Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-26 / 199. szám
Major Máté: Fiatalságról öregségről Szeretem a fiatalságot: a valóban fiatalokat, a „köaép- fiatalok”-at és azokat az „öreg”-eket, akik valamit — inkább többet, mint kevesebbet — meg tudtak őrizni magukban, ha nem is fizikai, de szellemi fiatalságukból (bár e kettő kétségtelenül korrelációban van egymással). Pár év előtt gyakran hangoztatott szólam volt, hogy a szocializmus körülményei között nem lehet nemzedéki ellentét a „fiatalok” és az „öregek” között. Ez azonban merő tévedés volt, s az ma is (talán ezzel akartuk az ifjúság súlyos problémáit megkerülni). Van és lesz nemzedéki ellentét! S csak annyi köze van ennek a társadalmi formációkhoz, hogy a megvalósuló szocializmusban, a szocialista tudatok kialakulásának bizonyos magas szintjén, az „öregek” társadalma a mainál okosabb és rugalmasabb szocialista pedagógiával, bizonyos mértékben enyhíteni tudhatja a nemzedéki ellentét feszültségeit, míg a kapitalista társadalomban, melyben az „öregek” okosságát és rugalmasságát gazdasági-társadalmi feszültségek is csökkentik, az ellentét, társulva az általános politikai ellentétekkel, robbanásig élesedhet. Mi a nyilvánvaló oka e nemzedéki ellentétnek? Alapvetően az, hogy a fiatalság „élettani felépülés”ének, fejlődésének hatalmas fiziológiai-pszichológiai lendületében, pezsgésében, hevületében azt hiszi, sőt meggyőződéssel azt vallja, hogy a dolgok általában jobban is mehetnének, mint ahogy mennek. Bezzeg, ha ők, a fiatalok vehetnék kezükbe az irányítást, ha ők állnának i a felelős vezetői posztokon, mennyivel jobban, okosabban és — radikálisabban — oldanák meg feladataikat, mint az „öreg”-ek. Ezzel szemben az „öregek” — noha egykor ők is „fiatalok” voltak — elért-kapott pozícióikban úgy é^zik-tudják, hogy pályafutásuk idején szerzett tapasztalataik, tudásuk, fiatal koruk elképzeléseinek bebizonyosodott naivsága stb. olyan bölccsé tette őket, hogy egyenesen predesztináltak ezekre a pozíciókra, melyeket mások náluk jobban betölteni nem is tudnának. Mi sem természetesebb tehát, hogy a „zava**s gondolkodású”, „forrófejű", „türelmetlen” fiatalságot a minél több tanulásra buzdítással, a munka szeretetére neveléssel, bizonyos szükséges fegyelmezéssel, ideológiai-politikai ráhatással kell lehűteni, türelmessé, gondolkodásában éretté tenni. Megfeledkeznek azonban arról, hogy ők, ellentétben a fiatalokkal, „az élettani leépülés” folyamatában vannak, lendületük, pezsgésük, hevük egyre csökken és — társadalmi-anyagi, viszonylagos jólszituáltságuk mellett — növekvő meszesedésük is hozzájárul konzervatívvá válásukhoz, „bölcsességük megállapodottság”-ához, már-már saját ellentétébe csapásához. Ez persze csak a két pólus, a „fiatalság” és az „öregség” pólusa, melyek között folytonos az átmenet, és jól megfigyelhető, hogy e folyamatnak egy bizonyos csuklópontján a fiatalság — munkához, álláshoz, pozícióhoz jutván — miként fordul át az öregség felé, az említett „böl- csesség”-hez vezető útra. A fiatalság temperamentuma lanyhulni és — ezzel összefüggésben — korábbi „eszményei”, e csuklóponton túl fokozottan halványulni kezdenek, és a tegnap még oly izgalmasan fiatalok, holnap olyan unalmasan öregek lesznek, hogy az — mai módon szólva — nem igaz! S ha még csak unalomról lenne szó, de korban, „bölcsesség”-ben gyarapodva, egyes területeken — például a kézőművészetben (az építészet kivételével) — kialakul a „nagy öreg”-ek „érinthetetlen” kasztja, akik szellemük egyre észrevehetőbb bágyadása ellenére-vagy épp emiatt (ki tudja?), igen jól tudják hatalmi és anyagi érdekeik védelmében elnyomni — másokkal elnyomatni — a feltörő, az újat akaró fiatalokat. Szerencsére a fiataloknak — a „közép-fiatalok”-at és az „öregen is fiatalok”-at is belértve — mindig igazuk van, még ha nem is szó szerint, nem is mindenben és nem is teljesen. Az ő igazuk az újnak igaza a régivel szemben, és az újnak a régivel folytatott harcában, a dialektika törvényei szerint, előbb-utóbb az újnak kell diadalmaskodnia. A győzedelmes új, természetesen — tagadva, megtartva — tartalmazza a régit is, de ez a fejlődés egyetlen útja. A fiatalság „nevelés”-ének — és szeretetének — azt hiszem. egvik alapfeltétele, hogy szabadon, őszintén elmondhassák, amit gondolnak és produkálnak'kultúráról, művészetről, építészetről, oktatásról — mindenről. Még akkor is, ha az itt-ott „bonyolult” „egyéni” filozófiák megértését a fogalmazás, a kifejezés buktatói nehezítik. Még akkor is, ha bizon’vos dolgok — egy olyan „öreg— fiatal” vagy „fiatal—öreg” számára, amilyennek hinni szeretném magam — naivul, vagy — spanyolviaszként — újból felfedezettnek hatnak ezekben az írásokban. De vitatkozni. vitatkozni és vitatkozni lehet és kell róluk. És ez a fontos! A viták kevernek is, bonyolítanak is, de tisztáznak is, s bármily kevés legyen is az, ami tisztázódik, egy-egy lépést jelent előre. Jfmúhmta n leggazdagabb gyűjtemény Az Országos Széchényi Könyvtár emzeti könyvtárunk N később keletkezett, mint számos európai ország hasonló intézménye. Nem mintha nálunk alacsonyabb szinten állt volna a szellemi élet, hanem a török invázió és a Habsburg-di- nasztia nemtörődömsége tönkretette a korábbi élénk udvari kultúrát, amelyből egy országos könyvtár kifejlődhetett volna. Nemzeti könyvtárunkat, amely 1803. augusztus 20-ón nyitotta meg kapuit a közönség előtt, gróf Széchényi Ferenc alapította a felvilágosodás és a közelgő reformkor szellemében. 1 „második alapítás” A könyvtár működésének fontos feltételét teremtette meg a király, amikor 1804- ben kötelespéldány-joggal ruházta fel az intézetet. Az 1819-es évet pedig a könyvtár második alapításaként emlegetik. Ekkor ugyanis Széchényi a könyvtárnak adományozta a külföldi könyveket és szakirodalmi műveket tartalmazó ún. Soproni gyűjteményét. A társadalmi áldozatkészség maradandó tanúbizonysága az intézetnek ma is otthonul szolgáló Múzeumpalota felépítése volt. E klasszicista épület, Pollack Mihály tervei alapján 1846- ban készült el. Szükség is volt rá, hiszen az állomány 1848 végéig mintegy százezer kötetesre duzzadt, nemzetközi jelentőségű kódexekkel, ősnyomtatványokkal és Jankovich Miklós híres gyűjteményével gazdagodott. Az 1838. évi árvíz hosszú időre megbénította az intézmény működését, a magyar államiságot megszüntető Habsburg politikai hatalom pedig nem támogatta a nemzeti intézményeket a szabadságharc bukása után. A könyvtár 28 évi zárva tartás után 1866-ban nvílt meg újra az olvasók előtt. Eötvös József minisztersé. ge alatt a gyűjtemény gyors fejlődésnek indult. Az 1860 körül szervezett Kézirattár mellett 1882-ben kialakult a Levéltár, maid 1884-ben a Hírlaptár. Tehát az 1867— 1914-ig terjedő időszakban sikerült rendezett, szabályszerűen működő nemzeti könyvtárat kialakítani, amely elsősorban a tudományos kutatást szolgálta. Maga az. intézmény is beknn- csolódott e munkába: 1876- ban megindította a napjainkban is megjelenő Magyar Könyvszemlét, Európa eg\yik legrégebbi könyvtártudományi szaklapját. Az első világháború utáni súlyos anyagi nehézségek akadályozták a külföldi ki* adványok maradéktalan megvásárlását. Mégis kiemelkedő értékekre tett szert a könyvtár: megkapta gróf Apponyi Sándor külföldi hungarika-gyűjteményét, valamint a Habsburg-uralom évszázadaiban a bécsi udvari könyvtárba került 33 középkori kódexet, közöttük 16 korvinát. I megújhodó nemzeti könyvtár ! A Budapestet is sújtó háborús események a Széchényi JCönyvtár állományában csak részleges károkat okoztak, de így is évekig tartott, amíg az intézet szabályszerű működését sikerült helyreállítani. 1949-ben az OSZK-t hivatalosan is nemzeti könyvtárrá nyilvánították. Ma a csaknem ötmillió könyvtári egységet számláló intézmény elsődleges kötelessége, hogy állományát megőrizze az utókor számára. Ennek érdekében gyűjt és feltár minden hungariku- mot, vagyis a bel- és külföldi magyhr szerző tollából származó, magyar nyelvű, vagy1 magyar vonatkozású kiadványt. Emellett ellátja az országos könyvtárügyi feladatokat is: megjelenteti a Magyar Nemzeti Bibliográfiát, lebonyolítja a könyvtár- közi kölcsönzéseket, és egyéb központi szolgáltatásokat nyújt. Természetesen fontos feladata olvasóinak kiszolgálása is. Az érdeklődők száma 1978-ban meghaladta a 64 ezret, a használt egységek száma pedig majdnem elérte a 400 ezret. ' A könyvtár törzsállományát a könyvek, valamint a hírlapok és folyóiratok gyűjteménye képezi. Hagyatékok révén sok nemzeti nagyságuk (Kossuth Lajos, Madách Imre, Kisfaludy Károly) ma. gánkőnyvtáráhak kincsei kerültek ide. A könyvek e múzeuma Petőfi műveinek mintegy 600, Jókai munkáinak csaknem 3 ezer kiadását őrzi. Mint bebizonyosodott, igen hasznosak azok a korukban jelentéktelennek látszó külföldi kiadványok is, amelyek valamilyen magyar vonatkozású adatot tartalmaznak. Segítségükkel ma nyomon követhetjük például a szabadságharc utáni Kossuth-emigráció tragikus szétszóródását, vagy a szá- . zad végi kivándorlást. Az újságok beszerzésére a könyvtár 1880-ig nem fordított kellő gondot, de még így is megtalálható a gyűjteményben a magyar hírlapirodalom minden jelentős emléke az 1721-ben indult Nova Posoniensig-tói napjainkig. A hírlapállomány az utóbbi évtizedekben azonban egyre nagyobb probléma elé állítja gondozóit. A fatartalmú rotációs papír, az újságpapír ugyanis elöregszik, elporlad. A Széchényi Könyvtár esetében súlyosbítja a veszélyt, hogy az itt őrzött hírlapok csaknem háromnegyed része országos viszonylatban is az egyetlen fennmaradt példány Nemzeti könyvtárunk ezért több mint tíz éve megkezdte a hírlapanyag mikrofilmre vételét, s jelenleg évente 3 millió oldalt fényképeznek le. Különgyíljtemények A régi nyomtatványok tára őrzi »a könyvtár állományának legrégibb és kivételes értékű darabjait. A Magyarországon megtalálható ősnyomtatványok csaknem egvnegyede itt található. Köztük van az első hazánkban nyomtatott könyv,, az 1473-ban megjelent Chroni- ka Hungarorum egyetlen teljes példánya is. A Régi Magyar Könyvtár 8500 példányával az ország leggazdagabb ilyen jellegű könyvgyűjteménye. A nyelv, tudomány, az irodalom- és nyomdászattörténet kutatói itt kaphatják kézbe a legrégibb nyomtatott magyar nyelvű szövegeket. A magyar eredetű középkori kéziratok nagy része elkallódott, úgyhogy a könyvtár e kódexeket szinte kivétel nélkül külföldről szerezte vissza. Első helyen áll közöttük legrégibb összefüggő magyar nyelvemlékünk, a finnugor nyelvek első írott szövege, a Halotti Beszéd. A XV. századi latin anyagból külön figyelmet érdemel az a 32 kódex, amely Mátyás király világhírű könyvtárából származik. Kiemelkedők még a törökországi száműzetésben magyar szépprózát teremtő Mikes Kelemen kéziratai. A Kisnyomtatvány- és Plakáttár 1935 óta működik a könyvtár különálló részlegeként. Az egykori felhívások, hirdetmények, röplapok szövegéből mozaikszeruen rai- zolódik ki a magyar múlt eseményei, a gyászjelentés- gvűjtemény pedig a magyar életrajzkutatás nagy jelentőségű forrásanyaga. A Zeneműtárban Joseph Haydn mintegy száz kompozíciójának kéziratát őrzik, amelyek a zeneszerzőnek csaknem negyedszázadig otthont adó Eszterházy-reziden- ciáról kerültek a gyűjteménybe. Bőséges forrásra lelhet itt a jellegzetes magyar műzene, a verbunkosmuzsika fejlődésének kutatója is. E zenestílus egyik jeles képviselőié. Egressv Béni eredeti hangiegves kéziratai a legutóbbi évtizedek folyamán, az OSZK gyűjteményéből kerültek először napvi. lágra. A Térképtár magyar vonatkozásban egyedülálló darabokat őriz. A nyomtatott kiadványok közül igen jelentős hazánk legrégibb térképe, a magyar származású Lázár deák 1528-ban megjelent fametszetes műve. Ez a gyűjtemény őrzi az első európai barlangtérképet is: Sartory Józsefnek az aggteleki barlangról 1794-ben készített művét. A Színháztörténeti Tár 1949-ben alakult önálló gyűjteménnyé, magva a második világháborút sértetlenül túlélő színházi könyvtárak mintegy 30 ezret kitevő színdarabgyűjteménye A rendező. és súgópéldányok legnevezetesebbjei Szigligeti Ede, Egressy Gábor, Paulay Ede, Hevesi Sándor és Molnár György munkájának írásos emlékét őrzik. Legújabb szerzemények Az elmúlt évek kiemelkedő szerzeménye a magyar származású, török fogságba került, majd Isztambulban nyomdát alapított Ibrahim Müteferrika hat kiadványa. A nyomdász annotációval és térképeivel ellátott, több mint 700 lapos világtörténetet tartják közülük a leghíresebbnek. 1733-ban jelent meg, és olyan arab, perzsa kútfők fordítását tartalmazza, akiktől más szöveg alig ismeretes. 1975-ben a szokottnál is értékesebb dokumentum került a könyvtár állományába: a XIII. századi Erzsébet-legenda. Ez a kézirat a szertartási eljáráshoz készült életrajzot, valamint a környezethez tartozó személyek beszámolóit és tanúvallomásokat tartalmazza. 7 Mostanában kerültek elő Kölcsey eddig ismeretlen nyelvészeti munkái, Kosztolányi halálos ágyán írt, megrendítő beszélgető lapjainak egy része, és Jókai Mór Név- ' télén vár című elveszettnek hitt — eddig az NSZK-ban •lappangó — kézirata. ★ A könyvtár tehát ma is tervszerűen gyarapítja hun- garika-anyagát. Raktárai azonban már az intézet centenáriuma idején sem tudták befogadni a gyarapodást. A magyar kormány 1959-ben határozatot hozott, amelynek értelmében az OSZK-nak a Budavári Palota F-épületében kell méltó helyet biztosítani A beköltözés eredeti határideje 196S volt, de a könyvtár még ma is a már évtizedekkel ezelőtt szűknek bizonyult elhelyezésben sínylődik. A helyhiány miatt több részlegét a város más pontjaira kellett költöztetni. Ezért az olvasóknak — ha a „kitelepített” dokumentumok közül kérnek valamit — napokig kell várniuk a könyvre. (Tavaly például csak a Várból 60 ezer kötetet kellett lehozni.) Az olvasótermi férőhelyek száma is kevésnek bizonyul. A látogatók, főként vizsgaidőszakban, egy-másfél órát is kénytelenek sorba állni az ülőhelyért. E nyomorúságos helyzet miatt a vezetőség valószínűleg korlátozások bevezetését is kénytelen lesz elrendelni. ■» Hogy mikor készül el nemzeti könyvtárunk várva várt, tágasabb, új otthona? A kérdéssel meg ebben az évben foglalkoznak az illetékesek, és döntenek az építkezés befejezésének határidejéről. Mátraházi Zsuzsa A plakáttár
