Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-16 / 217. szám
Gond és problémák Időről időre a legmagasabb fórumok elé kerül a közművelődés ügye. Legutóbb a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentése alapján a Minisztertanács tárgyalt róla. Ez egymagában is mutatja, hogy hazánkban igen nagy jelentősége van a közművelődésnek, öt éve látott napvilágot az ezzel foglalkozó párthatározat, nem sokkal később törvényt alkotott róla az ország- gyűlés. Széchenyi sokat idézett tétele ma sokszorosan áll, hiszen kicsiny és anyagiakban éppen nem bővelkedő országban elsőrendű jelentősége van a >,kiművelt emberfők sokaságának". S ha már az ország anyagi erőiről van szó: csupán az elmúlt évben, 1978-ban csaknem 7 milliárd forintot fordítottak közművelődési célokra, de ebben az ösz- szegben nem szerepelnek az ilyen tárgyú beruházások. A közművelődési intézményhálózat fenntartásának költségeit 70 százalékban központi állami források fedezik. Mindez — az ország jelenlegi gazdasági nehézségeivel súlyosbítva — különösen indokolttá teszi, hogy jól meg kell nézni: milyenek is azok a kulturális célok, közművelődési események, amelyek ekkora, nemzetközi összehasonlításban is jelentékenynek számító összegekbe kerülnek. Kétségtelen, hogy számottevőek az eredmények, s azt is nehéz volna vitatni, hogy az említett párthatározat és törvény hatályba lépése óta eltelt négy-öt év egy ország műveltségi színvonala emelkedésének Le_ mérésére még rövid idő. Ahhoz azonban már mindenképpen elegendő hogy le lehessen vonni néhány következtetést. A KNEB jelentése megállapítja: ,,Az intézmények létesítése, a működésükre biztosított anyagi eszközök felhasználása sokszor nem elég hatékony." A művelődési házak és otthonok látogatóinak nagy többsége — elsősorban a községeikben — mindenekelőtt szórakozni kíván. Ennek a tömegóhajnak a kielégítése fontos közművelődési feladat — de korántsem mindegy hogy milyen színvonalú a szórakoztatás. Aki ezen csak beatzenéi koncerteket (a fiatalabb nemzedék számára) vagy csupán magyamótaesteket (a köz.épkorúaknak és az idősebbeknek) ért az — lebecsüli a közönséget. Ez is szórakoztatás, s vitatkozni sem lehetne afelől, hogy kedvelt válfajai a szórakoztatásnak. De korántsem egyedüli lehetősége a közérdeklődés kielégítésének. Még akkor sem. ha a megvizsgált területeken a beatzenészek vonzották a művelődési intézmények nézőterére a legtöbb vendéget. Másik, igen népszerű módja a szórakoztatásnak az úgynevezett tarka vagy vegyes műsorok sokasága. Látogatottságban második helyen állnak ezek a műsorok — nem utolsósorban azért, mert igen sok kis és közepes községben ennyiből áll a választék. Ezeket a műsorokat gyakran úgy hirdetik, hogy valamelyik ismert fővárosi művész szerepel a plakáton ,,húzónévként”. vagyis azért mert alaposan feltételezhető, hogy miatta megnézik a többi műsorszámot is. S a ,.sláger” olykor elmarad: a jó nevű művész nem érkezik meg, helyette az ad műsort, akit éppen meg tudott nyerni a célnak a szervező. Ez pedig már nem egyszerű műfaji kérdés. A közművelődési törvény végrehajtása során a városi és nagyközségi tanácsok jogot kaptak arra, hogy engedélyezzék a területükön szervezett előadásokat. „Az engedélyezés az esetek többségében mechanikusan, nem érdemi elbírálás alapján történik” — állapítja meg a KNEB-jelentés. Ne szépítsük a dolgot: sok helyen a tanácsnak olyan hivatalnoka üti rá a bélyegzőt az engedélyre, aki maga sem elég művelt ahhoz, hogy eldöntse, elég színvonalas műsort akarnak-e a községben bemutatni. Máskor sok elfoglaltsága miatt igyekszik a „felelős” szabadulná az erőszakos szervezőtől s megadja' az engedélyt. A többi ugyanis a művelődési otthon vezetőinek dolga. Legalábbis annyiban, hogy nekik kell kifizetniük az olykor hihetetlenül magas fellépti díjakat — az ugyancsak nemritkán hihetetlenül alacsony színvonalú műsorokért. Kevés színházi előadás jut el újabban a falvakba. Ennek egyik fő oka a Déryné Színház elhamarkodott megszűntetése — a helyébe alakított Népszínház műsorpoJitikája városközpontú, sőt kifejezetten a fővárosi közönség kis részének igényére alapozott, a társulat pedig igen erősen csökkentette a falusi előadás számát. Számos művelődési otthonnak valóban nincs színházi előadásokra színpada, öltözője, mosdója, előfordult már — nem is kivételesen —, hogy megérkezett valamelyik színház társulata a művelődési otthonba, de mivel ott télvíz idején nem tudták az előírt hőfokra felfűteni a termet, elmaradt az előadás. Segíteni ezeken á hibákon is lehetne. Lehet is, csak jobban kell törődni a falusi művelődési otthonokkal a megyei művelődési felelősöknek éppúgy, mint a műsoraikkal falura járó színtársulatoknak. Az előbbieknek úgy. hogy megvizsgálják — például — az otthonok korszerűsítésének lehetőségeit kis költséggel, társadalmi munkával: hogyan lehetne az öltözőt bővíteni, a fűtést javítani. A társulatok pedig mehetnek kisebb helyekre — néhány helyen sikeres kísérletek történtek már — kamaradarabokkal, pódium-előadásokkal. Érdeklődés van ezek iránt is, noha a színpadi művek az idézett statisztikában a harmadik helyre szorultak, de a látogatottság itt is megközelíti a 80 százalékot. Elmegy a közönség az irodalmi és a komolyzenei műsorokra is — s nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a benzindrá"ulás és más takarékossági intézkedések hatásaként azok is szívesebben vennék a kultúra hozzájuk érkezését, akik eddig könnyűszerrel utaztak el színházat nézni távolabbi városokba saját autójukon. Mindjobban kifejezésre keLl jutnia a gyakorlatban annak az alapelvnek, hogy a kultúra, a műveltség nem egyik vagy másik réteg, korosztály, s nem is a városi lakosság monopóliuma, hanem az egész ország, az egész nép közös tulajdona. A KNEB-vizsgálat egyik fontos és elgondolkodtató megállapítása hogy a kisebb községekben a művelődési intézmények és a gazdasági szervek között alig-alig van érdemleges együttműködés, pedig „az általános kapcsolatrendszer és tartalmas együttműködés d kisebb községekben a közművelődési tevékenység integrálás nélkül nem halad -lőre". Mélyen és őszintén tárta fel a vizsgálat a közművelődés — elsősorban a községek kulturális élete — télén tanasztalható ielenségeket. Nem megy egyik naoról. de még egvik évről a másikra sem az észlelt hibák megszüntetése — de mindenesetre hozzá kell fosni. Nemcsak azért, mert 7 milliárd forintról van szó — elsősorban a kisebb településeken élő emberek -”űveltiségi színvonalának emeléséért. Várkonyi Endre Napfényes olajmezőn Jellegzetes kép Eger közelében. A kútnál: Siller István T élben cudar Időben jár, tam először az olajme. zőt, s megvallom, akkor bizony a legkevésbé sem gondoltam arra, hogy azért ennek a bányának „ablaka” is van, mi több, a nagy kerek égbolt a teteje. Évek múltán, most ez a nyár végi látogatás már sokkal inkább eszembe juttatja, hiszen napfényes dombokon, szelíd lankákon vezet a magánút, amelyre letérünk a 25-ösről. Körös-körül zöldell a táj, termést érlelő szárak, gyümölcsöt ringató lombok hajladoznak jobbra, balra. Sőt, ahol először megállunk a gépkocsival: virágok is nyílnak tarka pompázattal, valóságos kis „paradicsom” virul a munkahelyen. Ez utóbbi, persze, aligha általános a szakmában, hiszen végtére nem földművesek dolgoznak a sisakok alatt. Andornaktálya szélén, a DAT 3. tankállomáson — mint Szabó Sándorék mondják — pusztán azért ügyeskedtek parányi kertet is telepükre, hogy tanyásabb képével jobban simuljon a községhez. Ráérő idejükben nyúltak csak az ásó, kapa után vagy éppenséggel a metszőollóért, permetezőért — mivelhogy szőlő is van a hatalmas tartályok körül! — merő hobbiból csinálták, ami most önkéntelenül elismerésre készteti a vendéget. — Azért ne gondolják, hogy annyi ráérő időnk van idekinn! — tiltakozik mosolyogva a fiatal „parancsnok”, Zakar István termelömester. — Nagy a körzet, ahonnan az olajat gyűjtjük: felöleli még a távolabbi falu, Ostoros határát is! Mióta a DA 5-ös állomást is hozzánk csatolták, a terepjáróval 35— 40 kilométert megteszek egy. egy nap, ha minden kúthoz kimegyek... Tizenöten dolgozunk a csoportban, de aligha akad közöttünk, aki ne fáradna el, mire hazatér. — Közel a házakhoz, azért biztosan könnyebb, jobb, mint kinn a „prérin”, a többieknek? — kérdezzük. — Korántsem. A mi kút- jaink, sajnos, benn vannak a kertekben is, olyan helyeken, ahol emberek dolgoznak, jönnek-mennek, gyerekek hancúroznak. Ha valamihez hozzányúlnak, könnyen megvan a baj. Roppant ébereknek kell lennünk. Feladatunk nagy figyelmet, felelősségérzetet követel mindannyiunktól! A fiatalember — aki most a kutakat ellenőrzi errefelé, a berendezések műszaki állapotát vigyázza, a termelést szervezi, a szállításokat irányítja kis csapata élén — Nagykanizsán végezte a szaktechnikumot, s ezen a mezőn lett bányásszá. Esztendőket töltött már itt, ahol a gáz, az olaj fakad — de valójában — ahogyan újságolja — csupán az idei januártól élvezi, amit termel. Amióta lakástulajdonos a megyeszékhelyi Árpád úton, a vállalat 30 évre szóló kamatmentes kölcsönével. Csodás nyárutón ballagunk A Munka Frdenirendes „honfoglaló”: Papp József. autónkkal a bólogató kutak között, ám a kompresszortelepre érve minden kicsit máris a télre emlékeztet. Az itteniek éppen a szokásos éves nagyjavítást végzik, a következő hónapokra is készülnek. — Kedden kezdtük a karbantartást — halljuk Menyhárt Józseftől, a fenntartási üzemegység vezetőjétől. — — Tizenkét naposra terveztük a programot, de utóbb, fel- szabadulási, kongresszusi versenyvállalásunk alapján tizet ígértünk. Túlmunkával, vasárnapi műszakkal iparkodunk állni a „zavun'kat, s szabad szombatunkat is felajánlottuk a cél érdekében. Mert az az igazság, hogy: kilenc nap alatt szeretnénk végezni a feladattal! Szikra pattog a csövek között, hegesztenek a közelünkben. Megszólítjuk a legközelebb serénykedő embert: vajon mikor szegődött a sajátos munkahelyre? — Régi „bútordarab” vagyok már — válaszolja a mezőkövesdi Papp József —, az olajmezőn dolgoztam akkor is, amikor az ötvenes évek derekán, a nyitó négy nagyobb tartályt telepítettük. Nyolcadmagammal vonszoltuk szánnal a tankállomás berendezését! Éppenséggel én voltam, aki először vágott a földbe, amikor a dóm v-"’dalt megnyestük az építkezéshez. A mostani több százból akkoriban még csak hat fúrott kút volt errefelé, s mindössze kettő adott olajat... \7. időközben csoportvezetővé előlépett munkás a iiállalat és a szakma kiváló dolgozója, a Munka Érdemrend ezüst fokozatának tulajdonosa már. s itt, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földnáz- termelö Vállalat Egri Üzemében maga az élő történelem! — mondja Menyhárt József. Kisvártatva azonban kiderül, hogy a fenntartási főnök is nagy idők tanúja, mert a hangácsvölgyi 1-es kutat, amelyből az első olaj feltört, 25 esztendeje, az igazgató és a főmérnök társaságában már a beavatottak szemével fürkészte. Mint kiderült: jubileum van hát a naofényes mezőn. S „hivatalosan” is igazolja ezt később Dienes Mihály üzemvezető, a központi telepen. Évfordulóra emlékeznek, nagy eseményt köszöntenek, de csöndesen, ünneplés nélkül. Mert nem szeretik a csinnadrattát, no, meg ügy érzik, hogy a takarékosság ilyen esetekre is érvényes. A negyedszázada történtek felidézésekor óhatatlanul előkívánkozik a kérdés: Vajon, hogyan telt idekinn az idő, milyenek a további célkitűzések, törekvések? — Ha túl sóik nem is, egy és más feltétlenül történt, hogy a demjéni kütból az első tíz köbméter olajat kimertük — beszéli az üzemvezető. — Már régen nem gépkocsival küldjük az egri vasútállomásra, amit kibányászunk, hanem vezeték, töltőberendezés segít a szállításban. Az első tíz város között sikerült a megyeszékhelyen is megismertetni a gázfűtés előnyeit, Fedémesig kiépített csőrendszerünkkel pedig módot teremteni arra, hogy Egert az országos hálózatba is bekapcsolják. S még kutatás közben meleg vizet is juttattunk a településre. Olajtermelésünk egyébként 1964-ben tetőzött, amikor egy-egy kút hozama világviszonylatban ig elérte a közepes teljesítményt. Azóta, sajnos már vékonyabban csorog, a gáz pedig jobbára csak üzemi célokat szolgál... Geológiai adottságaikon — magyarázza Dienes Mihály — nem tudtak és nem is tudnak változtatni, de jelenlegi helyzetükön mindenképpen szeretnének. A még mindig tekintélyes olajkészletet a legkevésbé sem szeretnék a föld alatt hagyni, ezért kinyerésére a legkülönfélébb kísérletekkel próbálkoznak. Először a baktériumos megoldásra gondoltak: bármilyen furcsán hangzik is, a széndioxidot fejlesztő parányi élőlények segítségére számítottak. Aztán az úgynevezett frontális vízkiszorításos műveléssel folytatták igyekezetüket a termelés fokozására, ami már nagyobb sikerrel járt. A DK 62-es blokkban bevezetett módszert azóta másutt is eredményesen alkalmazzák a mezőn, de még többet akarnak. A föld alatti elégetéses eljárás során — amikor az olaj egy részének begyújtásával iparkodnak kipréselni ,a többit — az eddig 15—20 helyett már 40—60 százalékos kihozatalt tudtak elérni. Ennek egy további változata az adalékos, nedves elégetéses kísérlet, ami a művelés gyorsaságának lényeges növelésével biztat s téma a KGST-ben is. Legközelebb pedig az következik, hogy vegyszeres begyújtással egyszerűbbé, olcsóbbá is teszik a termikus módszert. Egyszóval most már így vagy úgy reményük lehet arra, hogy ha az évek során kísérleti üzem, tanmező is lett az egri, előbb-utóbb ismét többet hallathat magáról. Energiagondokkal küzdő korunkban a mostaninál nagyobb mennyiségben adhat olajat a népgazdaságnak. — Huszonöt év alatt, természetesen sokat változtak munkakörülményeink, javult a szociális ellátás Is üzemünk területén. Mintegy háromszáztagú kollektívánk életviszonyai már korántsem nevezhetők mostoháknak. Panorámás auóbusz szállítja a mj dolgozóinkat is a környező falvakból és Egerből — ahol az olajbányászok ismert lakótelepén kívül még sok más szép otthon a szaktársaké — öltözők, fürdők épültek. üzemi étkezést biztosítunk. Idefenn pedig, ahol most vagyunk, igazán korszerű telepet tudtunk kialakítani több más mellett jól felszerelt laboratóriummal, műhelyekkel, tekintélyes gépjármű-bázissal... Így ha csöndesen jubilálunk is, az örömünk nem hiányzik! Gyóni Gyula Zakar István, az egyik állomásvezető (Perl Márton felvételei)
