Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-25 / 224. szám

Képviselők és választóik NEMET MONDANI soha nem tartozott a népszerű feladatok közé. Aki erre is vállalkozik, annak érvelnie keli, őszintén megmagyaráz­ni a kimondott „nem” indo­kait, eredőit, megvilágítani távolabbi összefüggéseit. Az egyenes beszédet megértik az emberek, még akkor is, ha az pillanatnyilag fáj, akkor is, ha tudják: tovább kell várakozniuk egyéni vagy ép­pen közösségi gondjaik meg­oldására. A képviselőnek gyakran kell nemet is mondania. A gondok, amelyekkel a foga­dóórákon, a képviselői be­számolók alkalmával, és nem egy esetben azokon túl is, felkeresik, nem mindig meg­oldhatók. Pedig az esetek többségében ezek a gondok valósak, megoldást sürget­nek. Mégis nemet kell mon­dani, mert az egyén vagy a csoport gondja, kívánsága pillanatnyilag meghaladja a nagyközösség, az ország tel­jesítőképességét, anyagi ere­jét. Egy példa a sok közül: az ország egyik legfiatalabb vá­rosában májusban avatták a tizedik óvodát. Ezzel ezer gyermek gondja megoldó­dott ugyan, de másik ezer gyermek, — jogosan —, még arra vár, hogy rá is sor ke­rülhessen. Lélegzetvételnyi öröm . . . így fogalmazott ak­kor a város országgyűlési képviselője választói előtt. És az is öröm, mondotta, hogy ebben az ötéves terv­ben tizenkét tanteremmel és egy tornateremmel bővül a város nyolc iskolája. Mégis szeptemberben háromban be kell vezetni a három műszakos tanítást... És an­nak is csak örülhet az em­ber, hangsúlyozta, hogy ta­valy már több mint nyolc­száz gyermek született a vá­rosban. De ha belegondolok, fogalmazta meg hangosan gondolatait, milyen óvodai és iskolai gondokat okoz ez majd néhány év múlva ... Igen. a holnap gondjai már gondok ma is. Készül­ni kell rájuk, elébük men­ni, egyengetni az utat, hogy a gond ne csak ma. de hol­nap még inkább kevesebb legyen. Ez is hozzátartozik a képviselő munkájához. KIS ÉS NAGY ÜGYEK váltják egymást a hétközna­pokon. Nagy ügy például, ha egy kisvárosban megépül az első ötszáz állami lakás. Olyan ügy, amelyre hosszú éveken át készülni kell. Ha ezt nem teszik, megtetézöd- nek a gondok. Mint az em­lített városban. Olyan terü­letet jelöltek ki az építke­zéshez, amelyen ahhoz, hogy a lakótelep valósággá váljon, hetven családi házat kelle­ne lebontani. Köztük nem egy olyan házat is lebontás­ra ítéltek, amelyre két-há- rom éve ugyanaz a tanács adta meg az építési enge­délyt, amely később a le­bontást elrendelte. Ilyenkor aztán egymást érik az em­berek a képviselő lakásán, vagy éppen munkahelyén. Csöndes szóval vagy han­goskodva tiltakoznak, sür­getve a döntés megváltozta­tását, ki-ki vérmérséklete szerint. Mit tehet ilyenkor a képviselő? Megnyugtató megoldást keres. Tárgyal, ér­vel, javaslatokat kér és tesz, egyeztet. A végeredmény: a lakótelep megépül, de, saj­nos, valamelyest szűkül a tervezett park. Akták, iratok, levelek tö­mege sorakozik a képviselők íróasztalán, dossziéiban. Né­ha tengeri kígyóvá nő egy- egy ügyirat, aztán kiderül, hogy valami nincs rendben a dologban. íme bizonyságul: Idős ember kétségbeesett hangú levele, amelyből az derül ki, hogy elárverezték vidéki házát, öreg feleségé­vel nincs miből élnie, ha nem kapnak segítséget. Meg­rázó sorok. Cselekedni kell. S a levelet gyors egymás­utánban kilenc ügyirat kö­veti, bizonyítva, hogy a kép­viselő magáévá tette az idős házaspár ügyét. Csakhogy. .. Ezekből az ügyiratokból egé­szen másfajta igazság derül ki. A levélírónak a fővá­rosban au tórúg óké szító üze­me és lakása van. Vidéki há­zát azért árverezték el, mert évi mintegy félmilliós jöve­delme mellett több évre visz­Reális várakozások Erki—örsi őszelő A sok dicséretre nemigen érdemes nyár után Tarna- örs—Erken is kitett magá­ért az idős hölgyek hava: ha nem lennének a hűvös esték s olykor fagyosak a hajna­lok. hihetnénk, hogy ez az igazi nyár, nem pedig az, amit a július—augusztus produkált. Mert kellemesek, meleggel simogatnak a na­pok ma is, szeptember utol­só harmadában, mintha csak pótolni igyekezne a termé­szetfelelős azt. amit a közel­múltban elmulasztott. — Igen, úgy tűnik — mondja Báli József, a ter­melőszövetkezet elnöke —, és jól is teszi, mert ez az utolsó alkalom, hogy behozz zuk azt, amit a nyár elvett tőlünk. — Igyekszünk minden percet kihasználni — egé­szíti ki az elnök szavait Bodonyi József, aki nemcsak a tizenegy évvel ezelőtt megalakult építőbrigádot ve­zeti sikeresen, de öccsével, Bodonyi Jánossal együtt szinte mindenütt ott van. ahol munkáskézre, segítség­re vagy éppenséggel valami jó ötletre van szükség. (En­nek elismeréseként augusz­tus 20-án megkapta a Ki- i'áló társadalmi munkáért kitüntetést.) — Ha már itt tartunk — veszi át újra a szót a min­dig készséges-szívélyes Báli József —, akkor kicsit ta­lán el is időzhetnénk ennél a brigádnál, azután majd­csak visszakanyarodunk a mezőgazdaságra .. . Hány­ban is alakultatok, Jóska? — 1968-ban . ■. — Tizenhat fóréi, ugye? — Csak tizennéggyel, el­nök elvtárs. Most vagyunk 10—18-an. mikor hogy. ahogy a lehetőség adja,, meg a munka kívánja. Habár ami a kívánságot illeti az min­dig van. amióta brigád ez a brigád, csak a lehetőség ke­szamenően összesen 355 ezer forintos jövedelem- és 107 ezer forintos forgalmiadó hátraléka volt, mivel adófi­zetési kötelezettségének már évek óta nem tett eleget. Hogy mindennek kideríté­se hány órájába került a képviselőnek és azoknak, akikhez a levél nyomán for­dult? Mint ahogy sok idejét rabolta el megyénk egyik képviselőjének, Szabó Im­rének az utánjárás, amely- lyel kiderítette: a panaszos gyermekét nem azért nem vették fel az egyetemre, mert nincs hely, hanem mert nem felelt meg. Ilyenkor kell az­tán akkor is ,.nem”-et mon­dania a képviselőnek, ami­kor falubeliről, ismerősről van szó. Az ügyek többsége közér­dekű bejelentés, panasz. Vagy olyan egyéni sérelem, amin valóban segíteni kell. Az már más kérdés, hogy az esetek többségében nagyobb körültekintéssel, egy kicsit több törődéssel helyben is segíteni lehet. Ez az, amit gyakran tesznek szóvá a képviselők. Olyan ügyekkel kell nemegyszer foglalkoz­niuk, amelyeket a helyi ta­nács. az üzem vagy a gaz­daság a saját hatáskörében is érdemben elintézhetne. Ha meghallgatnánk az embere­ket. Ha fórumot teremtené­nek a kérdések, panaszok, javaslatok elmondására. Ha a bizalom mindenütt töret­len lenne vezetők és vezetet­tek között. A szűkebb pát­riában. Akkor minden bi­zonnyal több idejük marad­na a képviselőknek is a na­gyobb közönséget foglalkoz­tató ügyek érdemi intézésé­re. NEMEK ÉS IGENEK vált­ják egymást. Elintézett és még elintézésre váró ügyek. Két ülésszak között ilyen kapcsolat fűzi egymáshoz képviselőit és választókat. Ami összeköti őket: a biza­lom. Bizalom abban, hogy a képviselő a szűkebb és tá- gabb közösség ügyeit szol­gálja. A legnagyobb közös­ség. a haza gazdagodása ér­dekében. Prukner Pál VÁLLALTAK - TELJESÍTIK Felajánlások nyomában a VILATI-ban A VILAT1 Egri Gyára dolgozóinak körében is vissz­hangra talált a közelgő XII. pártkongresszus tiszteletére és a felszabadulási évfordu­ló alkalmából kezdeménye­zett munkaverseny. A bri­gádok egymás után tettek vállalásokat a nagyobb tel­jesítményekre, gyártmányaik elkészülési idejének rövidí­tésére, termékeik minőségé­nek javítására. A napokban — csak úgy, találomra — belelapoztunk a papírra is vetett ígéretek­be, s legelőször a műszaki főosztály „Elektron II.” szo­cialista brigádjánál érdek­lődtünk: — Vajon, mit tehet egy „irodai" kis együttes azért, hogy a nagy kollektíva vé­gül is állhassa a szavát? Majoros Gábor brigádve­zető — láthatóan — kicsit megütközött a kérdésen. Nem mutatta ugyan; de — mint határozott válaszából érződött — talán meg is sértődhetett Mert — aho­gyan magyarázta — náluk is tulajdonképpen a műsza­ki előkészítéssel kezdődik minden munka, csak ezután kövekezhet a többi: az anyag biztosítása, majd pedig a termelés. Nos, ahogyan a gárda tevékenységi köréből is kitűnik: éppen ez a tár­saság az, amely az egyes feladatok megoldását el­kezdi. Mi több: valójában sokkal tovább is tart a mun­kája, hiszen a területe ko­rántsem szűkül az irodákra, kiterjed az üzemekre is. — Sajnos, anélkül, hogy bántani akarnék bárkit is, hiszen tényleg, gyakran a legjobb igyekezet mellett, is adódhatnak hi­bák, figyelmetlenségek, mu­lasztások, szóval: hozzánk sem érkezik mindig, minden tervdokumentáció tökélete­sen — magyarázta. — Bi­zony előfordulhatnak külön­böző hiányosságok, amelyek fölött budapesti kollégáink valahogy elsiklanak. Meg­történik, hogy o tervezőket néha annyira magával ra­gadja fantáziájuk, hogy a legdrágább vagy legbonyo­lultabb megoldást választ­ják. Mindjárt a „kalácsra” gondolnak, amikor a „ke­nyér” is pontosan megfelel­ne. Ilyenkor kezdődik a mi közbelépésünk. Az alaposan -áttanulmá­nyozott rajzokon a leggyor­sabban elvégezzük a kiiga­zítást, lehetőségeink isme­retében olcsóbb, de alkal­mas anyaggal, alkatrésszel próbáljuk helyettesíteni az eredetileg jelzettet. Mondjuk: 24-ről hatvoltosra alakítunk egy tekercset, változtatunk egy-egy kapcsolón. S sorol­hatnám tovább! Komolyabb problémák esetén helyszíni művezetésre is vállalkozunk, s mindaddig adjuk a segít­ségünket, amíg szükség van rá. Mindebben pedig az a plusz, hogy: természetesen „rendes”, megszokott mun­kánk mellett csináljuk, min­den mást félretéve. Persze úgy, hogy azért a többit is elvégezzük... Egy brigádtárs — Visnyei Tamás, a technológiai osz­tály munkatársa — moso­lyogva folytatta, hogy: kol­légája valósággal a szájából vette ki ez utóbbi szavakat, hiszen a vállalás a minden­naposon túli igyekezet. Így voltak ezzel például az ózdi kenyérgyár lisztsilójának vezérlőberendezéseinél is, hogy csak egyet említsen felajánlásaik közül. Így ké­szítették el már vagy más­fél hónapja a szükséges anyagnormákat és gyártás­terveket, hogy a berendezés december vége helyett, való­jában még november 20-án útnak indulhasson Egerből a borsodi iparvárosba. — S jóllehet, az anyagosz­tályunk jelenleg még több minden érkezését is várja, a vállalt határidő nem vál­tozik! — bizonygatta a fia­vés, meg az idő, az pedig mindig szorít... — De szégyent sose val­lottatok. Elsőként. megépí­tettétek a téeszistállót, jól sikerült, igaz, állami támo­gatást is kaptunk hozzá. Szép lett, nagyon jól sikerült a tanácsháza, az úgy het­venegyben volt. — Igen, hetvenegyben — mondja Bodonyi József, és sorolja tovább: az orvosi rendelő, a gyógyszertár, az óvoda, majd pedig a va­donatúj iskola, amelyben most kezdődött meg a ta­nítás, és melynek udvarán a szünetekben már úgy ját­szanak, zajonganak a gye­rekek, mintha mindig ide, ebbe a szép, modern isko­lába jártak volna. (Az iskola éppen szemben van a termelőszövetkezet irodájával. Amikor megér­keztünk, néhány percre megálltunk, néztük, hogy vi- háncolnak, kergetőznek a srácok. Egy, kerékpárján tö­mött zsákot fuvarozó asz- szony is csatlakozott hoz­zánk a nézelődésben. — Ugye, milyen szép? — mondtuk. Az — hagyta ránk —, de nézzék meg ezt az udvart, csupa gödör, csu­pa göröngy, kezét-lábát ki­töri, ha beleesik egyik gye­rek ... Ott szalad ni. egye­nesen bele, éppen az én unokám .,. Jancsika, vi- gyááázz!) Szóval: van öröm, van gond is, mint mindenütt a nap alatt, most pedig min­denekelőtt. — a földeken. — Most igazán nem pa­naszkodhatunk — kanyaro­dik vissza eredeti témánk­hoz az elnök. — Szeptember első napjaiban megkezdődött nálunk az őszi csúcs, és jó darabig el is tart még. Bí­zunk benne, hogy az időjá­rás sem fordít köpönyeget még egy ideig, és akkor rendben elvégezhetünk min­Az új iskola előtt: Bodonyi József Vénséges vén kalap Feri bácsi fején. A tor­nácon paprika s csuhájából kibontott kuko­(Fotó: Szántó György) rica szárad dent... Van, ugye, egy kis szőlőnk, a saszla már beérett, az elejét, a javát csemege- szőlőként értékesítjük, a többiből bor lesz. „Szép” a paradicsomtervünk is: 120 vagon. Jelenleg kilencven körül tartunk, de — teszi hozzá mosolygva — úgy gondolom, hogy mire a cikk elkészül, nem sok híja lesz a száznak ... — Kössünk rá egy foga­dást! — Köthetnénk, de ré­szünkről nem lenne tisztes­séges Mert nekünk, ugye. mindig ott dolgoznak az em­berek, ahol a legnagyobb szükség van rá, aztán van­nak külső bedolgozók, segí­tenek a diákok, meg a hon­védség is. Hát most mondja meg nekem: kap az újság­író a riportjához ennyi se­gítséget ... ? Nincs tehát fogadás és szent a béke is. mint ahogy tények az Örs—erki téeszben a tények. így az, hogy • a becslések szerint jól ..hoz” majd a 660 hektáron vetett kukorica: szerény becslések szerint is túlszárnyalják a hektáronkénti 55 mázsás ter­vet Ami pedig a kalászosok miatti kiesést illeti, a szö­vetkezet vezetői, szakemberei úgy gondolták, erre az ap- rómagfogás igen alkalmas lenne. így is történt, ötszáz mázsa vöröshere, lucerna már a magtárban van, és ez éppen kétszerese mint amit reméltek. — Így hát nemigen kell idegeskedni... — Nem, szerencsére. Ép­pen most. volt. két hete a banki felmérés, ez pedig azt mutatja, hogy reális a 79-es pénzügyi tervünk. Pedig egy ilyen rossz nyár után bizony ezt nemigen reméltük. — Jelenleg mi a legfonto­sabb? — Kihasználni a jó időt. Hogy amit megtermeltünk, azt veszteségmentesen be is takarítsuk. Na meg: előké­szíteni a jövő évet, ez pedig — eddig úgy néz ki — szin­tén sikerült: 270 hektáron elvetettük a káposztarepcét, ki is kelt szépen, most folyik az ősziárpa-vetés, meg a ta­lajelőkészítés az őszi búzá­hoz. A közös tanácsú Tarnaörs —Erk közös termelőszövet­kezetében tehát megnyugta­talember. — Ha a partnerek valamilyen kívánságot nem teljesítenek, mindenképpen előteremtjük magunk a szük­séges anyagot, alkatrészt. Pótoljuk valamivel. Ollár György — a kisszá- mítógépekről beszélt. Arra vállalkoztak, hogy október közepéig húszat küldenek belőlük a gyárból. Tudják, hogy nem könnyű teljesíteniük ezt az ígéretüket sem, de fogadalmukat nyilvánvalóan állni akarják. — Sajnos késve, s megle­hetősen adagolva kapjuk például a gépekhez koope­rációban gyártott borítóle­mezt — mondta. — Ilyen körülmények közepette csak­is a soron kívüli munka se­gíthet. Így is tettünk: a fes­tőműhely munkájába „be­avatkozva”, kicsit átszer­veztük a feladatokat, hogy gyorsítsunk a kivitelezésen. Ehhez azonban az kell, hogy a termelők is hasonló kedvvel akarjanak. Az elő­készítéstől a gyártásig teljes legyen az összhang. — No, ebben aligha van hiány — beszélte meggyőző­en Daragó Győző, a vegyi­üzem „Orion” brigádjának vezetője. — A cél érdeké­ben mindig oda állunk, ahol a legnagyobb szükség van a munkáskézre. Jómagam pél­dául a vízlágyítónál dolgo­zom, de most például a gal- vánüzemben vagyok, mert itt akadt dolog a számomra. S ha túlmunka kell, az elől sem húzódozunk! Nem beszéltek össze, de hasonló áldozatvállalásról szólt néhány perccel koráb­ban Rákos Eszter, a tizen­három tagú „Forrszem” bri­gád parancsnoka is. Azt em­legette, hogy például az au­tomata tekecsarnokhoz svájci megrendelésre icészült nyom­tatott áramkörű lapokat az eredeti hat s a vállalt öt hét helyett végül is azért tud­ták mindössze két hét alatt szállítani, mert nemcsak az engedélyezett cigaretta­szünetről iparkodtak lemon­dani, hanem műszak után is gyakran bent maradtak. Pe­dig zömmel családos fiatal- asszonyok dolgoznak a bri­gádjukban, akiknek annyi más elfoglaltságuk van mindig odahaza! Daragó Gyözőék — mint kiderült — még csak le sem akarják „csúsztatni” az elvégzett többletmunka ide­jét. Fáradozásukat csak úgy, ingyen adták! — No, de ha ma valaki csak úgy, ingyen dolgozik, bizonyára alapos oka van rá? — kérdeztük kíváncsian. — Feltétlenül — felelte. — Az évekre, az itt töltött szolgálatra többnyire még nem hivatkozhatunk, miután általában fiatalok vagyunk. — Körülményeink, a törő­dés, a megbecsülés azonban már mindenképpen arra sar­kall bennünket, hogy vala­mit mi is adjunk. Csak egyet említek: jó néhányon itt szereztünk olyan szakmát, ami annyira új, hogy az is­kolában még nem is tanít­ják. A csapatunkból hatan is vagyunk, akik a 25 között rövidesen átvehetjük a nyom- tatottáramkörlap-gyártás „tu­dományát” tanúsító bizonyít­ványt, amit országosan el­fogadnak a szakmában. Egy­szóval : már ezért is érde­mes egy keveset visszaszol­gálnunk. .. Áll tehát a verseny a VILATI-ban is. igaz, ez még igencsak az eleje a buzga­lomnak. az eredményeknek. Ám, már így sem mond ke­veset ! Gyóni Gyula 1979. szeptember Z'ő., kedd * tó, optimizmusra alapot adó a helyzet. Egy rövidke séta is erről győzi meg az em­bert: az iskolaudvaron ismét vidáman játszadozó, szalad­gáló gyerekeket látni, a kel­lemes őszi napfénytől meleg utcákon asszonyok és férfi­ak sietnek dolguk után, a kocsmahivatalban meg né­hány komoly öreg vitatja meg a világ dolgát két üveg sör között. Baráti Feri bácsi szem­közt lakik a bisztróval, de ritkán jár oda vendégesked­ni. Vénséges, fekete kalapja a fején, annak karimája vet árnyékot a szemére, hogy ne bántsa az éles szeptemberi napfény, ahogy ül az öreg ház tornácán egyedül, s vi­gyázza a döngölt földön utóérő paradicsomot, a szeg­re akasztott pirosló füzér­paprikát, meg a csuhájából kifordított sárga kukoricát. — Nekem, fiam, ez a dol­gom, ebbe vagyok — és köszönésként felemeli öreg kezét a rozoga kerítés fe­lett . B. Kun Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents