Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-26 / 225. szám

Kádár János beszéde a csepeli kommunista aktíván (Folytatás a 2. oldalról) hez vagy az el nem kötele­zett országok mozgalmához tartozik. A béke általánossá és tartóssá tétele mellett ilyen fontos kérdés a világ nyersanyag- és energiaprob­lémáinak megoldása, a ter­mészeti környezet védelme. Ha ezekben a kérdésekben nem alakul ki mielőbb, nem­zetközi méretekben általános egyetértés, akkor a világ ipa­rosodott része hovatovább már tiszta vízhez sem juthat és még az oxigént is palack­ban fogják árulni. Múlhatat­lanul fontos a legfejlettebb és a legelmaradottabb or­szágok életkörülményeinek közelítése, amihez a fegy­verkezési verseny lefékezésé­vel olyan anyagi eszközöket lehetne felszabadítani, hogy a legszegényebb országok is segítséghez juthatnának. — Külpolitikánk eddig is eredményes volt. növelte a Magyar Népköztársaság nemzetközi becsületét és te­kintélyét. Ezt a politikát kö­vetjük a jövőben is. Szövet­ségi rendszerünkön belül hű szövetségesek, a fejlődő or­szágoknak szolidáris és se­gítőkész barátai leszünk, a fejlett kapitalista országok­kal pedig — ha megvan rá a kölcsönös szándék — kor­rekt partnerekként dolgozunk együtt minden kérdésben, amelyben lehetséges. Kádár János ezután bel­politikai kérdésekről szólt. — A Magyar Népköztár­saság belpolitikai helyzete kiegyensúlyozott. Szocialista rendszerünk szilárd, a párt egységes, magáénak vallja és követi a marxista—leninista ideológiát, politikája követ­kezetes. Hazánkban — és még kevésbé pártunkban — ma nincsenek olyan irányza­tok, amelyek a hajdanvolt személyi kultusz vagy az 1956-os revizionizms vonalát támogatnák. A több. mint két évtizeddel ezelőtt meg­hirdetett kétfrontos harc azonban bizonyos értelemben mindig érvényes: szocialista elveinkkel szem. ben soha ne engedjünk teret sem a dogmatizmusnak, a szektarianizmusnak, sem a revizionizmusnak, a meg­alkuvásnak. Amikor azt mondjuk, hogy politikánk nem lehet dogma­tikus, akkor nemcsak vala­milyen régi — mondjuk 1952- es dogmára gondolunk. A vi­lág halad, pártunk élő párt, s nekünk arra is vigyáznunk kell, hogy a saját, mondjuk tiz nőt évved ezelőtti meg­állapításunk se válhasson dogmává, s hogy állásfogla­lásunk mindig megfelelően kövesse a körülmények vál­tozását. — Pártunk a munkásosz­tály pártja, de történelmi fe­lelősségünk úgy alakult, hogy immár az egész népért, nem­zetünkért vagyunk felelősek és e szerint kell megolda­nunk az előttünk álló felada­tokat. A Magyar Szocialista Munkáspárt egész népünk ér­dekeit képviseli. Nem nevez­heti ki senki magát a mun­kásérdekek vagy a paraszt­érdekek kijelölt képviselőjé­nek. — ilyen-olyan nézetek azonban nálunk is szép szám­mal akadnak. Egyesek azt mondják, hogy minek ne­künk a Nyugattal kereskedni, hiszen a tőkés piacon mindig csak értékesítési problémáink vannak, nő az infláció. Csuk­juk be az ajtót és egysze­riben megszűnik minden gondunk. Vannak azután halkabb hangok, hogy minek nekünk a szocialista orszá­gokkal kereskedni? Nem vé­letlenül mondom tehát, hogy marxista—leninista elveink tisztasága fölött őrködni a mindennapok gyakorlatában nélkülözhetetlen kötelessé­günk. Ha pedig szektás, dog­matikus. vagy revizionista felfogással, szocialista elve­inkben megalkuvással talál­kozunk. azonnal, következe­tesen szálljunk vele szembe. — Belpolitikai helyzetünk szilárdságának nagyon fontos tényezője, hogy a párt veze­tő szerepe megfelelően ér­vényesül. tömegkapcsolatai élőek, fejlődnek. Munkásosztályunk, paraszt­ságunk, értelmiségünk, né­pünk becsülettel helytáll kötelességei teljesítésében, és mindennek eredménye­ként hazánkban a mun­kásosztály, a nép hatalma erős. A szocialista demokrácia fejlődik, a szocialista nem­zeti összefogás és egység év­ről évre erősödik. Bízunk ab­ban, hogy pártunk általános politikai vonalát a párt XII. kongresszusa megerősíti, to­vábbfejleszti, s az töretlenül folytatódik. — A szocialista építés a gazdaság, a kulturális és minden egyéb területen eredményesen halad. Most nagy nyomatékot kapott a gazdasági munka, hiszen et­től függ az összes többi te­rület fejlődése is. Ez adja az anyagi alapot a kulturális, a szociális fejlesztéshez és va­lamennyi más tevékenysé­günkhöz. Most nehezebb a gazdasági munka, mint né­hány évvel ezelőtt. Ennek okát az állam szempontjából világosan meg tudjuk jelölni az 1973—74-ben bekövetke­zett világpiaci árrobbanás­ban. Ez döntő ok, hiszen emiatt nehezebb feltételek között dolgozunk. Ha az ár­robbanás nem következik be. nemzetközi kereskedelmi mérlegünk valószínűleg egyensúlyban lenne, s most nem kellene 20 százalékkal több árut exportálnunk ugyanannyi importért, mint 1973-ban. — A nehézségeknek ter­mészetesen egyéb okai is vannak: saját munkánk gyöngéi és bizonyos örökölt elmara­dottságok, amelyet 35 év alatt sem tudtunk teljesen felszámolni. De hiába szidjuk a régi bur- zsoá földesúri osztályt, hogy ilyen örökséget hagyott né­pünkre. Hiába ostorozzuk a később elkövetett hibákat, vagy akár a jelenlegi világ- gazdasági helyzetet, ez kevés az üdvösséghez. Előre akkor mehetünk, ha tartós tényező­ként számolunk a jelenlegi nemzetközi gazdasági viszo­nyokkal, ha szembenézünk a munkánkban fellelhető gyengeségekkel és felszámol­juk azokat. — A világgazdaságtól nem tudjuk függetleníteni ma­gunkat, mert népgazdasá­gunk nyitott gazdaság. Ter­melésünkhöz. fejlődésünk­höz importálnunk kell ter­mékeket szocialista orszá­gokból, fejlődő államokból és fejlett kapitalista országok­ból is, mert élni, dolgozni, fejlődni csak így tudunk. Az importért természetesen fi­zetni is kell, ezért van szük­ség exportra. — Ezzel függ össze a ter­melői és bizonyos értelem­ben a fogyasztói árak kér­dése is. A magyar népgaz­daságnak arra kell töreked­nie, hogy a termelői árak minél jobban összhangba ke­rüljenek a világpiaci árak­kal, különben képtelenek va­gyunk reális gazdasági szám­vetéseket készíteni. Ismere­tes, hogy ennek érdekében a termelői árak rendezése napirenden van. Sajnos elke­rülhetetlen, hogy a változá­sok bizonyos mértékig a fo­gyasztói árakban is érvénye­sülnek, Természetesen ezen kívül jobb munkára, taka­rékosságra is szükség van. Ésszerűen kell. gazdálkodni mindenekelőtt az anyaggal, az energiával, a munkaerő­vel, a pénzzel és az idővel is. Mindennel takarékoskod­ni keli! Ha valaki megkér­dezi. hogy kinek kell taka­rékoskodnia. azt válaszol­hatjuk. hogy a termelőüze­meknek. az intézményeknek, az apparátusoknak a csalá­doknak. " Mindenkinek meg ken ta­nulnia okosan gazdálkodva élni. — Amikor értékarányos árról. hatékonyságról és egvéb hasonló fosalmakról beszélünk, a kapitalisták azt mnndiák, hogv lám. bár szo­cialisták vagyunk, kínunkban a kapitalista gazdálkodás módszeréit alkalmazzuk. Itt megint félreértésről van szó. A szocialista társadalomban is van pénz, van áruterme­lés, a Piacnak a szocialista társadalomban is megvan­nak a maga törvényei. Mi a szocialista gazdaság törvény- szerűségeiből kiindulva, szo­cialista módon foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. Tár­sadalmunk magasabb rendű, mint a kapitalizmus, s ezért a mi rendszerünkben még hatékonyabban kell. dolgoz­ni, mint a kapitalista rend­szerben, mert itt a nép ja­vát szolgáljuk és nem a ki­zsákmányoló osztályokét. Még takarékosabban kell bánni az anyaggal, az ener­giával és minden egyébbel, ha becsülettel eleget aka­runk tenni a munkásosztály, a nép iránti kötelezettsé­günknek. — Gazdasági nehézsége­inkről sokat beszélünk, de ne felejtsük el, hogy sok min­den épült hazánkban a XI. pártkongresszus óta. 1976- ban, 1977-ben és 1978-ban húsz nagyberuházás lépett üzembe. — Melyek gazdasági fel­adataink? A szavak ismerő­sek : nagyobb hatékonyság, korszerűbb áruszerkezet, jobb minőség, a munkaerővel való ésszerű gazdálkodás. Rendszerünk egyik vívmá­nya a teljes foglalkoztatott­ság. Ez így lesz a szocia­lizmus egész történelmi korszakában, és a kommu­nizmusban is. Ugyanakkor elkerülhetetlen a munka­erő ésszerű átcsoportosí­tása. A gazdaságos termelés bővítése, fejlesztése, a nem gazdaságos tevékenység csök­kentése és végül leépítése megköveteld a munkaerő megfelelő átcsoportosítását. Nekünk, kommunistáknak ezt kell képviselnünk, vál­lalva a nehezebb feladato­kat is, mert, ez a nép, a munkások, végső soron az érintett emberek érdekeinek is becsületes szolgálata. Ha nincs rendben, ha nem szi­lárd az ország gazdasága, az végül a családok egziszten­ciáját is veszélyezteti. Az 1979-es terv feladatai­nak megoldásához érezhető­en jobban kezdtünk hozzá, mint korábban. Ügy látszik, most már az irányító szer­vekben és a vállalatok veze­tésében is komolyabban ve­szik a helyzetet, felelősebb a hozzáállás, s bizonyos ja­vuló tendenciák tapasztal­hatók. Az ipar fejlődése a jelek szerint megfelelőbb irányba terelődött, korábban egészségtelenül felduzzadt készletek csökkentek, az im­port növekedésének üteme valamelyest mérséklődött és az export emelkedett. Az év azonban még sok munkát ad. A mezőgazdaság helyze­te az idén nem a legszeren­csésebben alakult, jóval ke­vesebb búza termett a ter­vezettnél. A mezőgazdaság dolgozói általában helytáll­tak. jól dolgoztak. Pótlólagos termeléssel, másodvetéssel igyekeztek hozzásegíteni az országot ahhoz, hogy a me­zőgazdasági termelés — a búza egy részének kiesése el­lenére is — összességében megközelítse a tervezettet. És megvan a szándék a to­vábbi jó munkára is. — Megemlítem, hogy az év hátralevő részében nagy feladat vár a közlekedés dol­gozóira, az ő helytállásukra is számítunk az őszi nagy munkák idején. — Ahogy itt is elhangzott, a XII. pártkongresszus elő­készítésének alapkérdése az idei terv minél jobb teljesí­tése, az 1980-as terv megfe­lelő kidolgozása és beindítá­sa. Mély meggyőződésem, hogy ha mindenki megfele­lően teljesíti kötelességét, eredményesen fogjuk meg­oldani feladatainkat. — Nagy erőforrás a KGST-integrációban rejlő lehetőségek jobb kihaszná­lása. Az eddigi eredmények­re is büszkék lehetünk: a Vinnyica—Albertirsa közöt­ti távvezeték, a Szövetség gázvezeték, az uszty-ilimsz- ki cellulózkombinát és számos létesítmény a gyü­mölcsöző együttműködés eredménye. Nagy örömmel és megelégedéssel szólhatok a Központi Bizottság nevé­ben arról, hogy ezekben a közös szocialista nemzetközi vállalkozásokban részt vett magyar dolgozók. köztük például a Kun Béla ifjúsági brigád is, amely a cellulóz­kombinát építésében jeleske­dett, derekasan végezték munkájukat, megbecsülést vívtak ki maguknak. Ügy tűnik, mintha külföl­dön mindenki kicsit jobb hazafi lenne, többet adna a nemzeti becsületre, mint itthon, saját házatáján. — Ami a KGST-t illeti, még óriási lehetőségek vannak az integrációban, a szakosítás­ban, a kooperációban. — Olyan értelemben is je­len kell lennünk a nemzet­közi gazdasági életben, hogy megfelelően dolgozunk a fej­lődő országok és a fejlett ka. pitalista államok irányában is. Enélkül a népgazdaság nem működhet kellő eredmé­nyességgel. Ezután Kádár János hang­súlyozta: a XI. kongresszus Óta erősödtek társadalmunk szocialista vonásai, nőtt a párttagság, a tömegszerveze­tek és a népfrontmozgalom­ban tömörült szövetségeseink aktivitása, társadalmi fele­lőssége. Hozzáteszem: az egy. házak is felelősséget éreznek a közügyek, az országos ügyek iránt, s ez is fontos. — Az állami, a tanácsi tisztviselők, egész köztisztvi­selői karunk is becsületesen, a korábbinál nagyobb fele­lősséggel és hozzáértéssel te­szi a dolgát. A tanácsok dol­gozóin óriási terhek vannak, s akiknek ügye lassan vagy kedvezőtlenül intéződik el, mind őket szádja. De azt hi­szem, sok irigyük nem lehet. Ugyanígy lehetne még szá­mos más rétegről — például az orvosokról, az egészség- ügyiekről szólni. Az utóbbi­ak területét is érik kritikai hangok, nem is mindig alap­talanul. De, ha figyelembe vesszük, hogy az egészség- ügyi dolgozók az elmúlt években a technikai eszkö­zök aránylag minimális gya­rapodása mellett milyen óri­ási feladatokat vállaltak, be­csülni és értékelni kell mun­kájukat. S társadalmunk szó. cialista vonásainak erősödé­sét példázzák a népi ellenőrök, a szocialista brigádok erőfe­szítései. a párt XII. kong­resszusának, a felszabadulá­sunk 35. évfordulója tiszte­letére indított szocialista munkaverseny nemes fel­ajánlásai. — Pár nap múlva emlé­kezünk meg a fegyveres erők napjáról. Illő formában kifejezésre juttatva, hogy néphadseregünk becsület­tel ellátja feladatát és hoz­zájárul ahhoz, hogy bizton­ságban és békében élünk, dolgozunk. Ritkán emleget­jük a belügyi dolgozókat, a határőröket, akik szintén jól ellátják feladataikat, gon­doskodnak a közbiztonság­ról, a rendről. Példamutató­an teljesítik önként vállalt kötelezettségeiket munkás­őreink is.' Kádár János ezután arról szólt, hogy nagy ereje szo­cialista társadalmunknak az a fajta magatartás, az a tiszteletre méltó fegyelme­zettség is, amellyel közvéle­ményünk, azon belül párt­tagságunk fogadta az áreme­lést. A politikánk iránti bi­zalom is kifejezésre jutott abban, hogy az emberek megértették: kényszerű és szükséges intézkedésről volt sző. — Erre a bizalomra és tá­mogatásra a jövőben is szá­míthatunk. Ezzel élhetünk és élnünk is kell, de visszaél­nünk soha, semmi szín alatt nem szabad! Azt is üdvözöl­nünk kell, hogy a fórumo­kon, ahol ezt az intézkedést tárgyalták — a pártbizott­sági üléseken, az aktívákon, a dolgozók legszélesebb kö­reiben — szinte többet fog­lalkoztak a termelés kérdé­seivel, mint a fogyasztói ár­emelkedéssel. Ugyanakkor elhangzót! sok kritikai észre­vétel is. Ezek — lényegüket tekintve és az alapkérdések­ben — hajszálra azonosak a Központi Bizottság kritikai észrevételeivel, teljesen egy­beesnek azokkal. Mi is rugalmasabb, rátermettebb, jobb vezetést, jobb mun­kaszervezést és jobb munkafeltételek megterem­tését igényeljük a válla­latvezetőktől, az irányító szervektől, mindenkitől. Ez igazságos, jogos igény és követelmény a dolgozó tö­megek részéről is. — Amikor kivettem sza­badságomat, találkoztam egy kertészbrigáddal, amelyet régebbről ismerek. Ez pár nappal az áremelés után volt. Megkérdeztem vezető­jüket: „Hogy vannak?” egészségükről érdeklődtem, de a válasz egész másról szólt, mint amire számítot­tam. Azt mondta: „Köszön­jük, aki dolgozik, az boldo­gul”. Ezt a választ akár jel­szónak is el lehetne fogadni. Megmondhatjuk minden munkaképes embernek, hogy aki dolgozik, az — mint eddig — a jövőben is boldo­gulni fog. — A teljesítmények méré­sével és a bérezéssel kap­csolatban számolni kell azzal, hogy a jövőben differenciál­tabbak lesznek a keresetek. Ez a fejlődés tendenciája. A normáknak valóban normák­nak kell lenniük és a tel­jesítménybérezést maximá­lisan ki kell terjeszteni. A dolgozók elemi érdeke, hogy a bér, a jutalom, a részese­dés a teljesítményhez kap­csolódjék. Önök tudják hogy milyen a helyzete a kötött munkabérű, illetve a telje­sítménybéres dolgozónak. A teljesítménybérben dolgozó: ha „ráhajt” egy kicsit többet kereshet. Annak a szülőnek van igaza, aki olyan pályát ajánl gyermekének, ahol tel­jesítménybér van, mert még sokáig azé a jövő. Meggyő­ződésem, hogy a dolgozók maguk is felismerik ezt. — Ugyancsak elemi tár­sadalmi normánk a köztu­lajdon védelme és gyarapítá­sa . A takarékosság s mindjárt tegyük hozzá, az ésszerű takarékosság, mert értelmetlen és ostoba taka­rékosságra nincs szükség. Sok mindent jobban meg kell becsülnünk és máskép­pen kezelnünk. Nem enged­hető meg, hogy az élelem, például kenyér a szemétbe kerüljön, mivel telik rá. A pénzzel is jól kell gazdál­kodni, még a háztartásban is. És ha valaki megkérdezi, hogy meddig lesz így, hogy a közérdeket, a munkahelyet is becsülni kell, hogy takaré­kosan kell bánni mindennel, azt mondom, hogy addig, amíg a szocializmus építése tart. — A fiatalokkal alapjában véve minden rendben van — mondta Kádár János. — Ta­nulnak dolgoznak, eleget tesznek honvédelmi kötele­zettségüknek. Velük kapcso­latos gondjaink kicsit már szocialista viszonyainkból kö_ vetkeznek. Hosszabb ideig „fiatalok”, mert hosszabb ideig tanulhatnak, amikor pe­dig dolgoznak már, sok szü­lő megelégszik azzal, ha ke­resetüknek csak egyharma- dát adják haza, mondván: hadd öltözzön, hadd szóra­kozzon, nekem úgysem ju­tott ... s nem gondol rá, hogy talán éppen ezzel ront­ja el gyermekének jövőjét. Hisz az is családot alapít majd, s nem kis megrázkód­tatás lesz, ha maga is ta­pasztalja, hogy már nem elég a fizetés egyharmadát haza­adni. Bizonyos értelemben az is jobb helyzetünkből, viszo­nyainkból következik, hogy az új nemzedék teherbírása, fizikuma is hagy kívánniva­lót maga után. — Az ifjúság nevelésével sokat és sokan foglalkoznak: a család, a pedagógus, a KISZ, a társadalmi szerve­zetek, a munkahelyek. A kulcskérdés: a példa ereje. Hiába mondanak a felnőttek akármit, ha a gyermek azt látja, hogy nem úgy élnek, ahogy mondják. A jó példa erejével kell hatni az ifjú­ságra. Ez a leghatásosabb pedagógiai módszer. — Őszintén szólva, sajná­lattal gondolok ifjúságunk egy töredékére, amely itt- ott cselleng, aluljárókban időzget. Velük is törődnünk kell. Nagy kár lenne, ha ezeknek a gyermekeknek, akár csak egy részéből is cinikus, munkakerülő ember lenne. Valamiképpen meg kell nekik magyarázni: az a bizonyos aluljáró az úttest szintje alatt van, és a ma­gyar jövő, az ő jövőjük nem ott épül. Igyekezzenek ők is a napvilágra, találják meg ott a helyüket. — A XII. kongresszusra készülődve őszinte óhajunk — és ennek megfelelően kell dolgoznunk —. hogy a kong­resszus erősítse meg pár­tunk fő politikai irányvona­lát, amelyet nem kevés idő alatt formáltunk ki. Ehhez hozzáteszem: politikánk kol­lektív munka eredménye. Amennyire csak lehetséges volt, a nép legszélesebb kö­rét bevontuk kialakításába és a tennivalókat is közösen vitattuk meg. Valójában ez az alapja a pártegységnek és a szocialista nemzeti egy­ségnek is. — Fontos törekvésünk vív­mányaink, köztük az eddig elért életszínvonal megvédé­se, a további haladás felté­teleinek megteremtése. Be­csületesen, őszintén meg kell mondanunk, hogy miként a népgazdaság fejlesztésében most nem tudunk gyors tempót diktálni, úgy az élet- színvonal tekintetében is az eddigi szint megőrzése a je­lenlegi feladatunk. Nem tu­dunk többet vállalni. Ám ez sem kevés, van mit meg­őriznünk. — Ami politikánk eredmé. nyeit illeti: szocialista nem­zeti egység, szilárd népi ha­talom van Magyarországon, pártunk egységes, a pártonkú vüliek között erős a szövet­ség. Ez legfontosabb vívmá. nyunk, amelyet meg kell őriznünk. Ennek a birtoká­ban minden feladattal, ne­hézséggel szembe nézhetünk. — A vívmányok között tarthatjuk számon a szocia­lista forradalom fejlődését is. Ezután így folytatta: — Most a nemzetközi fi­zetési mérleg javítását — kü_ lönböző okok miatt — az el­ső helyre tesszük, amikor azonban népgazdasági egyen­súlyról beszélünk, sokféle egyensúlyra gondolunk. A belső költségvetési egyen­súlyra, a rendelkezésre álló munkaerő és a munkahe­lyek megfelelő arányára és arra is, amire mindig vigyáz­tunk, hogy ne legyen na­gyobb a vásárlóerő, mint amelyhez biztosítani tudjuk a fogyasztási cikkeket. Ha mindezt megtartjuk, az em­berek továbbra is perspek­tívát látnak munkájukban. — A kibontakozás útját megjelöltük de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a fo­gyasztást akarjuk csökkente­ni, vagy hogy az ország gaz­dasági egyensúlyát áremelés­sel akarnánk biztosítani. Az áremelés azért volt elkerül­hetetlen lépés, mert reális árakkal kell dolgozni. Nem azt akarjuk, hos:y most böjt következzék, ha- hanem azt, hogy legyen tényleges termelés, s olyan vásárlóerő, amelyhez meg tudjuk teremteni a megfe­lelő árualapot. — Ha mindenki teljesíti kötelességét, akkor feladata­ink megoldhatók: a Magyar Népköztársaság töretlen ü I fejlődik tovább, a dolgozó ember élete nem rosszabb, hanem jobb lesz. De csak ak­kor, ha mindenki elvégzi fel­adatát. — A Központi Bizottság úgy véli — s nekem szemé­lyes meggyőződésem —, hogy van elég erőnk. Az előttünk állóknál sokkal nagyobb akadályokat is leküzdöttünk már. A gazdálkodás új, mos­tanában sokat emlegetett elemeit szocialista építésünk tartós részeivé kell tennünk. Ha így gondolkodunk és dol­gozunk, új lendületet kap­hat a szocialista társadalom építése. — Van világos célunk, van erőnk, a feladatok megoldá­sához. Dolgoznunk kell és előre fogunk menni. Táma­szunk a párt, a nép egysége, nemzetközi téren pedig ba­rátainkkal való internacio­nalista együttműködésünk. A Központi Bizottság első titkárának nagy tapssal fo­gadott felszólalása után So­mogyi Sándor mondott elnö­ki zárszót. A kommunista aktíva az Internacionálé hangjaival ért véget. (MTI) 1979. szeptember 26. szerdg

Next

/
Thumbnails
Contents