Népújság, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-18 / 270. szám

[ A beszámoló taggyűlésekről jelentjük

KollebtÍY program,

közös cselekvés a bélapátfalvi Bükkalja Tsz alapszervezetében

Nincs könnyű dolguk a bélapátfalvi Bükkalja Tsz kommunistáinak. A szövetkezet területének szétszórtsága — tíz község határára terjed ki — hozta magával, hogy az alapszervezet alig több mint félszáz tagja is egymástól távol él és dolgozik. A másik: az 1974-ben megválasztott alapszervezeti vezetőség több mint 50 százaléka kicserélődött az eltelt évek alatt, a titkár kivételével minden funkcióban változás történt. S nem utolsó sorban a legnagyobb gond az, amit az eddigi felmérések is igazoltak már, hogy ezt a gazdasági évet is — és ez így volt az egyesülés óta minden évben —, jelentős veszteséggel zárja a szövetkezet. Ezt erősítette meg több oldalról a vezetőség beszámolója — amelyet Barta Károly párttitkár terjesztett elő — és erről beszélt a felszólalók többsége, köztük Barta Norbert, a községi pártvezetőség titkára is.

A nehézségek, a gondok ellenére is — mint ahogy Mézes Lajos, a községi pártvezetőség értékelését ismertetve elmondotta, — az alapszervezet eredményesen tevékenykedett. Íme néhány példa erre: a vezetőség munkája tervszerű, havonta, illetve a nyári csúcsmunkák idején kéthavonta tartanak taggyűlést, határozatképtelenség miatt egyetlenegyszer sem kellett elhalasztani a kommunisták tanácskozását. A megjelenés a taggyűléseken 80 százalékos, az aktivitás kielégítő. Javult a párt- és a gazdaságvezetők kapcsolata, az összhang jó. Az eltelt évek alatt 16 párttagot vettek fel soraikba, igaz viszont az is, hogy a pártvezetőség segítsége ellenére is van még javítani való a KISZ és a szakszervezet munkájában.

A vezetőség beszámolója, amely a pártcsoportüléseken elhangzott véleményekre épült,' nagy helyet szentelt a cselekvési program végrehajtásának. Szinte pontonként adott számot arról, mit tettek, meddig jutottak egy- egy feladat megvalósításában és ki, vagy kik, hogyan vették ki abból részüket. Egyértelműen kiderült a beszámolóból az is, hogy a

pártszervezet vezetősége megválasztása óta a kongresszusi határozatok helyi végrehajtására összpontosította munkáját és a közbeeső párthatározatok alapján dolgozott. Az eltelt öt év munkáját értékelve azt is ‘megállapíthatta a vezetőség beszámolója, hogy a szervezeti élet javítására kitűzött célok zömében megvalósultak, a gazdasági téren meghatározott, kitűzött célokat azonban nem tudták elérni.

Sok szó esett — érthetően, hiszen éppen a területi szétszórtság miatt* még jelentősebb a szerepük — a pártcsoportok munkájáról, amelyek üléseiken önkritikusan és kritikusan mérlegelték tevékenységüket és véleményt nyilvánítottak egymás és az alapszervezet vezetőségének munkájáról is. A pártcsoportoknak is köszönhető, hogy az aktív párttagság 50—60 százaléka rendszeresen részt vesz a politikai továbbképzésben, hogy javult az alapszervezetben a pártfegyelem, hogy a párt vezető szerepe az egész gazdaság területén érvényesül, a párt politikája megvalósul. Elhangzott az is, hogy a pártellenőrzés fokozása csak javára válhat az egész szövetkezet munkájának.

A beszámoló és a határozati javaslatok is helyesen szabták meg azokat a legfontosabb politikai és gazdasági feladatokat, amelyek a szövetkezet kommunistái és párton kívüli dolgozói előtt állnak. A kongresszusi verseny eddigi tapasztalatait hasznosítani kívánják a legfontosabb gazdaságpolitikai célok érdekében, a gazdasági munka pártirányítását, az új, a mindenkori helyzethez igazítják. Határozott a taggyűlés a pártépítés, a pártoktatás, a pártirányítás tennivalóiról is, és úgy döntött, hogy az 1980-as évre szóló cselekvési programot a párttagság kollektíván készítse el és legyen közös a munka, az egyetértés, a végrehajtás során is.

A taggyűlés végezetül dr. Sas Miklósnak, a taggyűlést vezető elnök javaslatára megválasztotta január 7-i vezetőségválasztó taggyűlés tisztségviselőit.

(papp)

Hova lett 460 tonna acéllemez?

Illem tudjuk ma, hogy mi lesz Holnap

Mi tagadás: nálunk az

anyaghiány az iparban oly megszokott fogalom, hogy ma már meg sem lepődik egy valamirevaló tapasztalt vezető, ha a szükséges nyersanyagok közül ez, vagy az nem érkezik meg időre, esetleg a késés kisebb zavart okoz a termelésben. Sajnos, olyan természetes egykedvűséggel élünk együtt a szervezetlenség *e válfajával, mintha munkánk nyilvánvaló tartozéka volna. Némi káromkodással, futkosással, telefonálgatásokkal beérjük akkor is, ha emiatt netán egy- egy üzemrész, gyár néhány napig, esetleg hétig kénytelen lassítani termelését, vagy egy-egy gépsorát le kell állítani.

Az viszont még a mi viszonyaink között is elképesztő eset, amikor egy egész üzemrész áll hetekig, korszerű, drága gépek sora mered a semmibe tehetetlenül', egy olyan tennék gyártása szünetel, mely nagy hasznot, a legnagyobb tiszta nyereséget hozza az adott vállalatnak. Márpedig nem is oly régen ez történt a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyárában. Három héten keresztül álltak a koronadugógyártó gépek, az eredmény pedig: 25 (!) millió forint termeléskiesés. (Nem is beszélve a megrendelők előtti kínos szabadkozásról, a kénytelen-kelletlen átszervezés gondjairól — a pénzben ki nem mutatható erkölcsi kárról.) S mindez miért? Mert a gyártmány alapanyagára, az ónozott acéllemezre hetekig vártak hiába a füzesabonyiak.

Mit mond a vasmű?

Az egész szeptember végén kezdődött.

Az üzemben egyszer csak azt tapasztalták, hogy mind kevesebb az acéllemez, rohamosan zsugorodnak a tartalékok. Az utánajárás, telexüzenetváltás eredménye any- nyi lett, hogy megtudták, a legfőbb szállító, a Dugai Vasmű nem kevesebb, mint 460 tonna lemezzel adós marad a harmadik negyedév végére. Azt viszont már senki sem tudta megmondani, hogy e nem csekély adósságot mikorra törleszti Dunaújváros.

A gyár főmérnöke, Sághy Árpád meséli:

— A vállalat vezetői október 11-én ültek le tárgyalni a dunaújvárosiakkal. De akkor már egy hete állt a koronadugógyártás. A tetejébe még a kassai fémmű is az utolsó pillanatra ígérte a szállítást, így hát tőlük sem várhattunk a szorult helyzenben segítséget. A vasmű vei csak részben sikerült közös nevezőre jutni. Az papírra került ugyan, hogy az elkövetkezendő időszakban milyen ütemben hozzák be lemaradásukat (hogy ez a papír mennyit ért, arról majd később), de arról már szó sem lehetett, hogy azonnal annyi anyag induljon útnak Füzesabonyba, amennyire akkor szükség volt. Nem számíthattunk a végső megoldásnak tűnő esetleges gyors tőkés importra sem. .. Végül ötödikén le kellett állítani a gépeket.

November végéig csak az adósságot

Volt egyébként a gyárnak még mintegy két napi termeléshez elegendő acéllemeze, viszont akkor az azonos anyagból dolgozó dobozüzem is pihenőre kényszerült volna. A gyár vezetői már azon törték a fejüket, hogy az akkor még csak várható, ma már bizonyos veszteséget legalább részben pótolják. Ezért a koronadugó veszteglő gépei mellől csaknem hetven embert irányítottak a dobozüzembe, melynek termelését jelentősen megemelték.

— Tizenötödikén a megbeszélések eredményeként jött valamennyi lemez — mondja Sághy Árpád —, de mégsem indultak a gépek, hisz akkor már a dobozüzemnek kellett az anyag a folyamatos termeléshez, főleg, hogy utánpótlásról szó sem volt. Végül kereken 22 napig állt a koronadugó termelés és öszesen 150 millió dugó gyártásával maradtunk el. Azt ugyancsak nem kell mondani, hogy ekkor már az ütemes szállítási program

végképp felborult, a megrendelőink viszont érthetően türelmetlenek voltak. Csak november 20-ától szállítunk menetrendszerűen, addig az összegyűlt adósságot törleszt- jük. Ezt úgy tudtuk persze csak megoldani, hogy a legnagyobb partnereinkkel, a sörgyárakkal megállapodtunk: ebben az időszakban saját tartalékaikat használják fel, s majd menet közben apránként törleszt j ük velük szemben is a lemaradást.

Pótolni a veszteségből

Akár tetszik, akár nem a vállalati kasszából hiányzott 24 millió forint! Ez a vesz- ’teglés számlája. Az első intézkedéseket már az átcsoportosítással, a dobozüzem folyamatos termelésével megtették, de ez csak csepp volt a tengerben. November elején a meglevő három tubussor mellett további kettőt állítottak három műszakos munkába, a menetes zárókupakok termelését is fokozták. Most itt vonták össze az emberek egy részét, hiszen a dobozüzem akkorra már jócskán előreszaladt tervteljesítésében.

Képzeljük el a következőket. Adott egy gyár, ahol termelékeny technológiával, nagy sorozatban gyártanak különféle termékeket. A gépsoroknak elvileg egész esztendőben megállás nélkül, folyamatosan kell menniük. (Eltekintve persze az apróbb műszaki hibáktól.,) Mindenki dolgozik a maga megszokott gépén, pontosan tudja a dolgát, ismeri a folyamat legapróbb részleteit. S mi van ehelyett? A gyárban már második hónapja kénytelenek hol ezt, hol azt a gépet leállítani, tologatják jobbra-bal- ra az embereket, hol visszafogják, hol előreszaladnak a termelésben. Kapkodás,

kényszerintézkedések sora... És miért? Mert az egyik partner nem tudja teljesíteni azt, amit szerződésben vállalt az év elején. Hát ezekután beszéljen valaki a magas fokú munka- és üzemszervezés, a gépek maximális kihasználásának, a tervszerűségnek szükségességéről!

Sághy Árpád mondja:

— örülünk, ha ilyenkor a leállásból adódó műszaki problémákkal megbirkózunk, s biztosítani tudjuk a teljes foglalkoztatottságot. Ha egy kemencénk egy hétig áll, máris jönnek esőstől a gondok. .. Hát még, ha egy egész üzemmel történik ugyanez. Érthető az is, hogy mindez

nem tetszik az embereknek.’ Nekik sem jó, hogy a megszokott, ismert gépet kell hol egy ilyenre, hol egy másmilyenre cserélgetniök. Nagyobb részük betanított munkás, az új gépen kezdheti elölről a tanulást.

Tényleg, mi lett volna?

— Igaz az, hogy az üzemJ rész októberi leállása után felszólt az üzemorvos, hogy csoportosan kérik magukat a dolgozók táppénzre?

— Hallottam róla én is.' Hogy mennyi igaz belőle; nem tudom, az viszont tény; hogy ugrásszerűen, tíz százalékkal emelkedett a táp-] pénzesek, a szabadságonlé- vők száma. Idebent is megJ szaporodtak a viták, pedig arra ügyeltünk, hogy a borítékon senki ne érezze meg a kényszer-átcsoportosítást. De- végre tudomásul kell vennünk, hogy az embereket leg-* alább úgy érdekli, hogy tudnak-e nyugodtan, folyamatom san dolgozni, mint a pénz. A1 másik a szervezett munka kérdése. Rendkívül termeié«* kény gépekkel dolgozunk^ amiket normális esetben kJ is tudunk használni megfelelően. De a krónikus anyagT hiány, a teljes kiszolgálta tottság, rendre felborítja a> gyár életét. A folyamatos termelés — szomorú tapasz* talataink alapján — csak ak* kor volna biztosított, ha legJ alább két hónapi nyersanyag-' készletet halmoznánk fel a3 üzemben. A különböző szankciók, adókulcsok azonban ezt) nem teszik lehetővé. A szállítókkal szemben tehetetlenek vagyunk. Felszínesek a vállalatok közti kapcsolatok,' ígérgetésben, hitegetésben nincs hiány, de abból még semmit nem lehet termelni;

A csattanó azonban a vé-j gére maradt:

— Közismerten fontos gyártmány nálunk a korona-« dugó, hisz nagy tömegben; gazdaságosan tudjuk előállítani. Eredetileg két és fél— milliárdot akartunk belőle gyártani, de végül alig több; mint kétmilliárdra kaptunk) megrendelést. Még elgondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha erre is megkapjuk a rendelést. Főleg, hogy —• megállapodásunk ellenére —1 a vasmű teljesen megbízhat tatlanul szállítja a nyersanyagot, s annyira nincsenek! tartalékaink, hogy bármelyik! pillanatban leállhat ismét a koronadugó-gyártás. Nem tudjuk ma, hogy mi lesz holnap. Hát, hol itt a szállítási fegyelem, a tervszerűség...?!

Cziráki Péter )

SZABÁLYOZÓK - 1980. I.

Amiért

változtatni kell

Sorozatunkban sorravesz- szük a szabályozórendszer változásainak legfontosabb területeit, azokat a változásokat, amelyek 1980. január elsejétől lépnek életbe; amelyek átfogóan érintik a gazdálkodás fő elveit, a termelői árak rendszerét, a jövedelemszabályozást, a bér és keresetszabályozást, a fejlesztési tevékenységet, az egyes ágazatok működését meghatározó egyedi korrekciókat is. Természetesen a szabályozórendszer valamennyi részletére nem térhetünk ki, hiszen annak jogszabályi-anyaga több tucat rendeletre, kötetre terjed ki, s megjelent a Magyar Közlöny 77. számában. Szándékunk e sorozat publikálásával a változások lényegének megismertetése.

Mindenekelőtt le kell szögeznünk: 1968 óta hazánkban a tervszerűen fejlődő szocialista gazdaságot elsősorban közvetett, közgazda- sági eszközökkel irányítjuk. Gazdaságirányítási rendszerünk — ahogy ezt a XI. kongresszus megállapította, —, alapelvei beváltak, működésük jól szolgálta a szocialista tervgazdálkodás céljait. Ez az értékelés ma is helytálló, s ezzel összhangban van a küszöbön álló változás, amelyet részint a korszerűsítés, a továbbfejlesztés igénye sürget, másrészt az, hogy a szabályozás néhány fő elemét határozottabbá szükséges tenni, hogy kibontakozhassanak a hatékonyság javulását eredményező folyamatok. Igaz az is, hogy az elmúlt tíz esztendőben a szabályozásnak nem minden eleme állta ki az idő próbáját — az árrendszer ellentmondásossá vált, a támogatások, egyedi pénzügyi hidak nehezítették, esetenként áttekinthetetlenné tették a gazdálkodás folyamatait; nem lehetett megállapítani, hogy hol képződik valójában nemzeti jövedelem és hol nem. Márpedig a világgazdasági helyzet, bekapcsolódásunk a nemzetközi munkamegosztásba egyre erőteljesebben sürgette a valódi, a realitásoknak megfelelő értékelési rendszer létrejöttét, s egyben azt is, hogy a népgazdaság számára leghasznosabb területeken fejlesszük a termelést, segítségével megteremtve a kiegyensúlyozottabb külgazdasági kapcsolatok alapjait.

Az elmúlt évek során párt- határozatok sora jelölte ki a szabályozórendszer korszerűsítésének irányát, ezek közül most csak néhányra utalunk. A hosszútávú külgazdasági politika és a termelési szerkezet fejlesztéséről szóló 1977. október 20-i KB- határozat megállapította: „A tervekben foglalt célokat és az eszközrendszert jobban össze kell hangolni. A gazdasági szabályozás határozottabban orientáljon és ösztönözzön a hatékonyság növelésére, a termékszerkezet szelektív fejlesztésére... Árrendszerünk fejlesztésének fontos irányelve, hogy a ter- melőiár-arányokat a hazai termelők helyes orientálása érdekében közelebb hozzuk a

világpiacon érvényesülő árarányokhoz’’. Az MSZMP

1978. decemberi és 1979 márciusi határozatai egyöntetűen aláhúzták: a gazdasági szabályozókat úgy kell módosítani, hogy azok fokozottabban késztessenek a gazdasági és pénzügyi egyensúly javítására, a hatékonyság gyorsabb növelésére, a takarékosság, a tartalékok feltárására és hasznosítására. A vállalati jövedelmek a gazdasági eredményekkel, a keresetek a teljesítményekkel kerüljenek jobban összhangba.

A határozatok nyomén évről évre módosult is a szabályozó rendszer — emlékezzünk a beruházásokkal, a jövedelemelosztással, az árak alkalmazásával kapcsolatos változtatásokra. Azonban átfogó — jelentőségében csak az 1968-as új gazdaságirányítási rendszer bevezetéséhez fogható — újrarendezésre nem került sor. Ennek most jött el az ideje. Ám érdemes megállapítani: a módosítások nem tartalmaznak vadonatúj törekvéseket, célokat, azokat inkább az évek óta tartó folyamat betetőzésének tekinthetjük.

Melyek hát a változások fő elvei? A legfontosabb: az új szabályozás rövidebbre zárja a hazai és a világgazdaság kapcsolatát azzal, hogy erőteljesebben (egyes területen egyenesben) közvetíti a világpiaci ár és minőségi követelményeket. Erősíti az irányítás állandó elemeit, a szabályok mindenkire egyaránt kötelező jellegét és megköveteli a vállalatok rugalmas alkalmazkodását. A világpiaci hatásokat folyamatosan közvetítő árak és normatív, általánosan érvényes szabályozók az eddigieknél sokkal szélesebb határok között engedik érvényesülni a differenciálódást: a jövedelmekben, a fejlesztésben. Ez lehetővé teszi, hogy a vállalati gazdálkodás minősége egyértelműbben megítélhető legyen — a hatékonyan dolgozó vállalatok előtt nagyobb perspektíva nyílik, ugyanakkor a nem hatékonyan dolgozók keményebb ösztönzést kapnak tevékenységük jobbítására, esetleg felszámolására is.

Ebben a rendszerben a szabályozás állandó (stabil) elemei az árképzés szabályai, a nyereségadózás rendszere, az érdekeltségi rendszer. A szabályozás rugalmas elemei maguk az árak, amelyeknek feladata a világpiaci hatások gyors, megbízható közvetítése. De rugalmas elemek például az árfolyampolitika, a tartalékfelhasználásra vonatkozó előírások és az egyedi beavatkozások, szabályozások rendszere. Következő írásainkban ezekkel a főbb elemekkel foglalkozunk.

(Folytatjuk) Matkó István

A Hanyi—Sajfoki Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat arra törekszik, hogy a legkorszerűbb berendezéseket alkalmazza feladatai végrehajtására. Felvételünk a MTZ-traktorra szerelt Hid- rot—1.700 R típusú gépet örökítette meg — amit nemrég vásároltak — munka közben. Ennek rendeltetése többek

között az, hogy az árkokat rendben tartsa.

(Fotó: Szabó Sándort

1979. november I8„ vasárnapi