Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-06 / 208. szám
Felkészülésből felesre vizsgáztak Kaim Miklós és Balogh István Péter hatvani bemutatkozása parton jobbra, lefelé. Nem sietett, lassan ment, csak arra vigyázott, hogy ha a kis szőke katona mégis utánakiabálna — hé, jöjjön csak, menjen el ezzel a lő- szeres kocsival —, azt a világért még ne hallja. De nem kiáltott utána senki. Ment szorosan a parton, a víz szélén; itt már nem volt zsombik, nem volt semmi kerülgetni, ugrálni való, csak a finom, puha, nedves föveny. Meg is állt, kifűzte a cipőjét — merthogy a terhe miatt fűzős cipőben járt ebben a tikkasztó nyárban — levetette, összekötötte a fűzőjénél fogva, és feldobta a vállára. Talpa kényelmesen elnyújtózott, lábujjai belemartak a finom, hűs homokba; vidám, üde áramok futottak fel a lábán át a testébe, megcirógatva a benne ringó porontyot is. El is sétált volna így, ki tudja, meddig, ha bele nem ütközik néhány egymást követő ágyúlövésbe; most nem olyan tompán puffantak s távolian, mint az előbbiek, hanem kongó, ideges kö. zelségben, mint mérges ebek vakkantásai. Megállt hát, s visszanézett: vajon mennyire jöttél, nem kellene-e megfordulnia? Jó messze volt a komp, már jött is a túlsó partról, s talán üresen. Erre lejjebb egy lelket sem látott az ártér sűrűsödő bokrai között. Sima tükrű tócsák csillantak meg, ahogy a nap bevert a réseken. Tapicskolt egy kicsit tétován, feljött a talpa alatt is a víz. Messze jár már úgy is az a lőszeres kocsi; megindult visszafelé. Egyszer csak szembejött! vele a szőke szöcske. De most nem szöcskézett a zsombi- kon, letérült ő is a partig, s a vizes fövenyen emelgette a bakancsát; cuppogott, ahogy közelebb ért. — Maga meg még mindig itt van?! Nem megmondtam, hogy menjen el a lőszeres kocsival ?! — Nem akartam. Megállt, szelíden a katona szemébe nézett. , (Folytatjuk) Látogatóban a besenyőteiki új nevelési központban Nem első alkalom, hogy a cukor- és konzervgyár művelődési háza képzőművészeti kiállításnak nyújt födelet. Az is visszatérő jelenség, hogy a Hatvani Galéria, híven a munkásművelődés szolgálatának ügyéhez, itt mutatja be valamely rangos időszaki tárlatát. A galéria és a gyári művelődési ház összefogásának eredményeként most két induló, fiatal művész — Kaim Miklós grafikus és Balogh István Péter festő — állította ki műveit erény, az önmegtartóztatás,' a kevés jóval sokat mondás igénye húzódik meg igen rokonszenvesen. A fiatalok arra törekszenek inkább, hogy itteni jelenlétük sebezhetet- len legyen, különböző műfajokba sűrített fölfogásuk pedig összecsengjen, erősítse egymást. Hatvant követően a vá- mosgyörki művelődési házban, majd Gyöngyösön is közönség elé lép a két művész. (moldvay) Egy asszony állt a parton. Csúcsos hasú fiatalaszszony. Mozdulatlanul állt; csak nézte a vizet, nézte a katonákat. Odajött hozzá egy szőke, csukaszürke egyenruhás. < — Mire vár, kismama?! Nem mondták még magának, hogy menjen innen? Ez háború. Arra feljebb dördült is néha egy ágyú. S túl, a másik parton puska ropogott. Géppuska is. De ez is csak úgy hallatszott idáig, mint a harkály kopogása a fán. Bár a füzeken talán nem is kopog a harkály. Ártatlanul tekintett körül, mintha meg akarna győződni, hogy úgy van-e: háború van-e? A nap a felhőtlen égen szabadon sütött, a zsombik égőzöld volt. hátul, a víztől távolabb, két sárga ló békésen legelészett. Csakemitt a víz, a folyó zavaros vize, ez volt talán olyan, hogy el lehetett hinni róla: lehet valami békétlenség ennek a víznek a partján. Gyékényszatyor volt a kezében, most fogta, a karjára vette; úgy mondta, mintha már éppen indulna is: — Át akarok menni. A motoros komp ki sem kötött a parton. Csak jött, farolt, s már ugráltak is bele vagy húszán, -puskájukat furcsán magasra tartva, mint eav kis játékhajóba a játékkatonák; nem lármáztak; egy-két parancsszó hallatszott el idáig. Szusszanás nélkül fordult vissza a hajócska. — Fantasztikus! — Hogy jut ilyesmi az eszébe?! Gyerekkel a hasában! Menjen szépen vissza Poroszlóra — onnan jött? —, elviszi egy lőszeres kocsi! A motor berregése finoman végigborzolta a folyót. A víz sárszínű volt,' de jó hűvösnek látszott. Az asz- szonynak tikkadt a szájpadlása. — Nem lehetne azzal a kicsi hajóval? — Nem. Nem lehetne — mondta határozottan a csukaszürke katona. Szőke kis bajúszához mintha nehezen illett volna ez az eltökélt szigorúság. , — Felszólítom, hogy azonnal hagyja el a hadműveleti területet! Sarkon is fordult, és fürgén, mindig zsombikra lép- ve.ugörva visszament a füzesbe. nem messze a komp. átkelőhelytől. A fiatalasszony zsombik- ról zsombikra követte a tekintetével. Szőke szöcske — gondolta, és leült, Óvatosan, de könnyedén ereszkedett le a legszélső fűcsomóra. A szürke víz. ahogy kidagadt a partig, majdnem elérte a lábát. Lábat is kellene mosni. Ennyi gyaloglás után. Érezte, hogy jól megdagadt a bokája. Ám csak ült, ült, ölében a szatyorral. Nem mosta tneg a lábát, nem is mozdult. Csak pihent, és nézegetett. A motoros kis játékhajó lassan, nagyon lassan küszködte át magát a folyón. Elnézte, hogy akármilyen lassan megy is, s akármilyen messzire jut is, idáig gyűrűzteti a vizet, s utolsó, lankadt fodrait még felteregeti a lába elé, a fövenyre. Most aztán várja, ne várja? Mikor fog ez visszajönni? Nem túlságosan engedte oda magát a várakozásnak. S nemcsak azért, mert a szőke szöcske az imént szét próbálta foszlatni a maradék reményét. Inkább azért, mert amióta kímélnie kellett a gyereket a hasában, azóta nemigen engedte belülre az élet elkerülhetetlen háborgásait. Türelmet, óvó figyelmet bocsátott testére-lelkére; nyugalomba burkolta magát, vagyis önmaga nyugalma által születendő magzatát. Feljebb, a szárazabb aljban egy katona zablán fogta a két sárga lovat, Ellen- kedtek egy kicsit, kapkodtak még a kövér fű után; de a katona két kedves kis pofonnal elindította őket. Idehallatszott, ahogy szóval biztatja a lovait. Talán megmagyarázza nekik, hogy mi a kötelesség és a fegyelem. Meg is érthették, mert most már engedelmesen felkapaszkodtak a kissé partosabb részre, s hagyták magukat befogni a szekérbe. Az ám, ez lehet az a lőszeres kocsi, amelyik bevinne engem Poroszlóra... Még nem is gondolta ezt egészen végig, midőn, egváltalán nem pillantva a füzesnek még tájára sem, felállt, két mozdulattal leverte hátul a szoknyáját, s megindult a „Bürke” című olajmunkája, amelynek szinte minden négyzetcentimétere legalább annyira műves, érzékletes, harmonikus színvilágú festői nyelvről tudósít, mint amennyire a múló, tűnő világ iránti nosztalgia, s a szerkesztési bravúr megtestesítője. Hogy miért nem bővebb ez a tárlat? Mindketten miért nem sorakoztatnak föl első önálló kiállításukon több munkát? Bizonnyal e tény mögött is művészi (Fotó: Perl Márton) lemez, a magnó, a diatár. Méghozzá hamarosan, ugyanis az ígért szemléltetőeszközöket nemsokára megkapják. Vadnai László tanácselnök méltán elégedett: — Ennyi idő alatt mindenki bizonyította rátermettséggel társult szorgalmát. Megnyugtató a tanárok egészséges türelmetlensége, ami biztosítéka annak, hogy a kedvező lehetőségeket — a korszerű épület tizennégy- millió forintba került — kiaknázzák. Az lett volna a jó, ha korábban avatjuk ezt a létesítményt. Mégis: sokat ér, hogy a várakozás szakaszában — a futballnyelvnél maradva — a játékosok tisztességgel edzettek, s most az új pályán képességeik legjavát adhatják, hiszen felkészülésből jelesre vizsgáztak. ... Pécsi István Ha csupán ez utóbbi tényt, az első bemutatkozás lehetőségét említjük, önmagában is fontos momentumról van szó. Hiszen a képzőművészeti főiskolai évek Kaim Miklós és Balogh István Péter esetében egyaránt a lázas készülődés, útkeresés, az elhivatott várakozás jegyében teltek el. Sok-sok indulatuk mind oda tendált, hogy tanítómestereiktől — Raszler, Rozanits, Kokas Ignác — szerzett tudásuk, etikai tartásuk lényegét, eredményét egyszer a széles tömegeknek közvetítsék, művészi ■ mondandójukat megosszák velünk. a festmények és metszetek barátaival. ' Igaz, ők érthetően nem vívtak még ki maguknak olyan nevet, mint akikről az imént említést tettünk, ám a kiállítás valahány műve azt tükrözi, hogy mindkettőjük előtt nyitva áll a továbblépés, a szuverén művészi egyéniséggé fejlődés útja. Ilyen vonatkozásban elég talán egy-egy jellegzetes munkájukra irányítani a figyelmet! Kaim Miklós „Felhőpettyező” című metszete például nem csupán a képi, formai kifejezés magas színvonaláról, a technika tökéletes birtoklásáról beszél, hanem a fiatal művész egészséges ironizáló hajlamát is fölmutatja. Vagy ott van Balogh István Péter Az épület homlokzata A szemet gyönyörködtető épületet augusztus húszadikán vették birtokba a helybeliek. A látogató megérti örömüket, mert a tervező ötletes egyéni elképzeléseit maradéktalanul megvalósították a kivitelezők. Az új intézmény külleme is vendégcsalogató. Nemcsak felkelti az arra járók figyelmét, hanem arra is ösztönzi őket. hogy belépjenek, s alaposan szétnézzenek. Látnivaló bőven akad. Az előcsarnok tágas és ízléses. Diszkóprogramokat, vetélkedőket rendezhetnek itt. A nagyterem különböző műsoroknak adhat otthont. Itt kap helyet a mozi, s itt tartják a gyerekek számára — a délelőtti vetítéseket. Mellette a vele összenyitható tornaterem, olyan, hogy a városiak is megirigyelhetnék. Az átellenben levő klub bútorai pihenést sugallnak, s eközben előkerülhetnek az újságok, a folyóiratok. Annál Is inkább, mert közel a száznyolcvan négyzetméteres könyvtár, ahol nemcsak olvasnivalót kölcsönözhetnek majd, hanem a tanulók is megismerkedhetnek a katalógusok. a lexikonok kezelésének megannyi fortélyával. Itt színesebbek lesznek a magvar-. a történelem-, a bioló. giaórák, hiszen a diákokat megajándékozzák a kutatás, a búvárkodás felemelő érzésével. Az emeleten látható öt teremben zsivajognak majd a fiúk és a lányok, ide jönnek délutánonként, a felnőttek is, hogy a legkorszerűbb szemléltetőeszközök segítségével tanulják az eszperantó nyelvet. Ha valaki eddig eljutott, önkéntelenül is megkérdi: Mi ez? Iskola vagy művelődési ház? A válasz a következő: olyan nevelési központ. amely egyaránt szolgálja az oktatást és a közművelődést. .. Ma még ritkaság az ilyen létesítmény. ÍGY KEZDŐDÖTT A tantestület tagjai otthonosan mozognak itt, tudják: mi. mire való. Ez érthető, ugyanis a felkészülés már 1971 decemberében indult. Erre is utal Rabóczky András igazgató: — Izgatott bennünket a kísérlet lehetősége. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a gyakorlatban mit tehetünk a két terület közelítéséért. Azelőtt legfeljebb beszéltünk ennek szükségességéről, ettől függetlenül az annyira óhajtott együttműködés nem valósult meg. A tanítók, tanárok zöme vonakodott attól, hogy kiscsoportokat, szakköröket vezessen. Elriasztották őket a mostoha körülmények is. Az öreg kultúrházban ott éktelenkedett a rozzant nagyterem, mellette egy kis klubhelyiség árválkodott. Mi ©jegűgB 1979. szeptember (i., csütörtök tagadás: egyik sem csalogatta az embereket, akik az elmúlt évtizedek során — igen sokan villának beillő falusi házakat emelte!? — igényessé formálódtak. Az értelmiség is visszahúzódott. Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik Kalóz András, felnőttoktatási igazgatóhelyettes. — Tiszteletdíjért én láttam e] a kultúrigazgatói teendőket, így hát sejtettem, hogy a holtpontról nehéz lesz kijutni. A Népművelési Intézet munkatársai szerencsére nem hagytak bennünket cserben: hasznosítható javaslatok regimentjével könnyítették meg dolgunkat. Először tájékozódtunk, majd az annyira hiányzó összhangot próbáltuk megteremteni. Nem ment egyszerűen, hiszen teljesen új szemléletet kellett kialakítanunk. Arra törekedtünk, hogy az iskolásokban is felkeltsük a játékos, a pihentető Judásszerve- zés vágyát. Emellett arról sem feledkeztünk meg. hogy felzárkóztassuk a felnőtteket. Ez mindenekelőtt az én feladatom volt, s az órakedvezmények révén időm is maradt rá. A kollégákat viszonylag gyorsan megnyertem az ügy számára, olyany- nyira, hogy felelősséget éreztek a vállalkozás sorsáért. AZ ELSŐ SIKEREK A fáradozás nem volt hiába, erről tanúskodnak a figyelemreméltó tények. — A csoportok száma megsokszorozódott. Valaha csak a táncosok, a színjátszók és a népdalkedvelők jöttek össze egy-egy foglalkozásra. Most viszont eredményesen munkálkodik a kis matematikusok baráti köre, az értelmiségi, az ifjúsági, a motoros klub, az idegennyelvi levelező, az eszperantó, a kertbarát, a hímzőnépművészeti szakkör. A fiatalok — s ez nem akármilyen elismerés — tavaly bulgáriai jutalomúton vettek részt. A tanulókból neveljük a szépre fogékony utánpótlást, a későbbi törzsközönséget. Emellett természetesen nem mellőzzük az idősebbeket sem. Ebből következik az. hogy már két esztendeje egységes nevelési-oktatási és közművelődési tervet készítünk, amelyet nemcsak. a tantestület vitat meg, hanem azok a kívülállók is, akik segítenek nekünk. Számíthatunk a tanítók, tanárok zömére. Ma már mindenki azt vallja, hogy érdemes volt vállalni a nehézségeket. ÜJ FELÁLLÁS Képletesen szólva: nyolc 'év alatt jó összjátékra képes csapat verbuválódott. Átszervezték az irányítást. Az igazgató tekinti át az egész tevékenységet. Három helyettese közül az egyik a gyermek-, a másik a felnőttneveléssel, a harmadik a gazdasági ügyekkel foglalkozik. A bibliotéka élén függetlenített könyvtáros áll, aki pedagógustársainak számos lehetőséget kínál. Kell is ez, hiszen itt alakul ki a hang-
