Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-19 / 115. szám

Szombaton rajt Várnában Szombaton kezdődik a pompás várnai sportcsarnok­ban az idei súlyemelő Euró- pa-bajnokság. a legkönnyeb­bek, az 52 kilós lepkesúlyú- ak versenyével. Ebbe a súly­csoportba sűrűsödnek észtén, dök óta a magyar remények. Itt van kilátás elsősorban szép érmek szerzésére. — Színeinket a korábbi Kőszegi—Oláh-kettős helyett most a Hornyák—Oláh-ket­tős képviseli — mondotta Orvos András vezetőedző. — Sajnos, visszatért ebbe a súlycsoportba egyévi kiha­gyás után az olimpiai-, vi­lág- és Európa-bajnok szov­jet Voronyin. Nem tudjuk, hogy milyen eredményre képes, mindenesetre jóval több mint 240 kilós ered­mény szükséges majd az aranyéremhez. Elsősorban Hornyák van kitűnő formá­ban, kétszer ifjúsági-, világ- és Európa-bajnokunk nagyon jól felkészült erre a viadal­ra. Oláh betegeskedett, ez némi visszaesést jelentett számára. Ha Hornyáknak jól sikerül szakítása, eléri a 110 kilót vagy esetleg fölé ts kerül, akkor nagy ver­senyt vívhat Voronyinnal. tMegxet labdarúgó-bawo'tság Járási rangadó Hevesen Szombaton és vasárnap a 30. forduló mérkőzéseire kerül sor. Az utolsó helyezett Hort a me­zőny legjobb csapatát, a lista­vezető Recsket fogadja. A két csapat között 40 pont különbség van s reális számítás szerint csak az lehet a kérdéses, hogy hány gólt lő az Ércbányász. Mcggyesiéknek azonban nem szabad elfelejteni azt, hogy március l?-én súlyos vereséget szenvedett itt a rivális Bélapát­falva. Az ezüst- és bronzérme­kért harcoló csapatok közül a Bélapátfalva a kiesés ellen küz­dő Besenyőteleket, a Sirok pe­dig a bravúrokra is képes Mát- raderecskét fogadja a győzelem reményében. Az Apc a nehéz helyzetbe került Honvéd Gáspár SE otthonában igyekszik olyan eredményt elérni, amivel maid tartani tudja előkelő pozícióját a dobogóközeiben. Járási rangadó lesz Hevesen, ahol az örök vetélytárs Tárná­méra veszi fel a küzdelmet Ju­hász Attila csapatával. Remél­jük, hogy a mindig nagy csa­tát hozó találkozó ezúttal sport­szerű keretek között zajlik majd le. . . A hazai környezet előnyét él­vező Egercsehinek utolsó lehe­tősége adódik a felzárkózás megkezdésére, a GYESE esetle­ges legyőzésével. Kiesési ran­gadónak számít a Novaj—MÁV HAC találkozó. Nehéz feladat vár az osztályban maradásért harcoló Szűcsi és Selypi Kinizsi otthonában. Tippjeink: Egercsehi—GYESE x, H. Gáspár SE—Apc x, Hort —Recsk 2. Heves—Tárnámévá 1, Selyp—Szűcsi 1, Novaj—MÁV HAC 1, Bélapátfalva—Besenyő- telek l, Sirok—Mátraderecske x. EB-selejtezö Tbilisziben Szombaton — magyar idő sze­rint — 16 órakor Tbilisziben szerepel a i magyar labdarúgó­válogatott Európa-bajnoki selej­tezőjén a Szovjetunió ellen. A két ország válogatottja között ez lesz a tizenhatodik találkozó s a szovjet együttes felé hajlik a mérleg, hiszen az eddigi tizenöt erőpróbából hetet , nyert, négyet döntetlenre .adott” s mindösz- sze négy ízben győztek a ma­gyarok. A mostani Európa bajnoki se­lejtezőre készülő tizenhat ma­gyar labdarúgó közül Bálint volt a legtöbbször válogatott, hatyanhatszor öltötte magára a címeres mezt. A Ferencváros hátvédjét ,,kollégája” a Vasas védőjátékosa, Török Péter kö­veti a sorban 33 válogatottság­gal. A jelenlegi keretben Nyila­si — harmincszor volt váloga­tott — lőtte a legtöbb gólt, 17-et. A magyar csapat kerete: Tóth Z.. Gujdár, Török, Martos, Ko­csis, Bálint. Rab, Kutasi, Tóth .7., Lutz, Nyilasi, Tatár, Kovács B., Pusztai, Töröcsik, Magyar. A csoport állása: 1. Görögország 2. Finnország 3. Magyarország 4. Szovjetunió 5212 12-7 5 3 2 — 1 6-94 41 12 4-63 2 1 — 1 2-2 2 Szombati sportműsor Kézilabda: Eger SE—Tisza Ci­pő NB I. B-s női mérkőzés, Egér bervai pálya, 16.30. H. Zal­ka SE—Balassagyarmat. NB. li­es férfi mérkőzés, Gyöngyös. 16. Megyei bajnokság. Férfiak: Gyöngyösi Főiskola—Heves 15 Egri Tanárképző—Hatvani Vörös Meteor 16, Gyöngyösi Vasas Iz­zó—Egri Forgácsoló 16. Nők: Eger SE II.—Füzesabony 15, Eg­ri Tanárképző—Recsk 15, Heves —Egri Közgazdasági 14.30, No­vaj—Hatvani Kinizsi, 16. Kosárlabda: Egri Finomme­chanika—BSE. Felszabadulási Kupa férfi mérkőzés, Eger, kör­csarnok, 17. Röplabda: Eger SE—Ferroglo- bús NB Il-es női mérkőzés, Eger, Közgazdasági, 16. Tájfutás: Eger város váltóbaj­noksága, Szarvaskő, általános iskola 14. Labdarúgás: megyei bajnoki mérkőzések 17 órától: Egercse­hi—GYESE Tóth. Honvéd Gás­pár SE—Apc Bukovszki, Hoft— Recsk Darók. Mély fájdalommal és megtört szívvel ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonok­nak, volt munkatársaknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, édesapám MOLNÁR JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára virágot hoztak, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család A MAGßV miskolci használtgép-osztálya, Miskolc, Szeles út 32., tel.: 16-638, 17-868; Telex: 62—411 műszaki becslést tart 1979. május 22-én, 23-án, EGERBEN és BÉLAPÁTFALVÁN. Írásbeli bejelentésüket kérjük a Magyar Hirdető V., Eger, Alkotmány u. 2. sz. alá megküldeni. Ügyintéző: Szarka Ferenc. Foglalkozunk: HASZNÁLT GÉPEK, MŰSZEREK VÉTELÉVEL, eladAsAval és közvetítésével. A POSTA ALKÖZPONTI ÜZEM A GYÖNGYÖSI TÁVBESZÉLŐKÖZPONT BŐVÍTÉSÉHEZ könnyű fizikai munkára női dolgozókat felvesz. Jelentkezni lehet: Gyöngyös, Főposta Távbeszélő Központ, Juhász László szaktársnál, szombat kivételével. Apróhirdetés ALLÄS Eltartási szerződést kötne intelligens, idősebb személlyel pedagógusnő egri la­kásért. ..Magányos” jeligére az egri hir­detőbe. • __________ J úniustól augusztus­ig rövidebb. hosz- szabb időszakokra 3 éves kisfiam mellé pótmamát keresek. ,,Pótmama” jeligére az egri hirdetőbe. Sturcz László kőfa­ragó mindenféle munkát vállal rövid határidőre is. Eger, Sas út 1. INGATLAN Kertes családi ház eladó. Eger, Vécsey­völgy 53. _____________ F üzesabony, Tárká- nyi út 44 sz. alatt családi ház telekkel eladó. Érdeklődni Füzesabony, Széche­nyi út 35.____________ K étszobás öröklakás kp ,-j- OTP-átválla- lással áron alul el­adó. Eger, Cifraka- pu út 114, III/lO. Egri házrészemben 2 nagyméretű szobát, mellékhelyiségeket elcserélném. vagy eladnám hasonlóan belvárosi egyszoba- összkomfortos in­gatlannal. Leveleket: ..Megegyezéssel 468” jeligére az egri hir­detőbe, __________ E lcserélném kazinc­barcikai másfél szo­bás, összkomfortos, III. emeleti tanácsi lakásomat gyöngyösi vagv Gyöngyös kör­nyékire első emele­tig. Aiánlatokat.Ka.l- mán József 3700 Ka­zincbarcika. Kun Béla tér 7. III. 2. Minden megoldás érdekel ____________ G yöngyösön kétszo­bás komfortos csa- ’ádi házam beköl­tözhetően eladó. Gyöngvös, Bartók B. u. 42. Belvárosi kettő és fél szobás, modern '^kás Egerben el-»dó. Garázzsal is. Érdek­lődni Szoviethadse- reg u. 71. Délután. Eladó Mátrafüred alatt levő (Bpnehát) 600 négyszögöl sző­lő. megosztva is, ví- kendteleknek is al­kalmas. Érdeklődni hétköznaoonkém 17 —19 óra között. Gyöngvös, Mérges ú. 14 IV ft. E’adó Makiáron, a Gárdonyi út 19. sz. családi ház 1200 n.- öl. _____________ S zépasszony-völgy, 'Agárdi-dűlőben 600 n.-öl szőlő eladó. Érdeklődni Eger, Móricz Zs. út 26 B. Egyszoba-konyha, mellékhelyiségből álló házrész beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni lehet Eger. Diófakút út 12. Dél­után 5-től. Gyöngyösi, belvárosi 2 szoba-komfortos, tanácsi lakásomat elcserélném egrire. Cím: Eger. Széche- nyj út 33 fszt. 2. Eladó Eger. Árpád út 26. sz. alatt levő családi ház. Érdek­lődni Eger, Fadrusz út 17, sz. alatt. Hevesen 520 négy­szögöl szőlőgyü­mölcsös. szoba­konyhás házzal, te­lekáron. részletre is sürgősen eladó. He-' vés. Klapka_u._ 59._ Eladó Szépasszony- völgyben 500 n.-öl telken 1 szoba- konyhás lakás bor- házas pincével, kö- zületnek és víkend- teleknek is alkalmas. Érdeklődni lehet Csató Kálmánné, Eger, Csiky S. u 4. sz. ____________________ C sebokszári 2 szoba, erkélyes. tapétás, el­ső emeleti tanácsi lakásomat elcserél­ném központi fűté- sesre. ..Cifrakapu utca” jeligére az egri hirdetőbe.____________ E gerben 2 szoba­komfortos. rendezett családi ház szőlős­kerttel eladó, vagy elcserélhető belváro­si I—II. emeleti 2 szoba-összkomfortos társa<sházra. Meg­egyezés szerint. Fger. Rozsnyói út 1. Megvételre keresek nagy alapterületű könnyen megközelít­hető pincét raktáro­zás coljára. ..Kistá- lyai -út és környéke előnyben” jeligéire az egri hirdetőbe. Gyöngyösön másfél- szoba-lconyhás, spaj- zos albérlet kiadó üresen. Érdeklődni Gyöngyös, Bajza u. 4 Hajdúszoboszlón kébszobából álló öt fekvőhelyes üdülő idegenforga’min ke­resztül kiadó, fize­tési lehetőség van. ..Vállalatok előny­ben” jeligére Gyön- gyös. Pf. 115. Egerben két család­nak kétszer kétszo- ba. teljes komfortos kétszintes ház eladó 206 n.-öl telekkel. Beszámítok lakást + ráfizetéssel. Eger, Postafiók 193. Kis családi ház sür­gősen eladó. Eger, Lajosváros, Igiói út 6. sz. Érdeklődni du. 17—19-ig szom­bat. vasárnap egész nap. ____________ E gerben, Kertész u 6. 2 szobás, beköl­tözhető házrész el­adó. Érdeklődni Eger, Kossuth u. 22. Tarnamérán strand­tól 5 percre 136 n.- öl üdülőtelek eladó. ..Jó szomszédok” jeligére az egri hir­detőbb ____________ E ladó Eger. Cifraka­pu út 154. II 9. OTP- öröklakás. Érdek­lődni 17 után. Belvárosban 2 szo­ba-összkomfortos .öröklakás kp + OTP eladó. Érdek­lődni- -egész nap. Eger, Rózsa Károly út 12. ■ B/8. - _______ É rtelmiségi házaspár gyermekkel másfél szobás lakást bérel­ne hosszabb időre. ,,Edit” jeligére az egri hirdetőbe.______ A tkáron szoba-kony- hás családi háza­mat 180 n.-öl kert­tel elcserélném gyöngyösi kétszobás tanácsira. ,.Minden megoldás érdekel” jeligére Gyöngyös, Pf. 115,_______________ Gyöngyösön, Zöld- híd u. 5. fszt. 1. sz alatti szövetkezeti kétszoba-komfortos lakás kp + OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni egész nap.______________■ M odern háromszo­bás, központi fűté- ses, tehermentes, első emeleti örökla­kás azonnal beköl­tözhetően eladó. Eger, Lőcsei út 16. Czeglédiné, ____________ K ettőszoba’összkom- fortos, erkélyes szö­vetkezeti lakás sür­gősen eladó. Eger. Zalka Máté 11. IV/ 14. ,___________________ S íkfőkúíon eladó 70 n -ölön fekvő faház. Érdeklődni vasár­naponként a hely­színen. vagy levél útján. Hubert József 2193 Galgahévíz, Hu­nyadi út 26._________ 2 szobás ház eladó. Füzesabony. Egri út 2. sz. Érdeklődni Füzesabony. Jókai út 20. Hétköznap 5 óra után. Elcserélném csebok­szári kétszobás, táv­fűtéses 65 m--es OTP-lakásomat. Minden megoldás érdekel. ..Kölcsönös előny” jeligére az egri hirdetőbe. ______ N ovaj belterületén régi családi ház kerttel eladó. Ér­deklődni Novaj, Pe­tőfi út 3b____________ D olgozó házaspár két gyermekkel szo- ba-konyhás lakás- megoldást keres Ajánlatokat Nagy Béla, Eger. Borne- miSwSza út 18. 3 szoba, 2 konyha­összkomfortos, ker­tes családi ház el­adó. 2 szoba-össz­komfort elfoglalha­tó. Érdeklődni Eger, Koháry út 35. ______ E ger, Radnóti út 20. alatti 3 szobás, összkomfortos, szu- terénos, kertes csa­ládi ház azonnal, vagy őszi beköltö­zéssel is e’adó. Ér­deklődni állandóan lehet. ____________ E ger belvárosában háromszobás családi ház beköltözhetően eladó. Eger, Pacsir­ta utca 19. sz._______ E gerben kis családi ház. garázzsal eladó, vagy nagyobbra cse­rélném. Érdeklődni Eger, Üjsor 54. JARMf UM-es 110-es Skoda 33 ezer kilométerrel eladó. Kun Sándor Eger. Kodály Z. út 10. III9. Érdeklődni egész nap._______■ I Y-os Zsiguli 1200-as jó állapotban eladó. Megtekinthető min­dennap 18 óra után. Tarnabod, Petőfi út 7. Hajnal-. ____________ 1 500-as IB írsz. Pols­ki Fiat műszaki előtt, jó állapotban eladó. Eger, Hajdú- hegy, Tordai 3. 412“es Moszkvics, most vizsgázott el­adó és egy 408-as Moszkvics érvényes műszakival eladó. Érdeklődni Lőrinci, Vasvári u 1ÍK IT Polski Fiat érvé­nyes műszakival el­adó Érdeklődni Lő­rinci, Árpád u. 187. Szombat és vasár­nap. Jó állapotban levő UK-s M 21 Volga. 1981- ig műszaki vizs­gával eladó. Eger. Vécsey-völgy 43. __ Trabant 601-es. CM- es, műszaki vizsgá­zott eladó. Eger, At­tila út 23.____________ S imson Stár keveset használt kismotor eladó. Eger, Kodály utca il._sz. I. em 1. US írsz. Trabant el­adó. „Megkímélve” jeligére az egri hir­detőbb _______________ I F frsz. 1300 Polski Fiat eladó. Érdek­lődni Felnémet. Egri u. 28. Szombat, va­sárnap. ______________ S koda S 100-as sze­mélygépkocsi meg­kímélt állapotban eladó. Megtekinthető mindennap 14 óra után Eger, Hatva- nasezred utca 40. Babetta eladó. He­ves. Bem u. 24. Fa­ragóné. . __________ 1 200-as Lada ZA frsz. eladó. Heves, Gyön- gyösi ját 62. sz. 1982- ig érvényes mű­szakival. jó állapot­ban eladó MZ TS 250-es • motorkerék­pár. Cím : Eger, Vö­rösmarty 54. sz II/2. ajtó. Érdeklődni 15 órától’ ’ ____________ 19 82-ig vizsgázott IZ frsz. S 100-as Skoda eladó. Npszvaj, nap­közi otthon. ______ C R-es Skoda 1000-es eladó. Motort be­számítok. Érdeklődni Egercsehi-bányate- lep, Patak u. 19. sz. [N Trabant Combi új motorral 81-ben vizsgázik, sürgősen eladó. Délutáni órákban. Hatvan, Sallai u, 55. _________ I G frsz. 353-as Wart­burg1 megkímélt ál­lapotban eladó. Gyöngyössolymos, Kossuth u. 93._______ U H frsz. Trabant 601 eladó. Érdeklőd­ni Eger, Szarvas G.^J.2. _____________ C Z-s 1981 májusá­ig műszaki vizsgá­zott jó állapotban levő Fiat 850-es el­adó. Érdeklődni mindennap 16 óra után Sas, Bélapát­falva, Új lakótelep B. ép. Ll. ___________ M ost vizsgázott IB Wartburg eladó. Ér­deklődni Eger tele­fon 16-000.___________ M ost vizsgázott ZG- frsz. Lada 1500-as szgk. eladó. Érdek­lődni szombat, va­sárnap. Heves, Ál­mos 34.______ E ladó 223-as War-t sawa tetőcsomagtar­tóval. Érdeklődni 17 órától, Jászberény, Lant u. 8.___________ IB-s Trabant eladó. Most vizsgázott. Fü­zesabony, Baross Gábor 24. Wágner. Simson Schwalbe motorkerékpár jó ál­lapotban eladó. Eger, Balázs I. u. 34. Jó állapotban levő 250 cm-1 Jáwa rend­szám nélkül eladó. Érdeklődni Eger, Lenin út 103. III9. Vasárnap egész nap. VEGYES Jó állapotban levő gáztűzhely palack­kal eladó és Zapo- rozsec első szélvédő. Felsőtárkány, Fő út 124.___________________ F ajtiszta kuvasz ku­tyák eladók. Gyön­gyös, Csárda u. 2. Havasi Károly. 100 q istállótrágya olcsón eladó. Bél­apátfalva, Lenin u. 14. Esküvőre edényköl­csönzés Eger, Hon­foglalás u. 1 u. (Hat­vani-temetőnél.) __ E gy ■ darab 3,5 ton­nás billenős lovas­kocsi eladó, vagy szarvasmarháért cse­rélhető. Füzesabony, B e th 1 en G. 2.______ É ladó nagy teljesít­ményű betonkeverő és 200 férőhelyes Delta típusú tojó­ketrec. Megvételre keresek gázbojlert palackkal. Andor- naktálya, Széchenyi u. 30. ____________' V ennék gyűjtemé­nyembe priváttól ré­gi regényeket, lexi­konokat, folyóirato­kat, porcelán és bronzfigurákat, dísz- poharakat, régi asz­tali, fali vagy zseb­órát, esetleg nem márkás festménye­ket. BLalázs Rezső, Berettyóújfalu, Zója , u. 13. ___________ Fényképezőgép’, fo­tócikkjavítás. Eger, Gerl M. u. 4. Cent- rum Áruház mögött. Egy db 2 tonnás gu­mis kocsi egy ló után eladó. Gyön­gyöspata, Rákóczi u._3. _________________ P ekingi palota kis­kutyák eladók Szil­vásvárad. Miskolci u. 4._________________ V erpelét Keletifény u. 7. alatt vörös-tar­ka bikaborjú eladó. Mindennap 16 órától és szombaton, vasár- nap. ________ E ladó 1 db Druzsba benzinmotoros kézi fűrész. Eger, Szé­chenyi u. 38. fsz. 1. Komplett rézbojler 3200,— Ft eladó. Gyöngyös, tel.: 14-427._______________ Ü j Bubu emeletes ágy eladó. Érdeklőd­ni Eger, Somogyi B. u. 13. 1/1. vasárnap egész nap. 3 hónapos sertés eladó. Demjén, Szé­chenyi u. 46. ________ A májusi országos állat- és kirakodó­vásár 1979. május 28-án, hétfőn lesz megtartva. Mozaiklap nagy vá­lasztékban, kútgyű- rű, hídeső, betonosz­lop. kéményajtó, fedlap. járdalap, ab­lakpárkány és egyéb betonáru kapható. Eger, Homok u. 7/a. Kétszemélyes tölgy- furnéros Bubu gyer­mekszobabútor el­adó. Eger, Radnóti utca 37. 16—19 óráig. hAzassAg 51 éves 167 magas egyedül élő szak­munkás városban levő kertes családi házzal rendelkezem, független komoly intelligens nő fény­képes levelét várom házasság céljából aki otthonomba jön­ne és megosztaná magányomat „Meg­értő 8513” jeligére Gyöngyös. Pf.: 115. Fájdalommal tudatom, hogy férjem ludAnyi József életének 79-ik évében, május 14-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése május 21-én, 11 órakor lesz a Hatvani temetőben. Ludányi Józsefné MÁJUS 21-26. Ajándékhét gye, 30"Jo engedménnyel árusítunk EGYES GYERMEKDIVATÁRUKAT AZ EGRI JUVENTUS GYERMEKRUHÁZATI KISÄRUHÄZBAN, A GYÖNGYÖSI FENYŐ KISÁRUHÁZBAN, ÉS A GYERMEKDIVAT-SZAKÜZLETBEN, Mátyás király u., A HATVANI GABI BOLTBAN! CIKK AJÁNLATUNK: RÉGI ÁR: ÜJ ÄR: Fiú puplinpizsama (6—16-ig) 140—170 98 —119 Fiú r. ujjú szint, pulóver (1—6) 56 — 94 39,20— 66 Fiú szint, rövidnadrág (1—3) 49,20 34,40 Lányka szint, pulóver (4—6) 217 152 Lányka babydoll (1—6) 69 —72,50 48,30— 51 Bakfispóló 69.50—87 48,70— 61 Bébi kocsikabát 109,50 76,50 + rugdalózó garn. Bébitakaró 99 69,50 Bébitipegő 122—137 85,50— 96 BŐSÉGES ÁRUKÉSZLET! MINDEN JÁTÉKOT (néhány cikk kivételével) AZ EGRI, GYÖNGYÖSI, HATVANI JÁTÉKBOLTBAN, Petőfibányán és Bélapátfalván a vegyesboltokban, valamint Egerben, a Csákány utcai, Gyöngyösön, a „80”-as lakótelepi HÁZTARTÁSI cikkek BOLTJÁBAN SZAKÜZLET=VÁLASZTÉK.

Next

/
Thumbnails
Contents