Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)

1979-08-28 / 200. szám

I I KÉPERNYŐ ELŐTT Színház a tévében, tévé a színházban MELYIK A JOBB? Szín. ház a tévében: televíziós já­ték, tévédráma, tévékomé­dia, tévéopera, -operett: tévé a színházban: képmag­nóra rögzíteni előadást és adott időpontban, egy az egyben, konzervműsorként sugározni azt? Melyik a jobb? A kérdést, nem először és nem útdíjára, most is egy színházi közvetítés fo­galmaztatta újra e sorok író­jával, akinek alkalma volt évekkel ezelőtt még kritikát is írni a Hongkongi paróká­ról, mint színházi produkció­ról Egerben, s akinek alkal­ma volt — ha más színész­együttessel is — újból meg­nézni a komédiát, most mint televíziós műsort. És ím megint írhatna er­ről a komédiáról kritikát, mármint a tévében közvetí­tett színházi előadásról. De nem teszi: e sorok írója a színházi közvetítés méltatá­sa. a színházi játék és a közvetítés, mint az alkotói tevékenység egyfajta speci­fikumának értékelése helyett inkább másra vállalkozik, mint kritikát ír. Többre is, kevesebbre is. Választ adni próbál a feltett kérdésre, mely kérdést nem e cikk író­ja tette fel pusztán csak azért, hogy legyen mire vá­laszolnia, hanem mert fel­tették már sokan mások, sok ízben is. A válasz könnyű és bonyolult is egyben. Könnyű, mert el lehetne intézni az egészet azzal — s ez már válasznak is beillene —, hogy egyáltalán a kérdés feltevése hamis, mesterséges, oktalanul szembeállító. De bonyolult is, mert hát melyik lenne mégis a jobb? Alapvetően természetesen a színház a tévében, elsősor­ban az lenne jó és egyedül üdvözítő út, az, ha a televí­zió „nyelvén” készülnének eredendően a színházi pro­dukciók, a kamerák eié és nem a látható, hallható kö-. zönség előtt, sok premier plánt fényképezve és kevés széles, harsány gesztust pél­dául. Ám a televízió nem­csak a művészet egy újfajta ága, nemcsak új műfaj a művészetek örökké változó, gazdagodó palettáján, hanenv a hírközlés, a tájékoztatás területén is új „műfajt” je­lent. Nemcsak katarziskel­tésre kell — illene! — tö­rekednie a kulturált, a mű­vészeti műsoraiban, de a katartikus élmény mellett a tájékozódás és a tájékozott­ság élményét is nyújtani kell. S ha az lehetséges is, sőt biztos, hogy a valamit- tudás, a valamiről való ér­tesülés élménye nem is ve­tekedhet a torkot-szívet szo­rongató művészi élménnyel, az is kétségtelen, hogy sem­mivel sem alábbvaló. Csak más. S EZT A „MAS”-T szol­gálnia, ezzel a „más”-sal i s szolgálni, ső szolgáltatnia, ez a televízió egyik kötelessé­ge. Ha egy színházi közvetí­tés, mint közvetítés is igé­nyes, darab-értő, elmélyült alkotómunka, akkor akár ar­ra is képes, hogy a színház, a valódi színház, az embert felöltöztető, a közösség sorai közé ültető színház élményé­ről is tudósítson. Nem pri­mőr módon persze, nem az E hónapban a Halló, itt Balaton! című vidám köny- nyűzenei műsorral zárul a rendezvénysorozat. A közreműködők névsora is előlegezi már a könnyű, nyári szórakozást a gyön­gyösieknek. így ellátogat a két neves humorista, Mikes György és Somogyi Pál, fel­lép Sárosi Katalin és Payer élő ember előttem való ne­mes viaskodását, a megfor­málandó hős és történet ala­kulását és alakítását illetően, de másodlagosan is, a kép­ernyőn is megértetve és éreztetve e viaskodás nagy- szerűségét. A jó színházi közvetítés — hogy olcsó köz­hellyel éljek, dehát a köz­helyek valahol mindig igaz­ságmagot hordoznak —, nos a jó színházi közvetítés töb­bet ér, mint egy rossz tévé­játék: a művészi élmény szempontjából is, a szórako­zás miatt és nem utolsósor­ban a már említett tájékoz­tatás okán is. KÖZBEVETÖLEG, vagy hogy inkább befejezőleg: a Hongkongi parókáról: a té­vé helyén volt a színházban, „jól láttak” a kamerák, nem egyszerűen lefényképezték a színpadon történteket, hogy csak tájékoztassanak, de megpróbáltak hozzáadni, hangsúlyozni, benfentesként a figyelmet el-, és ráterelni a játék nüanszaira is. Így aztán ez a komédiának aposztrofált kemény szatíra kellemes szórakozás és — nem restellem leírni a szót — tanulságos színházi este volt, — a tévében. András táncdalénekesek, Bontovits Kati dzsesszénekes. A kísérő zenéről az Apostol együttes gondoskodik, a mű­sorvezető pedig a rádió ri­portere Szilágyi János. A szabadtéri színpadbeli előadásra szerdán este 7 órai kezdettel kerül sor, rossz jdő esetén pedig pén­teken ugyané időpontban. Gyurkó Géza Zenei nyár Gyöngyösön WfSCfG abpao . HULLJATOK.. •VIRÁGOS FEJEK: Parasztos szalmakalapom viccesen félrecsapva, rajta megkopott hímzett szalag, prágai emlék. Vállamon far­merdzseki, Indigo Blue US. Alább farmernadrág, tucat­márka. még alább pamut­zokni, sarkán kidörzsölt, és nem túl kopott teniszcipö. Jobb kezemben táska; jobb karom bikaerős, játszva emelem a dögnehéz pakkot, benne az immár alkalmi kellékekké vált kórházi cu- cokkal. Bal váltam aláhull­va, műtét utáni allűr. Húsz éves vagyok. Elmarad mögöttem a sza­natórium, húsz lépésre, hu­szonötre, ötvenre. százra. Mellemet majd szétrepeszti az öröm, ez a fél éven át oly soványan táplált hatal­mas vadmadár; nem is egy, de száz, száz ketrecbe zárt albatroszom, tengeri vihar­madaram, délköröm északra száműzöttje. Háromszázharmincegy, há- romszázh arm inc kettő, há- romszázharminchárom. bal­ra át; számban összefut a nyál, elfelejtett italok ízére gondolok. Háromszázhar­minchárom lépés, balra át; ám a kocsma szünnapos. 1979. augusztus 28., kedd Vissza, jobbra át, már nem olyan katonás, sőt, henye; bal lábat lendíts előre, egy- kettő-egy, csissz. csossz. Előttem masszív, málló vakolatú tűztorony: háború­ban lerobbantott teteje be­tegszobám ablakából isme­rős, — egy darabka kinti világ, a szabadság szimbólu­ma. Most bukott vár, Bá­bel maradéka, titkok bör­töne. Alagsorában elesett kis trafik, benne elesett, nap­szítta arcú nénike kötöget és árul napszítta cigarettá­kat. Nyálam megint rakoncát- lankodik; kérek egy doboz Kossuth cigarettát... és zavarba jövök, mert meg­villan bennem doktorom in­tő és óvó szava: Legföljebb valami füstszűröset, abból is legföljebb öt-hat szálat, de legjobb, ha egyet se! A trafikos néni a cigaret­tának szögezi kötőtűjét, mintha át akarná szúrni a paklit. Gyerekkori csínyte­vésre érzek hajlamot —, fölragadnám a paklit, és uc­cu neki, vesd el magad! De ehelyett a kirakatban levő fakó csomagú külföldi ciga­retták egyikére mutatok; abból is kérek egyet. Szá­zassal fizetek, elrakom az amerikás cigarettát sutára sikeredett amerikás mozdu­lattal; fogom a másikat, a magyart, forgatom és sza­golgatom; Kiváló Kossuth, isten veled; visszacsúsztat­tam a polcra, fölmarkolom a visszajáró pénzt és elisz- kolok. Kanyarodik az utca, a sar­kon túl megállók, előkoto­rom az amcsi cigit, ügyet­lenül megbontom. Remeg a kezem, amikor kihúzok egy szálat; számba teszem, meg­gyújtanám, de nincs gyu­fám. Bandukolok kifelé a falu­ból. Fejem mélyen lehajt­va, mégis elkerülhetetlen a találkozás: egy ember jön szemben velem, az utca túl­oldalán,és jó hangosan rám köszön. Megállók, úgy ille­ne, hogy én menjek hozzá; amíg tétovázik, elindul fe­lém. Pár másodpercig hallga­tunk. kínosan, aztán meg­könyörül rajtam: Hát letel- lett.. Igen, hát mégiscsak letel- lett... Kurta és zavart sza­vak; mit mondhatnék ön­nek, tanár úr? Rossz diák vagyok, igen: búcsú nélkül akartam elmenni, faképnél hagyni önt és ezt az átko­zott iskolát; az ön óráiról ezentúl már lógni fogok. De, ugye, egy elégségest azért kiérdemeltem ? Mindenütt kerestem, mon­dom, és rezzenéstelen arcán olvasva tudnom kell: le­vizsgáztam. A szemét né­zem: ő is néz, de tekintete űrt ölel: a helyemet, ahon­nét most kiszakadtam. Nem kell hazudnod, fiam, mond­ja. Nem fogom elfelejteni, motyogom, és megfogom a felém nyújtott kezet, visz- szaszorítok. Féltőén tartja a kezem, mégis olyan a fogá­sa, mint egy pánt; érzem, most szeret is meg gyűlöl is, és nagyon-nagyon irigyel: én elmegyek, ő itt marad, ki tudja meddig. A tanár most fölnéz tanítványára; igen, önnek még eltart egy darabig ez az iskolaév ... De én emlékezni fogok, bizisten, önre és mindenki­re és mindenre. Bár félek attól, amit ön már talán tud... Mert eszembe jut majd egy arc név nélkül, egy név, egy kéz mozdulata, egy történet a hozzátartozó személy nélkül; egy csodá­latos csípő, amely reggelen­te ellibbent az ablakom szögletében! És a nővérek vigyázó léptei éjszaka, és a doktor táskás szeme alja, és a park gyantaillata! Meg a haldoklók rigolyái, és min­denki rigolyái! Eztán sze­retni fogom ezeket az em­bereket; szeretni azokat is, akiket nagyon utáltam itt, mert nagyon kifoírhatatlanok voltak. Bizonyára én is utá­latos és kibírhatatlan vol­tam. de én is csak így tud­tam elviselni ezt a végtelen időt... Szeretni fogom őket, mert csak egyenként talál­kozom velük, gondolatban, és egyenként minden ember nagyon szeretetre méltó ... És lassan ha meg is kopnak bennem az emberek, a sok­ból mégis megmarad né­hány; néhány nemlétező személy, akikbe az egész szanatórium bele lesz sűrít­A Lúdas Matyival kezdik a színházi évadot Egerben Társu'ati ülés Misko'con Véget ért a nyári szünet, ismét benépesült Thália temploma. Igaz, az első munkanapon még a színé­szek és a műszakiak foglal­ták el a nézőtér széksorait, fenn a színpadon pedig az évadnyitó társulati ülés el­nöksége kapott helyet. Vendé­gek is érkeztek a miskolci— egri színház 1979—80-as év­adját megnyitó ülésre: az elnökségben foglaltak helyet Borsod megye valamint Mis­kolc város párt- és állami vezetői, ott volt Tóth Dezső kulturális miniszterhelyet­tes, Heves megyét pedig dr. Sipos István, a megyei párt- bizottság titkára, Kiss Sán­dor, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Búzás Lajos, a megyei tanács osz­tályvezető-helyettese képvi­selte. A vendégeket, valamint a társulat tagjait Kulcsár Im­re, a színházi pártalapszer- vezet titkára köszöntötte, majd Tolnai Ferenc, a Mis­kolci Városi Tanács műve­lődésügyi osztályának veze­tője üdvözölte a társulatot s annak új művészeti vezető­jét Csiszár Imrét. Búzás La­jos, a Heves megyei vezetés jókívánságait tolmácsolta, s elmondotta: arra töreksze­nek, hogy Egerben ne csök­kenjék az előadások száma a színház jelenléte. Ezután az új művészeti vezető mondott beszédet. Az utóbbi években tapasztalha­tó gyökeres színházi válto­zásokról beszélt bevezetőként Csiszár Imre, majd a tár­sulat előtt álló nehéz fel­adatokkal foglalkozott. El­mondotta többek között, hogy a Miskolci Nemzeti Színház sajátos, egyedülálló helyet foglal el az ország színházi életében. Miskolcon az ország második legna­gyobb városát kell ellátnia Szerencsi Éva, a kép jobb oldalán —, aki a József Attila Színháztól szerződött át — színésztársai között. (Fotó: Szántó György) ve, mert ilyen az emlékezet, De önt egyedül fogom meg­őrizni, elkülönítve: nem hagyhatom elkeveredni az emlékek csalárd forgatagá­ban ... Nézem az arcát; és az arc lassan szavakká foszlik; sza­vakká. amiket mondott, pró­féciákká, amiket bűn volna elfeledni; papírfecnivé, ami­re könyvcímeket rótt gyö­nyörűszép betűkkel: Alap­művek, fiam, ha már min­denáron boldogtalan akarsz lenni! Tudom, mivel tartozom, tanár úr. A legfontosabb, hogy a tartozásait ne fe­lejtse el az ember. Sajnálom, ha csak ennyit jegyeztél volna meg, mond­ja, és félrenéz. , Nos, igen, ezek most csak szavak, szavak hófúvásai, a torzszülött agytorzói. Mert még csak futok, menekülök, bújdosok, amikor röpülnöm kellene, szállnom kellene; csak verdesek, sebzett tü­dőm a szárnyam. Űz a fe­jem, a vérem, meg ez a vá­gás a hátamon, a szike éle. Negyven centiméter lövész­gödör, futóárok, immár éle­tem középpontja és vezérfo­nala ... De én valaha erős is voltam, igen, és lassan már arra se merek gondol­ni, hogy én valaha mit akartam; igazságot tenni; uram isten, mit akartam, mit is akartam! Senki sem fog hasra esni előtted, mondja. Nagy tüdő vagy: kibírod, kiállód, elfe­lejted. Most eriggy! Fölemelem lábam mellől az utazótáskát; a táska je­lez, és hátamon a vizesárok, ez az undok vörös barázda visszajelez. Dacból se cse­rélek kezet; igen, illő már beismernem: a világ fittyet hány sebemre, sebeimre. Mert egy seb vagy ezer, kívül, vagy belül — nekem kell közelítenem. Megyek, elhajítom a vic­ces szalmakalapot; eltalálok egy árokparti margarétát —, földre rogy a mezők és vi­rágoskertek királykisasszo­nya. Sebaj! Hulljatok, virá­gos fejek. Ki túlságosan szép ruhát vesz magára, az végül így, a saját fejével fizet. színházi előadásokkal éven­te háromszáz alkalommal, emellett Egerben 170 elő­adást kell tartani, s ötven alkalommal Mezőkövesden, Özdon, Leninvárosban, il­letve Kazincbarcikán kell játszani. Miskolc olyan nagy város — mondotta többek között —, hogy egymagának is több színházra lenne már szüksége, nem beszélve ar­ról, hogy Egerben egy egé­szen más összetételű közön­ség várja a színházat, mint amilyen Miskolcon. — Nincs könnyű dolga annak — folytatta a művé­szeti vezető —, aki minden közönségérdeklődést, igényt bekalkulálva akar műsorter­vet csinálni. Hiszen a közön­ség és a színház közötti vi­szony — mely minden szín­ház meghatározója — más­képp alakulhat Egerben, mint Miskolcon. A színház és a közönség kapcsolatáról szólva a mű- mészeti vezető többek között hangsúlyozta, hogy noha a most induló színházi évadot átmeneti évadnak kell te­kinteni, mégis ki kell hasz­nálni arra, hogy a legszéle­sebb tömegeket nyerje meg a színház a maga számára. Befejezésül bemutatta a színház új tagjait, majd gra­tulált Kulcsár Imre színműu vésznek, aki a közelmúltban nyerte el a Heves megyei Tanács művészeti díját. Felszólalt a társulati ülé-' sen Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes is, aki elöljáróban sok sikert kí­vánt az új művészeti vezető­nek. Elmondotta, hogy te­hetséges, dinamikus színház­alakító személyiségnek is­meri Csiszár Imrét, s a mi­nisztérium bízik az új ve­zetésben. A továbbiakban a társulat előtt álló nehéz fel­adatokról beszélt a kulturá­lis miniszterhelyettes. O O O Noha korábban már hírül adtuk, most emlékeztetjük az olvasót, hogy a miskolci— egri színház új tagjai: Blas- kó Péter, Tímár Éva, Polgár Géza, Szerencsi Éva, Dégi István, Zsolnay Júlia, Kört- vényessy Zsolt, Vajda Már­ta, Galkó Balázs, Újlaki Dé­nes, Teszáry László, Máhr Ági, Rudas István és Éger­szegi Judit. Egerben szeptember 24-én a Lúdas Matyi című zenés mesejátékkal nyit a színház, majd október 4-én kerül sor a felnőtt premierre, amikor is Ödön von Horváth Fér­fiakat Szelistyének című víg­játékát mutatják be. (m) Rovargyűjtés A Természettudományi Múzeum kutatási program kereté­ben vizsgálja a Kiskunsági Nemzeti Park gazdag élővilá­gát. A képen: a parányi rovarok rejtett életét mikroszkóp segítségével a terepen is tanulmányozza dr. Vásárhelyi Tamás muzeológus. (MTI fotó — E. Várkonyi Péter felv. — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents