Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-27 / 174. szám
Rózsai új termék, ami ••• Ebedre Icblti-e a brigád a pénzt? A KABARÉTRÉFÁK visz- szatérő motívuma, hogy a szocialista brigád a cím elnyerésével járó pénzt — hosszas töprengés után — ebédre költi. Leszavazzák azt, aki kirándulást javasol, leszavazzák azt is, aki a szociális otthon támogatását kéri, és végezetül nagy egyetértésben fejedelmi evészetet, ivászatot rendeznek. Mint, ahogy arról is sokszor szól a fáma, hogy a szocialista brigád egy tucat jegyet vesz a színházi előadásra, de a végén mégis csak egyetlen bri- gádtag megy el —. aki bejegyezteti a naplóba, hogy kollektíván eleget tettek kötelezettségüknek. Derülünk a kabarétréfán, bosszankodunk a jelenségeken. Vajon miért? Nem másért, mint azért, hogy az adott esetekben mást vártunk volna a brigádoktól. Azt, hogy értelmesen, értelmes dolgokra költsék a szocialista cím elnyerésével járó pénzösszeget, vagy azt, hogy a színházi előadás kapcsán ne formálisan tegyenek eleget kötelezettségüknek. Ha nem érdekli őket az előadás, inkább el se menjenek, mint hogy csupán egy pecsét, vagy egy aláírás „igazolja” ottlétüket. Nagyon röviden megfogalmazva, a szocialista brigádoktól, a brigádtagoktól azt várja mindenki, hogy minden szituációban szocialista módon viselkedjenek. Tehát, minden cselekedetükben tükröződjön a szocialista élet- és szemléletmód. Popovits Ferenccel, a Csepel Autógyár egri gyára pártvezetőségének titkárával és Vincze István szakszervezeti titkárral arról beszélgettünk. hogy vajon a gyárban a szocialista brigádok tagjainak magatartásában miként nyilvánul meg a szocialista élet- és szemléletmód. Kis töprengés után kifejtették, hogy leginkább a munkához való hozzáállásban. És nem csupán úgy, hogy a vállalt termelési feladatoknak száz százalékig eleget tesznek, hanem úgy is, hogy esetenként plusz feladatokat is vállalnak. A közelmúltban például a gyári rekonstrukció során — sokkal nehezebb körülmények között is kiválóan dolgoztak. Mindezen túlmenően az is jellemző, hogy a szocialista brigádok tagjaiban kialakult a tulajdonosi szemlélet. Ez egyrészt abban jut kifejezésre. hogy igen nagy gondossággal kezelik a nagy értékű gépeket, másrészt — az üzemi demokrácia fórumain — igénylik, hogy beleszólhassanak a közösséget érintő kérdésekbe. A párttitkár egy szemléletes példával is megvilágította, hogy a tulajdonosi szemlélet milyen érdekes formában is tükröződhet. A közelmúltban egy csomag Negró cukorkát vásárolt a gyári kantinban, s a közelben szeméttartály nem lévén, a zacskó letépett darabját a földre dobta. Egy fiatal munkás ezt észrevette, felvette a papírdarabot, s utána szólt, „Popovits elvtárs, felvettem!” Tehát az emberek szeretik a gyárat, szeretik. hogy rendezett, tiszta legyen a környezetük, s nem csupán az érdekli őket, hogy minél hamarabb végezzenek a munkával. Ezt bizonyítja az is, hogy a közelmúltban sportkomtíinátot építettek — döntően társadalmi munkával. Jó néhány szabad szombatot, vasárnapot feláldoztak az emberek minden zokszó nélkül, pedig hát soknak van hobbikertje, és a nyár a kirándulások időszaka is. A GYÁR SZOCIALISTA brigádjaira nem jellemző, hogy a mozijegyet megváltják, de elmenni már nem mennek el. Igaz. hogy nem vállalják, hogy minden filmet megnéznek, de amit kiválasztanak. azt valóban meg is nézik. Jó néhány író-olvasó találkozó, fijmvita tanúskodik arról, hogy ezek á rendezvények nem formálisak, hanem valóban olyan fórumok, amelyek sokat adnak a brigádtagoknak. S arra akadt példa, hogy egy író nem készült fel kellőképpen az író-olvasó találkozóra, de arra nem. hogy a brigádtagok hallgattak volna, mint a csukák. Nem valami fentről jövő kényszer hatására, hanem valóban érdeklődésből elolvassák annak az írónak a műveit, akit találkozóra hívnak, s így nem csupán az író beszél, hanem a brigádtagok is elmondják véleményüket. De az irodalom, a könyvek szeretetéről tanúskodik az is, hogy a brigádtagok nagy részének saját könyvtára is van, s hogy ezek a könyvtárak évről évre. gyarapodnak, azt jól le lehet mérni az üzemi könyv- terjesztő élénk forgalmán. A közvélemény még ma is sokszor helytelenül ítéli meg a munkást — vélekedtek a gyár társadalmi vezetői —, sok emberben a munkás szó hallatán az öreg „szaki bácsi” képe jelenik meg. Pedig a mai munkás egészen más. Élénken reagál a gyárban történő minden dologra, kifejti véleményét, elgondolásait. A termelési tanácskozásokon például nem olyan dolgokkal foglalkoznak, hogy miért nem jó valamelyik üzemrészben a vízcsap, hanem a termelést érintő alapvető kérdésekkel. Különösen a szocialista brigádokra jellemző, hogy nagyon őszintén. nagyon nyíltan megmondják azt is, amivel nem értenek egyet. A véleményük persze nemcsak a gyár kapuján belüli dolgokra terjed ki, hanem érdeklődnek a megye, az ország ügyei iránt is. Éppen ebből az érdeklődésből fakad, hogy gyakran bírálják a meglevő hibákat, fogyatékosságokat, a társadalomtól idegen jelenségeket, nézeteket. Különösen a pazarlás, a pénzhajhászás, a jogtalan előnyök elérése váltott, és vált ki ellenérzést bennük és ezt kifejezésre is juttatják. De szóvá teszik azt is, hogy néhányszor határozottabb és konkrétabb intézkedést vártak gazdasági problémáink felszámolására. A SZOCIALISTA ÉLETMŰD tehát nem csupán a munkában, a kulturálódás- ban, a szabad idő hasznos felhasználásában mutatkozik meg, hanem a szemléletmódban is. Ami egyben természetesen magatartásformát is jelent, hiszen, aki elítéli a pazarlást, az nyilván maga sem pazarol, vagy, aki elítéli a státusszimbólumokat, az maga sem akar azt teremteni. Időnként persze az is hiba, hogy nem is annyira a közvélemény, mint annak egy része valamiféle túlzó követelményt állít fel a szocialista brigádokkal szemben. Olyanoknak várnák el a brigádtagokat, mint az ötvenes évek regényeinek munkásalakjai. Akik mindenről lemondva csak a termeléssel törődtek, nem volt sem éjjelük, se nappaluk, se magánéletük, se kikapcsolódásuk, se álmaik, se vágyaik. Pedig hát a szocialista társadalmi rendszernek nem ilyen aszkétákra, nem ilyen hősökre van szüksége, hanem értelmes módon dolgozó, értelmesen élő emberekre. Olyan emberekre, olyan brigádtagokra, akik esetenként még ebédelni is elmennek együtt. Nem dorbézolni, nem duhajkodni — hanem egyszerűen ebédelni A családtagokkal, a gyerekekkel együtt. Mert a Csepel-autósok így csinálják. Évente egyszer- kétszer elmennek bizony, hogy együtt töltsenek két- három órát. és véleményük szerint a társadalomnak ebből még semmi kára nem származott. Nekik viszont annyi előnyük igen, hogy megismerték egymás családját, jobban megértették a másik gondját-baját, és osztoztak a jó munka örömében. Mert ez is az élethez, az életmódhoz tartozik. Kaposi Levente Dollárt takarít meg, de kinek Megszokta már az újságíró, hogy a Fővárosi Műanyagipari Vállalat rószaszentmár- tond telepén járva óriási poliészter tartályokról, valamint kiemelt nagyberuházások csőszükségletének biztosításáról hall. Hosszú évek óta ugyanis ezek a termékek szabták meg az üzem termelőmunkájának profilját, s belőlük származott az 1978-as esztendő 126 millió forintos árbevétele is. Most változásról adhatunk hírt. Megkezdték Rózsában a termékszerkezet átalakításával járó munkálatokat. — A különböző vegyi- anyag-üzemek építéséhez szükséges csőrendelés mindinkább csökkent, bevételi tervünket viszont növelte a központ. Emiatt döntöttünk úgy, hogy fokozatosan áttérünk a műanyag csatorna gyártására — mondja vendéglátónk, Édes László telepvezető. Hogy milyen elgondolás szülte az ötletet? Hazánk a földbe kerülő négyszázas, hatszázas, nyolcszázas csatornacsöveket mindmáig külföldről, dollár ellenében kapja, s fölhasználója a Csatornázási Művek több vállalata. Így történik ez annak ellenére, hogy bizonyos beruházással, csak a legszükségesebb külföldi alapanyagok behozatalára építve, az importáruval megegyező minőségű műanyag csatornacsövet magunk is tudnánk gyártani. Nos, a Fővárosi Mű- anyagipari Vállalat 1-es üzeme most vállalja ezt a versenyt, vállalja a nyílt porondra lépést, mégpedig gon. dós mérlegelés, majd egy másfél millió forint értékű automata megvásárlása nyomán. Ez utóbbi a BSD nyugatnémet cégtől érkezett, két szakember — Arno Specht, Willi Bender — társaságában. ök nemcsak az összeszerelést végezték, hanem tíz napig Petyerák Sándor főmechanikussal és Tarjáni János műszaki vezetővel is foglalkoztak, megismertetve velük a drága masina működési elvét, a kezelés tudnivalóit. Próbálkoztunk mi már ilyen csatornacső-készítéssel, de gazdaságtalan volt. A németektől vett konstrukció, amely tekercselés közben, töltelékanyagként, homokot adagol a poliészter csőbe, megtakarítja a drága importgyantát, az eddigi tölteléket. A rózsaszentmártoni üzem. ben már előzetes fölmérést is csináltak, figyelemmel az igényre, illetve a 'most már birtokukban levő két száltekercselőre, a BSD-homok- adagolóra, s egy hitel reményében vásárolandó harmadik száltekercselőre. Három műszakban százezer méternyi csatornacső gyártható évente, mégpedig húszmillió forint értékű gyantakiváltással. Óriási megtakarítás ez, különösen. ha számba vesszük, hogy az előállított cső árbevétele százmillió forint körül mozog. Adott hozzá egyébként a szükséges kézi erő is! Mert ahogyan például Gohér Jó- zsefné vagy Kulyó Tiborné csapattársaival eddig vegyi üzemi célra gyártott sima poliészter csövet, néhány napi gyakorlat után ugyanúgy képes a homokadagolóval kombinált száltekercselőt kezelni. Talán annyi még a változás, hogy a négyméteres szerszámok helyett hatméteresek kerülnek föl a tekercselőgépekre. fokozva egyben a termelékenységet. Főpróbájuk sikerült is, most már a folyamatos munkát várják. o De vevőre talál-e a rózsaszentmártoni üzem új, nép- gazdasági szempontból fölbe- csülhetően nagyon hasznos terméke, a műanyag csatornacső, amelynek- paraméterei elérik a svédektől importált áru minőségét? S építhet-e a kétszáz munkásnak kenyeret adó telep csupán erre a cikkre? Huczka Andrásné a 200 milliméter átmérőjű csövek tekercselését végzi a gép segítségével (Fotó: Szabó Sándor) A vállalat vezetőinek véleménye egyelőre óvatosságot tükröz. Joggal tartanak ugyanis attól, hogy a Csatornázási Művek különböző vállalatai ragaszkodnak a külföldi anyaghoz, az itthon és olcsóbban előállított termék kipróbálása nélkül. Hol. ott némi továbbfejlesztéssel az ország évi csőszükségletét megtermelné ez az üzem. A piaci kapcsolatot mindenesetre építgetik a Fővárosi Műanyagipari Vállalatnál, továbbá bíznak abban, hogy a kormány takarékossági intézkedéseit figyelembe veszi a Csatornázási Művek is. Ami pedig a hazai műanyag csatornacső monopolhelyzetét illeti, nószaszentmártoni vi_ szonylatban, ellene szól Édes László telepvezető. Szerinte a kisebb-nagyobb poliészter tartályok gyártása változatlan, sőt gyarapodó igényt elégít ki, biztosítva minden dolgozó megélhetését... Moldvay Győző AtUár, József fittül utca 6. A tanácstag hétköznapjai A helybelieken kívül csak kevesen tudják, hogy Atkár tulajdonképpen két részből tevődik össze: a Kertalja utcáig terül el a két világháború között létesült régi Atkár, az ezt követő terület pedig a második világháború után népesült be. Üj-Atkár egyik megalapítója az ötvenkilenc éves Bagi Imre, aki egyben három évtizede tanácstagként képviseli e községrész, a 24. számú választókerület lakóinak érdekeit, intézi ügyeiket. Amikor — eredeti tervünk szerint — a választókkal való beszélgetéshez a József Attila utcát jelöljük meg, Imre bácsi elmosolyodik: — Akkor az én utcámba megyünk! Hamar kiderül, hogy a József Attila utcát ma még csupán egyetlen magányos épület, a hatos számú jelenti — Bagi Imre háza. — Ez azért is jó — magyarázza Imre bácsi —, mert épp a kerülethez tartozó utcák vesznek körbe. Hozzájuk képest tehát központi helyen vagyok. Egyébként amikor először választottak meg tanácstaggá, az én lakásomon tartottuk a jelölő- gyűlést — gyertyafénynél! Az idősebbek a faluban még ma is emlegetik azt a jelö- lőgy ülést. — Azóta jelentősen megváltoztak a körülmények.., — A másodszori földosztásnál mindenki 400 négyszögöles telkét kapott. Láthatják. sok szép ház épült azóta. Jelenleg 124 család éi ebben a körzetben, az átlagéletkor alatta van a negyvennek. A fiatalabbaknak természetesen mások az igényei is. Az én tanácstagságom idején vezették be mindenhová a villanyt, a vizet. A legtöbb helyen járda is épült. Mindennek megvalósításában a lakosság is nagyon sokat segített. — Mi a jelenlegi legfontosabb feladat? — A Kertalja utcában szeretnénk megépíteni a köves utat. A hozzá való kavicsot már megrendeltük, s amint megérkezik, elkezdjük a munkát. — Milyen a kapcsolata a választóival? — Ügy érzem, a három évtized alatt jó együttműködés alakult ki közöttünk. Bármilyen problémájuk van. megkeresnek. Nemcsak a fogadónapokon, hanem a hét minden napján. Gyakran előfordul, hogy az utcán állítanak meg. Ugyanakkor, ha a közérdek úgy kívánja, minden munkát szívesen elvégeznek, tehát magukénak érzik a község problémáit. Hadd említsek egy példát! Mióta megszületett a határozat a Kertalja utca kikövezésére, nem győzöm tőlük hallani; „Bagi elvtárs, mikor kezdjük az útépítést?” S hogy mi a véleményük rólam, a munkámról? Helyesebb, ha őket kérdezi meg! Imre bácsi választókerületének egyik leghosszabb utcájába, a Vörös Hadsereg utcába kalauzol bennünket. Kevés embert találunk otthon, hisz most van a legnagyobb dologidő. Csuzdi Károlynét is szinte az utolsó pillanatban érjük el. Éppen a Gyöngyösön levő munkahelyére indul. Mikor megtudja, miről van szó, szívesen mondja el a véleményét: — A többi lakó nevében is csak megelégedéssel szólhatok Imre bácsiról. Amire itt a faluban lehetőség volt és van, azt mind elértük az ő segítségével. Elköszönünk, s amíg Imre bácsi munkahelye felé igyekszünk, mindennapjairól, családjáról kérdezzük. — A helyi Barátság Termelőszövetkezetben dolgozom — válaszolja — munka- és tűzvédelmi felügyelőként. Emellett én vagyok a háztáji bizottság elnöke is. Napjaim elég zsúfoltak, általában ötkor kelek, aztán irány a tsz- iroda, vagy a vámosgyörki központ. Délutánonként pedig a földeket járom. Hetente kétszer — hétfőn és pénteken délelőtt — tartok fogadónapot. Nemegyszer csak késő este jutok haza. A család? A fiam Gyöngyösön dolgozik, a MEZŰGÉP-nél A tanácstag választójával. Csuzdi Károlynéval beszélget (Fotó: Szántó György) művezető. A lányomék itt élnek velünk, már a kis- unoka is megvan. — Elismerik a munkáját? — Három alkalommal kaptam meg a „Társadalmi munkáért jelvényt”, az elmúlt esztendőben pedig a „Kiváló dolgozó”-kiftüntetést. — A tervei? — Amíg erővel bírom és szükség van rám. szeretném az elmúlt évekhez hasonlóan végezni a munkámaé. Tudom, persze, hogy lassan már a fiataloké a szó... A fiataloké, akik nemcsak a mindennapi munkában, hanem a közért való tevékenységben is példát vehetnek Imre bácsiról. Szalay Zoltán ÜÜlglfi 1979. július 27., péntek
