Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
tlmÜSM -interjú Kényszer, ösztönzés, tanulságok Beszélgetés dr. Drecin Józseffel, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesével Még egy esztendő, s m agunk mögött tudunk egy ötéves tervidőszakot, s kezdődik a VI. ötéves terv, mely alapv etően új követelményeket állít munkással, vezetővel szemben egyaránt. Milyen tanulságokkal szolgált az elmúlt öt esztendő, mik a tennivalók a jövőben, milyen külső és belső okok kényszerítenek bennünket a magyar gazdaság korszerűsítésére, minőségében új fejlesztésére. Erről nyilatkozott munkatársunknak a közelmúltban dr. Drecin József vezető közgazdász, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese. NÉPÚJSÁG: Hogyan ösz- szegezné az V. ötéves terv eddigi tapasztalatait, hisz e terv még abbban az időszakban készült, amikor azt val- lottuk, hogy a világpiaci változások bennünket nem érintenek. DR. DRECIN JÓZSEF: Tervezési szempontból egyik legfontosabb tanulság, hogy egy ötévre szóló tervidőszak előkészítéséhez csak nagyon komoly nemzetközi analízis alapján lehet hozzákezdeni. A magyar tervezési hagyományok negyedszázadon ke- •esztül ezt a nemzetközi analízist elhanyagolták, de általában a szocialista tervezési gyakorlatban — úgy vélem — nem tulajdonítottak ének nagy szerepet. Ez egyfajta tervezési vakságnak, rossz beidegződésnek bizonyult. így azután egynéhány kérdésben eltévedtünk, naivak voltunk. 1973-ban indultak meg a számunkra is kedvezőtlen világpiaci tendenciák. Amit mi konjunkturális hullámnak véltünk, az elég tartósnak bizonyult. Ez egy jelentős hibánk volt. Természetesen ez még semmi, mert a tervezés, sőt, a jóváhagyás időpontjában is a tervek bizonyos tévedéseket és hibákat rejthetnek magukban. Ugyanakkor mindig megvan a lehetőség a korrigálásra, — ezt a célt szolgálják az éves tervek. Tehát akkor még nem veszett el semmi. A másik hibánk, ha úgy tetszik tanulságunk az volt, hogy a szükséges korrekciókat menetközben, tehát 1975-ben, 76-ban, 77-ben nem végeztük el, ahogy kellett volna. Amiket most teszünk 1980-ban, és tettünk részint 1979-ben, az ilyen jellegű korrekciókat már jóval korábban kellett volna elvégezni. NÉPÚJSÁG: Azt hiszem, hogy a már említett nemzetközi gazdasági változások, jó néhány olyan belső gazdasági ellentmondást is kiéleztek, melyek felett eddig csak elsiklottunk. A jelenlegi tervezőmunkában, a VI. ötéves terv előkészítésében hogyan fonódnak össze a nemzetközi tapasztalatok, a hazai tanulságok és a már említett prognosztika, elem- zés ? DR. DRECIN JÓZSEF: Valóban nemcsak a nemzetközi elemzésekben tévedtünk. Nem foglalkoztunk kellően a belső fejlődési törvényszerűségekkel sem; a magunk fejlődési törvényeink alapján ezeket jobban meg kellett volna vizsgálni. Azt hiszem sokmindent időben tisztázni lehetett volna. Például felfigyelhettünk volna már sokkal korábban a 68-as gazdasági reform bizonyos következményeire. Csak egyetlen példa: mi védtük a munkaerőt, és a stabilitás hitét azzal véltük erősíteni a tömegek szemében, hogy mindenki halál- biztosan ült a székében, a munkahelyén. Meg is látszik a munkafegyelmen, de a vezetésen is. Ami a prognózist illeti. Egyelőre még nem tartunk ott, hogy a prognózis tudomány komoly fejlettségi szintet ért volna el Magyar- országon — nekem az a személyes véleményem, hogy sehol sem a világon. Mi is most kezdjük tanulni ezt, inkább elméleti, mintsem gyakorlati síkon. Inkább intézeti témák, mint állami, intézményi kérdések. A tervhivatalban hosszútávú tervezés folyik, amit nem nevezhetünk prognózisnak. A hosszú távú tervezés csak 10—15 évre terjed. Így hát nem mondhatnám, hogy bármiféle tapasztalatunk van a prognózis és a tervkészítés kapcsolatáról. Lehet, hogy épp a gazdasági előrejelzések hiánya miatt a hosszútávú tervezés is meglehetősen eltér a valóságtól, NÉPÚJSÁG: Elnézést a kérdésért, de akkor hogyan bízhatunk meg a tervek realitásában, mi a biztosíték arra, hogy e tervek nem illúziók, hogy egyáltalán megvalósulnak? DR. DRECIN JÓZSEF: Nekem erről az a véleményem, hogy egy kicsit át kell értékelni a tervek szerepét is. Nehogy valami reformistának nézzen engem! Szóval egyfajta illúzió, valamiféle elvárása az, amit régről hoztunk magunkkal, hogy a tervek döntik el a folyamatokat, a tervek mindent megmondanak. A mi rendszerünkben a terv valóban sokmindent megmond, de a fejlődés nagyon sok minőségi kérdését nem oldhatja meg. E felismerés nyomán került sor a gazdasági irányítás reformjára is Magyarországon. Azon lehet vitatkozni, hogy a központi tervezés meddig mehet el, hol az előrelátásnak és az akcióinknak a határa. Ez eltér más szocialista országok gyakorlatától, ahol nagyobb hatást tulajdonítanak a központi tervezésnek. Ezért azt mondom, hogy inkább a tervben kifejezett gazdaságpolitikai orientációkban lehet bízni. Ügy vélem most már eléggé realisztikusan vizsgáljuk a saját és külső környezetünket, de még így sem fog mindent megoldani a terv. NÉPÚJSÁG: Mind eme gondoknak, úgy hiszem sarkalatos pontja a szabályozás. Egy alkalommal ön azt mondta, hogy a túl szabályozásból csírázik a bürokrácia, annak minden következményével. Ilyen tendenciák évek ótg tapasztalhatók is. Ugyanakkor azt is mondta, hogy a „józan észben” bíznak. De most már több év gazdasági gondjai bizonyítják, hogy egyfajta kényszer nélkül a józan ész mit sem ér. A kicsinyes személyi, - vagy csoportérdekek számtalan esetben bizonyultak erősebbnek a józan észnél. A mai gazdasági követelmények mellett nem luxus ez számunkra? DR. DRECIN JÓZSEF: Azt hiszem a lényegénél fogta meg a kérdést, mikor azt mondta, hogy „kikényszeríteni a józan észt”. Mi hosz- szú időn át — lehet, hogy ez a személyes benyomásom — az ösztönzés bűvkörében éltünk. Ez alatt viszont nagyon egyszerűen azt értettük, hogy kenjük meg a dolgokat, fizessük meg jobban az. embereket, s akkor minden jobban megy. Ez viszont nem ilyen egyszerű. Az emberek nagyobb teljesítményre, a vállalatok eredményesebb gazdálkodásra csak kényszerhelyzetben bírhatok. Vannak persze kivételek, akik sportszerűek, teljesen öntudatból dolgoznak, de általában egy társadalom nem rendezkedhet be a józan észre, arra, hogy mindenki a maximumát nyújtja, még az is, aki nincs erre kényszerítve. Ez bebizonyosodott, s egyik naivitásunk is korábban ebben gyökeredzett. A mechanizmusunk mostani korszerűsítésének is az a célja, hogy ezeket a kényszerhatásokat növelje. Hogy ez mennyire sikerül, azt még most nagyon nehéz megítélni, hiszen 80-ban is bevezetünk még néhány új dolgot, és meggyőződésem, hogy még akkor sincs vége. Ez egy több éves finomítási periódus lesz az árak módosításán keresztül a jövedelemszabályozásig. De nem merném azt mondani, hogy ez a néhány dolog egycsapásra mindent megold. NÜPÜJSAG: Van egy, a vezető gazdasági szakemberek által is vitatott kérdés: differenciálódhatnak-e a vállalatok nálunk? Sokan azt vallják, hogy ez a fajta kényszer az egyetlen megoldás, mások óva intenek tőle. Egyáltalán el tudja képzelni, hogy például nálunk tönkremenjen egy vállalat? DR. DRECIN JÓZSEF: El tudom képzelni, hogy nálunk tönkremenjen egy vállalat, de hogy sok menjen tönkre, azt nem. A differenciálódást inkáb az ösztönzés filozófiai tartományába sorolnám. Mert a differenciálódás az mi? Hogy körülnézek és azt mondom „hoppá, a másik többre vitte, mint én”. Ez így van az ember személyes életében, de a vállalatokéban is. Egyik jobban boldogul, nagyobb a nyeresége, jobb körülményeket biztosít dolgozóinak, mint a másik. Nem tudom elképzelni a jelentős differenciálódást. Elvileg nagyon kívánatos lenne, de azt hiszem ma még a mi szabályozásunk nem olyan — bármennyire is hirdetjük —, hogy a jelentős differenciálódást elviselné. Meglehet, hogy a következő években épp ezen kell munkálkodnunk, hogy ez a szabályozás maga is támogassa az erőteljesebb differenciálódási hajlamokat ... NÉPÚJSÁG: Elnézést, hogy közbevágok, de ez nem mond (Fotó: Szabó Sándor) MILYEN EMBER is dr. Pál Sándor, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház nőgyógyászati és szülészeti osztályának vezető főorvosa? Milyen biztonsággal lehet erre a kérdésre válaszolni, annak ellenére is, hogy az újságíró hosszú évek óta ismeri, hallott róla véleményt közvetlenül mellette dolgozóktól is, ahogyan felettes szerveinek felelőseitől is? — Lelkiismeretes orvos, ügyes kezű sebész — így az egyik vélemény. — Megfontolt, de ha döntött, azonnal és határozottan cselekszik — így a másik vélemény. — Nagy felelősséggel látja el a feladatát a munkásőrség keretében — így a harmadik vélemény. — Nincs elég gondja, még a munkásőrség is kell neki? — a kérdés nem egészen az egyetértés hangján szólt. Milyen ember is tehát dr. Pál Sándor, aki nemrég kitüntetést kapott azért a szolgálatért, amit acélszürke egyenruhában látott el eddig és lát el ezután is? — Azt hiszem, a lendítő erőt mindenki otthonról kapja, a szülők valamelyikétől, ahogyan én is annak idején — ezek már az ő szavai. Az alföldi sík vidékről vezetett édesapjának az útja a mátrai gyógyintézetbe, ahol főgépészként dolgozott. Baloldali meggyőződésű* keménj? ellent az imént elhangzottaknak!? Hisz épp az ösztönzés túlértékeléséről, ugyanakkor a kényszer hiányáról és szükségességéről beszélt. DR. DRECIN JÓZSEF: Nem mond ellent. A kényszer tulajdonképpen mindenki számára kell, hogy érvényesüljön. Egy általános helyzet, ami mindenkit a jobb munkára serkent. A differenciálódás csak azt jelenti, hogy a kényszerhelyzetben különbözők a teljesítmények. Most az a kérdés a differenciálódásnál, hogy az általános kényszerben, miközben mindenki jobban akar dolgozni, nagyobb teljesítményt akar nyújtani, a képesség, a tehetség szükségképpen differenciál. Most mit tegyünk ezzel? Hagyjuk, vagy kiegyenlítsük? Elvi álláspontunk, hogy hagyni kell. De mintha a gyakorlati mechanizmusunkban nem teljesen valósulna meg. Tehát kiegyenlítődnek intézményesen a szükségszerű különbségek. NÉPÚJSÁG: Talán részletkérdésnek tűnik, de az elmúlt esztendőkben nem kis gondot okozott Magyarországon a belső felhasználás, és főként a beruházások kérdése. A jövőben az állami vagy a vállalati beruházásokat részesítik előnyben? DR. DRECIN JÓZSEF: Általában a vállalati beruházásoknak a jövőben nagyobb szerepet szánunk. De ugyanakkor a vállalati beruházáOrvos, acélszürkében kötésű ember volt, akitől sokat hallott és tanult annak idején a serdülő kamasz. Ezt a szellemet vitte magával a kollégiumba, majd a népi kollégiumba is. — A repülőknél lettem orvos. Főként a sebészet érdekelt. De hát milyen az élet? Megüresedett egy hely a nőgyógyászaton, ez már valamivel később történt, és én elvállaltam. KICSIT FURCSÁN hat: nőgyógyász a munkásőrség gyöngyösi egységénél a vezető orvos. — Általános orvosi ismerettel minden szakorvosnak rendelkeznie kell. Különben is a szabályzat pontosan rögzíti, mi a teendője annak az orvosnak, aki a munkásőrségnél vállal feladatot. Csak ezt kell megtartani, semmi mást. Indíttatás otthonról, később egészségügyi munka a hadseregben, de hát hogyan vitt el ez az út a munkásőrségig? — Itt is a véletlen játszott közre, mint annyiszor általában az ember életében. Szóltak 1961-ben, kellene egy orvos a munkásőrséghez, így történt. A véletlenre való hivatkozás eddig kétszer fordult elő a szavaiban. Mintha kerülni akarná ezzel a kifejezéssel a frázisok, veszélyét. Később is többször hivatkozott erre a nem mindenki által kedvelt rendező elvre. De hát a kórházi munkája is annyi elfoglaltságot ad, minek ehhez még önként vállalni egy másikat? Különben is azt tartják az emberek, hogy az orvosok nem nagyon szeretik azt a kollégát, aki „vonalas”, aki mutatja magát, aki a politikai életben is „nyüzsög”. Erre nem gondol? — Vannak barátaim az orvosok között, de azok az orvosok, akik húzódoznak a politikai tevékenységtől, azok nem tartoznak a barátaitól közé. Ha már a kollégák kerültek szóba. megjegyezzük, „messze földön” híres arról,' hogy az osztályán - fegyelmet sok fokozott ellenőrzésére is szükség van, éppen azért, mert nagyon szelektív célokat kell szolgálniuk. Egy csomó vállalat nem érzi ennek a szelektivitásnak a szükségességét és következményeit. Ezért bizonyos ellenőrzés az irányítás részéről feltétlen szükséges. Nem úgy, hogy megsértjük a vállalti önállóságot, átnyúlunk felettük, s úgy döntünk. Hanem úgy, hogy a megfelelő gazdasági szakemberek tanácsokat, felvilágosítást adnak, segítséget nyújtanak... és ha ezután is belevág a vállalat, nézetem szerint hagyni kell. Lehet, hogy neki van igaza! NÉPÚJSÁG: Évekkel ezelőtt tűztük ki a célt, hogy elérjük a fejlett tőkés országok gazdasági színvonalát. Látja-e ön a megvalósítás reális lehetőségét? DR. DRECIN JÓZSEF: Nagyon nehéz itt jósolni — mert jósolni kell —, de a magyar gazdaság felzárkózása bizonyos fejlettségi mutatók alapján megkezdődött és némiképp valami közeledést sikerült is elérni. Nem vagyunk mi azonban e felzárkózás ütemével megelégedve. Potenciálisan számunkra is adottak a lehetőségek, de az biztos, hogy úgy érhetünk el csak komoly sikereket, ha gazdasági tevékenységünk minősége nem olyan, mint most. Ebbe beletartozik a fejlett vezetési kultúra, a nagyobb munka- fegyelem, végre komolyan kell venni a minőséget is, és mindaz beletartozik — most követel, ha úgy tetszik: szigorú, a munkában nem ismer engedményt. Valahogy úgy vannak ezzel is manapság a beosztottak, hogy általában nem lelkesednek a kemény kezű főnökért. — Ázt szoktam mondani, mindenki csak megközelítően dolgozzon annyit az osztályomon, mint én, és akkor megértjük egymást. Eddig még senki sem „szökött meg” tőlem azért, mert a rendet, a fegyelmet megköveteltem. Talán nem is olyan furcsa gondolattársítás: azért lett munkásőr, mert szereti a fegyelmet, vagy azért követel fegyelmet az intézetben js, mert megszokta a katonás magatartást? — Nem hiszem, hogy ilyen összefüggés lenne a két dolog között. Szerintem a fegyelmezettség. általános emberi alapkövetelmény, amit persze a körülmények, a környezet, a család is befolyásol. DE NEM SOKKAL később mégis visszakanyarodunk ehhez a témához, amikor arról van szó, hogy a munkásőrség tagjai között elég sok a nőgyógyász. Megemlítette, hogy osztályáról az egyik, fiatal kollégáját is nemrég szervezte be a testület tagjai közé. — Talán azzal magyarázható ez a tény, hogy a nő- gyógyászati feladat nagyon hasonlít a harci feladatra. Gyors áttekintés, a tények értékelése, azonnali döntés és késedelem nélküli végrehajtás. Mennyire egyeznek ezek a mozzanatok. Ha meggondolom... Nem érdekes? Sok mindenről szó esett már, de a közvetlenül érintett kis közösségről, a családról még nem. — Ha a munkásőrségben kell valamilyen feladatot ellátnom, az én vekkerem ilyenkor a feleségem. És mire felöltözöm, már a friss feketekávé is ott vár az asztalon. A két nagyobb gyerekünk így fogadja el a dolgokat, 'ahogyan vannak. A legkisebbik, az ötéves Csaba pedig akkor a legboldogabb, ha megkaparinthatja a egy nagyon triviális igazságot mondok — amiben le vagyunk maradva! De ez nemcsak szabályozási kérdés, hanem káderkérdés is többek között, tehát hogy milyen embereink lesznek, akik célkitűzéseinket megvalósítják. A vezetésnek úgyszólván minden szintjén, a művezetőtől a miniszterig lényegesen javítani kell ehhez a vezetési kultúrát. NÉPÚJSÁG: ön szerint á következő években minőségében új szakasz kezdődik a magyar gazdaság életében? DR. DRECIN JÓZSEF: Ha optimista vagyok, nyugodtan mondhatom azt, hogy igen. Azok a lépések, melyeket már részben megtettünk,’ részben pedig a fejünkben van, nem minden részletében világosan, — de ki fog tisztulni! — nos ezek feljogosítanak bennünket talán arra, hogy valóban új szakaszról beszéljünk. Mert most van egy nagy eltökéltség a vezetés részéről: kíméletlenül, tárgyilagosan szembenézni az igazsággal! Ha most ez így kibontakozik és erősödik, akkor én jogosan lehetek derűlátó, hogy a magyar gazdaság új körülmények közt fog tovább fejlődni, noha objektív körülményei lényegesen nehezebb bek lesznek. NÉPÚJSÁG:— — Köszönjük a beszélge-, tést. Cziráki Péter munkásőrsapkámat és a fejébe nyomhatja. Akkor még előszedi a puskáját is, és kijelenti, ő is munkásőr. De az is lényeges dolog, bár apróságnak fogható fel, hogy a feleségemet a munkahelyén esetleg nem köszönti senki nőnapkor, a munkásőrség parancsnoksága viszont soha nem feledkezik meg róla, akárcsak a többi munkásőr- feleségről. No, lám, jegyezte már meg a feleségem, ilyenek a munkásőrök. Hát — ilyenek a munkás-' őrök. Ismételhetjük meg a szavakat mi is, és most leszűkíthetjük a minősítést arra a személyre, akiről szóltunk. ÖTÖDIK ALKALOMMAL kapott most kitüntetést, kettőt az egészségügyi munkájáért, a többit a munkásőrségben kifejtett tevékenységéért vette át. — Hogy miért kaptam ezt a kitüntetést most? Furcsa és szokatlan a kérdés, mert feltételezhető, hogy nem mindenki tud rá válaszolni az adott esetben. Én azt hiszem, tudom, miért kaptam. Persze, hogy jólesett, örültem' neki, legyezte a hiúságomat, miért tagadnám. Mindentől függetlenül, én nagyon jól érzem magam a munkásőrök között. Az elvtársak mindig készségesek, mindig megértjük egymást, segítenek és érzem a megbecsülést is. Jó vel"k együtt lenni. Maradt a kérdés a végére, az, amivel kezdtük: milyen ember is dr. Pál Sándor? Vajon lehet erre tőmondatokkal válaszolni? Feltételezhető-e, hogy csak csupa jó tulajdonságai vannak? Az biztos: munkában,’ szolgálatban szigorú, a társaitól elvárja, hogy vele együtt lépjenek. G. Molnár Ferenc 1 Ä 4© 1979. november 4., vasárnap
