Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-08 / 158. szám
Rekord a lignit fölött Visontai bányaiárás Nem kell különösebben járatlannak lennie az ember- , nek, hogy eltévedjen ma a visontai határban. Furcsa, de aki ismerősnek hiszi magát ezen a vidéken, tanúja volt a külfejtés születésének, sőt, éveken keresztül vissza- vissza látogatott szemlélni az üzem fejlődését, megkeresni a honfoglalókat, az úttörőket, szót váltani azokkal, akik a stafétabotot átvették — nos, most az is könnyen eltéved, ha nem bízza magát valamelyik helybelire. Hihetetlenül kitágult a Thorez Bányaüzem, a művelésbe vont új lignitmezőket jószerével csak járművön lehet megközelíteni, elérni. A gépkocsi a munkahelyek mindennapos tartozéka lett, autó nélkül elképzelhetetlen a bányajárás. I Kis terepjáróval ellenőriz- 1 ni, irányítja műszakját a délutános szakvezető-főmérnök, Fazekas Miklós is. I Hepehupás utakon zötyö- [ günk a járgánnyal, miközben urh-s beszélgetések j. kúsznak át az utastéren, hívásokat fogad, érdeklődik, üzeneteket, utasításokat küld a kocsiparancsnok. | — Másképp nem megy, I magyarázza a pilóta mellől, a területen dolgozó 300 —330 embert csak így lehet figyelemmel kísérni. Hatalmas gödör peremén gurulunk. Egy deszkaácso- latnál Fazekas Miklós megálljt int a sofőrnek. Kilép, s magával hív bennünket is. — A vendégek, a kívülálló ; érdeklődő számára készült a : kilátó — mondja —, mi rit- ! kán használjuk. Akkor is inkább csak gyönyörködni. i.Mert ha elég jó áttekintést , is ad a fejtésről, ha a táv- ! cső közel is hozza a lentieket, nekünk kevés az eliga- 1 zodáshoz. 1 A panoráma valóban érdekes, lenyűgöző! Szokatlanok a méretek, az arányok: egy- egy teherautó odalent valóssággal játékszernek tűnik. | Lencsékkel a szem előtt — I lehet, hogy közhely, de nincs találóbb kifejezés — „holdbéli” a megfaragott, felforgatott, összetúrt táj. Kíváncsivá tesz és óhatatlanul ; beljebb csal. } Visszaadjuk a messzelátót, í s terepjárónk felé indulunk, i Mielőtt tovább mennénk, né- i hány méternyire a kocsitól, I félelmetes omlást mutat a j főmérnök lábunk előtt: | — A vasárnapi műszakban vettük észre, — beszéli —, akkor még vékony kis repedés volt a helyén. Aztán gyorsan tágult, mélyült, majd hirtelen megcsúszott, megrogyott, s roppant erővel zúdult alá. Kábeleket temetett el, azzal ijesztgetett, hogy megnyomja lenn a szállító- ' szalagot is. A hevederpályának azonban, szerencsére semmi baja sem lett most, ma is dolgozik. Itt fenn azonban gyorsan körül kellett kerítenünk a veszélyes szakaszt, s kicsit arrébb vinni az utat, nehogy baleset legyen. 1 A kocsiban pedig megtudjuk, hogy az említett nem az első, és nem az egyetlen eset errefelé. A keleti bányamező széle meglehetősen sokat mozog, az omlós an- dezittufás rézsű gyakran okoz bosszúságot, kellemetlenséget a munkában. Természetesen nem hagyják ennyiben! Egyrészt alagcsövezés- sel iparkodnak megtámasztani a nagy víz- és homoktartalmú rétegeket, másrészt forrásfoglalással, vagy éppenséggel az úgynevezett műszaki padka süllyesztésével próbálkoznak. S amit csinálnak, e;yre eredményesebb. Közben két szintet ereszkedünk alá a rázós, kanyargós bányaúton. A főmérnök témát vált: a ll-es „lefedő" gépláncra hívja fel a figyelCsapatra való kubikus helyett dolgozik a hatalmas marótárcsa Daróczi Imre kotrómester műnket. Ennél ugyanis júniusban páratlan rekord született: 1 223 000 köbméteres teljesítménnyel jóval felülmúlták az 1975. augusztusa óta tartott csúcsot! Lenyűgöző gépkolosszus alatt fékezünk. A lánctalpas, MT 7-es kotrógép tövében egyszeriben törpékké zsugorodunk mi is. Ez az egyik főszereplője a júniusi történetnek. Pontosabban: az itt serénykedő kis társaság, a gépiiéi! A meddőeltakarító berendezés — mint halljuk — 40 méter magasságú, kétezerháromszáz tonna súlyú, s tizenegy méteres tárcsája 18 puttonyának mindegyikébe 1,1 köbméternyi anyag fér. Egy állással ötvenméteres szélességben dolgozik, 28 méter magas falat képes végigrágni. A teljesítménye óránként eléri a 4800 köbmétert! A kotrógép valamelyest egy különös, nagy hajóra emlékeztet. Időbe telik, amíg felkapaszkodunk lépcsősorának rövidebb részén is a fedélzetre, s, elérjük a kapitányt, Daróczi Imre kotrómestert. Nagy darab ember a mester. méltó a gondjaira bízott több száz millió forint értékű géphez. Valamikor tüzikovács volt a debreceni járműjavítóknál, s még Ecsé- den váltott szakmát. Az első magyar külfejtés megnyitása óta „hajózik”, mostani csapatával pedig három esztendeje van együtt. Jó kis kollektívát kapott — dicséri társait —, nem csoda, ha tudnak haladni! Kollégái igazi gazdái a gépnek, vigyáznak rá, rendben tartják. A kotrómester többszörös kiváló dolgozó, s megkapta már a Kiváló munkáért kitüntetést is. Vezérlőasztal előtt ül, vele szemben egy minitévé. A képernyő a tárcsa túloldalát mutatja. Daróczi Imre egyik szeme a televízión, másik a rézsűn. S nevetve mondja, hogy néha kellene még egy harmadik is, amivel lefelé figyel, a kotró alatt dolgozó segédgépre. Ám valahogy így, kettővel is sikerül mindenre ügyelni. Látja a szakikat is, jóllehet, valósággal elvesznek az acélmonstrumon. Módszerükről, titkukról kérdezősködnénk a fülkében, de nem sokat sikerül megtudnunk. . M (Fotó: Czakó István) — Nagy figyelmességre van szükség — beszéli szűkszavúan — vigyázni kell például a fordulásnál. Azon vagyunk, hogy minden üres járatot kerüljünk, a legjobban kihasználjuk az időt, a gépet... Mi itt teljesen egymásra vagyunk utalva, senkinek sem szabad lazítani, mert a legkisebb mulasztás komoly kiesést, lemaradást okozhat. S így gondolkodnak lent, a segédgépes, a szalagos szaktársak is, meg a többiek. Ki-ki érzi a felelősségét. Szóval: így sikerülhetett ilyen jól a június is. Már készülődünk, amikor odalent összefutunk Nagy Miklós aknásszal. Kérésünkre, az iméntieket megtoldja még valamivel: — Kötelességtudó legények ugyan máskor is, de júniusban még jobban betartották a technológiai fegyelmet, s a korábbinál is vigyázatosab- bak voltak a rakodásnál. Ha a szalagfejnél valahogy ösz- szetorlódott a meddő, máris ott termett mindenki, nehogy hosszabb üzemzavar legyen. A teljesítményük egyébként nagyobb is lehetett volna, mert az elmúlt hónapban nemcsak a meddőt kotorták, hanem egy kisebb, 61 ezer köbméteres szénteleppel is találkoztak munkájuk közben. Ami hátravetette valamennyiöket. Visszafelé indulunk a bányajárásról. Isméit a főmérnök veszi át a szót, s lelkesen beszél egészen a búcsúzásig. Olybá tűnik, mintha beleszületett volna a visontai bányába, rtt nevelkedett volna a ligniten. Pedig — mint utóbb bevallja — gépészember, s valójában mélyszíni bányász: a nógrádi aknákhoz szokott, kinn, a Szovjetunióban, 1200 méterrel a föld alatt gyakorolta a szakmáját. A Thorez Bányaüzemben éppen találkozásunk napján töltötte az ötödik évét... Gyóni Gyula Milliós készletek, milliárdos hiányok A VILATI egri gyárában bíráló észrevételek hangzottak el, hogy sok készletet halmoztak fel. Szóvá tették ezt az éves beszámoló taggyűlésen is, de a párttagság nem kapott kielégítő választ arra, hogy valójában menynyi a felesleges készlet, mire van szükség, mi okozza az ésszerűtlen készletfelhalmozást és hogyan akarják azt megszüntetni. Nem magánügy Akadnak, akik azt mondják: a gyár magánügye, hogy mennyi anyagot és alkatrészt tartanak a raktárban, törődjenek ezzel a vállalat vezetői. Helytelen vélemény, a problémát nem szabad így lekezelni, ezt bizonyítja a VILATI esete is. A vállalat az 1977-es egymilliárd-negy- venmillió forintos termelését 1978-ban egymilliárdhatszáznegyvenötmillióra akarta növelni. Átlagkészletük több. mint ötszázmillió forint volt. Miközben a termelést gyorsan fokozták és korszerűsítették, a vállalat „egyszer csak” fizetésképtelenné vált. A szanálási vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy a laza anyaggazdálkodást javítani kell, mert ha ezt nem teszik meg, a vállalatot még a megszüntetés veszélye is fenyegetheti. A látszat csal Ami az együk vállalatnál elfekvő készlet, az a másiknál és a többieknél nagyon is hiányozhat. Vagyis, sok esetben nincs áruhiány, de a túlzott megrendelésekkel olyan látszatot teremtenek, mintha állandósulna a hiány. Tehát, a szemléleten kell változtatni, hogy ésszerűbbé váljon az anyaggazdálkodás. Áz elmúlt évben hazánkban a készletgazdálkodás lényegesen meghaladta a tervezettet, a nemzeti jövedelemből 34 milliárd forintot emésztett fel. A Központi Bizottság legutóbbi ülése is arra hívta fel a figyelmet, hogy a készletfelhalmozás, a szállítási fegyelem lazasága igen gyors és hatékony intézkedéseket követel. A fölöslegként vásárolt és huzamosabb ideig fel nem használt anyagokat és alkatrészeket elfekvő készletnek nevezzük. Találó ez a kifejezés, mert a raktárakban, a telepeken és a munkahelyeken úgy „elfekszik” a készlet, hogy hónapokig, esetleg évekig sem veszik észre. Az sem tűnik fel, hogy ami „elfekszik,,, az hamar tönkremegy, élveszti értékét. Elgondolkodtató, hogy a VILATI az elmúlt évben a hitelek kamata és eszközlekötési járulék címén, mintegy harmincmillió forintot fizetett ki, de senki sem kérdezte meg, hogy ez az összeg mennyivel csökkentetté a vállalati nyereségrészesedést. Azt meg aligha tudjuk érzékelni, hogy az ország elfekvő készleteibe mennyi munkát és anyagot fecsérelünk, az értelmetlenül lekötött mil- liárdok milyen sok helyen és mennyire hiányoznak. Mit tehetünk, hogy ezentúl másként legyen, ne pocsékoljuk, hanem óvjuk értékeinket, a nemzeti jövedelmet? Nemcsak rossz, hanem jó példaként is idézhetjük a VILATI-bán'újabban tapasztalt példákat. Felismerték, hogy az anyaggazdálkodást folyamatosan és következetesen kell javítani. Az egri gyár központi raktárként működik, egy kézbe került az anyaggazdálkodás irányítása. Megállapították a szükséges, a norma feletti és az elfekvő készleteket, név szerint kijelölték a felelősöket és ellenőrzik a feladatok teljesítését. Szükséges és lehetséges A VILATI felesleges készletének jelentős részét eladták és kiselejtezték. Ez év első negyedében százmillió forinttal kevesebb anyagot szereztek be, mint az előző év hasonló időszakában, a forgóeszközöket 127 millióval csökkentették. A vállalat főmérnöke és főkönyvelője szerint 127 millióval csökkentették a készleteket és ez nem akadályozza a termelést. Szükséges és lehetséges, hogy más vállalatoknál is jelentősen csökkentsék a készleteket? Igen, lehet és szükséges is, mert az 1979- es népgazdasági terv az előző évinél 14 milliárd forinttal kevesebb készletfelhalmozással számol és ennek megvalósítása hatással van az életszínvonalunk alakulására is. .4 (F.L.) Válogatók, akik nem válogatnak Majd egy évszázada létesült Mónosbélen a szénosztályozó, amely jelenleg a Borsodi Szénbányák Vállalathoz tartozik. A 83 dolgozónak az egercsehi bányaüzem szene és viszont annak a különböző bányafákkal való ellátása ad munkát és kenyeret. Néhány éve munkatársaink nagyon rossz szociális viszonyokat találtak itt és ezt szóvá is tették lapunkban. Kíváncsiak voltunk, mi változott meg és változott-e azóta. Szénporral keveredett sáros, csiliesínekkel szabdalt út vezet a szürke épületek között az irodákig. Barta Lajos telepvezető-helyettes fogadja a látogatót. — 1977-től — mondja — a vállalat vezetése, megértve a gondokat, vezetékes vízzel látta el az üzemegységet. Ennek építéséhez társult a községi tanács és így Mónosbélen is újabb házak kapcsolódhattak be a vízszolgálEgerben — miért ne...? Vasárnap vásár volt Nyíregyházán. Abból az alkalomból hirdették meg, hogy megnyitották ugyancsak itt, a IV. országos népművészéti kiállítást. A vásár a város egyik központi terén, színes sátraival, a bennük fellelhető népművészeti, iparművészeti alkotásokkal sok ember figyelmét felkeltette. Elhozták munkáikat a sümegi, a mezőtúri cserepesek, a bőrdíszművesek, hímzéseiket a sárközi, kalocsai, matyó n%pi iparművészek. S természetesen megyénket is képviselték a palóc hagyományokat ápoló szakkörök. A vásár, — melyhez hasonlót rendeznek Szegeden, az ünnepi játékok során, Szentendrén, a szokásos vasárnapi kiállítások között, s az ország más helyein is, kötve egy-egy tájjellegű megmozduláshoz, — adta az ötletet a javaslathoz. Miért ne lehetne helye egy ilyen országos népművészeti vásárnak Egerben, a várjátékok egy vasárnapján? Lebonyolítása nem is túl nehéz. Csupán emu szerv kell hozzá. amely ide hívja az ország népművészeit, népi iparművészeit, s egy sátorsor, ahol azok munkájukat árulhatják. Igaz, az elmúlt évben volt kísérlet arra, hogy fiatal iparművészek bemutassák alkotásaikat, ez azonban annál szélesebb körű lehetne. A népi iparművészek, a hivatásos népművészeti szakkörvezetők valóban csak meghívásra várnak. S hogy valójában népművészeti értékű darabok kerülnek eladásra, arra, biztosíték az, hogy csak a mi megyénkben több száz, a Népi Iparművészeti Tanács által lezsürizett és megfelelőnek talált munkadarab van a szakköri tagoknál. Anyag és hozzáértő emberek adottak. Csak még olyan kell, aki, vagy amely magára vállalja a vásár lebonyolítását. S a Dobó téren is százakat és százakat vonzana a népművészeti alkotások seregszemléjének is beillő vásár. Kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget. ... ' ", - -,rfj., — deák —■ tatásba. Két új zuhannyal bővült a tisztálkodási lehetőség és kicserélték a régi öltözőszekrényeket is. Szabó Tibor faátvevő mutatja meg a mállott falú öltözőket, amelyekben valóban katonás rendben állnak a vasszekrények. A sarokban vaskályha, ide már nem jut el a központi fűtés. — Az üzem egyetlen takarítónője, aki egy műszakban dolgozik, ma szabadnapos — jegyzi meg pironkodva —, de hamarosan kiderül, hogy ha dolgozik, akkor is csak a délelőtti műszak élvezheti a tisztaságot. Mégis felkattintom a kapcsolót, de a sötét marad — hiányzik az égő. A másik helyiség kapcsolójával talán már sikert aratnék, de annak meg le van törve a karja. Inkább felhagyok a próbálkozással. Ezek után már az sem lep meg, hogy a férfi- és a női vécé ajtajai is zártak. — Csak az épület mögötti árnyékszékeket használhatják a dolgozók, mert ezek nem működnek — mondja kísérőm. Lavór és deszkapriccs Az osztályozó emeleti futószalagjánál három asszony válogatja kézzel a meddőt. Nem zavarhatom őket, mert a szalag nem áll meg, az anyag folyamatosan érkezik rajta. A monoton munkát csak időnként. szakítja meg egy-egy újabb olyan darab, amit kalapáccsal kell szétütni. A szalag mellett kis, deszkából készített „melege- dő”-helyiség. Előtte lavórban piszkos kézmosóvíz, «bent a „falak” között vizeskannák, egy asztalka és két deszkapriccs. A központi fűtés — mert a szalagot télen melegíteni kell — hidegben nem sokat jelent a dolgozók számára. Kályhát a tűzveszély miatt nem használhatnak. Á lejárat felett kis tábla: WC, és egy nyíl. A nyíl „célja”: kb 150 méterre van az udvaron, s az is inkább 00. Egy másik épületben ketten dolgoznak a fűrészgépnél. Nem sok idejük van, teljesítménybérben dolgoznak. Elmondják, hogy az új, korszerű rakodógép sokat je-' lent nekik, kevesebb fizikai munka van a rönkök cipelé- sével. Az étkezőhelyiség ajtaján kis tábla: „Felolvasóterem”. Belül ugyancsak festésre szorul. Kis vitrinben a Kossuth Kiadó könyvei hirdetik szerényen a kultúrát. Itt lehet ebédszünetben elfogyasztani az otthonról hozott hideg elemózsiát. A dolgozók többsége a faluban lakik, így csak az a néhány asszony éhezik meg jobban, mire hazaér, aki távolabbról jár be busszal. Mégis szeretik Csirmaz Károly szakszervezeti titkártól érdeklődöm, hogyan próbálnak javítani a szociális gondokon? — A szakszervezeti gyűléseken dolgozóink mindig elmondják kéréseiket, s ezeket továbbítjuk a vezetőséghez. Sajnos a megoldásban nekik is vannak gondjaik. Így például a meszelés: „létszámkérdés”, de a takarítás is csak úgy lenne megoldható, ha a munkások maguk takarítanának. Á WC-k állandóan eldugulnak, de hogy nem működhetnek, abban a magas talajvíz is hibás. Az üzemi étkezést nem tudjuk megoldani, de ezt a rendszert már mindenki megszokta. — Mióta dolgozik ezen a munkahelyen? — Én, 1954. júniusától, de édesapám itt dolgozott 52 évet. Hozzánőttünk ehhez az üzemhez, sok a nehézség, de mégis mindenki sajnálná, ha máshol kellene munkát keresni. A telepvezető-helyettestől a rakodóhelynél búcsúzom, éppen az egy hete bevezetett vizes-mosó technológia eredményét figyeli. Kevesebb a szénpor, jobban leválasztja a szénről az agyagot. Vajon a dolgozók kevesebbet „nyelnek”-e ezután?.., Huppán Béla 1979. július 8., vasárnap ;
