Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)

1979-08-09 / 185. szám

Túrák- lóháton Az Enyingi Altatni Gazdaság tihanyi lovasiskoláját több száz turista keresi fel a nyá­ri hónapokban. A kezdő lo­vaglók tanítása mellett a nyeregben már biztosan ülő turisták számára naponta többször szerveznek túrákat a Tihanyi-félsziget legszebb ‘újaira. Balra: a túra résztvevői. Lent: „lőerők találkozása” a lovasiskola udvarán (MTI fotó — Rózsás Sándor felvételei — KS) Hogyan állapítják meg a táppénz összegét? A táppénz napi összegét a kereset napi átlagából szá­mítják ki, ezt pedig a kere­sőképtelenség első napját megelőző, úgynevezett irány­adó időszaknak a kereseti adatai alapján állapítják meg. Az irányadó időszak: a keresőképtelenség első napját megelőző naptári év első napjától az utolsó nap­jáig terjedő időszak. Lehetséges, hogy a bizto­sított a keresőképtelenség első napját megelőző naptá­ri évben egyetlen napot sem dolgozott, mert új munka- vállaló volt, katonai szolgá­latot teljesített, vagy gyer­mekgondozási szabadságon volt. Ilyen esetben az irány­adó időszak a keresőképte­lenség bekövetkezését a köz­vetlenül megelőző naptári (bérfizetési) hónap utolsó napjáig terjedő időszak. Ha a biztosított az eddig emlí­tett időszakban sem végzett munkát, az irányadó időszak a keresőképtelenség bekö­vetkezésének hónapjában a hónap első napjától a kere­sőképtelenség -első napjáig eltelt időszak. A napi átlagkereset kiszámítása A táppénz alapjául szol­gáló napi átlagkeresetnek a kiszámításához — a prémi­um, a jutalék, az év végi részesedés és a jutalom na­pi átlaga nélkül — azt a keresetet kell figyelembe venni, amely a biztosítottnak az irányadó időszakban vég­zett munkájáért járt, füg­getlenül attól, hogy azt eset­leg később fizették ki a dol­gozónak Prémiumként és ju­talékként azt az összeget kell figyelembe venni, amelyet ezen a címen az irányadó időszakban fizettek ki, füg­getlenül attól, hogy a pré­mium, illetőleg a jutalék mely időszakban végzett munkáért jár. Év végi részesedésként és jutalékként — változatlanul — azt az összeget kell fi­gyelembe venni, amelyet ezen a címen keresőképte­lenség első napját megelőző naptári évben fizettek ki. Ha az irányadó időszakban a biztosítottnak csak pré­miumot, jutalékot, év végi részesedést és jutalmat fi­zettek, ki, ezek alapján táp­pénzt megállapítani nem le­het. Az ilyen címen kifize­tett kereset, vagy kereset­részek csak akkor vehetők számításba, ha alapkeresete is volt a dolgozónak. Ez alól egy kivétel van, az alapke­reset jellegű tiszta jutalékos bér. Ha a biztosított 1979. már­cius 1-től keresőképtelen, a közvetlen megelőző naptári évben, 1978-ban és azt meg­előzően is ugyanannál a munkáltatónál dolgozott, ahol a keresőképtelensége bekövetkezett, a kereset na­pi átlagának megállapításá­hoz az 1978. év az irány­adó Ez alatt a biztosítottnak havi 4000 forint munkadíj járt éves szinten, tehát 48 000 forint munkabért kapott. Ezenkívül az 1977 decembe­rében végzett munkájáért 1978. január hónapban 1000 f Ari nJr Ireno+t ugyancsak kifizették 1978- ban 1000 forint év végi ré­szesedést, a kereset napi át­lagát 48 OOO-l-lOOO-t-lOOO fo­rint figyelembevételével kell megállapítani. Az irányadó időszakra fi­gyelembe vehető kereset és az osztószám hányadosa ad­ja a napi átlagkeresetet, s ennek 65, illetőleg 75 száza­léka a napi táppénz összege. Ha ötnapos a munkehét Eltérő szabály vonatkozik arra a biztosítottra, aki a ke­resőképtelenségkor reá ér­vényes munkarend szerint a heti munkaidőt rendszeresen, tehát minden naptári héten 6 napnál kevesebb munka­nap alatt köteles ledolgozni, pl. 5 napos munkahétben dolgozik. Ilyenkor kiszámí­tott napi átlagkeresetet meg kell szorozni hattal és a szorzatot el kell osztani 5 napos munkahét esetén öt­tel. Az így kiszámított ösz- szeg, a napi átlag. Minden más esetben (ha kétheten­ként' jár szabadnap, ha a ke­resőképtelenség a biztosítás megszűnése után következett be) a napi átlagkeresetet az átlagos szabályok szerint kell kiszámítani. Például, ha a biztosított a keresőképtelen­ség bekövetkezésének naptá­ri hetében olyan munka­rendben dolgozik, hogy min­den második héten a szabad szombatos és a szabad szom­bat a betegség bekövetkezé­sének hetére esik, akkor az átlagkeresetét a 6 napos munkarendben dolgozókra irányadó szabályok ' szerint kell kiszámítani, s a táp­pénz a heti pihenőnapok ki­vételével 6 munkanapra jár. Az év végi részesedés és a jutalom napi átlagát az egyéb keresetektől eltérően mindig külön kell megálla­pítani. Ha a biztosított 1979 feb­ruár 1-től keresőképtelen, ezen a héten munkarend szerint 6 munkanapot dolgo­zott. a megelőző évben év végi részesedés és jutalom címén 2000 forintot vett fel, akkor a 2000 forintot el kell osztani az 1979. év összes napjainak, 365-nek a vasár­napokkal (52) csökkentett számával, az osztószám te­hát 313. Ha a biztosított 5 napon át köteles munkát végezni, mert szombaton nem dolgo­zik, akkor a 2000 forintot el kell osztani 365 napnak a pihenőnapokkal, vasárna­pokkal (52) és a szombati napokkal (53) csökkentett számával az osztószám tehát 260. Megemlítjük, hogy év végi részesedésre és jutalomra csak akkor jár táppénz, ha a keresőképtelenség megsza­kítás nélkül 30 napnál hosz- szabb ideig tart, ilyenkor a jutalomra a keresőképtelen­ség első napjától, az év végi részesedésre pelig a kereső- képtelenség 31. napjától jár a beteg részére táppénz. Ez érvényes az évenként egy alkalommal fizetett munka­helyi, illetőleg munkaköri pótlékra és a pénzügymi­niszter által meghatározott egyéb keret terhére fizetett díjazásra is. Gv. Gül ~ HEVES MEGYEI GYERMEK- ÉS IFJÜSAGVÉDÖ INTÉZET FELVÉTELRE KERES takarítónőt, konyhai főzőnőt. Jelentkezés munkaidőben Eger, Kertész út 100. sz. alatt. Budapesten do gozó építészmérnök Eger, vagy környékére ál­lást változtatna. Vá­laszokat ,,30 év gya­korlat” jeligére a Magyar Hirdető He­ves megyei köz­pontjába. _____________ K ét 14 hónap alaiti kisgvermekem mellé segítséget keresek, félnapos elfoglalt­sággal. ..Tekla” jel­igére a Magyar Hir­dető Heves megyei központjába. Bútorok készítését, átalakítását és javí­tását vállalom, ifi. Tihaméri Imre bű­torasztalos mester, Eger, Szépasszony- völgv út 13. Kádármunkákat és bérfűrészelést válla- lók. Fodor, kádár, Eger, Kertész út 86. Belvárosi társ&sház- épitéshez társakat keresünk, beköltöz­hető 15)80. év vége. Érdeklődni Eger. te­lefon 14-852, egész- nap. __________________ 1 szoba-összkomfor­tos, OTP-öröklakás garázzsal, vagy anél­kül eladó. Eger, Cifrakapu 152. 11/10. 2 szobás, OTP­öröklakás a Csebok- száriban kp + OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni Eger, te­lefon : 15-414._________ O storoson kertes családi ház eladó. Egri út 72. sz. alatt. Érdeklődni minden­nap^__________________ E ger, Kazinczy u. 4. számú egyszobás családi ház 300 négyszögöles kerttel azonnali -beköltözés­sel eladó. Érdeklőd­ni Tolcsvai Sándor- né. Budapest VIII., Szilágyi u. 4. Tele­fon: 332-180, este 20 órától. ________________ 2 és 12 szoba-össz- komfortos ház 400 n.-öles telekkel el­adó. Parádsasvár, Ságvári út 16._______ A lbérleti lakást, vagy lakrészt kere­sek hosszabb idő­tartamra. Ajánlato­kat ..Augusztus 15.” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i köz­pontjába. ZE írsz., 4 éves La­da 1300-as személy- gépkocsi eladó. Eger, Pacsirta út 11. 1979. augusztus 5-én elveszett a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat 174. Postakocsi Italbolt, Bélapátfalva bélyegzője és a 76 501—77 000-ig 7501—7900-ig ellenőrző bélyege. A fent nevezett bélyegző és ellenőrző bélyegek 1979. augusztus 6-tól érvénytelenek. Gyöngyös, Mikes u. 15. alatt egy házrész beköltözhetően el­adó. Érdeklődni ugyanott._____________ H ázhely alappal el­adó. Érdeklődni Hatvan. Vak Boty- tyán út 10. Lőrinci, Vasvári u. 8. sz. alatti ház el­adó, 365 n.-öl, szoba­konyha, spajz, 30 m melléképület, 13 m előtte kihagyva. Ér­deklődni Vasvári u. 11. alatt. Raj-Gaz, GV írsz., műszaki vizsga előtt eladó. Érdeklődni az esti órákban. Fe’né- met, Hámán Kató út 22. sz. Mercedes 220-as el­adó, va<gy lakóko­csira cserélhető. Cím: Gyöngyös, Do­novár u. 34. Kiss Benedek. IC-s írsz. 1300-as Volkswagen felújí­tott állapotban el­adó. Eger, Alkot­mány út 1. Divat­áru. 10,100-as kötőgép eladó. Érdeklődni Eger 12-654-cs tele­fonom ________ U j hidrofor és für­dőszoba vízmelegítő kályha eladó. Ér­deklődni Gyöngyös­halász, Kassai u. 11. Du. J7 órától._______ S zínes szovjet tele­vízió készülék, .új, modul rendszerű .el­adó. Érdeklődni 17— 20 óra között 16-470 telefonon.________ J ótállásos Bió-Hajdú szuperautomata mo­sógép eladó. Gyön­gyös, Április 4. u. 22. 4. e. 1. ____ N agy, egyes ló, 200 q első osztályú ta­karmány eladó. Bak Károly. Szilvásvá­rad, Akácfa út 2. Egy db 4 éves 7 hó­napos vemhes tehén eladó. Linter Antal. Kerecsend. Fő út 03. szám alatt. 4 éves törzskönyve­zett németjuhász kankutyám olcsón eladó. Érdeklődni Eger. Kodály Z. út 6. IX/3. 500 literes hordó, szüretelőkád, Tra- b an t-motor alkat­részként eladó. Ér­deklődni délutáni órákban, Hatvan. Sallai út 55. Megvételre kínálok másféléves kanca­csikókat és öt év­nél idősebb kanca­lovakat. Érdeklődni Jás-zágó-tanya 235. 50 család NB-méh eladó. Sótér Kálmán, Szilaspogony, Rá­kóczi út 64. Olasz gyártmányú iker babakocsi, egy­más mögötti ülések­kel. jó állapotban eladó. Kontra, Kis­köre. Béke u. 2/a. Rövid zongora sür­gősen eladó. Cím: Eger, Márka esz­presszó. Du. 16-21- ig. Kedd. szerda ki­vételével. A hét minden napián nyitva tart a gyöngyösi 4 BARKÁCSBOLT és -MŰHELY BARKÄCSBOLT: hétfőtől péntekig 8—12-ig, 14—18-ig, szombaton 8—13-ig; MŰHELY: hétfőtől péntekig 14—18-ig, szombaton 8—13-ig. SZAKÜZLETÜNKBEN NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK: TAPÉTÁK és TAPÉTÁZÁSI KELLÉKEK, barkácsoláshoz szükséges FA és VAS alapanyagok, szerszámok, eszközök, műszaki, vegyi, háztartási cikkek. MŰHELYÜNKBEN RENDELKEZÉSRE ÁLLNAK: gyalupad, összeállítóasztal, villamos kézi fúrógép, faanyagok megmunkálásához szükséges szerszámok. oo-oooooooooooooo-o ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo oooooooooooooooooooooooooooo-oooooooooooooooooooooooooooooooo Szerszámok és eszközök a helyszínen kölcsönözhetők! Gyakorlati szaktanácsadás ! A csebokszári városrész cs az egri piac területére totó-lottó szclvcnyárusiló- kat keresünk. Országos Takarékpénztár Heves megyei Igazgatósága A HO Sí MINH TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA kémiai tanszéke szeptember 1. belépéssel LABOR ANSI ÁLLÁST HIRDET férfi pályázók részére.' A megfelelő kémiai képzettséggel rendelkezők a főiskola személyügyi hivatalában jelentkezhet­nek a délelőtti órákban. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­nak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen kisfiúnk FARKAS ATTILA temetésén részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents