Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

HÉTFŐ ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK: Fenyegető árnyék Ázsiában MIKÖZBEN PEKING MAGATARTÁSA MIATT semmi eredményt nem hoztak a vietnami—kínai tár­gyalások, a két ország határáról újra riasztó hírek érkeznek. A jelentések önmagukért beszélnek. Né­hány hónapos viszonylagos békeállapot után Kína is­mét egyértelműen fenyegető katonai manővereket hajt végre Vietnam határai közelében. A hírek sze­rint éppen egy tucat kínai hadosztályt és hadtes­tet vontak össze, négy kínai hadosztály pedig a lao­szi határ mentén zárkózik fel. Ezek a jelentések akkor is nemzetközi aggodalmat keltetének. ha a világ nem ismerné az időbeli előz­ményeket, az agresszió pekingi ideológiai” körítését — az egész szomorú hátteret. Dehát ismeri és a kínai vezetés egyébként is gondoskodik arról, hogy senki­nek ne maradhassanak kétségei a katonai akciók po­litikai jellege és céljai iránt. Üjabban már alig van nap, hogy a kínai főváros­ban ne hangzanának el felelős, magas rangú vezetők nyilatkozatai „Vietnam ismételt, sőt esetleg többszö­ri (!) megleckéztetéséről”. Sokasodnak az arról szóló hírek is, hogy a vietnami légtérben rendszeressé vál­tak a veszélyes kínai provokációk. Az, hogy egy hatalom ilyen eszközökkel, a szünte­len katonai fenyegetések gyakorlatát megvalósítva folytassa „külpolitikai” tevékenységét, világszerte ag­godalmat kelt. A jelek szerint azonban nem minden ország osztja ezt az aggodalmat. SZAMOS MEGFIGYELŐ EMLÉKEZTET ARRA, hogy a provokációk valósággal szárnyakat kaptak Walter Mondale amerikai alelnök kínai látogatása után. A szovjet hadsereg lapja, a Krasznaja Zvezda nem véletlenül hívja fel a figyelmet éppen most ar­ra: a fejlemények fényében Washington hiába akarja Pekinggel kiépített kapcsolatait egyszerű „normali­zálásként” feltüntetni. Harmat Endre Chile: Meghosszabbított rendkívüli állapot, letartóztatások Mit visz masával Strauss? Robert Strauss, Carter amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja vasárnap Szadat elnökkel folytatott másfél órás tárgyalása után felsőfokú jelzőkkel teletűz­delt nyilatkozatban adott szá­mot a megbeszélések eredmé­nyességéről és határtalan bi­zalommal szólt a palesztinai autonómiával kapcsolatos tár­gyalások várható sikereiről. Szadat egyiptomi elnök ez­zel szemben az átfogó ren­dezést célzó „békefolyamat” megvalósításra váró terveivel kapcsolatban. Egyiptom Iz­rael és az Egyesült Államok „teljesjogú partneri viszo- j nyát” emelte ki, célozva ar. i ra, hogy az Egyesült Álla- i mokban kellene életet lehel- < nie az ingatag szövetségbe, i Amerikai diplomáciai for­rások szerint Strauss nem vitt magával új javaslato­kat, de mint megjegyezték, „a puhatolózás” mindig ré­sze küldetésének. Strauss meghallgatta Sza­dat elnök részletes beszámo­lóját múlt heti haifai kirán­dulásáról, ahol Begin kor­mányfővel lényegtelen kér­désekben sikerült ugyan dű­lőre jutnia, de a palesztinai önrendelkezés ügye, a Camp David-i megállapodások sa­rokköve változatlanul megol­datlan maradt.” TASSZ-kommentár Castro: „Korunk legégetőbb kérdéseit vizsgáltuk” Az éjszakai vitát követő­en, vasárnap tartották meg az el nem kötelezett orszá­gok hatodik csúcsértekezle­tének ünnepélyes záróülését. Az ülésen Fidel Castro mon­dott beszédet. „Ez a találkozó, mint mond­ják. minden eddigieknél na­gyobb szabású összejövetel volt” — állapította meg Cast­ro. — A nemzetközi konfe­renciák történetében aligha volt eddig példa arra. hogy ilyen magas rangú szemé­lyek. ehhez hasonló intenzív és hosszan tartó munkát vé- keztek volna. A konferen­cián. a szofnbat éjjeli ülést leszámítva, kilencvenhárman szólaltak fel. Ezen a tanács­kozáson korunk legfontosabb és legégetőbb kérdéseit vizs­gáltuk, s eddig soha nem lá­tott szolidaritás érződött — hangoztatta a kubai elnök. A Kubai Köztársaság el­nöke ezután kijelentette: a konferenciának egyebek közt azért volt rendkívüli jelen­tősége, mert a mozgalom sok­rétű volta, és az el nem kö­telezettek ellenségeinek ama törekvései ellenére, hogy a Dajan Bonnban Santiago de Chilében a rendőrség tömeges letartóz­tatással válaszolt arra a tüntetésre, amelyen több százan fejezték ki szolidari­tásukat 2500 eltűnt hazafi éhségsztrájkot folytató hoz­zátartozóival. A letartóztatot­tak közt van Halen Hughes, az amerikai ABC tévétársa­ság tudósítója, valamint több egyházi személy is. Az éhségsztrájkot folytató chilei családok egy csoport­ja táviratban sürgette az ENSZ .főtitkárát, lépjen köz­be a Pinochet-rendszernél annak érdekében, hogy hírt kapjanak hozzátartozóik hol­létéről. Mint már jelentettük, szombaton a junta hadügy­minisztériuma további hat hónapra meghosszabbította a rendkívüli állapotot, amelynek határideje hétfőn járt volna le. Dajan izraeli külügyminiszter Uonnba érkezett. A képen vendéglátójával, Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel. (Népújság-tele fotó — AP — MTI — KS.) tagországokat szembeállítsák egymással, szinte teljes kon­szenzussal sikerült megálla­podásra jutni minden kér­désben. — Éppen ezért ki­jelenthetjük, hogy a mozga­lom ma egységesebb, határo­zottabb. erősebb és függetle­nebb, mint valaha volt. Ami a Kubai Köztársaság­nak a mozgalomban betöltött felelősségét illetj, Fidel Cast­ro kiemelte: minden erőfe­szítést megteszünk azért, hogy három évig méltó mó­don lássuk el az elnöki tisz­tet, teljesítsük a konferencia határozatait, és erősítsük a mozgalom egységét. Nyilván­valóvá vált, hogy a külön­bözőségek ellenére mennyi közös érdek fűz össze ben­nünket. mennyi közös cél­kitűzésünk van. Fidel Castro végül köszö­netét mondott a résztvevők­nek a konferencia sikerének érdekében végzett munkáju­kért és az együttműködésért, majd az el nem kötelezett országok hatodik csúcsérte­kezletét befejezettnek nyil­vánította. ★ Viktor Zaconyin, a TASZSZ szemleírója az el nem köte­lezett országok VI. csúcskon­ferenciáját értékelő kommen­tárjában egyebek között a következőket írja: A havannai csúcs ered­ményeit elemezve, el lehet mondani, hogy az el nem kötelezett országok ismét tel­jes határozottsággal megerő­sítették mozgalmuk antiim- perialista jellegét, újból han­got adtak annak a törekvé­süknek, hogy fokozni kíván­ják a békéért és a nemzet­közi biztonságért, az impe­rializmus, a gyarmatosítás és az új gyarmatosítás ellen folytatott küzdelmüket, a fajgyűlölet és az apartheid felszámolásáért, a felszaba­dult országok politikai-gaz­dasági függetlenségének meg. szilárdításáért vívott har­cukat. A konferencia egészében véve tevékeny, konstruktív légkörben folyt le. Ezzel együtt nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy a ta­nácskozásuk során semmifé­le probléma sem merült fel. Egyes delegációk szűklátókö­rűén értelmezett politikai célokat követve. ügyrendi kérdések felvetésével próbál­ták helyettesíteni korunk leg­fontosabb problémáinak meg­vitatását. A havannai tanácskozás, az elfogadott dokumentumok arról tanúskodnak, hogy az el nem kötelezettek mozgal­ma új. fontos szakaszba lé­pett. A mozgalom a nemzet­közi élet fontos tényezője lett és jelentősen hozzájárult azoknak a céloknak a meg­valósításához. amelyeknek érdekében létrehozták — ál- lam'tia meg a TASZSZ szem­leírója. Kik állnak az ügy mögött! Provokációk ‘More lánya ellen Az olasz politikai rendőr­ség (DIGOS) hétfőn De Matteo főügyész asztalára tette Anna Morónak, a meg­gyilkolt Aldo Moro egyik lá­nyának ismeretlen szemé­lyek ellen tett feljelentését, amelyben tudtul adja, hogy az elmúlt hetekben három merényletszerű provokáció célpontja volt néhány hóna­pos kislányával együtt." Anna Moro szerint leg­utóbb szombaton fordult elő velük ilyen eset. Római lak­helyük környékén sétáltak, amikor egy Alfetta gépkocsi Nyugat-Szahara A trón a tét Hithű mohamedán létére „nehéz kereszt” cipelésére vállalkozott II. Hasszán ma­rokkói király, amikor négy éve — terjeszkedési ambí­cióinak hódolva — a nyugat- szaharai kalandba bocsátko­zott. Az egykori spanyol gyarmatot két szomszédja — Marokkó és Mauritánia — egy 1975. novemberében Madridban aláírt hármas megállapodás egyoldalú ér­telmezése alapján akkor fel­osztotta egymás között. A 286 ezer négyzetkilométernyi sivatagos és gyéren lakott terület értékét a jelentős foszfátkészletek adják meg. Nyugat-Szahara mintegy 100 ezer fős lakossága, ame­lyet senki sem kérdezett meg hovatartozási szándékáról, megszállóként fogadta a ma­rokkói és a mauritániai csa­patokat. Polisario Front né­ven felszabadítási mozgalom született, amely — az ugyan­csak szomszédos Algéria erőteljes segítségére támasz­kodva — fegyveres harcot indított a betolakodók ellen. A kibontakozott sivatagi ge- rillaháború a Polisario foko­zódó sikereinek jegyében folyt eddig, s újabb győzelme ré­vén úgy tűnik — marad. A gyengébb ország, Mau­ritánia, amelyre a Polisario Qjlémwb 1979. szeptember 11, kedd a fő tüzet zúdította, belefá­radt a kilátástalan háborúba, s kiszállt belőle. A front harcosai állandó rajtaütése­ikkel csaknem megbénítot­ták a mauritániai vasérc ki­termelését és elszállítását Márpedig az ország export­jának háromnegyedét a vas­érc szolgáltatja. Ez, vala­mint a katonai hadművele­tek napi egymillió dollárra becsült költségei kibírhatat­lan terheknek bizonyultak az egyébként is szegény ország számára. A tavaly júliusban lezajlott katonai puccs, amely elmozdította a Nyu- gat.-Szahara részbeni beke­belezésének szorgalmazóját, Ould Daddah elnököt, jelez­te a lakosság elégedetlenségét az elhúzódó háborúval, amely együtt járt a Marok­kótól való fokozódó függés­sel. A puccs után a front és az új kormányzat tűzszünetet kötött, nemrég Algírban kép­viselőik békemegállapodást írtak alá. Ennek értelmében Mauritánia lemondott Nyu­gat-Szahara egy részére tá­masztott jogáról, s vállalta, hogy kivonja onnan csapa­tait, ami azóta meg is tör­tént. A már említett okokon kívül Mauritánia döntését alighanem befolyásolta az Afrikai Egységszervezet nem­rég Monroviában megtartott csúcsértekezletének Nytigat- Szaharát illető határozata. Ez tűzszünetre szólította fel a konfliktusban érintett há­rom felet s arra, hogy a te­rület lakosaáaa nemzetközileg ellenőrzött népszavazás út­ján döntsön: kíván-e élni önrendelkezési jogával. Marokkó azonban nem vet­te figyelembe a határozatot, sőt uralkodója bejelentette, hogy országa „befagyasztott- nak tekinti” AESZ-tagságát. Mielőtt még a kivonuló mau­ritániai katonai egységek át­adhatták volna a hatalmat a Polisario harcosainak, ma­rokkói csapatok szállták meg a terület déli, eddig Mauri­tániához tartozó részét. Köz­igazgatási székhelyén, Dakh- lában felvonták a marokkói lobogót, s a területet újabb tartományként az „anyaor­szághoz” csatolták. A nem­zetközi jog azonban az ilyesmit annexiónak minősí­ti... Ilyen körülmények között a Polisario folytatja fegyve­res harcát, immár egyedül a marokkói megszállók ellen. Mégpedig az eddiginél jobb esélyekkel, mert a marokkói csapatok utánpótlási vonalai jelentősen meghosszabbod­tak. A katonainál semmivel nem rózsásabb Marokkó helyzete a dinlomácia front­ján. Szomszédiával. Algériá­val. amely a Polisario főpat- rónusa, a végsőkig kiélező­dött a viszony. Algéria fel­kérte az Arab Ligát: ítélje el Marokkó terjeszkedő és te- rületbekebelezp politikájá­nak újabb megnyilvánulását. Az Arab Liga, amely eddig elkerülte az állásfoglalást Nyugat-Szahara ügyében, . tovább nemigen halogathat­ja ezt. Ráadásul arra is ügyelnie kell. hogy ne kerül­jön szembe az AESZ csúcs- értekezletének határozatával. o Nyugat-Szaharát illető igényéhez jogi alapnak Ra­bat eddig a Madridban alá­írt megállapodást tekintette, amellyel — úgymond — Spa­nyolország átruházta felség­jogát Marokkóra. Ám. Mad­ridban újabban azt hangsú­lyozzák, hogy nem a felség­jog, hanem a „közigazgatási felelősség” átruházásáról volt szó a megállapodásban. A spanyol baloldal azt követeli a kormánytól, hogy tárgyal­ják újra az 1975-ös egyez­ményt és pontosítsák azt. Figyelembe véve Marokkó sűijtus gazdasági helyzetét, a lakosság és a hadsereg kö­rében növekvő elégedetlen­séget, nyugati lapkommentá­rok egyre sűrűbben hason­lítják össze II. Hasszán hely­zetét korábbi uralkodótársá­val, Reza Pahlavi iráni csá­szárral. Az USA-ban, amely Marokkó fő fegyverszállítója, reakciós körök arra buzdít­ják a kormányt, hogy „ne hagyja veszni még egy meg­bízható barátját”. Washing­ton azonban — Algériához fűződő gazdasági érdekei és más meggondolások miatt — egyelőre óvakodik a nyílt ál­lásfoglalástól Nyugat-Szahara ügyében. Azt sem látni pil­lanatnyilag, hogyan szándék­szik kimászni ebből a sla- masztikából II. Hasszán. Lépnie azonban hamarosan kell, mert immár trónja a tét, Pálíi Viktor nagy sebességgel felrohant a járdára és úgy tett, mintha el akarná gázolni őket. Az asszony az utolsó pillanat­ban rántotta be kislányát egy kapu alá, mire a provo­kátorok tovább száguldottak és eltűntek a nagyvárosi for­galomban. Ezt megelőzően egy ismeretlen férfi be akar­ta tuszkolni Anna Morót gépkocsijába, végül is azon­ban elengedte a megrémült asszonyt. Az első eset pedig úgy történt, hogy egy isme­retlen megszólította az ut­cán. érdeklődve egy utcanév iránt. Hamarosan kiderült azonban róla, hogy ismeri az asszonyt, és ezután fe­nyegetni kezdte, illetve in- zultálta Anna Morót. Noha Anna Moro kislánya és saját életét féltve tett fel­jelentést az olasz rendőrsé­gen, megfigyelők véleménye szerint nem valószínű, hogy „merényletről” volna szó. Hiszen ha ez volna az isme­retlenek célja, már megva­lósíthatták volna. Inkább arról lehet szó, hogy ugyan­azok a szélsőjobboldali ele­mek állhatnak az ügy mö­gött, amelyek Moro elrablá­sában és meggyilkolásában is közreműködtek. A Morc- lány ellen elkövetett provo­kációikkal újból meg akar­ják félemlíteni azokat a ha­ladóbb polgári köröket., amelyek — csakúgy mint Moro elrablása előtt — kompromisszumra hajlottak a kommunistákkal és az olasz munkásmozgalommal. (MTI) Ki volt Taleghani? Az iráni iszlám forradalmi tanács hétfőn első alkalom­mal fedte fel egyik tagja nevét: bejelentette, hogy a vasárnap éjjel elhunyt Ta­leghani ajatollah a titkos testület’ vezetője volt. Ezek szerint Taleghani Khomeini ajatollah után az ország má­sodik emberének számított. Taleghani ajatollahot a síita egyházban a mérsékel­tebb irányzat képviselőjeként tartották számon:' kapcsola­tot tartott a Fedajin Khalk és a Modzsahedin Khalk el* nevezésű iszlám mozgalmak­kal. A kurd kérdésben azon­ban Khomeini ajatollah ne-- aeteit osztotta.

Next

/
Thumbnails
Contents