Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-09 / 185. szám
♦ A próbáztatók is állják Péntektál Egerben: Nemzetközi vízi lab da tor na Főtt a fejük a szervezőknek és a rendezőknek. Nem is egyszer nehéz feladat elé állították őket a próbázók. S nem lesz könnyebb a folytatás sem. Ezen azonban aligha bánkódnak az érintettek. Sőt: örülnek. Jó érzéssel tölthet el mindenkit az Aranyjelvényesek az olimpiára akció létrehív ói közül, hogy várakozáson felüli az érdeklődés. Ahogy közeledünk az egyes próbatételek utolsó alkalmához, úgy növekszik a jelentkezők, a feladatok végrehajtásának nekivágok száma. Úszásból jövő vasárnap még egy terven felüli, utolsó lehetőséget kínálnak fel a rendezők, Balatonfüred és Tihany között még egyszer meg lehet kísérelni a négy kilométeres sáv szintidőn belüli végigúszását. Az elmúlt vasárnapon csaknem másfél ezer résztvevője volt ennek a feladatnak a Balatonon. S bizony nemcsak a versenyzőket, hanem a rendezőket is alaposan próbára tette ez az esemény. Ugyanígy fejtörésre késztette a szervezőket az a tény, hogy hamarosan ezer. hez közelít azoknak a száma, akik már teljesítették a követelményeket, négy próbán eredménnyel helytálltak, s így versenyben vannak a fődíj, az olimpiai részvétel megnyeréséért. Az olimpiára azonban csak kétszázan utazhatnak. S ha azt is számba vesszük, hogy csak az úszópróbák fejeződtek be vasárnap, s többi fel_ adatot viszont még lehet teljesíteni, akkor az is nyilvánvaló, hogy akár meg is duplázódhat a jövő év májusáig az esélyesek száma. Ezért értékelhetik az akciót az utóbbi esztendők A Heves megyei Labdarúgó Szövetség ezúttal is az egri járási hivatal emeleti tanácstermében tartotta meg évadnyitó labdarúgó-értekezletét. A részt vevő szakemberek, sportvezetők, klubképviselők visszatérő gyakorlat szerint értékelést hallottak az elmúlt évi bajnokságról, meghallgatták a szövetség idei évadra szóló elvárásait, majd hozzászólásokra került sor. Miskolczi László, a megyei LSZ elnöke ismertette a szakszövetség értékelését. Kiemelésszerűen egy-két gondolat az elhangzottakból: az NB Il-esekről szólva az Eger SE múlt évi teljesítményét elégedetten nyugtázta, megjegyezte viszont, hogy a bajnoki évet követő több miht félcsapatnyi standardjátékos távozása az együttes vezetőitől belső önvizsgálódást is szükségessé tesz. A volt Gyöngyösi Spartacus- szal kapcsolatban azt hangsúlyozta az értékelés, hogy a csapat rapszodikus szereplése nem egy év „terméke”. A gyöngyösi szakvezetésre hosszabb idő óta jellemző a rögtönzés, gyenge oldala a szakosztálynak az utánpótlás-nevelés. És mint ismert, csak központi intézkedés révén szerepelhetnek ismét a második vonalban. A megyei felnőttbajnokság kellemes meglepetése, új színfoltja volt a selypi medence csapatainak sikeres szereplése. Ami a mezőny játéktudását illeti, az továbbra is differenciált, ezzel kapcsolatban örvendetes viszont a közepes játékerőt képviselő együttesek számának gyarapodása. ► 1319. augusztus 9., csütörtök a próbát legsikerültebb felhívásának. A követelmények egyáltalán nem könnyű feltételeket, szabtak meg. Hosszú kilométerek végigúszását, futását, kerékpározását, kajakozását, túrázását kell meghatározott idő alatt teljesíteni előbb megyei majd országos szinten. A komoly próbatételek feltételezik a felkészültséget, az edzettséget, vagyis az oly sokat hangsúlyozott rendszeres testmozgást. Az akció első évében Heves megyében négyszáz alatt volt még a jelentkezéshez szükséges igazolványok száma. 1978-ban ez a szám megháromszorozódott. Ez azonban még csak a szándékról tanúskodik. A próbák végrehajtásában aktívan hatszázötvenen kapcsolódtak be augusztus 1-ig a megyei adatok szerint, nagyobbrészt férfiak, és száznál valamivel több nő. A statisztikából az is kiderül, hogy a dolgozók aránya nagyobb. A középiskolás fiatalok körében a tavasszal indított verseny váltott ki pezsgést, de még most is kevesebben képviselik ezt a korosztályt, s ez elgondolkodtató. A résztvevők között természetesen vannak sportolók, sportolói múlttal rendelkezők, de olyanok is, akik ennek a felhívásnak a hatására kezdték el a rendszeres testedzést. Több fiatalnak annyira megjött a kedve, — s erre megyénkben is akad példa —, hogy az öt próba teljesítése után újból elkezdték elölről a versenyzést, másodszor is nekivágtak a feladatoknak. Az akció jövő évi válogatójáról, a folytatás mikéntjéről hosszas elemzés után A szövetség alapvető feladatának tekinti az utánpótláskorú fiatalok rendszeres foglalkoztatását, ezt szolgálta és szolgálja az ifjúságiak és serdülők — máris eredményekben kamatozott — bajnoki rendszere. A megye labdarúgósportját képviselő két élcsapattól, az NB Il-es Eger SE és Gyöngyösi SE 1979—80-as bajnoki szereplésétől tisztes helytállást vár a szövetség, amely a tervszerű csapatépítés révén mihamarabb kiforrott stílushoz vezet. A sokrétű megyei elvárás közül talán a leglényegesebb: növekvő játéktudás révén az eddiginél jobban megközelíteni az NB-s színvonalat. Valamennyi csapattal szembeni közös igény, hogy a számolgatás helyett — ugyanis elképzelhető 1980-ban a bajnoki rendszer országos átszervezése: NB I. 16-os létszámmal, két NB II-es csoport, négy területi bajnokság 18—18 csapattal — a becsületes felkészülés és a megalapozott edzésmunka jellemezze a klubokat. A hozzászólások vitatták a tartalékcsapatok pillanatnyi versenyeztetésének szükségességét, többen aggályaikat fejezték ki a tervbe vett körzeti általános iskolai bajnokságokkal kapcsolatban, többen szóltak a vezető edzői rendszer felfedhető hiányosságairól. Közérdekű bejelentést tett a Siroki Vasas és a Recski Ércbányász képviselője. Mivel elhúzódik pályájuk átépítése, illetve füvesítése, ezért szeretnék a Sírokra és Recskre kisorsolt augusztusi, szeptemberi mérkőzéseiket a mindenkori ellenfelek otthonában játszani, azaz a pályaválasztói jogot felcserélni. Budavári Sándor döntöttek a szervezők. Azokat, akik a verseny feltételeit teljesítették, koruk, ,■ nemük és sportbeli előképzett_ ségük szerint csoportosítják. Az egyes csoportokból az összlétszámhoz viszonyított arányban kerülhetnek be az olimpiára utazók közé azok, akik a kieséses rendszerű párviadalban sikerrel szerepelnek. Az összesorsolt próbázók az általuk kiválasztott három-három versenyszámban mérik össze ügyességüket,' gyorsaságukat, erejüket. A választható versenyszámok: 100, illetve 60 méteres síkfutás, súlylökés, asztalitenisz, tollaslabda, bün- tetörúgás, illetve büntetödo- bás, szkander, illetve ugrókötél, tornatermi akadály- pálya leküzdése, kerékpáros ergométer hajtása, lövészet légpuskával, súlypontemel. kedés mérése helyből ugrással. Amennyiben a párviadal döntetlen, az olimpiai mozgalommal kapcsolatos kérdésekre adott válaszok alapján döntenek. A páros versenyek fordulóit 1980. május 10. és június 10. között rendezik meg. A sikeresen próbázók közül sokan felvetették azt a kérdést, hogy az akció befejezése után lesz-e a jövőben is hasonló jellegű versengési lehetőség? Erről konkrét' döntés még nem született, a gondolattal azonban már foglalkoznak az Aranyjelvényesek az olimpiára mozgalom életre hívói. S éppen a kedvező tapasztalatok, a vállalkozó kedvű, sportolni vágyó fiatalok érvei szólnak amellett, hogy újabb ilyen jellegű versenymozgalom indításáról szülessék határozat. Szurkológyűlés Gyöngyösön Az NB Il-es GYSE labdarúgó-szakosztálya augusztus 10-én, pénteken 18 órakor szurkológyűlést tart. Az ösz- szejövetel színhelye a Mát- ravidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet Partizán úti klubháza. Minden labdarúgást szerető sportbarátot szívesen vár a Gyöngyösi Sportegyesület szakosztályvezetősége. APC1 VASAS A legutóbbi bajnokság legjobbjai közé tartozó együttes július 10-én kezdte meg az őszi bajnoki rajtra való felkészülést. A csapat új edzője Kellner István, aki ez idáig az ifjúsági csapatot irányította. Mint ismeretes, az anciak szakvezetője Bold- vai Gyula, az Eger SE pályaedzője lett. A sportkörtől három játékos távozott, igazolt át más egyesületbe: Fodor 11.. Sándor és Kiss. Keller edző 18-as keretében — amint azt tudósítónk. Pandúr Sándor jelentette — új játékos Szőke, Kurucz. Sőregi. Balázs és Kállósi. ők valamennyien az ifjúságiaktól léptek előre. A szakosztályvezetés a játékosállományban bekövetkezett változásokat figyelembe véve csapatától az 5—8. hely valamelyikének megszerzését várja. Egyébként a rajtig a csapat felkészülési tervében öt edzőmérkőzés szerepel. SIROKI VASAS Az apciakhoz hasonlóan a siroki labdarúgók is július 10-én tartották első foglalkozásukat Abuczi Béla irányításával. A felkészülésben résztvevő 19 játékos: Kovács Sakkverseny Gyöngyösön ismét a Berze Nagy János Gimnázium dísztermében rendezik meg a IV. országos jellegű alkotmány- ünnepi mesterjelölti és I. osztályú egyéni minősítő versenyt. A sakktornára 17 egyesület 56 versenyzőt nevezett. Ma délután 14 órakor nyitják meg a versenyt, majd ezt követően az első fordulóra kerül sor. A fordulókat naponta 14.30 órakor kezdik, másnap délelőtt 9 órától a függőjátszmákat bonyolítják le. A 10. fordulót augusztus 20-án, 9., a 11. fordulót pedig 8 órakor kezdik. Az 1979—80-as őszi idénynek 13 csapat vág neki, az első fordulóra augusztus 12- én kerül sor, az utolsót november 4-én játsszák a csapatok. I. forduló, augusztus 12.: Boconád—Tenk, Pély—Komló, Tarnazsadány—Erdőtelek, Hevesvezekény—Heves II., Tarnaszentmiklós—Tarnaőrs, Kisköre—Atány. Szabadnapos: Tiszanána. II. forduló, augusztus 19.: Atány—Temas zentmiklós, Tarnaőrs—Hevesvezekény, Heves II.—Tarnazsadány, Erdőtelek—Pély, Kömlő— Boconád, Tenk—Tiszanána. Szabadnapos: Kisköre. III. forduló, augusztus 26.: Tiszanána—Kömlő, Boconárl —Erdőtelek, Pély—Heves II., Tarnazsadány—Tarnaőrs, Hevesvezekény—Atány, Tarnaszentmiklós—Kisköre. Szabadnapos: Tenk. IV. forduló, szeptember 2.: Kisköre—Hevesvezekény, Atány—Tarnazsadány, Tarnaőrs—Pély, Heves II.—Boconád, Erdőtelek—Tiszanána, Kömlő—Tenk. Szabadnapos: Tarnaszentmiklós. V. forduló, szeptember 9.: Tiszanána—Heves II.. Boconád—Tarnaőrs, Pély—Atány, Tarnazsadány—Kisköre, Hevesvezekény—Tamaszentmiklós, Tenk—Erdőtelek. Szabadnapos: Kömlő. VI. forduló, szeptember 16.: Tarnaszentmiklós—Tarnazsadány, Kisköre—Pély, Atány —Boconád, Tarnaőrs—Tiszanána, Heves II.—Tenk, Erdőtelek—Kömlő. Szabadnapos : Hevesvezekény, M., Somogyi, Szakái, Erdélyi B.. Burján, Hilják, Erdélyi 1., Kása. Oláh, Várkonyi, Váczy, Szabó Lakatos, Farkas, Ur- bán, Bánik, Kóczián, Mihal- kó, Mudriczki. Az együttes előbb napi egy edzéssel, majd később tíz napon át napi két edzéssel készült. Saját pályájuk átépítése miatt — írja tudósítónk. Varga Tibor — a Siroki Vasas focistái a szajlai sporttelepen folytatták a gyakorlást. A klubtól megvált Szatmári, Men- gyi, Zám és Borics. Baráth kapus pedig befejezte játékospályafutását. Az újonnan igazoltak a fenti névsorból: Somogyi, Burján. Kása (Eger SE), Oláh (Honvéd Papp József SE). Mihalkó (Salgótarjáni TC). A szakvezetők célkitűzése: megszerezni az új bajnokság első öt helyének valamelyikét. PETÖFIBÄNYA Húszfős kerettel július 16- án látott munkához a petőfi - bányai felnőttgárda. Az átigazolási időszak során négy játékossal erősítettek, hozzájuk igazolt a volt GYESÉ-s Balogh. Gy„ Kala fut és Szerző, visszatért Egerből anva- egyesületéhez a megyei ifjúsági válogatott Huszár Károly. Egy távozó játékos van, Az egri versenyuszodában pénteken kezdődik el a háromnapos Agria Kupa nemzetközi vízilabdatoma. A rendezvényen a korábbiaknál több csapat vesz részt, és rangosabb is lett a mezőny. Először indul, s mindjárt esélyesként a jugoszláv Mladost Zágráb. A többszörös jugoszláv bajnok és BEK-győztes együttes mestere, Bonasics maga is szép sikerrel büszkélkedhet, tagja volt az 1968-ban olimpiai VII forduló, szeptember 23.: Tiszanána—Atány, Boconád—Kisköre, Pély—Tarnazsadány—Hevesvezekény; Kömlő—Heves II., Tenk— Tarnaőrs. Szabadnapos: Erdőtelek. Vili. forduló, szeptember 30.: Hevesvezekény—Pély, Tarnaszentmiklós—Boconád, Kisköre—Tiszanána, Atány —Tenk, Tarnaőrs—Kömlő, Heves II.—Erdőtelek. Szabadnapos: Tarnazsadány. IX. forduló, október 7.: Tiszanána—Tarnaszentmiklós, Boconád—Hevesvezekény, Pély—Tarnazsadány, Erdőtelek—Tarnaőrs, Kömlő —Atány, Tenk—Kisköre. Szabadnapos: Heves II. X. forduló, október 14.: Tarnazsadány—Boconád, Hevesvezekény—Tiszanána, Tarnaszentmiklós—Tenk, Kisköre—Kömlő, Atány—Erdőtelek, Tarnaőrs—Heves II. Szabadnapos: Pély. XI. forduló, október 21.: Tiszanána—Tarnazsadány, Boconád—Pély, Heves II.— Atány, Erdőtelek—Kisköre, Kömlő—Tarnaszentmiklós, Tenk—Hevesvezekény. Szabadnapos: Tarnaőrs. XII. forduló, október 28.: Pély—Tiszanána, Tarnazsadány—Tenk, Hevesvezekény —Kömlő, Tarnaszentmiklós —Erdőtelek, Kisköre—Heves II., Atány—Tarnaőrs. Szabadnapos: Boconád. XIII. forduló, november 4.: Tiszanána—Boconád, Tarnaőrs—Kisköre, Heves II.— Tarnaszentmiklós, Erdőtelek —Hevesvezekény, Kömlő— Tarnazsadány, Tenk—Pély. Szabadnapos: Atány. Krisztián József, a H. Kinizsit választotta. A csapat előtt álló megvalósítandó terv lényege, hogy az együttes a közelmúlt sikereit folytatva lépjen még előbbre a bajnoki táblázaton. (Tudósítónk, Novák József jelentése). HEVES A hevesieknek 1979. július 1-től új edzőjük van, Szántó György személyében. A csapat heti három edzéssel készül, szerdán és vasárnap előkészületi mérkőzéseket vívnak a formába hozás jegyében. Az átigazolási időszak néhány kérdéses ügye miatt még nem egyöntetű az edzéseken való részvétel — újságolta tudósítónk, Kalíuk József. A régiek közül visz- szavonult Ridegh és Budai, Girind pedig az újonc Kompokhoz kérte kiadatását. Sikerült viszont leigazolni a következő labdarúgókat: Mező (volt Gyöngyösi Spartacus). Nagy Gy., Szép (Bélapátfalva), Balázs, Szalmást, Tóth (Tarnaszentmiklós), Fenyves (Hevesvezekény) Szigili (Atány). Az átszervezett csapattól kiesésmentes bajnoki szereplést várnak, helyezésben a 10—12.-re gondolnak. bajnokságot nyert jugoszláv válogatottnak. Újból Egerbe látogat Kuvait válogatottja Pécsik Dénes vezetésével, ezúttal már szintén a torna egyik résztvevőjeként. A harmadik külföldi csapat, a csehszlovák Topolcsány együttesével már több éve tart a® egriek sportbaráti kapcsolata. A magyar Op I-es mezőnyt a BVSC és a Szolnok .képviseld, s természetesen játszik a tornán az Eger SE is. A részletes program a következő. Augusztus 10., péntekj Ünnepélyes megnyitó 15,30, Topolcsány—Mladost Zágráb 16, BVSC—Szolnok 17, Kuvait—Eger SE 18 órától. Augusztus 11., szombatj Topolcsány—BVSC 9, Kuvait —Zágráb 10, Eger—Szolnok 11, BVSC—Zágráb 16, Ku- vadt—Szolnok 17, Topolcsány —Eger 18 órától. Augusztus 12., vasárnap: Topolcsány—Kuvait 9, Zágráb—Szolnok 10, BVSC— Eger 11, Topolcsány—Szolnok 15, Kuvait—BVSC 16, Eger—Zágráb 17, ünnepélyes eredményhirdetés 18,15 órától. Innen-onnan A szeptember 26-i bécsi Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban az IBUSZ sportutazási irodája háromnapos utat szervez társasgépkocsival az osztrák fővárosba. A szeptember 25—27-i út részvételi díja 2 300 forint. Jelentkezni 1000 forint előleggel, az IBUSZ November 7. tér 3. sz. alatti irodáján lehet. ★ A MAVOSZ Heves megyei válogatott koronglövő csapata (Godó Ferenc, Rónaszéki Sándor. Tóth Sándor, ifj. Polcnyi György), Szolnokon a 9 megye részvételével megrendezett versenyen bizonyult a legjobbnak. Egyéniben szintén Heves megyei siker született, a versenyt Rónaszéki Sándor nyerte. ★ Augusztus 26-án Verpelé- ten rendezik meg a falusi daLgozók spautakiádja egri járási döntőjét atlétika, kézilabda, röplabda és kispályás labdarúgás sportágban. A nevezéseket augpsztus 15-ig kell eljuttatni az egri járási sportfelügyelőség címére (3301. Eger, Beloiannisz u. 1-3.) ★ Hatvanban az atlétikai területi serdülő „B” összetett bajnokságban a következő Heves megyei fiatalok értek el dobogós helyezést. 1986-os születésű fiúk, „A”-vá!tozat: 2. Daragó. (Eger) 1231 ponttal. „C”-változat: 1. Gallo- vits László (Eger)' 1205. Csapatban: 3. Gyöngyösi - 1 (Váraljai, Váradi. Bornál Orosz) 2906. Az 1965-ös szí - letésű fiúk csapatversenyeben 3. Eger SE (Tamás, Tő- si, Tóth, Önodi) 5485 ponttal. Leány „C”-változat: 1. Fehér Judit (GYSE) 2213, 3. Tóth Tímea (GYSE) 1824. Cs;romban : 3. Gyöngyösi SE (Pr- rajdi, Mári.ási, Fehér, Tóth) 8029 ponttal. ★ Augusztus 18. és 20. közölt Egerben a népkerti automata tekepályán rendezik meg a hagyományos Alkotmány Kupa tekecsapatversenyt külön NB-s bajnokságban, illetve városi bajnokságban szereplő csapatok részvételével, A nevezéseket augusztus 13- ig a megyei tekeszovetség címére kell eljpttatni (3309. Eger, Kossuth L. n. 9.) Virágh Tibor „Számolgatás helyett megalapozott munkát!" Az évadnyitó labdarúgó-értekezletről Megyei labdarúgó-bajnokság Az őszi nyitányra készülnek csapataink A hevesi járási labdarúgó-bajnokság sorsolása