Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-16 / 217. szám

Chzi BNV Szekrénysorokat is kiállít az Agria Bútorgyár Ízelítő a Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat kollekciójából Játsszunk vásárt! Nem szabad minden évben mindig megnézni ugyanazt a kiállítást, még ha a BNV. röl is van szó. Elismerem' nem tűnik éppen ésszerűnek ez a következtetés egy nagy hírű nemzetközi kiállítás első napjának tapasztalatai nyo­mán, pedig nem is az egész napos mászkálás fáradtsága mondatja ezt. Hanem az összehasonlítás kényszerkép­zet; az, hogy tavaly más voit, emez ugyanilyen, amaz gazdagabb, a másik meg ép­penséggel szegényesebb. Ig.y nézi a fogyasztási cikkeket bemutató kiállítást a láto­gató, aki tavaly is járt itt ugyanekkor; pedig a reális értékelésnek nem a két vásár összehasonlítása az alapja. Hanem akkor mi? Az a gazdasági állapot, az a gaz­daságpolitikai szemlelet, amely ezt a kiállítást így létrehozta. Azt kell megnéz­ni : mi most mit, és milyen céllal mutatunk be, s a kül­földi partnerek ugyancsak most milyen céllal hozták azt a termékskálát, amit ki­tettek a polcra. Egyeznek-e ezek az elképzelések azzal, amit. népgazdaságunk akar? Bizonyára olvasták már a hírek között: 1305 kiállító 30 országból és Hongkongból jött el fogyasztási cikkeivel. A Seiko_cég számítógéppel kombinált karórájától kezd­ve a bangladeshi népművé­szeti tárgyakig igen széles a választék. Helyben kipróbál­hatók a ..Csináld magad” barkácskiállítás gépei, lehet vásárolni gépkocsi-alkatré­szeket (még olyat is. ami az AUTÖKER-nél nem kap­hatói), s a vásár bejáratával szemben az első nagy pavilon a gyermekeké. Itt rendezték be a bűvös nevű Interplay- expot. Megszokhatta már a gya­korlott vásárlátogató, hogy nem nemzetek szerint, hanem árucsoportonként jelentkez­nek a vállalatok, éppen az összehasonlíthatóság érdeké­ben. A szokásos rekordok egyébként ezúttal elmarad­tak: a tavalyinál több a ma­gyar kiállító, de kisebb te­rületen, s megcsappant a nyugati cégek szereplése is. No lám; már megint'a ta­valyi vásárral akarjuk össze­hasonlítani az ideit... Minden piacon értékesít­hető termék: így mondjuk amikor a hitelekről, a ter­mékszerkezet átalakításáról beszélünk. Ez a törekvés a vásáron úgy jelentkezik, hogy a kiállítók (a BNV résztve­vőinek több mint három e- gyéd része magyar cég, ró­luk van tehát szó) természe­tesen a hazai piacon is el­éppenséggel egy szövetség tagjaként mutatkozik be. Látványos kiállítása, jól összeválogotott kollekciója van a Bútoripari Egyesülés standján az Agria Bútorgyár­nak. Szekrénysorokkal egé­szítették ki a már ismert stíl- és stilizált ülőbútor-garnitú­rákat, a jópénzű vásárló így már akár egész szobát is be­rendezhet belőlük. .Sokan megálltak másik újdonságuk, az elsősorban nyugati ex­portra szánt stílbútor ebéd­lő-garnitúra előtt is. A Heves megyei Ruházati Ipari Vállalatot mindig ott találni, ahol csak alkalom van a bemutatkozásra. A len­dületesen fellődő vállalat sa­ját tervezésű kollekcióját mutatta be együtt a szép számú versenytárssal, s az összehasonlítás után sem kell majd szégyenkezniük. Ízlésesek a kollekciók, s biz­tosan megszerzik a vásárlók elismerését is, ha létrejönnek az üzletek a kereskedő-vál­lalatokkal. Nem is kell külön szólni róla, olyan természetes, hogy előkelő helye van az iparág kiállításán az Egri Dohány­gyárnak és az Eger—Mátra vidéki Borkombinátnak. A Kiváló Áruk Fórumán egyébként éppen a vásár al­kalmából szerezte meg a dí­jat az egri bikavér is. Az Üvegipari Művek parádi gyára ízléses ólomkristály készletekkel és kálikristály dísztárgyakkal mutatkozik be. Természetesen itt is az export, s elsősorban a nyu­gati export a cél, ha szén a termék, nem számít, mibe kerül... Szem-szájnak ingere: sok a látnivaló az élelmiszer pa­vilonjában. Igaz, hogy sze­rényen megbújva, de láthat­juk itt a Heves megyei Sütő- és Édesipari Vállalat és a Gyöngyszöv ÁFÉSZ termé­keit. ★ Visszatérve a bevezetőben feltett kérdésekre: a mosta­ni vásárra jellemző az, hogy elsősorban eladni, s nem importálni akarunk. Hogy ez a szemlélet mennyit használ egy nagy múltú nemzetközi bemutató színvonalának, azon lehet vitatkozni, s az is biz­tos, nem itt. ezen a tíz na­pon köttetnek a legjelentő­sebb üzletek. Stílszerűen: játsszunk vá­sárt, hiszen gyermekév van. De ez a játék komoly, még ha gyermek kezébe adjuk is, amit bemutatunk ... Hekeli Sándor Rádiók, magnók, lemezját­szók — világszínvonalon ... árucikkeiket mutatják be. Szinte annak tudatában, hogy itthon a jót úgyis el lehet adut kint meg verekedni kell a helyekért a nagyon jóval is. így aztán be kell érni ne­künk kívülá.ló bámészkodók­nak azzal a nem éppen szi­lárd meggyőződéssel, hogy a látott cikkek olyan szépek, biztosan elkelnek dollárért is, segítve ezzel népgazdasá­gunk ismert gondjain. De azért engedtessék meg ne­künk arra is gondolni, ami­kor a bőripar igen látványos bemutatóján a vízzel telt bőrtömlőket látjuk: a gyerek cipője, a drága női csizma bizony belülről is csuromvi­zes lesz, ha esőben merész­kedünk ki az utcára. Mint új jelenséget, azért azt se hallgassuk el. hogy a bemutató különböző kiállí­tásain néhol látni lehet a tájékoztató feliratot arról, melyik mintaboltban lehet megvásárolni az illető áru­cikkeket. Kedves színfoltja a vásár­nak az Interplayexpo. A gye­rekkel idelátogató szülők kellemes órákat szerezhetnek apróságaiknak. Gondoskod­nak szórakoztatásukról:- szí­nes rajzfilmeket nézhetnek, játszhatnak, rajzolhatnak. A Borsodi Vegyi Kombinát öt­letes műanvag játszótérrel is kedveskedik, óvónők vigyáz­nak a srácokra, kislányokra, bár a szülők úgysem hagyják ott őket, inkább gyönyörköd­nek az önfeledt gyermekek­ben. De azért — s itt ismét, bár talán jogosultabb össze­hasonlítás — ez nem olyan mint a két év előtti. Termé­keiben szegényebb, S első­sorban a külföldi verseny­partnerek, a nyugati játék- gyárak mutatnak be kisebb kollekciót. Bevallom, ajándékot is el­fogadtam. A Lemezáru gyár pavilonja előtt osztogatták aprócska dobozban, csipege­tő csibe a neve. Gyerekem nagy örömmel bontogatta ki otthon, de pár perc múlva szomorúan adta vissza, nem csipeget, nem lehet fölhúzni. Dehogy reklamálok, nem fi­zettem érte. Csak hirtelen eszembe jut: a rendezők el­mondták, hogy a két év múlva' esedékes Interplayexpo el­marad, mert a magyar játé­kok nem nőttek még fel a nemzetközi színvonalhoz. A patrióta büszkeségével szemlélheti a feliratot a me­gyéből érkezett látogató: ha­gyományosan jól szerepel fo­gyasztási cikkeket termelő iparunk. Legtöbbjük persze nem önálló kiállító, hiszen mint nagyvállalat, trösztgyár­Szövetkezetek, állami gazdaságok bemutatója az élelmiszer- ipar pavilonjában Játék, szórakozás gyermekeknek: a szovjet kiállítás Ahol a legtöbb az érdeklődő: divatbemutató ^ (Szántó György felvételeit

Next

/
Thumbnails
Contents