Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-12 / 239. szám
Törnie kezeit Eger uöra Aknoharc A külső vár, — azaz a mai Sánc városrész területe, — birtokába jutott törökök megfigyelik, hogy a belső várnak az elfoglalt nyugati városrész felé tekintő oldala meg- támadhatatlan. mivel ezt bevehetetlenül védelmezi a két szögletén emelkedő egy-egy nagy fülesbástya jól rejtett lövegeinek tüze. De ezen túlmenően is, a két városrész között húzúdó széles és mély árok, melyben ma az eger— putnoki vasútvonal húzódik. — minden számottevő megmozdulást lehetetlenné tesz. Így tehát nagyon helyes harcászati megfontolás alapján, a két fülesbástya felrobbontásával kívánják a belső vár védelmét összeroppantani. Az éjszaka leple alatt kezdenek munkához a török aknászok, s nappal pedig heves ágyútűz fedezi a föld mélyében folyó veszélyes munkájukat. A két hatalmas bástyát 3—3 helyen sikerül az ellenségnek aláaknáznia, azaz jókora föld alatti üregeket készítenie az alapfalak mellett, melyeket azután lőporzsákokkal töltenek meg, majd pedig földdel betemetik, lefojtják. Az egriek a várfalak mélyén húzódó aknafigyelőfolyosókon borsós dobbal és vizzél telt tállal lokalizálják az ellenséges aknák készítésének helyét. Ilyen módon három aknát sikerül is hatástalanítaniuk jól irányzott eilénaknáikkal, de három török akna hatalmas detonációval felrobban. Az egyik ellenséges akna a délkeleti Baldigara-féle fülesbástyán bár súlyos fal- rongálódást nem okoz, de a natalmas, vastag kőfalat megrepesztve, a légnyomás megöli az éppen ellenakna készítésén munkálkodó Chri- stophoro Stella építészt, több tisztet és 50 magyar közkatonát. A bástya mélyén feltárt folyosón ma is láthatók a robbanás okozta jókora falrepedések. A várvédők hősi halálának helyét emléktábla örökíti meg. „A réseket és az aknák által szakított nyílásokat a bástyakosarak mellett vastag gerendákkal javítottam,” — meséli Cogonara főhadmérnök, — majd pedig katonákkal „földhányással tovább erősítettem a védőberendezést.” Eger vár falai súlyos sérülései ellenére is még mindig állják az ellenség ostromát, Amíg folyik a török aknászok munkája, tüzérségük erősen lövi a belső várat. Az egriek hatásos puskaitűzzel válaszolnak, sikerrel tartva távol a közeledő janicsár csapatokat a faltól. A másik török akna október 8-án robbant fel, mintegy 6 méter szélességben törve át a belső vár falát. A muzulmán gyalogság nem várat magára, egymást követő rohamokkal tör a rés ellen. Az ellenséges ostromműveleteket súlyosan hátráltatja és nehezíti a meginduló néhány napos esőzés. A szakadó esőben képtelenség a síkos lejtőn, meredek talajon való gyalogsági támadás. Október 9-én már annyira meg van törve a vár, hogy 10-ére több irányból ezres oszmán csapatokat vezényelnek Nyáry Pál erődje ellen. Istvánffy Miklós szerint a küzdelem „mindkét fél részéről oly nagy makacssággal vívatott. hogy a török négyszer hágta meg a falakat, de annyiszor veretett vissza, mindkét fél nagy veszteségével, úgyhogy a várőrségből e nap 400 ember esett el. az ellenségből pedig 3000-nél több." Vármegadás A szívós ostrom, s az utóbbi napok véres tuséi megNagy Ernő tárlata Egerben * Néhány kivétéltől éltekirtt- vé, az utóbbi két-három esztendő friss terméseit állította ki e napokban Nagy Ernő Hevesen, a járási művelődési központban. Azt az anyagot. amellyel Targovistében, Eger testvérvárosában is bemutatkozott. Már csak végigpillantva is a képsoron, azonnal az a — talán fura — óhaj ismétlődik meg a szemlélőben; bárcsak mindig önálló tárlaton találkozhatna e művész alkotásaival. Akvarelljeinek lírája, színeinek, kompozícióinak változatossága, hangulatteremtő ereje ugyanis akkor csillog fel igazán, ha minden más „zavaró körülmény” nélkül bele lehet feledkezni finomságaiba. Így tűnik föl az — amire máskor esetleg nincs mód figyelni —, hogy képeinek néhány vonással megjelenített figurái mennyire elevenek. élettel, mozgással, vérrel telítettek. A Gyümölcs- szüret hajló, álló alakjain, a Magtisztítók, avagy a Mészégetők című kép munkásain, a Horgászok, vagy a Várakozás csónakban ülőin egyként érezni, mennyire megragadták a festő fantáziáját. Néhól talán még túlzottan is, hiszen a Hálászok című kéb merev kékje, kidolgozatlan fekétéjé, avagy a Terefere háttere jelzi a lankadó figyelmet. A Folyópart kékes-zöldes álomvilága, a Tó-nádas-fák kora őszi szín pompája, avagy a Nyár a Tiszánál azonban maradéktalanul gyönyörködteti a nézőt. Annál is inkább, mert Nagy Ernő nemcsak az elkapott pillanat hangulatát idézi meg, de munkáival sugározza a mélységes természetszeretetet is. Kompozícióinak értékei is jobban érvényesülnek az egynemű környezetben. Így például a folthatásaiban erős Füstös konyháé, a színeiben is izgalmas Külszíni fejtésé, illetve a feszültségekkel teli Tokaji házak című alkotásé. A mintegy 30 képből álló sorba, úgy tűnik, néhány munka viszont indokolatlanul kapott helyet. Például az öreg ház, illetve a Hajdú- böszörményi utca. A rendezés egyenletesebb voltával az érdekes, summázó tárlat összhatását minden bizonnyal még tovább lehetett volna fokozni. (németi) Ősz a Mátrában Teljes pompájában díszük az őszi Mátra. Az idén korábban kezdődött meg a levelek színesedése,' s most, a hidegebb éjszakák beálltával a zöld különböző árnyalataiOMmm k. jgtMk eklobri 12., péntek : tói a sárgákon át a rubinvörösig megszámlálhatatlan színben pompáznak az erdei lombok. A tisztásokat az ősz vadvirágai díszítik, helyenként valósággal virágtengert formálnak a kikerics lila szirmai. Az ősz színeit néhol az erdei cserjék másodvirágzása is gazdagítja, s kínálják magukat a Mátra vadgyümolcsei. rémítik a várvédők zömét, „mert látták, hogy erejük meg van fogyatkozva, s még egy ilyen rohamot fenntartani alig lesznek képesek. Miért is pulya lélekkel titkon egymás között a megadásról kezdtek tárgyalni,” — tájékoztat a jól értesült Istvánffy. Claudio Cogonara a szemtanú hitelességével így adja elő a sorsdöntő eseményeket: „Október 10-én az összes magyarok összegyülekezve felkeresték a parancsnokot és kifejtették előtte, hogy noha mindig teljesítették a vár védelméből reájuk háruló feladatokat, de mivel számuk igen megfogyatkozott, a szüntelen ébrenléttől kimerültek, s mert tudják, hogy a további ellenállás kilátástalan, kérték, hogy találjon számukra megoldást, mért ellenkező esetben maguk lesznek kénytelenek segíteni magukon. A parancsnok azt felelte, hogy semmiféle kivezető utat nem ismer, és megfenyegette őket, ne beszéljenek még egyszer hasonló módon. Egyet közülök visz- szatartott, és azt mondta, hogy kivégezteti. A magyarok tiltakoztak és figyelmeztették a parancsnokot, hogy rte menjen túl messzire, mert súlyos következményei lesznek. A parancsnok erre hirtelen megbocsátott nekik. Sem korábban, sem ezután nem hallottam, hogy tilos lett volna a megadásról beszélni. Tény, hogy ettől az első naptól kézdvé állandóan és nyíltan beszéltek anélkül, hogy a Várparancsnok bármilyen intézkedést tett volna ..." A pánikba esett vá.rkato- naság sorából végül is egy magyar, Balog Mihály a köréje gyűlt vallonok és németek társaságában a falról alkudozni kezdett az ellenséggel, mely „rögtön a fal alá gyűlt, s pasái és szultánja nevében nagy zajjal igére a poggyásszali szabad elvonulást." Cogonara szerint „október tizenkettedikén a három nemzet, azaz a magyarok, a németek és a vallonok elhatározták, hogy feladjak a várat." Tekintélyes férfiakból álló küldöttséget meneszt a katonaság a török táborba, hogy megállapodjanak a várátadás feltételeiben. A delegátusok egyike Paczona Máté egri kanonok, de a küldöttség szóvivője Bessenyei György, aki így beszélt III. Mohamedhez: „Hatalmas császár! Készek az vitézek mind egyiqlen magokat levágatni, hogysem mint megadják a várat. hanem az te magad pe- esetit, kezed írását kívánják.” A török szultán pecsétjével megerősített hitlevelet adott az egri küldöttségnek, hogy szabadon, kardjukkal és poggyászukkal együtt elvonulhassanak Eger várából, anélkül, hogy bántódásuk esne. — A korrektnek tűnő tárgyalások alatt Bektas szolnoki száb- dzsákbég vonul be kezesül a vár falai közé. 250 olasz katona kiszökött a várból, és a mohamedán vallásra tért, hogy ily módon bizonyosan megmenthesse életét. 1596. október 12-én megtörténik tehát az egri vár behódolása III. Mohamed török padisah élőtt, s a következő napon török katonák veszik birtokba Eger várát, — végigfosztogatva a katonákat. Vérfürdő Eger vára alatt Azután a katonaságot kinézették á Párból, — olvassuk Cogonara jélentésében, — és az egyes nemzeteket elkülönítették. A magyaroknak megengedték, hogy tetszésük szerint eltávozhassanak, a vallonokat, akiknek a száma 40-re csökkent, rabságba vitték, a németeket pedig egy tatár horda kezére adták, akik őket távolabb lekaszabolták .. .” így torolták meg a hatvani vár elfoglalása után a török lakosság és katonaság sorában rendezett borzalmas vérfürdőt. Sugár István (Folytatása következik.) Levelek — Kósa bácsi, mennyi idős? — Nyolcvankettő múltam Mihály napján. ** — És az egészség? — Nem panaszkodhatom. Legfeljebb a köszvény vesz elő, ha szelesebbre fordul az idő. Kósa bácsi kincsestára egy diófaszekrény. Itt őrzi legféltettebb, legdrágább kincseit. — Mióta gyűjti ezeket a leveleket? — Üjonc katona voltam, amikor az első szerelmes levelet kaptam ebben a lila kupertában. A hatvannégy évvel ezelőtti papíron mély nyomokat hagyott a tintaceruza. A kezdőbetűk erősebben kirajzolódnak: — Kedves Jancsikám! Tudatom veled, hogy egészséges vagyok, amelyhez hasonlót neked is szívből kívánok... — Emlékszik-e még erre a lányra, Kósa bácsi? — A fene emlékszik mindegyikre. Van itt, kérem szerelmes levél száztizenhat darab. Azután itt vannak a katonalevelek, amelyeket az első világháborúból küldtem. Az anyám leveleit külön tettem, mert én, kérem, igen szerettem az édesanyámat. Külön éltek apámtól, engem az apám nevelt, de azért az anyám sohasem feledkezett el rólam. — Honnan hozott legtávolabbról levelet a posta? — Kanadából. Az öcsém írta. Kiment az első világháború után. Itt van a kétszázadik levele, ebben azt írta, hogy sérvvel a montreáü kórházba került. Ez a távirat pedig már a halálhírét hozta. Kósa bácsi levélkötegeit szorosra húzza össze a befőttes- gumi. — Tetszik tudni, nekem mindig mániám volt a gyűjtés. Mindig, mindent elraktam. A diófaszekrény alsó fiókja tele van ötven-, hatvanesztendős cédulákkal, utalványokkal. A feleségem szegény, régebben mindig mondta: — Miért nem égeted már el ezeket a régi kacatokát? A ruháknak csináljunk inkább helyet az öreg szekrényben. Egyszer már-már rászántam magam, hanem mégis meggondoltam. Hosszan, sokáig néz maga elé. — Amikor nagyon beteg lett, bevittem neki a kórházba azokat a leveleket, amelyeket legénykoromban, meg mint fiatal házas írogattam. Ahogy olvastam neki, még a könny is kicsordult a szeméből. Magához húzott és azt súgta a fülembe: — Nagy eszed volt, hogy mégsem égetted el ezeket a leveleket... A hatalmas diófaszekrényben hozzávetőlegesen is másfél mázsa levél van. Az egyiket egy plébános írta: — Megdöbbenéssel értesültem, hogy te, édes fiam, anyaszentegyházunkhoz való ragaszkodásodról, szent hitünkről megfeledkezve, leány gyermekedet reformátusnak keresztelni engedted... — Mi történt, mi lett a sorsa ennek a lánynak? — Gyermekágyi lázban halt meg 1930-ben. Kósa bácsi szekrényének ajtaja nagy nyikorgással, erősen csukódik. A kulcsát, — mint annyi évtizede már — most is a fejpámája alá dugja. — Itt a fejem alatt biztonságban tudom. — Később mi lesz a levelek sorsa? Az öreg megérti a célzást. — A végrendeletem szerint valamennyit magammal viszem majd a sírba... Szalay István | 32. És tudta, hogy ez a front itt most már talán a legnagyobb, az egész emberiségnek talán legfontosabb frontja, és itt minden pillanatban végső döntés születhetik. Ez volt az idegeiben, ösztöneiben; semmiféle agitá- cióval, felvilágosítással, felsőbb paranccsal ennek az ellenkezőjéről őt már meg nem győzhették. Tekintetével a zubbonyát, derékszíját kereste. Az ám, a puskáról meg egészen meg is feledkezett. De ebben a pillanatban már fel is rém- lett benne, s hirtelen világossággal emlékezett, hogyan támasztotta odakint, amikor megérkezett a puskáját a mosdószék mellett a falnak. Ám első moccanására Aranka mór belé is kapaszkodott. Nem az iménti öntudatlan vadsággal, hanem kiszámított, nyugodt erővel. S András csák ebből az új- rakapaszkodásból döbbent rá, hogy az előbb a dörrenések hallatán Aranka keze elemyedt, hogy tehát a kezdődő nagy erőlködés is megszakadt. s hogy ezzel a tatán utolsó, a gyermeket világra hozó nyomógörcs oldódott fel — mert a vajúdó asszony néhány pillanat óta már nem önmagára. nem befelé, hanem kifelé, a külső .világra figyel. A bába iß felegyenesedett, egymásra néztek. A parasztasszony is bejött, nem is vette észre, csak amikor megkérdezte: — Mi lesz most, Julis néni? A bába megrázta a fejét, ősz haja kibukott a kendő alól, ösztönös mozdulattal, két ujjúval visszasimította. — Folytatjuk, fiam, folytatni kell. Aprókat sóhajtott; leült fél fenékkel az ágy szélére. Tekintetével Aranka tekintetét kereste. De Aranka becsukta a szemét. — Itt most nincs orvos — mondta kérlelhetetlenül a bába. — Nincs császármetszés. Magunk vagyunk. Hallgatott. - Mindent elmondott — Ne törődj most semmivel, kedves! — szólalt meg kínlódva, rekedten András. — Semmire se figyelj! Most csak erre az egyetlenegyre figyelj! Aranka szótlanul feküdt, kicsi, meg nem hallható pi- hegésekkel, leengedett szemhéjjal, semmi erő sem volt benne, talán csak annyi ereje volt, amivel, ahogy az imént újra megfogta, megint állhatatosan markolta András csuklóját. Veríték sem volt az arcán. Az orra tövétől <i sfcjja csücskére csurgó veríték is felszóradt. Nem is nyögött, nem zihált. Bár a kínlódása talán nem szűnt meg, mert néha ki-kinyöszörödött a torkából egy-egy halk, erőtlen nyikorgás. Puskaropogást hallottak, távoli puskaropogást. Üjra megpróbálta a kezét kifejteni Aranka ujjai közül. Szelíden, óvatosan mozdította a csuklóját. És Aranka elengedte. Most meg ez bénította meg; ez, hogy Aranka elengedte. — Aranka... Aranka nem mozdult; a szeme is le volt csukva. Csak álltak körülötte tehetetlenül és vártak. Mígnem egyszer lábdobogás hallatszott be egészen közelről... csapódott a kapu. aztán csapódott a verőce- ajtó. PiSszegé^.. szaggatott, gyors suttogás. — Megnézem — szólt halkan András, és kiment. Aranka nem mozdult utána. A konyhában ijedten topogott Kovács. Lihegett, vörhenyes bajusza tüskéi is rezegtek. — Gyere! — intett neki András, mert nem akart az asszony meg a lányai előtt beszélni vele. Kiléptek a tornác elé, az udvarra. — Támadnak. — Hát ezt gondolhattuk volna. Merről? — Szőlős felöl. Egyek felől, mindenfelől... Mi van veletek? Megvan a gyerek? — Nincs. Nincs még — mondta Andiás gyámoltalanul. — Megijedt szegény a lövöldözéstől. — Hát akkor te meg maradj !... Stammler azt üzeni, hogy ha nem volna még meg a gyerek, akkor csak maradj! Ha meg vissza kellene vonulni, én majd errefelé jövök, beszólok érted... a szálláson már úgysem igen találnál senkit... — Nem is tudom.. Ezt azért, nagyon nehéz volt elképzelni, , hogy útközeiben ne legyen ott a századdal. .. Viszont Arankát is... így itthagyni. Kétségbeejtő. — Na, menj csak! — mondta most határozottan Kovács. Megfogta a vállát és megtolta. — Majd... szóval. .. De nem volt mivel befejeznie. Hogy mi lesz majd. Legyintett hát, és elindult a kiskapu felé. Még nyitva is volt. Miközben kilépett, bólintott még egyet a fejével, vagy talán biztatásfélét intett? Illedelmesen, halkan tette be a kaput. A kutya tanácstalanul vakkantott vagy kettőt. A lövöldözés délről erősödött. András még állt egy kicsit a tornác előtt; fülelt. Idegesítette, hogy nem képes megkülönböztetni a magyar ágyúk hangját a román ágyúk hangjától. Bár ugyan... magyar ágyúk? Még ha valóban át is hozták valahogyan azt a két ágyút. Hurrá, Genossen! Zwei Kanonen megvan... Nagyon sokra nem megyünk velük. Ilyen helyzetben. Milyen hely; zetez? (Folytatjuk.)
