Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-30 / 124. szám
Véget ért Vance | olaszországi látogatása Nemcsak a Német Szövetségi Köztársaságban, hanem Európa-, sőt világszerte nagy érdeklődéssel figyelik a bonni belpolitikai fejleményeket. Az ugyanis, ami most történik, már közvetlen előkészületnek tekinthető a következő esztendőre, amikor az NSZK lakossága az urnák elé járul, hogy döntsön a Bundestag, a parlament összetételéről. A mostani személyi-politikai sakkhúzások afféle elő- mérkőzéseknek tekinthetők a nagy játszma, az országos választás jegyében. Régi törvény, hogy nyugateurópai körülmények között az emberek nemcsak pártokra, hanem személyekre is szavaznak (jó illusztrációja volt ennek Kreisky nagy győzelme Ausztriában) — bár néha e szabály visszájára fordult (például Angliában). Nos, az NSZK kormánypártjának, az SPO-nak a jelenlegi kancellár személyében rendelkezésére áll az a politikus, aki a siker óriási reményével veheti fel a közdelmet. A jobboldali ellenzék viszont ezt enyhén szólva nem mondhatja el magáról. A CDU-CSU pártszövetségből az összehasonlíthatatlanul nagyobb Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) olyan vezetője van, akiről már bebizonyosodott, hogy inkább taszítja, mint vonzza a választókat. Helmut Kohl politikailag már régen bukott embernek számít — 1980-ban aligha vehetné fel a versenyt a siker reményében Helmut Schmidttel. Ennek az alapvető ténynek az ismeretében szánta el magát néhány nappal ezelőtt a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezére, Franz-Josef Strauss arra, hogy ismét megpróbáljon kitörni pártja és Bajorország keretei közül: a CSU hivatalosan az egész ellenzék kancellárjelöltjének őt javasolta. Erre a lépésre válaszul Bonnban összeült a CDU vezetősége és Ernst Albrecht alsó-szászországi miniszterelnök személyében saját jelöltet állított Strauss-szal szemben. Figyelemreméltó, hogy e nagyfontosságú indítványok egyik párt vezérkarában sem találtak osztatlan tetszésre — megeshet, hogy a frontok a szokásosnál is jobban összekuszálódnak. „Kiegyenesítésükre” még tizenhat hosszú hónap áll rendelkezésre és ennél sokkal hamarabb (valószínűleg még ez év kora őszén) kiderül: ki lesz Schmidt kancellár igazi ellenfele 1980- ban. Harmat Endre Kedden véget ért Cyrus Vance amerikai külügyminiszter olaszországi látogatása, amelyen a NATO-val és a földközi-tengeri térséggel kapcsolatos kérdések kerültek szóba. Az amerikai diplomácia vezetőjét fogadta Andreotti kormányfő, majd Vatikánvárosban II. János Pál pápa is. Vance kedden Rómából Hágába utazott, a NATO miniszteri tanácsának ülésére. Vance az olasz kormány vezetőivel elsősorban a második SALT-egyezmény várható következményeiről tárgyalt, összefüggésben a bécsi haderőcsökkentési konferenciával. A két külügyminiszter úgy vélte, hogy a megállapodás aláírásával új távlat tárul fel a bécsi értekezlet előtt, és hogy kedvezőbb feltételek között tarthatják meg 1980-ban Madridban az európai biztonsági és együttműködési konferenciát. Vance és For- lani megbeszélésének ezzel kapcsolatos érdemi részét „bizalmasnak” minősítették és nem adtak ki közleményt róla. A Közel-Kelettel kapcsolatban Forlani közölte partnerével, hogy kormánya igyekszik előmozdítani az arab országok közötti párbeszédet abból a célból, hogy konszolidálják a különbekét és kiterjesszék az egész térségre. Fontosnak ítélte a palesztin kérdés megoldását. Forlani elismerően nyilatkozott az amerikai közvetítéssel létrejött izraeli—egyiptomi különbekéről és a térség átfogó békéjéhez vezető út első állomásának nevezte. Pertini elnök hivatalos látogatásra hívta meg Cartert. Diplomáciai források úgy tudják, hogy az amerikai elnök jövőre utazik Olaszországba a tőkés világ .hét legfejlettebb államának VI. gazdasági csúcsértekezletére, amelyet Rómában akarnak összehívni. Az amerikai külügyminiszter a római repülőtéren, elutazása előtt adott nyilatkozatában „nagyon hasznosnak és gyümölcsözőnek” nevezte tárgyalásait. Hírügynökségek |elen tik SALISBURY: A fehértelepes-rendszerrel szorosan együttműködő Ábel Muzorewa püspök, kedden letette a hivatali esküt, miután Josiah Gumede a hétfőn megválasztott államelnök, felkérte a püspököt a kormányalakításra. Muzorewa a miniszteri tárcákat saját pártja, az Egyesült Afrikai Nemzeti Tanács és a Smith, eddigi Olasz választások Bonyolult frontok FINISÉHEZ ÉRKEZETT az olasz választási hadjárat: a hét végén, június 3-án és 4- én tartják az eredeti alkotmányos időponthoz képest előrehozott parlamenti választásokat. Ma már világos, hogy a választási küzdelmek mind az olasz politika baloldalán, mind pedig a centrumban és a jobbszárnyon, jelentős erőátcsoportosuláshoz vezettek. Ami a baloldalt illeti, Olaszország meghatározó jelentőségű politikai ereje, a kommunista párt, igen nehéz és bonyolult időszakon ment keresztül. Az 1,8 millió tagot és 12 millió szavazót számláló kommunisták mögött kiugró választási sikerek évei állnak. A párt helyi és országos szinten egyaránt gyakorlatilag kormánytényezővé vált. Az olasz politikai realitásoknak megfelelően. az OKP kidolgozta az úgynevezett történelmi kompromisszum stratégiáját. Ez a gyakorlatban elsősorban azt jelentette, hogy a párt célja a hatalomban és a kormányban való tényleges részvétel. A történelmi kompromisszum politikája reális stratégia volt és ma is az — ugyanakkor azonban komolv tehertételt jelentett az OKP tagsága számára. Különösképpen azért, mert Moro meggyilkolásával a kormányzó kereszténydemokraták (DC) elveszítették azt a politikust, aki közülük leginkább képes volt a nemzeti összérdekek dimenziójában gondolkodni. A Moro halála utáni időszakban a DC az egész olasz polgári politika súlypontja határozottan jobbra tolódott, ennek következtében az OKP helyzeGS.H&wsöb 1979. május 30., szerda te és a történelmi kompromisszum stratégiájának végrehajtása még nehezebbé vált. AZ ÚJ HELYZETBŐL az OKP április derekán tartott kongresszusa két alapvető következtetést vont le: 1. A történelmi kompromisszum stratégiája továbbra is az egyetlen ésszerű politikai vonal. 2. Az Olasz Kommunista. Pártnak kormányra kell kerülnie. Átmeneti megoldásoknak azonban, amelyek a múltban játszottak szerepet (feltételes parlamenti támogatás, a parlamenti többségben való részvétel kormányrészvétel nélkül stb.) többé nincs helyük. A kongresszusnak ez az alapvető döntése a korábbinál tisztább helyzetet teremtett az OKP-t követő, milliós tömegek számára. A DC általános jobbra-to- lódásán kívül az olasz bel- . politika néhány más eseménye is érinti a baloldal helyzetét. Ilyen mindenekelőtt az úgynevezett „új baloldal” választási listáinak létrehozása: ez a tömörülés a kür lönböző ultrabal pártokat és frakciókat fogja össze. Komoly következményekkel járhat, hogy ehhez az ideiglenes szövetséghez csatlakozott a legnagyobb baloldali olasz szakszervezeti szövetség (CGIL) 30 vezető funkcionáriusa is. Az adott helyzetben az „új baloldal” természetesen nem teheti kérdésessé az OKP országos vezető szerepét, arra azonban számítani lehet, hogy a történelmi kompromisszum stratégiáiéval szemben értetlenül álló rétegek legalább egy része az ő listáikra szavaz maid. Ez pedig, a rendkívül kiegyensúlyozott választási erőhelvzetben mindenképpen árthat az OKP- nak és ezzel, az egész olasz baloldal tényleges hatalmi esélyeinek. A választások küszöbén bekövetkezett, másik alapvető fejlemény az, hogy az Olasz Szocialista Párt már hónapok óta erősödő jobboldali irányzata szervezeti formát is kapott. Emlékeztetni kell arra, hogy az amerikai külpolitika — és személyesen Brzezinski, elnöki főtanácsadó — már január óta sugalmazta a DC és a szocialisták vezetőinek az úgynevezett „középbal” koalíció felélesztését. Ez a majd másfél évtizeden keresztül húzódó kísérlet azt jelentette, hogy a szocialisták részt vettek a DC által vezetett kormányban, de tényleges hatásuk nem volt az olasz politika vitelére. Az olasz választási harc finisében Fanfani, a DC jobbszárnyának vezető egyénisége, a szenátus elnöke és Craxi, az olasz szocialisták főtitkára, egyaránt kifejezte pártjaik hajlandóságát egy újabb koalíció létrehozására. Fanfani — nyilvánvalóan a korábbi középbal kísérletek csődje miatt — úgy nyilatkozott, hogy a korábbinál több bársonyszéket, esetleg a miniszterelnöki tisztséget is hajlandók lennének átengedni a szocialistáknak. Az erőviszonyok és az olasz társadalom szerkezete azonban olyan, hogy a DC gyakorlati hatalmi monopóliumán ez nem sokat változtatna. MINDEME VÁLTOZÁSOK tudatában számítani, kell arra, hogy a választások után is érvényben marad a kommunisták kormányrészvételét mereven ellenző vonal. Ez pedig azt jelenti, hogy az olasz kommunisták valószínűleg ellenzékbe vonulva küzdenek tovább stratégiai vonaluk • megvalósításáért. (—i—e) miniszterelnök által vezetett rhodesiai front között osztja meg. GENF: Kedden Genfbén megtartotta soron következő ülését a hadászati támadó fegyver- rendszerek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség vezetője. ALGÍR: Kedden Algírban megkezdődtek Joszip Broz Tito jugoszláv és Bendzsedid Sad- li algériaj államfő hivatalos tárgyalásai. A megbeszélések középpontjában az el nem kötelezett országok mozgalmának kérdései állnak. A találkozón jelen volt Joszip Vrhovec jugoszláv és Mohamed Szedőik Benjahia, algériai külügyminiszter is. ŰJ-DELHI: Az indiai törvényhozás két házának 141 képviselője írta alá az indiai béke- és szolidaritási szervezet nyilatkozatát. amely arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul ismerje el a Kambodzsai Nemzeti Egységfront kormányát az ország egyetlen törvényes képviselőjeként. A dokumentum aláírói között a kormányzó Dzsanata Párt, az Indiai Nemzeti. .Kongresszus Párt, az Indira Gandhi-féle, Nemzeti Kongresszus Párt, valamint az Indiai Kommunista Párt képviselői egyaránt ott yannak. DJ AKARTA: Hivatalos adatok szerint tizenöten életüket vesztették és nyolcán eltűntek a Kö- zép-Jávát sújtó, egyhetes szakadatlan esőzések következtében. A körzetből 2 ezer lakost telepítettek ki magasabban fekvő területekre, s a víz legalább 1300 hektárt árasztott el. Hazánk vendége: Leonyid lljlcs Brexsnyev Leonyid lljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsit Elnökségének elnöke, 1906. december 19-én született az Ukrán SZgZK Dnyeprodzerzsinszk városában, munkás—kohász család tagjaként. Orosz nemzetiségű. 1931-től tagja az SZKP-nak, 1952-től az SZKP KB tagja. A Szovjetunió háromszoros hőse, a szocialista munka hőse, a Szovjetunió marsallja. A Szovjetunió Honvédelmi Tanácsának elnöke. 1921-től dolgozik. 1927-ben fejezte be munka mellett a kurszki földmérési-talaj javítási technikumot. 1927 és 1930 között L. Brezsnyev földmérőként dolgozott, majd a biszeri járási tanács vb-elnökhelyettese, az uráli területi földmérési hivatal vezetőjének első helyettese lett. 1930—31-ben a moszkvai mezőgazdasági főiskolán tanult. 1931-ben kezdte meg tanulmányait a kohászati főiskolán, amelynek elvégzése után mérnökként dolgozott a Dzerzsinsz- kijről elnevezett kohászati gyárban. 1935—36-ban a Vörös Hadseregben teljesített katonai szolgálatot. L. Brezsnyev 1937-től kezdve tölt be vezető párt- és tanácsi funkciókat. 1937—38 között a dnyeprodzerzsinszki technikum igazgatója, a városi tanács vb-elnökhelyettese, a dnyepropetrovszki területi pártbizottság osztály- vezetője, majd 1939-től a dnyepropetrovszki területi pártbizottság titkára. A Nagy Honvédő Háború éveiben a hadseregben vezető politikai munkát végzett: a Déli Front politikai csoportfőnökének helyettese, a 18. hadsereg politikai osztályának vezetője, a 4. Ukrán Front, majd a katonai körzet politikai csoportfőnöke. 1946—47-ben az Ukrán Kommunista Párt zaporozs- jei, majd dnyepropetrovszki területi pártbizottságának el_ sö titkára. 1950-ben az SZKP KB apparátusában dolgozott. 1950—52-ben a Moldavai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. 1952-ben az SZKP KB tagjává, a kb elnökségének póttagjává és a kb titkárává választották. 1953—54-ben a hadsereg és a haditengerészeti flotta politikai főcsoportfőnökének helyettese. 1954 februárjától 1955 augusztusáig a Kazahsztáni Kommunista Párt Központi Bizottsá’gának titkára, majd 1956-ig első titkára. 1956—57-ben az SZKP KB elnökségének póttagja. 1957- től az SZKP KB elnökségének tagja. 1966- tól az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja. 1956—60- ban és 1963— 64-ben az SZKP KB titkára. 1964—66-ban az SZKP KB első titkára. 1964— 66-ban a Szovjetunió Kommunista Pártja, Központi Bizottsága Orosz- országi Irodájának elnöke 1965 áprilisától az SZKP KB főtitkára. 1960-64- ben és 1977-től a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. 1965— 1977-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja. Leonyid Brezsnyev. a Szov. jetunió Legfelsőbb Tanácsának nyolcszor egymás után megválasztott küldötte. Az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának képviselője. Leonyid Brezsnyev 1961- ben kapta meg a szocialista munka hőse kitüntető címet, a Szovjetunió háromszoros hőse (1966, 1976 és 1978). Számos szovjet és külföldi kitüntetés, díj tulajdonosa. Csehszlovákia kétszeres hőse, Bulgária kétszeres hőse, az NDK 'hőse, Mongólia hőse, 1972-ben „A népek közötti béke erősítéséért" . a Nemzetközi Lenin-békedíjjal tüntették ki. 1979-ben „A kis föld”, „Újjászületés" és „A szüzföld” című könyveiért, valamint a békéért folytatott, fáradhatatlan harcáért Lenin-díjat kapott. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az egyetemes emberi haladás, a világbéke és a népek biztonságának megszilárdítása, a szocialista országok egysége, a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom összeforrottsága, valamint a magyar—szovjet testvéri barátság és együttműködés elmélyítése érdekében végzett tevékenységéért, kimagasló érdemei elismeréséül, a Magyar Népköztársaság Gyémántokkal Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének, 70. születésnapja alkalmából. 1975-ben Leonyid Brezsnyev megkapta a Béke-vi- lágtanács Joliot Curie-emlék- érmének arany fokozatát. 1977- ben a társadalomtudományok területén kifejtett munkásságáért, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Marx Károly Arany Érdeméremmel tüntette ki. Az általános béke ügyéért kifejtett következetes és áldozatos tevékenységének elismeréseként megkapta az ENSZ Béke-aranyérem kitüntetését. 1978- ban a Nagy Honvédő Háborúban a szovjet nép és fegyveres erői győzelméhez való nagy hozzájárulásáért, valamint a Szovjetunió békepolitikájának kidolgozásáért és megvalósításáért, megkapta a Győzelem Érdemrendet. A feszültség újabb forrása A L’Unitá, az Olasz Kommunista Párt lapja, keddi számában nyilvánosságra hozta Aldo Morónak egy cikkét, amelyet a kereszténydemokrata pártelnök elrablása előtt írt, de amelyet „politikai megfontolásokból” sohasem tették közzé. Moro, aki az OKP-val való’ együttműködés mellett szállt síkra, és akit aznap raboltak el, amikor az együttműködés létrejött, azt írja cikkében, hogy az amerikai vélemény „a feszültség újabb forrása” az olasz belpolitikában. Moro, az „objektív körülményeik” miatt kizárja ugyan, hogy általános politikai szövetséget kössenek a kommunistákkal, de az ország érdekei és a -helyzet rendkívűlisége miatt „teret” lát a pozitív összefogásra meghatározott programpontok alapján, s lehetségesnek tartja a „politikai és társadalmi erők bizonyos fokú megegyezését”. | KEDD ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK j Készülődés 1980-ra
