Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-17 / 140. szám

Elaöx voltam a IV i--ben Töprengések az érettségin A kép annyira ismerős, s négis megkapó. A vizsgabizottság előtt ott ■orakoznak az ünneplőbe öl- özött fiúk, lányok, arcukon iligha leplezhető izgalom­nál. Szenvednek a rekkenő hőségtől, de nem ez zavarja őket. Valamennyiüket csak az érdekli, hogy mikor jut­nak sorra, s jó tételt húz­nak-e? így volt ez az egri Gárdo­nyi Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola IV. b. kémia—biológia tagozatos osztályában is, ahol én lát­tam el az érettségi elnök tisztjét. Biztattam őket, magyaráz­tam: semmi értelrfie a nyug­talanságnak, hiszen kollé­gáimmal együtt azért ülünk az asztal túlsó oldalán, hogy megkönnyítsük számukra a számadást, hogy mindany- nyian képességeik legjavából adjanak ízelítőt. Figyelnek, de tekintetük csak azt jelzi, hogy egészen más a másik partról beszél­ni. Előzőleg megtudtam a negyvenhárom tagú gárdá­ról azt, hogy nemcsak szor­galmasak, hanem tehetsége­sek is, s az elmúlt négy esz­tendő alatt többségük kizá­rólag jeles és négyes érdem­jegyet szerzett. Néhányan kc'.ülük jól szerepeltek nem. k a megyei, hanem azor- agos versenyeken is. Álta- ban érdeklődőek, s nem égszenek meg azzal, amit tankönyvekben találnak: akkönyveket bújnak, ta- ílmányokat olvasnak. Az ;yes kérdésekkel necsakki- ikkolnak, hanem választ is eresnek rájuk. Erről az rvendetes igényességről ta- úskodtak írásbeli dolgoza- úk is. Csoda-e ha majd mind- nnyian valamelyik egye- emre vagy főiskolára pá­lyáztak, s orvosok, mérnö­kök, tanárok akarnak lenni. Ezek után érthető, hogy kíváncsi voltam arra, hogy mit produkálnak, milyen él­ménnyel ajándékoznak meg. Kissé meglepődtem, amikor megnéztem a magyariroda- lom-tételeket. Ez érthető, hiszen ezeket a jeles jelölte­ket átlagosnál jóval kisebb erőpróba elé állították. Té­vedés ne essék: nem a lelki- ismeretes szakos nevelő hi­báztatható, hanem az a ren­delkezés, amely meghatároz­za, hogy milyen körből vá­laszthat. Elmarad ugyanis mind a nyelvtani, mind a stiliszti­kai anyag. Ugyanakkor — s ezt tavaly egy szakközép- iskolában magam is tapasz­taltam — a sokkal gyengébb adottságú leendő gépi forgá­csolóknak venni kell ezeket a komolyabb akadályokat is. Fura helyzet ez, s jó lenne minél hamarabb felszámol­ni, mert alapvetően igaz­ságtalan, s nemcsak a gye­rekeket, hanem a pedagógu­sokat is kellemetlenül érinti. A fiatalok azonban más­fél napra feledtették velem ezt a bosszúságot. Nem lec­két mondtak, nem bemagolt fejezeteket idéztek, hanem egyéni meglátásaikat közöl­ték, érveltek, bizonyítottak, kifejező tényeket állítva had­rendbe. Gabi az ő József Attilájá­ról szólt, s ilyen mondato­kat fogalmazott Oda című verséről: — Szerintem azért telje­sen újszerű a téma megkö­zelítése, mert a költő zse­nialitását a legmélyebb ér­zés sarkallja különleges lá­tásmódra. — A szerkezeti felépítés nagyszerű példája a fokozás­nak. Hadd igazoljam ezt mindjárt... Iván megfontolt, halk sza­vú. Neki az öszikék poétáját kellett bemutatni. Olyan eredetien oldotta meg, hogy megkérdeztem. — Miért szereted Arany János műveit? Higgadtan, de nyíltan fe­lelt: — Zárkózott, magábahúző- dó egyénisége igen közel áll hozzám. Életszemléletét, vi­láglátását magaménak val­lom. így aztán arra is lehető­ség adódott, hogy sokkal jobban megismerjem őket, mint másfél nap lehetséges. Formai megfigyeléseikkel akaratlanul is azt hangsú­lyozták, hogy nemcsak ér­zik, hanem — s ez igen rangos erény — értik is a szépet. Egyikőjük szemléletes pél­dákat sorakoztatott fel a metafora tömörítő, érzékle­tessé formáló jellegének ki­emelésére. Tette ezt olyan szakavatottan, hogy az em­ber szinte lírai alkotómű­helyben érezte magát módosította zeléseit... korábbi elkép­Néhányszor az alkotók és koruk kapcsolatát firtattam, s rá kellett jönnöm arra, hogy történelmi ismereteik olykor kissé hiányosak. Nem mentegetem őket, de ebben sem ők a ludasok, ha­nem az a minden megfonto­lást nélkülöző, tévedésnek is minősíthető utasítás, amely a tárgyból eltörölte a köte­lező érettségit. Ezzel rang­jától fosztotta meg, s a diákok pedig alkalmazkod­tak a körülményekhez. Első­sorban azt tanulták, amit fontosabbnak tartottak, ami­ből felvételizniük kell vala­melyik felsőoktatási intéz­ményben. Közben viszont háttérbe szorult a hazai és a nemzetközi história megany- nyi fontos eredménye. Ez bi­zony nemcsak az eredmé­nyesebb világnézeti neve­lést, az ezzel foglalkozó tan­tárgy oktatását nehezítette, hanem gátolta a lényeges összefüggések felfedését is. Szerencsére ez az áldatlan állapot már nem tart so­káig, hiszen a minisztérium Nemzetközi gitárfesztivál Esztergomban Lezárták a jelentkezéseket az esztergomi IV. nemzet­közi gitárfesztiválra. Sok ér­deklődőt kellett, visszautasí­tani, pedig így is jóval több résztvevőt fogadnak, mint az előző találkozón. A sze­minárium vezetésére világ­hírű külföldi mesterek vál­lalkoztak. A fesztivál művé­szeti vezetője ismét Szend- rey-Karper László gitármű­vész. a zeneművészeti főis­kola tanára lesz. A kétévenként megrende­zésre kerülő fesztiválon. GMfm&L 1979. június 17., vasárnap amely Ezstergom régi zenei hagyományait ápolja — hisz a város évszázadokon át a pengetős hangszerek egyik fellegvára volt — a városi tanács díjmentesen vendégül látja azokat a fia­talokat, akik a záró hang­versenyen is részt vesznek. A királyi palotában sorra kerülő hangversenyek után a fiatal zenészek az ország több városában is fellépnek. A fesztivál 11 országból ér­kező művészvendégei pedig a Nemzeti Galériában adnak majd hangversenyt. Meg. hívják a hangversenykörút- ra a két évvel ezelőtti fesz­tivál versenygyőztes cseh­szlovákiai szereplőjét és az idén is megrendezik a részt­vevők vetélkedőiéi, .(MTI). ­Csaba fizikadolgozata elégtelen lett. ezért vizsgáz­nia kellett. Az elméleti té­telekkel igen szerényen bol­dogult, a gyakorlatiak se nagyon mentek. Azt mutat­ta volna, hogy milyen a so­ros és a párhuzamos kap­csolás. Igsnám, de az az égősor csak nem akart ki­gyulladni. Az egyik próbál­kozás a másikat követte. Jól mondta, de kezei bizonyta­lankodtak. Mi is fellélegeztünk, ami­kor végre felvillant az ebben az esetben az elégségest is jelző fény. Többen gyengébb írásbeli­jük miatt aggódtak. Tegyük hozzá nem is alaptalanul, ugyanis, ha valaki biológiá­ból, matematikából, fizikából kettest produkál, akkor elég­séges jegyet kapott mégha ötöst is szerzett az év végén és a korábbi esztendőkben. Majdnem hasonló megkötés jellemezte az irodalom elbí­rálását is. Én együtt méltatlankod­tam a tanárokkal, s úgy vé­lem, ezt tették másutt is. Az ezt előíró rendelkezés ugyanis igazságtalan, még akkor is, ha jószándékból fakadóan óhajtja közelíteni egymáshoz az érettségi és az egyetemi, a főiskolai felvéte­lit. A diákok egy része — s ez akkor is így van, ha ta­gadja valaki! — nehezen fo­galmaz, s csak tudása tőre-* dékét képes papírra vetni. Ök nyilvánvalóan hátrányos helyzetbe kerültek. A másik méltánytalanság az, hogy az ilyesfajta értékelés majd- hogy semmibe veszi a négy­esztendei munkát. Mindenki úgy érzi: eljött az ideje a módosításnak... Az ünnepélyes bizonyít­vány-átadásra ismét egybe­gyűltek. Most már felszaba­dultan, az ifjakhoz úgy illő bizakodással. Nem is csa­lódtak, s amikor a megér­tést, a segítséget köszönték, joggal hihettük: mi se vizsgáztunk rosszul. Nemzetközi gyermekév, Hatvan.. • Üreg ősi®«!®! űjj Kisebbfajta bombázás utáni kép fogadja az érke. zőket a Vörösmarty téri óvodában. Itt téglatörmelék, cserépkupac, ott sarkából kifordult ajtó. ablak, odébb vaskeretes dróthálók, elha­gyott kerítésoszlop után sóvárogva. S a törmelékek között, az öreg épület szó-, búiban, kertjében mentőosz­tagok, a vontatási főnökség Csanádi György szocialista brigádjának tagjai és a Damjanich Szakmunkás- képző Intézet első éves ta­nulói. Szorgalmuk nem apad, kezük meg nem áll, hogy mielőbb teljes pompá­ban ékeskedjék a város leg­öregebb gyermekkertje, az 1900-ban épített óvoda. Vál­lalás ez a javából, méghoz­zá a nemzetközi gyermek­év tiszteletére, száztíz apró­ság örömére. Pécsi István Csányi Jánosné vezető óvónő fogad bennünket, s rögtön megnyugtat, hogy a nagy fölfordulás ellenére zavartalanul, kisebb-nagyobb áttelepítésekkel, cserékkel folyik a nevelőmunka. Meg azt is rögtön hozzá te. szi, hogy a megnövekedett gondok közepette konyhások, dajkák, óvónők példásan helytállnak immár március eleje óta. Továbbá javukra írható, hogy szorosan vett munkaköri kötelmeiken fe­lül oldanak meg különböző feladatokat. Vannak munka­idő lejártával piktorkodók, s kerül mindig konyhás, aki fölvállal valamit a . dajkák, óvónők goridjaiból. Az új­ságíró jegyzetfüzetébe így kerül például Veréb János­né, Bonyhádi Attiláné, Pa- lócz Lászlóné, Száll Ferenc- né neve, hogy csak néhá­nyat említsünk a tizennyolc óvodai dolgozóból. No és itt van Kelemen István, min­den dolgok atyamestere, a „Damjanich” szakoktatója! gyűjtötte a társadalmi mun­kaiján segítő cégek listáját, az itt végzett feladatok ér. tékét, anyagszükségletét. — Igen, támogatott bennünket a Betonútépítő Vállalat Ság- vári brigádja kubikolással, Bobák Zsuzsi édesapja díj­talanul fuvaroz ide minden kelléket a Tüzéptől, a cu­korgyár és a Lenin Terme, lőszövetkezet mésszel, ce­menttel volt segítségünkre, az Ingatlankezelő Vállalat a fölszámolt szeméttelep pót­lásaként vadonatúj kukák­kal látott el bennünket, a Kavicsbánya Vállalat sóder­ral, a kórház szakemberei pedig rendre felújították az épület vízvezeték-hálózatát. A külső és belső átalakítás, a száznyolcvan méternyi új kerítés, a két kapu és a két babaház, akárhogyan számo­lom, legalább háromszázezer ;forint... tokra utal néhány mondat­ban. — Már tavaly is segítkez- tünk az öreg óvodában. Két­száz órát dolgoztunk, s rendbehoztuk a nagycsopor­tosok játszóterét, meg a parkot Az idén, tekintettel a gyermekévre, még többet vállaltunk. Azt hiszem, el­tart júliusig, mire az új, át­festett, dróthálós keretek he­lyükre kerülnek. Persze, nem lóverseny ez! Fontos, hogy őszre készen legyen az új köntös... — Munkát irányít, anya­got szerez, a különböző épí. tési átalakítási feladatokhoz szocialista brigádokat moz­gósít, vagy ha a pillanat­nyi helyzet megköveteli, se­gít ajtótokot beállítani, se- kolatot .eligazítani — mond. ja a vezető óvónő, aki köz­ben hivatalos irataiból ki­A szakmunkásképzősök, Kelemen István véleménye szerint, ezen a héten végez­nek a rájuk hárult munká­val. A szakoktató később azt is megjegyzi, hogy a társa­dalmi tett, a gyermekekért végzett szép munka a há­rom hónap során a fiatalok javára szolgált. Hogy pon­tosan idézzük: „A tanulók kezében van most már az első év minden szakmai tu­dása, követelménye!” Kará­csony István, a fák hűvö­sében munkálkodó vasutas szocialista brigád vezetője ugyanekkor a régi kapcsola­A vezető óvónő ránk pil­lant, majd a brigádvezető által emlegetett határidőre tesz rejtélyesnek tűnő meg­jegyzést. — Bevallom, én még az ősznél is nagyobb távlatok­ban gondolkodom, s még szebbnek, tökéletesebbnek látom óvodánkat. A- betono­sok azt ígérték, hogy idővel szilárd burkolatú teret lé­tesítenek a nagykapu és a melléképületek közé, így biztosítva esős, sáros idő- 1 ben a kisgyermekek szabad mozgását. A konzervgyári szakszervezet pedig csúszdát tervez a nagycsoportosok udvarára, a két lépcsözet fölé pedig tetőszerkezetet. Hát ha mind ezt az idén még megkapjuk, nincs a városban gyermekintéz­mény, amely ennyi hasznát látta volna a „nemzetközi” évnek... (moldvay) Galsai Pongrác: maradtam A tiszta — Te most ne szólj bele, kisanyám! Ez egy zseniális ötlet. Arra gondoltam, hogy a művészetet az én szak­mámban is el kell választani a reklámtól... — A kira­katrendező előrehajolt. a fémláncával játszott, egyik tenyeréből a másikba folyat­ta. Mindig foglalkoztatta az ujjait, mindig játszott. — „Az élet csak kirakat!” — ezt mondaná a kirakatom. Én tulajdonképpen a kirakatot akarom kirakatba állítani. Minden célszerű lenne ben­ne, de az egésznek nem vol­na semmi értelme... A leg­közönségesebb tárgyakat képzelem el az aktok köré: színes kártyákat, kócbabát, fél pár kesztyűt, lószerszá­mot, üres konzervdobozt... Inkább csak anyagokat és színeket... Zsúfoltsággal fe­jezném ki a semmit, vagy ép­pen ürességgel az élet gaz­dagságát ... Éreztem, hogy melegem lesz. Talán mert én is többet ittam a kelleténél. Vagy vég­leg kezdtem betelni a kira­katrendezővel ? — Ne kapcsoljam be a magnót? — kérdezte Kata. Korpusz egy fájdalmas mozdulatot tet t — Ez most hogy fut eszed­be? — kérdezte sértetten. — Jellemző! Amikor a legfon­tosabb gondolatomat fejtem ki, mindig be- vagy ki akar kapcsolni valamit... Egy múzsa, aki a csók után el­fordítja a fejét... Ezt egy­ezer eúpanaszolcm Annának .j A t Katáról tud­tam, hogy Hartay Anna, a híres szí­nésznő lánya. Hartay mű­vésznő Júliá­tól Gertrudi- szig végigját­szotta az összes klasszikus hős­nőkét, jócskán túl volt a negy­venen, de még élénk magán­életet élt és Kata a harma. dik házasságá­ban született. — Anyámat hagyjuk ki a játékból! — Miért? Anna szeret engem. Ami­kor múltkor a Fészekben be­piáltam és puszta kézzel összeroppan- tottam ki­lenc poharat, azt mondta-: — Ne bántsátok, így is olyan aranyos. Mint egy mérges, naiv gyerek... — Annának csak a szín­padon szokott igaza len­ni... — mondta a lány. A kirakatrendező ma is jócskán teleszívta magát. De most újra a vodkásüveg után nyúlt. —‘'.'Ezt mondta,'vágy'nem ezt mondta? —^kérdezte fe­nyegetően. fc. = É2t4 n — És egyszer Királyfinak is nevezett... — Anna már sok férfit nevezett Királyfinak! Kaita fölkelt a szőnyegről, hátracsapta a haját, és el­indult az ablakhoz. — Nézze csak!.. 1 A hívás nekem szólt. Oda­mentem a lányhoz, lenéz­tünk az utcára, ’ átfogtam a í vállát.1 Nem. -rázta meg ma­gát, de nem húzódott köze­lebb. Lehet, hegy. ezért 3 mozdulatáért ilyen sokáig? Az úttesten már csak pá­ran álltak az esőszerű, hal­vány lámpafény-permet- ben. Az autó is elhajtott. S a sebesült kutya, egyébként nem kuvasz, hanem zsemle­színű korcs volt, most vala­mi képtelen, kerge feltáma­dást mutatott. Eszeveszetten pörgött körbe-körbe. Megál­líthatatlanul. Élő pörgettyű­ként szórta a sáros havat* Ilyent még nem láttam. A kirakatrendező vissza­hevert a rekamiéra. — Drei Schritt von Leibi — mondta. — El a kezekkel Katalintól! Magántulajdon. — Ugye, most már bizto^ san megmarad? — kérdezte a lány. Nem szóltam semmit. Mi tagadás, örültem vol­na, ha Kata legalább egy szóval felel a „magántulaj­donra”, esetleg tréfásan visszacsíp, vagy bármit mond, mit tudom én! Ha csak egy barátságos mozdu­latot tesz felém... De nem így történt. A szoba egyszerre zsúfolt lett mögöttem. Korpusz a csörgő nyaklán­cával, meztelen mellével, karperecéivel, a lámpafény, Anita aktképe a falon, a mosdóajtó sárga tapétája, Kata hajában az a kis os­tortincs, amelyet még nem igazított el, egy félbehara­pott szendvics, a könyves­polc, ahogy Füst Milán esz­tétikája, Horthy emlékirata és az 1967-es Play Boy-al- bum összedől, ez az egész enteriőr, aztán a bolgár Aranyhomok, a Tiszta Kira­kat látványa, a. Magyar' Ko­libri.' (Folytatjukí Csohány Kálmán illusztrációja A nemrég épült új „babaház” (Fotó: Szabó Sándor)

Next

/
Thumbnails
Contents