Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-23 / 223. szám
70 éve szüleien Omerip let Amerigó Tot portréja Pécsnek adományozott szobrok (MTI Fotó — KS) Tóth Imrét ma Amerigo Tat néven ismeri a világ, s mint egyik legnagyobb élő szobrászművészt méltatják. Negyven éve Olaszországban él. de magyarnak vallja magát j,Csurgón születtem, egy szőlőhegyen, Magyarországon, ősszel és azt mondjak, mustban fürdettek meg engem." A budapesti Iparművészeti Főiskolának, majd 1929- töl a dessaui Bauhausnak, a kor legmodernebb művészeti iskolájának lett tanítványa. Moholy-Nagy Lászlónál és Paul Kleenél, Párizsiban Maillolonál tanult. Ahogy Hitler hatalomra jutása után a Bauhaus sorsa is megpecsételődött, Tóth Imrének is menekülnie kellett Forradalmi magatartása miatt letartóztatták. A koncentrációs táborból sok vándorlás után Ausztrián át Itáliába menekült. A második világháborúban olasz partizánként vett részt a felszabadító harcokban. Szerb Antal így írt a fiatal magyar szobrászról, aki 1937-ben gyalog érkezett Rómába: „... A Via Flaminán jött be azon az úton> amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy mindig ott vonultak be észak felöl a győzelmes idegenek. Aztán ide ért fel az első este, a Gianikolóra. Megvárta míg a parkból mindenkit kikergetnek és bezárják a kaput. Akkor átmászott a falon és ott aludt egy bokorban, Róma fölött, lábánál a város. Hajnalban felkelt, levetkőzött és megfürdött az Acqua Paola medencéjében> a klasszikus vizekben. Így vonult be Rómába a hóditó. A kis szobrászból talán nem lesz semmi, örök éhezés talán a sorsa és ki tudja, mi. És mégis hódító, csak a hadsereg hiányzik." Azóta szobrai, plasztikái meghozták számára a világsikert. Ott lett elismert, a legnagyobbak között számon- tartott művész, ahol Leonardo és Michelangelo alkotott; Itáliában, ahol a művészi rangot nem adják ingyen. Monumentális művek egész sorát alkotta meg. Elkészítette a római Termini pályaudvar, homlokzatának százharminc méter hosszú, két és fél méter magas szalagdíszítményét, ezt a modern, csuparitmusú fémplasztikát, alumíniumlemezekből. Luigi Nervi, a nagy olasz építőművész felkérésére, aki a római Sport- palotát tervezte, elkészítette a Sportpalotában levő díszpáholy tizenhat méter széles, két és fél méter magas mellvédjének művészi domborművét kerámiából és betonból. A római egyetem vegyészeti fakultásának épületében is van alkotása már- ványsimaságú műanyagból, az acquiliai igazságügyi palota részére is készített két nagy domborművet vasbetonból, Rámában az Olasz Autóklubnak elnöki előszobáját díszíti egy domborműve. Bronzból, rézből, alumíniumból, vasbetonból, kerámiából, műanyagból készíti alkotásait. Művei már nemcsak Európa több városában láthatók, hanem egyik-másik megtalálható a tengeren túl is, így az épi- tészileg legmodernebb új fővárosban, az Oscar Nie- meyer tervezte Brasilia városában. Az U. K. Press Gazette közlése szerint a világ legnagyobb privát újsággyűjteménye az amerikai Alton Ketchum tulajdonában van. A Connecticut államban élő férfi házának pincéje több, Számos művészettörténeti könyv jelent meg róla. műtörténészek méltatják sajátos. már a huszonegyedik századot idéző művészetét. Amerigó Tot tavaly Pécs városának ajándékozta 11 szobrát. A negyvenes és a hatvanas évek közötti időszakban született művek áttekintést nyújtanak a művész plasztikai kísérleteiről, és „felfedezéseiről”. A tizenegy figurális és absztrakt szobor többsége reprodukciókból, kiállításokról ismert alkotás. Több főműnek számító alkotás is került ekkor Pécsre — megvetve egy Amerigo Tot-gyűjtemény alapjait — így az 1946-ban készült Kavicsasszonyok négy szoborból álló ciklusa. K.M. mint 100 ezer hírlapot rejt. A gyűjtemény egyik legrégibb darabja a London Gazette egy példánya, amely 1665. február 12-én jelent meg. A legnagyobb újsággyűj temény Forradalomról forrcidcilomr« KENDE JÁNOS KÖNYVÉRŐL ,± SZERZŐ egy Kun Bélától kölcsönvett címmel írta meg könyvét, mintegy ezzel is jelezve azt, a korabeli Magyarországon a véksőkig kiélezett társadalmi harcokban a forradalmaknak szükségszerűen követniük kellett egymást. Hiszen a századfordulótól nemcsak a Monarchia nemzetének két vezető társadalmi rétege, az osztrák németség és a magyar nemesség között folyt sokszor kíméletlen harc a vezető politikai pozíciók nagyobb birtoklásáért, hanem sokkalta nagyobb intenzitással a haladás és a progresszió, illetve az ezt gátló hazai konzervatív-nemesi erők között. S annak ellenére, hogy maga a progresszív tábor is meglehetősen osztott volt, a társadalom demokratikus átalakítását óhajtó erők sokszor egymással is éles vitába keveredtek, de egy háborús válságban és forradalmi helyzetben kiélezett időszakban mégis képesek voltak a cselekvőképes fellépésre. 1913—19 emléke az elmúlt hatvan esztendő alatt sokféleképpen foglalkoztatta a történeti irodalmat, éppen úgy mint a memoár-emlékezéseket. Sőt maguk az egykori főszereplők igen sokat foglalkoztak a forradalom ügyével. Elfogult szidalmazás ugyanúgy illette az egykori eseményeket mint egyfajta sematikus ábrázolás. Most a nemrég lezajlott évfordulós ünnepre is napvilágot látott számos történeti munka, s Magyarország történetének egyik kötete is a kettős forradalomnak a korát dolgozza fel. Mind a mai napig azonban hiányzott egy olyan, a legújabb szaktudományos eredményekre is építő, szélesebb nagyközönségnek szánt ismertetés, mely a 18—19-es forradalmak eseménydús történetét feldolgozza. A magyar história századai c. sorozatban most közzétett legújabb kötet ezt a hiányosságot pótolja. A könyv műfajánál fogva arra törekszik, hogy egy szín-' vonalas összegzésit adjon a korról. Igaz a terjedelemi kötöttségek nem teszik lehetővé a mélyebb elemzést, de arra lehetőséget adnak a szerzőnek, hogy tetszés szerinti súly- pontozással kiemelje azokat az összefüggéseket, melyek á forradalom további fejlődését alapvetően befolyásolták.' így olyan kérdések is megvilágításra kerülnek, melyeknek korábban nem tulajdonított nagy jelentőséget a történeti irodalom. A szerző a forradalom szempontjából kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a szakszervezetek tömegpolitikai be-' folyásának. Világosan utal a könyv arra a sajátosságra, miJ szerint a forradalmak időszakában, s annak előkészítő szakaszában is, a szakszervezeteknek, ellentétben a nyugati fejlődéssel, nemcsak gazdasági feladataik voltaik, hanem legalább olyan mértékben ki kellett venni részüket a munkásosztály politikai harcainak szervezéséből is. összefügg gésbe hozható ez természetesen azzal a magyar sajátos-' Sággal is, hogy a szociáldemokrata párt, visszamenőleg a századfordulóig, opportunista eszmék hordozójává is vált^ s ezáltal részben lemondott a munkásság forradalmi harcainak szervezéséről. Ugyancsak megkülönböztetett figyelemmel tárgyalja a szerző a nemzetiségi kérdés történetét is,' melyeknek itt. Kelet-Európábán mindig aktuális mondandói lehetnek. ,0R| A KÖTETNEK KITŰZÖTT feladatait sikerült megvalósítani. A szigorúan vett köztörténeti leíráson túl a szerző nem hagyta tekintet nélkül azoknak a művészeti, kulturális eredményeknek a bemutatását sem, melyek oly jelentékeny részben gyarapították XX. századi kulturális szellemi értékeinket. Ugyanakkor a Gondolat Kiadót is helyesen vezérli az a szándék, hogy A magyar história századai c. sorozatot annyira magáénak érezve gondoskodik kötetei megjelenése felett. (Gondolat, 79.) Szőke Domonkos A TÓTH-MÁTÉ MIKLÓS: • beosztott sürgős munkát cipelt i haza. Este, hogy ne zavarja a csa- | ládot, kiült a konyhába, megivott | egy bögre kávét és elkezdte bön- ■ gészni a végtelennek tűnő számosz- l lopokat. Talán két lépésnyire tőle } több napos szilva erjedt egy fazék- ' bán. Még a múlt vasárnap hozták !a telekről, de a gyerekek úgy látszik . beteltek vele és hagyták szépen I megrohadni. A beosztott először csak a savany- 1 kás bűzre ütötte fel a fejét. Nagy orra bosszúsan körbe szimatolt, ide- >oda tekergette, aztán célba vette a > fazekat. — No persze, a szilva..I — S mormogta családfői rosszallással a ’ hangjában, miközben ingerülten a í szoba felé tekintett. — Ezeknek a szilva már semmit sem ér, pocsék- , ba mehet felőlük, csak banánt za- | bálnának. Amikor és olyan idős > voltam, mint ők, még a férgesét is ' megettem. Felállt, odament, elgondolkodva > bámulta a töppedt. penészedé szil- ! vaszemeket, régi falusi pálinkafő- ; zések jutottak az eszébe, és egy ’ pillanatra valami furcsa nosztalgia ' fogta el az ifjúsága után. Ezt a ! nosztalgikus pillanatképet dünögte ! szét egy muslica, mely közvetlenül | az orra előtt körözött, akár egy le- J szállni készülő parányi helikopter. Hess — legyintett a kezével, de I ezzel mintha csak jelt adott volna a többi muslicának, hogy rajokban Muslicák szánjanak fel a rothadó szilvakupacról, döngicsélve körözzenek, ellepjék a mosatlan tányérokat, a konyha falát, sőt, egyik-másik — nyilván az értelmesebbje — ott zümmögjön a félbenhagyott számoszlopok fölött. A beosztott pár percig dühösen figyelte a muslicarajzást, próbált néhányat elkapni belőlük, majd megragadta a fazekat és kihurcolta a lépcsőházi kukához. Akárha szeszfőzéshez készülődne, úgy döntötte bele a szilvarakást, utána megnyugodva tért vissza a lakásba. Az üres fazekat látókörön kívül dugta és visszaült, hogy folytassa a munkát. Kis idő múlva azonban ideges tárgyilagossággal állapította meg, hogy a szilva ugyan már ott erjed a kukában, de a muslicák maradtak. Sőt, mintha még vidámabban koncerteznének körülötte, talán boldogan, hogy nem kell már közvetlenül csak a fazékhoz ragadniuk, nagyobb tér nyílt a számukra, övék az egész konyha. A beosztott igyekezett nem törődni a muslicákkal, próbált eltűnni a számok között, de ez sehogy sem sikerült. — Átkozottak! — dobta le a tollát, aztán összecsavart egy újságot és csapkodni kezdett maga körül. Csekély eredménnyel. Az aprócska bogarak egy negyedórás küzdelem után sem fogyatkoztak lényegesen. Inkább csak felbolydultak és a békés zümmögésből valami nyugtalan kakofóniába váltottak át. — Ez így nem megy! — lihegett a beosztott, elkeseredve bámulva a zizegve röpködő pöttyöket —, így csak belefáradok és semmi látszatja az egésznek. Szaporátlan! Valahogy úgy kéne csinálni, hogy élvezzem is ezt a műveletet. Nem kényszerű időtöltésnek, hanem egy kicsit szórakozásnak is tekinteni. Igen, de hogyan? Gondolkozott, majd hirtelen nagyszerű ötlete támadt. Felnevetett, akár egy gyerek, aki valami különösen jó csínnyel szeretné megtréfálni a társait. — Na, gyertek csak! — kiabálta és marokra fogta a papírcsapót. — Gyertek csak barátaim, majd adok én nektek! Először téged intézlek el, Furulyás, aki miatt most is túlóráznom muszáj, de azt is tudom rólad, hogy áVandóan intrikálsz ellenem a főnökségnél! Nesze! Célzott a papírcsapóval és Furulyás élettelenül pottyant a félbehagyott számoszlopokra. — Most te következel. Balajti — jött izgalomba a beosztott —, te nagyképű hólyag, te szurtoslelkű lakáj, éppen ideje, hogy leszámoljak veled! Dögölj meg, te bitang! Ütött és Balajtinak is vége lett. Aztán Szuromi következett, majd Benedek, Kerényi, Szalay, Sóhajné, Fékné, és hajnal felé felszámolta az egész vállalatot. Izgatottan, kipirult arccal, egy vadász megszállott dühével végezte1 az irtást és a zümmögés egyre halkult, a koncert abbamaradt, míg végül csak egyetlen muslica röpködött, döngicsélt a konyhában. — Félsz, igazgató kartárs? — kérdezte a beosztott és a győztes önelégültségével figyelte az árván köröző bogarat. — Ne hidd, hogy megmenekülsz! A kezemben vagy, véged, te Néró! Mióta várok már fizetésemelésre, jutalomra. vagy akárcsak egy jó szóra is... ? De te, úgy néztél át rajtam, mintha pauszpapírból lennék és jóformán azt sem vetted észre, hogy vagyok! Persze, mert nem sündörgök mindig a közeledben, nem köszönök napjában tízszer, megelégszem, azzal a csekélységgel, hogy dolgozom! Igen, mint most is! Éjszakába nyúló túlórát végzek és ezért mi a hála...?! Semmi!! Hát akkor pusztulj te is a többiekkel együtt! Felemelte a papírcsapót, megcélozta a magánosán keringő muslicát és már ütni készült, amikor hirtelen megállt a keze a levegőben. Úristen, meg van ő őrülve?! Le akarja ütni az igazgatót? És mi lesz, ha mindez a fülébe jut? Ha megtudja ezt az egész vadászatot?! A konyhaablak nyitva, hátha valaki kifülelte, hiszen elég hangosan verekedett itt, ezzel a temérdek muslicával ... ! Hogy kerülhette el ez a figyelmét?! Most jut eszébe, az első emeleten lakik az a Panyolai, rossz alvó ps tudja, a felesége révén rokonságban is van az igazgatóval. Ez ugyan nem biztos, de könnyen meglehet. Valakitől mintha egészen pontosan így hallotta volna. Az ablakhoz ugrott, kinézett. Az öreg bérház csendes volt a hajnali derengésben, a téglalap alakú, macskaköves udvaron még nem kopogott keresztül senki és hiába meregette a szemét, Panyolait sem látta az ablakban könyökölni. De a függöny — úgy rémlett előtte — mintha meglebbent volna és olyan furcsa alakzatot .öltött, akár egy hatalmas fül. Rémülten botorkált vissza az asztalhoz. Pillantása az árván köröző muslicára rebbent és úgy érezte, hogy ez a piciny bogár időközben sajátságos változáson esett át. Hirtelen megnőtt. kiterebélyesedett, emberré formálódott, nagyon ismerőssé, pontosan olyanná. mint... mint az igazgató. És mintha már az röpködne itt, pocakjával az egyik faltól a másiknak ütődve, magasan a feje fölött. — Igazgató kartárs — nyögte a beosztott, szemét alázatosan á muslicára függesztve —, nagyon kérem, ne vegye komolyan ezt az egészet... hiszen csak vicc volt... egy kis játék ... ártatlan szórakozás ... Es nekem az igazán eszembe sem jutott, hogy az igazgató kartársat is... Ugyan még elképzelni se mernék ilyet, tessék nekem ezt elhinni... És én továbbra is csak a vállalat érdekeit... Igen, úgy mint eddig sőt, ha lehet, akkor még jobban ... A muslica beleegyezően zümmö gött és mintha ellenőrizni szeretné a számításokat, a papír sarkára röppent. Nulla meg nulla — kapott a toll után a beosztott, mint egv léckéjét bliccelő diák és aztán gyorsan, pontosan, ahogy szokta, utána írta a végeredményt is — az any- nyi mint: nulla. : ‘ ?
