Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-08 / 158. szám

:

Önetető

Keresem, lapozom, kutatom: nem találom. Mármim

■ az értelmező szótárban az önetetö, azaz inkább, hogy az önetetés fogalmát, precíz és közérthető meghatározását.

! Ami erre a búvárkodásra késztetett, az nem holmi filo- : íógiai megszállottság volt, mint inkább segítőtárs-keresés

; a szótár révén, hogy jobban megértsem és megértessem:

• mi is az, hogy önetetés. Mert, ha ezt jobban megértjük,

: akkor azt talán még jobban is, hogy miért hamis ez az

i önetetés. De hát az értelmező szótár nélkül Is lehet mer- ; szem, hogy értelmezzem az önetetés fogalmát általában

■ és, témánkat illetően majd konkrétan is.

S önetetés az, amikor valaki — önmagát eteti. A

! szleng remek telitalálattal a dolog formai és tartalmi 5 szinonimája miatt is, önetetésnek nevezi azt, ha valaki

• saját magát félrevezeti. Következésképpen az önetető ! ugyan főnév, de példámban nem tárgyat „jelez”, hanem

• olyan főnév, amely személyre utal: aki megeteti önmagát, j s közben másokat is. önetető, önetetés — tisztáztuk a

■ fogalmakat, kezdődhet a cikk.

Magyarországon 1979-ben egymillió ember foglalkozik ; anyagmozgatással. Minden ötödik „aktívan” dolgozó em■ bér. Az, hogy anyagmozgatás, olyan kifejezés, amely

’ egyszerre statisztikai, szociológiai és társadalmi státuszt : is kifejez. Nem tróger, hórukkember, nem hozd ide, vidd

: oda, nem segédmunkás, nem kisegítő munkaerő... Nem:

■ anyagmozgató. Mint ahogyan nem takarítónő, hanem hi- giénés szakalkalmazott, nem utcaseprő az utcaseprő, és : nem szemetes a szemetes, hanem köztisztasági szakká; der... Mert fogalmazni mór tudunk. Meg önetetni is.

önetetni azzal, hogy oly gyakran és oly szívesen, és : immár tökéletes meggyőződéssel hangsúlyozzuk, hogy

5 hazánkban a tudományos-technikai forradalom követkéz- :

• tében... És felsoroljuk, hogy e forradalom következtében : ! miként változott meg a gazdaság, a mezőgazdaság is tér- • ! mészetesen, hogy milyen változások álltak elő a társada- j i lom szerkezetében^ az emberi tudat alakulásában. Se :

• szeri, se száma az örvendő és dicshimnusszal is felérő ■

[ felsorolásoknak, amelyeknek egyértelmű a végkicsengé- ■ : sük: hazánk a tudományos és technikai forradalom ré- j

5 vén, és e forradalomban olyan győzelmeket ért el, ame- :

• lyek... j

.. .amelyek nyomán ma egymillió ember kézi erővel . 5 mozgat anyagot, trógerol, hurcol innen oda, onnan visz- :

• sza, cepekedik, és teszi ezt éppen úgy, mint tette volt :

■ tíz, ötven, vagy ezer esztendővel is ezelőtt, amikor még ;

: a tudományos és technikai forradalmaknak a fogalmát !

■ sem „találták fel”. Mert hát mit is jelent a tudományos- :

■ technikai forradalom a gazdaságban, amely adott eset- :

: ben követi „csak” a tudat szférájában — mégha a tudó- ■

: mány adott esetben termelőerő is — forrongó, valóban j

; ’ forradalmat.

Mindenekelőtt és alapvetően a tudomány legkorsze- : ! rűbb eredményeinek tömegalkalmazását. Az automati- ; í záció, a kibernetika, az „ember nélküli ember” minden- j

• napiságát a mindennapokban. És még sok mást, amit itt ]

■ most sem a hely, sem a célok miatt felsorolni nem óhaj- *

: tok.

Vajon azt akarom-e én most írni és hangoztatni, hogy :

■ nálunk nem zajlik ilyen forradalom, s hogy ennek a j j forradalomnak nincsenek kisebb és nagyobb, akár igenis * ; örömmel üdvözölhető győzelmei? Szó sincs róla. Ha •

| kissé megkésve is, ha a „rákapcsolás” után is még topogva :

• és bizonytalankodva is. néha, de — ha nem is rohanunk ■

: — mind szaporább léptekkel megyünk előre e sajátos ■

j forradalomban. A gond azonban ott van, hogy szóban

: előbb járunk jóval, mint a tettekben, és hogy a szavak •

• könnyen önelégültséget szülhetnek bennünk, mért meg- !

• etetjük önmagunkat azzal, hogy nálunk e téren minden ; a lehető legjobb irányban és ütemben halad. A termé- ;

; szetes és együtt járó gondokkal, sőt azok ellenére. ■

Miközben egymillió ember anyagot mozgat. :

Megértem én, jómagam is hajlamos vagyok az ön- :

: etetésre, szóval, megértem, ha egy-egy igazán korszerű •

• üzemet, vagy üzemrészt látva hajlamos az ember Kána- !

• ánt és megálljt is kiáltani. Csakhogy az igazság az, hogy :

: még az oly magasan kvalifikált „forradalmi” üzemben, ■

; vagy üzemrészben is, mint például az Izzó gyöngyösi j

• gyárának félvezetöüzeme, vagy az egri Finomszerelvény- j ; gyár Mecman-üzemrésze, nos, hogy még ott is, illetőleg :

: ott sem adekvát a technika és az emberi szellem. Más s

• szóval, hogy a tudományos-technikai forradalom, csak ■

• akkor igazán és győztesen forradalom, ha a technika !

S mellé odazárkózik a tudományosan, de legalábbis a tu- :

: domány elvárta igényekkel gondolkodni, cselekedni tudó :

! ember is.

Tudniillik, az egymillió anyagmozgató, éppen mun- !

• kakörülményei miatt válik részesévé és teremt olyan :

! életkörülményeket és életmódot, mely megfelelhet ugyan ■

: az anyagmozgatás szükségszerű kívánalmainak, de táv- •

• lataiban semmiképpen sem lehet adekvát egy szocialista !

• társadalom elvárásaival a munkásosztály, általában a £

: dolgozó nép élet- és értékrendjét illetően. Még közelebb- £

: ről: a tudományos-téchnikai forradalom a szocializmus •

• építésének viszonyai között nem egyszerűen automatizá- j 5 ciót jelent például, a hozzá szükséges „automatizált” :

: emberrel, hanem egy új, de legalábbis megújult ember- ■

: típust is. Akinek mélyebb, szervesebb, alkotóbb a kap- •

• csolata a munkához, kialakított új értékrendje alapján a :

: társadalom egészéhez, a szocializmus holnapjához.

Tudomásul kell vennünk, mint objektív tényt, hogy [

■ ma egymillió ember végez olyan produktív munkát, S y. amely voltaképpen inproduktiv, s amely hallatlan erő- :

; feszítést, izomenergiát, emberi erőt követel meg. Ma! •

; Teljesen logikus, a fejlődés minden jele azt mutatja, :

• hogy ezt az objektivitást egy új, az effajta munkát is gép- •

! pel felcserélni tudó magasabb szintű objektivitás •

: váltja fel. Ha nem átitatjuk magunkat, ha nem etetjük j

: magunkat a tudományos-technikai forradalom beteljesü- :

• lésének mákonyával. Amely elaltathatja kedvünk és •

5 szándékunk a szükséges tettek iránt, a szükséges küz- •

: telemért, — e forradalom győzelméért.

Ne higgyük, hogy már az is a tudományos-technikai :

■ forradalom győzelme, ha az önetetést is — automatizál- •

: tűk.

■

fi

6

■

9

I

■

■

■

■

■

i

■

Kiss Attila rajza

m

m

■

■

■

N

■

■

|

■

f

•

m

m

m

m

i

•

«

M

■

ff

*

■

I

i

■

■

Hallodgyurka

st hallgassa meg a

E szerkesztő úr, ha már ez a nemszeretem júliusi eső egybevert bennünket!... Vagy három napja véttem át a mindenes kócsis- ságot, alig tizenöt évesen, amikor azt mondja a tsz-elnök: Hallodgyurka, ha mégy ki a Cselebi-tanyára, visszajövet kerülj egyet a Hatpénzesbe, ott van a feleségem, hozd be„ terhestől! Mondom: Jól van, Sanvi bácsi. Art mondia: na, ha jól van, akkor ihun e három forint! És nyújtotta a pénzt, nekem meg nehezen esett le a tantusz, de akkor hirtelen. Mondom: minek nekem a pénz, nem vagyok templomjáró. hogy Szent Antalnak hordanám!

No, erre az öreg csak harapott egyet a levegőbe, és leszegte a fejét, én meg fel

a bakra, és úgv közéje találtam vágni a két lóerő fülének, hogy a Földszövnél felborítottam a háromnegyed kettes buszt,, kicsi híján. Pedig különbén nem szeretem bántani az állatot sérti. Hanem azért visszafelé űtban fölvettem Panka nénémet. Ami rend. az, rend: az elődöm. Hallodtóni is fölvette, minden pás zu 1 yn y ű vés kor.

Még két sört? Nem bánom. Pistikém, még egv kört légy szíves. aranyapám!... A folytatás? Az úgv volt, hogy jó egy hétig senki sem szólt hozzám. Megcsináltam a hivatalos fuvarokat. amik akadtak, a többi időben meg bent lebzseltem a központi majorban. Nem egészen értettem az okát, de egyszer aztán odajött hoznám Hallodtóni bátvám. Éppen józan

volt — ilven is előfordult

nála... Odajön, leül a für- hécre. rá füstöl. de csak csendben van. Hát csendes- kedjünk együtt: nékem átalányba fizetnek, úgvhogy a nyugdíjba beleszámít, neki meg már. igazán eben guba.

— De egvs7ercsak hallom, hogy szipog! Mér’ szioog é’? Mondom néki: tán ném jutott kenek krumnlifőd?!

De erre felugrik ám és nekem áll!

Űgv mondta, hogv máskor hetekig nem beszélt annyit, összesen. Hogv én tekergő vagvok. meg elvan csavargó, anvám is inkább a oámába fojtott volna, mint ilven vi- lágcsúfiát nevelt belőlem, de mi is lesz ebből a világból, ha fgv romlanak az erkölcsök, hogy már én is ilyen megátalkodott büszke vagvok!... Szóval, voltam én az öreg nvelvén minden, csak éppen oltárkénbe való nem.

— Kiátkozódva magát, avval elment, én mee filtern tovább a bakon, fáirontkor kifogtam. hazamentem.

Hanem anyám ott sírt. a gangon. Na, mondom, máma jó napom van, kizárólag! Ellátom a ház körül. ami

rám esett a családban, avval megtisztálkódtam, leültem az asztalhoz. Anyám teszi elém a tálat, de szótalan. Na, mondom magamnak, téged már nem kérdezlek meg, mi a bajod; áldásból is elég napjában egy!... Hát elég volt, azt hiszi? Be se faltam a krumplilaskát egészen, mikor megjött apám, és se szó, se beszéd, lekever egyet! Menetből. Szikrázott a szemem, de csak hallgattam: jól van, ha ti így, én meg majd úgy!

öt napig vártam az alkalomra. A hatodik nap reggel láttam, hogy a főagrónomus úr, az öreg Csenki kókadtan jön befelé a központba. Ebből tudtam, hogy elfogyott neki a bora. A pincéje kint van neki is, a Zártkertben, és mindig Tóni bácsi vitte az üresét, hoz.ta a télit. — Leugrok a bakról, eléje pattanok Csenki úrnak, hogy forduljak-e egyet a kishorrió- val? Rámcsudálkozik: Hát

megtennéd? Má’ miért ne tenném meg, aranyos főag- ronómus elvtárs, emberek vagyunk ’iszen, és ha még egy tízest is kapok ráadásnak, akkor minden a legnagyobb rendben lesz, kizárólag!... Ainye, az anyád ne sirasson, de kinyílt a csipád! Hallodtóni ezt három forintért megtette!... A’llehet^ mondom, de Tóni bátya még múltbeli csökevény, én viszont már újtípusú ember vagyok! Mainapság nem lehet öt garas árán megvásárolni a becsületes dolgozót!

Akkorát nevetett az öreg, hogy a hasa rezgett bele, aztán félrehúzott, ideadta a zöldhasút — akkor még papírból volt nem nikkelből.

A hordót megfurikáztat- tam, utána beálltam a helyemre — de már tudtam, nem lebzselek sokáig. Ügy is lett. Hallodgyurka, nekem ezt ide, nekem azt amon- nari!... Jól van néném, vagy bátyám, sógor vagy koma, és már rántottam is a lóerők száját — csak előbb lezsebeltem a lét. Egy darab zöld, lánglelkű költőnk arcmásával!

Mindenki megenyhült irántam. Anyám még a helyemet is megfűjta, és fűnek- fának dicsekedett, milyen aranyos kisfia vagyok, apám megengedte, hogy otthon is rágyújtsak, és általában, az emberek ráveregettek a hátamra. s mindenáron belém akartak tukmálni valamit:. legalább egy féldeci cseresznyét, Hallodgyurka!... Az az egy nem ment. A pija. Akkor még nem. — fgv tel- tek-múltak a hetek, hónapok. rávertünk a Karácsony, majd az Űjév fenekére. és egyszercsak megjött március, a zárszámadás ideje.

Az akkori babám nagy nénje volt a főpónztáros vagyis az a személy, aki a közgyűlés végefelé a kultúr előszobájában kirakja a rengeteg zacskót. Segítettünk neki, kapkodva, mert a nagyteremből már indult kifelé a jónép — én meg mondom: Linka néném, lenne nekem is egy kis eligazítani valóm .... Hazudtam valamit a sportkörről, de oda se figyelt, az íveket készítgette, csak bólintott,' hogy jól van! Nekem se kellett több, odahúztam egy kisasztalt előrántottam az én ívemet, és mikor Pista vagy Palkó, Julcsa vagy Teca ellépett a nagyasztaltól, a százasokat nyá- lazgatva, rászóltam’ rögtön de szigorúan ám, hogy: tessék csak idekerülni, itt is van egy kis hummi, tegyük rendbe, hogy annál jobban essék a birkapörkölt!

Hát valami kétszázötven ember meg asszony, idős meg fiatal között egy se akadt, aki megkérdezte volna milyen pénz az. Azt hitte mitíd, hozzátartozik a zárszámadáshoz. Átvették a tízeseiket, miket az elmúlt hónapokban adogattak nekem, és szépen alákanyarították a nevüket, ahol a körmömmel mutattam!... A vezetők utoljára jöttek, hogy ne kelljen sort állniok. Addig az öltözőben megkóstolták az italkészletet, úgyhogy tőlük se gazoltam, nagy bátran csattantam rájuk... a határozott fellépés, szerkesztő úr, az a fontos! Sanyi bácsi. például százkilencven forintot markolt, és azt se mondta, hogy vaskalap — egyedül Csenki úr stoppolt le előttem, belenézett a képembe, rápislogott a szépen összehajtogatott, be- főttesgumivai átfogott tízesekre, avval már nyúlt is a lista után!

Kaptam volna ki a kezéből, mert egyből megéreztem, hogy gáz van: ő nincs elázva. Hát persze: jobban bírja a piját. Mert mi egy mostani vezetőségi muri azokhoz a tivornyákhoz képest, amilyeneket ők, a gazdatisztek csaptak az ántivilágban! Hallottam emlegetni. — Ugrottam a lista után, de az öreg hátralépett, és sillabi- zálni kezdte. Szerintem nagyon fáintosan sikerült: strigula hosszában, strigula keresztbe, név, összeg, aláírás helye — de a fejesek később erre nem tekintettek, egy szikrát sem!. ..

Elmondom azt is, csak az óráját ne nézegesse, a busz már úgyis elment. Pistikém!... Az hát, aranyapám! Hozhatod a másik kört is, egy ..füst alatt: a visszér nincs benne a borravalóban!... Szóval, mikor az öreg Csenki kiröhögte magát, felolvasta a címet: Hallodgyurka

zárszámadása a szocialista megőrzésre átvett tízesekről, kizárólag! — És nevetett megint, de a többi meg egyáltalán, hanem Sanyi bácsi harapott egy nagyot a levegőbe, és mutatóujját maga felé hajlítgatva azt mondtál Gyere csak ide, te íródeák!

De én nem, gondolhatja.) hanem kifelé! Hanem az elnök elkiáltotta ám magát, hogy: Tolvaj, fogják meg!

Tolvaj!

És nyomult utánam.

Utána a többi.

Már sötét volt, igencsak, a jónép meg kint a sátrak alatt már megmarkolta a sörösüvegek nyakát — és a hirtelen kalamajkából csak any- nyit láttak, hogy csizmás- kucsmás emberek ügetnek kifelé a kultúrból, és mind tolvajt kiált, és mind mutogat! A hátul szaladok az elsőbbek hátába — és akkor a tagok lekapták ám a húsz körméről az egész tisztes társaságot, szép sórjábart.

A vezetőség a listát még

le is nyelte, volna tőlem, hanem a verést egyáltalán. Fegyelmit kerítettek a nyakamba: vétek a szövetkezeti kollektíva ellen! — hogy a szemük guvadjon ki, most is csak azt tudom mondani. De különben nem féltem.

De nagyot kellett csalódnom: sorra jöttek a tanúk, két tucat, három tucat, amennyit akar, és állították ám, hogy soha nekik, nem fuvaroztam, borravalót , nem adtak! De ezt olyan őszintén hazudták, hogy elszömyül- ködtem, és szólni se maradt erőm. — Megkaptam az írásbeli megrovást, utolsó figyelmeztetéssel; de az nekem utolsó lett, valóban: nem kívántam több jelzést az élet sűrűjéből, ahogy hivatalosan mondani szokás... nna, Isten, Isten!

Mit? Hogyan volt tóJ vább... Kérdezni könnyű, elvtárs! Azt a légkön y- nyebb... Hogy mondod, Pistikém? Záróra? Persze! Ki- iss'zuk ezt a kis lottyadt nedűt, aztán tolatunk! Neked is családod van, holnap is nap lesz — csak ez a szegény szerkesztő úr! Tudja mit? Az esti gyorsot még elérné, ha kivinném. De kiviszem: itt hallgatta a szövegemet, emiatt ne rövidüljön... Mit? Dehogy is a két lóerővel! Nézze, kiviszem a saját maszek Zsigulimmal. .. Menynyiért? Hát mit mondhassak erre? Az alapórabérem tizennégy, a benzinköltség minimális, túlórát magának, haveri alapon, nem számolok — ezeken kívül pedig: amit rászán a főszerkesztő úr ebben a fene locspocs időbért, kizárólag!

Kunszabó Ferenc

4