Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-16 / 139. szám

M+fyci labdarúgó-bajnokság Fontos mérkőzések az utolsó fordulóban Szombaton és vasárnap a bajnokság befejező, 34. for­dulójának mérkőzéseire ke­rül sor. Még több csapatnak lét- fontosságú az utolsó 90 perc. Az élmezőnyben nem dőlt el a harmadik hely sorsa. A pillanatnyi harmadik Apc- nak egy pont előnye van a Hatvani Kinizsivel szemben. Hogy végül is kié lesz a bronzérem, az a Hatvani Kinizsi—GYESE és a Pető- fibánya—Apc mérkőzések eredményeitől függ. Előfor­dulhat, hogy esetleges hat­vani győzelem és apci dön­tetlen esetén az utánpótlás csapatok pontjai döntenek a gólkülönbség helyett... Szin­te biztosra vehető, hogy a második helyen álló Bél­apátfalva (két pont előnye van az Apccal szemben) olyan eredményt ér el ha. zai pályán a kiesés ellen küzdő Szűcsivel szemben, hogy nem lesz szükség az említett számításra. A sereghajtó Hortot nem számítva, matematikailag még öt csapatot (Egercsehi, Novaj, Szűcsi, H. Gáspár SE, MÁV HAC) fenyeget az egyenesági kiesés veszélye. Közülük a legnehezebb hely. zetben levő Egercsehi a Selypet fogadja, a Novaj pe­dig a Sírok vendége lesz. A sorsolás szeszélye folytán a két veszélyeztetett hatvani csapat egymással mérkőzik. Helyosztó találkozónak szá­mít a két 26 pontos, a He­ves és a Mátraderecske ösz- szecsapása. Az újonc Bese­nyőtelek a táblázat első fe. lében zárhatja az évet, ha nyer Horton, a bajnok Recsk pedig győz Tarnamérán. Érdekességként még csak annyit: a Recsknek, a Bél­apátfalvának és a Hatvani Kinizsinek esélye van arra, hogy lőtt góljaik száma há­rom számjegyű legyen! Tippjeink: H. GÁSPÁR SE—MÁV HAC x. H. Kini­zsi—GYESE 1, Petőfibánya— Apc x, Tárnáméra—Recsk 2, Sírok—Novaj x, Egercsehi— Selyp 1, Hort—Besenyőtelek 2, Heves—Mátraderecske 1, Bélapátfalva—Szűcsi 1. Üzemképes hűtőgépre bizományi árat fizetünk és az új hűtőgépre engedményt adunk. Az engedmény összege: MINSZK típusú hűtőgépnél 600 Ft, magyar gyártmányú hűtőgépnél 500 Ft. Üzemképtelen hűtőgép cseréje esetén 300 Ft engedményt adunk az új hűtőgépre. Értesítjük Vásárlóinkat, hogy a június 6-i hirdetés a fentiek szerint változik. Centrum Áruház Vezetősége. Ma és holnap a körcsarnokban Ma délután 2 órakor kez­dődik Egerben a Heves me­gyei Birkózó Szövetség ál­tal rendezett országos fel­nőtt kötöttfogású birkózó­verseny. A mérlegelés után súlycsoportonként ketté so­rolják a mezőnyt és az így kialakult csoportok első két- két helyezettje jut a súly­csoport négyes döntőjébe. A csoportharmadikok birkóz. nak majd az 5—6. helyezé­sért. Az első versenynapon a csoportonkénti sorrend alakul ki. Vasárnap 9 órától a döntőbe jutott versenyzők lépnek ismét szőnyegre. Mivel az előzetes nevezé­sek alapján több válogatott, sőt világversenyeken helye, zett birkózó vesz részt a versenyen, várhatóan izgal­mas és színvonalas összecsa. pásokat láthatnak az érdek­lődők. Lehet majd szurkolni az Eger SE legjobbjainak is, akik szintén indulnak az év legrangosabb egri birkózó­versenyén. A szolnoki döntőben, serdülőink: Támadni fognak! Az első alkalommal kiírt me­gyei serdülőválogatottak orszá­gos döntőjébe szép előzmények után került be Heves megye serdülő labdarúgó-válogatottja. A Káló József edző dirigálta együttes vasárnap délután, Szol­nokon Békés megye fiataljaival mérkőzik meg az aranyéremért. Serdülő-válogatottunk szerdá­tól Gyöngyöst választotta főha­diszállásul, itt gyakorolt és ját­szott egy előkészületi mérkőzést a csapat. A játékoskeret: Pá­linkás (Selyp), Bettenbuk (He­ves) — kapusok, Agócs, Hart- mann (Eger SE), Kovács B. (Bélapátfalva), Dobó (Novaj), Besenyei (Heves), Juhász (Selyp) — védők, Csonka (Recsk), Kovács Cs. (Mátrade­recske), Zrubkó (Sirok), Brant- ner (GYESE), Baranyi (H. Ki­nizsi) — középpályások, Fritz, Utasi (Eger SE) Martinecz (He­ves), Szabó (Heves) — csatárok. Az országos döntő semleges színhelye a Szolnoki MÁV sport­telepe, ahol az Sz. MÁV—H. Papp J. SE NB Il-es mérkőzés előmeccse a Békés megye—He­ves megye találkozó. Amikor az esélyekről faggat­tuk Káló József szakvezetőt, ő minden kertelés nélkül vágta rá: — Mi támadni fogunk! Az is­meretlen ellenféllel szemben ezt a taktikát dolgoztam ki, s meg­nyugtató, hogy két erősségünk, Maríinccz cs Utasi is jó forrná­EGRI DOHÁNYGYÁR nyugdíjas férfiakat vagyonőri munkakörben Mim. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették TÓTH ANTALNÉ szül. CSUTORÄS MÁRIA élete 72-ik évében elhunyt. Ilamvasztás utáni temetése folyó hó 18-án 14 órakor lesz a Hatvani-temetőben. A gyászoló család bán van. Ha a diákválogatottal az NSZK-ban túrázó gyöngyösi Kovács Imre most velünk le­hetne, akár már a győzelmünk­re fogadnék. AUTÓSZÖV, GYÖNGYÖS, IPAR U. Z. f ff I ■ ■ I ff i főkönyvelői állás betöltésére pályázatot hirdet. Szükséges iskolai végzettség: közgazdasági egyetem, vagy számviteli főiskola, és legalább 5 éves ipari, szakmai gyakorlat. PÁLYÁZATHOZ részletes önéletrajzot kérünk mellékelni és a fenti címre megküldeni. Szombati x sportműsor Birkózás: országos I. osztályú felnőtt kötöttfogású verseny, Eger, városi körcsarnok, 14. Kézilabda: Eger SE—Ózdi Ko­hász NB I/B-s női mérkőzés. Eger, bervai-pálya, 15,30 óra. Me­gyei bajnokság, férfiak: Egri TK—Gyöngyösi V. Izzó Eger, Leányka út 16 óra, Bencsik, Im- ricsik. Abasár—Hatvani VM 16, Atkári, Várhegyi. Teke: Dobó István-emlékver­seny (egyéni és csapat) Eger, népkerti automata pálya, 15. Úszás: Sziglitz Géza országos emlékverseny, Eger, verseny- uszoda, 15. Labdarúgás: megyei bajnokság (kezdési idő 17 óra) : H. Gáspár SE—MÁV HAC Kiss I., Hatva­ni Kinizsi—GYESE Mezei, Pető­fibánya—Apc Osvárt, Tárnáméra —Recsk Bodó. EGRI DOHÁNYGYÁR felvett re teres nőket betanított munkára, valamint férfiakat vesz fel szerkezeti lakatosnak, illetve géplakatosnak. VASVILL KERESKEDELMI VÁLLALAT HEVES MEGYEI KIRENDELTSÉGÉNEK nyári áruajánlata: ÜJ TÍPUSÚ ROMÁR MOPED 5980 Ft. RIGA S— 58. MOPED 4800 Ft. MEGVÁSÁROLHATOK A HEVES MEGYEI IPARCIKK KISKER. VÁLLALAT SZAKBOLTJAIBAN, HEVES MEGYEI FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET K SZAKBOLTJAIBAN, f ÉS AZ EGRI CENTRUM ÁRUHÁZBAN. Most vásárolja meg! A VASVTLL KERESKEDELMI VÁLLALAT HEVES MEGYEI KIRENDELTSÉGÉNEK ÁRUAJÁNLATA: RAMBÖ VARIA gyermekkerékpár 2140 Ft helyett 1610 Ft VILD LÉDI gyermekkerékpár 2340 Ft helyett 1760 Ft AMÍG A KÉSZLET TART! MEGVÁSÁROLHATÓK A HEVES MEGYEI IPARCIKK KISKER. VÁLLALAT SZAKBOLTJAIBAN, HEVES MEGYEI FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET SZAKBOLTJAIBAN, ES AZ EGRI CENTRUM ÁRUHÁZBAN. ÁLLÁS Diplomás fiatalem­ber felsőfokú angol —orosz nyelvtudás­sal állást keres. „Jo­gosítvány van” jel­igére az egri hirde­tőbe. SZOLTÁLTATÁS. Fényképező­gépek, filmfelvevők, vetítőgépek, objektívek, villanólámpák, optikai berendezések javítása garanciával. Du. 16—20-ig. Eger, Bajcsy-Zs. 5—7. Baka Sándor, oki. gépész- mérnök, műszerész. Elcserélném mis­kolci 3 szoba-össz­komfortos tanácsi lakásomat (Avas­délen) hasonló eg­riért. Ajánlatokat „Augusztus” jeligé­re az egri hirdető­be_kérem. ___________ 75 , illetve 120 m--es társasházi lakáshoz társat keresünk, aki szerény tanácsi kis­méretű lakással ren­delkezik. ..Őszi kez­dés” je'igére az egri hirdetőbe.____________ F iatal villamosmér­nök saját maga és felesége számára, lehetőleg bútorozat­lan szoba-konyhás albérletet, vagy ki- • adó lakrészt keres Gyöngyösön, szep­tember l-től. Lak­bérfizetésen túl tv, rádió, háztartási gé­pek karbantartását, javítását is elvég­zem. Ajánlatokat ..Villamosmérnök 8737” je’igére Gyön- gyüs, Pf. 115. Gyöngyösön két és fél szobás OTP- öröklakás eladó. Csalogány u. 53. I. 3. Érdeklődni Gyön­gyös, Csobánka u. з. Kettőszobás, étke­zős, komfortos csa­ládi ház garázzsal sürgősen eladó. Eger, Vécsey utca 34. Faluközpontban ker­tes családi ház el­adó. Érdeklődni Nagyréde. Rákóczi и, 6. Dudás. _________ 1 szoba-konyhás családi ház eladó. Gyöngyös, Felsőhíd u. 5. Érdeklődni lehet 19 órától Ró­bert K. u. 26. sz. alatt. Napközben Nagy Ferencnél 12-457 telefonon. Gyöngyösön, Fecske u. 57. sz. 1/1. alatt kétszobás OTP­öröklakás beköltöz­hetően eladó. Ér­deklődni 18,30-tól, szombaton egész nap a helyszínen.________ G arázs kiadó. Éger, Beloiannisz utca 10. 149 m1 nagyságú családi, vagy kisebb társasház építésére alkalmas telek a bel­város szélén eladó. „Közművesített” jeligére az egri hir­detőbe. Egerben, Lajos város­ban, Brassói út 9. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni Brassói út 1L sz. alatt 15i- 19-ig. Eger központjához közel panorámafek­vésű, kétszer két­szobás, teljes kom­fortos, kétszintes villaház 206 n.-öl te­lekkel megosztva is eladó. Beszámítok OTP-, vagy magán- tulajdonban levő la­kást 4- ráfizetéssel. Érdeklődni Eger, postafiók 193. Szarvaskő határá­ban szép fekvésű patakparti telek 300 n.-öles parcellákban eladó. Eger, Kis- kanda u. 6. fsz, 4. 2 szoba-konyha, spájzos lakás garázs- zsal és melléképü­letekkel beköltözhe­tően eladó 420 n.-öl telekkel, vízbekö­téssel. Andornaktá- lya, Dózsa György út 23. alatt. Érdek­lődni 23. alatt, Ceg­lédé __________________ G yöngyösön, a vá­ros központjában 2 különálló lakrész­szel rendelkező csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni Gyöngyös, Wachott Sándor 19. 17 órától.____________ E gerben, belváros­ban 3—4 szobás, összkomfortos, gará- zsos lakást, vagy üres telket vennék. Telefon: 14-365. Elcserélném gödöllői városközpontban levő 3 szobás, össz­komfortos szövetke­zeti lakásomat ga­rázzsal. egri laká­sért. Minden megol­dás érdekel. Márton József, Gödöllő. Dó­zsa Gy. út 5—7. VI/ 4 ;. T.: 83-32. _________ E gerben, a belvá­rosban középiskolás diáklányok részére albérlet kiadó. Ér­deklődni Dobó tér 5. 16 órától. __________ K ét és fél szobás, összkomfortos, ker­tes családi ház mel­léképületekkel eladó. Füzesabony, Szihal- mi út 90. Családi ház sürgő­sen eladó. Eger, Iglój út 6. sz. Lajos- város. Érdeklődni du. 17-től 19-ig. szombat, vasárnap egész nap.___________ V écsen, Táncsics u. 33. sz. alatti kétszo­bás családi ház 300 négyszögöl kerttel beköltözhetően el­adó. Érdeklődni Vécs, Széchenyi u. 2. Simon.____________ H ázhely eladó. Fü­zesabony, Huszár út 9. Sporlbiifé közelé­ben. -____________ E gerben, a BartakO- vics úton épülő 9 lakásos, garázsos, 65 m- tár.sasház építé­séhez társakat kere­sünk. „Déli fekvé­sű” jeligére az egri hirdetőbe.____________ : > szoba'konyha, für­dőszobás. kertes családi ház 276 n.- öl telekkel beköl­tözhetően eladó. Pá­rád, Béke út 54. sz. Csorba._______________ 2 00 n.-öl víkendtelek Szarvaskőben eladó. Érdeklődni Eger, Cifrakapu út 110. IIITI._________________ E ger, Vörösmarty út 26. sz. ház bontási árverését 1979. júni­us 18-án, hétfőn 17 órakor tartjuk. A jelentkezőket a helyszínre kérjük. Családi ház 284 n.- Ö1 telekkel eladó. Társasház építésére is alkalmas Egerben, a Lenin úton. Ér­deklődni Eger. Cif­rakapu 33. I. em. 1. ajtó, __________________ N agytálya elején, főút mellett házhely eladó. Érdeklődni Eger, Makiári út 101._____________ E gerben, Egészség­ház út 11. első eme­leti 2 és fél szobás, 59 m--es öröklakás beköltözhetően el­adó. Leveleket „Készpénz 784” jel­igére az egri hirde­tőbe. 3 szoba-összkomfor­tos lakás garázzsal, iparárammal beköL tözhetően eladó. Eger, Breznai 12. fszt. Érdeklődni délután 16 órától. Vasárnap egész nap. Szilvásváradon két­szobás kertes ház eladó. Vasút út 9. Kettőszoba"össz- komfortos. erkélye*, szövetkezeti lakás eladó. Eger, Zalka Máté 11. 4/14. 60« n.-öl házhely gyümölcsössel eladó. Kompolt, Petőfi út 29. sz. alatt. Érdek­lődni Kompolt, Le­nin út 28. sz. alatt egész nap, ___________ E gerben, a Radnóti M. 20. sz. alatt 3 szobás, összkomfor­tos, szuterénos, ker­tes családi ház be- költözhetőséggel el­adó. Megtekinthető mindennap, állandó­an._______________ E gyszoba-konyhás, kertes családi ház eladó. Egész nap megtekinthető. Eger, Mekcsey út 14'a. 392 n.-öles déli fek­vésű saroktelek el­adó. Szihalom, Mik­száth út 10. sz. alatt. Érdeklődni Mikszáth 8. alatt. Redele_______________ G yöngyösön, Jókai u. 38. szám alatt kétszoba-komfortos házrész zárt udvar­ral, beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott 17 órától. Gyöngyösön, a Ke­nyérgyár úton ga­rázs eladó. Érdek­lődni telefonon 12-336. _____________ Ó nálló, bútorozott egyszoba-összkom- fort kiadó. „Busz­megálló mellett” jeligére az egri hir­detőbe._______________ B elvárosi 2 szoba- összkomfort sürgő­sen eladó. Eger, Rózsa K. 12. B/5. Oravecz. JÁRMŰ 8 személyes mikro­busz eladó. Érdek­lődni VI. 16—17-én. Gyöngyös, Széna u. 3 1. HI/1L____________ M ost műszaki vizs­gázott jó állapot­ban levő CN írsz. MB 1000-es Skoda személygépkocsi el­adó. Molnár József, Gyöngyöshalász, Al­kotmány u. 43. du. 16-tól. Vennék P rendszámú Trabant személygépkocsit, ajánlatokat a fenti címre kérem. _____ Ü E rendszámú, bor­dó Wartburg 1979. június 22-én délután 2 órakor árverésre kerül Gyöngyös, Kócsag u. 25. szám alatt (Üveghegy). UC frsz. Skoda S 100-as eladó. Pro- kaj József. Egerszó- lát. Árpád üt 23. Fiat 850-es eladó. Sirok. Lenin út 24. CE írsz. Skoda Fe­licia eladó. Eger, Újsor út 58._________ U E írsz. Skoda S 100 L-es személy- gépkocsi, ugyanott 6 éves ló kocsival, szerszámmal együtt eladó. Eger. Kolozs­vári út 2. sz. Lajos- város. Felújított 350-es Izs motorkerékpár el­adó. Eger, Maklái i út 62. (Szerviz.) Veszek Skoda S 100- ast. közvetlen első műszaki, vagy előtt, km nem számít, kp­ért. Érdeklődni szombat egész nap. Eger. Cifrakapu út 110. fszt. 2.__________ I T rendszámú 1500- as Polski Fiat eladó. Érdeklődni lehet Eger. Rákóczi út 58. IX. 27. ______________ 4 08-as Moszkvics Combi eladó. Gyön­gyös, Él munkás u. 14. 19 órától. Izs 350-es teherol- dalkocsis motorke- 'rékpár eladó. Eger- bakta, Újtelep út. 5. sz. ——P Esküvőkre edény­kölcsönzés. Eger, Honfoglalás u. 1/a. Hatvani-temetőnél. Előnevelt csirkék kaphatók fehér, sár­ga. szürke és ken­dermagos. Eger, Rá­kóczi u. 15. AZ AMFÓRA-ÜVÉRT VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES targoncavezetőt, árukiszállítókat, raktári segédmunkásokat. Erkölcsi bizonyítvány szükséges! AMFÖRA-OVÉRT, Eger, Cifrakapu tér 21 «3 4'

Next

/
Thumbnails
Contents