Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-10 / 237. szám

TOÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Budapesten a holland staféta {BWÜjSÖB Nemzetközi mozgalom a neutronbomba és más tömegpusztító fegyverek ellen AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 237. szám 1979. október 10., szerda Ülést tartott a KISZ KB A KISZ KB titkárává választották Köpf Lászlónét Kedden ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, Polinszky Károly oktatási miniszter, Kárpáti Ferenc altábornagy, a Magyar Néphadsereg po­litikai főcsoportfőnöke, hon­védelmi miniszterhelyettes, Papp Árpád, a Munkásőrség országos parancsnoka. Úszta Gyula, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára, Kiss La­jos vezérőrnagy, a Magyar Honvédelmi Szövetség fő­titkára és Ábel László, ha­tárőr vezérőrnagy, a Határ­őrség Országos Parancsnok­ságának politikai csoportfő­nöke. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a KISZ Központi Bizott­ságának első titkára a nem­zetközi és a belpolitikai élet, valamint az ifjúságpo­litika időszerű kérdéseiről tájékoztatta a testületet. Egyebek között hangsúlyoz­ta; a nemzetközi feszültség enyhülése továbbra is megállíthatatlan folyamat, s ez elsősorban a Szovjet­unió és a szocialista orszá­gok erőfeszítéseinek eredmé­nye. Ezt támasztják alá azok az új, nagy horderejű javas­latok is, amelyeket a Szov­jetunió nevében Leonyid Brezsnyev tárt Berlinben Európa és a világ közvéle­ménye elé. Hangsúlyozta: a KISZ nemzetközi tevékeny­ségének középpontjában is ez áll, s ennek szellemében ad otthont a KISZ ez év no­vemberében az európai if­júsági szervezetek konzul­tatív tanácskozásának. Belpolitikai kérdésekről szólva a KISZ KB első tit­kára többek között kitért az ifjúságpolitika olyan idő­szerű kérdéseire, mint a fia­talok lakáshelyzete, az ösz­töndíjak, a gyermekélelme­zés. a veszélyeztetett hely­zetű fiatalokkal való fog­lalkozás. Maróthy László végül áttekintette a KISZ országos értekezlete óta vég­zett munkát, a következő időszak teendőit, külön fi­gyelmet szentelve a párt XII. kongresszusára való fel­készülés feladatainak. A KISZ Központi Bizott­sága ezután az ifjúság haza­fias, honvédelmi nevelésében és felkészítésében végzett mozgalmi munka tapasztala­tait tárgyalta meg Varga Lászlónak, a kb titkárának előterjesztésében. Megálla­pította. hogy a KISZ Köz­ponti Bizottság változatlanul fontos feladatnak tekinti a hazafias és internacionalista Mihály Jánosné, a megyei párt-vb tagja Gyöngyösre látogatott Tegnap délelőtt Gyöngyö­sön a városi pártbizottságra érkezett Mihály Jánosné, a megyei párt-vb tagja, az Egri Finomszerelvénygyár munkása, Bessenyei János- nénak, a megyei pártbizott­ság politikai munkatársá­nak kíséretében. A vendé­geket Kónya Lajos, a gyön­gyösi városi pártbizottság első titkára és Tir Dezső, a városi tanács elnöke fogadta. Tájékoztatást hallgattak meg Gyöngyös politikai és társadalmi életéről, a vá­rosfejlesztés eredményeiről és további feladatairól, majd felkeresték a Mátravidéki Építő- és Szakipari Szövet­kezetét, ahol Bodócs János, a szövetkezet elnöke és Tóth Mihály, a pártalap- szervezet titkára fogadta őket. Az építőipari szövetkezet jelentős munkát végez Gyön­gyösön, a Kálvária-dombi lakótelep kifejlesztése tar­tozik rájuk mindenekelőtt, ahol most egy új építkezési technológiát is alkalmaznak, éppen a munka hatékonysá­gának fokozására. Korszerű, új telephelyükön különböző szakipari munkákat végez­nek. köztük olyan irodabe­rendezéseket állítanak elő, amelyek már nyugati álla­mokban is ismertek. A dol­gozók helyzetéről való esz­mecserébe bekapcsolódott Ács József is, a szövetkezet dolgozója, aki a megyei párt- bizottság tagja. Ebéd után Gyöngyössolv- mosra látogattak, ahol a ter­melőszövetkezet központjá­ban dr. Nyilasi János tsz- elnök és Babiczki Benedek megbízott párttitkár kö­szöntötte a vendégeket. Ki­mentek a szőlőtáblára, ahol a szüretelő tsz-tagok nagy szeretettel fogadták a megyei párt-vb tagját és kíséretét. A betakarítási munka meg­tekintése után került sor a tsz központjában arra a tá­jékoztatóra, amely nemcsak gazdasági feladatokat tartal­mazott, hanem a pártalap- szervezet tevékenységét is felölelte. Az égri Gép. és Műszer- ipari Szakközépiskola diákjai a nyári termelési gyakorlat alatt audiovizuális berende­zéssel ellátott' elektrotechni­kai szaktantermet hoztak lét­re. A korszerűen berendezett teremben egyszerre 42 tanuló sajátíthatja el a szakmát és végezhet különböző elektro­mos méréseket. Döller Ferenc szaktanár a feszültségméret ismerteti a harmadikosoknak. (Fenti ké­pünk.) Bocsi Géza. Birinyi István és Szögedi László egyszerű áramkör mérése közben. (Balra.) (Fotó: Szántó Györgyi, Szűkös esztendők állnak Bélapátfalván a Bükkalja Termelőszövetkezet mögött. Sikerül-e úrrá lenni az anya­gi és gazdálkodási gondo­kon? — ez most a legfonto­sabb kérdés a gazdaságban, s bár e törekvések eredmé­nyéről még vajmi keveset lehet tudni, az már biztató, hogy jó munkaszervezéssel a megyében elsőként fejez­ték be a hét elején az őszi kalászosok vetését a bélapát- falviak. Az átlagosnál ma­gasabb színvonalú talajelő­készítés mellett túlnyomó- részt garantált minőségű ve­tőmagot szórtak * főkjbe a magasabb átlagtermés érde­kében. Végeztek egyúttal a siló- zással is és ebben az eszten­dőben 17 ezer mázsa jó mi­nőségű téli takarmányt ké­szítettek. melynek nagyobb része silókukorica, mintegy egyharmada pedig pillangós takarmány. A már bekazla- zott szénával együtt ez a mennyiség biztosítja az ál­latállomány megnyugtató fejlődéséi, ellátását Ráadá­sul ily módon jelentősen csökkenthették az abrakta- karmány-felhasználást is, anélkül, hogy az állatok kü­lönösebb kárát látnák. .. ' gondolkodásmód, magatar­tás erősítését. Az ifjúsági szövetség továbbra is azon munkálkodik, hogy hozzájá­ruljon a világ békéjének megóvásához, erősítse a né­pek barátságát. Ugyanakkor tudatosítani kell. hogy alap­vető nemzeti érdekünk és kötelességünk szocialista rendünk, népünk alkotásai­nak védelme, a békés építő­munka feltételeinek biztosí­tása. A jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítani a fiatalok edzettségének növe­lésére, a tömegsport népsze­rűsítésére, az Ifjú Gárda munkájának fejlesztésére. A központi bizottság az ifjúság honvédelmi nevelé­sével és felkészítésével kap­csolatos javaslatokat, ajánlá­sokat juttatott el az illetékes párt-, állami és társadalmi szervekhez. Végül személyi kérdések­ben döntött a központi bi­zottság. Barabás Jánost és Pásztor Gabriellát, — akik más. fontos állami tisztsé­gekbe kerülnek — érdemeik elismerése mellett felmen­tette kb-titkári tisztségük­ből, intéző bizottsági és tit­kársági tagságukból. Pásztor Gabriellát központi bizottsági tagságából is. Juhász Andrást és Köpf Lászlónét megvá­lasztotta a központi bizott­ság, az intéző bizottság és a titkárság tagjává, a KISZ KB titkárává, (MTI) Szaktanterem-saját munkával Egy földgömb az asztal közepén — ez jelképezte a neut­ronbomba és más tömegpusztító fegyverek elleni, mind szé­lesebb körben kibontakozó nemzetközi társadalmi mozgalom célját. Megvédeni égitestünket a pusztításoktól: ezt; tiizlc zászlajára a neutronbomba és más tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen tiltakozó nemzetközi staféta holland kezde­ményező bizottsága, amelynek küldöttsége kedden a Haza­fias Népfront Országos Tanácsa székhazában találkozott a sajtó képviselőivel. (Népújság-telefotó — MTI — KS) KGST-munkacsoporf ülése Egerben Négynapos tanácskozás kézdödött kedden Egerben a Technika Házában a KGST- t-agországok erősáramú ipari szakága, az „Interelektro” szakértőinek részvételével. A 9. számú munkacsoport, amely Egert választotta ta­nácskozása színhelyéül, az áramátalakító technikáv-al foglalkozik, témakörébe tar­tozik például a különböző nagy teljesítményű félvezetős egyenirányító berendezések, villamos hajtások közös ki- fejlesztése. E "témakörökben vizsgálják a tagországok együttműködésének lehető­ségeit, kidolgozzák a KGST- szabványokat. A jelenlegi ülés az eddig elvégzett feladatokat értéke­li, majd fejlesztési, gyártá­si programot készít áz 1990- es évekig. Megvitatja emel­lett a jövő évre szóló mun­katervet, és szó lesz külön­féle szabványosítási témák­ról. A tanácskozás, amelynek megnyitóján ott volt Schmidt Rezső, az egri városi párt­bizottság első titkára óé Kdlr már Péter, a városi tárjáCs elnökhelyettese is, október 13-án "fejezi" bé rríúnká'jat. Vezényszó nélkül.;; Szintén remélem, nem árulok el vele hadi- tiükot, de katonakoromban — hajdanában Zalában — többször „felfegyvereztek” bennünket egy-egy jókora falapáttal, amikor éjsza­kánként jócskán befútta az utat a hó. Arra is emlék­szem. hogy az önként je­lentkezőkből verbuválódott „elit csapatokat” néhány­szor bevetették a termelő- munka civil frontjain. Vezényszó nélkül, fiatalos lelkesedéssel vállaltuk a vagonkirakást, a közeli fo­lyó medrének tisztítását, a terménybetakarítást, s a mundér becsülete nem en­gedte meg, hogy egyszer is szó érje a ház elejét. Mind­ez azért jutott az eszembe, mert a minap sáros „surra- nós”, szép szőlőfürtöket szemezgető, jókedvű kiska- tonák csoportjával a pla­tóján, elhajtott mellettem egy teherautó. Nem v,olt nehéz kitalálni, hogy a fi­úk, vagyis — ahogy annak idején emlegettük — az elit csapatok valahol „mun­kabevetésen” vettek részt. Katonáinknak rna mór újdonság, hogy időről idő­re részt vesznek a népgaz­dasági építőmunkában, a betakarítási kampányok­ban. A robogó vonatból ki­tekintve, ki ne látta volna már a sínpárok mellé hú­zódó vasútépítőket, vagy Bélapátfalván járva a kha­kiszínű egyenruhásokat az építkezés szédítő magassá­gában. De fel-felbukka.nnak a készülő autópálya útépí- tőgépeinek volánjánál épp­úgy, mint az egyre gyara­podó egri Csebokszári-lakó- telepen. ahol ma már csu­pán a legutóbb átadott óvo­da falón levő apró tábla emlékeztet a munkájukra. Az építő katonák jókora pluszt vállalnak. A korsze­rű haditechnika kezelése ugyanis már önmagában véve egész embert kíván. A napi szolgálat után vál­lalt és végzett társadalmi munka sem könnyű fel­adat, mégis van rá jelent­kező. nem is kevés. Ám, téved az, aki azt hiszi, hogy ezek a kiskatonák egy-egy kimaradás, eltávo­zás, vagy néhány napos szabadság reményében eme­lik fel a kezüket, amikor önkéntes jelentkezőket kér ilyen komoly, a közössé­gért végzett munkára a parancsnok. Sokkal inkább az elődök példája, s a ka­tonaközösség formáló, ma­gával húzó ereje sarkallja, ösztönzi a fiatalokat. A la­kóhelyet, a szűkebb, vagy lágabb értelemben vett hazát gyarapító munka ju­talma természetesen nem marad el: a csebokszári óvodások sem felejtették el meghívni, majd az ünnep­ség után végigvezetni új bi­rodalmukon az építő kato­na bácsikat, akik azon a délutánon éppen a „szoká­sos” hét végi — kimaradá­son voltak... Szóval, ezek jutottak az eszembe, amikor elzúgott mellettem a katonaautó. Meg az. hogy ezeket a 13— 20 'éves fiúkat olykor-oly­kor — és nemcsak a fegy­veres erők napján — érde­mes megszalutálni amúgy civil módra — vezényszó nélkül...! Szilvás István Befeleztek a ivetest Bélapátfalván

Next

/
Thumbnails
Contents