, hanem a £ maga rendje-módja szerint az egész világé. Földünk nagy j ökológiai egyensúlyában, ha nem is olyan rangban és ■ súlyban, mint az Amazonas, vagy az Atlanti-óceán, meg- £ van a maga helye és feladata a mi Balatonunknak is. , £ ■ Ezek után már leírni is alig merem, félve a nevetség- ! keltés látszatától is, hogy az Amazonashoz, vagy az At- : lanti-óceánhoz hasonlítani nem is mervén, de a Balaton- j nal egyazon hasábokon említsem az ért, a patakot, amely [ természetesen nemcsak a költő szavai szerint, hanem a j természet törvényei miatt is az óceánig ér el. Hogyan is : tehetne mersze bárkinek is, hacsaknem mindenbe beleszól- £ ni is merészelő újságíró az illető, hogyan is lenne mer- S sze a Mátrából lefutó kis patakok vizéről szólni, a Laskó- : ról, vagy az Eger-patak vizéről akár, és szólni a többi- £ ékről, amelyet a kéz arasszal átér, vagy amelyek tavasz- ■ szál, ősszel, záporkor, olvadáskor embert és környezetet : is pusztítani képesek? Pedig hát az esőcsepp tisztaságától £ függ a levegő tisztasága, a levegőétől a folyók, a folyamok £ tisztasága, s ez a kölcsönös körforgás, ez a csodálatos : kapcsolata a természet rendjének, ez az, amit védeni, : óvni kell részeiben is. : Hogyne értenék azzal egyet, hogy méntsük meg a £ Balatont. Ki lehetneaz az oktondi, aki sajnálná a lehető- • ségeink szerinti legtöbb pénzt is a Duna. a Tisza és mel- : lékfolyói vizének tisztaságáért? Nemcsak azért, mert el- £ pusztulnak a halak, mint az emberi táplálkozás „alanyai”, £ hanem a bennünk lévő ősi ösztön, a -genetikai kód év- : százmilliós memóriája is ott munkál sejtjeinkben és em- ; lékeztet a vízre: ahonnan jöttünk. Amely nélkül nem lé- £ tezhetünk. Amely a szárazföldi ember számára is éppen ! olyan nélkülözhetetlen, mint a vizek mélye birtokosai : számára. De ezeknek a vizeknek a tisztasága — sejtjeink £ vizének tisztasága is! —, illetőleg azok védelme nem a ■ Balatonnál, nem az óceánnál, hanem az ereknél, a pata- : koknál: a forrásnál kezdődik. : Szomorúan néztem a minap, amint a most szerény £ és nem is serény vizű Laskó milyen szürke, unalmas pisz- : kossággal kanyarogta útját a Tisza felé. Nem vidám a ked- £ vem, ha az Eger-patak vizére nézek romantikus pillanata- • Imban, amint a híd kávájára támaszkodva keresvén a víz, £ a természet, a csend hármas harmóniáját. És mit mond- : ■ jón az ember a Tárná kutyadögöket sodró vizéről, és mit • arról a megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb szennyezett £ vizéről a természetnek, amely ott bugyog, ugrál, csacsog, j cseveg a kövek, a mohos sziklák között, vagy írogat le £ kanyarokat a lösztalajú pázsitba vágva ágyát? A hang a i régi. A vizek hangja nem változik. Ha vak lenne az em- ■ bér, és csak a fülével érzékelné a természet vizes vará- j zsát, míg ízéig nem jutna el a csepp, gyanútlan lenne a j rombolást illetően. Mert rombol az ember és még sok- • szór indoka sincs rá. A Balaton partján, a folyók partján £ épülő' gyárak — mentségük nekik sincs — legalább indo- : kokat tudnak hozni, illetve tudtak hozni a vízszennye- ■ zésre. Amikor indult az üzem, nem ilyen volt a termelés £ jellege. Ha ilyen volt, nem volt ilyen a mennyisége. És \ ha ilyen volt a mennyisége is, hát egyszerűen nem volt • egykor pénz a víztisztító berendezésre. : » De se mentség, se indok nincs azok számára, akik a £ patakot szennyezik. Kocsit mosnak benne vegyszerrel, ! szemetet dobnak bele kegyetlen nemtörődömséggel, „be- £ '.etakarítják” környezetük minden romlandó vizemészthe- £ tetlen szennyét, mit .sem törődve azzal, hogy méterekkel ; lejjebb valaki szomjasan hajol a patak fölé. hogy igyék*! kristálytiszta, habos, friss vizéből. Mert a vízből csak a ; hab maradt, a szenny habjai. j • Az értől az óceánig jut el a víz, hogy az óceánok £ vize milyen, mondhatnánk, azt aligha szabja meg a i Mátra, vagv a Bükk egyik-másik, avagy minden forrásá- £ nak. vizének szennyezettsége. ■ Mondhatnánk! £ De ne mondjuk. £ I Az eredet magában hordja a véget. 1-la a világ min- jj den táián az erdők, hegyek vizeiért felelős emberek csak ! az óceánt védenék, avagy csak a Balatont, a Tiszát ha- £ zánkban. akkor teljesen reménytelen, meddő lenne a küz- £ delem. A végtelen vizek tisztasága a beléjük csorduló jj vízcsenpektől is függ. Ezekért a vízeseppekért vette mot- : tóul az újságíró a köl'ő Ady Endrét, bízván tudva azt, £ hogv ha korunkban élne, erről az immáron földünk égé- £ szét érintő, mélységesen emberi és társadalmi gondról : néki is lett volna, és talán nem is csak néhány mottóval £ idézhető sora. I tytfß/Mifti E ltérítettek. Bizony el. De azért ne számítson izgalmas kalandra az olvasó, arról van szó csupán, hogy az eredeti témától térítettek el. Mégpedig az elnök, a csányi tanácselnök tette ezt. Engedelmükkel, elmesélem. Lelkes pedagógus (volt) Az elmúlt év augusztusában adták át a több mint másfél millió forintos költséggel — és majd 200 ezer forintnyi lakossági hozzájárulással — felújított klubkönyvtárat a község egyetlen közművelődési intézményét. Sokan támogatták az építkezést: 800 ezer forintot adott a megye, a község négy évig gyűjtötte a KÖFA forintjait, amíg összejött 600 ezer, de tettek hozzá maguk a csányiak is családonként három-négy-ötszáz forintot, egy idős özvegyasszony pedig tízezret adott a felújításhoz, mielőtt elköltözött a faluból. Rendben hát az épület, s benne a szépen elrendezett, jól felszerelt könyvtár, amelyet magyar szakos pedagógus Cetö Józsefné irányít, mégpedig nem kevesebb, mint negyedszázados gyakorlattal. Mennyi energiát, kitartó lelkesedést és mindennapi szolgálatot kamatozta, tott az emberek gondolkodásában ez a huszonöt esztendő! Ez is megérne ugyan egy „misét”. — egy újságcikket feltétlenül —, ám az anyagi bajok most , más irányba terelik a krónikás figyelmét. Nemcsak a könyveknek ad ugyanis otthont a szóban forgó épület, hanem egyben olyan művelődési ház-féle is. Kicsiben persze, de azért van egy nagyobbacska terme, meg két tenyérnyi is, szakkörnek való. Mindezeket persze fűteni, világítani kell. És gondoskodni megfelelő közművelődési programról. Szóval: évi hatvanezer forint szükségeltetik még, hogy valóban a művelődés, a szórakozás szerény hajléka legyen a lelkesen újjávarázsolt csányi épület. Ezért a hatvanezerért kerestem a közelmúltban az elnököt, meg illendőségből is persze, hogy megismerjem. Mindössze annyit tudtam róla, hogy hozzáértő, lelkes pedagógus (volt) és új ember a tanácsházán. Meggyőző érvekkel Ha az utcán találkozunk kosarasok edzőjének nézem, a tanácsházán azonban már pontosan tudom, kinek az ajtaján kopogtatok, ö hely- lyel kínál, Manyika pedig — aki gépíró, adminisztrátor, titkárnő és 13 éves egysze- mélyben — finom kávéval. Említem a hatvanezret, ami még hiányzik, ő pedig lassan, komótosan formálva a szavakat válaszol, egyre inkább iendületbe jön, s a következő percekben mór oly lelkesen magyaráz, mintha éppen az újságírót kellene meggyőzni a klubkönyvtár, avagy a közművelődés fontosságáról. Gyorsan túljutunk az említett forintokon, más téma kerül szóba: hagyom eltéríteni magam. Így nem tudom pontosan ki adja azt a hiányzó hatvanezret, különben is egyre kev.ésbé izgatnak az ezresek, inkább az új elnök érdekel, aki okos érveivel. és ha nem értik félre leírom: célratörő agitatív stílusával manapság bizony ritkaságnak, majdnem „hiánycikknek” számit. Viszontlátásra egy év múlva' Elnök elvtárs - Csányból Ha önéletrajzfélét írna. bizonyára felvésné a papírra: pedagógus családból származik, nyugdíjba ment édesapja matematikát, fizikát és kémiát tanított Verpeléten. ő pedig az atyja örökébe igyekezvén az egri főiskolán készült a tanári pályára. Nőtlen korában amolyan fregoli szerepet töltött be. mindig más kqzségben köszöntött rá az új tanév. Mégis odahaza. ról, Verpelétről nősült, s 1971-ben már pedagógus feleséggel érkezett a csányi iskolába. Ambícióval dolgozott, s mert szerette a szakmáját, a hivatás rangjára emelte azt. Egyformán kedves volt neki a matematika, a fizika. — Mindkettőnek megvolt a szépsége. Különben is gyakorlatias ember vagyok, szerettem kísérletezni — említi a múlt időt. Amelynek eseményei közül kiemelendő: egy felkérés alapján — ti. zenketted magával az országból — részt vett a kísérleti fizika tankönyv bírálatában, évekig vezette a kis matematikusok baráti körét, fél évtizedig a csillagászati szakkört is, ez utóbbiért kapta 1975-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Feljegyzendő az is. hogy tizenegy évig tanított. Hozzáértéssel, szívvel, teljes odaadással. Mégis megvált az iskolától, elbúcsúzott a gyerekektől. Rágondolt a járás — Hogyan történt? S vajon nehéz volt-e a döntés? Mit szólt a felesége? — Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel ostromlom. — Vagyis: hogyan lettem elnök? — summázza a kérdőjeleket, majd mesélni kezdi a történetet. — Több mint egy évtizedig az iskolából nézve ismertem a tanács munkáját. Tanácstag sem voltam, a vb-re is csupán mint úttörő csapatvezető készítettem beszámolót. Párttag pedig csak 77-től vagyok. így igencsak váratlanul ért a felkérés. Jöttek a járástól, azt mondták, rám gondoltak. Két hetet kaptam a döntésre. Nem volt könnyű. Az egyik oldalon az iskola, a pedagógus pálya, az élethivatás és természetesen a gyerekek. Nagyon szerettem tanítani. A másik oldalon pedig egy új. egy előttem ismeretlen lehetőség. A feleségem diplomatikusan — és női logikával persze — teljhatalmat adott ebben a kérdésben, szóval rám bízta a döntést. Én pedig igent mondtam. — Érdekelne, miért? — adom fel az újabb labdát. — Eddig azt mondták a csányiak: azért nem halad a falu, mert nem idevalósiak a vezetők. Engem már befogadott a falu, már csányinak érzem magam. Gondoltam, ha én kére t az embereket, akkor talán sok mindent meg lehet itt csinálni. Együtt dolgozni az emberekkel. 33 éves vagyok, úgy érzem, ehhez van elég energiám és temperamentumom is. Elvállaltam hát. Ne higgye, hogy anyagilag sokkal jobban jártam — teszi hozzá. — Az iskolában szeretett kísérletezni, vajon itt a tanácsnál lehet-e? — teszem fel a kissé szívfájdító kérdést. — Kísérletezni? Lehet ugyan, ám korlátozottak a lehetőségek. És mindent csakis a törvényességen belül. EZ nagyon fontos. Gazdag község, de. . Az elnök irodája ízléssel berendezett, kényelmes, kulturált. Ám amolyan mozgó „alakulat” ő, kint a faluban, az emberek között érzi igazán jól magát. Ahogyan fogalmazott: „Együtt dolgozni az emberekkel". — Vajon mi minden foglalkoztatja ezekben a napokban a csányi tanács elnökét? — hajtom tovább a beszélgetés fonalát. Csokorba szedi a megoldást sürgető tennivalókat. — A közművelődésről már beszéltünk. Az a hatvanezer bizony nagyon jó lenne, hiszen több mint felét fűtésre, világításra kell költeni. Új óvoda is kellene, mert a régi épület — talán egy évszázada áll mór —, 84 gyereket fogad 70 férőhelyen, ugyanakkor pedig száz óvodáskorú gyerek van a faluban. Van terület, nem hiányzik az összefogás szándéka sem, csak éppen sokfelé járnak dolgozni az itteni emberek. s így bizony nehéz összehozni a segítő forintokat. Aztán a napközihiány: az állami gazdaság felajánlott ugyan 34 ezer forintot, s kérte, hogy 17 gyereket vegyünk föl a napközibe. Ebben az évben azonban érre már nem volt lehetőségünk két napközis csoportra, ezért áthidaló megoldásként tanulószobába helyeztük el a gyerekeket, akik a bisztróban kapnak ebédet. Sokan el sem hiszik, hogy milyen sok fejtörést okoz nekünk a község jó híre, pontosabban a csányi diny- nye. — Ezt nem értem — vetem közbe. — Mindjárt megérti az elvtórs, ha elmondom, hogy évről évre kora tavasszal 350 család kerekedik fel, és megy az ország különböző tájaira dinnyét termelni, és pénzt keresni, természetesen. És ahol dolgoznak, ott fizetik az adót. A KÖFÁT is. Legalább százezer forint évente, s ez bizony hiányzik a község pénztárcájából. Arról van szó tehát, hogy gazdag ez a község, de szegény a tanácsa. A közeljövőben pontosan felmérjük, kinek van négyszáz négyszögöl művelhető területe a faluban, mert annak itt kell fizetnie az adót. Ha csak száz család van ilyen, az mór harminc- ezér forint tanácsi bevételt jelent, s ez az összeg kétszáz méter járda költségét fedezi. A csányi dinnyések pedig mégiscsak szívesebben fizetik saját községükben az adót, mint az ország más részében. Elidőzünk még a dinnyénél, a társadalmi munkáról is szó esik, majd a pártoktatásról — az elnök vezetőségi tagja a helyi pártszervezetnek —, aztán mert valahogy mégiscsak be kell fejezni ezt a riportot megkérdezem: — Hol nehezebb helytállni: az iskolában, vagy itt, a tanácsházán? — Nehezeket kérdez az elvtárs — mondja. — Most úgy érzem, itt nehezebb. Az iskolában ugyanis volt egy tanterv, amely irányt mutatott. Itt a tanácsnál szabadabb, változatosabb ugyan a lehetőség, ám a problémák megoldásának majdnem mindig anyagi hát. terük van. Az az igazság, hogy én most is pedagógusnak érzem magam, csak éppen egy nehezebb generációval, a felnőttekkel foglalkozom. Persze, hogy visszavó- gyom az iskolába. Remélem is, hogy taníthatok ott néhány órát. Fizikát... ★ Sajnálom, hogy nem találkozhattam az elnök „diplomatikus” feleségével, valamint ötéves kislányával. Bettivel. De hazafelé jövet, miután gondolatban visszapergettem beszélgetésünk néhány mozzanatát, noteszomba feljegyeztem: egy év múltával visszatérek Csiszár Józsefhez. Csány község tanácselnökéhez. Viszontlátásra, elnök elvtárs! Márkusz László í 1 k 4
