Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-30 / 280. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! , NPfl iiitag jár a szép is Munkatársaink Hevesi Háziipari Szövetkezetnél készített riportja lapunk 3-as oldalán olvasható. AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 280. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1979. november 30., péntek Sőt! A nyaghiány miatt — annak idején la­punkban is beszámoltunk róla — hetekig álltak a gépek megyénk egyik nagyvállalatának gyáregy­ségében. Mint a vállalat vezetőitől megtudtuk: a ' kiesett termelés értéke ' meghaladja a húszmillió | forintot. j E jóval több mint szo- j moru eset csak a puszta 1 véletlen miatt nem ismét­lődött meg a napokban Egerben. Történt pedig, hogy egy tanácskozáson | egymás mellé került a baj­bajutott kis és a gondtala- j nul dolgozó nagyüzem első I számú gazdasági vezetője. A kölcsönös üdvözlés és a í szokásos hogy vagy, hogy vagy után természetesen szóba került a két gyár év • végi hajrája is, és a kis ! üzem vezetője lelkét is ki- i öntve panaszolta el nagy bánatát kollégájának. Mire ő — ha hiszik, ha nem — eképpen válaszolt: „Hát miért nem szóltok nekünk! Szívesen kisegítünk, ne­künk van bőven ilyen anyagunk... ” Mondani is fölösleges: az üzlet azonnal létrejött és a kis üzem teherautóira már másnap felrakták a nagyüzem raktárából az acéllemezeket. A történet ezzel természetesen véget is ért, illetve már csak az van hátra, hogy a kis üzem majd visszaadja a nagy­üzemnek a hitelbe kapott lemezeket. Lám: nem mindig any- nyira bonyolult az élet, mint hinnénk. Elég egy ta­nácskozás, egy véletlen ta­lálkozás és máris megszű­nik a gond, máris lesz, il­letve máris van még acél­lemez is. Sajnos a valóság azonban mégsem ennyire egyszerű. { A példgk ugyanis azt bizo­nyítják: üzemeink, vállala- táink, szövetkezeteink dön­tő többsége ma is többet J tud a világpiac, a nagyvi­Í lág szakmai híreiről, esemé­nyeiről, mint a szomszéd­ban, vagy a tőle mindössze 1 tíz-tizenöt kilométerre dől- i gozó gyár, gazdaság életé- , í ről, munkájáról. Így aztán persze, hogy nem divat egymástól ötletet, tanácsot, sőt mint a példa is bizo- j nyitja: még segítséget sem I kérni. Pedig mennyivel olcsóbb j és érdemesebb lenne egy- 1 másra jobban odafigyelni. ! egymás munkáját jobban ismerni, és elsőként egy­másnak szólni, ha gond, ha baj van. Egyszer a kicsi a nagynak máskor a nagy a kicsinek. Mert mindenkit érhet „baleset”, a ma gond j ! nélkül dolgozó nagyvállalat , j holnap rászorulhat a ki- j sebbre. i ! Az effajta kapcsolat, ba- ! ráti kézfogás természetesen nem ígér annyi „érdekessé- get”, mint mondjuk a 1 trösztnél, vagy a miniszté- | riumban tett panasz, de i egyáltalán nem biztos, hogy esetenként nem érhet any- ■ nyit. Koós József \ A másod- és mellékfoglalkozásokról — Tájékoztatók a külföldi tárgyalásokról — A költségvetési intézmények munkaerő­gazdálkodása Ölest tartott a Minisztertanács A szocialista országok energetikai együttműködésé­ről nyilatkozott a szovjet te­levízióban Pjotr Nyeporozs- nyij. a Szovjetunió energeti­kai és villamosítási minisz­tere. A KGST villamosipari állandó bizottságának elnöki tisztét is betöltő szovjet mi­niszter elsősorban az egysé­ges villamosenergia-hálózat A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke tájékoztatta a kormányt a Francia Köz­társaságban tett hivatalos lá­togatásáról. A kormány a tájékoztatást jóváhagyólag tudomásul vette. Borbándi János miniszter­elnök-helyettes beszámolt a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormánykö­zi bizottság, Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes a magyar—lengyel gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság ülésszakáról. A kormány jó­váhagyólag tudomásul vette a beszámolókat. A kormány — Marjai Jó­zsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének jelentése alapján — jóváhagyólag tu­domásul vette Braniszlav Ikonicsnak, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ság Szövetségi Végrehajtó Tanácsa elnökhelyettesének magyarországi látogatásáról és tárgyalásairól szóló tájé­koztatást. A Minisztertanács a pénz­ügy- és a munkaügyi minisz­ter előterjesztése alapján in­tézkedési programot fogadott el az igazgatási, irányítási és egyéb, költségvetésből gaz­dálkodó intézmények és szer­vezetek munkaerő-gazdálko­dásának javítására. A prog­ram célja: e területeken is növelni a munka hatékony­ságát. A feladatok ésszerűbb megosztásával, az adminiszt­ráció csökkentésével és min­denekelőtt a jobb szervezés­sel el kell érni, hogy csak a feltétlenül szükséges munka­erőt foglalkoztassák. Határo­zatot hozott a másodállások és mellékfoglalkozások kor­látozására, kivéve i a fizikai munkaterületeket, ahol a fő­álláson kívüli foglalkoztatás korlátozásának enyhítésére kerül sor. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) — Ügy kezdtem, mint kéziszövő. Elfáradtam, de nem bír* nám abbahagyni — mondta László Lászlóné. (Fotó: Perl Márton) A Szovjetunió csökkenti katonai költségvetését Folytatja munkáját a Legfelsőbb Tanács Teljesítették exportvállalásukat A XII. pártkongresszus tiszteletére és hazánk fel- szabadulásának jubileuma alkalmából a Csepel Autó egri gyárának kollektívája export pótalkatrész-kötele­zettségének határidő előtti teljesítését ajánlotta fel pót­vállalásként. A pótalkatré­szek tervezett termelési ér­téke 49 millió forint, fontos feladat a gyár egész • évi munkájában. Mint arról a gyár veze­tőitől tájékoztatást kaptunk, ezt a vállalásukat ma reg­gelre, a megyeszékhely fel- szabadulásának jubileumára sikerrel teljesítették; elké­szült az utolsó csomag is a tervezett pótalkatrészekből. Energiaellátás KGST-együtt működéssel létrehozását emelte ki, amelynek első fontos állo­mása az Albertirsa—Vinnyi- ca közötti 750 kilovoltos táv­vezeték építése volt. A veze­ték üzembe helyezésével a szovjet energetikai hálózat­ból rendszeresen juttathat­nak elektromos energiát ’ a KGST európai tagjainak egységes rendszerébe, de számos esetben a KGST-ál- lamok juttatnak felesleges elektromos energiát a szovjet hálózatba. Nyeporozsnyij megismétel­te: a KGST tagjait nem fe­nyegeti az energiaválság: a rendelkezésre á)ló készletek elegendők, ez azonban nem jelenti azt, hogy kiaknázásuk ne válna mindinkább -ne­hézzé és költségessé, továb­bításuk ne okozna gondokat. Ebből következően egyrészt szoros összefogásra, a tervek összehangolására van szük­ség, ugyanakkor a takarékos­ság az energiával valameny- nyi szocialista ország számá­ra feltétlenül szükséges. Nyeporozsnyij ismételten cáfolta azokat a nyugati hí­reszteléseket, amelyek szerint a Szovjetunió néhány éven belül olajexportőrből olaj- importőrré válhat. Leszö­gezte: ahogy azt a KGST 33. tanácsülésén is közölték, a Szovjetunió fenntartja és bő­víti az elkövetkező években nyersolaj- és földgázszállí­tásait a szocialista közösség országainak. A Legfelsőbb Tanács két háza, a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács, csü­törtökön külön-külön ülésen folytatta a szerdán beter­jesztett 1980. évi terv- és költ­ségvetés vitáját, hogy minél több küldött kapjon lehetősé­get a felszólalásra. Mint is­meretes, már a tervezetek előzetes vitájában is mintegy 150 szovjet képviselő fejtet­te ki véleményét. A szerda délutáni ülése­ken elhangzott első felszóla­lások általában azt emelték ki, hogy az SZKP KB hatá­rozata útmutató jelentőségű a terv megvalósítása szem­pontjából, s a munkának most elsősorban arra kell irányulnia, hogy a felsorolt hibákat leküzdjék, az elma­radást pótolják. Sok felszó­laló idézte Leonyid Brezs- nyevnek a KB plénumán el­hangzott beszédét. A szovjet lapokban teljes szöveggel megjelent beszéd igen rész­letesen foglalkozik az elma­radásokkal. Név szerint bí­rálja azokat a minisztereket, magas rangú állami vezető­ket, akik felelősek a problé­mákért, azért, hogy a szállí­tás, a kohászat, az olajbá­nyászat, a közszükségleti cik­kek termelése elmaradt az előirányzatok mögött. A Legfelsőbb Tanács ülé­sén máris több felszólalás foglalkozott azzal, hogy mi­ként lehet pótolni a mulasz­tásokat, és biztosítani a je­lenlegi ötéves terv sikeres be­fejezését, a következő ötéves terv megfelelő előkészítését. Több felszólalás foglalko­zott a Szovjetunió költségve­tésével. Kiemelték például, hogy a Szovjetunió csökken­ti katonai költségvetését. Több mint negyven kül­dött szólalt fel csütörtökön a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két házában, a Szö­vetségi Tanácsban és a Nemzetiségi Tanácsban a jövő évi terv és költségvetés vitájában. A felszólalások támogatták a beterjesztett javaslatot, foglalkoztak azok­kal a problémákkal, ame­lyekre az SZKP KB ülése, Budapesten a DÍVSZ irodájának tagjaival találkoztak csütörtökön a Palesztin Félszoba- dítási Szervezet képviselői. Megemlékeztek arról, hogy novertiber 29. a palesztirl néppel való szolidaritás napja. Az ENSZ-közgyűlés határozatban mondta ki, Palesztina terüle­tén két államot kell létrehozni: Izraelt és Palesztinát, de mindeddig csak az egyik ál­lam, Izrael jött létre. A PFSZ küzd államalakítási jogáért és a közel-keleti igazságos és tartós békéért. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Jasszer Arafatot, a Palesz­tinái Felszabaditási Szervezet végrehajtó bizottságának elnökét, a palesztin néppel való szolidaritás nemzetközi napra alkalmából. (Népújság, MTI, KS-telefató) Leonyid Brezsnyev ott el­hangzott beszéde hívta föl a figyelmet, számos példával bizonyították, hogy a terv­ben foglalt feladatok való­sak és kellő szervezéssel, megfelelő összefogással, a dolgozók egyöntetű támoga­tásával megvalósíthatók. A felszólalok egy része bírálta az egyes minisztériumok, igazgatási szervek munkáját, a szervezetlenséget, ugyan­akkor sok példát hozott fel a megoldásra is. ; A Legfelsőbb Tanács ülés­szaka pénteken délelőtt tel­jes üléssel folytatódik. (MTI) Gromiko az NDK-ba utazik Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke csü- , törtökön fogadta Pjotr Ab- raszimovot, a Szovjetunió berlini nagykövetét. Abra- szimov tájékoztatta, Hone- ckent, az SZKP Központi Bi­zottságának legutóbbi ülé­séről. A találkozón megállapodtak arról, hogy Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szov­jetunió külügyminisztere a közeli napokban az NDK-ba látogat. ■ , i ............... ......... 11 i. ■ —, T ámogatjuk a palesztin népet

Next

/
Thumbnails
Contents