Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-31 / 177. szám
i VILÁG PBOLETÁBJ AZ. EGYESÜLJETEK! J/ŐW AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 177. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1979. július 31., kedd A szocialista országok többet tettek a gyermekekért, mint az ENSZ deklarációjában foglaltak“ Az európai gyermektalálkozó szemináriuma Az újító Összeesküvést lepleztek le Bagdadban Nép- és pártellenes összeesküvést lepleztek le az iraki fővárosban — jelenti a TASZSZ szovjet és több nyugati hírügynökség az INA, hivatalos iraki hírügynökség jelentésére hivatkozva, A forradalmi parancsnokság tanácsának szombati rendkívüli ülésén a tanács öt tagját kizárták a legfontosabb állami szervből és valamennyinket leváltották magas állami tisztségükből. A leváltott és letartóztatott magas rangú személyiségek között található Abdul Husz- szein, a forradalmi parancsnokság tanácsának volt főtitkára, Adnan Husszein, akit két héttel ezelőtt neveztek ki miniszterelnökhelyettessé, s aki egyúttal az elnöki iroda vezetését is ellátta, Mohamed Mahdzsub közoktatási miniszter, valamint Mohamed Aj is Hamad volt ipari és bányaügyi miniszter. Az INA hivatalos iraki hírügynökség jelentése szerint az összeesküvők egy külső hatalom érdekében szervezkedtek, s egyik fő célkitűzésük az volt, hogy Irak csatlakozzék az amerikai imperializmus által létrehozott egyiptomi—izraeli különbékéhez. Ennek érdekében az összeesküvők államcsínyre készültek, ezt azonban július 12-én Abdul Husszeinnek, a forradalmi parancsnokság tanácsa főtitkárának letartóztatásával — öt nappal Szaddam Husszein államfővé történt kinevezése előtt — sikerült megakadályozni. Szingh kormánya » Üj-Delhiben az elnöki palotában hétfőn az új kormány további 17 minisztere tette le a hivatalos esküt. Közülük tízen tagjai az új kabinetnek, heten pedig államminiszterek lettek. Velük együtt a koalíciós kormány tagjainak száma 26-ra emelkedett. Az államminisztereket leszámítva Csaran Szingh kormányában kilencen a Dzsa- nata (világi) párt tagjai, nyolcán az Indiai Nemzeti Kongresszus Párthoz tartoznak, és helyet kapott egy szocialista politikus is. RÓMA: Római jelentések arról számolnak be, hogy végéhez közeledik a fél éve tartó olasz kormányválság. Pandolfi kijelölt miniszterelnök, akit Pertini köztársasági elnök pénteken bízott meg a kormányalakítással, hétfői jelentések szerint a hét közepére megalakíthatja kormányát. Pandolfinak, a jelenlegi ügyvezető kormány kincstár- ügyi miniszterének azonban ehhez még néhány akadályt le kell küzdenie. Nem dőlt még el, hogy a keresztény- demokrata politikus kisebbségi koalíciós kormányában szerephez jut-e a legutóbbi A gyermekek helyzetének jobbításáért, jogaik érvényesítéséért folytatott küzdelem elválaszthatatlan a társadalmi haladásért vívott harctól. Ahol kizsákmányolás van, megcsorbulnak az emberhez méltó élet jogai, ahol létezik a gyarmatosítás, ott hiányzik a nemzeti függetlenséghez való jog, ahol fajgyűlölet van, ott lábbal tiporják a gyermeki élet jogait is — fogalmazták meg hétfőn a DÍVSZ székházában, földünk négy kontinensének 34 országából érkezett küldöttek az európai gyermektalálkozó nemzetközi szemináriumán. A gyermekeknek békére, barátságra, szolidaritásra nevelésével foglalkozó tanácskozás második munkanapján részt vett Szűcs Istvánná, a Magyar Üttörők Szövetségének főtitkára és Kovács Jenő, a KISZ-kb titkára is. A haladó és demokratikus gyermekszervezetek képviseletében több felszólaló figyelmeztetett arra, hogy a nyomor, a társadalmi igazságtalanságok ellen folytatott egységes harc az egész emberiség és személy szerint minden ember kötelessége. Senki számára nem lehet közömbös, hogy a jövő lelkesítő programot ad-e a mai legifjabb generációnak, vagy ellenkezőleg, taszító perspektí- vátlanságot fog számukra jelenteni. Az iparilag fejlett európai tőkés országokban napjainkban is egymás mellett él a bőség és a nyomor — fogalmazta meg több felszólaló. Az alacsony jövedelműek gyermekei nem jutnak megfelelő iskolázottsághoz. A növekvő munkanélküliség, a társadalomban létező „elidegenedés” a környezet hatására növekszik az erőszak, a fiatalkori bűnözés. A gyermekek életérzésében is mindinkább meghatározó a bizonytalanság. írja Salminen, a finn cserkészek (Parasta Lapsile) központi tanácsának tagja elmondta, hogy értelmes, tartalmas életre kívánják nevelni tagjaikat. Együttműködnek a finn úttörőszövetséggel annak érdekében, hogy a finn kisdiákok személyiségének formálásában érvényesítsék nevelési céljaikat: a gyerekeket demokratikus, nyílt alkotó vitákra ösztönzik az iskolában és választásokon 1,9 százalékot szerzett olasz liberális párt (PLI) Pandolfinak, aki technokrata színezetet igyekszik adni kormányának, meg kell még szereznie a liberálisok hozzájárulását ahhoz, hogy képviseletükben inkább szakembert, mintsem politikust jelöljenek a nekik felkínált egyetlen miniszteri posztra. Az olasz köztársasági párt (PRI) — amely a választásokon a szavazatok mindössze három százalékát kapta, s most mégis lehetőséget kap a kormányszerepre — ellenzi a liberálisok bevonását, azzal érvelve, hogy ezzelatechodahaza a családban. Hogy később olyan felnőttekké váljanak, akik tiszteletben tartják egymás véleményét, s felelősséget éreznek társaik iránt. Sarris Manthos, a Görög Kommunista Ifjúság (KNE) athéni tanácsának tagja örömmel és bizakodással állapította meg, hogy a szocialista országokban az állam és a társadalom már jóval többet tett a gyermekekért, mint az ENSZ deklarációjában foglaltak. Hazájában a görög kommunisták és más haladó szervezetek karolták fel a nemzetközi gyermekévben a kicsinyek jobb életének szorgalmazását. A hozzászólások színes képet rajzoltak a különböző országokban élő, tevékenykedő gyermekszervezetek sajátos feladatairól. Valamennyien kitértek arra, hogy egyetlen haladó szervezet sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a legsúlyosabb gondokkal a fejlődő országokban élők küszködnek. Erősíteni kell a politikai, erkölcsi és anyagi támogatást, s nemcsak a gyermekévben — hangoztatták. Azért, hogy csökkenjen a gyermekek nyomora, a csecsemőhalandóság, javuljon egészségügyi ellátásuk, s emberhez méltóbb körülmények között nőjjenek fel. A többi között erről szólt Anna Ku- cserova, a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség Ü ttörőszövetségének elnöke. A gyermekekkel már kisdiák korukban meg kell ismertetni a földünkön zajló nemzetközi események lényegét — fűzte hozzá Wasile Gisculescu-Angheliu, a Román Űttörőszö- vetség szervező bizottságának vezetője. Arra van szükség — mondotta —, hogy már gyermekkorukban el tudják határolni a jó, nemes törekvéseket a reakciós érdekektől, s hogy a gyermek- szervezetek is következetesen támogassák a béke ügyét. Aleftyina Fedulova, a Lenin nevét viselő Össz-szövet- ségi Pionir Szervezet elnöke elmondta: a Szovjetunióban 506 ezer óvodai és bölcsődei hely, s 1,1 millió iskolai hely épül a nemzetközi gyermekévben. Szólt a szovjet köztársaságokban élő gyermekek körülményeinek, nevelésének fejlődéséről, s arról, hogy a demokratikus ifjúsági világnokratának szánt kormány erősebb politikai színezetet kapna. A Pandolfi-kormány élet- képességének döntő feltétele azonban, hogy a parlamentben biztosítsa az olasz szocialista párt (PSI) tartózkodását. A PSI erre csak a kormány gazdasági programjának ismeretében hajlandó ígéretet tenni, s szintén ellenzi, hogy a kabinet politikai koalíció színezetét öltse. A nehézségek ellenére az olasz fővárosban derűlátóan ítélik meg Pandolfi esélyeit, bár a kormány személyi ösz- szetételéről a tanácskozások épphogy megkezdődtek. nemzetközi szövetség által meghirdetett nemzetközi szolidaritási akciókba aktívan bekapcsolódnak. A Hanoiban létesülő gyermekkórház felépítéséhez a szovjet gyermekek is hozzájárulnak. Az idén sok tízezer úttörő készített ajándékot vietnami gyerekeknek. Készülnek a nemzetközi gyermekév egyik legkiemelkedőbb eseményére: szeptember 7—11. között Moszkvában a nem kormányközi szervezetek részvételével megrendezik a gyermekek békés és biztonságos jövőjének megteremtésével foglalkozó világ- konferenciát. A nemzetközi szeminárium kedden plenáris ülésen folytatja munkáját. ★ Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Nemzetközi Gyermekév Nemzeti Bizottságának elnöke a Parlament Delegá- ciós termében fogadta a gyermektalálkozón részt vevő 44 küldöttség és hat nemzetközi szervezet képviselőit. Ott volt a találkozón a nemzeti bizottság több tagja. Kilenc esztendővel ezelőtt érkeztek Egerbe az első műemlékvédelmi tagozatú nyári egyetem hallgatói. Az akkori kezdeményezésről hagyomány formálódott. Ezzel magyarázható, hogy az érdeklődés ma is töretlen. A július 30-án megkezdődött rendezvénysorozatra 118-an — ez rekordnak számít — érkeztek tizenhárom országból. Az NDK-beli, a cseh, a finn, a dán, az olasz, a szovjet, a belga, a bolgár vendégek egy része ismerősként üdvözölte egymást, hiszen közülük jó néhányan részt vettek már a korábbi kurzusokon is. A megnyitó ünnepséget délután tartották a Hámán Kató Megyei Úttörőház színháztermében. Ezen — többek között — megjelent és az elnökségben helyet foglalt Kovács János, az egri városi pártbizottság titkára, Mészáros Albert, a megyei pártbiA Mátraalji Cukorgyárak hatvani gyáregységében évek óta eredményesen működik a központi pneumatikus automatikai műhely. Feladata a kereskedelemben nem kapható, de a cukor- gyártásban nélkülözhetetlen pneumatikus automatikai rendszerek kidolgozása és előállítása. Ebben a részlegben készülnek többek között a gőzkazánoknál alkalmazott védelmi berendezések és a fontos élelmiszeripari alapanyag gyártását segítő különféle műszerek. A műhely vezetője Decsi Ferenc üzemmérnök, az élelmiszeripar kiváló újítója cím birtokosa, akinek kezéből már eddig is számos zottság munkatársa, dr. Til- linger István, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója, Lörinczi László, a TIT-központ osztályvezetője, dr. Bakó Ferenc kandidátus, dr. Barcza Géza, az OMF osztályvezetője, dr. Komáry Endre, a megyei idegenforgalmi- hivatal vezetője. A felnőtt diákokat dr. Nagy József kandidátus, főiskolai főigazgató-helyettes, a TIT Heves megyei szervezetének elnökhelyettese üdvözölte, majd Kalmár Péter Eger Város Tanácsának általános elnökhelyettese mutatta be a vendéglátó várost. Ezt követően dr. Tillinger István, a Magyar Tanácsköztársaság műemlékvédelméről beszélt. Ezután levetítették a Tiszta források, a Divertimento és az Eger című kisfilmeket. A hétfői program ismerkedési esttel zárult. Ma folytatódnak az előadások. (Fotó: Szabó Sándor) hasznos szerkezet került ki.’ Az idén újabb sikert ért el a Decsi Ferenc vezette kis csoport.: a Magyar Cukoripari Tröszt 11 gyára által Hatvanban rendezett újítási börzén a műhelyben kidolgozott és előállított, az utótermék pépkezeléséhez szükséges viszkozitás mérő készülék fődíjat nyert. A huszonötezer forint értékű műszer segítségével elérhető, hogy minél kevesebb cukor kerüljön a melléktermékek közé,1 s menjen veszendőbe. Nyolc cukorgyár már meg is vásárolta a hasznos készüléket. Képünkön: az újító és találmánya. Apinisz Martins lettföldről, Rigából jött. Ott a kulturális minisztérium főelőadójaként hazájának műemlékvédelmével foglalkozik. — A helyi ICOMOS — ez az UNESCO műemlékvédelmi szervezete — csoporthoz eljutott a változatos kínálat híre. Örültem a lehetőségnek, hiszen ez a nyári egyetem a legrangosabbak közé számít. Az is tény, hogy nálunk a népi építészet emlékeinek védelme nagyjából hasonló gondokkal jár, mint Magyarországon. Ezért óhajtottam eljönni Önökhöz, ugyanis tájékozódhatok, képeket alkothatok arról, hogy hol tartanak, milyen nehézségekkel, miként birkóztak meg. Hadd említsek néhány izgalmas témakört. Kiváncsi vagyok arra: milyen módszerekkel dolgoznak, mennyire ötletesen hasznosítják ezeket az értékes létesítményeket. — Először jár a barokk városban. Bizonyára szétnézett már, s megtekintette legalább a történelmi városmagot. Milyennek találta? — Megcsodáltam a helyreállított barokk épületegyütteseket. Ez a kérdéskör engem is érint, hiszen Lettországban jó néhány hasonló típusú település van. Ezért tanulmányozom majd eredményeiket, úgy hiszem, több tapasztalatot kamatoztathatok majd honi földön. Abban is bízom — azt mondják,, ez itt már tradíció —, hogy barátokra lelek, olyan emberekre, akikkel később is összeköt majd a közös érdeklődés, s az emlékek varázsa. (pécsi) A nyári egyetem hallgatósága (Fotó: Szántó György) Olasz kormányválság Derűlátónak ítélik Pandolfi esélyeit Hogyan óvjuk a múlt hagyatékát? Megkezdődött Egerben a műemléki tagozatú egri nyári egyetem (