Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-07 / 235. szám

VILÁG PROLET ÁRIÁI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 235. szám ÁRA: 1,60 FORINT 1979. október 7., vasárnap Az NDK ünnepén 0 szocialista német ál­lam létrejötte a né- ( pék fasizmuséi lenes közös, ( harcának eredménye” — ( fogalmazta meg egyszer ta-1 /lálóan a Német Demokra-i (tikus Köztársaság egyik ve- kzetője. Valóban elválaszt /hatatlan a kapcsolat a né- / met fasizmus leverése és a, 1)német munkás-paraszt al­ólam megteremtése között. JA hitleri birodalom bukásai (új korszakot nyitott a né-^ (met nép történelmében. Le- /hetőség nyílott arra, hogy' /német földön a dolgozók (létrehozhassák saját álla-( (mukat. Hogy ez csak _Né- /metország keleti részében 5 sikerült, az a vezető impe- (rialista hatalmak politiká­jújának következménye. Az Egyesült Államok, (Nagy-Britannia és Franciá­ul ország vezetői 1945-től /kezdve mindent megtettek /azért, hogy kettészakítsák /Németországot. Miközben ( nemzetközi megállapodá- / sokban szavatolták a német /állam egységének megőrzé- (sét, fokozatosan elszakítot- , ták a fennhatóságuk alatt 1 álló nyugati területeket a1 /(Szovjetunió ellenőrizte ke­llettektől. Szándékuk' és po­litikai érdekük nyilvánvaló /volt: minden eszközzel1 /fenn akarták tartani a tő-, /kés rendet Németországnak /legalább egyik felében. A' /szerződésszegő politika be-l (tetőzéseként alakították, /meg, a Német Szövetségi ) Köztársaságot, amely ha- (marosan a nyugati katonai- /politikai szövetség fontos /tagja lett. Erre válaszul kiáltották (ki 1949. október 7-én a [Német Demokratikus Köz-, /társaságot, a világ első szó­lj cializmus útjára lépett nő­imet államát. Harminc esz-, /tendő telt el azóta, s a nő­imet munkások és parasz­titok országa a rendkívül) /nehéz körülmények ellené­ire is óriási eredményeket (ért el az új társadalom épí- , tésében. Az egész nép ál-, (dozatkész munkája begyó­gyította a háború okozta (sebeket, s az NDK példát-1 / lan gyors gazdasági fejlő- (désnek indult. A három év­tizedet számoló fiatal ál- (lam ma már a világ tíz leg-1 ) fejlettebb gazdaságú onszá- Kga közé tartozik. Ipara a (vezető kapitalista országo­dénak js méltó versenytár­ssá. A szocialista néimet ál- (lám eközben megtalálta he-, Ilyet a világban is. Az im- (perialisita hatalmak két év­tizeden keresztül mindent) (megtettek az NDK nemzet-, /közi elismerésének meg­akadályozására, a német1 (dolgozók állama azonbani (leküzdötte az akadályokat., )Ma már több mint száz or­szág áll diplomáciai kap- ' csolatban az NDK-val, /amely a nemzetközi politi­kai élet megbecsült, s kö- (vetkezetes békepolitikájá-i ) val nagy tekintélyt szer­)zett szereplője. , Születésének 30. évfordu-1 'lóján az NDK népe nagy )sikerek, korszakalkotó po- )li-tikai és gazdasági ered-1 fmények tudatában ünnepei­met együtt valamennyi ba­rátjával. Szívből kívánjuk,’ ihogy a szocialista német1 (állam tovább haladjon ed- )digd sikeres útján. Mind Európában, mind a világ minden térségében tartós békét akarunk LEONYID BREZSNYEV NAGY FONTOSSÁGÚ BEJELENTÉSE AZ NDK-JUBILEUMON Kádár János, az MSZMP KB első titkára Berlinben, Erich Honeckcr társaságában. (Népújság-telefotó — MTI — KS.) Ünnepi díszben, a német nép és Európa történelmé­nek fontos fordulópontjaként emlékeznek meg szombaton és vasárnap a Német De­mokratikus Köztársaságban a munkás-paraszt állam 1949. október 7-i megalapításának 30. évfordulójáról. Az NDK párt- és állami vezetői, a jubileum gazdag eseményso­rozatán részt vevő külföldi delegációk — köztük a ma­gyar párt- és kormánykül­döttség Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első .titkárának Vezetésével — a délelőtti ko­szorúzások után délután a Köztársaság Palotában tar­tott ünnepi ülésen vettek részt. Az ünnepi rendezvé­nyek e -csúcspontján Erich HoneckerK az NSZEP KB fő­titkára, az NDK Államtaná­csának elnöke és Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke, az NDK-ban tar­tózkodó szovjet párt- és kor­mányküldöttség vezetője mondott beszédet. Erich Honecker ünnepi be­szédében hangsúlyozta, hogy „az első szocialista munkás­paraszt állam megteremtése német földön azoknak, a háborút követő időszakban végbement változásoknak a sorába tartozik, amelyek­nek az NDK 30 év előtti megalapítása egyik csúcs­pontja volt. A Német De­mokratikus Köztársaság 30 éve három évtizedes küzde­lem a békéért és a szocializ­musért, s meggyőző bizony­sága a marxizmus—leniniz- mus győzelmes erejének”. — A Német Demokratikus Köztársaság három 'évtizede meggyőzően bizonyítja azt a tényt, hogy államunk meg­alapítása történelmi forduló­pont volt népünk és Európa történetében — szögezte le az NDK államfő, majd nagy örömét fejezte ki afelett, hogy a jubileumi ünnepsé­geken részt vesz Leonyid Brezsnyev, a szocialista kö­zösség számos más vezetője, és az NDK sok külföldi ba­rátja. Leszögezte: az NDK népe sohasem felejti és minden­kor tisztelni fogja annak a 20 millió szovjet embernek az emlékét, akik a Hitler­éi lenes koalíció döntő front­ján győzelmet aratva a fa­sizmus felett, lehetőséget nyújtott a német földön be­következett fejlődés számára. . Ezután Leonyid Brezsnyev lépett a jelenlevők nagy tap­sa közben a mikrofonhoz. Kedves Barátaink! — Nagy öröm számunkra itt lenni, önökkel együtt, ezekben az ünnepi napok­ban. Elhoztuk önöknek hű barátaik és szövetségeseik: a tizenhét millió szovjet kommunista, Lenin pártjá­nak tagjai, s az egész szov­jet nép baráti üdvözletét a Német Demokratikus Köz­társaság 30. évfordulója al­kalmából. — mondotta Leo­nyid Brezsnyev. , X.pszönörn kedves tiaráé tunknak, a Német Szocialis­ta Egységpárt KB főtitkárá­nak. az NDK Államtanácsa elnökének, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelke­dő alakjának, Erich Ho- necker elvtársnak a Szovjet­unióról, s a Szovjetunió po­litikájáról mondott méltató szavait. A magam részéről szeretném , hangsúlyozni, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kommunistáit, az NDK népét közös ügyünkben megbízható har­costársnak tekintettük és te­kintjük, olyannak, amely hű közös, magasztos eszméink­hez, ügyes és kitartó a mun­kában» állhatatos bármilyen megpróbáltatások idején. Az elmúlt három évtized minden évében az önök köztársasága mellett állt a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa. Együtt haladtunk előre, hitet és bátorságot merítve a köl­csönös támogatásból és a testvéri szolidaritásból. A közös biztonságunk és együttes békeharcunk meg­bízható eszközévé vált a varsói szerződés, amelynek 25. évfordulójáról hamaro­san megemlékezünk. A szé­leskörű és egyenjogú gazda­sági együttműködés jó fóru­mává vált a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsa. A minden területen foly­tatott együttműködésünkben szerzett tapasztalatok a szo­cialista szolidaritás legyőz­hetetlen erejének meggyőző példái. Közös akaratunk, hogy ez így legyen a jövő­ben is. Tegnap írták alá együtt­működésünk új, fontos do­kumentumát: a Szovjetunió és az NDK termelési szako­sításának és kooperációjának 1990-ig érvényes programját. Ennek lényege, röviden szól­va, a következő: mindenütt, ahol az le­hetséges és hasznos, egyesítjük erőforrásain­kat, termelési kapacitá­sainkat, hogy sikereseb­ben oldjuk meg a gaz­dasági fejlődés legbonyo­lultabb problémáit. A jubileumi napokban nem árt visszaemlékezni a megtett útra. 1949 őszén, amikor a Német Demokrati­kus Köztársaság megalakult, a politikai helyzet Európá­ban — és nemcsak Európá­ban — rendkívül feszült volt. A földrész felett a „hi­degháború” szele fújt. Már létrehozták a NATO tömbjét — az imperializmus fő ka­tonai eszközét. A Nyugaton egyes politikusok a „hideg­háború” „forró háborúvá” változtatásával fenyegetőz­tek. A „háború szélén” való egyensúlyozást az imperia­lista tábor külpolitikája majdhogynem legfőbb elvé­nek kiáltotta ki. , A szocializmus hajnala azonban, amely a negyvenes évek második felében sok ország felett felvirradt, egy­re fényesebben ragyogott Az NDK megalakulása és megszilárdulása a szo­cializmus és a béke ügyé­nek új, hatalmas, való­ban történelmi jelentősé­gű győzelme volt. Egyre inkább eltávolodunk 1945-től, amikor itt, Berlin­ben, befejeződött az emberi­ség történelme legvéresebb háborújának utolsó aktusa. Ma Berlin, a Német Demok­ratikus Köztársaság főváro­sa jó hírnévnek örvend. A népek hálásak a Német Szo­cialista Egységpártnak, az NDK kormányának és dol­gozóinak azért, hogy katego­rikus „nem”-et mondtak a fasizmusnak és a militariz- musnak, hálásak azért, hogy igazolták a Hitler-ellenes front harcosainak reményeit. Minden állam politikájá­nak tartalmát könnyű meg­érteni a következő egyszerű kérdésekre válaszolva: mit ad állampolgárainak, mit nyújt szomszédainak és az egész világnak? A Német Demokratikus Köztársaságban, mint a töb­(Folytatás a 2. oldalon.) Magyar vezetők üdvözlő távirata A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a ( Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és egész dolgozo népünk nevében Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, valamint Lázár György a Mi­nisztertanács elnöke forró elvtársi üdvözletünket, jókíván­ságainkat tolmácsolta a szocialista német állam párt- cs állariii vezetőjének, valamennyi dolgozójának, az NDK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. A görög miniszterelnök budapesti programja Képünkön Konsztantin Karamanlisz Lázár György társa« ságában. (Népújság-telefotó — MTI — Tóth István felv.) A hazánkban hivatalos lá­togatáson tartózkodó Konsz­tantin Karamanlisz görög miniszterelnök szombaton délelőtt megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Ezt követően a kormány­fő és kísérete rövid budapes­ti autóúton vett részt, útjuk az új lipótvárosi lakónegye-1 det érintve a Margitszigeten, a Margit-hídon, majd a Lánchídon át a várbeli Nem­zeti Galériába vezetett. A vendégek nagy érdeklődéssel szemlélték a XIX. századi magyar festészet és szobrá­szat remekeit, közöttük Mun-, kácsy Mihály, Paái László és Pátzay Pál alkotásait. Magyar katolikus egyházi vezetők a Szovjetunióban Pimen, az orosz orthodox egyház patriarchája meghí­vására dr. Lékai László bí­boros, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke . vezetésével szombaton magyar katolikus egyházi delegáció utazott a Szovjetunióba. A bíboros kí­séretében van többek között dr. Cserháti József, pécsi me­gyéspüspök, a Magyar Kato­likus Püspöki Kar titkára és dr. Pataky Kornél győri me­gyéspüspök. A delegáció elutazásánál a Ferihegyi repülőtéren je­üradi vértanúkra emlékezlek ARAD: A 13 aradi vértanú kivég­zésének 130. évfordulóján, szombaton Aradon koszorú- zási ünnepséget tartottak. A Magyar Népköztársaság nemzeti szalagos, vörös szek- fű koszorúját Rajnai Sándor, hazánk bukaresti nagyköve­te, Lukács József ezredes, katonai és légügyi attasé és dr. Szepes István, kolozsvá­ri főkonzul helyezte el. Ezt követően a Hazafias Népfront _ Békés megyei Bi­zottságának küldöttsége ko­szorúzott Nagy Jánosnak, a megyei tanács elnökhelyette­sének vezetésével. A koszorúzásnál jelen volt Ignat Vasile, az. Arad me­gyei pártbizottság titkára és Groza Mircea, az Arad me­gyei tanács első elnökhelyet­tese. Az emlékmű talapzatán el­helyezték a kegyeletes emlé­kezés virágait a helybeli és környékbeli lakosok is. ELEMÉR: A 13 aradi vértanú kivég­zésének 130. évfordulóján, szombaton délelőtt koszorú­zása ünnepséget rendeztek a dél-bánáti Elemér faluban Kiss Ernő honvéd altábor­nagy, aradi vértanú sírjánál. A jugoszláv néphadsereg ■ftaitonái álltak díszőrséget a sárnál; amelyen a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövetségének koszorúját Szabó István tanácsos, ideig­lenes ügyvivő és Kerekes Imre ezredes, katonai attasé helyezte eL Az ünnepségen megjelen­tek a jugoszláv néphadsereg, valamint a bécskereki váro­si-körzeti politikai és társa­dalmi szervezeten képvise­lői. len volt Miklós Imre állam­titkár, az Állami Egyház­ügyi Hivatal elnöke. A Szov­jetunió magyarországi nagy­követségét V. L. Muszatov követtanácsos képviselte. A bíborost és kíséretét Moszkvában a pravoszláv egyház magas rangú képvi­selőig fogadták. Jelen volt dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete. (MTI) Cukortermelésünk ' tegnap és ma Beszélgetés Nagy Lászlóval, a Cukoripari Vállalatok Trösztjének vezérigazgató­jával a lap 3. oldalán. Tanítva szórakoztatni és szórakoztatva tanítani Mit ígér az új évad, s mi­lyen tervek, gondok foglal­koztatják a miskolci—egri színház művészeti vezető­jét? Erről ír Márkusz László a 4. oldalon. Látják, de nem veszik észre Munkavédelmi felügyelők éjszakai ellenőrzésének ta­pasztalatairól számol be Gyóni Gyula, az 5. oldalon. Gyere, szüretelj! Képes összeállításunk a 6. oldalon. Délutáni séta Hangországban Németi Zsuzsa riportja á hevesi Állami Zeneiskolá­ból, a 7. oldalon. Jogos? — Jogtalan? A Népújság jogtanácsosá­nak fogadóóráiról tájékoz­tatjuk olvasóinkat a 12. ol­dalon.

Next

/
Thumbnails
Contents