Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-27 / 277. szám

A közhöz címzett

üzem

Franciaország emberíávlatban

Bevezető és egy s más még

Nem túlságosan távoli még a nap — 1968. július 16. —, sokan emlékeznek rá Heves Nagyközség Tanácsa Kommunális Üzemének dolgozói közül. Ez a nap volt a kezdet, a megalakulás napja, s mint ilyen — a 82 alapító tag legtöbbje számára — feledhetetlen. Köztük természetesen Mészáros József üzemvezető és Bencze Ferenc főkönyvelő számára is. Velük beszélgetünk az elmúlt évtized eredményeiről, az előttük álló további feladatokról.

— Már elöljáróban elmondhatjuk — kezdi a szót Mészáros József —, hogy munkánk jellegében alapvető változás nem történt, a feladat legfontosabb jegyeiben változatlanul az, ami így szerepel az alapító levélben: tanácsi kezelésbe tartozó épületek javítása, karbantartása — kimondottan építőipari jelleggel. A feladat kezdetben a járáshoz tartozó valamennyi községre vonatkozott, és elsősorban iskolák, tanácsházak és lakóházak javítását, tatarozását jelentette. Az esetleges fennmaradó kapacitásunkat nem tanácsi igazgatás alá tartozó megrendelők kötötték le.

Az alakulás évében — te-' hát hat hónap alatt — 3

millió 11 ezer forint termelési értéket tudott az üzem felmutatni, és erre ma is büszkék mindazok, akik akkor részesei voltak a munkának.

— Minimális eszközökkel,

megfelelő gépek hiányában, úgyszólván csak puszta kézzel, malteroskanalakkal

kezdtük a munkát — mondja erről Bencze Ferenc —, ilyen körülmények között nagyon szépnek láttuk akkor is a hárommilliót meghaladó termelési értéket, és ma, tizenegy esztendő távlatából változatlanul büszkék vagyunk rá.

Rend, virág, tisztaság

A kommunális üzem életében alapvető változást az 1971. esztendő hozott, amikor a járásszékhely, a nagyközségi tanács hatáskörébe kerültek, jóllehet, „elvi” tevékenységi területük változatlanul kiterjed a járás többi területére is. A korábbi kizárólagosan csak építőipari munka azonban ekkor már igazi kommunális jellegű feladatokkal válik teljessé, olyanokkal, mint a köztisztaság, parkfenntartás, kertészet, fürdő ... Ekkor 120 dolgozójuk van, 1975-re pedig már kétszer annyian dolgoznak, mint az alakulás évében.

— Azokat az éveket tekintjük — magyarázza a főkönyvelő — az extenzív fejlődés éveinek. Erre utal, a jól végzett munka eredménye, mindenekelőtt az, hogy Heves nagyközség sokat tudott levetkőzni korábbi falusi jellegéből, és napjainkban nemcsak, hogy mindinkább méltóvá válik a nagyközségi ranghoz, de arculata sok tekintetben már a városokéhoz közelít, az itt élő mintegy 12 ezer ember életmódjára, életformájára nem kis pozitív hatást gyakorolva ezzel. Ha „csak” azt vesszük, hogy a járás- székhelyen sikerült megoldani a gépjárművel történő szemétszállítást, hogy tízezer négyzetméterrel növekedett a belterjes park területe, és igy a virággal és díszcserjével beültetett terület összességében meghaladja az 55 ezer négyzetmétert. és ez most, az új lakótelepek kialakulásával természetesen jelentősen tovább növekszik, már ezekből is látható, hogy indokolt volt az üzem megalakítása, dolgozói eredményes munkát végeztek az elmúlt évtized leforgása alatt.

Felmerül ezek után a kérdés, hogy ilyen rövid idő alatt, ilyen kevés tapasztalattal és a kezdetet jelző enyhén szólva szerény anyagi lehetőségekkel hogyan lehetett ilyen szép eredményeket elérni ?

összeforrva

A választ az üzem vezetői nem utolsósorban abban látják, hogy a dolgozói létszámban mindig egészséges volt a munkások és alkalmazottak aránya, hasonló a jelenlegihez, amikor is a 175 dolgozó közül csak 21 szerepel az alkalmazotti kategóriában, az összes többi munkás. Ez az arány lényegesen jobb a szakmai országos átlagnál. Erős és megbecsült a törzsgárdájuk is, akikhez azokat sorolják, akik legalább öt évet töltöttek eddig eredményes munkával az üzemben.

Ugyanakkor az sem vitás, hogy — jóllehet, mindent megtesznek a törzsgárdához tartozók és a kiemelkedő munkát végzők megfelelő anyagi elismeréséért az erkölcsiek mellett, mégis — erre aránylag szerény lehetőségeik vannak. Az a tény, hogy végeredményben huzamosabb idő óta változatlan létszámmal dolgoznak, az viszont mutatja, hogy ösz- szeforrott kollektíva munkálkodik a kommunális üzemben.

— így látjuk, így érezzük — mondja erről Mészáros József —, és hisszük, hogy ez a jövőben is így lesz. További feladatainkat máskülönben aligha oldhatnánk meg olyan szinten, amit a lakosság és megrendelőink már megszoktak. Márpedig — egyre több a feladatunk.

Még: Kömlő, Kisköre,

Tiszanána

Hogy mást ne mondjak, Heves nagyközségben új lakótelepek épülnek, ezeket természetesen szintén be kell kapcsolni az intézményes szemételszállításba. Hasonló a helyzet Komlón, Kiskörén, Tiszanánán, és vannak elképzeléseink arra is, hogy ezt a tevékenységet kiterjesztjük a Tárná mentére is, de ehhez a feltételek — gépi eszközök, lerakóhelyek, illetve ezek finanszírozása — még nem adottak.

Ez a probléma szorosan kapcsolódik egy másikhoz, ahhoz, hogy nagyon szétszórt területen kell végezniük feladatukat, sok az apró munkahely, és ez szétforgácsolja az erőket. Éppen ezért céljuk a munkahelyek számának lehetséges csökkentése — ami azonban nem zárja ki az indokolt bővítést sem. Jelenleg ugyanis az a helyzet — magyarázza erről a két vezető —, hogy a meglevő gépparkkal nem képesek bejárni a területet, nagyobb ráfordítást igényel a felvonulás, mintamennyit a produktum, a termelési érték hoz, magyarán megmondva: többe kerül a leves, mint a hús ...

A dolog mégsem ilyen egyszerű. Az „apróbb” munkák nagyrészét ugyanis a tanácsi kezelésű házak javítása, renoválása teszi ki, ez a munka viszont közvetlenül lakossági érdekeket elégít ki, így még akkor sem lehet lemondani róla, ha ez a tevékenység netalán ráfizetéses.

Jelek az úton

— Ez is arra ösztönöz bennünket — mondja az üzemvezető —, hogy találjunk olyan területeket a korábbi tevékenységi körünk mellé, ahol hasznos és jövedelmező munkát végezhetünk. Ilyen terület számunkra a mélyépítés, ezen belül is első helyen az utak szerepelnek. Ezt úgy tudtuk megvalósítani, hogy a megyei tanács út- felügyelete hatékony anyagi segítséget — több mint kétmillió forintot adott üzemünknek gépek beszerzésére. így eredményesen tudjuk végezni az utak karbantartását a hevesi és a füzesabonyi járás területén, az átjelzések felfestését pedig az egész megye területén mi „produkáltuk”. Az ez. évben végzett útfelfestési munkánk 3500 négyzetméter körül van, amit azt jelenti, mintegy 25 kilométer hosszúságban festettünk útjainkon friss záróvonalat, útfeleket. Örömünkre szolgál, hogy megrendelőink a minőséggel elégedettek, garanciális kifogás eddig nem érkezett be hozzánk.

Ez — hadd mondjuk el végezetül — nem számít túlzottan nagy meglepetésnek a kommunális üzem életében. Az úgyszólván kifogástalan minőségi munka szinte alapszabály náluk, csakúgy, mint az évenkénti 6—8 százalékos termelékenységnövekedés, utóbbi összhangban az üzem munkája iránti igények növekedésével. Ennek megfelelően emelkedik a termelési értékük is, ami 1978-ban pontosan 19 millió 965 ezer forint volt, ez évben pedig — és ebben már biztosak — meghaladja a 21 millió forintot.

Úgy tervezik — a lehetőségek ismeretében bár szerényen —, hogy jövőre 25 milliós tervet tudnak majd teljesíteni.

Remélhetőleg a lakosság megelégedésére.

B. Kun Tibor

Brigád az oroszi bányából

(Tudósítónktól):

Begördülnek a buszok — ez Országos Ere- és Ásványbányák gyöngyösoroszi bányája benépesedik. Műszakváltás következik.

Bállá István a 31-es „csoport” szocialista brigádvezetője huszonnégy társával műszakot cserél. Arca kissé sápadt, meglátszik rajta, hogy fáradt, hiszen a műszak — mint mondja — mindig megviseli az embert. A föld alatt 400 méterre sok minden történik, nem veszélytelen munka, nagyon oda kell figyelni.

A négyszeres aranykoszorús szocialista brigád tagjai csaknem tíz községből járnak ide, de mégis úgy össze- kovácsolódtak, mintha egy család lennének. A vállalat legjobb brigádjaként emlegetik őket. Mint a bánya legjobbjai, állandóan képezik magukat mindazért, hogy még nagyobb felkészültséggel segítsék a bánya feladatainak megoldását.

— A háromnegyed év eredménye vállalati szinten nem megnyugtató — mondja Szőke András üzemvezető—, de a felzárkózás érdekében nagy vállalásokat tettek brigádjaink. A kongresszusi vállalásában kiemelkedő munkát ajánlott fel ez a nagyszerű brigád. Mint magazin- fejtők vállalták, hogy a jelenleg legjobb minőségű te- lérszakaszon. érces területen. rekordidő alatt leművelnek egy fejtést: két hónap helyett harmincöt nap alatt.

— Nagy munka ám ez — szól közbe a brigádvezető —, egy bányásznak napi tizenhárom tonna teljesítményt kell elérnie! Nagy mennyiségben szállítják az ércport exportra is, tudjuk, igyekeznünk kell.

A brigád a mozgalmi munkában is élen jár. Megtalálhatók közöttük pártvezetőségi tagok, szakszervezeti bizalmiak, hatan tagjai a munkásőrségnek.

— Mi mindenre készek vagyunk — mondja a brigádvezető — csak a munka- körülményeinken változtatnának már! Tíz éve a fejtési műveleten — azonkívül, hogy nagyobb teljesítményű fúrókalapácsokkal dolgozunk — a munkakörülmények nem javultak. Meg van rendelve ugyan a vágathajtáshoz a fúrókocsi, ami már segítené a fizikai munka csökkentését, de bizony az nehezen

Tüntető fiatalok tiltakozó aláírást gyűjtenek: gond a fiatalok elhelyezkedése az országban

1.

Népszerű sorozata volt a francia televíziónak a hazánkban ,* is bemutatott Franciaország madártávlatban című és a Franciaország múltját idéző, de jelenét is felvillantó, alkotás. E sorozat elsősorba'n a Loire menti kastélyok bemutatásával, madártávlatból adott képet és ízelítőt a francia nép történetéből is. Franciaország embertávlatból, adtam e címet most következő beszámolóknak, nem azért — bevallom, persze azért is —, hogy fel —, és kihasználjam e népszerű sorozatot, megágyazandón magam írásai hatásához. Adtam e címet sokkal inkább azért, mert bár Lázár Györgynek, a magyar kormány elnökének franciaországi látogatása alkalmából objektíve és szubjektíve is több lehetőségem volt a mai francia élet megismerésére, mint egyébként egy szűk másfél hét ezt lehetővé tette volna, mégis oly közel nem kerülhettem a mindennapi és mai Franciaországhoz, hogy az emberközelt merhettem volna jelzőként, vagy helyhatározóként használni.

A magyar sajtó, a televízió és a rádió részletesen is beszámolt a magyar miniszterelnök párizsi látogatásának eseményeiről és eredményeiről, s ezekből a • beszámolókból is kitűnt már előbb, hogy a magyar— francia közös közlemény joggal fogalmazhatott úgy, miszerint „.. o tárgyalások a magyar—francia kapcsolatokra hagyományosan jellemző barátság és kölcsönös tisztelet jegyében folytak”. Aligha lenne hát különösebb értelme, hogy ismét felidézzem a tárgyalások körülményeit, a programot, azt az újságírói-emberi és hazafiúi jóérzést, amely akkor töltött el, amikor a Crillon-palota felett — a Condord-tér szélén, Párizs szívében, a Szajna partján álló hatalmas, elegáns szálloda ez — ott láttam lobogni a magyar zászlót. Amire vállalkozni akarok: felvillantani a mai Fraciaországról, magyar szemmel, embertávlatból egy, a beszélgetések formálta olyan képet, amely kereér ide. Ott tartunk, hogy bányánkban az átlagéletkor mindig nagyobb lesz. A fiatalok elkerülnek bennünket, a rossz munkakörülmények, meg a szénbányászattól közel ezer forinttal alacsonyabb fizetés miatt. Az ország egyetlen telérbányája a gyöngyösoroszi és csak ezen a helyen bányásznak ólmot, cinket. A bányászok munkájára nagy szükség van, éppen ezért a munkakörülményeiken is javítani kell. A bánya gyomrában lefelé haladva már a szellőztetés is gyengül a klimatikus viszonyok romlanak, a páratartalom kilencvennégy százalékos, amit a szellőztetés javításával lehet kibírhatóvá tenni. Ahhoz, Hogy a bánya teljesíteni tudja tervét, ebben is segíteni kell. Hiszen mint hírlik a kutatások eredményei itt is ígérnek újabb ércmezőket.

Gyenes István

tei közé jól beleilleszkedik, illetőleg, amely jó hátteret ad e franciaországi látogatásnak és a jövő minden bizonnyal továbbfejlődő kapcsolatainak.

így sem lesz módom részletesebben foglalkozni például azzal az elkeseredett küzdelemmel, amelyet a francia államelnökkel az élen a politikai, gazdasági vezetés folytat az olcsó angol, illetőleg újrzélandi bir- kadömping ellen, s amely létében fenyegetheti a francia mezőgazdaságot. Nem azért nem szólok majd bővebben a nap, mint nap meg-megújuló tüntetésekről, a sztrájkokról — jelesen, a hazautazásunk is majd megkérdőjelező repülőtéri

sztrájkról —, mert azok egy része aligha érinti komolyabban akár a gazdasági, akár a politikai életet, míg más része egyik napról a másikra megbéníthatja

ugyan Franciaországot is akár, ám ilyen sztrájkok most (?) nem fenyegetnek sem Párizsban, sem másutt. Az idő és a hely azt sem teszi lehetővé, hogy a francia kormány költségvetési vitája körül kialakult majdnem válsághelyzetről írjak részletesebben, hiszen a vészhullámok — legalábbis átmenetileg — elültek mór.

Birkaválság,

Kormányválság.

Olajválság...

.. .amely utóbbi természetszerűleg igencsak érinti Franciaországot is. Az árak emelkedése, a növekvő munkanélküliség, és a mind jobban terjedő háborús félelem-pszichózis korántsem teszi ma már oly kedélyessé a francia embert, mint amilyen volt akár csak egy fél évtizeddel ezelőtt is. Igaz, hogy a Persing-rakéták ügye nem annyira francia, mint sokkal inkább NATO-ügy. Legalábbis Monsieur Bressot, a külügyminisztérium vezető munkatársa szerint, aki udvarias, de határozott mozdulattal szerette volna a kérdést lesöpörni az asztaláról, mondván ......nem mi gyártj

uk ezeket a rakétákat... Franciaország nem játszik ebben a játékban...” Csakhogy ez a játék, hogy maradjunk e szóhasználatnál, lehetségesen nem francia ügy, de valójában az ideges francia kisember ügye. Az önálló francia katonapolitika (is), ám korántsem lehet független, ha a leszerelésről, a Nyugat-Európában felállított Persing-rakéták ügyéről van szó. Már csak azért sem, mert az effajta függetlenség nem vág egybe azokkal a francia hatalmi törekvésekkel, amelyeket ilyen, vagy olyan formában, de kiérez- hettem a legkülönbözőbb és a politikát, a gazdaságot értelmező megfogalmazásokból.

A Le Figaró, a kormányhoz ugyancsak közelálló nagynevű napilap egyenesen a muzulmán világ robbanásának nevezte nyolchasáb'os, elsőoldalas beszámolójában mindazt, ami most Iránban és Irán körül, a mohamedán világban történik. „Khomei- ni a 20. században egy középkori országot akar teremteni. Olyan ő, mint Savana rolla volt hajdanán,.. De Franciaország nem tud közvetiteni...” — fejtegette tovább többek között a külügyi tisztviselő, s nem volt nehéz kiérteni belőle, hogy az évente — az ország határain belül — egymillió tonna olajat termelő Franciaország — hazánk kétmilliót termel — még, ha akarna sem avatkozhatna be Irán és az USA kapcsolatainak alakulásába. Az olaj miatt sem.

Leon Plaisant, a külügyminisztérium európai osztályának helyettes igazgatója beszélgetésünk során azokat a pozitív vonásokat rajzolta fel, amelyek az általános külpolitikai helyzeten belül közelebbről a francia—magyar kapcsolatokat érintette. „Enyhülés és együttműködés” — fogalmazta meg nekünk a francia külpolitika jelmondatát, mely ugyan túlságosan is szép ahhoz, hogy így legyen igaz, de ahhoz mindenképpen jó alap, hogy közösen keressük a mindkét fél számára kedvező enyhülés irányát, s az együttműködés kölcsönösen megfelelő alapjait.

Plaisant úr kissé késve érkezett a beszélgetésre, elnézést is kért, de egy kis tüntetés miatt kellett várnia jó ideig, aztán finom mozdulattal intett, hogy lényegtelen. ..

.. .csak a miniszterek nem tüntettek még — tette hozzá kedves öngúnnyal, valójában e félmondattal is szélesen és mélyre mutatva a mai francia élet ellentmondásaiba. És ezekből az ellentmondásokból az egyik kivezető út — a külpolitika. A reális, a jó és a hasznos kapcsolatok kiépítése, erősítése. „Európa fogalmát Vla- , gyivosztokig értjük” — mondta nyomatékosan, amikor a közelgő madridi csúcs előkészítéséről s ezzel együtt a ' jövc(, Európa-elképzelés francia megfogalmazásáról érdeklődtünk. Monsieur

Plaisant. aki egyben a magyar ügyek szakértője is, nagy közgazdászoknak tartja a magyarokat — lenne bár valóban teljesen igaza —, s ezért is kíséri figyelemmel a magyar gazdasági élet alakulását, fejlődését.

Gyanítom, hogy a magyarok fogalmának a közgazdá-' szók fogalmával való azonosítása sokkal inkább a gazdasági kapcsolatok erősítésének óhaja, mintsem a tények, a realitások teljes ismerete okán került a nyilatkozatába. A francia illem, az udvariasság itt nagyon is egybevágott a vágyakkal és talán a lehetőségekkel is.

Nos, ilyen indíttatással léptem ki a Qai d’Orsai kapuján, hogy az imént hallottak, az előzetes elképzelések és megtapasztalható valóság dialektikájából megpróbáljak valamiféle megközelítően helyes képet rajzolni. embertávlatból, a ma Franciaországáról —, hogy ami használható, használtassák is itthon belőle.

Gyurkó Géza

1979. november 27., kedd