Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-23 / 118. szám

Jutka és a gyerekek

Azt hiszem, ma már senki nem hinné el nekem, mennyire féltem ehhez a műsorhoz hozzákezdeni. Két éve ugyanis, mikoriban az ötlet megszületett, egy alkalommal elmentem a hatéves kisfiámmal a gyermekszínházba. Hát, amit ott láttam, attól teljesen megijedtem. A gyerekek ugyanis minden további nélkül bele-belekiabáltak a színdarabba, biztatták a főhőst és szidták az ellenségét, és •ha gyengébb rész következett, akkor látványosan unatkoztak — egyszóval a lehető legkevésbé sem viselkedtek. Ez persze nyilván senkinek sem újság, csak nekem volt az, mert addig soha nem játszottam gyerekek előtt. Na igen, volt egy nekik szóló nagylemezem és a tévében is egy mesemondó-sorozatom, de hát az egészen más, amikor a gépek előtt áll az ember.

Szóval, aztán mégis rászántam magam, mert Bródy János, aki a dalaimat írja4 összehozott a Bojtorján ■ együttessel és bennük nagyon jó társakra találtam. Az izgalom persze még sokáig nem csillapult bennem. Talán ezért olyan emlékezetesek az első előadások. Például akkoriban jártam itt, Egerben is, a Művelődési Központban... Na, most majdnem azt mondtam, jó közönség volt..., pedig hát gyerekek esetében ilyet nem lehet mondani. Ha rosszalkodnak, értetlenkednek, kiabálnak, ott csakis az előadó, az előadás lehet a hibás.

Bizony, a magam kárán tanultam. Kezdetben például

nem volt elég feszes a műsorom szerkezete. Hamar rájöttem, hogy "Jobb, ha változtatok. Ki kellett hagynom néhány szomorú, me- lankólikus dallamot is, hosz- szúnak érezték, unták. Előnyösen hangsúlyosabb helyre került igy a Micimackó- dal, meg az állatmese, meg a Csiribiri zabszalma... így csiszolódott hétről hétre a produkció. És csiszolódtam én is, emberként és színész* ként is. Mert ahhoz, hogy jő legyen az előadás, valósággal tanulmányoznom kellett a gyermekvilágot. Föltérképezni pontosan, hogy mi az, aminek örülnek, ami tetszik nekik, megnevetteti őket, avagy megríkatja. Egész más szemmel kezdtem figyelni a kisfiámat is, addig alig ismert vonásai lettek egyszeriben érdekesek, fontosak.

És hát nemcsak anyaként lettem gazdagabb, de úgy érzem, megújult a játékom is. Mert az apróságok azonnal jelezték, ha egy-egy fellépésen rossz voltam, ha nem éltem át eléggé a verset, ha hamisnak érezték valamelyik hangsúlyomat, vagy mozdulatomat. Rutinból előttük képtelenség megélni, udvariatlanul azonnal lehurrognak.

Bezzeg, ha sikerül! Néha hónapok múlva is kapom a leveleket, hogy Kedves Jutka néni, meg az apró ajándékokat. A legkisebbek akár előadás közben is megsimogatnak, velem éneklik, hogy zik, zik. követelik az ismétlést, ujjonganak.

Már régóta inkább kikap- csolódás elébük állni a pó' diumra, semmint fáradság.

(Fotó: Szántó György)

Valóságos felüdülés megfü- rödni a sok csillogó tekintetben, a vidám zsivajban és a gyerektenyerek különleges tapsában. Az embernek csak az a vágya, hogy abból a sok-sok élményből, amit kap, minél többet visszajuttasson. De most már mennem is kell, mert várnak...

És a gyerekek Jutka nénije, azaz Halász Jutka, ezzel a pódiumra siet, kígyóinak a fények, felhangzik egy vidám dallam, majd nem sokkal később az egri Vörös Csillag moziban, ahol a gyermeknapi jutalomműsort több száz kis néző figyeli, fölhangzik az ütemes taps.

(németi)

Bolgár művészek Egerben

Az Országos Filharmónia egri hangversenyévadjának menetrendje szerint hétfőn este a Gárdonyi Géza Színházban lépett fel és adott hangversenyt a Bolgár Kamarazenei Kollégium. A nekünk szokatlan meghatározás egy jelentős bolgár kamaraegyüttest takar. A tíztagú kollégiumot Vaszil Lo- lov vezeti

A fenti adatokat azért kell leírnom, mert az egyébként minden zenei témára és formára fogékony egri közönség ezúttal csak fél házzal vett részt az estén. Pedig a prpgram megérdemelte volna, hogy a közönség jobban odafigyeljen! C. Franc Zongoraötöse ugyan más képet enged megfogalmazni a szerzőről, mint egyre népszerűbb orgonaművei

vagy egyéb alkotásai. A francia szerző dallam- és érzelemvilágát azonban itt is nyomon követhettük.

Vladigerov Klasszikus és romantikus című kompozíciójában egy érdekes bolgár művet ismert meg a közönség. A hat tételből álló alkotásban a modern, mai lélekhez közelebb álló karakterdarabok mozdították meg képzeletünket, itt-ott ráéreztetve azokra a bolgár népzenei motívumokra, amelyeket a szerző felhasznált művében.

A műsort Britten Sinfoni- ettája zárta. Ezt a nagy technikai tudást igénylő művet az együttes fegyelemmel játszotta el. A második tételben, a két hegedűs Alexander llcsev és Dimiter Ivanov finoman hozták azt

a lebegő poézist, azt a fénynyel átitatott lírát, amitől az egész mű olyan hamvas, mint a fiatalság maga. Brit- tennek ez a fiatalkori alkotása hatásos mű, igazi nyeresége ennek a koncertnek.

A bolgár kamaraegyüttest és műsorát Pándi Marianne mutatta be az egri közönségnek zenetörténeti bevezetőjében. (farkas)

A hangszóró mellett

A „Se érted, se ellened” — Szabó Orsolya nagy gonddal, körültekintéssel szerkesztett dokumentumjátékának — főszereplője nem is egy kormányhatározat, inkább az, hogyan lehet az életért, az emberek biztonságos életéért hozott előrelátó határozatot túltel- jesítési jófiúsággal, kikényszerítési bírságokkal, szabálysértési határozatokkal, kényszerbontásokkal embertelenné tenni, és öt falu lakosságának életét megkeseríteni.

Szenvedély, keserűség, meg nem értés és a hivatal, „a törvény teljes szigora” áll szemben egymással egy olyan vitában, amelynek gyökereit nem a határozat értelmében, hanem a ferde szemléletben kell keresnünk. A hatóságnak az a megállapítása, mely szerint „260 család sorsa egy törpe valami” és hogy az ott élő emberek nem is az áttelepítés gondolatával állnak szemben, hanem a 150 ezer forintos kártalanítási összeggel és az ingyen házhellyel. Nehéz is elképzelni, hogy emberek, akik életük munkáját tették a régibe, ilyen összeggel új házat építhetnek, új életet kezdhetnek egy másik helyen.

De hogyan is beszélnek? „Az embereket nem lehet megkárosítani. Engem tulajdonom hasznosításában nem gátolhat senki jogaim szerint. Hát akkor miért lehet ezt csinálni?” A helyzet most az, hogy meg kell vizsgálni a 73-as határozat helyszínen történő kedvezőtlen végrehajtását, a bírságokat vissza kell fizetni és a hivatal embereinek meg kell magyarázni, hogy az építési tilalom nem azt jelenti, hogy az emberek ne tatarozzák házaikat, hogy ne tehessenek arra nagyobb ablakokat, hogy ne építhessenek gyermekeik számára (akik nem akarnak elköltözni a faluból) egy második

vagy harmadik szobát vagy fürdőszobát. De még valamit meg kellene értetni az emberekkel. Az élet és a jövő útjait, azt, hogy az urbanizáció célja nem az, hogy városokat építsünk jól-rosszul tervezett lakótelepekkel, azt, hogy a város környéki falvak mint afféle kertvárosok nyugodt és civilizált életet biztosítsanak öregnek és fiatalnak egyaránt. (Mindezt évtizedekkel ezelőtt nagyon szépen megmagyarázta és leírta Erdei Ferenc.) Ez az, amit bejárások, kiszállások alkalmával a hivatal embereinek magyarázniuk kellene és nem attól tartani, hogy veszélyben forog az életük, vagy hogy „kényszerbontások végrehajtásánál a közreműködők testi épsége nem lenne biztosítható még karhatalommal sem”. Az urbanizáció nemcsak a zavartalanul működő infrastruktúra jelenlétét feltételezi, hanem a tudat zavarainak megszüntetését is, különböző fóbiák, rögeszmék kikapcsolását a tudati világból, tehát a kultúra kezdeti lépcsőfokait, ahonnan az értelem, a kiművelt gondolkodás segítségével emelkedhet az ember — nem a csillagos égig — hanem a rendezett jövő megértéséig és elfogadásáig.

A szerző elérte célját, de az egymásra hágó szavak és érvek, a féloldalas telefon- beszélgetés, az elmosódó félmondatok nem szolgálták a zavartalan megértést.

A „Kultúrával ta. karódzunk” kérdése és kijelentése is lehet a kultúra minőségéről kezdett kerékasztal-beszélgetésnek. Feltehetően szó esik majd arról, meddig is ér ez a takaró és milyen a minősége. Szerintem nem az a baj, hogy Pécs egyik 30—40 ezer lakosú külvárosának nincs könyvtára, hanem az a baj, hogy nincs művelődési háza,

Á Tangó Egerben

Mint már hírül adtuk, az Egri Műsorrendező Iroda és a Megyei Művelődési Központ idén ismét megszervezte a hagyományos színházi

QMßümr

19*9. május 23., f

estéket. Az első előadásra nagy érdeklődéssel kísérten kedden került sor, a Gárdonyi Géza Színházban. Műsoron a szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékában Slawomir Mrozek Tangó című háromfelvonásos komédiája szerepelt Paál István rendezésében. Képünkön Udvaros Dorottya, Pogány György és Pákozdy János.

Daneza János:

Hz If/IO-es uörös tüzérüteg

(Részletek a szerző azonos című visszaemlékezéséből)

16.

A gépfegyver közben kisebb megszakításokkal még mindig működött, de most már nem a községre, hanem a községen túlra irányult a füzük. Kinéztem a ház mel. lől, hogy mi lehet a cél, ami_ re néha szorgalmasan tüzelnek. A községen túl a lejtős út hirtelen emelkedőbe ment át és ha itt a mieink mutatkoztak, nyomban tüzet nyitott Ekkor egy csoport gyalogos ért hozzánk és ki akar. tak menni a községből. Megmagyaráztam nekik, hogy a vesztükbe mennek, mert az emelkedőt egy gép. fegyver tartja tűz alatt. És ekkor egy ötletem támadt. Kértem, jöjjenek segíteni az ágyút leakasztani és lelövöm a gépfegyvert. Utasításaim szerint ágyúnk csövével fordult a gépfegyver felé. Csak. hogy azok is észrevették, hogy mi készül ellenük. Olyan sorozatot húztak ránk, hogy valósággal nyírta a háztetőt. Nem törődtem vele, mert a pajzs védett. A lövésre nem került sor. A gazemberek, otthagyva a gépfegyvert, eltűntek az erdőben. A gyalogosok segítségével kifordítottuk az ágyút és indultunk Rimafűrész felé. Ahogy a helyemre ültem, olyan meleg fájás nyilallt a hátuljámba, hogy felszisz- szentem, s így azután féloldalra ülve ücsörögtem.

SEBESÜLTEN

Túl az emelkedőn, már dolgoztak az egészségügyiek.

Kötözték a sebesülteket. Megnézték a fejem, és mondták, hogy ez nem vészes. Az egyik kocsiról Bodó integetett, hogy menjek oda. Be volt a keze bugyolálva és mondta, hogy lövést kapott. A kocsi fenekén a másik bajtársunk, Kolynok hasalt és nyögött — Négy lyuk van a farán — mondta Bo. dó. Ahogy közeledtünk Fűrészhez, az erdő széléről tüzet kaptunk. Kocsinkon mész. sziről látható volt a nagy vöröskeresztes jelvény. Eny- nyi aljasság láttán csak csikorogtunk, mert senkinél sem volt egy puska sem. Láttuk is ezeket a gazembereket, amint egy erdei tisztáson mászkáltak és élvezték, hogy fegyvertelen sebesültekre lövöldözhetnek. A kocsisoknak szalajthat- nékjuk volt, de még a lépésben haladó kocsi rázását is nehezen tűrték a sebesültek. Egy útlevágáshoz értünk, ami védelmet nyújtott az orvlövészek ellen. És ek_ kor tűnt fel a kanyarban, huszárjaitól kísérve, a dán. dárparancsnok jól ismert alakja. Elmondtuk neki, hogy mi történt és a huszárjai már húzták is ki a kardot

— Levágni őket, mint a kutyát! — mondta Sárói.

A fegyvertelen sebesültekre lövöldöző hősök még a fegyvereiket is eldobálva futottak az erdő felé, de a lo. vak gyorsabbak voltak. A súlyos huszárkárd nem i* galmazott

Fűrészen a hosszú Lusztig (az ismert volt egri optikus öccse), mint egy Napóleon rendelkezett. Már Tiszolc felé nézett három ágyúnk csöve. Rozi most kimaradt a bosszúállásból, mert kezelőinek zöme harcképtelenné vált.

— Oszt mire készülnek, Lusztig elvtárs? — kérdeztem a kocsiról.

— Móresre tanítjuk őket, az anyjuk jó istenit — mondta. — Csak azok a bakák másznának már ki á községből, mert addik nem lőhetjük őket — mondta mérgelődve.

Már jó messze jártunk, amikor ágyúink rázendítettek. Mint később megtudtam, kilencvennégy gránátot küldtek a községbe megtorlásként.

Nyustyalikéren vettek ben. nünket kezelés alá. Egy idősebb orvos nagyjából kimos, dattatott egy ápolónővel, hogy lássák, mi is van velem. Utána kiderült, hogy a fejemet, a bal karomat és a bal lábamat kell beta- pasztgatni. Mondtam a doktornak, hogy a fenekem fáj a legjobban. Hasra fektetett és egy kis beavatkozást kellett végeznie ülőfelületem közepén. Csak később tűnt ki, hogy kisebb hasfalrepedést is szenvedtem, de hát akkor még kicsire nem néztünk. A rimaszombati kórházba sok sebesült érkezett és kérésünkre néhányunkat Egerbe irányítottak. Két hétig voltam itt a katonakor, házban és amilyen szerencsém volt, itt ért a második ellenforradalmi kísérlet is.

Ütegünket Likéren találtam. Ekkor a harcok már szüneteltek és bajtársaim elmondták, hogy helytállásunkért néhányunkat ezred, parancsban dicsértek meg. Tisztázódtak a tiszolci orvtámadás körülményei is. Volt ott egy kisebb vasolvásztó, ahol cseh öntők dolgoztak. Ezek a visszavonuló és ott

▼agy hogy fofcotflnak ntaes

a tantárgyak rendjére épülő jó minőségű könyvtára, hiszen az olvasóvá nevelés az iskolában kezdődik. Nem az a baj, hogy az új lakásokban a miniüveg-kollekciók mellett húzódik meg a Mil- MBk kőnyve-sorozat, hanem az, hogy ezekből a lakásokból hiányoznak a Magyar remekírók kötetei. Nem az a baj, hogy a lomha kiskerttulajdonos figyelmét különböző hivatalok hívják fel a soron következő munkák elvégzésére és a kártevők elleni védekezésre, hanem az a baj, hogy ellentmondást látnak a kertművelés és olvasás között.

A kultúra mennyiségi mu. tatói valóban nem meggyőzőek, mert egy nép kultúrájának mércéje nem lehet az, hogy hány négyzetméter egy könyvtár területe vagy hogy a tanácsok hány millió forintot fordítanak új könyvek beszerzésére, hanem az, hogy élnek-e ezek a könyvek, eljutnak-e az olvasóhoz. Hogyan és mi jut el? Az országos haszonelvűség itt nem mérhető terméshoza. mokkái, termelési tervek mutatóival, de áttételeiben mérhető magatartásformákkal és a munka minőségével. Én nem látok ellentétet az automata mosógép és a könyv között, de nem látok ellentétet a kiskertben végzett munka és az olvasás között sem. (Nem is olyan rossz dolog kapálás után Horátiust olvasni.)

Az emberek többsége az igazi értékrendet keresi, amelyben szinte azonos súllyal jelenik egy kiállítás, egy jó könyv, rádió- vagy tévéműsor, a film és egy emlékezetes színházi este. Az ember nem látszatok rabja, de hogyan jut el a valódi értékek felismeréséig az alapműveltség és életmód kérdése. Bizonyos, hogy az elkövetkező beszélgetésekben erre is sor kerül, és a kérdést nem intéz- ményoentrikusságában, hanem a kultúra egységének vizsgálatában keresik majd a beszélgetés résztvevői.

Ebergényi Tibor {

rekedt cseh katonákat civil, be öltöztetve fegyverestől elrejtették. Ezekből kerültek HARCOK A TISZÁNÁL

Megtudtuk, hogy megyünk a Tiszához. Kitűnt, hogy becsapták a Tanácsköztársaságot, mert az egyezség ellenére a románok nem vonultak vissza a demarkációs vonalig. Stromfeld elvtárs időben figyelmeztetett a Felvidék kiürítésének a veszélyére, de a jobboldali szociáldemokraták kierőszakolták a megállapodást. Stromfeld lemondott, a helyét az áruló Julier foglalta el. Lemondott Sárói Szabó Tibor is, a 39-es dandár parancsnoka, aki Rimaszombaton búcsúzott el a katonáitól. Ö is élesen ellenezte a csehek élleni sikeres hadjárat beszüntetését. Többek közt a következőket mondta: ....... Azok, akik elrend

elték a Felvidék már visz- szafoglalt magyarlakta területeinek kiürítését, ezzel elárulták a magyar hazát, a magyar népet, a munkásosztályt és a szocializmust, és megbuktatták a magyar forradalmat.” Nagyon szerettük a bátor és népszerű dandárparancsnokot, és éles kifakadása nagyon lehangolta a csapatokat. Valahogy úgy éreztük, hogy hiába volt minden eddigi hősies harcunk, itt most valami helyrehozhatatlan hiba történt.

Szolnoknál hatalmas tüzérségi erő gyülekezett. Este minden baj nélkül foglaltuk el állásunkat a temetőben. Mellettünk balra egy nyolc centiméteres, jobbra a miénkhez hasonló, 10 cm-es és hátunk mögött egy 15 cm-es üteg foglalt állást. A 30,5 cm-es mozsár valami szeszgyár udvarán helyezkedett el. Az ütegek egymás után lőtték be magukat.

(Folytatjuk)