Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-21 / 247. szám
Magyarország története 1848—1890 Egy kicsit szokatlan korszakhatárokat zár közre a tízkötetesre tervezett Magyarország története sorozat legújabb kötete. A most megjelent hatodik kötet, átlépve a történeti periodizáció megszokott hagyományos határait, olyan korszakot választ elemzése tárgyául, melyet nem lehet úgyszólván egyetlenegy történeti formáció közé sem besorolni: 1848 ugyanúgy tekinthető egy lényegi korszak, a reformkorszak lezárásának, mint egy korszak kezdetének, s 1890 pedig csak kronológiailag tekinthető századvégnek, társa- dalomtörténetileg inkább kettévág egy polgári korszakot S mégis, a megszokottól egy kicsit eltérőén, a két dátum egy fontos korszak kezdő és záró szakaszának is tekinthető, . hiszen valójában a negyvennyolcas forradalom után indult el egy olyan társadalomtörténeti fejlődés, melyet más tér-' minussal a magyar polgári átalakulás szakaszának is tarthatunk. S hogy nem mindennapi vállalkozásról van szó, azt bizonyítják azok a számszerű paraméterek, melyek a kötetet; hogy úgymondjam, „ránézésre" is jellemzik. 1760 nagy méretű oldal, két hatalmas kötet, 414 forintos eladási egységár, bátor embernek tűnik az is, aki megvásárlásának és olJ vasasának nekivág. A korszerű történeti ábrázolásra vállalkozó legújabb történeti munkának számos nehézséggel kellett számolnia. Ezt. a nehézséget elsősorban nem az előmunkálatok hiánya okozta. hiszen maguk a kötet szerzői is sok előtanulmányban foglalkoztak már a korszakkal, hanem sokkal inkább azoknak a szemléleti elveknek és megítélési szempontoknak a helyes megválasztása, melyeknek érvényesítésével a korszak ' fő történeti fejlődéstendenciái megragadhatóak. Hiszen az 1848 és 1890 között lezajlott társadalmi-történeti fejlődésnek egy meglehetősen bonyolultan összefonódó. — társadalmi és nemzeti-nemzetiségi kérdésekkel megtűzdelt •— történelmi átalakulást kellett megoldania. Egy ilyen nagyméretű vállalkozás méltatását egy kisebb' recenzió nem vállalhatja magára. Inkább azon eredmények kiemelését tarthatja feladatának a recenzens, melyekkel világosan érzékeltetheti, hogy az új történeti szintézis milyen eredményekkel gazdagíthatja, tágíthatja történeti köztudatunkat. Mint a fentiekben már említettük. 1848 és 1890 a magyar polgári átalakulás egy jól körülírható szakaszát jelenti! Azt a periódust, amikor liberális elveket valló nemesi társadalom, több-kisebb megtorpanással, de magáénak érzi a magyar polgári átalakulás ügyét. Igaz, nem teljes következetességgel. és nem ellentmondás nélkül, de mégiscsak hitet tesz a feudalizmus számára is előnyös reformja mellett. A társadalmi átalakulás ügye azonban Európának ezen a térfelén nem választható el a némzeti átalakulás ügyétől, s így ez a kérdés is állásfoglalásra kényszerítette a magyar liberális nemességet. Ezen a téren viszont, a társadalmi átalakítás terén liberális elveket valló magyar nemesség a Habsburgokkal való birodalmi egység mellett állt ki. A kötet 48—49-re vonatkozó fejezeteit, melyet egy szerző írt, az a koncepcionális felfogás hatja át; a magyar polgári forradalmat, elsődlegesen, társadalom-szerkezetbeli szempontból helyesen kell megítélni, hiszen a korabeli magyar társadalmi viszonyok sokkal radikálisabb megoldást, mint amilyen valójában bekövetkezett nem tettek volna reálisan indokolttá. Sem egy túlzott függetlenségi célkitűzésnek, sem egy visszafogott, restaurációba hajló konzervatív kísérletnek nem volt már számottevő társadalmi bázisa a századközép Magyarországán. Ebből a szerkesztői megállapításból kövef^1 kezik ezután az is. Hogy 1849 és 1867 között már nem a polgári átalakulás ellenzői és igenlői alkotják a két szembenálló tábort, hanem a polgári átalakulásnak eltérő tartalmát és tempóját szorgalmazó mérsékelt és konzervatív nemesi erők. A kötet az 1867 és 1890 közötti időszakot, pedig úgy tárgyalja. mint a magyar polgári átalakulás gyakorlati megvalósulásának szakaszát. Azt az időszakot, amikor a politikai szenvedélyek megnyugvásával a polgári átalakulás gazdasági folyamataira helyeződik a fő hangsúly. Egy történeti szintézis megítélésének szempontjait, nem adhatják személyes indítékok. A bevezető egy kicsit mali- ciózus sorai sem a mű szakmai megítélésére vonatkoztak. Meglehet, hogy nem sokan olvassák el „egy szuszra” a kötetet. de akik kisebb-nagyobb megszakításokkal huzamosabb időt. töltenek olvasásával, értékes és széles területen kamatoztatható tanulságokkal gazdagodnak. (Akad. Kiad. 79.) j Szőke Domonkos A mester elindult, hogy az anyagiakat elintézze a háziakkal. Zsuzsut megbízta, hogy a léceket kereteket szedje el a faltól, fenn kell, hogy maradjanak a csempék. És valóban, amikor a házinéni beleszámolta kezébe a kétezer forintot, Zsuzsu akkor szaladt be a szobába mocskos bakancsában, nagy mészfoltos nyomokat hagyva a szép szőnyegeken. — Mester, mester! Fönnmaradt, nem esik le ... — Ugyan, fiam. Menj, mosakodjál meg. Így a buszra sem engednek föl. A léceket vidd le a pincébe, a szerszámokat mosd el előbb. — Sok baja lehet ezzel a fiúval. .. — Jó gyerek ez. Csak valami baj van az orrával, mert mindig folyik. Én már megszoktam. — Miért nem küldik orvoshoz? — Küldtük, három napig fektették, aztán mintha mi sem történt volna... — Ha valami probléma van, a kedves lánya megtalál a gyárban. — Remélem nem lesz semmi, rengetegbe került. — Tetszik tudni, ezek a mai anyagok... — Hát nagyon drága volt. És még a maradékot is elviszik? — A meszet nem visszük. A mester fáradtan, de a jól végett munka örömével ballagott lefelé a hegyről. Mögötte haladt néhány lépéssel Zsuzsu, mint a málnás szamár. De nem törődött sémiivel, mert a mester száz forintot '•lőtt neki. — Igaz. — Zsuzsu, folyik az ész. — Igen, mester. — Nincs zsebkendőd? — Volt, de elhasználtuk, amikor a lapát nyelét csináltuk. — A tömítés, az a koszos rongy volt a zsebkendőd? Hát hiába nevellek? — Ne bántsa már szegényt, hozok mindjárt zsebkendőt, addig menjenek be a konyhába. — Te tökkelütött hülye — ilyenkor komolyan haragudott Zsuzsu- ra —, most miattad el fog feledkezni a reggeliről a nyanya. — Majd szólok neki. — Bolond, ez nem tanya itt.. — Tessék a zsebkendő. Hoztam egy kis pálinkát, fogyasszák egészséggel. — Kedves egészségére — emeli az üveget a szájához a mester —, a poharakat visszaadom, kár lenne értük, ha véletlen összetörnének. Meg nekünk így jobban is esik. A mester maltert kever. Sehogy nem akar sikerülni, hol híg volt, hol nagyon 'sűrű. A csempék a világért sem akartak a falón maradni, De a mesteren ilyen apróságok nem foghatnak ki. A pincében fellelhető összes deszkát, cet felhordatta Zsuzsuval, maj-i keretet szögeit, úgy. hogy mindegyik sorhoz jutott egy léc. A csempék szépen sorakoztak egy más után. Zsuzsu csodálattal bámulta mesterét, megint elismer' magában, hogy a világ legnkn—• embere. Horling Róbert fotóművész alkotásaiból a Műcsarnokban nyílt kiállítás. Képeinket a kiállítás anyagából válogattuk. A z asszony az egész gyárat bejárata, de egyetlen karbantartó munkással sem találkozott. Végül a H-épület pincéjében talált két embert. — Mit óhajt, fiatalasszony? — Nem tudom, jó helyen já- rok-e? (Soha nem tudjuk, hogy jó helyen járunk-e? Ha nem bántanak, ha sikerül elintézni azt, amiért oda igyekeztünk, akkor jó hely az, ahol járunk.) — Kellene nekem valaki, aki csempézni tud. — A legjobb helyen jár, kézcsókom. Én mindenhez értek, de a csempészés, alkarom mondani a csempézés a szakmám. Igaz, Zsuzsu? — Igaz, mester, arany a maga keze. — Mit kellene csempézni? — A konyhát, a fürdőszobát és a W. C.-t. És mennyiért csinálnák? — Meg fogunk egyezni. Alig kérek valamit, imádok olyan helyen dolgozni, ahol ilyen szép menyecske a háziasszony, biztosan jól főz? — Összeget mondjon. Különben anyám főz, én tanulok. — Kézcsókom, nem baj, a mama biztosan még jobban főz, mi nagyon szeretjük a házi kaját, igaz, Zsuzsu? Vidékiek vagyunk. — Igaz, mester — elcsöppeni készülő orrát jobb könyökén a munkásruhához dörzsöli. Nedves folt marad a helyén. 'tylfltíM/M FARKAS ILONA: — Nősül a gyerek, azért fusizok egy keveset, hogy hadd keressen. — Értem — mondta az asszony, és undorát alig bírta leplezni. — Kiszállnánk terepszemlére a hét végén. Ha anyag van, el is kezdenénk. — De hát azt sem tudom, hogy miből mennyi kell. — Minél több, annál jobb. Ami marad, legfeljebb beszámítjuk borravalóként. A mester úgy gondolta, hogy ebéd előtt már nem kezdenek új munkához. Egyre azon töprengett, hogy mi történne, ha bjtuminnal ragasztanák fel a csempéket. Még soha nem csempézett, de annyit értett az építőanyagokhoz, hogy hidegre-melegre melyik hogyan reagál. Elképzelte Zsuzsut, amint taknya-nyála egybefolyik, a feje- búbjáig fekete, kezéhez ragadt csempékkel rohangál a finom házban. És elképzelte a szép lakásban dühöngő fiatalasszonyt, amint éppen főz a konyhában (még "ha-nem is szokott főzni, most valamilyen okból éppen ő főz a szépen csempézett konyhában), elindulnak a csempék, és folyik lefelé hosszú csíkokban a bitumin. Elnevette magát magát hangosan. A mester betanított mindenes a gyárban, szakmája nincs, komolyan nem is ért semmihez, többnyire toldoz-foltoz. A buszmegállótól még jócskán gyalogolni kellett. A mester és Zsuzso sietősen lépkednek a megadott cím felé. — Zsuzsu, csempéztél már? — Nem, mester. — Én sem, de megcsináljuk. — Büdös a lábad? — Büdös mester. — A zoknid is ki van szakadva? — Ki van mester. Annyira, hogy föl se húztam. Nagy baj ez mester? — Nem baj. Túl finom helyre jöttünk, lehet, hogy le kell vetni a cipőt. Idős asszony nyit ajtót. — Jaj, végre. Már nagyon vártam ám magukat. Jöjjenek gyorsan. Mit esznek? — Kézcsókom, nem eszünk mi semmit, reggel csak inni szoktunk. Pár kupicával megiszunk, aztán 'írjuk ebédig. Igaz. Zsuzsu. (MTI-fotó — KS.) 125 éve született Arthur Rimbaud A világirodalom kamasza A világirodalom története bővelkedik a furcsaságokban, s ez nem is csoda, hiszen rendkívüli képességű alkotók népesítik be. Éppen ezért ajánlatos, hogy ..az ember lehetőleg tartózkodjék a legektől, nincs olyan nagyság, akinél nagyobbat ne lehetne említeni az ízlés, a korszellem egy másik nézőpontjából ítélve. Mégis megkockáztathatjuk: az irodalomtörténetnek nincs még egy olyan talánya, olyan megmagyarázhatatlan rejtélye, mint Arthur Rimbaud személyisége és költészete. Ha egyetlen mondatban akarjuk összefoglalni ezt a különös életművet (ami mellesleg minden, csak nem egy teljes élet műve) elég ha ennyit mondunk: egy charleville-i kamasz 1869 és 1873 között olyan költeményeket ír, amelyek érzelmi izzásukkal, szellemi intenzitásukkal, bonyolultságukkal szinte megoldhatatlan feladat elé állítják az irodalom tuKóborlásaim Mentem, két öklöm ronggyá rohadt Hallgattam züm-zümük s egy árok volt zsebemben, az ágyam < A köpeny vállamon már eszmévé szakadt. szeptember estjein s a homlokomra lágyan Szolgáltalak. Múzsám, menvén az ég alatt, mint frissítő ital, estharmat csöppje hullt; s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben! rímeltem s míg a fák között vad árny Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett. hajolt át, Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem térdemre dőltem és sebzett cipóm zsinórját s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt! az égen. Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett. Radnóti Miklós fordítása dósait; a semmiféle kategóriába nem sorolható csodagyerek titkának megfejtésével könyvtárnyi irodalom foglalkozik több-kevesebb sikerrel egészen napjainkig. Talán csak egy a biztos: vitathatatlan nagysága. „Ha valamiben — írja Aragon —, abban mindenki megegyezik, hogy a francia költészet s talán röviden csak a költészet utolsó félszázada fölött Rimbaud árnyéka, az ő példája uralkodik; a költészet utolsó félszázadába, hogy úgy mondjuk, az ő hangja, az ő szelleme jár kísérteni”. Szelleme valóban kísért, de egy jottányival sem visz közelebb a rejtély megfejtéséhez. Semmiféle szövegelemzés, filológiai módszer nem adott még választ arra, hogy ez a zseniális fellángolás miért hunyt ki nyomtalanul, hogy a hányatott életű kamasz-zseni miért fordít ' hátat egyik napról a másikra mindennek, aminek csak egy kis köze is van a költészethez; hogy Paul Verlaine barátja, csavargótársa és haragosa hogyan lesz fél világ vándora, afrikai fegyver- csempész (egyes források szerint rabszolgakereskedő is), hajós és kalandor, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy nevétől visszhangzik a francia főváros irodalmi élete. Hihetetlenül koraérett verseiben légies báj és brutális naturalizmus, gyöngédség és gyilkos szarkazmus, diákfellengzősség és politikai éleslátás keveredik csodálatos művészi egységben; szinte a végtelenségig lehetne sorolni a látszólagos ellentétpárokat. Rimbaud költészete — noha háromszáz nyomtatott oldalon elfér — teljes és lezárt mű. Amikor egy marseilles-i kórházban pokoli szenvedések között harminchét éves korában meghal, kortársai már a század egyik legnagyobb költőjeként ünneplik. Szökése nem sikerülhetett; személyesen el tudott tűnni Párizsból és az irodalom színpadáról, de verseit nem vihette magával a múlandóságba. Gömöry Albert „A mester!*6 i
