Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-26 / 199. szám
Heves megyeiek Sátoraljaújhelyen Élő anyanyelv Felvették? Nem vették? HELYTELENEK,..?! Első hallásra talán furcsának hangzik a megállapítás: nem mindenki tud olvasni. Sőt gyakran még az sem7 tud olvasni, aki elsajátította az iskolában a stílus ismereteit, a műfajok elméletét. Mert más dolog olvasni, és megint más érteni is azt, amit elolvastunk. Még nehezebb és bonyolultabb a helyzet az olvasás művészetét illetően a nemzetiségek lakta területen. Nem biztos az. hogy akik elnézően megértik egymást, azt a nyelvet is értik, amelyen a regények és versek születnek. Óvodáskortól kezdve. .. Az anyanyelvi oktatás a nemzetiségi lét egyik legfontosabb biztosítéka. Érthető tehát, ha fejlesztése a hazánkban élő nemzetiségek — németek, szlovákok, délszlávok és románok — fő feladata. A lehetőség adott: törvény van rá, hogy hazánkban a nemzetiségek szabadon gyakorolhatják anyanyelvűket. Pártunk nyílt, gyakorlati végrehajtásában is következetes nemzetiségi politikája lehetővé teszi, hogy nemcsak otthon, a szűkebb családi körben, de az óvodáskortól kezdve, a legkülönbözőbb oktatási intézményekben is elsajátíthassák az itt élő nemzetiségek anyanyelvűket. Az elmúlt években tovább nőtt az igény a német nyelv- oktatás iránt — fogalmazta meg a közelmúltban a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének országos választmánya. Arról adtak számot, hogy az óvodákban ma már háromezerötszáz, az általános iskolákban csaknem tizenhétezer, a gimnáziumokban pedig háromszázötven gyermek tanulja a német nyelvet. A me- gvék közül a legtöbb német nyelvoktató óvoda Pest megyében található, szám szerint húsz, s ezekben ezer- háromszáz kisgyermek tanul, A második Baranya megye, tizenhat óvodában ezer gyermekkel. A német nyelvoktató általános iskolák számát illetően Baranya megye áll az élen. ötvenöt iskolával. Pest megye huszonnégy intézménnyel a második, de ennek ellenére itt ezerkétszáz diákkal több tanulja a német nyelvet, mivel ezek az iskolák lényegesen népesebb településeken működnek. összességében az országban hatvannégy óvodában és százhatvannégy általános iskolában tanítják ma már a német nyelvet, s ezt egészíti ki három gimnázium: Budapesten, Pécsett és Baján. A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségében mondták el: A négy esztendővel ezelőtti statisztikához képest csak az általános iskolákban ezerkétszáz gyermekkel több kapcsolódott be a szlovák nyelv tanulásába. „MY SME DETI” Jelenleg az ország negyvenegy óvodájában is tanulhatnak szlovákul a legkisebbek. Számuk évről évre nő. Tavaly például Nógrádon és Nőtincsen nyílt szlovák nyelvű óvoda. Munkájukat a szövetség sokrétűen segíti. Például „My sme deti” címmel dalosjátékfüzetet jelentettek, meg, amely szinte egyik napról a másikra közkedveltté vált. A nyelvoktató általános iskolák a legnépesebbek. Négy év alatt a tanulócsoportok száma háromszáztízről háromszáznegyvenre emelkedett. Ebben az iskolatípusban ma már hatezer- hétszáz tanuló részesül anyanyelvi oktatásban. Ugyanakkor nő a tannyelvű általános iskolák tanulólétszáma is. Ma már mintegy nyolc- százán tanulnak ebben az iskolatípusban. A szövetség munkatársai rendszeresen segítik az oktatást, gyakran részt vesznek a szülői értekezleteken is. Egyre több azoknak a száma is, akik a szerb-horvát nyelvvel ismerkednek iskoláinkban. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára példaként a Pest megyei Tökölt említette, ahol évtizedekre visszanyúló hagyománya van a nyelvoktatásnak. Ennek köszönhető, hogy ma már az általános iskola valamennyi évfolyamának van egy szerb- horvát nyelvet is tanuló osztálya. A tököli diákok több mint egyharmada vesz részt „Még kedveli az útleírásokat?” — kérdezi Ilonka, majd az idős bányász kezébe ad három kötetet. Az elégedett mosollyal búcsúzik: „Egy hónapra, igaz?” Felváltva érkeznek a kölcsönzők. Ilonkának szinte mindenkihez van egy kedves szava: Hogy van a kislánya, az anyanyelvi oktatásban. Hogy mi tette ezt lehetővé? Elsősorban az, hogy a község három óvodájának kis látogatói közül öt esztendő óta mintegy százhúszan tanulják játékos formában az anyanyelvet. Itt az sem ritka jelenség, hogy magyar szülők kérik: szeretnék, ha az ő gyermekük is részt vehetne az óvodai vagy általános iskolai nyelvoktatásban. Ami pedig a hazánkban élő román nemzetiségeket illeti : az anyanyelvi oktatás legfőbb bázisai továbbra is az oktatási intézmények; az óvodáktól a kétnyelvű és a nyelvoktató iskolákon, a középiskolákon át. egészen a felsőfokú intézményekig. Ezt a munkát azzal is segítik, hogy rendszeresen rendeznek román nyelv és irodalom szaktárgyi vetélkedőket, valamint anyanyelvi olvasótáborokat. OLVASÓTÁBOROK, KLUBOK, KÖNYVTÁRAK Az idei nyáron valameny- nyi, hazánkban élő nemzetiség fiataljai számára szerveztek olvasótáborokat azzal a céllal, hogy a résztvevők nagyobb jártasságot szerezzenek az anyanyelv használatában. ugyanakkor megszerettessék velük az anyanvél- ven írt könyveket is. Borsod, Heves és Szabolcs megye szlovák anyanyelvű fiataljai számára júliusban Sátoraljaújhelyen szerveztek ilyen tábort. Pest megyében Pilisszentkereszten, Komárom megyében Tatán, Vas megyében Vépen. És sorolhatnánk még hosszan az anyanyelv elsajátításának egyre gazdagodó lehetőségeit: a gyarapodó nemzetiségi könyvtárakat, a sorra alakuló nemzetiségi klubokat, amelyek legfőbb célja, hogy élő maradjon az anyanyelv. mit terem a háztáji, na és, természetesen, kér-e valamilyen „izgalmas” regényt. A Mátraalji Szénbányák Thorez Külfejtéses Bányaüzemének igazgatósági épületében nagy a jövés-menés: műszakváltás van, s két órakor még munkásgyűlés is lesz. Az üzemi könyvtárban ekkortájt — egy és két óra között — a legnagyobb a forgalom. — Ez a csúcsidő, ilyenkor érnek rá pár percre a munkások, s szaladnak be könyvekért — mondja a bibliotéka vezetője, Kollár János- né, egyszerűen csak Ilonka, mert mindenki így szólítja őt, hiszen az idén szentem- berben lesz a tizenötödikévé, hogy a Thorezben dolgozik. — Mielőtt a könyvek közé kerültem, bérelszámoló voltam 1976-ig. Akkor lett önálló a könyvtárunk, s akkor vállaltam el ezt a munkakört. Mindenem az olvasás, ilyen munkahelyről álmodoztam. Magas, szürke overallos bányász lép be. — Jó lesz ez, Ilonka? —■ mutat egv hatalmas kartont. Rajta szépen festett betűkkel a nyitva tartási idő. A fiatalasszony elégedetten szemlél geti a papírt. — Vannak nekem ilyen kedves olvasóim — mondja —. akik, ha csak tudnak, segítenek. Nemrégen költöztünk át ebbe az új helyiségbe, s még hiányzik egy-két apróság. A polcokat, a bútorokat már szépen elrendezték. Nagyon kellettek már az állványok; hiszen három évvel ezelőtt, alig volt több ezer kötetnél, de ma már hatezernél tartunk. Van itt szépirodalom, politikai kiadVIGYÁZZ, A KUTYA HARAP! — figyelmeztet egy kis rozsdarágta tábla a kapun, úgyhogy hirtelenében nem is tudjuk eldönteni, vajon érvényes-e még? Végül úgy döntünk a pillanatnyi megingás után, hogy talán mégsem olyan vad az a kutya, és benyitunk a kiskapun. A zár hangosan nyikorog, az ajtó becsukása is hangosabbra sikerül, mintsem szeretnénk, de kutyaugatás helyett csak az udvaron játszadozó gyerekek lármája fogad, mire előkerül a konyhából anyuka is, Sz.-né, két kislány és egy nagyobbacska kisfiú édesanyja. — Az óvodafelvételi ügyében jöttünk — magyarázzuk, mire betessékel bennünket a szobába. A kinti napsütés és jó levegő után az elsötétített kis helyiség dohos, áporodott levegője valósággal orrba és mellbe vág, de később megszokjuk. — A gyerekek ügyében... — kezdjük újra a magyarázkodást, és a fiatal anyuka arcán megjelenik az óvatos öröm mosolya: azt reméli, hogy jó hírt hozunk, felveszik a nagyobbik kislányt az óvodába. (Kis- húga, a két és fél éves Katika édesanyja ölében kuporog, és óvatos barátságba, beszélgetésbe kezd a vendégekkel. Másfél évvel idősebb nővérkéje nincs itthon, de ha itthon lenne, akkor sem tudna ilyen szépen beszélni,, szülei meglehetősen későn vették észre, hogy orvoshoz, logopédushoz kell vinni...) NEHÉZ BEJUTNI — Felveszik? — kérdezi reménykedve az édesanya. Kovács Lászióné, a hevesi nagyközségi tanács művelődési csoportvezetője, aki édesanyaként, pedagógusként és hivatalból is érdekelt a kérdésben — és most kísérőm is e riportúton — egyelőre, nem mondhat többet, mint hogy a felvételi bizottság már megtartotta üléványok, műszaki könyvek. Sikeres írónak számít, nálunk például Szilvási, Remarque, Moldova és Németh László, vagy igen kopottak még az útleírások fedelei is. Ilonkának a férje is a Tho. rezben dolgozik. Gyöngyösön laknak, s együtt buszoznak ki naponta. — A hét minden napján nyitva tartok. A több mint háromezer dolgozót foglalkoztató üzemben ez szükség- szerű is, hiszen délelőtt általában az irodisták, gépkocsivezetők érnek rá, s ekkor jönnek, műszakváltáskor pedig a munkások. Szinte minden olvasómat személy szerint ismerem. Tudom érdeklődési körüket, ízlésüket. Igaz, nem mindig bírom kielégíteni az igényeket, hiszen mindössze harmincezer forintért vásárolhatok évente. Ilonka elvégezte az alapfokú könyvtárosi tanfolyamot, és határozott terve, hogy • továbbtanul. — Ügy érzem, ez szükséges, hiszen nem lehet csupán azzal megelégedni, ha a könyvtáros „kiszolgáló”. Az ajánlással vagy a rendezvénnyel lehet irányítani és formálni az olvasót. Rendezünk is minden évben találkozókat: járt már nálunk Berkesi András. Moldova György, Jókai Anna, most augusztusban pedig Soós Zoltán látogat el hozzánk. Azt hiszem, egy üzemi könyvtárosnak kissé másképp kell dolgoznia, jobban kell alkalmazkodnia kölcsönzőihez, mint egy városi vagy községi bibliotékában. Lehet. Mindenesetre Ilonka három év alatt megnégyszerezte a bányaüzemben a rendszeres olvasók számát. Józsa Péter sét. A felvételi ügyében írásban értesítik a kedves szülőket, és a tanács folyosóján a hirdetőtáblán is ott lesz a felvett gyerekek névsora. — Nagyon jó lenne — mondja az asszonyka. — Jövőre lejár a gyes, a háziipariba szeretnék visszamenni, de ha nem veszik fel a gyereket, nem mehetek... Mint Sz.-né, hasonló gondokkal küszködik sok hevesi édesanya, és természetesen mindenkinek a sajátja a legfontosabb. Ezzel szemben a helyzet... — Nézze — vette elő, még e-lindulásunk előtt, a tanácsnál a kimutatásokat, grafikonokat Kovács Lászlóné. — Ezek egyértelműen tükrözik a helyzetet. A helyzet pedig Heves nagyközségben óvodai ügyben nem a legrózsásabb. Szemben a csak tíz évvel ezelőtt volt ténnyel is: nagyon nehéz bejutni a járásszékhely három óvodájának egyikébe. Az óvodás korú gyerekek száma 600, a „csökkentett igényű” férőhelyek száma 275. („Csökkentett igényen” azt kell értenünk, hogy egy gyerekre az előírt 2 m2 helyett csak 1.5 jut az óvodákban, pontosabban: még annyi sem...) Az elmúlt idényben 368 hevesi gyerek járt óvodába, és nagyon egyszerű számítással kiszámítható, hogy ezzel az ovik alaposan túllépték a rendtartás által engedélyezett 120 százalékos kihasz- náltsági fokot. NÉHÁNY NAGY VITA Most, az új tanév kezdetén szinte szóról szóra ugyanaz a helyzet, mint tavaly: az iskolába távozottak helyére 117 kicsit vettek fel, (0 felvételi kérelmet egyszerűen vissza kellett utasítani, mert a szülők nem feleltek meg a kritériumok egyikének. Kritérium pedig bőven akad: dolgozzék, legyen yiunkaviszonya mindkét szülőnek, az édesanya ne legyen gyesen, szociális körülmények stb. — Minden egyes esetben nagyon nehéz dolgunk volt — mondta Szabó Mihály, a felvételi bizottság elnöke. — Hogy minél igazságosabb legyen a döntés, meghívtuk a Hevesen működő vállalatok, a különböző munkahelyek képviselőit is, és ők sokatse- gítettek nekünk, de ezzel együtt néhány nagy vita ki- kerekedett, még az asztalt is vertük. Nem azért, mert én is munkás vagyok, de abból nem engedtem, hogy azonos helyzet esetén a munkásszü- tők gyermekeit részesítsük előnyben... Hatvanan így is kimaradlak, akiknek már semmiképp nem jutott hely az óvodákban. Ők a hevesi kis „helytelenkék”. És a szülők? — ök a „helytelenek” — mondta Csikós Ferencné a 3. sz. óvoda vezetője. — Elsősorban olyan értelemben, hogy a gyermeküket nem tudtuk felvenni, mert nem élvezik többek közt azt az előnyt, amit a nagycsaládosok vagy az állami gondozottak vagy a cigánygyereAz Állami Biztosító több ezer járadékosnak fizet havonta visszatérően meghatározott össszeget. A járadékosok nagyobb része közúti baleset áldozatának hátramaradottjaként, vagy sérült- ;eként, kisebb része a korábban megvásárolt életjáradékbiztosítás alapján kap téri- lést. Az Állami Biztosító iga- ;»dva a július 23-i korkek... Ez a kérdés egyik része. A másik az, hogy sokat nem oda vettek fel, ahová kérte, hanem egy másik oviba. Arról van szó, hogy van- , nak akik úgy gondolják, ez vagy az az óvoda számukra jobb, megfelelőbb, mint a másik, így aztán például szeretnék, ha nem abba kerülne a kicsi, amelyikbe lakóhelyük szerint tartozna, hanem egy távolibb, de jobb oviba. Ilyenkor jön a vita, a megsértödés... REGGEL, ÉHESEN... Csakúgy, mint akkor, ha a gyerek étkezése vagy ruházata miatt szólni merünk. Talán erről is érdemes ejteni néhány szót. Nézze, mi itt Hevesnek éppen azon a részén vagyunk, ahol talán a legtöbb „egyszerű” munkásember él. Arra törekszünk, hogy a magunk módján lehetőségeinkhez képest enyhítsük gondjaikat. Ide már reggel 6-kor hozhatják a gyerekeket, és este fél 6-ig itt lehetnek. Ez a kérdés egyik oldala, és mi nem tekintjük áldozatnak azt, amit rpegteszünk. De azt .sem hagyhatjuk szó nélkül, ha a kedves anyuka, reggel, éhesen vagy nem az időjárásnak megfelelő ruhában hozza be a gyereket. Az óvodában a tízóraival kezdődik a gyerekek étkeztetése, és bármennyire tudjuk is, hogy a korai keléstől nyűgös, fáradt, ideges az ember, azt mégsem lehet megérteni, hogy éhesen vágják be az óvodába, gondolván. hogy majd csak kap valamit, sajnos azonban: az ovikban is nagyon szűkös a keret. MONDJAM-E, NE MONDJAM? — Nos, az ilyen szülők jelzője nálunk az, hogy „helytelenek”, mert sajnos, valóban nagyon nem helyeselhető módon cselekszenek. Mondjam-e, ne mondjam? — tárja szét két kezét a vezető óvónő — többnyire azok a „feledékenyek”, akik arra — az egyébként nagyon szép, nemes feladatra vállalkoztak, hogy állami gondozott apróságok szülei lesznek... — Jövőre jobb lesz, tulaj-' donképpen ez az utolsó igazán nehéz év — mondta ri- portűtról hazafelé menet Kovács Lászlóné. — Jövőre felépül az új,' korszerű, 150 gyermek számára szép és kényelmes helyet adó óvodánk. Olyan, konyhát tervezünk hozzá, am; a jelenlegieket is ellátja majd. így azok a helyiségek, amelyek most konyhaként funkcionálnak — foglalkoztatók lesznek. Ez pedig azt jelenti, hogy egy év múlva az óvodai igények nagy többségét ki tudják majd elégíteni Heves nagyközségben. Alig-alig lesz tehát „helytelenke” kisgyerek. És ez így jó, így van rendjén. Kérdés már csak az, mi lesz azokkal a szülőkkel, akik ma még — sajnos — felnőtt helytelenek. .. ? mányintézk" lésekhez — go- ha erre a rendelet néni kötelezi — únv határozott, hogy azoknak a járadékosoknak, akik egyébként nem részesülnek jövedelemkiegészi- tésban, július 1 -töl visszamenőleg kifizeti a 180, illetve a 130 forintot. A biztosító ezzel kapcsolatban minden érintett ügyfelének közvetlenül levélben mindenre kiterjedő részletes tájékoztatást küld.-------------------------------------------------—y „ Kliszeum” a betongyärban A Középület Építő Vállalat betonüzemében Nagy Gy. Sándor, az üzem dolgozója kis házi múzeumot hozott létre. Az Ár. pád-híd pesti hídfőjénél hat éve rendszeresen figyeli a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat uszályaival érkező kavicsszállítmányokat. A folyóban érdekes formára csiszolódott köveket gyűjti, de gyakran kerülnek elő a kavicsból régi használati tárgyak, állati csontmaradványok is. A képen: kacsaformájú kő. (MTI fotó — Ruzsonyi Gábor felv. — KS) Prukner Pál !«flGszakváltáskor: csúcsidő Könyvtár az üzemben B. Kun Tibor Állami Biztosító Járadékosok is
