Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-14 / 241. szám

Heti külpolitikai összefoglalónk A hét 3 kérdése 1. Milyen visszhangot vál­tott ki Lconyid Brezsnyev berlini beszéde? Nem volt titok, hogy Leo- nyid Brezsnyev felszólal pz NDK jubileumi ünnepségem, s ennek során érinti majd a világpolitikai kérdéseket is. A berlini beszéd azonban két vonatkozásban is rácáfolt az előzetes nyugati jelzésekre. Az SZKP főtitkára nem szállt közvetlen vitába a wa­shingtoni hisztériakeltökkel, s ezzel mindennél jobban ki­fejezte Moszkva véleményét: a karibi vizek felkavarását álválságnak tartja. Másrészt viszont gyakorlati kezdemé­nyezéseket tett a katonai enyhülés vonatkozásában, amelyet joggal mondhatunk napjaink legidőszerűbb kér­déscsoport j ának. A szovjet vezető bejelen­tései-, javaslatai háromirányú- ak voltak. 1. A SALT—II. mielőbbi ratifikálása után meg lehetne kezdeni a SALT—III. előké­szítését, ennek során, az in­terkontinentális rakéták to­vábbi korlátozása mellett, tárgyalhatnának az Európá­ban elhelyezett középható­sugarú rakéták problémájá­nak szabályozásáról is. 2. A Szovjetunió figyelmet keltő, egyoldalú lépésre határozta el magát s kivon 20 ezerka- , tonát. valamint ezer páncé­lost az NDK területéről, vagyis a bécsi haderőcsök­kentési megbeszélések érvé­nyességi zónájából. 3. Haj­landó fontolóra venni újabb bizalomépítő intézkedések megvalósítását, például a kö­telezettségvállalást további hadgyakorlatok és csapat­mozdulatok előzetes közlésé­re. A Brezsnyev által bejelen­tett új kezdeményezések mél­tán váltottak ki erőteljes világvisszhangot. Az első órákban az őszinte és a kényszerű elismerés jelen­tette az alaphangot: a Szov­jetunió „nem tett rá egy la­páttal” a szenvedélyek szí­tására. ahogyan ezt egyes szélsőséges NATO-erők szí­vesen látták volna, hanem „megfordította a szelet”, s az enyhülés lehetőségeire irá­nyította a figyelmet. Azután összeszedték magukat az el­lentábor propagandistái és főként, két érvvel igyekeztek kisebbíteni az elhangzotta­kat. Először azzal, hogy a Szovjetunió egyoldalú kez­deményezése nem olyan mé­retű, amellyel megváltozná­nak a stratégiai erőviszonyok Európában. Ezzel igazat is mondtak, dehát az eddigi európai enyhülés hátterében eppen az adott erőviszonyok álltak. Mi nem az erőviszo­nyokat akarjuk megváltoz­tatni, hiszen ez oktalanság lenne, hanem leszerelési és haderőcsökkentési lépésekkel elérni, hogy fokozatosan csökkenjem a szembenálló erők szintje. Ebben viszont kettőn áll a vásár: a Szov­jetunió jelentős egyoldalú lépésével igyekezett a kezdő sebességet, az új lendületet megadni, folytatni azonban csak a NATO közreműködé­sével lehet. Másodszor: a nyugati sajtó egy része „kele­ti szirénhangokról” beszél, amelyek célja, hogy megaka­dályozzák 572 középhatósu­garú rakéta elhelyezését nyugat- és dél-európai at­lanti bázisokon. Válóban nem lenne célravezető. ha ezek a rakéták megjelenné­nek: nem mintha a Szovjet­unió nem lenne képes ellen­tételt biztosítani, hanem mert a fegyverkezési verseny újabb szakasza nyílna. Ezt viszont úgy mérsékelhetnék a legjobban, ha meg sem kez­dik ... A válasz sora tehát a nyu­gatiakon van, s a jelek sze­rint heves viták folynak az atlanti színfalak mögött. A NATO december elején ese­dékes brüsszeli tanácsüléséig elég nehéz lesz a mindenki által elfogadható álláspontot kialakítani... 2. Mi a jelentősege Fidel Castro New York-i utazá­sának? Emlékezetes, emberi moz­zanata a nagypolitikának az a sok százmillió televízióné­ző által is látott pillanat, amikor az amerikai újság­íróknak a kubai vezető go­Libanon kapcsán azonban két tényezőnek mindenkép­pen szóba kell kerülnie. A naponta érkező hadijelenté­sek, a légicsaták, a tűzszü­netek meghiúsulása jól mu­tatja, hogy a különbéke nem hozott igazi békét a térség­ben. S a libanoni problémát nehéz lenne függetleníteni a palesztin ügyektől. Libanonról lenne szó, de az igazi téma, hogyan tovább a Közel-Keleten, amikor egy­re nyilvánvalóbbá válik a különút csődje, s kitűnik: a palesztin jogok biztosítása nélkül nem lehetséges a ki­bontakozás. • Réti Ervin 1879. október 14., vasárnap 3. Miért hívták össze az arab csúcsértekezletet” Ha nem lesz váratlan vál tozás a héten elhatározott politikai menetrendben, no­vember 20-án, Tuniszban — az Arab Liga új székhelyén — összeül a tizedik arab csúcsértekezlet. A hivatalos napirend a libanoni problé­ma. a, sokat próbált ország békéjének, biztonságának, egységének szavatolása. Rhodesia-Zimbabwe Enríco Berlingucr, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a portugál és a spanyol testvérpárt vezetőivel tárgyalt. Képün­kön: Santiago Carillo. az SKP főtitkára társaságában a mad­ridi közös sajtóértekezleten lyóálló mellényét firtató kérdéseire Fidel Castro ter­mészetes mozdulattal szét­tárta ingét. A csattanós vá­laszt azonban kiegészítette, amikor erkölcsi védőpáncél­járól szólt. Fidel Castro ezúttal az el nem kötelezettek mozgalmá- ' nak soros elnökeként uta­zott New Yorkba és szólalt fel az ENSZ közgyűlésében. Utazása sokáig bizonytalan lehetett — jóllehet hagyo­mány, hogy mindig az elnök ismerteti a csúcskonferenciák állásfoglalását — mert a ku­bai 'álválság légköre és a céltudatosan terjesztett me­rénylet-fenyegetések nem já­rultak hozzá a megfelelő légkör biztosításához. Végül azonban az utazás létrejött és Castro nagy hatású beszé­dében beszélt mindarról, amiben a csaknem száz el nem kötelezett ország egyet­értett — a vitás problémá­kat szándékosan nem érin­tette, hiszen azok csak feles­leges terhelést jelentettek volna. Kiemelte, hogy Ha­vannában síkraszálltak az enyhülés folytatása mellett; szolidaritással fordultak az an ti i mperi áld sta küzdelmet folytató, felszabadulásukért harcoló népek iránt; sürget­ték az igazságos nemzetközi gazdasági rend valóra váltá­sának szükségességét, a fej­lődés anyagi alapjainak biz­tosítását. Kubával kapcso­latban Castro az el nem kö­telezettek határozatát ismer­tette. amely elítéli a sziget- ország elleni bojkottot. Az a tény, hogy a kubai vezető, tizenkilenc esztendő után ismét amerikai földre lépett, mégha úti cél ja nem i,s az Egyesült Államok, hanem az ENSZ volt, annak meg­kérdezésére ösztönözte az újságírókat: vajon kapcso­latba lép-e Washingtonnal. Castro ismét rámutatott: nem Kuba zárkózik el a pár­beszéd elől. Valóban, ebben az esetben is az amerikaia­kon múlik, hogy álválságok helyett mennyiben töreked­nek majd igazi megoldások­ra... Tollhegyen Csiszolatlan bonbonok Az újságok hasábjain ki- szivárgott értesülések, cá­folatok, hosszú hallgatások és magyarázkodások ka­vargásában nyilván az Ely- sée-palota feladata tisztáz­ni: vajon a köztársasági el­nök, még pénzügyminisz­terként, elfogadott-e aján­dékba egy 30 karátos gyé­mántot Bokassa közép-afri­kai császártól. Az viszont tény, amit Albert dp Schonen, volt bangui nagykövet maga írt meg a Le Monde-nak: szá­mos olyan francia személyi_ séget ismer, aki zsebében a Bokassa által adományozott aranyrögökkel és gyémán­tokkal hagyta el a közép­afrikai fővárost. Valószí­nűleg ez 'az oka annak, hogy a párizsi ihletésű puccs során, a francia ejtő­ernyősök első feladata volt , az excsászár titkos iratai­nak gyors elszállítása a francia nagykövetség pin­céjébe. Ne legyünk azonban igaz­ságtalanok: a francia lapok szemtanúkat idéznek, hogy a császár fogadószobájában bonbonos doboz állt az aszr talon, csiszolatlan gyémán­tokkal. Hát tudhatták a francia látogatók, hogy nem csiszolatlan drazsé ke­rül a zsebükbe? KÖZLEMÉNY fiz MSZMP küldöttségének svédországi látogatásáról A Svéd Baloldali Párt- Kommunisták meghívására október 8—13 között Svéd­országba látogatott a Magyar Szocialista Munkáspárt kül­döttsége. A delegációt Győri Imre. a Központi Bizottság titkára vezette. A küldöttség megbeszélé­seket folytatott többek között Lars Wernerrel, a Svéd Bal­oldali Párt-Kommunisták el­nökével és a politikai bizott­ság más tagjaival. Az elvtársi, baráti légkörű tárgyalásokon a két párt képviselői tájékoztatták egymást pártjaik helyzeté­ről, tevékenységéről és so­ron következő feladatról. Beható véleménycserét foly­tattak a nemzetközi helyzet, valamint a kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. A két párt álláspontja sze­rint az egész emberiség ér­deke, hogy tovább folyta­tódjon az enyhülési folya­mat és előrelépés történjen a katonai szembenállás csök­kentése. a leszerelés frányá­ban. Különösen fontosnak tartják, hogy életbe lépjen a SALT—II szerződés és . to­vábbi konkrét megállapodá­sok szülessenek a fegyver­kezési hajsza megfékezése érdekében. A két párt kép­viselői üdvözölték azokat az újabb szovjet kezdeményezé­seket, amelyek a bizalom építését, a katonai összecsa­pás veszélyének csökkentését célozzák. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Svéd Bal­oldali Párt-Kommunisták ki­emelkedő jelentőséget tulaj­donítanak az európai álla­mok közötti jó viszony és konstruktív együttműködés további erősítését szolgáló konkrét lépéseknek, a hel­sinki záróokmányban foglal­tak valóra váltásának. A két párt képviselői ki­fejezték érdekeltségüket ab­ban, hogy Délkelet-Ázsiában megszilárduljon a béke, s az indokínai népek szuverén módon haladhassanak a nemzeti függetlenség meg­szilárdításának, a szocialista társadalom építésének útján. Síkraszállnak a tartós, igazságos közel-keleti ren­dezésért, a palesztin nép tör­vényes nemzeti jogainak biztosításáért. Támogatják Afrika. Ázsia és Latin-Ame- rika népeinek imperialista­ellenes harcát, a fajüldöző és a fasiszta, katonai dikta­túrák ellen vívott küzdel­met. A tárgyalásokon kifejezés­re jutott a két párt kölcsö­nös törekvése, hogy előmoz­dítsák a magyar—svéd ál­lamközi, társadalmi kapcso­latok további gyümölcsöző fejlődését. A tárgyalásokon megerő­sítették, hogy tovább kíván­ják fejleszteni a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Svéd Baloldali Párt-Kom­munisták együttműködését A küldöttség szombaton hazaérkezett Budapestre. Rögös uft a többségi Hatalomhoz A londoni Lancaster House-ban szeptember ele­je óta folynak a tárgyalások Rhodésia-Zimbabwe függet­lenségéről. A tárgyalóasz­tal mellett ülő küldöttségek más-más elképzelésekkel ér­keztek Londonba: a Muzore- wa—Smith duó bizonyos en­gedmények árán áldást sze­retne kapni az év elején ren­dezett törvénytelen választá­sok után kialakult hatalmi viszonyokra; a Zimbabwe Hazafias Front képviselői, Mugabe és Nkorno, a zim­babwei nép nemzeti törekvé­seit akarják valóra váltani; míg a brit kormány olyan megoldásra törekszik, amely biztosítja a saját és a nem­zetközi tőke befolyásának megőrzését. I Rhodes trükkjei A tőkés érdekek makacs védelmezése érthető. A 389, 300 négyzetkilométer kiterje­désű ország mezőgazdasági­lag értékes területekkel' ren- . delkezik, a világranglistán harmadik a krómércterme- lésben, hatodik az azbeszt- előállításban, nyolcadik az aranybányászatban, s igen gazdag kőszén- és vasércle­lőhelyekkel rendelkezik. A terület gazdagsága von­zotta az első telepesekét is, akik véres és kegyetlen há­borúban igázták le az ott élő törzseket. A gyarmatosítók szellemi vezére Cecil Rhodes brit állampolgár voltt, aki az 1870-es években, a nagy aranyláz idején került Dél- Afrikába, s hamarosan Fok­föld pénzügyminisztere, majd miniszterelnöke és a Brit Dél-Afrikai Társaság meg­alapítója lett. Ő volit az. aki 1887-ben bizalmi emberét, Moffat anglikán lelkészt, el­küldte Ixíbengulához. a terü­leten élő matebele törzs ki­rályához. Szerződést küldött az uralkodónak, amely előjo­gokat biztosított az angolok­nak az arany- és gyémánt- lelőhelyekre. Cserébe „szö­vetséget” ajánlott, „a terület megvédését a németekkel szemben”. Az írástudatlan királyt alaposan becsapták, amikor ujjlenyomata az ok­mányra került, amely orszá­gát Brit Dél-Afrikai Társa­ság fennhatósága alá helyez­te. A helyzeten már nem változtathatott a Viktó­ria királynőhöz küldött drá­mai hangú levél sem, amely így kezdődött: „A fehérem­berek sokat zaklatnak az arany miatt. Ha a királynő azt hallja, hogy odaadtam az egész országomat, az nem felel meg a valóságnak.” Az államszövetség felbomlása A Buckingham-pelotában azonban nem hallották meg a király könyörgését, né­peinek jajkiáltását. Kialakult Afrika déli részén az összefüggő brit gyarmati te­rület: Észak-Rhodesia és Nyasszaföld mint angol pro­tektorátus és Dél-Rhodesia „magángyarmaitként”. E te­rületet, amely 1895 óta vi­selte Cecil Rhodes nevét, 1923-ban a Brit Dél-Afrikai Társaság kártérítése ellené­ben „államosítják”. A kö­vetkező mérföldkő 1953 szep­tembere, amikor hivatalosan is létrejön a Közép-Afrikai Államszövetség, Észak- és Dél-Rhodesia, valamint Nyasszaföld részvételével. Az államszövetséget azonban nem lehetett sokáig életben tartani. Londonban 1963. de­cember 31-én kénytelen-kel­letlen kimondták az állam- szövetség feloszlatását. A gyarmatokból önálló államok lettek: Nyasszaföld bői Ma­lawi, Észak-Rhodesiából Zambia. Dél-Rhodesia esetében azonban másként alakult a helyzet. A fehér telepesek ragaszkodtak uralmukhoz. Az úgynevezett önkormány­zati választásokon a szélső­séges Rhodesia Front nyer­te el a szavazatok többségét és lan Smith lett a minisz­terelnök. 1966. decemberé­ben Rhodesia kilépett a Brit Nemzetközösségből, 1970. március 3-án pedig köztár­sasággá alakították át az or­szágot. Az új státuszt a Biz­tonsági Tanács nem ismerte el, s a közgyűlés nagy több­séggel a „függetlenség” ellen szavazott. Tette ezt azért, mert a hatalmat az ország 270 000 főnyi fehér kisebbsége gya­korolta a 6,5 millió fekete fölött, akiknek semmilyen beleszólása nem lehetett az államügyek intézésébe. Az ENSZ-határozat egyben kö­telezte Nagy-Briitanniát, az egykori gyarmattartót, hogy1 „rendezett körülmények kö­zött, az afrikai lakosság éu- dekeit biztosítva vonuljon vissza volt gyarmatáról”. Kissinger hattyúdala Nagy-Britannia azóta több­ször is kísérletet tett a ren­dezésre. A brit befolyás meg­őrzését szolgáló próbálkozá­sai azonban megbuktak a hazafiak ellenállásán, akik 1972 óta gerillaháborút foly­tatnak az ország felszabadí­tásáért. A Joshua Nkorno ve­zette ZAPU és a Robert Mugabe vezette ZANU, az Afrikai Egységszervezet és a frontországok támogatásával jelentős sikereket ért el, nem csupán a fegyveres ellenál­lásban, hanem • politikai sí­kon is. Ennek a kényszerű elisme­rése, valamánt az imperialis­ta érdekek megóvása vezé­relte az Egyesült Államokat, amikor közvetítőként lépett fel. Kissinger külügyminisz­ter hattyúdalának bizonyult az a rendezési terv, amelyet lan Smith 1976 szeptemberé­ben végül is elfogadott és amelynek alapján a megal­kuvó fekete politikusok — - Muzorewa, Sithole és Chirau — részvételével létrehozták az úgynevezett „többségi ha­talmat”. Ez azonban csupán a fehér telepesek uralmának meghosszabbítását álcázta. Az ez év áprilisában két sza­kaszban , megrendezett vá­lasztások nyomán a száztagú parlamentben 72 hely jutott a feketéknek és 28 a fehé­reknek, noha számarányuk mindössze 4—5 százalék. A miniszteri posztokat fehérek és feketék közösen töltik be, de a hadsereg és az igazság­szolgáltatás fölött továbbra is a fehérek gyakorolják az el­lenőrzést. A Zimbabwe Hazafias Front, ametynek két szárnya korábbi nézeteltéréseit fél­retéve időközben egységes politikai és katonai akciókba kezdett, kikén yszeritette a szeptember eleje óta tartó londoni tárgyalásokat, s ott a jelek szerint jetentŐ6 hala­dást ért el AJkotmócvf — kowpwwsiwn A hazafiak )mmprorm®szu­mos javaslata alapján jött létre az előzetes megállapo­dás arról, hogy a partementi monriáfatmmk jwSmdll 120-ban áBm literit meg, s ebből 24 a fehér kisebbségé. Létrehoz­nak továbbá egy 60 tagú szo­nátáét is. amelyben a fehé­rek 1<2 heityeü rendelkeznek majd. Mintán ezt a javas­latot mind a brit kormány, mind Muzorewa elfogadható­nak minősítette, ezzel meg­oldottnak tekinthető az új alkotmány problémája. KanyóAjidrás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents