Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
A szép mellű Juliska A minap a h*-i üzemben egy teljes óra elveszett. Az elveszett órát hiába is keresnék már, merthogy az idő a filozófusok és a fizikusok szerint visszafordíthatatlan. Ezzél csak a történészek és a reakciósok nem értenék egyet, pedig közöttük ilyetén párhuzamot is vonni botorság lenne. Hogy a szép mellű Juliska mennyiben felelős az elveszett óráért, az lentebb kiderül majd, ám felelőssége kétségtelen, mégha vétlensége akár bizonyítottnak is tekinthető. Ama szellemes és bölcs filozófus, a francia Pascal tűnődött azon egyik aforizmájában: vajh, mi történt volna, ha Kleopátrának hosszabb az orra. Belésze- ret-e Antonius? E pascali kérdést némileg aktualizálva: vajh, ha Juliska mellei nem olyan szépek, elvész-e az a bizonyos hiányzó óra... Az üzem vezetője gyérülő haját tépi. Sokát cigarettázik megint, pedig már leszokott néhányszor róla — mi az, hogy leszokni? Nem nagy dolog! De én vissza is merek rá szokni, mondja, és fuldokolva köhög —•*, olyan hangulatban van, hogy a napfényt Is szidja, miért olyan világos... — ...ég nem értik meg, hogy az első tíz perc a lényeg. Az első tíz perc — fejtegeti az üzemszervezésről vallott és titkosnak egyáltalán nem tartott felfogását. — De hiszen egy órát keresel, teljes hatvan percet.. — Csakhogy az az ötven az első tíz percben gyökeredzik. Ott a dolgok nyitja! ...és hogy a dolgok mai napra rendelt nyitjára, valamint Juliska szép mellére fény derüljön, azért kell elmondani ezt a kis semmi történetetftamelynek voltaképpen csattanója sincs, csak tanulságaftöbbek között az például, hogy az üzemszervezés nem mindig a hálózati diagramok függvénye. Mért hogy ezek a diagramok, legyenek bármilyen precízek, egy lényeges összefüggést képtelenek kimutatni: az emberi viszonyokat. Az anyagfelhordó szapora mozdulatokkal rakja meg a targoncát a raktárban, fele részén — nevezzük így — az X/l-es, fele részben az X/2-es alkatrésszel, mert reggel hat órakor két szalag is indul új termékkel, pontosabban a két új termékkel. 5,50. A targonca megérkezik az egyik szalag elejére, a targoncás lelép a „vezérállásról”, barátságosan odakacsint a szalag mögött már ott álldogáló nők minden korosztályára, s már nyúlna is az alkatrészért, az X/l-ért, amikor Juliska lehajol valamiért. Istenem, nyár van, meleg van, a ruha könnyű, semmi más nincs alatta, mint csak Juliska szépségesen ingerlő bőre, két szép körtemelle, amelyek — akik inkább! — kíváncsian kandikáltak ki a ruhavágásból: milyen is a férfivilág a környéken. A targoncás nagyot nyel, de keze azért mozdul, tétován, simítva inkább, mint markolva, és markolva inkább, mint simítva, de ki tehet róla, ha a szem mással van el- ' foglalva, mint a kéz ellenőrzésével. 5,55. A targoncás; lohol a másik szalaghoz, az X/2 alkatrésszel. De ójaj!! Juliska szép és kandi mellét csodálva összekeverte a! szalag alkatrészeit: az egyiket oda helyett ide, és viszont1 a másikat. 6,01 órakor még mind a két szalag állt, emiatt mind a két szalagnál káromkodnak. De 6,10-re a művezető gyors intézkedése, hatásos káromkodása nyomón a kicserélt alkatrészekkel megindulhatott a termelés. Mindössze tíz perc ment veszendőbe. — Tévedsz. Egy teljes óra ment el. Mire az emberek ! és a szalag belezökkent a munka tempójába, mire meg- ; vitatták, hogy mi is történt, és miért történhetett, gya- ; korlatilag egy óra kárbaveszett. A két szalagnál ez ke- ! reken kétszázezer forint. Mondjanak nekem a világon ! olyan női melleket, amelyek ilyen kimutathatóan és eny- ; nyit érnek. Ennek a Juliskának nem a szalag mellett j kellett volna állnia, hanem a tokiói szépségversenyen. < Ha kiküldőm, megúszom 50 ezer forintból, még marad < tiszta haszon százötvenezer... — álmodozott a műhely í vezetője és nagyot kortyolt a megmelegedett sörből. — .. .és öregem, Juliska mellét nem oktatják se az í egyetemen, se a vezetőképzőn. Sehol... — tette hozzá, és ? megelégedetten, hogy jól kidühönghette magát, eloltotta S a cigarettát, búcsúzott, és indult hazafelé. Hálózati dia- ) gramot tervezni a még újabb termékre, amely egy hó- < nap múlva indul a szalagon. Hpgy Juliska szép mellei í bekerülnek-e, vagy sem a diagramba, azt én meg nem > mondom. Azt azonban már igen, hogy a beszélgetés, a \ kis történet nehogy tanulság nélkül maradjon: a gépek < mellett emberek dolgoznak. És nemcsak a gépekkel, de S az emberekkel is sok minden történik. Csakhogy az em- > berekre — szerintem — precíz hálózati diagramot alig- < ha lehet készíteni. A precíz ellenőrzésre azonban annál \ inkább! < És még egy tanulság, legalábbis a számomra: nem lett volna rossz eg.v kis nyári munkát vállalnom ama bi- ? zonyos szalag mellett. Hátha én is összekeverném az < X I-et, az X'2-vel. Egy csodás percnyi pillantásért jó- ! magam is elherdálnék egy állami hatvan percet. Mert- S hogy és is „emberi tényező" vagyok. 5 \ Miért? Tizenhét éves forma sihe- derlány lehetett Váradi Anna, amikor megismertem. Ragyogó fekete szemében annyi elevenség és bizalom volt, hogy két más embert is elláthatott volna ebből a sors. Lelkében meg csodálatos vágyak bontottak szárnyat, hogy majd ő, talán neki sikerül megváltania kicsiny világát. Csinos kislány. Sokszor elgyönyörködtem mór ham1- vas barna arcában, éjfekete hajában. Néha tréfálkozom vele: Annuska, elviszem és bemutatom, mint iraki diáklányt. Maga nem szólal meg magyarul, s mindenki el lesz bűvölve. Csak kesernyésen mosolyog. Annuska cigánylány. Nem a távoli országok szülötte, csak innen jött, DormándróL, és a saját hazájában, ugye nagyon nehéz a prófétaság. Ismeretségünk tulajdonképpen beszélgetések végtelen sorozata. Hangvétele kezdetben még optimista volt Ügy jött a városba, hogy meghódítja a világot. Mint később kiderült, kellett is ez a két emberre méretezett hit, mert alaposan megnyirbálták. Arról beszélt, ő majd bizonyít. Bizonyítja, hogy fajtája nem kevesebbet érő. Kezdetben sikerült. Még dédelgették is, ő volt az a bizonyos százalék, — a minta ... És a lehetőség a kirakatban, hogy lám, nálunk mindenki előtt szabad az út! Csak később ütközött bele a láthatatlan falba, melyet évszázadok szokásai, ítélkezései, előítéletei emeltek. De hát akkor még minden szép volt körülötte. Egymás után tette le vizsgáit a gimnáziumban, s közben dolgozott a MEDOSZ- nál. Az érettségi után jelentkezett népművelés— könyvtár szakra, főiskolára. Sikerült. Segítő kezek egyengették az útját. Népművelő akart . lenni, ars poeticájaként fogadta meg József Attila szavait: ,,Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani!!. Aztán kezébe adták a diplomát. Ragyogott, amikor újságolta. Annuska élete legboldogabb pillanata, s élete eddigi legnagyobb csalódása a diplomához fűződik. Egykettőre kiderült, nem tartanak rá igényt új pályáján. Még azok sem, akik tanulni elküldték! Megalázó kilincselések hónapjait élte, ma sem tud rá keserűség nélkül visszagondolni. Ajánlásokban ugyan nem volt egészen szűkében, csak éppen amit ajánlottak, azt nem fogadhatta el. Még azzal is találkozott, hogy a művelődési házban (vidéken volt), ahol tegnap elutasították, hogy nincs státusz, másnap felvettek képesítés nélkülit. Keserűen fakadt ki akkor: Nem kellek, mert cigány vagyok! De ha cigány vagyok, hát mint cigány akarom bebizonyítani, nem érek kevesebbet, nem tudok kevesebbet. A bőrömből nem bújhatok ki, de nem is akarok! Törvényszerű, hogy az ember elóbb-utóbb csak eléri, amit akar, amit nagyon akar. És Annuska nagyon tudott akarni... Állást kapott végül is a Megyei Művelődési Központban — véle lehetőséget, hogy taníthassa az embereket a betű szépségének ismeretére, hogy lehet és érdemes más módon élni. A közművelődés kis katonája lett, járja az üzemeket, s időnként apró kis sikereket rakhat már útitarisznyájába, amellyel végig vándorolja az életét az ember. Szót akar érteni mindenkivel, köztük a cigányokkal. — Milyen hosszú az út a cigánytelepektől a diplomáig? — faggatom. — Nagyon hosszú! A nyáron két hétig cigánygyerekeké volt a hatvani ifjúsági tábor. A megye különböző részeiből jöttek el gyerekek, különböző szinten élő családokból. Korra is eltértek egymástól, és különböztek abban is, hogy más és más igényekkel jöttek. Volt közöttük, aki mór a középiskolába, vagy a szakmunkásképzőbe készült. Volt, aki a tábor idejét látott először gyárat. De volt, akit el sem engedtek a szülők, mert elvadítják majd tőlük a gyereket. — Ezen kellene elsősorban változtatni már. A szülök életfelfogásán — magyarázza töprengve. Keresi maga is a módszert, amely oldaná a cigánycsaládoknak az átlagtól annyira eltérő felfogását. — A család. Minden ott kezdődik. És ott fut zátonyra sokszor a legjobb szándék is. — S hogy megért- sém, saját családjáról mesél. — Nálunk apukám, de különösen anyukám volt nagyon rajta, hogy tanuljunk. Akkor még kint laktunk a cigánjitelepen, parányi szoba-konyhában, nyolcán, gyerekek. Mégis olyan tisztaság volt nálunk, hogy no... És könyv. Könyvek. Anyukám a kisebbeket a hátán hordta ki a telepről, hogy ne menjünk nyakig sárosán az iskolába. Nekünk tanulni kellett. Olyat, hogy valaki ne menjen naponta iskolába, anyánk még hallani sem tudott. Legalábbis szakmunkás lett a gyerekekből, abból, aki nem akart továbbtanulni. De van katonatiszt és könyvelő is közöttünk. Volt valami hajtóerő a mi családunkban, hogy nem lehet. nem szabad megállni. Többre jutni, mindegyikünk ezt akarta, de nem úgy, hogy közben ezzel megtagadjuk, honnan is jöttünk... A közművelődési táborban faggatom a gyerekeket, ki mi akarna lenni. Ápolónő, virágkertész, gépíró, sorolják a kislányok. A fiúk az üzemlátogatás élménye alatt állnak még. óhajuk legalábbis a szakmunkás-bizonyítvány. Egy lépéssel előbbre menne mind, — ha hagvnák. Mert kibukik belőlük őszintén a panasz: Akármit csinálunk is mi, cigányok maradunk! — Tudjátok-e, hogy a cigányoknak van ősi kultúrájuk, táncaik, dalaik? W' Ismereteik meglehetősen hézagosak. Nem érzik, nem tudják, hogy van, amire ők is büszkék lehetnének. Sorolják ugyan, hogy találkoztak ciganológussal, de van, aki először hallott anyanyelvén szavakat. Csak tétován sorolják, mit is hallottak. — Ez a dolog nehezebb része, — tűnődik Annuska. — Van tartás a cigányokban, de valami mindig visz- szahúzza őket. Az évszázados szokások rendszere, a végtelen szabadság, amely nem tűr kötöttséget, még valahol ott él a lelkek mélyén. S nehéz megértetni az én népemmel, hogy ezek a szokások nem vágnak egybe a mai élettel. Itt van például a családszeretet.. Igaz, hogy alig látni szociális ott-' honokban öreg cigányokat, mert ha egyetlen szelet kenyere van is, a cigány nem engedi az öregjét. De ahogy a gyerekekhez kötődik, az már visszájára fordított szeretet. Ott vannak azok a gyerekek, akiket túlzott ragaszkodással még ide, a táborba sem engedtek el. Hogy ki ne szakadjon a családból. Még két hétre sem! Még tanulni sem! Ezt nehéz áttörni, megértetni, hogy nem elveszejteni hoznánk ide a cigánygyerekeket ... j — Nehéz a cigány értelmiségi sorsa? Annuska elgondolkodva néz rám. — Hogy nehéz-e? Nagyon. A cigány értelmiségit valahogy úgy tekintik a többiek..., hogy is mondjam, hogy érthető legyen a hasonlat? .... Régen a cselédsorból tanítóvá urasodott. gyerek sorsa lehetett ilyen. Fajtája attól félt, megtagadja őket, vissza sem néz rájuk, ezért nem kellet nekik. Az urak meg azért nem fogadták be, mert hát nem volt közéjük való. Valami ehhez hasonlót érezhet az ember. A maga fajtája bizalmatlan lett, a „magyar” értelmiségiek nehezen fogadják be az embert. Még a pórválasztást is valami ilyen határozza meg. Lebegnek hát, mint ama Mohamed legendás koporsója az ég és föld között. És az ellentét feloldhatatlannak tűnik ... A cigány értelmiséginek küldetése van. Annuska ezt vallja. Nem elég egyedül kitörnie. Húznia kell magával a többieket is. Sokszor akaratuk, hajlamuk ellenére, mert ami van, és ahogyan, az úgy már tarthatatlan. És végtelen párbeszédünk visz- szakanyarodik a sokat boncolgatott témához, hogy a változás valahol ott kezdődik, a cigányok akkor emelkedhetnek az emberiség létráján, ha megbarátkoznak, életfelfogásuktól, törzsi szokásaiktól távolabb eső dolgokkal is. De mindezt úgy, hogy azért megmaradjon az öregek, a gyerekek szerete- te. Különösen az utóbbiak okos szeretete. Amely nem félti őket kollégiumoktól, a táboroktól, egyszóval az „idegen” benyomásoktól. Egy szomorú statisztika az egri Finomszerelvénygyár- ból, — de lehetne bármely más üzemből —: a 30 éven aluli, nyolc általános iskolát el nern végzők mintegy kilencven százaléka cigány- fiatal. Ezen változtatni mind a két fél számára feladat. Hogy ez mennyire nehéz? Annuska sajnos sok példát tud rá. A közművelődési tábort is. Emberi tartást adni itt a gyerekeknek, ez volt a cél. Megmutatni, merre vihet az útjuk, elvinni őket a gyárakba, a gépekkel ismerkedni. S jó szóval okítani őket a betű szeretetére, elérni, hogy a gyerekek már a két hét múltán is igényekkel menjenek haza. A 40 gyerek valóban óriási tartalékokkal ment haza. De aki nem jött el? Akik el sem jöhettek, mert véges s tábor létszáma? S voltak, akik eme partról kérdőjelezték meg: kell egyáltalán az ilyen tábor? \ Váradi Marika halmajug- rai kis cigány lány. Kérdem: mi szeretnél lenni, ha megnősz? — Olyan, mint az Annuska. Kérdem Annuskától, mit szól ehhez. — Jólesett — mondja. Már ez önmagában is megérné, ha ez az egyetlen gyerek tanulni akar utána. Mert kilépni abból a sorból, önmagában az is szép. De hozni magával másokat is, ez az élet teljesebbé válása. Így vallja ő is: dolgozni másokért. — Nem könnyű —, mondja szomorkásán. Nem köny- nyű bizonyítani egy életen át. hogy csakugyan olyan vagyok, mint a többi ember. És miért kell nekem és azoknak, akik velem együtt jönnek, mindig és újra csak bizonyítani? Miért? 4 Deák Rózsi j
