Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-16 / 191. szám
rígy mesterség titkai Restaurátorok a kastélyban Faragó Ferenc és Seress László a Római szoba mennyezeti képét millió hajszálvékony vonallal festi újra. (Fotó: Szántó György) A görög istenfigurákkal borított lépcsőházban mostanában üresen konganak a léptek. A díszterem freskóval ékesített mennyezete alatt hatalmas faállványzat feszül. A Római teremben, a Madaras szobában vakolókanalak, vizesvödrök, tisztító- szerek hada, szerszámok sokasága ... Tájkép, de nem csata után, hanem csata előtt, sőt csata közben. A noszvaji De la Motte kastély hajdani pompás helyiségeiben immár ötödik hónapja küzdenek a rongáló idő ellen. Felújítják a gyönyörű épületet. Restaurálás. A laikusok számára okkal tűnik mindig kicsit titokzatosnak, rejtelmesnek ez a mesterség, hiszen művelői sohasem látványosan, sohasem gyorsan dolgoznak. De hogyan is? Erről kérdeztük a noszvaji művészek rangidősét, Lente Istvánt. AZ első karlendítő mozdulat a büszkeségé. — Szép lesz ugye? — mutat körbe kalauzom, s csöppet sem csodálkozik a meglepődött pillantáson, amely körbejárja a kopott, piszokszürke vakolatfolttal tarkított falaka. — Vagy húsz éve csinálom már, de sohasem tudnám megunni. Hogy pontosan mit, az egyelőre csak sejthető, semmint érzékelhető. A hozzá nem értő szem keveset lát. — Néha a szakemberek is csak gondos vizsgálódással deríthetik föl, mit és hogyan végeztünk — nyugtat meg — De gyerünk közelebb! Az első állomás a lépcsőházi emelvény. A plafon alatt két fiatalember dolgozik: Faragó Ferenc és Seress László, a szakma ifjú mesterei. Kezükben a leghétköznapibb szivacs, körülöttük sósav, s más sűrolószerek. — Üj vegyszert próbálunk ki a falmosáshoz, — mutatják az egyik fekete dobozt. — a restaurálásnál a tisztítás a legelső feladat — magyaráz Seress László. — Nem könnyű munka, hiszen úgy kell dolgozni, hogy csak a por oldódjék, a festés ne. Ráadásul sokféle a szennyeződés és többféle a festék is. A nehezebb részeknél akár több óra is kell egy-egy négyzetméterre. Ebben az épületben mintegy 500 négyzetmétert kell portalanítani. Az óvatos húzogatás nyomán lassan előtűnik a minta. egy görög oszlop széle. — A restaurátorokra leginkább akkor figyelnek föl, ha valami különleges rejtett értékre bukkannak — veszi át a szót Faragó Ferenc. — Ilyen azonban ritkán fordul elő. hiszen a legelső fázis, az. hogy utánanézünk, mikor épült a kastély, kik dolgoztak benne, milyen képet várhatunk. Apróbb meglepetések persze mindig adódnak. De ezt már a könyvtárszobában nézzük meg, ahol az 4 1979. augusztus 10., csütörtök alapos szemlélődés után egy szürke csíkozat mellett egy halványabbat látok. — Azt nem volt nehéz kideríteni, hogy a közhiedelemmel ellentétben, a kastélyt nem De la Motte építtette, hanem egy szepességi nemes. Arról is maradtak dokumentumok, hogy a legértékesebb képeket Kracker János és Lieb Antal festette, de még három ismeretlen mester keze nyoma is látszik. Az viszont csak most, a feltárás után derült ki, hogy az eredeti díszítéseket több helyütt később átfestették, méghozzá kevésbé értékesen. Nekünk mégis az utóbbit kell rekonstruálnunk, mert szinte reménytelen lenne a korábbi variánst minden részletében megismerni. A rekonstruálás mikéntjébe Menráth Péter avat be. Mindenekelőtt egy raktárszobába vezet, ahol megismerkedhetek a legkiválóbb festékekkel, majd lelkes magyarázatba kezd. — A lyukakat, falrongálódásokat először is pótolni kell. Márványlisztet használunk vakolatnak, ez a legmaradandóbb. Utána vesz- szük kézbe az ecsetet. A szakmabélinek nem nehéz eg.y-egy részletből kikövetkeztetni, hogyan is nézett ki az eredeti. Fárasztóbb viszont az, hogy ha „kifestést” hajszálvékony ecsettel, parányi vonalak sokaságával kell megoldani, hogy a szakemberek számára világos legyen, mi az, ami utólag készült. Egy-egy négyzetméterre akár milliónyi vonal is kerülhet. —• Lélekölő munka — csóválom a fejem, de tiltakoznak. — Ez a legszebb része az egésznek, amikor kezd ki_ bomlani, felragyogni a kép. Ha belefeledkezünk. tízig, tizenegyig dolgozunk reflektorfény mellett. Ismét végignézzük a falakat, Apolló diadalmenetét, a Liktor-jelvényeket, a különleges madarakat. Most már az én szemem is megkülönbözteti az eredetit és az újat. élvezem az egykori mesterek fény. és árnyékjátékait. — Még sok gond lesz vele.... — ráncolja Lente István a homlokát.. — Mert nemcsak az eltelt mintegy kétszáz esztendő, de a tatarozás: távfűtés, villanyszerelés, ablakjavítás friss nyomait is el kell tüntetni. De tavasszal, ha kész lesz, nézze meg újra. Mért szép lesz, Ugye ... ? — búcsúzik mosolyogva. Németi Zsuzsa cMtm: Végre megkaptuk az új lakást az új lakótelepen. Igaz, kicsit nehezen ment, már úgy értem, a kiutalás után is, mert az Építőipari Vállalat nagy ravaszul először azt mondta, hogy a Ku- kubenkó Lajos u. 7. szám alatti, tizedik emeleti lakás a mienk. Felmásztunk a tizedikre, megnéztük a lakást. Sajnos, a padlószőnyeg helyén kukoricacsuhé volt, kicserélésére a vállalat nép- gazdasági szempontból nem tehetett ígéretet. Így kicseréltük magunk. Hideg is volt a lakás, mert hiányzott az északi fal. Fölépítettük. Ekkor megjelent a vállalat embere, és röhögve közölte, hogy ez csak tréfa volt, lakásunk ugyanis a szemközti Eszcájgfalvy Turul utcában van, de szintén a tizediken. Itt már nem tudtunk felmászni, mert a hetedik emelettől felfelé még hiányzott a lépcső, de ígérték, hogy az egyéves garancián belül megcsinálják, vagy ha nem, akkor bőséges, körülbelül százötven forintos kártalanítással kifizetik a lakás értékromlását, ami abból fakad, hogy lépcső híján lakhatatlan Tovább csűr- jem-csavarjam a dolgot? Megcsináltuk a lépcsőt. Ekkor ismét megjelent a vigyorgó ember, és közölte, hogy sajnálatos félreértés folytán a Fülemile Aranka utcában lakunk. Ekkor már szerettem volna a pofalemezét kissé elegyíteni az épület előtt található nagy meny- nyiségű cementtel, de nem ugrálhattam, hiszen végül is mi is sárosak vagyunk. Az történt ugyanis, hogy különböző álneveken összesen tizenhárom OTP-gyereket vállaltunk, így a beköltözéskor még az OTP fog nekünk tartozni a lakásért hatvanezer forinttal. Mentünk a Fülemile utcába. Kiderült, hogy itt maga Fülemile Aranka a gondnok, mert e házban már gondnok is van. Mondta, hogy várjunk egy kicsit, mert nem akarja bekapcsolni a liftet, míg össze nem gyűlnek a lakók. össze is gyűltünk, harmadnapra. Addig az éhe- sebbje egymást ette. FülemiSenkóék Egerben és dzsessztörténet Nagy Jenő bcndzsóimprovizácíóját nagy tapssal honorálta a közönség Mintegy négyszázan hallgatták végig a ma már szinte fogalommá vált Benkó Dixieland-együttes koncertjét szombaton este, az egri Gárdonyi Géza Színházban. Jobban mondva nem is hallgatták, hanem tapsolták „hogyvoltozták”, ünnepelték a hét zenészt, akik felszabadultan, jókedvvel — s természetesen hallatlan rutinnal — játszottak. Voltak lelkes fiatalok is, ám jobbára a középnemzedék képviseltette magát, mi több, szép számmal akadtak idősebbek. Úgy tűnik, e műfaj nem ismer korosztálybeli határoNo, és az, hogy húsz éve barátok, muzsikustársak. A dzsesszéletünk problémáit taglaló műsorban — ahol e műfaj legkiválóbb hazai képviselői fejtették ki véleményüket — szó volt arról is: nem véletlen az sem, hogy minden korosztály ked. véli a hét dixis fiút. Az egri koncertet megelőzően például mintegy 30 építőtáborban léptek fel tizenéves — tehát Piramisnemzedék — közönség előtt. A kezdeti idegenkedés után a fiatalok mind jobban és jobban belelendültek a dzsesszmuzsika hallgatásába. Ebben természetesen nagy része volt — mint a szombati egri hangversenyen is — Benkó Sándor megnyerő, szellemes modorának, s annak, hogy a számok közti szüneteket felhasználta egy kis dzsessztörténetre. Ilyenkor oldott hangon beszéit munkájukról, a műfaj kialakulásáról, hagyományairól, jeles képviselőiről. Persze a kitűnő muzsika sem maradt el, hiszen Nagy Iván trom- bonos és énekes, Zoltán Béla trombitás, Vajda Sándor bőgős, Nagy Jenő bendzsós, Halmos Vilmos zongorista, s a beteg Járay János dobost helyettesítő Földest Csongor kitűnően játszott. A magas, szőke zenekar- vezető így vallott a mai dzsesszéletről, s Zenei elképzeléseikről: — Vissza kell menni a gyökerekig. Ez pedig nem más, mint a századfordulón, Benkó Sándor klarinétjával egy síró bluest játszik (Fotó: Szántó Györgyi a Mississippi-delta vidékéi* y kialakult néger népi zene: * j blues. Kevesen vállalkoznak j arra, hogy vegyék ezt a fáradságot. Pedig érdemei,. mert minden dzsessznek ez < az alapja. Mi évente mintegy 200 koncertet adunk, de sohasem játsszuk ugyanazt. Most is egy aktuális repertoárt választottunk, hiszen a Gárdonyi Géza Színházban először lépünk fel, habár Egerben többször jártunk. Az Agria-napok rendez«; \ vénysorozatában az idén ren- , dezték először dzsesszkon- : certet. Igaz ugyan, hogy a hangverseny a vár romkertjébe volt meghirdetve, da sajnos az időjárás közbeszólt. Ám a siker nem maradt eL' Józsa Péter HB«api két vetítés üflosackväban kát. Ami igaz, az igaz, Benkó- ék sem ma kezdték: több mint 20 éve muzsikálnak együtt, s azt is elmondhatják magukról, hogy tulajdonképpen ők alkotják hazánk egyetlen állandó dzsesszformációját. Az elmúlt héten kerekasz- tal-beszélgétés formájában a rádióban Benkó Sándor elmondta, hogy sikerüknek csupán — szerinte — egyetlen „titka” van: a munka. A keddi ünnepélyes megnyitó után szerdán már teljes üzem volt a XI. moszkvai filmfesztiválon. Ezen a napon indult meg a versenyben levő alkotások vetítése a játékfilmek kategóriájában. A fesztivál résztvevői megtekintették a szovjet filmművészet hatvan évét megörökítő hatalmas kiállítást, amely a Szovjetunió nép- gazdasági kiállításának területén nyílt meg egy hónappal ezelőtt. Megkezdődött már a gyermek- és ifjúsági filmek, a rövidfilmek, illetve a kereskedelmi vetítések sorozata is. A versenyfilmek kategóriájában általában napi két vetítést tartanak, így a zsűri egy napon három-négy benevezett filmet tekinthet meg. Az első nap műsorán svéd, iráni, indiai és mexikói alkotások szerepeltek. Elnapolt optimizmus le, mielőtt bekapcsolta a liftet, mozgalmi dalokat dalolt, a Burikócskát többször is. Végül feljutottunk a tizedikre. A sámlit és a táskarádiót, valamint a varródobozokat gyalog kellett felcipelnünk, mert a gondnoknő közölte. hogy a lift esetleges túlterhelése miatt a bútorokat — úgymint sámli, táskarádió, varródobozok — tilos az elektromos vezérlésű felvonón szállítani, amaly csak háromszáz kilóra hitelesített. Ehhez csak azt szeretném hozzátenni, hogy Fülemile Aranka, a lift rendszeres használója háromszázharminc kiló. Megmértem, mikor a lábamra lépett. No. felértünk a lakásba, kinyitottuk az ajtót, tokostul. Jött vele a fal is — masszívan beépítették. A lábasokat, fazekakat becsomagoltuk az előszobaszekrénybe, amelyről utóbb kiderült, hogy konyha volt. Ezek szerint az első ebédet viszont az előszobaszekrényben főztük meg. Különösebb rendelteté»- szerűtlen hibát nem találtunk, legfeljebb, ha annyit, hogy valahányszor kinyitjuk a fürdőszoba csapját, léhúzza magát a vécé. Hogy mi történik, ha lehúzzuk a vécét, nem tudom, még nem mertük kipróbálni. A másik érdekes megfigyelésem, hogy balkon helyett levegő van. Tíz emelet magas. Addig is, míg legközelebb elmesélem, milyenek a lakók, ne csodálkozzanak, ha hallanak rólam. Azt hiszem, rövidesen megmutatom Fülemile Arankának, milyen a panoráma a tizedik emel ti balkonról. Napok óta figyelem a kirakatba függesztett táblát. Vedig esküszövi, nem valami látványosat, szemnek gyönyörködtetőt kínál. De a szövege, az igen! Mert a néhány sor, meg a belőle sugárzó optimizmus valóban megérdemli a figyelmet. Nem szólva arról, hogy ez ideig bizony ritkaságnak számított az ilyen híradás. Nem akarván továbbra is kétségek között tartani az olvasót, sietve elárulom: ham világrengető ügyről van szó. a szóban forgó táblácskát mindenki láthatja. aki az egri Marx Károly utcában jár, még inkább észreveszik azt a háziasszonyok, akik éppen ebédre, vagy vacsorára valóért nyitnák be a húsbolt aitaját. Mert ott az a tábla, amely udvariasan és két példányban is közli a vásárlókkal, miszerint a húsbolt július 30-től augusztus 16-ig felújítás miatt zárva tart. Tetszik nekem ez a híradás, amely sokkal több az egyszerű tájékoztatásnál. Szimpatikus a vállalat, a bolt igyekezete, s főleg az az optimizmus, amely nemcsak a felújítás kezdetét, hanem a határidejét is meg tudta jelölni, mi több, közhírré tenni. Ez bizony új, feltétlen elismerést érdemlő. Nosza, gyorsa* kanyarítsunk egy glosszát — gondoltam és már fogalmaztam is a jó példát, amely ha másütt is meggyökeresedik, akkor mindenki szinte kötelezőnek érzi majd hírül adni, hogy mikorra fejezi be egy-egy iskola építését, a lakások korszerűsítését, az utak javítását, a kábelek, a vezetékek lefektetését, vagy mondjuk az egri Pettyes nevezetű presszó felújítását. Milyen szép is lenne! A glossza címe persze egyszerűen csak így: Optimizmus. S már róttam is a sorokat, de egvszer csak egy nagy kérdőjel tolakodott a toliam alá. Mi lesz, ha a dicsérendő optimiz-, mus ellenére sem fejezik be a munkálatokat, vagyis augusztus 16-án, nem nyit ajtót az egri húsbolt? Várjunk csak azzal az írással — mondogattam magamnak és vártam. S néhány nap múltával már új változatban láttam viszont a már említett feliratot, amelyen egyszerűen leragasztották az augusztus 16-i határidőt. Maradt viszont a felújítás kezdete, míg a befejezés az írás szerint bizonytalan. Az üzlet nyitását tehát elnapolták. S az optimizust is. Egy kicsit azért furdal a lelkiismeret: mégiscsak meg kellett volna írni azt a lelkesítő glosszát az optimizmusról. Akkor talán nem csúszik el az a frá* nya határidő. Vagy ki tűé- ja... (márkusz) '
