Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-12 / 161. szám

A nyár a vakáció, a szabadságok időszaka, s ilyenkor a szokásosnál is többen indulnak útnak kikapcsolódást, szórakozást keresvén. Az utazással, kirándulással kapcso­latos e heti összeállításunk, amely egyben már a jövőbe is bepillantást enged. Üf térképek hazánkról Az utazási betegség Ä Kartográfiai Vállalat megkezdte hazánk új térké­peinek kiadását. Az új tér­képeknek, amelyeket az év­tized végéig folyamatosan jelentetnek meg, öt fő vál­faja van; különféle méret­arányú turistatérképek, ví- zisporttérképek, 1:300 000-es méretarányú országtérkép, megyéink 1:150 000-es térké­pei, valamint az ún. kistá­jak térképei. Utóbbiakat 1:10 000-es, illetőleg 1:20 000- es méretarányban oktatási célokra szerkesztették. Azok_ nak a megyéinknek egy-egy jellegzetes domborzatú táj­részét ábrázolják rajtuk, amelyekről turistatérképeket nem adnak ki. E térképek­nek méretarányuktól függet_ lenül egységes jelkulcsrend­szerük van, ezért a boltok­ban külön füzet alakjában már kapható polgári jel­kulcstábla mind az ötféle térképhez használható. A legtöbb embert bizonyá. ra a turistatérképek, a kis~ tájak térképei és a vízisport- térképek érdeklik. Ezek — csakúgy, mint a többi tér­kép — pontosabbak, és ahol szükséges, részletesebbek is a korábban kiadott térké­’Az emberi fantázia kime­ríthetetlen, különösen akkor, amikor a távoli jövő jármű­veit kell „megálmodni”. így azután a realitásoktól nagy­mértékben elrugaszkodott konstrukciók is születnek a járműtervezők műhelyeiben. A közelebbi vagy távolabbi jövő gépjárművét felvázolni akaró szakembernek minde­nekelőtt azt kell eldöntenie, hogy milyen üzemanyag fogja maid hajtani azt a bi­zonyos jövendőbeli kocsit. A jelenlegi tendenciák szerint bizonyosra vehető, hogy a hajtóanyag-piacot ma még uraló benzint rövidesen a gázolaj váltja majd fel, s az Ottó-motorok helyett Die­sel-motorok kerülnek a gép­kocsik motorházaiba. Tudva azt. hogy a világ olajkincse nagyon is véges, előbb-utóbb a Diesel-moto­rok korszakának is végesza- kad majd. Előbb a földgáz­zal üzemelő járművekre tér majd át az emberiség (csepp­folyós állapotban fogják tankolni az üzemanyagot), majd a hidrogénnel hajtha­tó autótípusok kialakítására kerül sor, miközben a benzin péknél. Olyan területekről is megjelentetnek turistatérké­peket, amelyeket növény, és állatviláguk, néprajzi érde­kességük, műemlékeik stb. miatt az utóbbi években kedveltek meg a kirándulók. Az új térképek egyetlen la­pon ábrázolják a Balatont és környékét (szerencsésebb a korábbinál, amelyen elvágva két lapon volt). Jól haszno~ sították a térképek hátlapját is: leírást találunk a táj ge­ológiai felépítéséről, növény- és állatvilágáról, kultúrtör­ténetéről, műemlékeiről, gra­fikát valamely nevezetes részletről stb. A megyék térképein a megrendelők igényei szerint többféle adatot fel tudnak tüntetni, így a domborzatot, a földtani fölépítést, a köz- igazgatási, a közlekedési, a növényzetre és a talajviszo­nyokra vonatkozó adatokat és ezek kombinációit. A tér­képeket, amint az Élet és Tudomány korábbi számában közölt részletesebb cikkből értesülhettünk róla, a tájak változását figyelembe véve, folyamatosan javítva adják majd ki újra. helyett alkohollal üzemelő járművek is forgalomban lesznek. Emberek milliói hajlamo­sak az úgynevezett utazási betegségre, amely minden járművön jelentkezhet, a szárazföldön, á vízen, a sí­neken és a levegőben. A tü­netek: sápadtság, amelyet gyakran hideg verejtékezés kísér, szédülési rohamok, rosszullét, hányás. Ezt a be­tegséget a járművek hinta­mozdulatai váltják ki, ame­lyek a belsőfül egyensúly­szervét ingerük. A nyugatnémet Vöröske­reszt az utazási betegség el­len a következőket ajánlja. Mintegy 24 órával a hosz- szabb utazás előtt fogyasz- szunk jelentősebb adag B- vitamint. Ez a vitamin bő­ségesen található a paradi­csomban, a burgonyában, a tejben, a marha-, a sertés- és házinyúlhúsban, a halban és az élesztőben. Az út előtt és alatt csak könnyű étele­ket fogyasszunk. Inkább édesített teát igyunk, mint kávét. Van ezenkívül néhány megfigyelés, amely haté­konyan alkalmazható az uta. zási betegség ellen. Ha van rá módunk, válasszuk ki a járművek ebből a szempont­ból legelőnyösebb helyét: az autóban a vezető melletti ülést, az autóbuszban a két tengely közti belső üléssort. A vonaton legjobb hely a mozdony utáni kocsi köze­pén van, repülőgépen a szár. nyak fölött. Az is igyekezzék középen elhelyezkedni, aki hajón utazik. Mivel ezeken a helyeken érvényesül a leg. kevésbé a jármű ingó moz­gása, enyhülnek, vagy meg is szűnnek a zavarok a boly­góideg által befolyásolt szer. vekben, elsősorban a gyo­morban. Közismerten gyógyszere is van az utazási betegségnek, nálunk például a Daedalon. Az orvosok azonban óvatos­ságra intenek: mivel a gyógyszerek tompító tulaj­donságai az egész idegrend­szerre hatnak, szedésük a gépkocsivezetők számára rendkívül veszélyes lehet. ANTITESTEK A BŰNÜLDÖZÉS SZOLGÁLATÁBAN A hagyományos vércso­port-azonosítás a bűnügyi technikában már rutinmun­ka. Ez az eljárás azonban sohasem utal meghatározott személyekre, csupán az em­berek meglehetősen nagy csoportjára. Angol biokémi­kusok a gyanúsíthatok köré­nek szűkítése céljából újab­ban a vér antitestjeinek majdnem kimeríthetetlen in­formáció-tartalmát próbál­ják hasznosítani. A vérben levő óriás töme­gű antitest közül ugyanis számtalan olyan van, amely megbízható támpontot nyújt arról, hogy a vérfolt előidé­zőjét az emberek mely cso­portjában kell. illetőleg le­het keresni. ellen Például bizonyos tuberku­lózis-antitestek jelenléte ar­ra mutat, hogy a vér felnőt­té. A gyermekvérben sza- márköhögés-antitestek szok­tak lenni. Sárgaláz elleni an­titestek arra mutatnak, hogy az illető a trópusokon tar­tózkodott (olyan emberben, aki sohasem hagyta el Eu­rópát, ilyen antitestek nem lehetnek). Az allergiát oko­zó anyagok ellen termelődő antitestekből árra következ­tethetünk, hogy földrajzilag hova tartozik az, akitől a vér eredt. így az USA szá­mos lakosa bizonyos gyomok elleni allergiában szenved, és ezáltal a vérében viseli az Űjvilágból való származásá­nak a bizonyítékát. madArdal— TÄJSZÖLASBAN Meglepő eredményre ju­tott a madártan tudománya azonos fajú, de különböző tájakon élő madarak hang­jának összehasonlításával: az énekesfajok dalában, akár az emberi beszédben, táji válto­zások, dialektusok lelhetők fel. Egy-egy tájszólási terü­leten belül a faj valameny- nyi hímje azonos „tájszólás­ban” énekel, a különböző ré­giókban viszont énekük oly­kor erősen eltérő. Magnósza­lagon rögzített hangjaik visz- szajátszásával megállapítot­ták, hogy minden hím kü­lönbséget tesz faja énekén belül a saját és az idegen dialektus között' és a saját tájszólásban hallott énekfor­mára jóval hatékonyabban reagál. A tájszólási terület néha nagyon kicsiny, mind­Világszerte sokak ked­vence a közlekedést meg. könnyítő, meggyorsító jár­mű, a motorkerékpár. Ám amíg a gépkocsik minél biztonságosabb kialakítá­sára világszerte sokat ál­doznak, addig a motorke­rékpárok ilyen irányú to­vábbfejlesztésére eddig jó- val kevesebb történt. Pe­dig szükség volna rá, hi­szen ennek a könnyű, jól manőverező, kis helyszük­ségletű járműnek a bal­esetveszélyessége a fő hát­ránya. Annál is inkább, mert sok-sok millió hódo­lója van, akár mint közle­kedési, akár mint sport­eszköznek. Az első motorkerékpár óta sokat fejlődött a jár­mű, főleg a technikai megoldások terén. 1885-ben Göttlich Daimler mérnök készítette el az első mo­torkerékpárt, Magyarorszá­gon pedig 1894-ben jelent meg Bánki Donát tervei alapján. Angol kutatók most szé­les körű kísérletek után különböző javaslatokkal álltak elő a motorkerék­össze néhány négyzetkilo­méter. és a szomszédos táj­szólási terület felé olykor igen éles a határa. Ellentétben a korábbi fel- tételezésekkel, úgy tűnik, hogy a táji dialektus felis­merése a madárnak nem örökölt, hanem szerzett ké­pessége. amely azonban szo­rosan kapcsolódik örökölt tulajdonságokhoz is. A fia­tal madár a fészek elhagyá­sát követő néhány hónap alatt tanulja meg élete egész dalkészletét, mégpedig a kö­zelében élő felnőtt fajtár­saktól. Ekkor még szülőhe­lye közelében tartózkodik, így az arra jellemző dialek­tust sajátítja el. Ezzel vi­szont be is zárul körülötte a világ: más tájszólásrégiók fajtárs lakói nem fogadják be, mivel eltérő éneke miatt idegennek tartják. Feltehető, hogy a tájszó­lás szerepe a szaporodásban a legfontosabb. A tojók a hímekhez hasonlóan felis­merik saiát lakóhelyük ének­dialektusát, és csak az ilyen dialektusban éneklő hím udvarlását fogadják el. Dél- amerikai pintyek esetében azt figyelték meg, hogy a dialektusrégiók határai meg­lepő pontossággal esnek egy­be élőhelyük szerkezetének változásaival. E megfigyelés alapján a tájszólás biológiai szerepe az, hogy meggátolja a más-más élethelyen élő populációk keveredését. Az énekdialektus tehát a popu­láció állandóságának egyik záloga, s ezzel a biológiai evolúció egyik megnyilvá­nulása. pár-utasok biztonságának a fokozására. A fej, a nyak és a törzs védelmére ve­szélyhelyzetben felfújódó gumizsákot ajánlanak, ame­lyet indulás előtt öltene magára a motoros. A gáz- fejlesztő és a működtető szerkezetet a motoron he­lyeznék: el, s egyfajta „köl­dökzsinór" kötné össze a gumizsákkal. A „köldök- zsinór” az egy másodper­cig tartó felfújódás után önműködően leválna a gáz- fejlesztőről, szabaddá téve a motorost. A motoros lá­bai számára is az eddigi­nél jóval nagyobb védelmet kellene nyújtani. Erre a kutatók javaslata, hogy könnyű, de szilárd fémből minden motorkerékpár or­rára olyan burkolatot he­lyezzenek, amely szélesebb a motoros térdénél. A tűzveszély csökkentésére az üzemanyagtartálynak mi­nél hátrább, esetleg az ülés alatt lenne a helye. A kiálló szerkezeti eleme­ket, műszereket mind el kellene tüntetni a jövő biz­tonsági kerékpárjáról. A biztonsági motorkerék­pár azonban még messze van, ilyeneket sorozatban még egyik gyár sem gyárt. Gyártják viszont világszer­te óriási számban az egy­re kisebb robogókat, segéd­motorokat, másrészt pedig az egyre nagyobbakat, egyre erősebbeket. Kétség­telen, hogy a motorok hangja sem kimondottan idegnyugtató, itt sem ár­tana fejlesztési tevékeny­ség. igaz a hang mértéke nagyon függ a motoros szándékától, vezetési mód­szerétől. Csehszlovákia motorke­rékpár-gyártó „nagyhata­lom”, régi hagyományok­kal is rendelkezik. A stra- konice-i motorkerékpár­gyárban például évente több mint 25 000 motorke­rékpárt gyártanak. A gyár legnagyobb vásárlója a Szovjetunió, számára most új típust alakítottak ki a CZ—350-es alaptípusból. A motorkerékpáron az üzem- anyantartábi újfajta védő- borítást kapott, 14 am­perórás akkumulátort hasz­nálnak és javították a hát­só kerék rugózását is. 102 sor ; műsorok: .RÁDIÓ KOSSUTH 8.27 Auber: Fra Diavolo (Opera). 9.44 Brummadzag, a zenebohóc. 10.05 Tudod- e? 10.35 Zenekari muzsika. 11.24 Moliere-színház Pá­rizs külvárosában. 11.39 A sziget (Robert Merle regé­nye). 12.35 Fehér Lajos: így történt. 12.45 Zenemú­zeum, 14.41 Mai dalok. 15.00 Rádiónapló. 18.00 Madrigálok. 18.13 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Sporthíradó. 19.30 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 20.30 Eros szávára. 20.45 Filmzene-slágerek. 21.00 „... és a fuvola el­hallgatott”. 21.30 Nóták. 22.20 Kína 30 éve. 22.30 Kim Borg operaáriákat énekel. 22.45 A gondolat hatalma. 23.00 A Tátrai­vonósnégyes felvételeiből. PETŐFI 8.05 Fúvószene. 8.33 Nép­dalok. 9.05 Hallelujah, Ba­by! 9.40 Válaszolunk hall­gatóinknak. 10.00 Zene- délelőtt. 12.33 Mezők, fal­vak éneke. 12.55 Kapcso­lás a győri stúdióba. 13.25 Gyermekek könyvespolca. 13.30 Csembalómuzsika. 14.00 Kettőtől fél ötig... 16.35 Idősebbek hullám­hosszán. 17.30 Belépés nemcsak tornacipőben! 18.33 Moszkvából érkezett. 19.03 Népi muzsika. 19.25 Falusi esték. 19.55 Sláger­lista. 20.33 Ismeretlen is­merősök. 21.33 Arcok mik­rofonközeiben. 22.00 Tölt­sön egy órát kedvenceivel! 23.15 Nóták. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig. MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás — Női dolgok, női gondok. Szerkeszti: Jakab Mária — Este a leányszállón — Ez év tavaszán adták át a miskolci pamutfonó leány­szállását — A bejáró dol­gozó lányok régi óhaja volt, hogy Miskolcon aránylag kevés pénzért lakhassanak. Most még­sem telt meg a leányszál­lás. Ennek okát kutatja a2 összeállítás — Tina Charles, Eoherta Flack és a Baccara-nővérek felvételei­ből —- Rehabilitáció a munkahelyen. Önodvári Miklós jegyzete — 18.00 Észak-magyarországi kró­nika — Lap- és műsorelő­zetes ... TEJ 16.15 A rejtelmes sziget (II. rész). 17.10 Apáink ke­nyere (Dok.film). 17.40 Lengyel életképek, 18.00 Telespart. 18.35 Kettőn áll... 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Kisfilmek a nagyvilágból. (A tenger titkai). 20.50 A két csiga. 21.00 Nehéz mesterség. Be­szélgetés dr. Kunt Wald- heimmel, az ENSZ főtitká­rával (Színes). 21.25 Fiata­lok órája. 22.25 Tv-híradó 3. 22.35 Régi muzsika a budai Várban. 2. MŰSOR 18.30 Magyarország—Olasz­ország vízilabda-mérkő­zés. 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Shakes­peare: Pericles. 21.25 Tv- híradó 2. 22.40 Reklám. 1979. július 12., csütörtök Futószalagon készülnek a CZ—350-es motorkerékpárok (MTI Külföldi Kúpszolgálat — KS) Müven lesz a jövő autója? Milliók kedvence

Next

/
Thumbnails
Contents