Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-16 / 139. szám

HŰÉ eseményeLliireLmioéiiyeLliírek,. + _ * 1979. június 16., szombat A Nap kél 3,46 órakor — nyugszik 19,43 órakor A Hold kél 23,56 órakor — nyugszik 10,40 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JUSZTIN nevű kedves olvasóinkat! Alapszava a latin Juszünianusz volt, jelentése a '„jus- tus”, „igazságos” szóval magyarázható. 0 — 0 Százharmincat évvel ezelőtt született Linhart György botanikus, a magyar növényvédelmi kutatás megala­pozója. A magyaróvári ielsőbb gazdasági tanszék el­végzése után három évig a haliéi és a strasbourgi egyetemen hallgatott természettudományi előadásokat. Egy ideig gazdatiszt volt Jelena Pavlovna nagyher­cegnő oroszországi birtokán, majd tiszttartó Albrecht főherceg uradalmában. 1874-ben a magyaróvári gazda­sági akadémia növénytan tanára lett, 1884-től pedig a Magyaróváron megszervezett Vetőmagvizsgáló Állomás vezetője. Miután 1906-ban nyugdíjba vonult, megszer­vezte és 1910-ig vezette a növényélet- és kórtani állo­mást. Alapvető munkát végzett a mezőgazdasági kí­sérletek terén; nevéhez fűződik a vetőmagvizsgálat módszereinek korszerűsítése. Egyebek között új csá­vázási módszert dolgozott ki, s ugyancsak ő kísérle­tezte ki a répa- és burgonyabetegségek, valamint az üszög és ai rozsda elleni védekezést. Jelentős tudomá­nyos szakiról munkássága is. Időjárás: Várható Időjárás ma estig: nyugat felől időmként erő­sen megnövekvő felhőzet, többfelé esővel, záporral, zivatarral. A Dunántúlon északnyugatira forduló és időnként viharossá fokozódó szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet északnyugaton 20, másutt 25 fok körül. Egerben este 7 órakor: Leányvásár (Bérletszünet). + ORVOSI I Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. (Telefon: 11-000). Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Lajos u. 6. sz. alatt. (Telefon: 11-640). Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ün­nepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat új helyen: Egerben, az Alkotmány utca 12. szám alatti orvosi rendelő­ben látja el az alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit: Andornaktálya, Makiár, Ostoros, Novaj, Kerecsend, Demjén. Az ügyelet igénybe vehető vasár- és ünnepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő reggel 7 óráig. (Telefon: 11-669). Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. (Te­lefon: 11-727). Fogorvosi ügyelet: délután 15—13 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: dél­után 15—18 óráig. Ügyelet he­lye: Puskin utcai gyermekren­delő. Vasárnap és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. (Telefon: 11-727). Fog­orvosi ügyelet: 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széche­nyi u. 1. Gyermekorvosi ügye­let 9—12 óráig. Helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekek ré­szére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8—10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőinté­zet gyermekszakrendelésén. (Te­lefon: 10-04). KÜJALL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 13-380. BÜstorvosi ügyelet A hét utolsó munkanaoján reggel 7 órától a munkaszüne­ti napon 20 óráig: EGER: Állategészségügyi Állomás Ál­latkórháza, Eger. Szövetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, vala­mint a bélapátfalvi, bátori és makiári állategészségügyi kör­zetben) . Telefon:. 12-38G. FÜZESABONY: Víztársulat, Rákóczi u. 43. Te­lefon: 3. GYÖNGYÖS: Állatkórház. Telefon: 11-645. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: 12-10. HEVES: Heves megyei Tanács V. B. Járási Hivatala. Telefon: 124. EGRI VÖRÖS CSILLAG) (Telefon: 11-888) Agyő, haver! Színes, szinkronizált francia bűnügyi film Este 10 órakor: A Nőire Dame-i toronyőr EGRI BRÓDY: (Telefon: 11-773) du. 4 és 6 órakor: Periszkóp a fjordok között Szovjet film Este 8 órakor: Gyilkos levegő Színes kanadai film EGRI KERT: Este 8 órakorj Ned Kelly GYÖNGYÖSI PUSKIN: A fekete kard románca GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4, fél 6 órakor: Kinek a törvénye? Este fél 8 órakor: Szenvedély GYÖNGYÖSI KERT: A rendőrnő HATVANI VÖRÖS CSILLAG: du. fél 4 órakor: A reménység szele Este fél 6 és fél 8 órakor: A meztelen bosszú HATVANI KOSSUTH: De hová tűnt a 7. század? FÜZESABONY: Huszadik század III.—IV. PÉTERVASARA: A tizedes meg a többiek Ma utazik el a csuvas TIT-delegáció A megyénkben tartózkodó csuvas TIT-delegációt pén­teken a megyei pártbizott­ságon fogadta dr. Sipos Ist­ván titkár és Kiss Sándor osztályvezető. Valentyin Ig- natyevics llgyemenov és Hja Geraszimov ez alka­lommal tájékoztatást hal­lott a megye gazdasági, tár­sadalmi és kulturális életé­ről. A fogadást követően a küldöttség a TIT Heves me­gyei Szervezetéhez látoga­tott, ahol is a vendégek megismerkedtek a társulat munkájával. A pénteki nap abasári ki_ rándulással ért véget. A csuvas látogatók egy­hetes programja ma zárul, délelőtt elbúcsúznak a test­vérszervezet képviselőitől, s Heves megyétől. Tudományi)!; egyesület a szakemberképzésről Tanfolyamok az üzemi ok­tatók részére, vizsgaköteles művezetői továbbképzések, tájékoztatók új technológi­ákról; sok egyéb oktatási program mellett ezek sze­repelnek a Gépipari Tudo­mányos Egyesület egri szer­vezetének elmúlt évben tel­jesített programjában. _ A szervezet elnöksége pénte­ken a finommechanikai vál­lalatnál tartotta ülését, ahol a szervezet gyári szakosztá­lyának beszámolója mellett megvitatták a tudományos egyesület által szervezett ok­tatásokról, továbbképzések­ről szóló tájékoztatót is. Az ülésen részt vett Füzessy János, a tudományos egye­sület főtitkárhelyettese, aki a szervezet fejlesztésének terveiről tájékoztatott, s . ott volt a tanácskozáson a ven­dégként itt-tartózkodó NDK. beli tudományos egyesületi delegáció is. Zsiguli kontra Skoda: Három súlyos sérült Súlyos baleset történt tegnap reggel az M3-as főközlekedési úton, a Detk—Ludas elágazó közelében. Orosz András — eddig még pontosan meg nem állapított ok miatt — áttért az úttest bal oldalára, ahol összeütközött a szabályosan köz­lekedő ZT 91-20 forgalmi rendszámú Skoda személygépko­csival, amelyben Burai József és felesége utazott. A baleset következtében valamennyien súlyos sérülé­seket szenvedtek. A rendőrség az ügyben folytatja a vizs­gálatot. (Fotó: Szabó Sándor) Eger vendégei Látogatás a csebokszári-lakótelepi iskolában és a VILDTI-ban Gazdag programja volt tegnap a Hazafias Népfront városi bizottsága vendége­ként Egerben tartózkodó finn küldöttségnek. A dele­gációt délelőtt a Csebokszá- ri-lakótelep iskolájában fo­gadták, ahol az oktatási kö­rülményekkel, a tanítás színvonalával, rendszerével ismerkedtek a vendégek. Különösen sokan érdeklőd­tek közülük a testnevelés tagozatos oktatás tapasztala­tairól. Ezt követően a VILATI egri gyárába mentek, ahol az üzem vezetői tájékoztat­ták a delegáció tagjait a gyár tevékenységéről, ered. ményeiről, majd az itt ké­szülő termékeket mutatták be a gyárlátogatás során. Délután a népfrontvendé­gek Mezőkövesdre utaztak, ahol megcsodálhatták a színpompás matyó népmű­vészet legszebb darábjait a Matyómúzeumban, majd fel­keresték a híres Zsóri-für- dőt. Ässzonyi Tamás és Jávor Piroska kiállítása Egerben ízléses meghívó invitálta Eger közönségét a Megyei Könyvtár pénteken nyíló tárlatára. Csont István gra­fikus munkája — nemcsak katalógus-tervezőként, de rendezőként is, — Asszonyi Tamás szobrász és Jávor Piroska festőművész kiállí­tását hirdette méltóképpen. Sokadszor bizonyítva, hogy bár a művek magukért be­szélnek, az sem mellékes, Az ügyészség vizsgálja Miért maradt el az orvosi segítség Poroszlón Poroszlón történt a szomo­rú eset: Zolnai Sándor 25 éves, Malomudvar 8. szám alatti lakos június 5-én dél­előtt rosszul lett, hívták hoz. zá a körzeti orvost, ám az nem ment ki, s délután a beteg meghalt. Mint mun­Hét végi piaci jelentés Megjelent a málna Bár a hétközepi eső sokat segített a földeken, ez még mindig nem tükröződik a piaci árakban, amelyek a hét végén továbbra is elég ma­gasak voltak. Egerben példá. ul öt forinttal drágább volt a hét végén a karfiol, tízzel a paradicsom, néggyel a meggy és két forinttal az eg­res. A múlt hetihez képest csupán az uborka ára csök­kent 5—6 forinttal, a zöld­hagyma eggyel és az eper négy forinttal. EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak alapján: az újburgonya ára 24, az ó kilója 5, az ósárga­répa 10, az újsárgarépa csomója 5—6, a petrezselyem 12, a fejes és a kelkáposzta 18, a saláta 2, a karalábé 4 forint volt. A karfiol 25, a paradicsom 50, a zöldpaprika kilója 45, az uborka 18, a zöldbab 60, a retek csomója 5—6, a zöld­hagyma 3, a cseresznye 20— 25, a meggy 24, az eper 25 forint. Újdonság a málna, melynek kilója 30, a ribizli 24, az egres 12, a savanyú káposzta 12 és a borsó 16 fo­rint. GYÖNGYÖSÖN A pénteki szabadpiaci árak szerint: az óburgonya 5, az újburgonya 15, a sárgarépa és petrezselyem csomója 4, a fejes káposzta 7, a kelká­poszta 14, a fejes saláta 1—2, az újkaralábé 3, a karfiol kilója 14, a paradicsom 35 forint volt. A zöldpaprika, hegyes, erős kilója 28—30, a töltenivaló 30—40, a főzőtök 5, az ubor­ka 12, a zöldbab 40, a zöld­borsó 14, a fokhagyma 15, a téli piros alma 6—10, a cse­resznye 12—15, a meggy 20, a földieper 26, a málna 30, a ribizli 16, az egres 10, a héjas dió 40, a szárazbab 25, a lencse 38, a savanyú ká­poszta 12 és a mák 38 forint. HATVANBAN A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakul­tak: a zöldség 3, a répa cso­mója 3, a burgonya 20, az óburgonya 4,50, a fejes ká. poszta 8, a karalábé darab­ja 2, a zöldbab kilója 36, a gomba 60, a borsó 18, az uborka 16 forint volt. A zöldhagyma csomója 3, a tök 15, a savanyú káposz­ta 14, a paradicsom 45, a pap­rika 31, a sóska 2, a retek 2, a szárazbab 26, a mák 42, az eper 35, az egres 10, a meggy 20, a ribizli 18, a málna 70 és a cseresznye 18 forint. Puszi és maturandusz Megyek gyanútlanul utcán, a legjobb gondola toktól mentesen, és egysze csak, ím a kora délután már-már kellemes levegő ben, mellém lép egy meg lett férfi, barátian megöle s mielőtt még bemutatkoz hatnánk egymásnak — ma meg is puszil. Mi oka a puszinak? kérdem örömmel, és köz ben rájövök: ismerem az embert, gyerekkoromtól el lenségem. Sikerült! — mondja — felnőtt emberek lettünk mai nappal. Felnőttek! érted, öregem: ma matúra a fiam. (kt) lUUlUIIUIIIIIIIIII hogy egy bemutatót miként adnak tudtul a képzőmű­vészet iránt érdeklődőknek. A két képzőművésznek egyébként mintegy 100 al­kotását tekinthetik meg ez alkalommal a látogatók. A szobrásznak 80 érme, Jávor Piroskának 13 tűzzománc képe és 7 grafikája látható két és fél hónapon át a me­gyeszékhelyen. káltató, a Poroszlói Községi Közös Tanács feljelentést tett az Egri Járási ügyész­ségen, a körzeti orvos, dr. Kovács Béla ellen. A vizsgálat folyamatban van. Á lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Keszthelyen megtartott 24. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 7, 16, 40, 87, 89. ■ NYÄRESTI MUZSIKA. Az Egri Szimfonikus Zenekar Farkas István vezényletével és Szabó Ilona közreműkö­désével szabadtéri koncertet tart Egerben. Erkel-, Brahms-, Bizet-, Csajkovsz- kij-műveket adnak elő júni­us 23-án este fél nyolctól a lajosvárosi, s ugyanezen szerzők müveiből játszanak másnap a Csebokszári-lakő- telepi általános iskola udva­rán. > O SZÖL A KÖT A K1SKÖ~ RÉN. Vasárnap este a kis­körei vendéglőben bizoyyátQ jól szórakoznak mcijd azok, akik ellátogatnak az ŐRI ál­tal rendezendő magyarnóta- estre, ahol Kiss Károly, Kissgyörgy János és, Világhy Erzsi ad műsort. O BALLAGNAK a kereske­delmi szakmunkásképzősök. Ma délután Gyöngyösön, az Ifjúsági Park ad helyet a Kereskedelmi és Vendéglá­tóipari Szakmunkásképző Is­kola tanévzáró ünnepélyé­nek, ahol hét osztály végző­sei vesznek búcsút tanáraik­tól. 1 ■ NAPIRENDEN a választó- kerületi munka. Június Ig­án, hétfőn Gyöngyöshalászon a Hazafias Népfront községi elnökségi ülésén az ország- gyűlési képviselő és a ta­nácstagok választókerületi munkájának tapasztalatait beszélik meg, illetve azt ér­tékelik, hogy a népfront munkájában hogyan tükröző-, dik ez a tevékenység. M O MEGALAKULT a népmfi-: velők egyesülete. A külön­böző intézményekben, társa­dalmi szervezeteknél, válla­latoknál és szövetkezeteknél dolgozó népművelő szakem­berek számára megalakítot­ták a Magyar Népművelők Egyesületét. A szervezet cél­jai közt szerepel tagjainak érdekvédelme, szakmai és politikai képzésének sokol­dalú segítése. n Államvizsga Gyöngyö­sön. A gyöngyösi mezőgazda­sági főiskolán kedden és szerdán tartják az állam­vizsgát, amelyen mind a nap­pali, mind a levelező tagozat hallgatói megjelennek a vizs­gabizottság előtt. MimsSa, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPF JÁNOS. - Kiadja: a Heves megyei Rapkladd Vállalat Felelős kiadd: DR NOSZTICZ1US FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. S. 3301. (Pt.: 23) Telefon: 13-644. Gyöngyös, K<5zsa u.. I. 3200. Telefon« tl-897 Hatvan Kossuth tár 8 3000 (városi tanács épülete). Telefont 10-51, Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Posta. Éőüzetóa cUj egTbónapiís 30,- Ft negyedévre 90.- Ft, egy évre 360.- Ft. Előfizethető a Wrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Index; 20062 - Hév* Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, VIneellériekoIa n. & sz, Igasfintój BEDB ISTVÁN, m W1 JB6N *133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents