Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-23 / 223. szám
i ( Másramutogatősdi Elismerem, sőt beismerem, hogy ez így. különösen egybeírva — másramutogatősdi — nem éppen a legszerencsésebb szóösszetétel. Azt is beismerem, hogy a cél nem szentesíthet semmilyen eszközt, s most én, akinek egyik felkent feladata éppen a magyar nyelv jobbítása lenne, a cél miatt mégis megalkuszom. Másra- mutogatósdi, írom címnek is. vallom témának is ezt az immáron egyre jobban elterjedő nagy hazai és népi játékot, bízván azonban abban, hogy elkötelezettebb és jobb nyelvész kollégáim — mármint az amatőr nyelvészkedésben kollégáim —, ha maguk is fontosnak tartják a témát, majd csak találnak megfelelőbb szót a fogalomra. Ki dolgozik manapság rosszul Magyarországon? ' Ha a hivatalos statisztikát figyelem, általában (!)■ senki, illetőleg általában (!) majd mindenki. Senki, mert ha bárkit megkérdezünk afelől — akár engem is! —. hogyan végzi a társadalmi munkamegosztásban számára jutott, vagy magára vállalt munkáját, a válasz egyértelmű: jól. Vagy: megfelelően. Esetleg: nem rosszul. így az egyes emberből kiindulva az általános, azaz a társadalom egésze felé, a formális logika értelmében bízvást ki lehet hát jelenteni: általában mindenki jól dolgozik ma Magyarországon. Ám tegyük fel másként a kérdést? Ha ma mindenki jól dolgozik Magyarországon, akkor miért a mégis meglévő gondok, amelyek számosak is és súlyosak is sok esetben? Azért jön az egyértelmű válasz, mert a másik nem dolgozik jól. Ha — mármost, és hamármost az egyes emberektől indulunk az általános, azaz a társadalom egésze felé, és ha a másik mindig rosszul dolgozik, akkor a formális logika szabályai szerint nem túlzás ama végkövetkeztetésre jutnunk, hogy Magyaror szágon ma és általában majdnem mindenki, de a többség mindenképpen és általában rosszul dolgozik. így hát eljutottunk oda, hogy nem jutottunk el sehová. Mert semmilyen logika nem lehet logikus, ha kétfajta és egymásnak alapvetően ellentmondó konklúzióhoz vezet el. Dobjuk ki a logikát a szemétre, semmire sem jó! Vagy dobjuk el inkább azt a szemüveget, amelyen keresztül nézve végeztük el ezeket a logikai műveleteket? Az utóbbi mellett szavazok. Dobjuk el a szemüveget. Vagy inkább hagyjuk abba a másra- mutogatósdi játékot, amely pedig olyannyira népszerű lett hazánkban, hogy nem is értem, miért nem „álltak rá” a maszekok a gyártására? A vízvezeték-szerelő szerint a villanyszerelő dolgozik rosszul, az esztergályos szerint a marós. Az állat- tenyésztésben dolgozók pazarolják a takarmányt, mondják a növénytermesztésiek, míg az állatgondozók, tenyésztők szerint a növénytermesztők azok, akik képtelenek magas értékű takarmányt előállítani. A munkások szerint a vezetők azon túl, hogy naponta elhadarják az aznapra előírt imát, miszerint hatékonyság, fegyelem, takarékosság és a társai — semmit sem csinálnak, még anyagot sem képesek biztosítani a termeléshez. A vezetők szerint az üzemiek azok, akik ellógják a munkaidő jó részét, pazarolnak, selejtet gyártanak. egyszóval nem sokat csinálnak. Az egyik iparág a másikra mutat, az egyik üzem szerint minden gond forrása ama másik, amely nem szállít, mert ott sem dolgoznak. sőt a népgazdaság egyik ága az. amely miatt a másik alapvető ág gondjai olyanok és annyiak, amilyenek és amennyik. Másramutogatősdi. Nem rossz játék. Míg játszunk, játszhatunk, addig nem miénk a felelősség, s még ezt el is hisszük önmagunknak e játék hevében. Míg játszunk, míg másra és másokra mutogatunk, nem a miénk a gond. hogyan is tovább és merre is a haladás jó iránya, sőt így haladnunk sem kell. Az pedig köztudott, hogy a menés energia el- és felhasználásával jár, amit pótolni kell, s amihez megint csak energia kell. És mindezt el- és levezeti a játék. Mert míg játszunk, úgy elmerülhetünk a hévben, hogy körül sem kell néznünk, de nem is tudnánk, éppen a hév miatt, hogyan is halad ez az ország, hogyan a világ és hogy ez a két haladás miként is viszonyul egymáshoz. Mert míg játszunk, addig nem dolgozunk. Ki hallott még olyat, hogy dolgozni, s közben játszani? Illetőleg ilyest még hallottunk, sőt láttunk is, de olyast, hogv játék közben dolgozni, már talán soha. Sem játszva dolgozni, sem dolgozva játszani! A közmondások lehetnek közhelyek is, régiek is, attól még igazságmagvukat oktalanság lenne kétségbe vonni, és koruk sem realitásuk ellen, sőt hogy inkább amellett szól. Kiállták az idő és a korok próbáját. Ilyen régi és közhelyszámba menő közmondásunk az is, miszerint söpörjön mindenki a saját portája előtt. Söpörnék is. esküszöm, de hát nem lehet kapni söprűt, mert a söprűt gyártó szövetkezeti ipar — mutatok a söprűt nem gyártó szövetkezeti iparra — rendre késik a szállítási határidővel .. . Igen. mert a nyélt szállító faipar — mutat tovább a játékban , a söprűt nem gyártó szövetkezeti ipar a faiparra — mert a faipar most is adós és... A faipar is tovább mutat, ama megmutatott is tovább, hogy beleszédül az ember, s közben nem találja se a felelőst, se a söprűt... Jó kis játék! Megunhatnánk! \ A tizenharmadik emelet (Fotó: A. Hrupov.) „Kedves tanár néni! Észt a levelet azér írom, mert a dolgozatba nem lehet megírni az igazat. Es nagyon kérem, ha megtalálja, égesse el. Én álami gondozott vagyok, vasárnap se szokok hazamenni, a hétfőt meg azér rühellem, mert akkor minden gyerek elhencegi, hogy micsináltak vasárnap az apukájával. Nekem nincs apukám, a műtér azt monta, tíz éve asse tudja, hol kuty- torog az apám, gyerektartást se fizet. A műtér hétköznap egy szövetkezetbe takarít, vasárnap meg pulóvereket állít össze egy kisiparosnak, mert sok pénzt akar keresni, hogy engem meg a két testvéremet hazavihessen. Szeretettel: Szakács Péter Tamás, VII. b. o. tanuló.” „Itt a szülőt is pótolni kell” Százezer veszélyeztetett gyermeket tartanak nyilván az országban — hallottuk nemrégiben az Oktatási Minisztérium gyermekvédelmi osztályvezetőtől. Százezer gyermeket, akinek nevelési, pszichológiai, jogi, egészségügyi helyzete, érdekeinek védelme — társadalmi ügy. Közülük mintegy 35 ezeréi állami nevelőotthonokban, ám a számuk állandóan növekszik. Egyre több „válási árva” E 35 ezer gyermeknek alig tíz százaléka — 3400 gyerek — árva vagy félárva; 6000 pedig teljesen elhagyott. A többi „csupán” — szociálisan vagy erkölcsileg — veszélyeztetett környezetből jött. Szívszorító statisztika. Szívszorító sorsok a számok mögött. — Szakmai körökben még mindig vitatott, hogy az állam a veszélyeztetettség milyen -fokán avatkozzék be a család életébe. Vannak, akik szerint a rossz családi légkör is jobb. mint a nevelőotthon. Mások túszon# úgy vélekednek, hogy ahol az egészséges testi és szellemi fejlődése nem biztosított, attól „ családtól megvédeni a társadalomnak erkölcsi kötelessége a gyermeket — mondia sommásan Kása Erzsébet csalárlsznojnlögus, — A rossz esaládi környezet ugyanis súlyos, maradandó lelki sérülést okoz „ gyermekeknek. ami megnehezíti késöhb társadalmi beilleszkedéseket. — Mi az nka annak, ho an növekszik a vv^-Hyezte*et1 gyermekek száma? — Egész snr oka van. köztük a válások számának emelkedése, a házasságon kívül születések eléggé magas száma, egyik vagy másik szülő — esetleg mindkettő — mértéktelen szeszfogyasztása. a túl fiatalon kötött házasságok aránya, az országszerte végbemenő urbanizációs folyamat káros következményei stb. Messzire vezetne e sokféle ok részletes elemzése, egyet azonban feltétlenül ki kell emelni közülük: a válások számában „kivívott” harmadik helyünket a világban, amivel együtt jár az úgynevezett „válási árvák” számának növekedése. — 1960-tól 1970-ig — folytatja a családszociológus — hazánkban a válások száma több mint 63 százalékkal, az ezáltal érintett gyermekeké viszont csaknem száz százalékkal emelkedett. A válási árvák jelentős részének útja — az állami nevelőotthonba vezet És gyakran ez még a jobbik eset... „Azt hittem, megüt!” T. Laci rövidre nyírt kobakján csúnya, hegedő sebek éktelenkednek. Kezében zavartan gyürkészi a svájci sapkát, szemét lesüti. A gyermekotthon igazgatóhe- Ivettese áliához nyúl, hogy felemelje a fejét, ám a gyerek riadtan kapja maga elé két kezét. — Ne félj. Laci — nyugtatja a nevelő —. csak a szemedet akartam látni. — Azt hittem, megüt! — mondja restellkedve a gyerek. — Otthon sokat vertek? — Hát... ha Józsi apu beszívott, hamar eljárt a keze— És gyakran ..beszívott0'' — Mindennap. Anyám is i-tán verekedtek. — Miért bántottak téged0 — Mindenért. Hogy mit tátom a szájamat, hogy miért nincs egy falat kaja a, háznál, hogy megint intöt hoztam, meg ilyenekért. — Gyakran kaptál intőt? — Hát — vakarja a feje búbját a gyerek —, ölég gyakran, mert iskolába se jártam rendesen. Aztán könyveim, füzeteim hiányoztak, nem tudtam a leckét megcsinálni. egyszer meg nem vittem be pénzt az iskolatejre és azért. — Itt téged soha, senki nem fog megütni, Laci — mondja tagoltan a nevelő. — Soha, senki. Most menj szépen a doktor bácsihoz, kezelésre. Igyekezz meggyógyulni, mert szombat reggel strandra megyünk! A fiú szeme felragyog, kirohan. A nevelő felém fordul: — Két hete sincs, hogy behoztáksokkos állapotban. Anyja alkoholista, háromhavonta váltogatja az „élettársait.” Az apját vonat gázolta halálra hat éve. Laci 13 esztendős, de még csak az ötödikbe megy az ősszel. Már rég • el kellett volna venni az anyjától, hiszen pszichésen súlyos sérült, éjszakánként ágybavizel. Megelőzés, utógondozás — Mit tehet az állam a veszélyeztetett gyermekekért? — Különböző védő- és óvóintézkedéseket; van, amikor a rendszeres nevelési segély is elég, van, amikor a gyermek érdeke a szülői felügyeleti jog megszüntetését vagy kiegészítését igényli, s van.' amikor az állam gondozásba vétel a legjobb megoldás. — Vegyük az utóbbi esetet: mit nyújthat az állami nevelőotthon a személyiségükben többnyire már károsodott gyerekeknek? — Megfelelő körülményeket, nyugalmat és kétféle — korrrekciós, illetve pótnevelést. A korrekciós nevelés azt jelenti, hogy korrigálnunk, erősítenünk kell azokat a személyiségjegyeket, amelyek a társadalomba való beilleszkedéshez — a tanuláshoz, a rendszeres munkához, a kapcsolatteremtéshez — nélkülözhetetlenek, illetve ki kell fejlesztenünk bennük az alkalmazkodás és együttműködés készségét, az önállóságot, az érzelmi gazdagságot. — Nehéz feladat! Kitűnő pedagógusnak, gyermeksze- retónek és megszállottnak kell annak lennie, aki erre vállalkozik. — Sajnos, kevesebben is vagyunk. Még a másfél ezret sem éri el a nevelőotthoni pedagógusok száma, sok a betöltetlen státusz. Megesik, hogy jönnek, látnak. s mivei nem győzik, csakhamar odébbállnak. Itt ugyanis nem elég oktatónak, nevelőnek lenni, itt a szülőt is pótolni kell! Másokat az kedvetlenít el, hogy itt sokkal nagyobb energiával, sokkal lassabban lehet eredményt elérni, mint az oktatási intézményekben. — De lehet? — Felmérések szerint az állami nevelőotthonból kikerült gondozottak közül semmivel sem „kallódnak el” többen, mint akik családi körben nevelkedtek. A startjuk az életbe mégis sokkal nehezebb, ezért, kell velük többet törődni önálló életük kezdetén is — Utógondozásra gondol? — Olyan utógondozásra, amibe „ munkahelyi fogadtatástól, bánásmódtól a szól- lásgondjaik — sőt: lakásgondjaik — megoldásáig, szabad idejük értelmes eltöltésének megszervezéséig, a szakma elsajátításétól a keresetük ésszerű beosztásáig minden belefér. Az utóbbi években országszert e kialakult „ pártfogói hálózat, több mint 15 ezer társadalmi aktivista vesz részt a gyermekvédelem feladataiban. Tevékenységük elsősorban a megelőzést szolgálja. a veszélyhelyzet feloldását. Az utógondozásban főként a munkahelyi kollektívák — a KlSZ-szer- vezetek, szocialista brigádok — tehetnek sokat. Tegyenek is. / Nyíri Éva
