Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
yiLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA Az építők ünnepén É pítkezve szépítkezünk. Csinosodva gazdagodnak varosaink, községeink, új gyárak, új iskolák, új utak, új városnyi lakótelepek születésének vagyunk évről évre szem. tanúi. E szívet-lelket gyönyörködtető munka főszereplői az építők. Az ácsok, a kőművesek, az asztalosok, a vasbetonszerelők, a csempézők, a gépkezelők, a tervezők, a mérnökök, a közgazdászok. A nagy családban ki gazdag fantáziájával, szellemi alkotóerejével, ki született vagy örökölt tehetségével, ki szorgalmával, ki pedig hűségével járul hozzá ahhoz az újat teremtő munkához, amely nemcsak életünket teszi szebbé, jobbá, hanem egyben hírnöke marad az újabb nemzedéknek, az utókornak is. Kijár, megérdemelt tehát az ünnep, a tisztelet, amely a mai napon országszerte őket, az építőket köszönti. XXX. évfolyam, 134. szám ÁRA: 1,60 FORINT Vidám rendezvények, szabadtéri programok, az építők napján Országszerte megkezdődött az építők napjának ünnepségsorozata. A Magyar Tudományos Akadémia budavári kongresszusi termében rendezett szombati ünnepségen Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyéttese köszöntötte új városrészeink, közintézményeink, gyáraink, útjaink, hídjaink és ezernyi más fontos létesítményünk alkotóit. Hangsúlyozta, hogy nálunk az építés — az egyén és a közösségek gyarapodásának bizonyságaként — nemzeti ügy. Ezért az építők napja, ez a több évtizede hagyományos. júniusi ünnep nemcsak félmillió ember ünnepe, hanem valamennyiünké. Az ünnepségen Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke eredményes munkájuk elismeréseként kitüntetést adott át 27 dolgozónak. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Fábián József a 23. számú Állami Építőipari Vállalat kőműves, szocialista brigádvezetője, Tegda Gyula, a Finomkerámiai Művek hollóházi porcelángyárának művezetője és Kovács Pál, az építők szakszervezetének osztályvezetője. Ezenkívül négyen kapták meg a kitüntetés ezüst és 20-an pedig bronz fokozatát. Az ünnepségen Ábrahám Kálmán építésügyi és város- fejlesztési miniszter 57 dolgozónak nyújtotta át a kiváló munkáért kitüntetést. Ezekben a napokban a vállalati ünnepségeken még több mint hetvenen veszik a kiváló munkáért kitüntetést. Megyénk építőiparában és építőanyagiparóban dolgozó vállalataink, szövetkezeteink némelyike már pénteken megtartptta hivatalos ünnepségét az építők napja alkalmából, de j ütött a programokból vasárnapra is; családtagjaikkal együtt szervezett ’ kirándulásokon vehetnek részt a dolgozók, kellemes környezetben szórakozhatnak, sportolhatnak, vidám rendezvények résztvevői lehetnek. A bélapátfalvi nagyberuházáson dolgozó építők vállalatonként rendezték ünnepségeiket, s ünnepelt a régi cementgyár kollektívája is». Köszöntötték a dolgozókat a téglagyárakban, s ma rendezi ünnepségét a felső- tói kányi úttörőtáborban az építőipari ágazathoz tartozó Heves megyei Villamos Szerelőipari Vállalat is. A bervai Lesrétre kirándultak a tanácsi építők A kellemes, meleg szombat délutánon mintegy 1800- an zarándokoltak a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói közül családtagjaikkal a Berva-völgyi Lesrétre, ahol a vállalat vezetői látták őket vendégül az építők napján. A hivatalos ünnepségeket már korábban, a pénteki munka végeztével megtartották az építésvezetőségeken, a központban pedig a megemlékezés mellett átadták á törzsgárdajutalmakat, s a legkiválóbb dolgozók kitüntetéseit. Hárman — ÁTBach Pál biztonsági J megbízott, Nagy Balázs gépkocsivezető és Kovács József személyzeti előadó — miniszteri kitüntetést vehetett át, 69-en pedig — a kiosztott 380 ezer forint jutalom és ajándék mellett —7 megkapták a vállalati törzsgárda bronzplar kettjét is. Aranygyűrűt első alkalommal Az Egri Közúti Építő Vállalatnál az idén adták át először törzsgárdatagjaiknak a 25 évi hűségért járó aranygyűrűt A hét végén a vállalat minden főépítésvezetősége külön-külön tartotta meg ünnepi megemlékezését, ahol a törzsgárda-ki- tüntetések és jutalmak mellett Hopka József is átvehette kiváló munkájáért a miniszteri kitüntetést. Ez alkalommal adták át az Útépítő Tröszt kiváló brigádja címeket is. Az útépítők ma délelőtt hangulatos juniálissal folytatják az ünneplést, amit Tardoson a sporttáborban rendeznek meg. A jó kedvű evés-ivás mellett itt bonyolítják le azokat a versenyeket is, amiket a vállalati sportnap keretében szerveztek. Napfényes ünnep a Szépasszony-völgyben A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat egri körzetéhez tartozó dolgozók a kedvelt kirándulóhelyen, a Szépasszony-völgyben rendezték hagyományos ünnepségüket. Verőfényes napsütésben gyűltek a szabadtéri színpad köré az ünneplők. A vendégek között ott volt dr. Jenes Pál, az SZMT titkára is, s eljöttek a vállalattal régóta kapcsolatban álló Besztercebányai Szak. és Szerelőipari Vállalat képviselői, közöttük Bahyl Pável, a szakszervezeti bizottság elnöke, és Szlobodnyik Jan, a vállalati pártszervezet elnöke. Rakusz József, a vállalat igazgatója emlékezett meg ünnepi beszédében az építők ünnepéről, majd, mint ilyenkor szokásos, a kitüntetések átadása következett. Kiváló munkáért kitüntetést kapott Juha Sándor, Király József, Kovács János, Kun Zoltán, Mészáros István, Schrammel Benedek és Újvári Vencel. Hatan kaptak jutalmat 30 éves szolgálatukért és megjutalmazták a többi törzsgárdistát is: ösz- szesen 286 ezer forintot osztottak ki jutalomként. Kiváló újító ezüst fokozatú kitüntetést kapott Szép Ernő és Tóth Imre, bronz fokozatú kitüntetést pedig Lizák Vince. Az ünnepség végén Skam- la Andrej igazgató köszöntötte a kollektívát a besztercebányai vendégek nevében. Ezután pedig egésznapos szórakoztató program következett: műsort adtak a Mis- i kolci Nemzeti Színház művészei, népi együttesek léptek fel, vetélkedőt rendeztek a gyermekek szórakoztatására. 1979. június 10., vasárnap Kádár János vezetésével pártós kormány- küldöttség utazik Bulgáriába Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége június második felében hivatalos baráti látogatást tesz Bulgáriában a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának meghívására. Hazánkba jön a svéd külügyminiszter Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Hans Blix, a Svéd Királyság külügyminisztere. Az elmúlt 15 évben nem kevesebb, mint 33 ezer lakást, 1800 iskolai és kollégiumi, 3800 óvodai és 600 bölcsődei he^ lyet építettek megyénk építői. 1965 óta megduplázódott a megye kereskedelmi hálózata, új üzemek, kulturális, szociális és egészségügyi létesítmények egész sora jelzi alkotásaik eredményeit. Gazdaságépítő munkánknak egyetlen olyan területe sincs tehát, ahol feladatainkat sikeresen oldhatnánk meg az építők eredményes tevékenysége nélkül. E rendkívül nagy politikai és társadalmi felelősséget küj lön-külön és együtt is vállalják, és igyekeznek minél színvonalasabb és szervezettebb munkával a köz javát szolgálni. Közben maguk is gazdagodva szépítkeznek. A megye építőiparában használt gépek bruttó értéke ma már meghaladja a 400 millió forintot és igen számottevően javult az ágazat 17 ezer megyei dolgozójának élet. és munkakörülménye is.' Senki sem irigyli tőlük, megérdemlik, megdolgoznak érte. Nem ünneprontásnak, hanem sokkal inkább emlékeztetőnek, figyelmeztetőnek szánjuk: a tíz évvel ezelőtt készített egri fedett uszodára lakatot kellett tenni. Pár hónapos üzemeltetés után egy időre elkerülhetetlenné vált a szilvásvára- di Lipicai Hotel bezárása is. A mindössze néhány héttel ezelőtt felújított egri Török-fürdőben is súlyos csorba esett az építők munkáján és tekintélyén. Több mint 130 lakás — szintén az építők „jóvoltából” — hónapokig állt üresen a Csebokszári-városrészen. Munkaidőalapjuknak több mint' 20 százaléka ma is veszendőbe megy. Szakemberek bizonyították be végezetül azt is, hogy ha csak egy százalékkal csökkentenék az anyagköltségeket, nem kevesebb, mint 15 millió forintot tudnának megtakarítani. Szóval van, illetve lenne min változtatni, javítani. Reméljük, előbb vagy utóbb meg is teszik majd. E zekkel együtt kívánunk jó pihenést, kellemes kikap-; csolódást és erőgyűjtést az újabb feladatokhoz! Koós József Hazaérkezett Moszkvából az MSZMP KIB küldöttsége MOSZKVA A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és központi revíziós bizottságának meghívására június 4-e és 9-e között a Szovjetunióban tett látogatást az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának küldöttsége, Brutyó Jánosnak, a bizottság elnökének vezetésével. Tagja volt a küldöttségnek Vaskó Mihály, az MSZMP Központi Ellenőrzési Bizottságának tagja, a Heves megyei pártbizot aág első titkára is. A küldöttség tagjai megismerkedtek az SZKP párt5- ellenőrzési és revíziós munkájának tapasztalataival, találkoztak a kb pártellenőrzési bizottsága és a revíziós bizottsága képviselőivel, a moszkvai városi pártbizottság és a kemerovói kerületi pártbizottság képviselőivel és ipari üzemeket látogattak meg. Megbeszélést folytattak Gennagyij. Szizovval, az SZKP Központi Revíziós Bi ■ zottságának elnökével. Június 8-án fogadta a magyar küldöttséget Arvid Pelse, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP KB mellett működő pártellenőrzési bizottság elnöke. A Központi Ellenőrző Bizottság küldöttsége szombaton hazaérkezett Moszkvából. Össze!: apcsolóÉSt az űrállomással a Szojuz 34. Sikeresen összekapcsolódott a ■ Szaljut 6. űrállomással a Szojuz 34. pilóta nélküli űrhajó. A műveletet a terveknek megfelelően péntek éjjel hajtották végre: az ösz- szekapcsolásra éjjel 11 óra után két perccel került sor moszkvai idő szerint. Mint ismeretes a pilóta nélkűéi űrhajót azért bocsátották fel, hogy kipróbálják a módosított közelítő-hajtóművet, amely az előző kísérletnél, a Szojuz 33. űrhajónál nem működött megfelelően. s emiatt a szovjet—bolgár közös űrkísérlátet félbe kellett szakítani. Bár a Szaijuthoz érkgzett űrhajó pilóta nélkül jött, nem érkezett üresen: mintegy 150 kilogrammnyi postát, ajándékot, friss gyümölcsöt, zöldséget, valamint néhány műszert és felszere.esi tárgyat vitt az űrállomásra. A* építők egyik látványos eredménye: Csebokszári-lakótelep Egerben (Perl Márton felvételei