Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-19 / 115. szám

3 9 1979. május 19., szombat A Nap 'kél 4,03 órakor — nyugszik 19,19 órakor A Hold kél 0,46 órakor — nyugszik 11,37 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon I V Ö nevű kedves olvasóinkat! Ivó nevünk a latin Jovianus névből származik. Jelen­tése: „istentől származó”, 0 — 0 Hetvenöt évvel ezelőtt jelent meg Lenin történelmi jelentőségű híres munkája, az Egy lépés előre, két lépés hátra. A lenini mű keletkezésének, jelentőségé­nek hátteréül mondjuk el, hogy az OSZDMP 1903-ban tartott II. kongresszusán Lenin vezetésével a forradal­mi marxisták következetesen felléptek az opportuniz­mus minden válfaja ellen. A kongresszus — éles poli­tikai összecsapások nyomán — forradalmi programot fogadott el. Ezzel a kongresszuson — Lenin vezetésé­vel — kialakult a bolsevik párt, az első forradalmi marxista párt. Lenin kilépett az Iszkra szerkesztősé­géből, mivel az a mensevikek kezére került, s kemény harcot indított a mensevizmus züllesztő, a párt for­radalmi erejét veszélyeztető befolyása ellen. Ennek a forradalmi harcnak a jegyében írta meg Egy lépés előre, két lépés hátra című művét, amelyben leleplezte a mensevikek opportunizmusát a pártszervezés kérdé­sében, s kidolgozta azokat az elveket, amelyeket ma is a pártépítés lenini normáiként tartunk számon. Időjárás: Várható időjárás ma estig: nappali gomolyfelhőképző- dés, eső nélkül. Napközben élénk déli szél. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet szombaton 25—30 fok között. k EGERBEN ESTE 7 OKAKOR 1 OTTHONTALANOK , KATONA BÉRLET ^ORVOSI _\___________ Egerben: szombaton délután 3 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. (Telefon: 11-000) Gyermekorvosi ügyelet helyei Eger, Kossuth Lajos u. 6. szára alatt. (Telefon: 11-640) Az ügyelet igénybe vehetői hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig Vasár- és ünnep­napokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat új helyen: Egerben, z Alkotmány utca 12. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit: An- dornaktálya, Makiár, Ostoros, Novaj, Kerecsend. Demjén. Az ügyelet igénybe vehető vasár- és ünnepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. (Te­lefon: 11-669) Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. (Te­lefon: 11-727) Fogorvosi ügyelet: délután 15 —18 óráig. Mindkét ügyelet he­lye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: délután 15—18 óráig. Ügyelet helye: Pus­kin utcai gyermekrendelő. Va­sárnap és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig (Telefon: 11-727) Fogorvosi ügyelet: 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet 9—12 óráig. Helye: Puskin utcai gyer­mekrendelő. Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren­delőintézetben. (Telefon: 10-04) Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8 —10,30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőinté­zet gyermekszakrendelésén. (Te­lefon : 10-04) KöjALL'készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 13-380. Állatorvosi ügyelet: A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától a ^unkaszüneti naoon 20 óráig: Eger: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza, Eger, Szövet­kezet u. 4 (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és makiári állategészségügyi körzetben.) Telefon: 12-388. Füzesabony: víztársulat, Rá­kóczi u. 43. Telefon: 3. Gyöngyös: Allatkórház. Tele­fon: 11-645. Hatvan: Vágóhid. Telefon: 12-10. Heves: Heves megyei Tanacs V. B. Járási Hivatala Telefon: 124. EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 órakon A delfin napja Színes amerikai film Este fél 6 és 8 órakor: A trombitás Színes magyar film Este 10 órakor: A Notre Dame'i toronyőr Amerikai fűm EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 Du. 4 és 6 órakor! A delfin napja Színes amerikai film Este 8 órakor: Fogjuk meg és vigyétek Színes magyar film EGRI ÜTTÖRÖ Du. 3 órakor: Az ördög és a bábjátékos EGRI KERT Este 8 órakor: Sógorok, sógornők GYÖNGYÖSI PUSKIN Piedone Afrikában GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: Vihar a szárazföldön Este fél 6 és fél 8 órákon A bíró és a gyilkos HATVANI VÖRÖS CSILLAG Októberi vasárnap HATVANI KOSSUTH Az egér és a macska FÜZESABONY Lányok hídja PÉTERVÁSARA Nyugalmazott ezredes Balti találkozó Eszperantistáink Lengyelországban Nemzetközi eszperantóta- lálkozóra kerül sor május 20. és 26. között Lengyelország­ban, a Balti-tenger melletti Kosalynban. A baráti talál­kozóra meghívást kaptak a Heves megyei eszperantisták is, akiknek képviseletében — s a helyi patronálószervek részéről — heten vesznek részt a kosalyni rendezvény- sorözaton. A hevesi eszpe­rantisták ezúttal tárgyaláso­kat folytatnak a lengyel test­vérszervezet, illetve a kosa­lyni csoport vezetőivel, a kapcsolatok további bővítésé­ről, s későbbi cserelátogatá­sokról. A küldöttség — amelyet Könczöl Ernő, az eszperantis­ták megyei szervezetének titkára vezet — pénteken utazott el Lengyelországba. . MnLmmwL. hírek.. Háromnapos városi szemle Egerben Ifjú- és úttörőgárdisták a lőtéren, az uszodában és a tábortíiz mellett Az úttörő cs Ifjú Gárda-szemle résztvevői Egerben, a stadionban (Fotó: Perl Márton) Pénteken, szombaton es vasárnap tartják Egerben a város ifjú- és úttörőgárdis­táinak szemléjét, amelyen az elmúlt képzési évben szerzett tudásukról, felkészültségük­ről adnak számot a város fiataljai. A megnyitóra pén­teken délután került sor a városi stadionban, ahol több mint hatszáz gárdista sora­kozott fel. A jelentéstétel után Fodor Istvánná városi úttörőelnök köszöntötte a résztvevőket, majd alaki ki­képzési és menetdalverseny­re, fegyveres váltófutásra került sor. Különféle akadá­lyokon kellett átmászniuk, kúszniuk, ugraniuk a gyere­keknek. A rendezvénysorozat ma délután lövészversennyel folytatódik a városi lőtéren. Az úttörők légpuskával, az ifjúgárdisták pedig kispus­kával vesznek részt a verse­nyen. A lövészet után úszás következik a versenyuszodá­ban : minden gárdistának egy hosszat — 50 métert — kell leúsznia, ez a kötelező tel­jesítmény. Este aztán lehet szárítkozni a tábortűz mel­lett. Természetesen az ének­lés, a tánc, a versmondás sem marad el, ugyanis min­den csapat készül valami­lyen meglepetéssel, műsor­számmal a tábortűz idejére. A verseny utolsó nekifutá­sára vasárnap délelőtt ke­rül sor: a felsőtárkányl tá­borban rendezik meg a har­ci túrát. A csebokszári 9. számú általános iskola udvaráról indulnak a résztvevők, majd a túra állomásain szellemi és ügyességi feladatokat kell megoldaniuk a pajtásoknak. A záróünnepséget délután rendezik meg a felsőtárká- nyi KISZ-táborban, itt ke­rül sor a jutalmak, helyezé­sek, érmek kiosztására is. Ha a színházban Óvodások a színpadon A nemzetközi gyermekév, , s a közelgő gyermeknap al­kalmából az egri óvodások színes műsorral kedvesked­nek a szülőknek. Ma délután két órától, az egri Gárdonyi Géza Színházban, előadáson mutatják be a kicsinyek; hogy mit tanultak egy év alatt az oviban. A megyeszékhelybeli húsz óvodából mintegy ötszáz kisgyerek lép ina színpadra, hogy a nagy izgalommal pró­bált verseket, dalokat, tán­cokat, kis szerepeket bemu­tathassa. A programot dr. Kocsis Sándor, a városi ta­nács művelődésügyi osztá­lyának vezetője nyitja meg. Az egri óvodák az előadás bevételét egyrészt a nem­zetközi gyermekszolidaritási alapra, másrészt a hqlyi gyermekintézmények fejlesz­tésére ajánlották fel. Az óvónők amellett, hogy a műsorokat összeállították, a kicsinyeknek megtanítot­ták, különös kedvességgel fo­gadják a nézőket: a színház A fclsotárkányi KlSZ-tá- borban tegnap befejeződött a megyei agitáciős és pro­paganda-továbbképzés. A résztvevők a háromnapos továbbképzés utolsó napján előcsarnokában az előadás előtt, s a szünetekben, kiál­lítják azokat a bábukat, amelyeket ők készítettek. A bábuk megvásárolhatók, s ezt az összeget is a gyerekek javát szolgáló alapra fizetik be. a politikai vitakörök szere­péről, az MSZBT tömegpo­litikai munkájáról hallgattak előadást, majd Kiss Sándor, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője zárszavával be­fejeződött a tanácskozás. Befejeződött a megyei agitáciős és propaganda-továbbképzés ■ A SPORTFOGADÁSI é* Lottó Igazgatóság közlés« szerint a Sándorfalván megJ tartott 20. heti lottósorsoláa alkalmával a következő nye^ röszámokat húzták ki: 28, 33, 34, 47, 76 O OLIMPIAI NYEREMÉ-4 NYÉK. A Sportfogadási én Lottó Igazgatóság közlés« szerint a nemzetközi olim­piai sportlottószelvények ÍVJ sorsolásán öttalálatos szeH vény nem volt, négy talála-J tot 54 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 43 ezea 237 forint. A háromtalálato9 szelvények száma 3 ezer 773 darab, ezekre egyenként 31® forintot fizetnek. KéttaJ lálatos szelvény 82 ezer 70j darab akadt, egyenként líf forintot érnek. O A III. hevesi zenei heteid) befejezéseként — több sike-^ rés koncert után — ma estej, 19 órai kezdettel rendezili meg Hevesen a végzett nö-i vendékek hangversenyét. Ai programban többek között» Chopin-, Mozart-, Debussy-* Liszt-, Vivaldi-, Bach- égi Bartók-művek szerepelnek. O MUNKÁS BÉKEGYŰLÉSJ* A MEZŐGÉP gyöngyösit gyáregységében munkás bé-á kegyűlést rendeznek május* 21-én délután, beszédet moncl* Kónya Lajos, a gyöngyösij városi pártbizottság első tit-rt' kára. O HONISMERETI MOZGA­LOM kiemelkedő eseménye- lesz Egerben az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűj~* tők IX. országos találkozója. A nyári eseményt készítet­ték elő pénteken a Hazafias Népfront Heves megyei Bi­zottságán a rendező szervek képviselői. O AZ ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES vendégszereplé­se. Nagy várakozás, elpsi meg a Magyar Állami A1ÓB1 Együttes gyöngyösi vendég- szereplését, amelynek idő­pontja május 23~a. A műso­ruk címe: Magyar századok. ■ A SZOLNOKI SZÍNHÁZ Gyöngyösön. Ma este hct órai kezdettel játsza a szol­noki Szigligeti Színház tár­sulata Albee: Nem félünk a farkastól című drámáját a Mátra Művelődési Központ­ban. O MAGYAR SZÁZADOK. Szerdán este hét órától az Állami Népi Együttes mű­sorát láthatják a gyöngyö­siek a Mátra Művelődési Központban. Hét végi piaci jelentés Megjelent az eper Á nyárias, meleg idő be­köszöntésével egyre több friss áru kerül piacainkra, így volt ez a hét végén is amikor a már korábban megjelent primőrök mellé sorakozott az eper, az egres, a korai sárgarépa is. A karfiolt 10, a paradicsomot 40, az uborkát 10 és a pa­rajt 2 forinttal olcsóbban adták, mint egy héttel ez­előtt. EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: a burgonya ki­lója 5, a sárgrépa kilója 10. a korai sárgarépa csomóia 7. a petrezselyem 12, a vö­röshagyma 8, a fejes salá­ta 6 forint volt. A karfiol kilója 40, ä pa­radicsom 80, a zöldpapirka darabja 4—8. az uborka 40, a retek csomója 5, a zöld­hagyma 3, a paraj és a sós­ka 12, az alma 16, az eper 120, az egres litere 20, a szárazbab 28 és a savanyú káposzta 12 forint. GYÖNGYÖSÖN A pénteki szabadpiaci árak alapján: az óburganva kilója 5, az újburgonya 26. a sárgarépa 8, a petrezse­lyem 18, a vöröshagyma 8, a fejes káposzta 10, a kel­káposzta 19. a saláta 3—5, a karalábé 4, a karfiol 36 forint volt. A paradicsom 80, a he­gyes zöldpaprika 2—4, a tölteni való- 6—7, az uborka 36, a hónapos retek 5. a zöldhagyma 2—2,50, a fok­hagyma 15, a paraj 10, a sóska 6, a téli piros alma 14—16, a téli fehér alma 14—16, az új sárgarépa csomója 5, az új petrezse­lyem 6, a földieper 80, a száraz bab 26, a lencse 40, a savanyú káposzta 10, és a mák 38 forint. HATVANBAN A pénteki szabadpiaci“ árak szerint: a vegyes zöld­ség 20. a répa 9, a burgo­nya 5, a vöröshagyma 8, a karalábé 5, a savanyú káposzta 12, a zöldhagyma 1,50. a retek 3 forint volt. A sóska 10, a zöldpaprika 6, a hegyes erős 2,50, az egres 20, az eper 100, az alma 15, a paradicsom 80, az uborka 40, a karfiol 32. karalábé darabja 5 forint, a báb 25 és a cékla 5. ■ VÁROSI SZEMLE Hat­vanban. Kétnapos, városi Ifjú Gárda-szemlére kerül sor szombaton és vasárnap Hatvanban. Ságiné Szűcs Klára, városi KISZ-titkár megnyitója után a résztve­vő kétszáz fiatal honvédelmi versenyen, járőrversenyen, kultúrműsoron vesz részt a városi táborban. A hagyo­mányos városi szemle a dí­jak kiosztásával ér véget vasárnap délután. O TÖBB LESZ A GÖRÖG­DINNYE. A jó időjárás ked­vez a görögdinnye ültetésé­nek, s várhatóan az idén több lesz a termés is. A Heves megyei ZÖLDÉRT Vállalat 600 vagon görög­dinnye exportjára kötött szerződést a HUNGARO- FRUCT-tal. A közkedvelt gyümölcsöt Csehszlovákiába, Lengyelországba és az NDK> ba szállítják. JgnSgfift A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága ás a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS, - Kiadja: a Heves megyei tapWadd Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC— Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-644. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200. Telefoni n 697 Hatvan Kossuth tér 8 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Posta. MUattt«U1tóMP» 'so!^Pt ^Sr«S.-egy évre 360.- Ft. Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Index; 2006a - Révai Előfizetési díj <^áre£yységea ^ jrtaeeUértskoU U. 3. fa. Igazgató; BEDS ISTVÁN. - HU ISSN 0133-0709. ------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents