Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-24 / 119. szám
Egy drámai tévedés a színpadon Otthontalanok Serfőző Simon színműve az egri Gárdonyi Géza Színházban Csendes László, Csapó János és Somló Ferenc a dráma első felvonásában (Fotó: Jármay György) Önálló lesz Lőrinci zeneiskolája Pénzzel, lakással segít a helyi tanács Lírikus és epikus a színpadon. Költő, novellista, regényíró, aki színdarabot ír: az elmúlt esztendők hazai és sajátos (?) művészeti je. lensége lett ez. A lírikus úgy érzi, hogy több és más mondandója is van, mint amit költészetével kifejezni tudna, vagyhogy inkább másképpen van mondandója. Az epika neves mívelője, az elismert regényíró, novellista a színpadra „lép”, hogy egy más műfajjal és más műfajban szembesítse művészetét a valósággal, a valóságot a közönséggel, amely ím így nézőként és nem olvasóként válik befogadóvá. Az elmúlt évtized azt példázza, hogy a magyar irodalom századunk utolsó harmadában a drámákon keresztül jutott el immár a nemzetközi hírnévig és rangig. A költészetére mindig és joggal büszke magyar literatúra voltaképpen a drámairodalommal, a színpaddal és a színpadon vált napjainkban igazán ismertté és elismertté világszerte. Hogyan is lehetne hát ezek után csodálkozni, hogy ez a „levegőben” levő varázslat egyre-másra csábítja a való élet színpadon történő vallatására és bemutató, sara a nem „hivatásosokat” is és mind nagyobb számban — másodízben például Serföző Simont, a jeles költőt. Az Otthontalanok című darabját az elmúlt héten mutatta be az egri Gárdonyi Géza Színház azon tiszteletre méltó igyekezetétől indíttatva, hogy teret és színpadot biztosítson egy új magyar drámának. Nem a filléres szellemeskedés diktálja, hogy már most itt az elején leírjuk: ez a dráma aligha öregbíti, még szűkebb hazánkban sem, a hazai litera. túrát általában és Serfőző Simon drámaírói rangját közvetlenül. A költőnek jelesek közül való szerző, aki bár ismét tanújelét adta „témaérzékenységének” — napjaink divatos kifejezése ez, és miért ne divatozhatna e sorok írója is egyszer — egyben ismét bebizonyította, hogy ez a bizonyos témaérzékenység egymagában még édes-kevés, akár csak egy elfogadható színpadi mű megteremtéséhez is. A köz. helyeket közhelyesen kifejező Otthontalanok című dráma éppen azt nélkülözi, ami a legfontosabb egy drámában: az igazi drámaiságot. A történés, az emberi cse. lekvés logikáját, az ember és a világ, az ember és a közösség valós jellemeiből és azok miatt formált konfliktusait. A Serfőző Simon által megírtak önmagukban tény- igazak. De nem művészi igazságok. Igaz, hogy otthontalan az aki egy munkásszállás lakója — bár ez sem így és egészen így igaz —, mert ez a szállás mégha a legkorszerűbb is, nem tud igazán otthon lenni. Hátha még nem is az, mint történetünkben. Igaz, hogy «I / Q Mimjsiß 1879. május 24., csütörtök családot alapítani munkás- szállásra és albérletre alapozva alig-alig lehet, — bár nem kevés azoknak a száma, akik ezt mégis megteszik. Igaz, kétségtelenül igaz az is, hogy az első születendő gyermektől való drasztikus megválás örök életre szóló meddőséget okozhat az anyának. Ám az is igaz, hogy e tragédiát nem szükségképpen a munkás, szállás ténye és körülményei idézik elő. És igaz, hogy zsarolók is lehetnek a főbérlők és az is, hogy élnek még a régi, falusi, sőt tanyasi magatartási formák és nemcsak az önző öreg parasztasszonyokban. De mindezek csak deklarative igazak. Vezércikkszintű megállapításokban, jelentésszerű tényekben megfogalma- zottan, amelyek nem tudtak igazsággá nemesedni és eme igazak „hordozói” valóban drámai hőssé is magasodni. Mert a közhelyek nem azok a helyek, ahol igazi emberi jellemek formálódhatnak, amelyek a katarzis szülőhelyei lehetnek. Víz ugyan, de csak langyos sós víz, a friss forráséra szomjazónak. Egyszóval bemutatásra nem alkalmas, gondolati vázlat került csak a színpadra. Napjainknak (?) egy valóban fontos és izgalmas társadalmi jelenségét, néha feloldhatatlannak tűnő ellentmondását izgalmasan be. mutató játék helyett az erői. tetettséggel cicázó unalom árad e drámából és a drá. ma nyomán és okán a színpadról. És mi lehet a legsúlyosabb bűne egy színházDélután két repülőgépünk ment felderítésre, de összekötötték a kellemest a hasznossal, mert mélyrepülésben lőtték az ellenséges állásokat. Ágyúnként 86 lövedéket időzítettünk és odakészítettük, hogy kéznél legyenek. A rekkenő hőségben jólesett heverészni a fák árnyékában. Parancsnokunk egy hordágyon hevert és könyvet olvasott. Egy pillanatra fáradt lövedék hangját hallottuk, szétcsapódtak a lombok, köztük becsúszott egy hosszú, 10 cm-es lövedék. Olyan lapos volt a röppályája, hogy nem fúro- dott a földbe, hanem elcsúszott a gyepen és nekiszánkózott az egyik sírhalomnak, majd a fakereszt kidöntése után szépen megállt. Dermedten néztük a hívatlan vendéget, és né- hányan reflexszerűen vetették magukat az óvógödörbe. A lövedék bevágódása olyan váratlan volt, hogy csak néhány másodperc múltán gondoltunk fedezékre. Parancsnokunk nevetése azonnak? Az unalom! Ebbe a bűnbe bizony gazdagon vét. kés a szerző, de vétkében osztozik a rendező, a díszlettervező, sőt még a ruhákat tervező művész is. Erőlködés, felesleges har- sányság, kapkodás jellemzi Szűcs János rendezését. Hosszú-hosszú pillanatok akadnak, amikor egyszerűen nem tud színészeivel mit kezdeni. Eltűri, hogy még a sajnos túlságosan szimpla szöveg is érthetetlen hadarássá, motyogássá, sőt, uram ég, a belső hevet _ iL lusztrálván, sikoltozó ordíto. zássá deformálódjék a színészek száján. A naturalis- ta-modernkedő zűrzavar a díszletekben csak fokozza a színészi játék bizonytalanságait, erőltetettségét. Nem is szólva olyan felületességről, hogy a nézőtér egy részén nem látni például azt a tablót, amely egy módéra városrészt ábrázolva a munkásszállás lakóinak sikeres tevékenységét lenne hivatva hirdetni. A színészek szemmel láthatóan verítékes küzdelmet folytatnak az eljátszhatatlan szituációkkal és a minek-el- mondandó szöveggel. S ebben a küzdelemben a még oly kitűnő Martin Márta, a színészet minden fortélyával is tisztában levő Somló Ferenc, vagy a már sok és emlékezetes alakítást nyújtó Csapó János is úgy maradt alul, hogy szinte megadni látszott önmagát mindvalamennyi. Demeter Hedvig megpróbálta a lehetetlent, de hát egy színésznek a lehetségest kell eljátszania, —- nem is tudott mit kezdeni az anya figurájával. Len- key Edit — mit tehetett mást? — a munkavállaló fe. gyeimével töltötte el munkaidejét a színpadon. Igyekeztek ezt tenni többen a nézőtéren is. Felmerül a jogos kérdés e sorok írójában, úgy is, mint e dráma kénytelen-kritikusában, de úgy is, mint nézőben: szüksége volt-e a színháznak erre a darabra? És — leginkább — szüksége volt-e Serfőző Simonnak, hogy őt a színház e meglehetősen kínos helyzetbe hozza? Egy színháznak nemet is kell mondania éppen a színház, a néző és a szerző érdekében. Serfőző Simon és költészete megérdemelte volna ezt a tisztességes „nem”-et. bán megállította az iramodni készülő népséget. — No, jókor keresnek fedezéket — mondta nevetve. Igaza volt. Ha az a lövedék egy kő síremléknek ütődik, akkor a mi ütegünk kimaradt volna a másnap reggeli zenebonából. Kora reggel megdördült az első sortűz és mintha csak erre várt volna a többi is, szinte versengve okádták a tüzet. Ahová ez ment, ott nem maradt ellenálló. Kora délelőtt már mi is a túlsó parton voltunk. Most már értettük a komoly tüzérségi összevonást. A románok a gátok, töltések oldalába vájták be fedezékeiket, ahonnét csak komoly tüzérségi tűzzel lehetett kifüstölni őket. Nagyon sok halottjuk volt. Amerre elhaladtunk, a lakosság tömegesen jelentkezett a hadseregbe, úgyhogy nem is tudtak mindenkinek fegyvert adni. A távolban nagy magasságban srapnelpamacsok lobbantak fel. Délután már Törökszehtmik- lósnál álltunk. Jobbról két üteg erősen dolgozott, és rövidesen mi is beavatkozA lőrinciék második dalosünnepe is éppen olyan vonzó, tartalmas volt, mint két esztendeje. Csak a színhely változott. Ezúttal az ügyet szeretettel felkaroló Pádár Dénesné igazgató jóvoltából a helyi iskola ud. varát töltötték meg múlt szombaton az érdeklődők százai, s Petőfibánya, Selyp, Zagyvaszántó, az erőmű iskoláinak programját színesebbé tette a bányász fúvós- zenekar, valamint a Tar Gábor vezette aszódi általános iskolai kórus, amelyet szintén meghívtak a zenés majálisra. Ugyancsak gazdagabbá vált a műsor a helyi zeneiskola hangszeres szólistái révén, akik közül Szabó Gábor kürt-, Hegedűs Csilla, Nagy Szilvia furulya- Czakó Magda, Elek Éva, Tari Aranka zongorajátékával ragadtatta tapsra a közönséget. A dal ünnepét követően alkalmunk volt beszélgetni a szervezetileg még Hatvanhoz tartozó lőrinci zeneiskola vezetőjével, Fekete Sándorral, aki kollégáival együtt ugyancsak kivette részét a szervezés, rendezés munkáiból. S amit elmondott, az igen örvendetes képet fest a helyi zeneoktatás helyzetéről, jövendőjéről. Amikor két esztendővel ezelőtt az Az általános iskolákban a tanítás legkorábban június 10-én, legkésőbb pedig június 20-án fejeződik be. Ugyanis az idei tanévben vált egyöntetűvé a 11 napos tanítási munkarend; és a kéthetenkénti szabad szombat némileg módosította a tanítás befejezésének az időpontját — mondotta Szabó László, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője az MTI munkatársának. Legkésőbb június 25-ig mindenütt kézhez kapják a diákok a bizonyítványt is. Ehhez igazítottuk a középfokú iskolákban a beiratkozás napját, erre mindenütt egységesen június 25-én kerül sor. Előfordulhat, hogy tunk a harcba. Itt is sokan jelentkeztek katonának. Lőszerkészletünk rövidesen kifogyott. Hiába telefonáltunk jobbrá-balra, lőszert nem kaptunk. A gyalogságtól küldönc érkezett, és kérte a segítségünket, mert különben nem tudják tartani a vonalat. Sokszor hallottam, hogy a tiszai átkelésnél sok gyalogsági és tüzérségi egység fűrészporral töltött lövedéket kapott. Ez nem felel meg a valóságnak. Mi egyszerűen nem kaptunk lőszert és azt sem tudtuk, hol van tárolva. A tisztikarban megbúvó ellenforradalmárok értették a módját, hogy miként árthassanak. ÁRULÖK Több üteg tisztjei gyűltek össze tanácskozásra, s ebből Is sejthettük, hogy valami nincs rendben. Gaál elvtárs, a mi parancsnokunk, erről a tanácskozásról visszatérőben megsebesült és kórházba került. Egyszer csak egy román repülőgép jelent meg felettünk és körözni kezdett. A karabélyaink után kaptunk, mert olyan alacsonyan szállt, hogy meg lehetett volna riasztani. Varga hadnagy magából kikelve ordítozta, hogy megtiltja, hogy rálőjünk. Kocánnak sem kellett több. Mint a hörcsög, úgy pattant fel. — Mi az hadnagy elvtárs? Én úgy tudom, az ellenséget pusztítani és nem dajkálni kell. Miért félti? Olyan parázs veszekedés keletkezett, amibe mindany- nyian Kocán mellé álltunk. egykori orvosiakból zeneiskolát létesített Lőrinci nagy. község kultúratámogató veze. tő testületé, a négy oktatószobában kilencven növen_ dékkel indult még a zeneképzés. A most záruló tanévben már 172 gyermeket tartanak nyilván, akik he. gedű, zongora, fa és rézfúvós, szolfézs és gitár szakokon képzik magukat. E munkában hét tanár áll az igazgató oldalán, s örömmel említik, hogy a nagyközséghez tartozó településekről ide járó fiatalok hetven százaléka munkásszülők gyermeke. Legtöbben zongorát tanulnának, a második tan. évben azonban sikerült elérnie a vezetésnek, hogy a gyermekek arányosan oszoljanak meg a különböző sza_ kokon, ez év őszétől pedig legyen kellő számú érdeklődő az új hangszerként belépő gordonka iránt is. A zeneoktatás nem remélt népszerűsége most továbblépésre késztette Lőrinci nagyközség párt- és tanácsi vezetőit. Végrehajtó bizottsá. gi ülés foglalt állást a zeneiskola önállósítása mellett, majd négyszázezer forintot juttatott a meglevő épület bővítésére, további korszerűsítésére. A munkálatok elkezdődtek, s ha minden jól megy, szeptembertől az ed. néhány tanuló családi beutalóval a tanítás utolsó napjaiban kezdené meg az üdülést. Lehetővé tettük, hogy — megfelelő tanulmányi eredmény esetén — a pedagógusok elengedjék őket. — A szülők a tanítás befejezéséről abban az iskolában kaphatnak pontos tájékoztatást, ahová gyermekük jár. — Az utolsó tanítási napot követően a napközi otthonok természetesen mindenütt nyitva tartanak, várják a gyerekeket, és sok helyütt ekkor bonyolítják le a kötelező tanulmányi kirándulásokat is. A pedagógusok, az úttörőszervezetek A gép ezalatt szemtelenül körözött felettünk. Most már Hulina sem tudta türtőztetni magát. Kirántott a ládából egy kartácsot és már emelte is a csövet. A veszekedés hevében Varga csak az utolsó pillanatban vette észre Hulina akcióját. — Majd hasba rúgom én, hogy kifordul a bele — mondta a zömök irányzó. Varga szinte hisztérikusan ordított: , • — Megtiltom, hogy rálőjön. Értetlenül néztünk össze. — De hadnagy elvtárs, csak nem nézzük, hogy itt szemtelenkedjen? — méltatlankodott Hulina. — A kar- tárcsnak ilyen távolságra még jó hatása van és úgy szétlövöm, mint egy szarkafészket. — A kartáccsal csak azt éri el, hogy legéppuskáz bennünket — mondta Varga. — Ugyan, hadnagy elvtárs. Szedtem már én le ilyen szúnyogokat az ola- szőknál, nem is egyet, — így Kocán, de Varga megfenyegette, hogy hadbíróság elé állítja, ha rá mer lőni a gépre. Ilyesmi sem fordult még elő nálunk, és nagyon keserű szánk íze maradt utána. Vargát, ezt a sovány, rókaképű hadnagyot soha sem kedveltük. A magatartásából érződött, hogy éppen csak hogy köztünk van, de ha rajta múlnék, nem sok bán- tódása esnék az ellenségnek. (Folytatjuk) digi négy helyett hét oktal tóteremben folyhat a zenei- tanítás. Irodát, hangszerrakj, tárt is kap az intézmény, ak folyosó beüvegezése pedis lehetővé teszi, hogy ott hanglemeztárat és szak-» könyvtárat létesítsenek^ Ugyancsak a helyi tanács ál-» dozatkészségére utal, mitee-ji rint két szolgálati lakás# biztosít a Lőrinciben letele-T pedő tanároknak. Egyikbe aa a zongora szakos nevelő kölj tözik majd, akinek az önáli lósítással párhuzamosan biz-y tosítanak státuszt. Hadd tegyük az elmond dottakhoz, hogy a helyi tői rekvéseket méltányolja, elisj meri a Kulturális Miniszteri, um is. Erre vall a lőrinci zeneiskolának most juttatott csaknem százezer forint, amit hangszervásárlásra fordíthat az intézmény. A hatvani állami zeneiskola ugyanekkor változatlanul legjobb tanáraival segíti az oktatómunkát. Városi fel_, adata ellátásán túl például' Lőrinciben ad órákat Zólyomi István és Kratofil SánA dór. Mindketten már egv- egy zenekart is verbuváltak, illetve betöltik a petőfibá- nyai fúvósok és a zeneiskola vonósegyüttesének karn-aj, gyi tisztét. ezenkívül sportversenyeket» kirándulásokat, játékos foglalkozásokat, vetélkedőket szerveznek a nem napközis gyermekek számára is. — A tanév hátralevő heteiben — éppen a kötelező tanítási napok teljesítése érdekében — sok helyütt módosíthatják a pedagógusok az órarendet. Mindez korábban is így volt év vége táján. A pedagógusokhoz, az osztály- főnökökhöz csatlakozva mi is arra kérjük a szülőket, kísérjék figyelemmel ezt a módosítást, és beszéljék meg gyermekükkel, hogy ennek megfelelően készülhessenek fel az órákra, a finisre. — Az idén sok helyütt a korábbiaktól eltérő módon szervezik meg a nevelők az egy, vagy két tantárgyból bukásra álló gyermekeknek a pótló foglalkozásokat. A gyengébben teljesítő tanulókkal a pedagógusok az egész tanévben többet foglalkoztak, segítettek nekik a hiányok bepótlásában. A külön erre a célra szánt, és a tanítás befejezését követő 11 napnak mégis különös jelentősége van. Az idén — tekintettel a tanítás némileg későbbi befejezésére — a pótló foglalkozásokat —, ahol erre lehetőség van — beépítik az utolsó hetek „speciális” órarendjébe, vagy az utolsó tanítási nap és a tanévzáró közötti időben tartják. Arra kérjük az érintett szülőket, hogy maguk is segítsenek gyermekeiknek a hiányok bepótlásá- ra. Az esetek egy részében nagyon magukra maradnak a nyár folyamán a javító- vizsgára bukott gyerekek, pedig ha egész évben nem sikerült, a nyári papokban aligha sikerül egymaguknak felkészülniük az utolsó próbára. Javasoljuk e gyerekek szüleinek, hogy már most, a tanév végén 1 tájékozódjanak az iskolákban, a művelődési házakban, az úttörőházakban arról, hogy gyermekük e kényszerű munkában milyen segítséget várhat tőlük a nyáron — mondotta Szabó László. (MTIJ Gyurkó Géza Dancza János: z V/IO-es uörös tüa (Részletek a szerző azonos című visszaemlékezéséből) 17. (m. gy.) rí Bizonyítvanyosztás; június 25-ig Tanév vége az általános iskolákban
