Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-04 / 102. szám

CSÜTÖRTÖK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTAR: Jobboldali offenzíva Iránban TÖBB MINT EGY ÉVE nem beszélhetünk arról, hogy' Irán politikai állapotai megszilárdulóban van­nak. S most — alig három hónappal a nemzeti de­mokratikus forradalom győzelme után — még kevés­bé kockáztathatjuk meg ezt az állítást, mert szapo­rodóban vannak a destabilizációra utaló aggasztó je­lek. A forradalom kirobbanása óta a héten már a második jelentős politikai személyiséget gyilkolták meg Iránban. Két hete ismeretlen merénylők megöl­ték Mohamed Vali Gharanit, a forradalmi hadsereg első vezérkari főnökét, ama kevés császári táborno­kok egyikét, aki a nép oldalára állt át s Khomeini ajatollah bizalmát élvezte. Kedden a Khomeini jobb­kezének tartott Morteza Motahari ajatollahot, az Iszlám Forradalmi Tanács egyik vezetőjét gyilkolták meg Teheránban. Mindkét merényletért a Forghan nevű szélső- jobboldali szervezet vállalta magára a felelősséget. A teheráni lapszerkesztőségekhez eljuttatott telefon­nyilatkozatukban a terrorszervezet képviselői továb­bi merényleteket helyeztek kilátásba. Ügy tűnik, hogy valóságos „fekete listát” állított össze a szerve­zet, s ezen többek között Ibrahim Jazdi miniszterel­nök-helyettes, külügyminiszter, Amir Entezam mi­niszterelnök-helyettes, a rádió és televízió vezetője. Az iráni közvéleményt mélyen megrázta és fel­háborította Motahari ajatollah meggyilkolása. A kor­mány csütörtökre országos gyászt hirdetett s Tehe­ránban legalább 200 ezer ember vett végső búcsút a síita főpaptól. Khomeini ajatollah rádióbeszédben bé­lyegezte meg a gyilkosokat, s hangsúlyozta, hogy a terrorizmus nem törheti meg az iszlám forradalom lendületét. Elítélő nyilatkozatot tettek közzé az isz­lám mozgalom fegyveres harcosait egyesítő modzsa- hidok, valamint a fedajinok elnevezésű baloldali szervezet képviselői is. A kommunistákat tömörítő Iráni Néppárt, a Tudeh az imperializmus és a reakció összeesküvéseként ítélte el Motahari meggyilkolását, és valamennyi forradalmi erő egységének megszilár­dítására szólított fel. AZ IRÁNI BURZSOÁZIA, amelynek képviselői az államvezetés sok kulcsposztját tartják kezükben, szeretné befejezettnek feltüntetni a forradalmat. A valóságban azonban javában folyik a politikai erők polarizációja, amely feszíti a régi társadalmi struk­túra kereteit. A demokrácia formái, a nők szerepe a társadalmi élétben, az iszlám megkövült tanításai és a XX. századi valóság követelményeinek egyeztetése, a nemzetiségek problémája és sok más vitás kérdés vár elfogadható válaszra, amely nélkül nem kezdőd­het meg a konszolidáció Iránban. Pálfi Viktor Római terrorakció Rómában csütörtökön dél­előtt egy géppisztolyokkal felfegyverzett terrorista cso­port behatolt a keresztény- demokrata párt római bi­zottságának épületébe, meg­bilincselte a bent • tartózko­dókat, majd kiterelte őket az utcára és két pokolgép­pel felrobbantotta a helyisé­geket. A „vörös brigádok” nevű terrorszervezet követte el a kereszténydemokrata párt ró­mai bizottsága ellen intézett merényletet A tett színhe­lyén vörös brigádos jelszava­kat találtak a falakra má­zolva. Az egyik felirat sze­rint „a választási harcot osztályháborúvá változtat­juk”. Á politikai merénylet fel­borzolta az olasz politikai körök kedélyét. A jobboldal, beleértve a keresztényde­mokrácia jobbszárnyát is „rendkívüli intézkedéseket” sürget a „gerillaháború” megfékezésére. Hasonló szel­lemben nyilatkozott egy tő- ügyészhelyettes is. A szélső- jobboldal követelte katonai érők igénybevételét is a köz­rend helyreállítására. Az Olasz Kommunista Párt titkárságának vélemé­nye- szerint /a terrorakció újabb lépés annak az átfogó reakciós tervnek a megvaló­sulása útján, amélynek ai a célja, hogy csapást mérjen a demokratikus intézmé­nyekre és pánikhangulatot keltsen az országban. Meg akarják akadályozni a vá­lasztási kampány normális lezajlását. A bűnösök neg akarják téveszteni a tömé­1979. május 4., péntek geket, félelmet, és bi­zonytalanságot szítanak a nemzet életének ebben a kü­lönösen kényes időszakában. Az OKP szerint mindez a legszélsőségesebb hazai és nemzetközi reakció céljait szolgálja. Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt főtitkára a terrorakció után adott nyi­latkozatában „a szó szoros értelmében vett városi ge­rillaharcról” szólott. Gyásznap Irán fővárosában TEHERÁN Csütörtökön, a reggeli órákban mintegy kétszáz­ezer ember gyűlt össze a te­heráni egyetemi mecsetnél, hogy végső búcsút vegyen a kedden éjjel meggyilkolt Morteza Motahari ajatollah- tól, az iszlám forradalmi ta­nács tagjától, aki a merény­lők szerint a titkos testület vezetője volt. A gyászolók közt, gárdis­ták gyűrűjében ott volt Ib­rahim Jazdi miniszterelnök­helyettes, külügyminiszter s. öt szintén halállal fenyeget­te meg a Motaharit meg­gyilkoló szélsőjobboldali szer­vezet, a Forghan. Á fővárosban valójában már szerdán megkezdődött a csütörtökre meghirdetett gyásznap. Szinte teljesen megbénult az élet: nem je­lentek meg az újságok, be­zárták az iskolákat, üzlete­ket és közhivatalokat. Motahari holttestét csütör­tökön Qumba, a szent vá­rosba, Khomeini székhelyére vitték és temették el. Teheránban mintegy kétszázezer ember vett végső búcsút Morteza Motahari ajatollahtól, akit kedden éjjel gyilkoltak meg. (Telefoto: AP—MTI—KS) Választások Nagy-Britanniában Nagy-Britanniában csütör­tökön reggel hét órakor megnyíltak á szavázóhelyi- ségek. A választások napján a négy vezető közvélemény-iíu- tató intézet egyaránt konzer­vatív győzelmet jósolt: a Gallup 2, a Móri 5,6, a Marplan 6, a Nop 7 pontos tory vezetést mutatott ki, jóllehet ezeknek a felméré­seknek a pontosságát a múlt­ban a tapasztalatok többször megcáfolták. Érdekes mel­lékkörülmény, hogy mind­egyik kimutatásban erősöd­tek a törpe liberális párt po­zíciói, ami még nehezebbé teszi a jóslást és önmagában is megfoszthatná a konzer­vatívokat az abszolút alsó­házi többségtől, ami jelen esetben legkevesebb 518 mandátum. Nagy-Britannia rádió- és televíziós állomásai a szoká­sokhoz híven (tíz éven be­lül a csütörtöki immár a ne­gyedik rendkívüli választás az országban) egész éjszakai monstre műsorban ismerte­tik és elemzik majd a be­érkező részeredményeket, megkoronázásaként az 'dei, mindent elárasztó, öt héten át tartottt választási propa­gandának. Az MTI tudósítói London belterületén a szavazóhelyi­Margaret Thatcher a brit konzervatív párt vezére szigorú rendőri őrizet mellett elhagyja a szavazóhelyiseget. (Telefoto: AP—MTI—KS) Az FKP XXIII. kongresszusa Tanácskozás a „vörös övezetben 99 Márciusban tartották Fran­ciaországban a helyhatósági válaáztások két fordulóját. Ezen a francia baloldal — a belső ellentétek és viták ellenére — elnyerte a szava­zatok 54 százalékát. Ebből a Francia Kommunista Pártra 22,4 százalék jutott. A párt vezetősége úgy ér­tékelte, hogy a májusban kezdődő kongresszus előtt ezzel a magas szavazati aránnyal a tagság támogatá­sáról biztosította a párt po­litikai irányvonalát. Az FKP XXIII. kongresszusát május 9-e és 13-a között tartják meg a Párizs melletti „vö­rös övezet” egyik fellegvárá­ban, Saint-Ouenban. A ta­nácskozásra a megyei párt­konferenciák mintegy 2 ezer küldöttet delegáltak. Az FKP központi napilap­ja, a L’Humanité februárban külön mellékletben ismertet­te a XXIII. kongresszus elő­készítő dokumentumait. Ezek tartalmazzák a kongresszusi határozattervezetet és a szer­vezeti szabályzat módosítá­sának tervezetét, amelyeket a Központi Bizottság két ülé­sén fogadtak el. Az előkészítő dokumentu­mok négy nagy kérdéscso­portja körül vita bontakozott ki. Az első a francia társa­dalom és a gazdaság súlyos­bodó válságának megítélése és elemzése. A második vi­tára bocsátott nagy kérdés: milyen szocializmust akar- . nak a kommunisták Fran­ciaországban? A harmadik problémakör: a szocializmus felé vezető demokratikus út elengedhetetlen feltétele az egységes népi mozgalom megteremtése. Végül a ne­gyedik: a francia kommunis­ták hogyan ítélik meg a párt tevékenységét, elméletét és szervezeti felépítését. Ennek alapján dolgozzák majd ki a párt módosított szervezeti szabályzatát. A kongresszust megelőző három hónap alatt mintegy 700 ezer kommunista, aki 28 ezer pártszervezetben, há­romezer körzeti és 98 me­gyei pártszervezetben tömö­rül, megvitatta ezeket az előkészítő dokumentumokat. A tagok ugyanakkor megfo­galmazták javaslataikat is a módosításokra. A pártde­mokrácia jegyében pedig március 1-től május 1-ig vitafórumot nyitottak a L’Humanitéban és a párt el­méleti folyóiratában, a Fran­ce Nouvelle-ben. Ebben a különböző kerületi alapszer­vezetektől a munkacsoporto­kon át sokan vitázó hang­nemben fejtették ki vélemé­nyüket. A párt fórumain kialakult vita szelleméről és a polgári sajtóban feléledt kommunis­taellenes vitákról szólva Georges Marchais, az FKP főtitkára megállapította: „Valóban azt kívánjuk, hogy a vita a lehető legszabadaob, a legőszintébb, a legelmé- lyültebb legyen. Éppen me> t ilyen vitát akarunk, nem akarjuk, hogy a munkálta­tók, a kormány, vagy szócsö­vei, a tömegtájékoztatási eszközök beavatkozzanak eb­be a vitába, meghatározzák ennek irányát, és eltérítsék céljától az osztályellenesség érdekeinek megfelelően”. Liszkai László ségeket felkeresve, teljes nyugalmat tapasztaltak és a délelőtti órákig nem érkezett incidensekről hír Nagy-Bri­tannia más részeiről sem. A pártvezérek közül első­nek a liberális David Steel adta le szavazatát a Skócia és Anglia határvidékén l.*'ő kerületben. A délelőtti órák­ban Ca’Laghan miniszterel­nök Cardiffban, Thatcher asszony, a tory pártvezér pedig Dél-Londonban szava­zott. (MTI) Röviden HANOI Hanoiban ma reggel 9 órakor kezdődik a vietnami —kínai tárgyalások harma­dik ülése — közölték hiva­talosan vietnami külügy ni- nisztériumi források. E for­rások szerint közvetlenül a találkozó után Phan Hier» külügyminiszter-helyettes, a vietnami küldöttség vezető­je sajtóértekezletet tart. NEW YORK Az ENSZ Namíbia-tanácsa nyilatkozatban tiltakozóit amiatt, hogy a dél-afrikai hatóságok a közelmúltb m letartóztattak 40 namíbiai vezetőt, akik nem hajlandók együttműködni Dél-Afri.ká- val. A Namíbia-tanács egyéb­ként péntekre összehívott ülésén hirdeti meg a Namí­bia népével vállalt szolida­ritás évét. NÁPOLY „Dawn Patrol ’79” fedő­névvel nyolc NATO-tagor- szág tengerészeti, szárazföldi és légi alakulatai május 12. és 24. között a Földközi-ten­ger térségében nagyszabású hadgyakorlatot tartanak — jelentette be a NATO oél- európai parancsnoksága. A hadgyakorlaton, amelynek az a célja, hogy összehangolja a különböző országok had­erőinek együttműködései, résfct vesznek a NATO ka­tonai szervezetéből korábban kivált Franciaország és Gö­rögország haditengerészeti egységei is. GENF Szerdán Genfbén újabb megbeszélést tartott a hadá­szati támadó fegyverrendsze­rek korlátozását célzó SALT-tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai Kül­döttség. Gyorslista az 1979. május 2-án megtartott, április havi lottó jutalom^ sorsolásról, melyen a 15. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában — amely a Miskolc körzetében vásárolt nyer­tes szelvények számait tartalmazza — az alábbi rövidítése­ket használtuk: a — vásárlási ut. (1000 Ft); b — Lada 1200 típ. személy­gépkocsi-utalvány; c — sze- rencseut. (30 000 tF); d — színes tv l. (28 000 Ft); e — színes tv 11. (22 300 Ft); f — zenesarok-ut. (20 000 Ft); g — otthon, lakbér, ut. (15 000 Ft); h — ismerje meg a Szovjet­uniót, az 1980. évi olimpiai játékok országát (14 000 Ft); i — televízió (10 000 Ft); j — vás. utalv. (10 000 Ft); k — vás. utalv. (9000 Ft); l — vás. utalv. (7000 Ft); m — •vás. utalv. (5000 Ft); n — vás. utalv. (3000 Ft). A nyertes szelvényeket 1979. május 25-ig kell t tó­tó—lottó-kirendeltségek, áz OTP-jiókok vagy a posta út­ján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Bu­dapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az eset­leges nyomdai hibákért fe­lelősséget nem vállalunk. 5 732 076 n 5 900 439 m 65 157 150 i 5 382 750 k 5 905 776 n 65 162 487 m 5 388 087 f 5911 113 k 65 194 509 j 5 398 761 n 5 916 450 n 65 205 183 h 5 404 098 n 5 921 787 g 65 210 520 i 5 409 435 i 5 932 461 i 65 215 857 n 5 430 783 k 5 937 798 1 65 221 194 n 5 642 805 n 5 943 135 1 65 247 879 j 5 489 490 j 5 948 472 m 65 253 216 k 5 500 164 j 5 953 809 m 65 269 227 ,i 5 505 501 n 5 959 146 n 65 274 564 k 5 510 838 m 65 279 901 k 5 521 512 m 8 232 708 I 65 285 238 k 5 532 186 j 8 238 045 m 65 295 912 j 5 548 197 m 8 243 382 m 65 343 945 k 5 569 545 1 8 248 719 k 65 349 282 k 5 585 555 f 65 354 619 i 5 606 904 j 44 705 766 j 65 359 956 k 5 614 578 e 44 711 103 n 65 365 293 1 5 622 915 j . 44 716 440 1 65 375 916 n 5 633 589 a 44 721 777 d 65 381 304 g 5 649 600 j 44 727 114 n 65 386 641 j 5 660 274 j 44 935 257 1 65 391 978 m 5 665 611 k 44 940 594 j 65 397 315 1 5 692 296 c 44 945 931 k 65 402 652 m 5 697 633 j 65 413 326 n 5 702 970 R 55 705 323 1 65 418 663 j 5 713 644 j 55 710 660 k 65 429 337 e 5 725 318 ,i 55 732 008 i 65 434 674 j 5 729 655 1 55 934 814 k 65 440 011 1 5 740 329 m 55 945 488 1 65 456 022 m 5 751 003 n 65 461 359 j 5 761 677 j 65 007 714 n 65 472 033 1 5 676 014 1 65 013 051 t 85 482 707 j 5 777 688 j 65 018 388 i 65 488 044 m 5 783 025 1 65 034 399 i 65 493 381 i 5 793 699 r 65 039 736 ) 65 498 718 b 5 804 373 n 65 050 410 m 65 504 055 h 5 820 384 h 65 055 747 m 65 514 729 j 5 825 721 c 65 061 084 1 65 520 Ó66 j 5 836 395 j 65 066 421 m 65 525 403 e 5 841 732 n 65 082 432 n 65 530 740 k 5 857 743 j 65 103 780 k 65 541 414 j 5 863 080 k 65114 454 h-65 546 751 j 5 879 091 j 65119 791 k 65 552 088 i 5 889 765 I 65 125 128 { 65 568 099 65 573 436 s k 5 895 102 8 65 135 802 tn 65 578 773 k

Next

/
Thumbnails
Contents