Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-21 / 221. szám

GYÖNGYÖSI SZÜRET ’79

Bőség — kíöllítösolcből

Zavarba ejtően sok a kínálat a kiállításokból most, a gyöngyösi szüreti napok alkalmából. Ezeknek egy részét már felkereshetik az érdeklődők. Másik részét pedig ezután nyitják meg.

Kezdjük a számbavételt a művelődési központban látható bélyegekkel. A különböző sorozatok összeállítói nemcsak a szűkebb körzetből jelentkeztek. Bár a szüret a központi téma. emellett nagyon sok más rendező elv is megtalálható. A bélyegek általában is szépek. esztétikai élményt is nyújtanak, ha pedig valami következetesség rendezi ösz- sze ezeket a kis remekléseket. még „izgalmasakká” is válnak. Ezt a fajta többletet tapasztalhatjuk most is.

A bíráló bizottság már befejezte munkáját. így azt is tudjuk, hogy az I. díjat a Növényvédelem című anyagáért a gödöllői dr. Huzián László, a Lepke című ösz- szeállításáért a szentesi Halász Szabó József, a Magyarország borvidékei című gyűjteményéért a gyöngyösi Pataki Gyula. A szőlöszet és a borászat a filatélia tükrében című tablójáért dr. Csizmazia D. József, budapesti és a Cukoripar c. bélyegeiért a miskolci dr. Szemere Endre kapta meg.

A múzeum helyiségében Csikós András festményei aratnak nagy sikert a látogatók körében.

A Berze Nagy János Gimnáziumban Népi kismesterségek cím alatt láthatók olyan

A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ bélyeggyűjtő köre országos, meghívásos kiállítást rendezett a Gyöngyösi szüret ’79 színes eseményprogram kapcsán. Az itt kiállított kollekciók többek között bepillantást nyújtanak az erdők- mezők világába, a mezőgazdaságba, az ifjúság életébe és természetesen a szőlőkultúrák és feldolgozási eszközeinek fejlődésébe. (Fotó: Szabó Sándor)

tárgyak, amelyek közül a textilmunkák a maguk valóságában már évezredek óta elkísérik az embert. Ezt Török Mária vásznai is jól példázzák. Fegyelmezettek, kiegyensúlyozottak ezek a munkák, gondos, aprólékos megvalósítást követelnek meg. Nyugtatóan szépek.

A sallangok Kishonti Pál alkotói fantáziáját dicsérik. Ügy vagyunk ezekkel a bőrKépzőművészeti világhét

Csikós András képei Gyöngyösön

Gazdag örökség gondozója és letéteményese Csikós András. A Hódmezővásárhely által megteremtett és fenntartott színes atmoszférában születnek az ő alkotásai is. Erős. fiatal és határozott egyéniségét alárendeli annak a szellemnek, amely évtizedek óta sugárzik a vásárhelyi művésztelep régenvolt és jelenlevő lakóiból.

A képeket hosszan elszem- lélgetvén. az az érzésünk, hogy a környezet, ez a falusias világ a hazája és rokonsága, ahol a víz feltáská- sítja a házak falait. nagy, tarka foltokat rak rájuk, mintha valamennyit ugyanaz a betegség őrölné és falná fel. A tájban ott lakik a fé- szektelen idő és láthatatlan kezeivel hinti szét a csendet, a nyugodalmat és a türelmes várakozást. Generációk állanak így egymás mellett és egymás után. hogy ugyanazokat az. élményeket, jelenségeket raktározzák el magukban. mintha azt mondanák: ezzel kell megelégednünk, ennyi adatott meg nekünk és nem egyéb. Itt fény csak kevés vibrál, csak annyi, hogy láthassunk valamit e derengő világból, és képet, emléket teremthessen a felderengő alkotni vágyás, az erős akarat. Azt, hogy mindezt így a kiállítás hatására leírtam. bizonyítják, felerősítik a tájképek. a tanyák, az utcák arculatai. Cím szerint is elsorolva őket: az Októberi nap. a Vásárhelyi utca, öreg kert, Árnyékos utca. Üres ólak. Pusztai út, Tetők.

Ez a világ kívülről egyszerű és szegényes. A csendéletek asztala, a rajta levő bögrékkel és poharakkal, netán a fényűzést jelentős szelíd drapériával idéz; azokat a perceket, amikor az ünnep, a vasárnap, a munkától való szabadulás a nehéz sorsban békességet hoz.

©JMsf®

1

Mi. szeptember 21., péntek

Ebbe a külső világba ágyazódnak bele azok a portrék, amely a lélek hitelesítő pecsétjét nyomják rá, amit a tájból, az alföldi világból eddig kiéreztünk. Az önportré, az Anyám portréja, a Testvérem téli utcán — portré és táj egybefogalmazása megbékélt harmóniában —, vagy hogy a legjobb jellemrajzot említsem, a Kiskunsági ember arcképe azt is derekasan bizonyítja, hogy nemcsak a csillogóan megfestett és a fényben megfürdetett szépség tud hatni, hanem az a belső rend is, amely ezekből az arcokból néz felénk. És hogy ezekben az alföldi házakban és emberekben az idő munkálkodik, a lassúbb lépésű idő, azt a Vasárnap című kompozíció is érzékelteti. Három nemzedék kerül itt elibénk: az öreg

botra támaszkodva, fejét lehajtva, roskadtan várja az idő múlását, a korban is középen álló asszony a fiatal férfival beszélget, aki bízvást az asszony fia lehet. Ez a folytonosság, ez a derűtlen vállalása, továbbhordása ennek az alföldi örökségnek, külsőben és belsőben egyaránt, teszi rokonszenvessé ezt a festőt és azt a tartalmat. amit bensőséges átéléssel rögzít a vászonra.

Tájképei láttán fő- és oldalhatásokat vélünk felfedezni. Színei néha túlzottan is sokszoroznák a süppedt valóság hatását. Mégis minden képe befejezettnek, őszintének és megnyugtatónak hat. Talán a Régi villa bagolyvárszerűségén mosolyodtunk el. mint egy olyan tanúról, amely a maga stílusfurcsaságával és egykori lakóinak idétlen hevületével emeltetve itt maradt ebben a korban is. tanúságot tenni arról, hogy mindig a belső szándék tör a külsőben is az önkifejezésre.

Csikós András reális világban él és minden képében, mesterien megkomponált alakzataiban. harmóniát

ár*<;ztó, gazdag színeiben önmag*«! adja.

Farkas András

díszítményekkel, hogy alig akarjuk elhinni, mennyi részletvariáció lehetséges köztük. Az itt látható anyag a bizonyíték. Egy régi mesterség megújhodását érzékelhetjük nagy örömmel.

Ékszer lószőrből? Hök- kenhet meg az, aki -csak a címet látja. Bodrogi Sándor a népművészet mestere aztán választ ad: minden keze munkája azt erősíti, hogy az embert ékesítő tárgy készülhet nemesnek aligha nevezhető anyagból is, ha a kéz, amely megformálja, követni tudja az alkotó fantáziáját, szándékát.

Nyílik még kiállítás a Mátra Szállóban, ugyancsak népművészeti anyaggal, a zeneiskolában képzőművészeti tárgyakkal és a múzeumban nyomdai termékekből. Ezek is mind a szüreti napok alkalmával várják a közönséget.

(grnf)

Az

amatőrszínpadi munka javításáért

A napokban ülést tartott a megyei amatőr színjátszó szakbizottság Egerben, a Megyei Művelődési Központban. A tanácskozást Jámbor Ildikó, az MMK előadója vezette. A résztvevők először a december elején Gyöngyösön sorra kerülő minősítő találkozó előkészületeit. beszélték meg. Véleményük szerint a megyei amatőrmozgalom középponti eseményévé kell tenni ezt az összejövetelt, ezért már a jelentkezett 12 színpad mellé a megye nagy múltú színpadjait és a most alakuló központi színpadokat is meg kell hívni. Az amatőrszínpadi mozgalom válságban van. de ez termékeny lehet, ha magasra állítjuk a mércét, — hangsúlyozták. Megnőtt az érdeklődés az előadóművészet és a színház iránt, de jó szakemberek, kiemelkedő amatőrrendezők nélkül nem lehet eredményt elérni — állapították meg a hozzászólók a rendezői továbbképzés szervezésének megbeszélésekor. Kívánatos lenne, ha már a főiskoláról kikerülő pedagógusok egy része is rendezői engedéllyel rendelkezne.

Túrák

Lengyelországban

Az év végéig még várhatóan 150—200 ezer magyar turista utazik Lengyelországba. A nagy érdeklődés kielégítésére az Orbis lengyel utazási iroda most külön őszi-téli kínálatot állított össze, ebben 10—15 féle program között választhatnak az érdeklődők.

A programkínálatban néhány újdonság is szerepel: a varsói ősz rendezvénysorozat keretében különféle koncerteken vehetnek részt a zenekedvelők. Novemberben most első alkalommal szerveznek magyar turistáknak tengeri utazást.

Őszi kórókat hajtogat a szél. ökömyál úszik a délelőtti sápadt napsütésben. A gyümölcsfák már megszülték terhüket, kopaszodnak a szőlőtőkék is, innen-onnan beszéd, dú- dolás, nóta hallatszik. Szüretelnek! A kezek szinte tapadnak a mézédes szőlőlétől. Ügy mondják, az idei bort, a sok nyári napsütést évekig emlegetjük.

Valahol, a hobbikertek között ás egy öreg. Akkurátusán, ősi, egyenletes mozdulatokkal nyomja az ásót, aztán kifordítja a földet, majd megporhanyítja az ásó hegyével. Bgy taposás, egy fordítás! így megy ez sorra, rendre, mint a könyvben a betűsorok, a rossz szem sem találhatna benne hibát.

— Szép. takaros munka!

Az öreg földbe nyomja az ásót, úgy hagyja és a nyelére támaszkodik.

— Hetven esztendő alatt már megtanulhattam!

Melléülök egy hancsikra, mintha ráérnék. Látom, hogy

az öregnek is jól jön a pihenés, mert izzadt homlokán feljebb löki a kalapot.

— Mi termett benne?

— Zöldség, krumpli, efféle, mert a vőmék szőlővel nem bajoskodna)í.

Elnézem a csontos arcú öreget, őszülő bajuszát, mélyen barázdált vonásait.

— Tudja, nem vagyok én városi ember, csak, hogy a feleségem meghalt — ennek már három esztendeje — magukhoz vettek, behoztak a lányomék. Otthon eladtuk a kis szegénységünket, aztán bejöttem, ide a városba.

Mélyet sóhajt, de ha a földnek füle lenne, talán még az is meghallaná.

— Parasztember voltam én, kérem szépen, világéletemben! Szántottam, vetettem, tszcs-ben dolgoztam úgy, mint annyi sok más, de hát ez így sikerült...

Kövér giliszta mászik az ásónyomban, megint ökömyá- lat hajt felénk a hegyek felől fújó szellő.

— Szóval sikerült?

Nem válaszol mindjárt, inkább tűnődést, mint panaszkodni vágyást veszek észre a tekintetén. Beljebb nyomja az ásót és most már egész testsúlyával rátámaszkodik:

— Mi lesz itt magával egyedül, apám? így kérdezték annak idején.

— Nem apámnak való már a nehéz munka, meg aztán itt. a falu szélén, ahol lakik, egy. ilyen öregemberrel akárki csavargóféle könnyen elbánhat. Nálunk helye van mindig, gáz, hideg-meleg víz, villany, fürdőszoba, miegymás...

Messziről gyereklárma hallatszik, szüretelők zsivaját, vi-' dám kacagását lehet hallani.

— Szóval, ráálltam, és városi ember lettem én is..'.

Ügy koppannak a szavak, mint a kemény rögök a tükörfényes ásó pengéjén, de mégsem érzem panaszkodásnak, hántásnak, haragnak még kevésbé.

— Nehéz már az öreg fát átültetni — bölcselkedek ügyetlenül, fel is állok, mintha menni készülődnék, de az öregnek még van mondanivalója:

— Nekem, kérem, nagyon jó gyermekeim vannak! Becsülnek, tisztelnek, egy rossz szóval soha meg nem bántanának, nem is beszélve az unokáimról, akik meg igazán ... Rengeteget dolgoznak, hogy mindenük meglegyen, egyik erre. másik arra megy, aztán itt van ez a föld is, amit, ha ősszel fel nem ásunk ...

— Ők mondták, hogy ássa föl?

Elkapom rosszalló pillantását.

— Kell az ilyesmit mondani?

Messziről még visszapillantók1, de az öreg akkor már folytatja az ásást. Szépen, akkurátusán, de haladósan, éppen úgy, mint mindig, világéletében ... Szalay István

14.

Ütött rá három tojást, megkavarta; amikor levette, jól megpaprikázta. Bevitte a tisztaszobába. A szoba sarkában a kanapéra egy kis rongypokrócot dobott, arra ültette a vendéget. Már hozta is kiskosárban a kenyeret. Meg kést, villát.

— Nahát — állt meg akkor az asztal előtt —, fogyassza egészséggel! Én addig ágyat vetek.

A fiatalasszony nem ellenkezett, hogy nem fekszik le fényes nappal. Tudta jól, hogy őneki most le kell feküdnie.

Eddik csak szótlanul nézte a kislányt, ahogy tesz- vesz. Most meg ugyanolyan szótlanul engedelmeskedett neki.

Hát igen, először is megmosakszik. Levetette a blúzát. Egy kis vízzel meg- pacskolta-hűsítette karját, vállát. Aztán furcsán feszülő, duzzadt keblét nyugtatgatta benedvesített ujjai óvatos kis mozgatásával

Míg a törülközővel lassan felitatgatta a bőréről a vizet, érezte, hogy egyszerre milyen éhes lett.

Be is ült rögtön az asztal mögé a kanapéra, és egykettőre mind megette a három tojásból sütött szalonnás rántottat.

A kislány megvetette az ágyat. Közben egyszer még

egy köcsög aludttejet is odatett az asztalra.

Hát ez esett a legjobban, ez az aludttej.

— Jó hideg — figyelmeztette a gazdasszony, hogy azért csak óvatosan.

— Igen — bólintott. — Óvatosan eszem.

Mikor aztán az aludttejes köcsögnek is az aljára ért, a kicsi Aranka még az udvar végébe is elirányította a meszelt budihoz. Fogta addig a kutya láncát; valahogy meg ne ijessze.

Visszaérkezvén, megkérdezte, hogy ne segítsen-e levetkőzni, lefeküdni,

— Nem, nem. magam is elboldogulok. De előbb a lábam, még azt is megmosnám.

— Az ám — egy kicsi zavarral bólintott, mert úgy érezte, ez is neki kellett volna, hogy előbb eszébe jusson.

Volt még egy kis gallyparázs, gyorsan enyhített rajta egy fél lavór vizet.

Bizony, ez is ráfért,' az alapos lábmosás.

Végre odáig jutott, hogy fogta a szatyrot, s kivehette belőle a hálóingét. De gondolt egyet, s kiszedte a többi holmit is; megmutatta a kislá nynak.

— Megnézed, Aranka? Látod, ez itt a pólya, ez meg a kis rékli meg a pelenkák.

— Ö — csücsörítette a kislány a száját.

Ingadozott, hozzá merjen-e nyúlni. Végül nem mert,

— Nem elég tiszta a kezem.

S már tartotta is a szatyrot, hogy gyorsan tegye csak vissza bele.

Visszacsomagolt hát mindent, s odatette a szatyrot a keze ügyébe, az ágy lábához.

Hanem ez aztán igazán jólesett: megmosakodva,

tiszta lábbal ágyba bújni. Alig is érzett tartózkodást az idegen ágytól; elnyúlt, nagyot sóhajtva, a hűvös vásznak között.

S most már várta is, hogy jöjjenek megint a fájások. Tudta, hogy ezután már majd sűrűsödnek.

De egyelőre nem jött semmi fájás/ Csak a megpi- henés csendes öröme szivárgott széjjel a tagjaiban.

— Aluggyon! — mondta neki a kislány, s már az ajtóhoz is lábbujjhegyen ment. Betette, és nagy csend lett.

Úgysem alszom, gondolta Csóti Aranka. András ide fog jönni, megvárom. Ide fogja vezetni az a kopaszra nyírt kisfiú. így nagyon jó lesz, itt várni, ebben a tiszta, keményre vasalt ágyban. Ételtől megerősödve. Langyos víztől megenyhülve.

S gondolni is csak szépre, ünnepire akart.

Talán a kék égre, a folyó felett. Azokkal a könnyű kis fátyolfelhőkkel... Aztán szép fehér őszirózsák jutottak eszébe. Azon a napon, amikor a katonák letépték a sapkájukról a címeres gombokat, s olyan csodálatosan szép fehér őszirózsákat tűztek fel, hogy addig soha életében nem látott olyan gyönyörű őszirózsákat... András sapkáján az őszirózsa !... Mert az övé volt a legeslegszebb, ahogy mentek egymásba karolva végig a Rákóczi úton. Mintha zene is lett volna; halk, megindító zene... észrevétlen úszott a tömeg között, körülölelte, körülfolyta, magasztos hullámaira vette; valósággal ringtak, repültek rajta.

így, könnyedén ringott, lebegett, szinte repült. S közben egyszer csak halk csörömpölés, susmogás halíátt- szott át a konyhából. Világosan tudta, hogy a kicsi Aranka anyja jött meg a nagyobbik lányával. S tudta, hogy vacsorát készítenek, mosakodnak; a kislány meg 'elmondja, vagy talán már el is mondta, hogy ő itt van, a tisztaszobában, és hogy miképpen került ide. Meg is ismerte, kihallotta a hangját; az volt a leghalkabb, legizgatottabb, legsut- togóbb. Nem volt gyerekes hang; érdekes, valami fel- nőttes lágyság volt benne.

Ügy hallgatta a hangját az ajtón keresztül, mint valakiét, aki az életben őhozzá tartozik.

Ám eközben nem szűnt meg az ünnepi, zenés, őszirózsás bódulata sem... Még délelőtti kék eget látta, a Tisza feletti kék eget, a menyasszonyi felhőkkel

(Folytatjuk.)