Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-21 / 247. szám

Recsk sorsa még mindig nyitott Beszélgetés id. dr. Gagyi Pálffy Andrással, az OÉÁ igazgatójával, érc- és ásványbányászatunk jelenéről, jövőjéről Kemény emberek Változtak a körülmények, maradt a munka jp Az ajtóból visszafordultak Hordták vödörszám a kormot A közelmúltban, egy Eger­ben rendezett rangos szakmai konferencia keltett szélesebb körben is érdeklődést érc- és ásványbányászatunk iránt. A kétnapos tanácskozás fordí­totta lapunk figyelmét is jobban e népgazdaságilag je­lentős iparág felé. Ennek so­rán kerestünk alkalmat egy részletesebb tájékozódásra, s beszélgettünk id. dr. Gagyi Pálffy Andrással, az OÉÁ igazgatójával. — Hogyan értékeli ön az országos vállalat jelenlegi helyzetét? — kérdeztük elöl­járóban. — Az Országos Érc- és Ás­ványbányákat is számottevő­en érintették az eltelt esz­tendők változásai — vála­szolta az igazgató. — A vál­lalat korábbi extenzív fej­lesztése, az állami erőből megépített új üzemek egész sorát eredményezte, olyan termelőkapacitásokat hozott létre, amelyek tulajdonkép­pen ma is mindennapi mun­kánk bázisát jelentik. Az él­múlt, immár csaknem három évtized második felében tör­tént intenzív fejlesztés, ami­re egyébként szűkülő anyagi forrásaink is mindjobban kényszerítettek, koncentrá­cióval, rekonstrukciókkal, bő­vítésekkel, különféle szerve­zési intézkedésekkel a ter­melékenység érezhető növe­kedését hozta. Eljutottunk odáig, hogy ha mind az élő-, mindpedig a holtmunka fel­tételei időközben sajnos rom­lottak is. a növekvő kívánsá­gokat idehaza és külföldön egyaránt kielégíthettük. Hely­zetünkön sokat lendített az 1977-es kedvező bérszabályo­zás következtében lehetővé vált tervszerű munkaerő-gaz­dálkodás, illetve az utóbbi időkben elhasználódott gépe­ink pótlásához kapott újabb állami segítség. Jelenleg azonban mindezekkel is alig futja a szinten tartásra. Hi_ telterheink, az évi tízmillió­nyi forintot sem elérő fej­lesztési alap miatt, egyre ne­hezebben vállalkozhatunk a további fokozódó igények ki­elégítésére. Az export növe­lésére igénybe vehető banki segítségre sem számíthatunk különösebben, miután sajá­tos körülményeink alapján — főleg az átfutási időt iúr« tőén — kevésbé tudunk meg* felelni a pénzintézeti követel­ményeknek. Ronpant nagy gondunk, hogy főleg az ércek bányászatra hivatalosan meg­felelőnek minősített feltéte­lei nincsenek szinkronban az elvárt vállalati jövedelmező­séggel. — Mire kellenek a hiányzó milliók? — Természetesen: mi is szeretnénk korszerűbb beren­dezéseket munkába állítani. Bizony elkelne jó néhány fú- rókocsi, rakodó-, szállítógén s jövesztő. Örömmel javítanánk 33 telephelyünk biztonságát, szociális ellátását, s több más mellett dolgozóink lakáshely­zetét is. Nem utolsósorban pedig tekintélyes ráfordításo­kat igényel részünkről is a környezetvédelem. Egyszóval: jócskán lennének elképzelé­seink! Tervezgetéseinkben egészen az ezredfordulóig előre tekintettünk. Külön ta­nulmányokban is feldolgoz­tuk már a legkedvezőbbnek ítélt lehetőségeket, s mélyre ható hatékonysági vizsgálatok alapján megjelöltük mind­azokat az irányokat, illetve a velük kapcsolatos intézke­déseket, amelyeket a terme­lési és termékszerkezet kor­szerűsítése, a szelektív ipar- fejlesztés érdekében fontos­nak tartunk. Termékeink kö­zül elsősorban talán az úgy­nevezett nem fémes ásványo­kat nevezhetjük egyértelmű­en versenyképeseknek, s így ezek termelésének fejlesztése lenne legcélszerűbb. A minő­ségi dolomitok, a perlit, a ne­mesített üveghomok, a kova­föld, a mészkőtermékek, az illit, illetve a nagy tűzálló­sági mosott öntödei homok tartoznak ebbe a csoportba. Ugyanekkor megfelelő erőfe­szítésekkel ide kerülhetnének betonjaink, a kohászati do­lomit, valamint az igen ér­tékes mosott, osztályozott, ■szárított, kavicsféleségek is. _ mm Melyek a konkrétabb elképzelések a VI. ötéves terv időszakára? — A pálházai perlit terme­lését és előkészítését bővíte­né két lépcsőben egy új osz­tályozó üzemrész építése, il­letve a szállítás korszerűsíté­se oly módon, hogy a hazai célprogramnak megfeleljen, s természetesen fokozódjék az export is. Pilisvörösváron a minőségi, I skaszentgyörgyön a kohászati dolomit jobb hasznosítására gondolunk, Zebegényben a mészkőüzem növelése, illetve Dunántúlon hasonló tevékenységű új te­lep kialakítása került terve­inkbe. A homokkal, kavics­csal Kiskőrösön, Fehérvár­csurgón, Sóskúton vannak el­képzeléseink, s igen időszerű lenne betonvagyonunk jöve­delmezőbb kiaknázása, fel­dolgozása. A sárisápi kaolin- iszapolás, a felsőpetényi ke­rámia, valamint tűzálló anyag termelésének fokozása inkább már a felhasználó miatt lenne indokolt. S ugyancsak a komplex hasznosítás miatt került előtérbe a baritkinye- rés megvalósítása a rudabá- nyai vasércdúsító meddőjé­ből, tekintélyes import meg­takarításával is számolva. — Hallhatnánk valamit kutatásaikról is? — Természetesen, a kuta­tások folytatását is tervez­zük. Máris folyik a földtani kutatás például a felsőpeté­nyi halloyalitnak, ami kül­földön is érdeklődésre szá­mot tartó termékünk lehet. Öntödei célokat szolgál majd az a munka, amit a nyírádi medencében kívánunk meg­kezdeni. Továbbra is törek­szünk a nagy tömegű anhid- rid jobb megismerésére, és évtizedek óta megoldatlan hasznosítására. Korábbi mun­kánk eredményeként pedig új termékként várnak beve­zetésre természetes zeolit- jaink, amelyek többek között környezetvédelmi, állattakar­mányozási és talajjavítási cé­lokra alkalmasak kiválóan. — Végül: kérjük, mondjon valamit arról is, hogy mind­ezek mennyiben érintik He­ves megyét? — Amikor a betonitva- gyón eddiginél jobb hasznosí­tásának fontosságát emleget­tem, elsősorban Istenmezejé­re gondoltam, amelynek ás­ványkincsét derítési és öntö­dei célokra közismerten le­het alkalmazni. Feltétlenül fantáziát látunk ebben a bá­nyában, s ezért történtek már eddig is különféle kísérletek, fejlesztések, amelyekkel úgy véljük: nem szabad megállni. Mészkőprogramunk szorosan A VÁLLALATI TELEP­HELY új, központi épületé­ben egy teljes emeletet fog­lalnak el az öltözők, mosdók. A lépcsőtől jobbra 60 hely a nőknek, balra pedig ugyanennyi a férfiaknak. Tudniillik 120 embernek ad munkát a telep. A létszám­nak — a munka jellegéből adódóan — úgy kilentizede mindig férfi volt, és ez az arány meg is marad. Ezért azután az ünnepélyes átadás és tapsolok helyett kőműve­sek csinálták a zajt: bontot­ták a falakat, hogy a női öltöző rovására megnagyob­bodjon a férfiak helyisége. Más példa: az autójavító műhely a rajzasztalon, akár a csoda. A kocsik előbb a mosóba állnak, majd meg­tisztulva a diagnosztikai sor műszerei kimutatják, hogy melyiknek mi a hibája. Ez­után gördülnek csak rá a szerelőaknára. -Az aknák felett sínen gurítható eme­lők, hogy könnyedén lehes­sen megemelni a járműve­ket; és hogy a szerelők té­len is kellemes környezet­ben dolgozhassanak, egy be­rendezés meleg levegőt fúj a csarnokba. Most pedig nézzük, hogy milyen valóság lett a rajzasztali tervből: va­laki olyan mosóberendezést rendelt, amely csak felülről és oldalról tisztítja le a összefügg Felnémettel, ahol igen széles körben felhasz­nálható termékeket tudunk előállítani. Egyikükkel, hogy mást ne említsek: szakem­bereink próbálkozásai, tö­rekvései eredményeként pél­dául a partner Budapesti Vegyiművek jelentős tőkés cégek előtt nyert verseny- tárgyalást nem túlságosan ré­gen. Felnémettel számolnunk kell és számolunk is, mert enélkül szinte szóba sem jö­het a rohamasan növekvő igények kielégítése. Több el­képzelésből — amelyek kö­zött felvetődött egy Felné­mettől távolabb eső új bük­ki üzem létesítése is — a jelenlegi bánya bővítése és új őrlő létesítése látszik a legreálisabbnak. Az előbbi rekonstrukcióval, nagy telje­sítményű fúró- és kőzetap­rító gépek alkalmazásának általánossá tételével lenne megoldható, míg az utóbbira — helyi elképzelés szerint — a kötélpálya» leadóállomása alatt kerülhetne sor. Kör­nyezetvédelmi szempont fi­gyelembevételével: a várostól távolabb. Ugyanekkor szük­ségesnek tartjuk, s természe­tesen szorgalmazzuk is a tervidőszakban a gyöngyös- oroszi központi tellércsoport nagyobb mélységben történő „megkutatását”, mert feltéte­lezhető, hogy ott az ércese- désnek kedvezőbb kifejlődé­sét sikerül megtalálni. — Mi lesz Recskkel? — Nos, ami Recsket illeti úgy érzem, a magunk részé­ről máris megtettünk min­dent. Munkánk alapján, az elkészült műszaki dokumen­tációra építve, 1985-ig meg­valósítható lenne a tervezett program nagyrésze, sőt a VII. ötéves terv első eszten­deiben megindulhatna a ter­melés. Nem rajtunk múlik, hogy a számottevő ércva- gyon, illetve az erre terve­zett rézkombinát sorsa úgy­szólván még mindig teljesen nyitott. Ma sem tudjuk, mi lesz azzal a bányával, amely a kitermelt fém mennyiségét tekintve sorrendben igen előkelő helyet foglal el a vi­lágon, évente egyedül többet adna, mint Nyugat-Európa bármely országának egész bányászata. Holott az idő gyorsan repül, s minden órá­nak tetemes az ára! — vá­laszolta befejezésül id. dr. Gagyi Pálffy András, az Or­szágos Érc. és Ásványbányák igazgatója. kocsikat. Pedig hát az alsó mosás a legszükségesebb. Az emelők sínpályáját vala­mennyi aknánál girbe-gur- bán rakták le, így a beren­dezések már néhány méter­nyi gurítás után beszorul­nak. A hőlégfúvók meg olyah zajt csapnak, hogy a legnagyobb teherautó motor­ja is csak zümmög mellettük — a szerelőknek pedig a fülük is műszer. A HARMADIK PÉLDA le­gyen a raktár. A hatalmas teret — a más-más anyago­kat elkülönítendő — kereszt­ben, hosszában válaszfalak osztják kisebb egységekre. Ezért több út fut végig az épületen, jó szélesen, hogy a kamionok is kényelmesen elférjenek a tároló állványok között. El is férnek, hiszen a válaszfalakban is jó ma­gas ajtók nyílnak, csak ép­pen a raktárba nem tud be­állni egyetlen kamion. se. Ugyanis a bejárati ajtó fél méterrel alacsonyabb a kel­leténél. Végül a legrövidebb pél­da: a betonüzemben 800 köbméter betont lehet meg­keverni naponta. Pontosab­ban csak lehetne, mert hiá­ba van elegendő anyag, a szállítószalagok csak 500 köbméterhez elégendő kavi­csot tudnak felszállítani. Nagyot nyikordul a ne­héz vasajtó. A hirtelen tá­madt résen át a nap vékony csíkban fut a fekete falakra. Az inkább teremnek tűnő helyiség üresen tátong a be­lépő előtt. Szemét, törmelék középen, vagy a fal tövébe kotorva; mindenre vastag korom égett az évek folya­mán. Még a frissen törött tég­ladarab is vörös helyett in­kább halványszürke. Em­bert. követ égető tűz örök nyomai. Az alacsony meny- nyezet résein látni csak az épület fölé hajló hárs ágait., az égből egy szeletet. Egyéb­ként sivár, halott kép. Itt nemrég még emberek dolgoztak. Kiss Tibor kalauzolt a láncüzem edzőinek valami­kori elhagyott épületébe. Ha valaki nem látta a régi mun­kahelyet, fogalma sem lehet arról, hogy mit jelentett an­nak a néhány itt dolgozónak az új üzemcsarnok. — Egyszer egy országos munkavédelmi szemlén mondta valaki, hogy itt még középkori állapotok uralkod­nak. Nem járt messze az igazságtól — mondja, per­sze most már mosolyogva. Közben ugyanis már az új csarnok felé tartunk, a verő­fényes, bár kissé hűvös őszi délelőttön. A kívülről egy­szerű, de szemmel láthatóan új épület előtt targonca, róla szódás palackokat pakolnak. A tartályokat emelgető köp­cös, piros arcú, vastag sze­möldökű férfi nemrég még pék volt. A karcsú péklapá­tot cserélte fel Mengyi Lász­ló, a Mátravidéki Fémművek forgó kemencéivel, az izzó sóskádakkal. Azt mondja, ez könnyebb munka. Akkor mi­lyen lehetett a pékség! A világos, magas mennyezetű teremben szinte mindenütt izzó fém sárga fénye, fel­felcsapódó lángok. szúrós gázszag, hőség, dübörgő szellőzők, gépek. Forognak a tűzben a lánc alkatrészei, in­nen kapják percek alatt iga­zi erejüket, keménységüket. A gépek körül mindenki teszi a dolgát. Keskeny, mély lapátokkal merik a kis acél­hengereket a kemencék tor­kába. amott meg a már kel­lően megedzetteket zúdítják a hűtővízbe. Szemben négy- szögletes kádban vörösre ol­vadt só, mint izzó vas, be- lémerítik a kiszárított kana­lakat. Ugyanis a hidegben oly békésen megférő só és víz ezen a hőfokon már nem Ennyi a hiteles teljesítmé­nyük. Nem folytatom a példák sorát, hiszen szűkebb-tágabb környezetéből bárki tudna előhozni hasonlókat. Néz­zük meg inkább azt, hogy mi a közös bennük. Először is az, hogy vala­hol, valakik rendre figyel­metlenül — azt ne mond­jam, fegyelmezetlenül — dolgoztak. Majdnem azt ír­tam, hogy híján vannak a szakértelemnek, de ez nem igaz. A raktár nem dőlt ösz- sze, a betonüzem jó minő­ségű anyagot gyárt. Szóval először a gondosság és a fi­gyelem hiányzik. És azután? Azután újra ezek, de most mások részéről. A terveket, a megrendeléseket tudniil­lik ellenőrzik. Hivatásszerű­en, munkaköri kötelesség­ként. És ha még itt sem ven­nék észre a fogyatékosságo­kat. akkor ott van egy újabb szűrőfokozat, a kivitelező. Tudom, a kivitelező eleve azt vállalja, hogy a doku­mentációhoz hűen építi fel a létesítményeket, készíti el a berendezéseket. De közben látnia kell, hogy a közös folyamat egységei nem kap­csolódnak egymáshoz. Ha pedig látja, akkor miért ne szólna a tervezőnek? Mi hi­ányzik a kivitelezőnél? A keilő gondosság, a figyelem, tűri egymást. Mesélik, hogy egyszer valaki beleköpött a kádba: abban a pillanatban kétkilónyi 900 fokos só vá­gódott a magasba. A legki­sebb pára, vagy vízcsepp is az ott álló szeme világába kerülhet. Veszélyes munka ez. — Hát még a régi helyen milyen veszélyes volt. A gé­pek egymás hegyén-hátán, összezsúfolva, alig fértek: egymást kerülgették az em­berek. A szűk, rosszul szel­lőző, alacsony helyiségben alig lehetett látni a füsttől, koromtól, széngáztól... És ez így ment négy esztendőn át. Akkor, 75-ben egy, leg­feljebb két évet ígértek, de alaposan elhúzódott az épít­kezés. Rengeteg fórumon szóba kerültek az itteni munkakörülmények, s a ve­zetőség, ha mással nem is tudta, de legalább az átla­gosnál több jutalommal, ma­gasabb fizetéssel igyekezett megbékíteni az embereket. — De ezt már a világos, pa­tyolattiszta öltözőben meséli az üzemvezető. — Talán nem is kellett volna ekkora szociális he­lyiség, meósszoba, mivel egy­szerre csak vagy hat-nyolc ember öltözik itt. Benn pedig még nagyobb a hely. Mert még így is a visszaköltözésnél alig tudtuk kialakítani a közlekedési utakat, a meg­felelő mozgásteret... no, de nem panaszkodom. Nem panaszkodnak az üzemben dolgozók sem. Azok után már csak jobb lehetett. És valóban: itt már emberi körülmények közt foghat szerszámot a dolgozó. A munkán viszont nem le­het könnyíteni. A másik sóskádnál Ka- zinczi István, egy gémeskút- szerű alkalmatossággal en­gedi a forró anyagba az acélkosarat. A plafonig csap­nak hirtelen a lángok, per­zselik még az odébb állók arcát, kezét is. Nagy markú, széles vállú, mosolygós fér­fi a szép nevű edző, gyakor­lott mozdulatokkal békíti a háborgó anyagot. Egyébként őt is, a többie­ket is irdatlan étvágyukról ismerik itt, a Liszkóban. — A mai reggeli... ? — nevet Kazinczi István. — . • • negyven deka szalámi, meg ami még hozzá jár. Ké­sőbb, ha megéhezik az em­ber, még húsz-harminc de­ka szalonna is lemegy. Azt már később mesélik a szív. Én megcsináltam, te­hetek én arról... ? Azután ahol elkezdődik az egymásra mutogatás, ott ember legyen a talpán, aki igazságot mer szolgáltatni. Félő ugyanis, hogy hamarosan feléje is ujjak merednek, és akkor vége, No nem a bonyodal­maknak, csak a tisztázó sze­repnek. HÁT AKKOR MIKÉNT lehet kimászni ebből a csá­vából? Amikor még nem voltak válaszfalak, az öltö­zőben, a munkások már szóltak a telep vezetőinek: ne középen osszák ketté az emeletnyi helyiséget. A sze­relők azt javasolták, hogy nem szabad átvenni így a műhelyt. A raktárosok még a kongó falak között kérdez­ték: miért nem hívtak ben­nünket ide két hónappal ko­rábban? A betonüzem dol­gozóit letorkolták már felül­ről: ez is rossz, az is rossz — beszélni azt tudnak, de szabad szombaton és vasár­nap nem akarnak bejönni dolgozni. Hát itt van a zár nyitja. Azok minősíthessék a pudingot, akik meg­eszik. Nyomban kevesebb lenne a mellébeszélés és az egymásra mutogatás, gondo­sabban, figyelmesebben, több szívvel tenné a dolgát mindenki. Mert még mindig az ilyen munka igényel ke­vesebb energiát, és okoz több örömet nem pedig az utólagos perpatvar. Csak­hogy ezt úgy tűnik nehéz belátni. Talán azért. mert kevés az ilyen gyakorlat? ■ (németh) róla. hogy a bátyjával kefe tesben két disznót vágtak a télen. Volt együtt vagy öt mázsa, de a nyáron már a büfében vette a szalámit, disznósajtot. Akad azután olyan is, aki 20—25 tojást üt egy negyed kiló szalonnára és délben már csak azt né­zi, mit ehetne. Mégsem lát­szik egyikőjükön sem. A tűz kívánja, kiszívja az erőt Nem is bírná itt senki sová­nyabb koszton. Szép hely, jobb hely, de ehhez aztán férfi kell, még ma is. Már újra itt dolgoz­tak az ,,edzők”, amikor pró­báltak a lakatosok, kemé­nyebb segédmunkások közül embereket toborozni. Volt aki már az ajtóból vissza­fordult. Nem érdekelte őt az ötezres kereset: „inkább legyen csak három, vagy négy, de ezt ő nem csinálja”. Aki maradt, az is csak két- három napig. Utána szedte a sátorfáját. Az épület mellett a lég­tisztító berendezés. Körülöt­te a betonon, a fűben hatal­mas koromfolt. A napokban tisztították a szűrőket: vö­dörszám hordták belőle a finom fekete port. ami an- rak idején a falakba — az emberek szervezetébe ette be magát. Amott a ventillá­torok még a tizedét sem tá­volították el a helyiségből. Amit mégis — az sem kevés —, azt nyomták az elszívók ki a levegőbe. Most már csak halvány, szemmel alig kivehető füstcsík szökik a kéményből. Hiába, erre is gondolni kell ma már. De érezte az itt dolgozók­kal szembeni adósságát • a vállalat vezetése is. Amikor elkészült az új edzőcsarnok, átköltöztek, kis bankettre hívták az embereket a Kút- völgybe. Aránylag kevés szó esett ott a. helytállásról, az embertelen, nehezen tűrt munkakörül menyekről. ; De értették egymást! Liktor Bálint,*meós mesé­li : — Mindenki ott volt. Ta­lán csak Kazinczi Pista nem jött el egy esküvő miatt. (Nem a sajátján volt!) Kel­lemes. kötetlen beszélgetés, jó hangulat... és persze ka­ja. Tizenkét kiló színhús­ból főzte Mengyi Laci a gulyást. A nagy üstben — tán mondani sem kell — egy szemet sem hagyott az a huszonegynéhány ember. Szóval éreztük jól magunkat. Távozóban ismét utunkba esik a régi üzemcsarnok. Most érteni csak igazán, mit tűrtek szinte szó nélkül ezek az emberek. S értem most már azokat is, akik az ajtó­ból visszafordultak. Ide tény­leg kemény, s — stílusosan — „edzett” férfiak kellenek. Cziráki Péter Versengő szakmunkások Október, 26., 27. és 28-án Egerben rendezik meg az ipari szövetkezetek IV. terü­leti szakmunkástanuló-ver­senyét. Ezen 10 megye fia­taljai adnak majd ízelítőt felkészültségük, képességeik legjavából. Október 26-án — a 212., számú Ipari Szak­munkásképző Intézetben — az elméleti tárgyakból bizo­nyíthatják , jártasságukat. A gyakorlati vetélkedőre — autószerelő, bútorasztalos, ci­pőfelsőrész-készítő, festő­mázoló, kőműves és női sza­bó szakmákban — október 27-én kerül sor a különböző vállalatoknál. Október 28-án tartják a csapatversenyt és a szellemi vetélkedőt. Ennek színhelye a Megyei Művelő­dési Központ nagyterme lesz.1 Jtégműb® 1979. október 21., vasárnap ' ­Gyóni Gyula Seíw a munkában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents