Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-25 / 224. szám

Leegyszerűsítés írhattam volna: egyszerűsítés. Igekötő nélkül. Ám itt és niost a ..le” igekötő külön is nyomatékot ad, pejorál, ha úgy tetszik; Mert az egyszerűsítés még lehet érdem, de a leegy­szerűsítés már sokkal kevésbé. S ennek a sokkal „kevésbé­nek” két ízben is tanúi lehettünk az elmúlt hét televíziós műsorában, amikor témájában, művészi szándékaiban ugyan alapvetően más és más alkotás került ugyan a képernyőre, de ami a leegyszerűsítést illeti, mégis édestestvéreknek bizo­nyultak. Bánhidi László és Horváth Sándor a Mcdnyánszky című tele. víziós játékban Mednyánszky címmel, Szőnyi G. Sándor ren. dezésében került a színes tévé. játék a néző elő, „Epizódok egy csavargó festő életéből” alcímmel. Idézek a rendező „feljegyzéseiből, amelyet a televíziós újságban adott közre: „1977. február. El­olvastam Szabó György Med­nyánszky című forgatóköny­vét. Semmi sem történik benne, mégis nagyon érde­kes. Hogyan lehet azt Majd: 1979. május... A fogamat csikorgatom: hosz- szú, hosszú, hosszú! A hosz- szú pedig azt jelenti: unal­mas ... Kihagytunk a film­ből huszonnégy percet". ... és a kritikus kaján­tisztességtelenül hozzáte- hetné: még így is hosszú volt. Tehát unalmas. És nem azért, mert az író forgató- könyvében nem történik semmi, hanem mert Hor­váth Sándor remek, karak­terisztikus alakítása ellenére is ebben a leegyszerűsített, képi életrajzi lexikonban nem történt semmi. Nem „epizódokat” láttunk „egy, csavargó festő életéből”, ha­nem életrajzi adatokat kis­sé megfűszerezve, a képiség nyelvére ízesítve. Egy való­ban nagy festő izgalmas, fordulatos életútjának, meg­annyi drámájának ismeret- terjesztésig leegyszerűsített képi glosszáját egy valami­féle video-lexikonban. Ebből az „epizódokból” egyetlen egy teljesebb lehe­tett volna, mint az egész. Szőnyi G. Sándor megpró­bált harcra kelni a maga teremtette unalom-szörny- nyel. — de ebben a harcban legyőzetett. S a legyőzőitek között ott ásítoztak a nézők is. S ez utóbbi volt az iga­zi veszteség. A negyedik menet című tévéjátékot Zimre Fe­renc írta, Bohák György ren­dezte és mi nézők láttuk. Sőt, net lehetett és lehet igaz, ám ami igaz, még nem biztos, hogy az igazság is, különö­sen nem művészi igazság. A történet, ami előttünk leper­gett a képernyőn, lehetett reális, de egy reális törté­net még nem hordozza mé- hében az eszmék, a tanul­ságok katarzist keltő reali­tását is. A már sokszor és majd még hányszor (?!) lerágott csont, mármint a kiöregedő sportoló és a sportolóban a kiöregedést már nem bíró feleség konfliktusa lehet egy társadalmi réteget érintő je­lenség; sőt: a szellemiekben „kiöregedettek” sorsa, dolga és esetleges cserbenhagyott- sága lehet egy égés? társa­dalom számára odafigyelés­re méltó jelenség, — de mindezeknek sémákban, kli­sékben történő felmutatása mindettől még nem művé­szet. És még kevésbé igaz­ság. Töredelmesen bevallom, hogy valamikor jómagam bunyós is voltam és nem szégyellem elárulni, hogy nem kiöregedve, de kiütve hagytam abba e kemény és férfias sportágat. így hát jószerint. emlékeim okán és jussán azzal is megeléged­tem volna, hogy nagy lé­legzet nélkül, egy kellemes, krimiszintű ring-sztorit néz­zek végig a televízióban és vonjak le belőle olyan ta­nulságot, amilyet akarok. Sőt. az sem baj, ha semmi­ket se akarok. De ha a fel­tálalt. illatozó rántott halról evés közben kiderül, hogy a prézli alatt csak padlizsán volt, — még az ügyben ár­tatlan és egyébként ízes padlizsánra is megharag­szom, hát még a szakácsra, aki ezt nékem fel-, és félre­tálalta. A negyedik menet ugyan­csak egy morális konzek­vencia leegyszerűsített képi megformálása, ahol a hősök nem önmaguk jelleméből fakadóan válnak azzá előt­Jclcnct A negyedik menetből: dr. Porzsolt, bíró: Szilágyi Tibor végignéztük, mert olyan mély lélegzetvétellel indult a tévé­játék. mintha a mágas „c”-t akarná kivágni. Így aztán inkább meghökkenést, mint gúnyos legyintést váltott k'. belőlem, hogy a magas ,,c’ helyett, végül is legfeljebb egy gyermekded — és nem gyermeki! — történet hangjáig jutott el. A törtc­1979. szeptember 25.. kedd tünk, amik, hanem hogy mik, az mindig a másik — jelen esetben: a tanúk — szavaiból derül kj. És mi van, ha én, mint néző, nem hi­szek a tanúnak? Mert mon­dani sok mindent lehet még egy televíziós bíróság színe előtt is. Lám, így válik édestest­vérré két egymásra látszó­lag még csak nem is ha­sonló. a szülőket tekintve is egymástól igazán távol álló televíziós produkció — ha hibáik azonossá formálják őket. Gyurkő Géza Szakközépiskolások a nyitó felirattal GYÖNGYÖSI SZÜRET '79 Bacchus kegyeiben Mégiscsak a szüreti felvo­nulás adta a savát-borsát a gyöngyösi szüreti napok ren­dezvénysorozatának, és ezért is kémlelték annyian az eget vasárnap reggel, hallgatták a meteorológiai előrejelzést. Bacchus azonban kegyesnek bizonyult: felhők ide, felhők oda — olykor még a nap is úgy sütött, mintha csak azért is meg akarta volna mutatni, hogy vele sem lehet kikuko- ricizni. így aztán az emberek ez­rei várakoztak arra, hogy el­induljanak a menetben és az emberek ezrei sűrűsödtek össze az utak mentén. És miután minden a legnagyobb rendben volt, tíz órakor har­sonák jelezték a várt prog­ram kezdetét. A Jókai utcá­ban felállított dísztribünön elhelyezkedtek a vendégek, majd Tir Dezsőnek, a váro­si tanács elnökének köszön­tő szavai hangzottak el. — A szüreti felvonulás al­kalmából köszöntőm a vá­ros dolgozó népét, köszöntőm a járás szorgalmas lakóit, akik velünk együtt formálják a Mátra vidékének arculatét, köszöntőm kedves vendégein­ket, akik Gyöngyöst, a Mát­ra kapuját szívesen keresik fel, akik elfogadták meghí­vásunkat és jelenlétükkel megtisztelik szüreti rendez­vényeinket. Kívánom, hogy valamennyien érezzék jól magukat. Folytatódjék to­vább a vidámság, a jókedv, a mulatság, kezdődjék el a szüreti felvonulás — mon­dotta. És mint a megnyitó nap­ján, mosit is a világhírű li­picai négyes fogat jelent meg a menet élén. Bárdos György haj tót köszöntötte a fel csat­tanó taps. A szüretet magát a Vak Bottyán János Szakközépis­kola tanulói elevenítették meg hangulatos képekkel. Ezzel teremtettek nagyon jó alaphangulatot a menet to­vábbi részéhez. Még arra is gondoltak, hogy az ország leghíresebb bortermelő vidé­keinek címereit és zászlóit is felsorakoztassák a . gyöngyö­si mellé. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi főiskola karának hallgatói között ott meneteltek azok az etióp fia­talok is, akik ebben a tan­évben kezdték el tanulmá­nyaikat. Jól illeszkedtek be­le a jól megszerkesztett élő­képbe. A gyöngyöshalásziak most is jókedvre, kacagásra derí­tettek mindenkit. A község nevének eredetére utalva még nádas tópartot is kiala­kítottak- az egyik kocsin. Az már kész csoda volt ahogyan a fénylő testű pontyokat kikapkodták a dézsából, azaz a „tóból”. A nemzetközi gyermekévre utalt a gyöngyösorosziak szőlőfürtökből kialakított földgömbje az ismert jel­vénnyel. A gyöngyössolymo- siak menetében pedig az asszonykórus dalai hangzot­tak fel olyan szívből faka­dóan, hogy a közönség szí­vesen integetett nekik visz- sza. Az általános iskolák közül a mátrafüredi intézet fiatal­jai á szőlőművelés munkáit mutatták be. A szlovák népviseletbe öltözött tanulók pedig a hegyvidék nemzetisé­gi lakosságát képviselték. Nagyon fegyelmezett és ép­pen ezért is jól kialakított menetet formáltak a 6. sz. iskola tanulói, akik hangje­gyeket szüreteltek -— utalva tagozatuk jellegére. A legkü­lönbözőbb használati tár­gyakból alakult .^zenekaruk” szellemessége minden dicsé­retet megérdemelt. A fenn­állásának huszadik évét ün­neplő 5. sz. iskola tanulói azt fejezték ki, hogyan vesz­nek részt minden évben az ősz; betakarítási munkákban. Felszabadultan játszottak még, akrobatikus tornát is bemutattak, hiszen ők test­nevelés tagozatú diákok. A 4. sz. iskola fiataljai a me­zőgazdasági gyakorlatokat elevenítették fel, mindenek­előtt a szőlőtermesztés egyes folyamatait. A 3. sz. iskola tanulói mesejátékot is bemu­tattak a jól kidolgozott tér­elválasztó gyakorlataik mel­lett. A 2. sz. iskola csapata azt mutatta be, mit jelent nekik a gyöngyösi szüreti napok rendezvénysorozata. A kékfestő szoknyába öltözött kislányok énekeltek, táncol­tak, játszottak. Az I. sz. is­kola televíziós adása gyön­gyösi külön kiadást sugárzott, ami nagy tetszést aratott. A járás legnagyobb ter­melőszövetkezetének, a t>ó- mosgyörki Barátság Tsz-nek a képviselői követték az is­kolások csoportjait. Miről is emlékeztek volna az abasáriak, ha nem a né­hai jó Aba Sámuelről, aki a Sárhegy lejtőire telepített szőlősbirtokok adományozá­sáért a község nevében is az idők végezetéig megörö- kíttetett. Nemhiába őrzője a régi hagyományoknak a város termelőszövetkezetének tag­sága, a Mátra Kincse Tsz menete most is ezt bizonyí­totta. Jó ízléssel, mértéktar­tással, hangulatosan kialakí­tott csoportjuk méltán ara­tott nagy sikert. A Berze Nagy János Gim­názium jó ritmusú menet­tánca után az Egyesült Izzó csoportja következett. Tet­szett a Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szakközépiskola ötletes menete is. A borkom­binát, kissé szokatlan módon, a Márka üdítőt is reklámozta dekoratív felvonulásában. Végül, mint annyiszor ko­rábban, most is a Vidróczki Néptáncegyüttes zárta a sort. Utánuk a lakosság nagy tö­mege vonult el a dísztribün előtt. Szólnunk kell még a va­sárnapi programban szerep­lő Szüret a képzőművészet­ben című kiállításról, ame­lyet a délutáni órákban nyi­tottak meg a zeneiskolában. Itt a Heves megyei szárma­zású alkotók munkái látha­tók. A zárórendezvény a néptáncosok gálaestje volt, ahol kihirdették a táncfesz­tivál eredményét is. Az Aranyszőlő vándordíját a jászberényi Szövetkezetek Jászsági Népi Együttese ér­deméibe ki. őket a Vidróczki Néptáncegyüttes követte a sorrendben. A szóló- és pá­rostáncért kiírt Aranysar- kantyú-díjat a zsűri nem ad­ta ki. Ezzel befejeződtek a gyön­gyösi szüreti napok rendez­vényei. A legnagyobb erénye a mostani programnak a jól szervezettség, a pontosság, a körültekintő gondoskodás volt. A házigazdák tudták, mire vállalkoztak és annak mindenben meg is feleltek. Jókedvet, szórakozást, kelle­mes és hasznos időtöltést ígértek. Senkinek sem lehe­tett ezekből hiánya. Olykor inkább a látszólagos bőség okozott gondot. Így a párhu­zamos kiállítások, amik nem bővítették a választékot, csak szétforgácsolták az érdeklő­dést. Nagyon hasznosnak és vonzónak bizonyult a ter­ménybemutató, és a mező- gazdasági szőlőművelő gépek felsorakoztatása. Egy kicsit felszisszentünk, amikor a „csekély” húszezer forintos fűnyíró gépet megláttuk. Végül is: mindenki kedvé­re eltölthette idejét a gyön­gyösi szüreti napokon és ez a legfontosabb. G. Molnár Ferenc 17. A bábaj felkelt mellőle a székről, és nesztelen az aj­tó felé indult a sötétben. De mielőtt elérte volna, az aj­tó kinyílt, és a petróleum- lámpát maga elé tartva be­lépett a parasztasszony. Halkan jött ő is, igyekezett nyikorgás nélkül kitárni az ajtót, és félre is állt, hogy beengedje Andrást. András. Csak azt a türelmetlen mozdulatát látta, amellyel lecsatolta és ledobta magá­ról a derékszíját a bajo- nettel. Tompán puffant az agyag­gal mázolt padlón. Nem szólt. Már ott volt, ráhajolt, és forró, száraz ajkával megcsókolta. Ő meg kinyúlt érte, két karjával átfogta a nyakát, magához szorította, borostás arcát ott tartotta a maga fellazult, nedves arcán Nem is akart szólni. Mit is lehetne mondani? Serni- mit se tudnak mondani. Hi­szen eiak érezni akarta, tudni maga mellett. Hogy megvan. Hogy mind a ket­ten megvannak, és várják a gyereküket. A petróleumlámpa ott égett az asztalon. Nem volt már bent senki, sem a bába, sem a parasztasszony. Kint a konyhában egy kis zsibon- gás indult; nem kellett már nekik olyan óvatos nagy csendben lenniük. Nagy sokára engedte el András nyakát, hogy meg­nézze az arcát. Két tenyeré­be vette a fejét, úgy tartot­ta. Jó barna volt; ezt ennél a petróleumvilágításnál is lát­hatta. Soványabb sem lett május óta. A bajúszát most nem nyírta olyan kicsire, an­golosra, s így olyan roppant katonás volt, olyan marco­na. — Te... — mondta neki. — Te! — mondta a még gyenge kis haján. — Olyan vagy, mint egy igazi katona. — De hiszen igazi katona vagyok — mosolygott And­rás. — Igazi? — Igazi. És te is igazi vagy. Az igazi katona igaza felesége. — És nem haragszol? — Mért kellene haragud­nom? — Tudod te. — Hogy eljöttél? Csak bólintott. — Nem — mondta And­rás. — Nem haragszom. — Azt mondta az a rozsdásbaj úszú, hogy nem fogsz nekem örülni. — De. örülök neked. — Akkor meg jó. — Jó hát — csak nézte. Nézte az arcán a szenvedést meg a boldogságot. — így a jó. — Furcsa azért, nem? Itt fogom megszülni a fiadat, ezen az ágyon. — Hát bizony, egy kicsit furcsa... Fiamat? — Lányt akarsz? — Nem tudom. Fiúkat és lányokat akarok. — Sokat? — Sokat. Nevetett i-ajta. Tudott ne­vetni. — De nagyon fáj ám... — mondta aztán. — Már eddig is nagyon fájt. Nem saj­nálsz? — De sajnállak — hajolt rá hamar, s egy picikét be­fúrta a fejét a hajába, a fe­je meg a válla közé. — Félsz? — kérdezte suttogva. — A szüléstől? JSTem félek, dehogy félek. Én most már semmitől a világon nem fé­lek. Ettől egy kicsit elkomorult Kis András. Mert ő tudta, hogy van mitől félni. S ta­lán mondani js kellene erről valamit. De hát most, ami­kor akármelyik pillanat­ban. .. Amikor már itt a bá­ba. Nem, most nem beszél­het ilyesmiről. Majd azután. — Hanem most neked pi­henned kellene. Nem beszél­ni, hanem aludni. Majd az­után beszélhetünk. — El akarsz menni? — kérdezte riadtan. — Nem, nem, dehogy. Reggelig elengedtek. — Hát persze, majd azután is, amikor csak nem leszek szolgálatban... Már, ugye, ha nem lesz semmi baj. — Ö, most csend van. Ma egész nao nem sokat lövöl­döztek. Kint jártam a határ­ban, hallottam. Csépeltek is, képzeld csépeltek. Itt a ..há­ború, rajtuk van a háború, és ők nyugodtan csépelnek. Hát nem fantasztikus? — Fantasztikus? — mo­solygott Kis András. — Te meg honnan vettél ilyen szavakat? (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents