Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-20 / 246. szám

PÉNTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK:) ; Brown Ázsiában | ÜGY TŰNIK, nemcsak Európában, hanem a világ i < más térségeiben is aktivizálódik az amerikai katona-! s politika. Erre utal Harold Brown hadügyminiszterj \ vezetésével Dél-Koreában konzultáló küldöttség. Az í amerikai hadügyminiszter egyébként a tervek szerint | Szöulból Tokióba, majd Pekingbe látogat, s Már önmagában az USA és a Pák Csöng Hi dik­> tatúra közti újabb katonai jellegű tárgyalás is figye­< lemre méltó. Volt idő — nem is olyan rég —, amikor < a Pentagon a Dél-Koreában állomásozó haderejének \ lényeges csökkentését fontolgatta. Ám azóta új kon­> cepciót dolgoztak ki az Egyesült Államok stratégái, s ? a csökkentés helyett az erősítés mellett foglaltak ál­< lást. A Carter kormány — mint arról Brown tájékoztat- ta a szöuli rezsimet — hozzájárult 60—70 Phantom S F—5-e típusú sugárhajtású vadászbombázó dél-koreai 1 összeszereléséhez. Az alkatrészeket a Nortrop Co. ame. < rikai katonai repülőgépgyár szállítja. Arról is tárgyal- S tak aa amerikai és a dél-koreai politikusok, hogy — a 5 szöuli diktátor kívánságának megfelelően — a jelen- ] légi 40 ezer fős amerikai kontingenst nem csökkentik, < ellenkezőleg, esetleg növelik. NEM KEVÉSBE AGGODALOMRA AD OKOT, í hogy az Egyesült Államok további 24 A—10-es repü- 5 lőgépet küld Szöulnak. A dél-koreai hadsereg fegy­verzetének kiegészítésére és korszerűsitésére pedig < Amerika kilátásba helyezte, hogy a külföldi katonai s hitelnyújtás keretében Dél-Koreának prioritást bizto- ) sítanak. Brown hadügyminiszter Szöulból Tokióba < utazott. Az utóbbi időben lépéseket tettek a japán— < amerikai együttműködés fokozására is — Pekingre s tekintve. Valószínű, hogy ez év végén vagy 1980 elején < Kínába látogat. Az USA és Kína között nem jött lét­< re fegyverzet, illetve hadianyag eladásáról szóló < egyezmény. Amerika azonban hozzájárul ahhoz, hogy < NATO-szövetségesei teljesítsék Peking ilyen irányú 1 megrendeléseit. Ugyanakkor az Egyesült Államok < elektronikai berendezésekkel támogatná Kína katonai < potenciáljának növelését. A HADÜGYMINISZTER PEKINGI ESZMECSE- ! REIN bizonyára ismét elhangzik majd az a kínai ké- s rés, hogy az USA vizsgálja felül korábbi álláspontját 5 és tegye lehetővé katonai felszerelések szállítását. Egy- ? szersmind jó alkalmat kínál az amerikai hadügymi­< niszter látogatása arra is, hogy az USA érdekeinek ) megfelelően befolyást gyakoroljon a kínai vezetés 5 katonapolitikájára. í Gyapai Ucnes Befejeződtek a magyar—kubai gazdasági tárgyalások r Jegyzőkönyv aláírásával ; pénteken befejeződött a Ma- ; gyár—Kubai Gazdasági és Műszaki Tudományos Együtt­működési Bizottság üléssza­ka. A jegyzőkönyvet az Or­szágház Delegációs termében Szekér Gyula és Jose Ramon Fernandez miniszterelnök­helyettesek, az együttműkö­dési bizottság társelnökei ír­ták alá. A bizottság megállapítot­ta. hogy a két ország együtt­működése az elmúlt ülés­szak óta tovább fejlődött. Kedvezően alakult az áru­csereforgalom. Az 1976—80- as évekre megkötött árucse­reforgalmi egyezménnyel, valamint az 1978—1980. évi előirányzatok bővítéséről szóló megállapodással össz­hangban, ez évre közel 75 millió rubeles forgalmat irányoztak elő. Hazánk részt vesz a kubai autóbuszgyár­tás fejlesztésében is, rész­egységek szállításával. Jose Ramon Fernandezt pénteken fogadta Aczél György, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. A szívélyes baráti han­gulatú találkozón részt vett Szekér Gyula, valamint Kor- ■nidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője. Közlemény a KGST-vb üléséről (Folytatás az 1. oldalról.) jev, a KGST titkára Az ülésen Rudolf Rohilicek, Csehszlovákia képviselője elnökölt. Az ülés résztvevői mele­gen üdvözölték az NDK küldöttségét s rajta keresz­tül a köztársaság dolgozóit a történelmi esemény, az NDK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. Annak kapcsán, h<ft;v a Jugoszláv Szövetségi Szocia­lista Köztársaság és a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsa között 15 évvel ez­előtt hozták létre az együtt­működést. a részvevők meg­állapították: az együttmű­ködés sikeresen fejlődik, a teljes egyenjogúcág, a szu­verenitás. a nemzeti érdekek és a kölcsönös előnyök tisz­teletben tartása elveinek alapján. A végrehajtó bizottság ülésén a fő figvelmet a KGST XXXIII. ülésszakán hozott határozatok gyakor­lati megvalósítása kérdései­nek szentelték. Jóváhagyták azoknak a többoldalú együtt­működési megállanodások- nak és más intézkedéseknek jegyzékét, amelyek arra irányulnak, hogy megvaló­sítsák az ipari, a mezőgaz­dasági és a közlekedési hosz- szú távú együttműködési célprogramokat Ezeket az intézkedéseket a KGST szer­veinek a tanács XXXIV. ülésszakáig terjedő időszak­ban kell kidolgozniok. Megvitatták, hogyan áll azoknak a szerződéseknek az előkészítése, amelyek fej­lesztik és szélesítik a szako­sítást és a kooperációt a traktorok és egyéb mező- gazdasági gépek, az auto­matikus gépsorok, a külön­leges. a nehéz és az egyéb fémmegmunkáló gépek, ígv a programvezérlésű szer­számgépek gvártásában, va­lamint az ezekhez szükséges egységesített kiegészítő al­katrészek és berendezések gyártásában. A végrehajtó bizottság megvitatta a tagállamok gazdasági és tudománvos- műszaki együttműködésé­nek néhány más kérdését is és megfelelő határozatokat hozott ezekről. Az ülés a barátság és az elvtársi egvtittműködés je­gyében ment végbe. A magyar—osztrák gazdasági együttműködés tovább bővíthető Hannes Androsch nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó dr. Hannes Androsch osztrák al- kancellár, szövetségi pénz­ügyminiszter nyilatkozott az MTI munkatársának ma­gyarországi tárgyalásairól. Elmondta, hogy vezető magyar személyiségekkel a két ország kapcsolatainak fontos kérdéseit, köztük a kereskedelem, a kooperáció, az idegenforgalom fejleszté­sének módjait vitatják meg. — A magyar—osztrák kül­kereskedelmi forgalom jó néhány évig szinte ugrássze­rűen bővült, az évtized kö­zepe óta azonban stagnálás tapasztalható, ami a kedve­zőtlen világgazdasági folya­matokkal is összefügg — mondotta. — A mostani tár­gyalások rávilágítanak arra, hogy jó lehetőségek kínál­koznak az együttműködés bővítésére. Mindenekelőtt a lehetséges kooperációkról van szó, amelyek egyebek között az energiaellátás ja­vításában is számottevő se­gítséget nyújtanak a két or­szágnak. Már huzamosabb ideje eredményesen működünk együtt az energiacserében, vagyis az egymástól eltérő csúcsidőszakokban bocsátunk egymás rendelkezésére vil­lanyáramot. Ezt a módszert tovább akarjuk fejleszteni. Megoldást keresünk arra is, hogyan működhetnénk együtt így, a mindkét ország ener­giaellátását szolgáló erőmű létrehozásában, amelyhez az osztrák határ közelében lévő Torony község környékén fellelhető lignitet hasmálnák fel. Az együttműködés olyan formájának lehetősége is fel­merült, hogy Magyarország bauxittál, illetve nyersalumí­niummal törlesztene osztrák energetikai beruházásokat. — Ami a két ország ide­genforgalmát illeti: a fejlő­dés igen jelentősen megin­dult, s ennek folyamatát to­vább szeretnénk gyorsítani. ,A forgalom növekedéséhez különösen jó feltételeket te­remtett a vízumkényszer megszüntetése. Ausztria kész közreműködni abban, hogy megnövekedjék a határállo­mások áteresztőképessége. Szó van egyebek között ar­ról, hogy Hegyeshalomnál új terelőutat nyitnának azok számára, akiknek nincs szük­ségük vízumra, különvá­lasztva őket a vízumvizsgá­latra várakozóktól. Ausztria éi-dekelt abban, hogy minél több külföldi, köztük magyar túrista keresse fel. Közösen vizsgáljuk Auszt­ria közreműködésének lehe­tőségét magyarországi utak, vasutak építésében. — A két ország kapcsola­tai természetesen nem sza- kíthatók ki a világgazdasági folyamatokból. Úgy vélem, hogy ennek ellenére jó fel­tételei vannak az osztrák— magyar gazdasági kapcsola­tok bővülésének. Erről győz­tek meg budapesti tárgyalá­saim eddigi tapasztalatai is — mondta az osztrák al- kancellár. LEMP KB-PLÉNUM Erőfeszítések a mezőgazdaság korszerűsitésére Edward Gierek, a LEMP KB plénumát megnyitó be­szédében foglalkozott a té­zisek fő vonásaival, áttekin­tette az ország eredményeit és problémáit. Magát a do­kumentumot, amelyet írás­ban terjesztettek a központi bizottság tagjai elé. a na­pokban országos vitára bo­csátják. Gierek méltatta a hetve­nes években elért óriási eredményeket — az ország minőségileg új szintre eme­lését. az életszínvonal fel­ívelését. az olyan átfogó je­lentőségű szociálpolitikai in­tézkedések fontosságát, mint az általános ingyenes gyógy­kezelés és a nyugdíjrendszer kiterjesztése a falvakra, az egyéni gazdákra, szülő nők segítését, a minimálbérek és nyugdíjak rendszeres emelé­sét. — A hetvenes évek ered­ményeiben a meghatározó szerepet a munka, az egész nép nehéz és áldozatos mun­kája játszotta — mondotta a LEMP KB első titkára. — A párt folytatja a me­zőgazdaság korszerűsítésé­nek és fejlesztésének politi­káját. s óriási erőfeszítése­ket tesz e célok érdekében. — Edward Gierek az egész népgazdaság kulcsfeladata­ként emelte ki a gabona- és takarmánytermelés növelését, mint a húsellátás javításá­nak és az élelmiszer-külke­reskedelem egyensúlya hely­reállításának egyedüli útját, kijelentve, hogy néhány éven belül meg kell oldani az élel­miszercikkek hiányának prob­lémáját. Edward Gierek beszéde után megkezdődött az irány­elvtervezet vitája. RÓMA: Rómában folytatta munká­ját a hadviseltek leszerelési világkonferenciája, amelyen földgolyónk minden részéről összesereglettek azok a volt frontharcosok, akik keserű tapasztalataikból kiindulva, békére intik a nemzetközi közvéleményt, a világ kor­mányait. A tanácskozáson felszólalt Úszta Gyula, a Ma­gyar Partizánszövetség fő­titkára is. LONDON: Péntektől a hazafias front ismét részt vesz a Zimbab­we—Rhodesia jövőjével fog­lalkozó londoni értekezlet ta­nácskozásain. Nkómo és Mu­gabe közölte Lord Carrington brit külügyminiszterrel, hogy nem térnek vissza az alkot­mány kérdésére, ha meg­egyezés születik az átmeneti időszakra vonatkozólag. PEKING: Pekingben megtartották a kínai—vietnami kormányközi tárgyalások második fordu­lójának nyolcadik ülését. Az immár fél éve tartó tárgya­lások első fordulóját is be­leszámítva. ez volt a tizen­harmadik ülés, amely az előzőekhez hasonlóan, nem hozott haladást a két ország között fennálló problémák rendezésében. Rendkívüli állapot Rendkívüli állapot van érvényben Dél-Koreában. A képen: a hadsereg egységei őrzik a helyi kormányszervek épületeit I’uszpanban, az ország második legnagyobb városában, ahol napok óta tüntetnek a diákok. (Népújság-tclefotó — AP — MTI1 — KS.j OKTÓBER 22 —27-IGAZ EGRI VE nuéce: a Hollóház! Porcelángyár és a 30 éves AMFORA-ÜVÉRT A DOMUS Áruházban bemutatásra kerülő MÁRKÁS PORCELÁNOK megvásárolhatók az Iparcikk Kisker. EGRI — GYÖNGYÖSI — HATVANI üveg — porcelán szaküzleteiben és Egerben, a Dobó téri ajándékboltban.

Next

/
Thumbnails
Contents