Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-29 / 176. szám

Energia a háztartásban ül. Vezetékes gáz és palack 1979. július 29., vasárnap A Nap kél 4,17 órakor — nyugszik 19,23 órakor A Hold kél 9,30 órakor — nyugszik 21,30 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÁRTA I nevű kedves olvasóinkat! Márta nevünk keleti eredetű, jelentése: „úrnó, gazda: asszony”. 0 — 0 Kilencven évvel ezelőtt született Asztalos Lajos kiváló sakkozó, nemzetközi mester, a Magyar Sakk Szövet­ség elnöke. Nyelvszakos középiskolai tanárnak készült, s ilyen minőségben tevékenykedett hosszú időn át. 1912-ben, tehát 23 évesen magyar sakkmester, s csak jóval később, 1949-ben nemzetközi mester. Az 1913 és 1936 közötti csaknem negyedszázad alatt sok nagy nemzetközi versenyt nyert meg, illetve szerzett azokon értékes helyezést. Nagy érdemeket szerzett a sport magyarországi népszerűsítésében, 1946—49. között mint országos szövetségi kapitány, 1949—55 között, mint a Sakk Szövetség elnöke. Hosszú éveken át elnökségi tagja volt a Nemzetközi Sakk Szövetségnek is, továb­bá szerkesztő bizottsági tagja és főmunkatánsa a Ma­gyar Sakkélet című folyóiratnak. Nevét egyebek közt az 1958 óta évenként megrendezett rangos budapesti nemzetközi sakkverseny vándordíja őrzi. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő fel­hőzet, egy-két helyen zivatar. A többleié élénk, he­lyenként erős északnyugati, északi szél vasárnap kis­sé mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmér- ' sékiet 24, 28 fok között. Az erdőgazdaságnál is bevezetik A Nehézipari Minisztéri­um, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal közös rendeletet adott ki a Minisz­tertanács határozata alapján a vezetékes gázszolgáltatás, valamint a palackos gáz árának rendezéséről. Esze­rint a városokban — így Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban — a földgáz köbmétere a következőkép­pen alakul: Egerben 2,12 fo- unt, Gyöngyösön 2,22 forint, Hatvanban pedig 2,19 forint. Amint lapunkat Delneki Miklósné, a TIGÁZ miskol­ci üzemegységének helyettes vezetője tájékoztatta, az elektromosenergia-szolgál- tatáshoz hasonlóan a tömb- fogyasztást vették figyelem­be az új árak kialakítása­kor. Egerben a fűtőérték 8150 kilokalória, Gyöngyö­sön 852.5, Hatvanban pedig 8425 kilokalória. Itt is meg­szűnt a tömbön felüli fo­gyasztás kedvezménye, ami­kor 29 köbméterig 2,92 fo­rintot kellett a lakóknak fi­zetniük köbméterenként, alatta pedig két forintnál kevesebbet. Az áremelés át­lagosan, ahogy a miniszter­A DH-rendszer tapasztalatai A Dolgozz Hibátlanul munkarendszert még az idén bevezetik a Mátrai Er­dő- és Fafeldolgozó Gazda­ságban is. A felhasználás le­hetőségeiről és az együttmű­ködésről tanácskoztak a hét végén az Egri Dohánygyár­ban az erdőgazdaság, vala­mint a gyár vezető szakem­berei. Dr. Kovács Jenő igazgató vezetésével negyvenen, üzem- és erdészetvezetők, s valamint osztályvezetők vettek részt a tapasztalat- cserén, ahol a dohánygyár vezetői tartottak előadásokat. Dr. Domán László igazgató, Huszti Ferenc főmérnök, to­vábbá Kocsis József és Ke­resztesi Ferenc ismertették azokat a tapasztalatokat, melyeket 1973-tól szereztek az Egri Dohánygyárban a Dolgozz Hibátlanul munka- rendszer bevezetése óta. Az előadásokat filmvetítés és üzemlátogatás követte. A program ezután az erdőgaz­daság felnémeti rönkosztá­lyozó telepén folytatódott, melyen részt vettek a do­hánygyár vezetőd is, Megvi­JóS halad a közműépítés Hevesen + ORVQSI ÜGYELET * * * * * * 7 * * * * 12 Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő- intézetben. (Telefon: 11—000). Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Lajos u. 6. sz. alatt. (Telefon: 11—640). Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnep- i napokon: előző nap déután 14í órától az ünnepet követő nap) reggel 7 óiéig. Fogorvosi ügyelet szombaton) 14 órától hétfő reggel 7 óráig a v Technika Házában. Az Eger környéki összevont!/ ügyeleti szolgálat új helyen:/1 Egerben, az Alkotmány utca 8. V szám alatti orvosi rendelőben/ látja el az alábbi községek gyer-'j mek- és felnöttbetegelt. An- dornaktálya. Makiár, Ostoros, Novaj, Kerecsend, Demjén, Fel-í sőtárkány, Noszvaj. Az ügyeleti igénybe vehető vasár- és ünnep-(, napokon: előző nap délután 14 3 órától az ünnepet követő reggeli 7 ór£ig. (Telefon: 11—669.) Gyöngyösön: szombaton 14 i órától, hétfő reggel 7 óráig. (Te-/ lefon: 11-727.) V Fogorvosi ügyelet: délután 15—/ 18 óráig. Mindkét ügyelet helye:'; Széchenyi u. 1. szám. ( Gyermekorvosi ügyelet: délután I 15—18 óráig. Ügyelet helye Puskin/ utcai gyermekrendelő. Vasárnap) és ünnepnap: reggel 7 órától(, másnap reggel 7 óráig. (Telefon:/ 11—727.) Fogorvosi ügyelet: f 12 óráig. Mindkét ügyelet helye:/ Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet 9—12/ óráig. Helye: Puskin utcai gyer-'j mekrendelö. Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren-/ delőintézetben (Telefon: 10—04.) J Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8—/ 10.39 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár-/ nap 10—12 óráig a rendelőimé— (j zet gyermekszakrendelésén. (Te- . lefon: 10—na ' Terepszemlét tartottak az Országos Vízügyi Hivatal és a Közép-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság szakembe­rei Hevesen, a Hanyi-saj- foki Vízgazdálkodási és Ta­lajvédelmi Társulatnál Fel­mérték hol tart az ötödik ötéves terv feladatainak tel­jesítésében a társulat. A tervteljesítés Helyzetéről Ózsvári László igazgató ked­vező képet adnatott, amit elismeréssel vettek tudomá­sul a vendégek. Ezt követő­en határjárásra került sor, Utam Markazon visz át. A termelőszövetkezet elnöke régi jó barát, miért ne ugra- nék be hozzá néhány szóra. Háza partos részen áll, s ahogyan fújtatok föl a lép­csőkön, előbb szokatlan kivi­telű, zöldre pingált rotációs kapába, motorba botiok, föl­jebb pedig apró lánctalpas tűnik szemembe. Szinte gyer­mekjáték. Nem láttam még ilyet. — Nem is láthattál — mondja Halasi János. — Magam bütyköltem szőrös- tül-bőröstül. Két esztendő kísérletező munkája fekszik benne, s az bánt a legjob­ban, hogy mind kevesebbet szolgál. Hat mázsa, láncai körmösek, így hát tilos vele a faluban közlekedni_ Pedig szívesen kölcsönöztem volna barátnak, ismerősnek. Így csak a háztáji szőlőmben mozog, talajmunkán. Ku­darcok? Legtöbb gondom a hűtéssel, az erőátvitellel volt, s hozzáértő mérnökök sem tudtak tanácsot adni. Végül magam jöttem a dol­gok nyitjára. Az elnöknek nincs külö­tanácsi közleményben is ol­vashattuk, 20 százalékos. A rendelet a palackos, a pb-gáz fogyasztói árával is foglalkozott. A korábbi egy­ségár kilogrammonkint (11, 22, illetve 3 kilós palackok vannak forgalomban) válto­zott 2,80 illetve 3,30 forint között. Most egységesen ki­Egerben logrammonként négy forintot kell fizetni a pb-gázért. A turistapalack ára 5,50 fo­rint lett. Az új árak a szep­tember 30. után leolvasott adatok alapján lépnek élet­be. A gázszámlát a kétha­vonta mért fogyasztás alap­ján kell fizetni. Jelentkezés az július 30-tól augusztus 4-ig Egerben az óvodai felvé­telre jelentkezés ideje július 30. és augusztus 4. között lesz. Minden óvodába július 30-tól augusztus 1-ig délután 14-től 18 óráig, augusztus 2- től 4-ig reggel 8-tól 1 óráig jelentkezhetnek áz érdeklő­dő szülők. Azok az anyák, akiknek gyermekgondozási szabadsága az 1979—80-as tanév alatt szűnik meg, je­lentsék be felvételi igényü­ket ugyancsak a fenti idő­pontban az óvodákban. A jelentkezések után fel­vételi bizottság dönt az óvo­dai felvételekről, s dönté­sükről az óvodák külön tá­jékoztatják a szülőket. A lajosvárosi új óvoda előreláthatóan 1979. szep­tember 1-re készül el, az ide jelentkezőknek a Lenin út 168. szám alatti óvodába kell jelentkezniük felvételre. A vállalatok szerződéses jogosultságukkal augusztus 1-ig élhetnek a városi tanács művelődésügyi osztályán. Géperejű emelet tatták, hogy az osztrák— nyugatnémet és magyar együttműködéssel készült gé­pi osztályozó mennyiben se­gít a korszerű munkaszerve­zésnél. A 120 milliós új léte­sítménnyel ugyanis évente 80 ezer köbméter farönköt dolgoznak fel, és üzembe helyezésével műszakonként négy ember munkáját taka­rítják meg. melynek során a szakembe­rek meggyőződhettek arról, hogy a vállalat jól és idő­arányosan végzi legnagyobb kiviteli munkáját, Heves közműépítését Az ötvenmil­lió forintos költséggel készü­lő bővítés során szennyvíz­telepet és csatornahálózatot építenek. A szakemberek látogatá­suk befejezéseként megte­kintették a kilencmillió fo­rintos beruházással, a TÜ- ZÉP mellett épülő műhelyt. Markazi koppantók nősebb köze a vasasszak­mához, a konstruktőrködés- hez. Előbb a közigazgatásban dolgozott, tíz esztendeje pe­dig a közös gazdaságot irá­nyítja. A fúrás-faragás in­kább szabad idejét tölti ki, úgy is ragadt rá minden. Itt- ott szedve föl a szakmával kapcsolatos ismereteket. Hogy miért éppen mezőgaz­dasági gépekkel tölti idejét? Ahogyan elmondja: mind­máig kevés az ilyen kis ma­sina. Keveset gyártunk, a külföldiekért pedig megy a valuta, s igen borsos az áruk. Egy rotációs kapa, alapgéppel, utánfutóval, for­gókerékkel, ekével például negyvenháromezer forint. Halasi János négyezerből hozta ki. A szükséges ló­erőt egy eldobott Zetka 150- es motorja szolgáltatja. — Van is csodálója min­digMeg aztán olyan ember, aki nézi, méricskéli, majd az Ha valaki azt hinné, hogy Londonban is van Centrum Áruház, lehet, hogy nem té­ved, csak olvashatatlanabbul van írva az „áruház”. A fo­tó tehát mindenképpen ha­enyém mintájára megcsinál­ja odahaza. Divatos szóval kifejezve „koppintották” a találmányomat. Fél eszten­dő alatt legalább tucatnyi készült így a faluban. Jól működik, dicsérik rendesen. Volt, aki azt kérdezte, mi­ért engedem? Leintettem. Nem akarok én ebből üzle­tet csinálni. Inkább örülök, hogy más is boldogul. Ha már egyszer az AGROKER- nél nincs elegendő... Hagyjuk a masinákat, be­térünk a nappaliba. Az el­nök Kati lánya jön meg szép szőkén, a négyhóna­pos Peti gyerekért. Indul otthonukba, Gyöngyösre. A nagyapa arca felhősödik. Nehéz a búcsú. A csöppség egész nap itt rugdalózott, mint születése óta minden hétvégen. S miként a jö­vendő esztendőkben csinálja majd. Ennél fogva további tervek, konstrukciók dolgá­ban nem is faggatom Halasi Jánost. Kötve hiszem, hogy a nagyapaság aranyló óráit még egyszer rotációs kapá­ra, törpetraktorra váltaná. (m. gy.) (Szántó György felvétele) zai földön készült, s e tényt az sem cáfolja, hogy a fő fi­gura ez a géperejű emelet: angol gyártmányú, de hol­land turistákat szállító eme­letes buszmatuzsálem. Fotó­sunk nemcsak a szokatlan látvány miatt vette lencse­végre. hanem hogy régi uta­zó lévén, javasolja az eme­letráépítést némelyik egri helyijáratra is. Keiden lollc- jutalamsorsolás 1259 nyereménnyel A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság július 31-én ked­den rendezi a lottó havi ju­talomsorsolását. A húzáson a 29. játékhét szelvényei között összesen 1250 nyere­ményt, — főnyereményként egy Lada 1200 típusú sze­mélygépkocsit — sorsolnak ki. Az igazgatóság összeállí­totta a lottósorsolások kö­vetkező havi menetrendjét. Eszerint augusztus 3-án Nyíregyházán, 10-én Dombó­váron, 17-én Hajdúszobosz­lón, 24-én Csornán, 31-én pedig Balatonszemesen húz­zák a lottó esedékes heti nyerőszámait. LOTTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 30. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta- lálatos szelvénye 45 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 157 066 forint. Há­rom találata 4380 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként 807 forint. A kéttalála- tos szelvényekre egyenként 28 forintot fizetnek. O FILMEN A TÁBOR. A bélapátfalvi nagyberuházás építőtáborát is meglátogat­ták a napokban a Magyar Televízió „Fiatalok órájá­nak” képviselői. A riportot szeptember 4-én a TV 2, programján láthatják az ér­deklődők. ■ AUTÖVÁSÁR. Ma, vasár­nap megyénk városai közül Egerben és Hatvanban tar­tanak autóvásárt. A szom­szédos megyékben Kistere- nyén és Miskolcon kerül sor hasonló eseményre ugyan­ezen a napon. O FILMVETÍTÉS. Ma dél­után négy órakor Egerben a Baktai úti gyermek- és if­júsági klubban filmvetítés­sel egybekötött rendezvényt tartanak. ■ BÉRLETTULAJDONO­SOKNAK. Az egri Gárdonyi Géza Színház felhívja azok figyelmét, akik az ősszel kezdődő új színházi évadra bérletet igényelnek, hogy a korábban kiadott jelentkezé­si lapot július 31-ig juttas­sák vissza. Ebben az esetben a megszokott napra és hely­re szóló bérletet biztosítják. O D1NNYETERMELÖK VERSENYE. Augusztus 2-ári Budapesten a Kertészeti Egyetemen rendezik meg a dinnyetermelők országos versenyét. A gazdaságok és az egyéni termelők nagysza­bású seregszemléjén zsűri dönti el. hogy a versengésre benevezett gyümölcsök kö­zül melyek a legkiválóbbak. n GÉPÍRÓ VILÁGBAJNOK. A 13. gépíró világbajnok­ság klasszikus számában, az elektromos gépek 30 perces sebességi másolási versenyé­ben dr. Ulbrichné Varga Er­zsébet (NIM) percenkénti 721 leütéses teljesítményével nagy fölénnyel győzött és 248 sikeres versenyző között megvédte két évvel ezelőtt Rotterdamban elnyert világ- bajnoki címét. O MOTORVONATOK ŰjJ Zélandnak. A Ganz-MÁ­VAG villamos motorvona­tokat szállít Üj-Zélandnak a közelmúltban aláírt 34 mil­lió dollár értékű szerződés alapján. Az üzletkötésre az­után került sor, hogy a ma­gyar gyár versenytárgyalást nyert. O FÖZÖVERSENY. Régi eg­ri ételek készítéséből ren­deznek főzőversenyt hétfőn este 7 órakor a megyeszék­hely Expressz éttermében. 0 RENESZÁNSZ KŰT. Pécs legrégibb kútját talál­ták meg a régészek a törté­nelmi városközpontban, a székesegyház közelében, a Csontváry Múzeummal szem­közt. A reneszánsz építmény maradványai egy közmű épí­tése során kerültek napvi­lágra. 1 CASCÓSOK. Hazánkban csaknem félmillió magán- gépkocsi-tulajdonos rendel­kezik CASCÖ-biztosítássaL Közülük minden negyedik fordul kártérítésért a bizto­sítóhoz. Miután évről évre nő a balesetmentesen vezető autósok tábora, őket külön jutalmazza a biztosító. , MnílitSí!

Next

/
Thumbnails
Contents