Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
*^*~*-* Tudományos pontosság—és költészet Aki lelkes nézője a televízióban a Kisfilmek a nagyvilágban című műsornak, már megismerkedhetett japán pókokkal, dél-amerikai gyíkokkal és kígyókkal, afrikai gorillákkal, angol galambokkal. A magyar méhee is vannak ilyen érdekesek, de ezek még nem szerepeltek a televízió műsorában. Tiefbrunner László operatőr-rendező pedig nem kevesebbet mutat be pompás kisfilmjében, mint azt, hogy „beszélnek” a méhek. A mézet rejtő virágok irányát és távolságát olyan tánccal közli a sötét kaptárban az első hírnök, hogy mozgásának irányát és pot- rohriszálásának számát a többiek letapogathassák testükkel és már repülhessenek is a megadott irányba és távolságra. Tiefbrunner László filmje viszont nem a televízió alkotóműhelyében készült, hanem a MAFILM népszerű tudományos osztályán, mozifilmnek. S ez mindig nehezebben kerül a képernyőre. Ha szerencséjük van a beszélő méheknek, akkor valami sikerfilm mellé osztják be és több százezer néző is megcsodálhatja táncukat, ha nincs, meg kell elégedniük 40—50 ezer emberrel. Utána várni lehet a jószerencsét valamelyik filmtár mélyén; mikor szerez tudomást valaki róluk és kéri ki egy-egy vetítésre a tekercset. Az utóbbi években már többször fölmerült a kérdés: érdemes-e — viszonylag nagy költséggel — ilyen népszerű-tudományos mozifilmeket készíteni; nem kellene-e az egészet a tévére hagyni. (Jelenleg ugyanis nem kevés, több mint húsz népszerű tudományos mozifilm készül évente Magyarországon.) Vagy ha mégis készülnek ilyen filmek, nem a televízióban kellene-e először bemutatni, azután maradna a filmlár, ahonnan ki lehet kölcsönözni. Nem kevés ésszerűség van az ilyen javaslatokban, de az igazi kérdés mégiscsak az: van-e valami különbség a mozi és a televízió számára készült népszerűtudományos filmek között. Mert ha van, akkor érde- . mes fenntartani a külön gyártást, ha nincs, úgy talán jobb lenne abbahagyni. A válasz nem is olyan egyszerű, mint a kérdés. Mert igazából nem kellene különbségnek lenni, hiszen a már emlegetett japán pókok vagy afrikai majmok, szóval a külföldi filmek sem feltétlenül a televízió számára készültek, mégis kitűnően hatottak a képernyőn. Mint ahogy a beszélő méhek is bizonyára hatásosan táncolnak majd —, elsősorban a színes — képernyőn. Mégis azt kell mondani: Magyarországon jelenleg van különbség e műfaj filmjei között. Ha a tévé készítette volna el a méhfilmet, minden bizonnyal nagyobb részében egy vagy több tudós szakember mondta volna el a lényeget, amit helyenként természeti képek illusztráltak volna. S persze jóval hosszabb lett volna, mint az, amit most láthatunk. S az utóbbi két dolog összefügg egymással. A tévének nincs elég ideje — talán pénze se — valóban rövid filmeket készíteni. Mert a rövidebb elkészítése kíván sokkal Koncentráltabb munkát, több kitartást, több leleményt Hogy például lássuk azt is, amint a festékkel megjelölt hátú méhek táncolnak a filmezés céljaira preparált, tehát nem sötét belsejű kaptárban. Idő és anyagiak híján ezt el tudja mondani egy tudós, akinek a jelenléte a képernyőn kétségtelenül szakszerűséget biztosít. A magyar Népszerű Tudományos Filmstúdió rangját, világsikerét viszont az eredményezte, hogy együtt készítették a filmet a kísérletező tudósokkal. A méh- film mellett a legfrissebb termésben érdekes példája ennek az Elmó tüze újra ég című produkció, amely a tárgyak és az emberi test elektromos kisugárzásának lefényképezését és a fényképek adta érdekes összehasonlítást mutatja be egy laboratóriumi vizsgálat során. (Egyebek között tudományosan igazolt tényként látjuk viszont azt a költői képet, hogy különleges érzelmi állapotban más a kisugárzásunk, mint érzelmileg közömbös pillanatokban.) Elég talán utalni a múltból olyan példákra még, mint a .csirkeembriók fejlődését Beethoven zenéjére bemutatott csodálatos Nyitány, vagy a vezetés három alaptípusát óvodáscsoportokon demonstráló Módszerek, vagy pedig a petesejt osztódásának első ritmusait láthatóvá tevő örök megújulás. -E filmműfaj megalapítója, a francia Painlevé professzor mondta egyszer ezekről a filmjeinkről, hogy a magyar népszerű-tudományos művek azért olyan hatásosak, mert _ a tudományos pontosság és a költészet talál egymásra bennük. Ilyesfajta filmeket a Magyar Televízió — egyelőre nem gyárt. Ezért van tehát szükség változatlanul a Népszerű-Tudományos Stúdió munkájára. Meg azért is, mert a moziforgalmazáson túl ezekre a kitűnő művekre nagy feladatok várnak a közoktatásban és a köz- művelődésben. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy manapság sajnos ez a stúdió is kevés ilyen filmet gyárt. Talán a forgalomba hozatal viszontagságai, talán egyéb okok következménye, hogy azoknak a rendezőknek a jó része, akik elsősorban ebben a művészi műhelyben tevékenykednek, mostanában egyre inkább elfordulnak a természettudományos kutatásokra alapozott témáktól. Többségük dokumentumfilmet forgat — jót vagy gyengébbet —, a társadalomtudományok témakörébe vágó jelenségekről. A történelem, a néprajz vagy a képzőművészet esztétikai problémái foglalkoztatják a rendezők többségét. (Kivételt képez a világhírű mester: Kollányi Ágoston, aki több éves munka után most fejezte be egy egész estés filmjét, amelyben az állatok magatartását vizsgálja.) Hamarosan a mozi-rövidfilmek szokásos fesztiválját rendezik Miskolcon. Részt vehettem annak az elő- zsürinek a munkájában, amelyik a népszerű-tudományos filmeket válogatta Miskolcon. Mintegy ötven film közül csak nyolcban tudott egységesen igent mondani az előzsüri, pedig a fesztivál tudott volna időt adni több film bemutatására is. Azt kellett tapasztalni, hogy csak egy-két mű őrzi a korábban oly rangos stúdió hagyományos színvonalát. Túl kevés az a mű, amely részt vállal a kutatás, a kísérletezés tudományos munkájában. Pedig, ha van értelme, hogy önálló mozifilmek készüljenek — esetleg közös produkcióban a televízióval —, akkor ez éppen az lehet csak, hogy az új megismerésének mindig drámai pillanataiban tegye látványban is átélhetővé a természet törvényeit. Akár japán pókok, akár magyar méhek demonstrálják ezt. Bernáth László (Fotó: Tóth Gizella.) Doktor t gépészmérnök N em tévedés, valóban gépész és ilyen minőségében doktor, ráadásul a gyöngyöspatai Mátrai Egyesült Tsz-ben dolgozik, ami ugyan furcsának tetszhet. Utóvégre egy doktorátussal rendelkező gépészmérnökről van szó. És akkor a tsz és egy tudományos minősítés ebben a szakmában...! No, jó, lássuk: hogyan jött ez így össze. Nekik szokatlan — Legyen szíves a nevét! — Nagy János. — És a doktori cím? — Csak a legritkább ééét- bén használóm, mert nem szeretném, ha bárki félreértené és azt hinné, hogy én most többre tartom magam. — Szégyellt? — Arról szó sincs, utóvégre „nem adták ingyen”, sok munka van mögötte. — Nehezen ment? — Hogy mondjam ? Már egyetemista koromban motoszkált bennem kezdettől fogva, hogy a mezőgazdasági gépészmérnöki oklevél mellé még megszerzem a szakmérnökit is. Hangsúlyozom: mezőgazdasági gépészmérnök vagvok. Tudom, többen elhagyják ebből a „mezőgazdasági” jelzőt. Én azonban nagyon fontosnak tartom. Az egvétémet 1972-bén végéz- tém él, majd egy évvél később hpzzáfogfam a gazdasági szakmérnöki tanulmányaimhoz, amiket hetvenötben feleztem be. Akkor merült fel a gondolat, hogy a szakdolgozatomat fel lehetne használni a doktori disz- szertációhoz is. — Ahhoz az kellett, hogy mindenből mindig jeles legyén — tette hozzá a felesége. — A doktori azonban csak négyesre sikerült. Sajnos. Ezen a „sajnoson” égy pillanatig mosolyogni kellett: méghogy „sajnos”? A négyes? Ennyi az egész — dióhéjban. Amiből az is kiderül, hogy a doktori éím viselése még ma is szokatlan Nagy Jánosnak. Helikopteren szerzett téma Mivel lehet doktori minősítést szerezni a mezőgazdaságban dolgozó gépészmérnöknek? Bizonyára úgy van ez, hogy a témát nemigen kell keresnie, az adott, abból a tevékenységi körből származhat, amivel foglalkozik. Igv jutott él Nagy János a helikopterhez, ami abban az időben jelent meg először a gyöngyöspatai határban is. Tudjuk, társulás révén jutottak helikopterhez a gazdaságok, és azt is tudjuk. nem mindenki fogadta kitörő örömmel ezt az óriási szitakötőt. Máris eljutottunk a témához, amely hivatalosan ezt a címet viseli: Helikonteres növénvvédelem ökonómiai vizsgálata tizenhat mátraal- ji gazdaságban. Tehát gazdaságossági számításokkal foglalkozott, ami- 1 két előtte senki sem végzett el. Neki nem elméleti adatokkal kellett valamiféle használható végkövetkeztetéshez eljutnia, hanem nagyon is a hétköznapok szürke számaival kellett megállapítania, hogy milyen körülmények között kifizetődő a helikopter igénybevétele. A gödöllői egyetem számítóközpontja játszott a kezére, hogy a rengeteg adattal megbirkózzék. Nagyon jól jött ez a lehetőség és segítség. De a munkahelyén is mindenki igyekezett lendíteni a tevékenységén, ahogy tudott. Van ennek az egésznek tehát valamiféle csapatmunka jellege is. ami nélkül manapság már aligha képzelhető el egyetlen tudományos tevékenység sem. Villantott a reflektorral — Mennyi része van a feleségnek a doktori címben? — Hát... ! Én itthon voltam a kisgyerekkel. Mindent megtettem, hogy a felkészülését megkönnyítsem. De a férjem érdemeit ez nem kisebbíti. — Hogyan fogadta a doktorrá avatás ünnepségét? Kipottyant a könnye? — Nem, én örömömben nem szoktam sírni. Nagyon büszke voltam és vagyok is a férjemre. A nagyobb izgalom azonban a megvédés napján volt. A kislányommal együtt vártuk itthon az aput. Ügy egyeztünk meg, a kocsi reflektorával villant, ami. kőé beér az utcába, ha sikerül a megvédés. Óriási öröm volt annak a reflektornak a villanását látni. — Nincs valamiféle ’ 'sebb- ségi érzése a tudományos fokozatot elért férj mellett? — Nincs. Én is tanulni akarok tovább, de nem azért, hogy „megmutassam”. Mint egészségügyi asszisztens dolgozom itt, a tsz-ben. Az országban elsőként engem alkalmaztak ilyen minőségben a mezőgazdaságban, bár azóta már megjelent a rendelet is az ilyen állások szervezésére. Szeretném elvégezni az egészségügyi főiskolát. Ilyenek ők. ketten együtt és külön-külön. Nem húzza ki magát Mondják, manapság csak néhány könyvet kell elolvasni ahhoz, hogy azok anyagából össze lehessen állítani egy doktori disszertációra valót. — Nem állítom, hogy amit én leírtam, az mind csupa újdonság. De ha ennyinek veszem a disszertációmat — mutatja a kezével —, akkor abból ennyi volt az új. — Lélekben tehát kihúzza magát? — Nem, sőt: mindig attól féltem, hogy a társaim eltávolodnak tőlem, ha én itt játszom a „doktort”, vagy még inkább, úgy is mondhatnám: a doktor urat. Eszemben sincs. Pedig az avatáson a negyvenöt mezőgazdász mellett csak heten voltunk gépészek, közülük én voltam az egyetlen, aki termelőszövetkezetben dolgozom, és én voltam a legfiatalabb is. — Elnézést: minek egy doktorált gépészmérnök a traktorokhoz? — Tudom a kollégáimtól, hogy sok gazdaságban nem adnak megfelelő feladatot a gépészmérnöknek. Nálunk ez egészen másként van. Nekem a beosztásom most: mű. szaki osztályvezető. — Anyagilag mennyit kamatozik a doktori címe? — Közvetlenül semennyit. Erre nem kaptam nagyobb fizetést. Munkaköröm azonban megváltozott, mondhatom azt is, a feladataim megszaporodtak, ennek megfelelően a fizetésem is emelké- dett. De csak ezért és nem a doktori cím miatt. Valami megmozdult Fél füllel hallottuk, hogy mostanában a gyöngyöspatai tsz különböző beosztású szakemberei közül ketten is készülnek követni Nagy Jánost. Nem volna értelme, hogy most minősítsük ezt a tényt. Maga a mozgás a fontos. Mit jelezhet mindez? Nem kevesebbet, mint azt a nagyon fontos körülményt, hogy manapság a korszerű mezőgazdasági nagyüzemek munkája „elbírja” a szakmai doktorátust. Hm, nem furcsa? Ki mert volna még néhány évvel ezelőtt is ilyet állítani? Doktor Nagy Jánosokra egyre több helyen van szükség. G. Mólnál Ferenc . SZEPESI ATTILA: Akácfa a part fölött tavaly még állott a vén akácfa lombján a fürge szarkák cserregve billegettek és huholtak a baglyok az ágon föl-le csúszva vidáman kergetözött a fakúsz és a csúszka most az akác kidönlvé lomja a vízbe döntve sárguló koronája rongyosan szertefoszlik mindegy neki tavasz jön cs tavaszra derűs nyár hol tavaly cinke fészkelt nagybajuszú harcsa úszkál a gyökér sárgubanca langyos esőben ázik az odvas törzset ássa férgek rohama és perzseli napsütés málló dereka korhád nem nő tovább az évszám mit késsel beleróttak O O az óbudai parton írtam akácfa-versem április közeledtén kilen cszázhetvenötben harmincharmadik évem küszöbén ácsorogva hazátlan szürkevarjú szárnya alatt vacogva SEBESTYÉN LAJOS: Kolorádóbogarak Mint az áttelelt kolorádóbogarak: mindenre immúnisán továbbtenyésznek, cs mindig mindent lelegelve, a szépszóra jogosult egyszerű szívekre, a kézfogásra induló, de mcgszégycnültcn lezuhanni kényszerülő kérges mozdulatokra, a derékegyenesítő élesztő-eszmékre, az istentiszteletnél léleknyugtatóbb emberi közösségre, bölcsnek hitt zagyva szóömléseikkel ködöt lehelnek: ők nem fogadják az utcán köszönésünk, de kijátsszák gyanútlanságunkat, jóhiszeműségünk, úgy, hogy álljunk csak az íróasztaluk előtt dideregve, — légkörük mint mélyhűtő raktárterem — és maradjunk meg sapkagyűrő kisebbrendűségben. TASNÁDI VARGA ÉVA: Játék Csak nap legyen, csak szél legyen, ha újra jössz majd pénteken, kék csikókat pingál a fény tárt ablakom tükör-szemén. Csak nap legyen, csak szél legyen, ezüstből lesz a késnyelem, só és kenyér az asztalon, rigőszavad úgy hallgatom. Csak nap legyen, csak szél legyen, tulipánból szőtt réteken, tücsökszekér repít oda, és annak sem lesz ostora.
