Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-14 / 241. szám
A király és a szépasszony — Kuna Károly és Holl Zsuzsa (Fotó: Jármay György) Színházi bemutatók Férfiakat Szelistyének! — Egerben Nincsenek könnyű helyzetben az egri színház új, a felnőtt közönség számára évadnyitónak is mondható bemutatójának szereplői, annyi szent. Hogy miért? Válaszul több okot is sorolhatok: a közismert Mátyásanekdotát szeilemessebben, humorosabban írta meg Mikszáth. művének felhasználásával népszerű operett is született a szelistyei mustra történetéből, legutóbb pedig egy zenés tévéfilm alkotói merítettek a témából. Ezek után érkezett Egerbe* a neves, német nyelvű magyar szerző, Ödön von Horváth, Férfiakat Szelistyének! című vígjátéka, amely csak mérsékelt sikert aratott. Alighanem azért, mert a rendező Orbán Tibornak nem sikerült közel «férkóznia a brechti módszerekkel kacérkodó író gondolatvilágához, vagyis a színpadra állítás nélkülözte az újrafogalmazás bátorságát. Tulajdonképpen felemás előadás született: a rendezés nem vállalta fel ;eijes- ségében a szerző fanyar társadalmi igazságokra tapintó látásmódját, de az írott szöveg ellenállása miatt nem juthatott jelentős szerephez a mikszáthi derű sem Pedig érdekes, részleteiben színvonalasnak mondható játék zajlik a színpadon, egy fonákjára fordított mese, amely új megvilágításban még realista tartalmat is nyer. Férfiakat, kérnek a szelistyei . asszonyok a királytól, mert a hadak elvitték az erősebb nem képviselőit. Szelistye urának, a nagyszebeni grófnak jobbágyokra van szüksége, támogatja hát a nők kérését, de a király mustrát kér, mielőtt „kölcsönözné” háromszáz vitézét. Itt tér el a közismert mikszáthi történet. Horváth Szelistyéjében ugyanis nem éppen szépek, kívánatosak a nők, így máshonnét szerzik a szemrevaló mustrát, onnét, ahol van: kocsmából, bordélyból, és grófi kastélyból. Éppen a grófi szépség okozza a bonyodalmat, rajta akad meg a király szeme, de végül is kiderül a turpisság, majd minden jóra fordul Ügy tűnik, az író is megelégelte a történelmi vígjáték kesernyés — vagy ironikus? — felhangját, ezért humorérzékkel is biró királya sietve megbocsát mindazoknak, akik becsapták. s ily módon némi erőszakot véve a dramaturgián, optimista befejezéssel ér vé1979. október 14., vasárnap get a történet. Gyanítom: ez a boldog vég tükrözi az iró igazi iróniáját. 2 A Mesél a bécsi erdő nagy sikerű kaposvári bemutatója után indokoltnak tetszett egy másik Horváth-mű színpadra vitele. Az is kézenfekvő, hogy magyar vonatkozású darabot választott a színház, noha az 1935-ben írt Falu, ahol nincsenek férfiak című vígjátékot ma már nem sorolnám Horváth legjobb színpadi alkotásai közé. Még akkor sem, ha tudom, mily bátorság volt megírnia a hitleri barnain- gesek tombolásának tetőfokán, akkor hitet tennie a humanizmusról. Ez a hit persze ma is átsugárzik a reneszánsz történeten. Ugyánakkor nem kínál színes, jó szerepeket, a főleg helyzetkomikumra építkező színdarab. Amelynek vígjátékhoz mérve bizony igencsak gyér a humora és nehézkes a szövege. Ennek ellenére sikerré, színházi élménnyé lehetett volna emelni az előadást. Ha van egy átfogó rendezői ötlet, amely a kisebb-na- gyobb lelemények mellett — a jól sikerült fürdőkép például — és azokon túl egységbe fogná a produkciót. Nem volt ilyen ötlet, legalábbis az egri bemutatón ez derült ki. Helyette mindenből kaptunk egy keveset. Néhány villanást az ifjú királyról, akire szinte rászakadt az uralkodás, hiteles képet az udvari bürokrácia rendíthetetlen kapzsiságáról, derűs és pajzán pillanatfelvételeket a korabeli fürdőházból, némi érzelgős romantikát, amely Mátyás és a három csinos mustra találkozása nyomán vánszorog át a rivaldán és egy mához is szóló eszmei mondanivalófélét, amely az emberi jogokat, — a történetben a nők elsősorban az elnyomott, a megcsalt, stb. nagyszebeni grófné jogait — van hivatva deklarálni. 3 Mindez persze nem kevés, pontosabban nem lenne kevés, ha... Ha vígjátékhoz illően peregne az előadás, amelynek tüllbe bugyolált és ölelkező oszlopsorait Vészi Éva forgószínpadra tervezte. Ám a szerényebb méretű , egri színházban egyetlen állóképpé merevedik az operetthangulatot sugalló díszlet, s ily módon még inkább lelassul a hét képre tagolt jelenetek tempója. Az oszloprengetegben nehézkesen mozognak a színéPázmán lovag— Gyöngyösön A király és bohóca szerepet cserél, így tréfálják meg a számító Pázmánt (Fotó: Szántó György) szék — s milyen lassan a díszletezők! —, akiket nem sikerült egységes játékstílusra hangolni. A főiskolás Kuna Károly külsődleges eszközökkel formálta meg a tinédzser Mátyás alakját. Gyermeki naivitása. szemérmes zavara, felcsillanó bölcsessége életszerű, hangoskodását, zord kitöréseit azonban hamisnak vélem. A gróf alig megírt szerepében Körtvelyes sy Zsolt mutatkozott be. Valóban főúri jelenség, játéka sejtetni engedi tehetségét is, de erről bizonyára egy másik, egy méltóbb szerepben tesz majd bizonyságot. Az elnagyolt szerepek sorába tartozik a Kancellár, alakítója Fehér Tibor csupán jelenlétét teszi a figurához. Továbbá a három mustra, közülük a „fürdőből” jött Vörös kapott némi lehetőséget, amellyel Pólyák Zsuzsa meggyőzően élni is tudott a színpadon. A szőke mustrát —: a grófnőt — játszó iioll Zsuzsának néhány teátráiis megjelenés és a szenvelgő mondatok jutottak. Bános Ágotának A fekete szerepében még ennyi sem. Varga Gyula hármas figurája nemcsak szereposztásbe, li tévedés, dramaturgiai bukfenc is a szerepek ilyen összevonása Nem viszi előbbre a cselekményt, félrevezeti a nézőt, aki csak az előadás végén, a színész negyedik szerepéből, a török veszedelem előrejelzéséből érti meg: egy kém merészkedett Mátyás udvarába. Krimibe illő fogás. A darab, valamint az előadás gyengéiért három színészi játék nyújt némi kárpótlást. M. Szilágyi Lajos ügyeskedő, ravaszdi Fürdőse remek, karakterisztikus alakítás Könnyed humora, poénkészsége megadja az előadás alaphangját. Érdemes figyelni erre a színészre. Tamást, a fogadóst Ab- rahám István játssza meggyőzően, finom humorral botladozva a királyi és a földesúri hatalom, valamint a pénz és a szerelem között. Végül tetszett Vitéz László határozott, a főürak" kal, a nőkkel és a királlyal egyformán szót értő, okos Kamarása. A mai kicsengésűnek szánt reneszánsz történet jelmezeit tervező Ék Erzsébet különböző korok divatják hasznosította Némi anakronizmussal, de mutatóson, jól. Márkusz László 34. önkéntelenül ráhajolt Aranka görcsös ujjaira... látva erőlködéstől eltorzult arcát, csatakos haját, a párnáján terjedő verítékfoltokat. . rányomta ajkát ezekre az erőlködéstől fehérre feszülő ujjakra, akárha a világ valamennyi, gyermeket szülő asszonyának a kezét csókolná meg... Sírt is talán? Mintha könnyei hullottak volna a párnára. A puskaropogás, ágyúlövések, a közelebb-közelebb hallatszó ideges gépfegyverkat- togás-sorozaitok csak egy láthatatlan burkon át értek el hozzá, tompán, már alig fel- foghatóan, szinte már értelmük nélkül, a tudatára való közvetlen hatás nélkül. Aztán valami volt, amit eddig nem tapasztalt. Próbált figyelni, de mintha megszakadt volna minden összeköttetés, érzékszerveinek észleletei sehogyan sem jutottak el a tudatáig. Próbálta kiszakítani magát ebből a félájult állapotból, a szemét húzta ö6sze. orrával Szegény Mátyás király. Ha tudta volna, hogy hányféle példázatnak lesz majdan a főszereplője, talán jobban meggondolta volna, hogy miket csináljon. Mert életútjának eseményekben gazdag sokszínűsége ugyancsak kínálja a témát a toll mestereinek és szakmunkásainak is. Így történt ez a mostani esetben is, amikor a Népszínház művészei eljátszották Gyöngyösön Hollós Korvin Lajos Pázmán lovag című komédiáját. Országos bemutató: hirdették a plakátok a színházi előadást. Tehát premier, aminek mégiscsak masabb a hangulata, mint a többi „szokásos” színházi estének. Azon most ne vitatkozzunk, hogy egyáltalán lehetséges-e egy művészi játék sorozatát „szokásosnak” minősíteni. Aligha. Mert. ha már szokásossá válik, jaj a színészeknek is, jaj a közönségnek is. Ennek ellenére, a premier az premier, fokozottabb izgalommal, emeltebb külsőségekkel,~amik most' is megmutatkoztak, hiszen a meghívottak részére fenntartott bársonyszékekben ott ültek a megyei illetékesek is, a város vezetőinek egy része is, ahogy eljött az előadásra a színház igazgatója is. Köszöntötték a kedves közönséget is, ahogy ilyenkor ezt már illik, és a kedves közönség most csakugyan rászolgált a szokásos (?) „kedves” jelzőre. Ugyanis olyan szippantotta be a mindenen felülkerekedő csípős verejtékszagot, s csak amikor tudata már sorra-rendre mindent visszautasított, akkor fogta fel, hogy az a valami: hang. S akkor rögtön úgy érezte, hogy ez a különös hang súrolva, feszegetve kínozza, sanyargatja a dobhártyáját. Nem is sírás volt ez, nem is nyögés, nyöszörgés, ami Aranka torkán így kierőlködött, hanem valami távoli farkasüvöltéshez hasonló, makacs, fáradhatatlan, kínok kikínlódta hang. S András úgy érezte, hogy ez az, amit már nem lehet elviselni. De el kellett. Hiszen őneki kellett kifeszítenie puszta léte, jelenléte vékony védőfüggönyét a fegyverropogásos világ és a kis parasztszoba emberi kínjai közé. Ó, a pillanatokat gyötrelmek duzzasztották, az idő megsűrűsödött. S egyszer meglátott valami feketét, kis. gömbölyű feketét, ahogy lassan nyomul előre... elismeréssel fogadott minden tréfát, helyzetkomikumot, minden poént, hogy az így tükröződő hangulat visz- szahatott a színpadi játékra is, még tovább sarkallta a színészeket az újabb taps, felcsattanó nevetés kiváltására. Keresve sem lehetett volna találni jobb nézőket, mint amilyen volt ennek a bemutatónak a közönsége. Nehogy bárki beleköthessen a kifejezésbe, egyértelműen kijelentjük, hogy az előadás is megérdemelte a tapsot. A nézők jól szórakoztak. Feltehetően ettől többet sem a komédia szerzője nem akart elérni, sem a komédiát eljátszó együttes. Dehát semmi sem történt magától: a jó komédiához' még kellenek jó színészek is, kell egy jó rendező, kellenek stílust erősítő kosztümök és díszletek is. Ügy tetszett, ez mind kéznél volt ezen a gyöngyösi előadáson. A kicsit bugyuta, hebehurgya, a kicsit groteszkbe átmenő Don Quijotera emlékeztető Pázmán, ez a gyermeteg lelkű magyar lovag, Pázmán: komédiára termett. Ha mellette ott található bájos és ifjú, de földi örömökben aligha dúskáló neje, már nem is kell más, mint egy életvidám ifjú, hogy az eddigi álló víz megbuggyanjon és az öreg férj, az ifjú menyecske és az élet örömeit kedvelő ifjú elnyerje azt, amit ki-ki megérdemel közülük az adott helyzetben. Annyira nem volt felkészülve a látványra, hogy nem is fogta fel rögtön... Ez volna? Hát így nyomako- dik a világra az anya testéből a gyermek? Ez egy gyermekfej, az ő gyermekének a feje? Nem is tudta, hogy mit várt, talán valami misztiku- sabbat, a csodát, amiért minden történik. Mert hiszen várta, mióta várta, s most mégis olyan váratlanul érte, hogy mire rémülten felfogta. megértette, már nem is látta, mert a bába ráhajolt, mind a két kezével dolgozott; hiszen a bába nem volt elkábulva, a bába nem érzett rettenetét, ő nem feszitette izmait tárgytalanul a semmibe, nem sirt... nem.;? bába a munkáját végezte, dolgozott, megfontolt, határozott mozdulatokkal. Hüvelykujja ügyes fordulatával feltétté a burkot; már ott volt a parasztasszony is, valamit nyújtott neki, talán ollót, olló csattanhatott ilyen tompán, röviden, határozottan. Nem tudott, de nem is próbált összefüggéseket taA királyi vadászat királvl .alandja aztán a királyi udvarban folytatódik, ahol a szerepcsere az udvari bolonddal további vidámságok elkövetésére ad lehetőséget. Hogy a végére a mese szabályai szerint minden a helyére kerüljön, ahogy ez egyébként is illik az igazságos Mátyáshoz, aki még gáláns kalandja után is igyekszik mindenkinek kiosztani a méltó jutalmát. Ennyi az egész. Habköny- nyű, csupa derű. csupa vig- ság, egy kis romantikával nyakon öntve. Akad-e kicsi hazánkban olyan közönség, amelyiknek mindez nem tetszene, ha színpadra viszik? Mit várhatunk ilyenkor a színészektől? Jellemformálást, elmélyülést, emberábrázolást, drámai feszültségrte- repatő belső izzást? Butaság lenne. Egyetlen dolgot várhatunk csak: tudjanak és merjenek játszani, de nem túljátszani. Hagyják a bennük rejlő (?) ősi játékösztönöket életre kelni. Persze ízléssel, színészi mértéktartással. A bohózatot ugyanis nagyon komolyan kell vermi, ha azt akarják, hogy nevetést fakasszanak és ne kinevessék őket. A komédia tehát rengeteg buktatót rejt magában. Erre példát adott az udvari jelenet mozgáskoreográfiájának megkomponált része is, amely túlzásba hajtott groteszkséggel elütött a darab egészétől. Ezért lett feltűnő. A színészek most valóban játszottak, ahogy a felnőtt tud igazán, derűsen, jót játszani, mondjuk a gyerekeknek vett karácsonyi ajándékkal. Kinevettük bugyu- taságáért és meg is sajnáltuk olyankor a szegény lovagot. Hajdú Endrét. Nagyokat derültünk Cicellén, Kóti Katin, szorítottunk a furfangos vadásznak, Mátyásnak. Botár Endrének, elámultunk az udvari bolond, Koldus Hagy László okosságán, örültünk annak, hogy az élet örömét megismerő Ildikó, Somfai Éva „megúszta” a tettét, amit olyan ártatlansággal hajtott végre, hogy a szívünk megesett rajta. Enikőnek, Téren Gizinek már alig jutott valami a színpadi lehetőségek közül. Jól sikerültek R imanóczy Yvonne jelmezei. Wegenast Róbert (m. v.) egyszerűségében is hangulatos díszletei a falusi kultúrházak méreteire készültek. Az egységes színvonalú előadás Csongrádi Mária rendezői munkáját dicséri. G. Molnár Ferenc lálni a látottak és meglevő fogalmai között. Burok, köldökzsinór. .. Nem is látta a köldökzsinórt. A méhlepényt sem slátta. Azt vette csak észre, hogy Aranka szorítása enged, hogy elemyed. Most engedte-e ki ujjaiból az erőt vagy már előbb? S nem tudta, hogy fogja-e hát most ő meg Aranka eler- nyedt kezét, vagy jaj, mit csináljon? A bába pofozta a gyereket.' András megrémült. Csak nincs tán valami baj? Hiszen mi minden történhetett ezzel a szegény poronttyal ilyen rettenetes kínok, ilyen kínzó szorítások, erőlködések közepette? Olyan rémületet érzett, mint talán soha életében. Előbb csak megfoghatatlan, állati rémületet; de azután már az apa rémületét, hogy van-e hát gyereke? S végül a legnagyobb . rémületet, hogy mi lenne Arankával, hogyan viselné el Aranka, ha a gyerek, akit a világra hozott, nem élne? De a gyerek felsírt. Egyik lavórból a másikba emelte a bába az asztalon. Igen, sírt, keservesen; előbb csak panaszos miákolással, mint egy kismacska, de aztán hangosabban. Semmi mást nem is lehetett hallani, csak ezt a sírást. — Fiú!... Fiú! Mondta a bába többször is, de András ebből mégnem értette. Csak azt értette, hogy él. Külön oda kellett menni hozzá. A bába megfogta az inge gallérját, megrázta: — Fia van, érti? (Folytatjuk) ^
