Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
j ♦ ! ■■ Ünnepek után KJ| atvanéves elődje, a dicső Tanácsköztársaság, m m harmincnégy éves a mai, szabad Magyarország. Fiainak és lányainak fele már ebben a korszakban nőtt fel. Szemük nem őrzi, nem őrizheti a régi Magyar- ország arcát, sem a háború lángjainak emlékét. Dobhártyájukat már nem sérthette megalázó parancsszavak pattogása, sem aknák, lövedékek robaja. Számukra mindez már csak könyvekből, filmekből, idősebbek elbeszéléseiből és iskolai tananyagból ismert történelem. Elképzelhetetlennek, pontosabban csak a képzelet segítségével nem könnyen felfoghatónak tartják, hogy volt idő, amikor Magyarországot a hárommillió koldus országának bélyegezte a világ és joggal. Felfoghatatlan számukra, hogy egykor kenyérre sem mindenkinek jutott, még száraz és fekete kenyérre sem. Hogy á puszta munkaalkalomért is hajlongani s megalázkodni kellett. Hogy nyomortanyákon, düledező „lakásokban” éltek milliók. Épp ez, múltunknak ez a már csak alig elképzelhetővé halványodása, talán ez a legszebb eredménye a legutóbbi harmincnégy esztendőnknek. Épületeknél, új gyáraknál és városrészeknél, utaknál és hidaknál beszéde- ] sebben bizonyítja életünk gyökeres átalakulását. • Időben egyre távolodva 1945. április 4-étől, fénye épp az elmondottak miatt szükségszerűen egyre növekszik. Történelmi sorsfordulónk jelentősége elevenen munkáló erő közgondolkodásunkban. Jelen van tudatos cselekvésünkben és reflexeinkben; irányítja közös és egyéni tetteinket, életünket, szavainkat, gondolatainkat, ízlésünket is. Sarkpont; kiindulópont; nulladik kilométerkő; origó társadalmi létünk és társadalmi tudatunk koordináta- ( rendszerében. El tudjuk, mert el is kell helyeznünk a magyar századok számegyenesén éppúgy, ahogy térben, glóbuszunk felszínén, földünk 1917. óta szakadatlan forradalmi átalakulásában. A felszabadulás: elégtétel és igazságszolgáltatás a magyar nép, az elnyomott és kizsákmányolt dolgozó osztályok minden korábbi kudarca, minden hősies kísérlete és levert szabadságharca után. Dózsa népének elkeseredett parasztháborújától az 1848—49-es polgári demokratikus forradalom radikális plebejus szárnyának küzdelmein át a legközvetlenebb előzményig, 1919-ig, a Magyar Tanácsköztársaságig húzódik ez a láncolat, hogy csak legkiemelkedőbb csúcsait említsük. E legutóbbira külön • is érdemes egy pillantást vetnünk, hiszen a közeli napokban ünnepeltük hatvanadik évfordulóját. Az az elszánt, hősies 133 nap a szó legszorosabb értelmében előképe jelenünknek; maga a munkásosztály, maga a dolgozó nép vette kezébe a hatalmat, saját pártja vezetésével. A szocialista forradalom győzött akkor, ha csak , rövid időre is, hogy egy sötét negyedszázad utón a fel- szabadulás megnyitotta úton ismét, másodszor és végér- ' vényesen győzhessen. Tény, hiteles dokumentumok bizonyítják, hogy a felszabadulást mint egy második Tanácsköztársaságot várták a magyar proletariátus legjobbjai. Nem ölbe tett kézzel várták. A legális és illegális harc változatos módszereit kombinálva, életüket kockáztatva — s oly sokan, ha kellett, feláldozva —, a fasizmus ellen összefogva népfrontba tömörülve más, nem kommunista hazafiakkal, harcoltak érte: a szabad, független, demokratikus, szocialista Magyarországért. ,i Ne felejtsük azonban, hogy ez a belső ellenállás, salját progresszív erőink ismét elégtelennek bizonyultak iVolna a győzelemhez; a magunk erejéből nem léphettük volna át a felszabadulás küszöbét. A magyar április 4 — ■ kiszakíthatatlan láncszeme annak a szocialista világfor- ; radalmi folyamatnak, amely eszmeileg Marx és Engels tanításaival, gyakorlatilag a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal, a Lenin vezette orosz proletariátus győzelmével kezdődött. A magyar vöröskatonák, az impe- írialista antant és ,.kis-antant” hatalmak támadása ellen védve hazájukat, objektíve segítséget nyújtottak a pol- j gárháborúban és az intervenciós hadak ellen vérző orosz ) testvéreiknek; a szovjet Vörös Hadsereg soraiban ugyan- ’ akkor százezer magyar internacionalista harcolt a közös j ügyért. . I Közös ügyről beszélünk, mert nem véletlen, hogy ne- j gyedszázad múltán épp ennek a szovjet népnek a fiai és 1 ’ lányai hozták el számunkra a szabadságot. Túlságosan ri- j deg szemléletre vallana csak hadműveleti kérdéssé leszű- ! kíteni az 1944. október elejétől 1945. április elejéig tér- j jedt hat hónapnak jelentőségét. Tíz- és százezerszámra j nvugosznak csillagos, vagv jeltelen sírokban azok a hő- ! sok, akik hazájukba betolakodott hitleri fasiszta hordákat I Sztálingrádtól és Moszkvától Berlinig űzték, közben a | Duna—Tisza tájat is megtisztították a megszállóktól és J nyilas kiszolgálóiktól. Nem mint legyőzőitekhez, 'nem mint 1 a náci Németország utolsó csatlósaihoz érkeztek, hozzánk, I noha a rideg politikai logika ezt diktálhatta volna; ha- | nem mint internacionalisták az internacionalistákhoz; rnint barátok, elvtársak, felszabadítók — felszabadulásra oly régen várakozókhoz. Nem „exportálták” hozzánk a szocialista forradalmat; ..„csak” megtisztították a terepet, és „csak” anyagi-erköl- esi-" iikai segítséget adtak elesettségünkben a talpra- , álláshoz. .Népünk, a kommunisták pártjának, legjobb fiainak szavára hallgatva, a szocializmus útját választotta. A magyar parasztság sok évszázados álmának valóra ri váltása a földosztással; a kifosztott és lerombolt ország í gyors újjáépítése; a két munkáspárt egyesítése és' a mun- .káshatalom megteremtése; a fő termelőeszközök állami tulajdonba vétele; a hatalmas lendületű szocialista iparosítás; az elkövetett hibák bátor felszámolása és az átmenetileg veszélybe került szocialista rend megvédése és írpeg,szilárdítása: a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezéséivel a szocialista társadalmi alapok lerakásának befejezésé; a tömegeket átfogó kulturális forradalom: gazdaság- irányításunk korszerűsítése és a szocialista demokrácia széles körű kibontakoztatása; méltán elismerést kiváltó : szociálpolitikai vívmányaink és életkörülményeink megalapozott színvonala: — ezek a mérföldkövek jelzik har- , minonégv éves utunkat. P(5S zen az úton akarunk tovább haladni. Népünk a fej- i m , ]ett szocialista társadalom megteremtésének az . MSZMP XI. kongresszusán kidolgozott programját nemzeti programjának vallja és odaadó munkával váltja valóra. Igaz, ma nem könnyű gazdasági feltételek közepette kell megoldanunk minden eddiginél bonyolultabb feladatokat. De a legfontosabb politikai feltételek megvannak hozzá. Erőnk kimeríthetetlen forrása pártunk és népünk kölcsönös bizalmon alapuló összeforrottsága: a szocialista építőmunkában és közös küzdelmekben, egyre erősödő szocialista nemzeti egység. És nem utolsósorban az a tény, hogy a szocialista országok közösségének tagjaiként, felszabadítónkkal. a Szovjetunióval szoros szövetségben és barátságban alakíthatjuk sorsunkat, formálhatjuk történelmünket. Az ünnepék után, hétköznapi nagy-nagy szorgalommal! —- i Arcok a mélyből, lánipafényncl. Nagy Károly, Svccz János, Szilágyi István, Importes janos aanasz es Zagyi József. Fent a napfény — Kioktatták már magukat? — Mire? — Hát arra, hogyan kell használni a menekülő készüléket. Anélkül nem szállhatnak le. A gumikabát, a lámpa akkumulátora, a csizma, a kobak — ezek a szokatlan öltözékek mintha hirtelen nehezebbek lennének. Hát menekülő készülék is kell? Talán még szükség is lehet rá? Végignézek a kísérőimen. Vajon ők is ezzel a didergéssel szállnak le minden nap, egyik nyolc órára a másik után? Persze, biztosan megszokták már. De nem, ezt az érzést nem lehet megszokni. Legfeljebb vállalni lehet. Vörös szemmel, de vidám arccal üdvözöl az éjszakás brigádvezető. Neki letelt a műszak, aludna is már, a kedvünkért maradt kis ideig. — Molnár László az I-es aknától. A vágathajtó brigád vezetője vagyok. — Nehéz éjszaka volt? — Most minden műszak nehéz. Vízkizárás, gázkizárás, nem tudunk a megszokott tempóban haladni. Percenként 2500 köbméter víz tör elő 80 atmoszféra nyomással. Nehéz idekint elképzelni, hogy mit jelent ez a 900 méter körüli mélységben. Az éjszaka különben kicsiben nálunk is az történt, ami a zsanai gázzal: a nyomás leszakította a kitörésgátlót, új tolózárat kellett feltennünk. El is telt véle a műszak, de sikerült. Ragyogóan süt ránk a nap az öltöző előtt. Hu- nyorgunk ahogy beszélgetünk. — Nem kísérnének el? Itt lakom ebben az új házban. A bányától kaptam a lakást, most született a kisfiam. Kéthónapos. Meghívom magukat egy kávéra. A mi aknánkba nem tudnak lemenni, mert az most veszélyes a látogatóknak. A Il-es aknába meg ráérnek lemenni. Őszintén szólva a hírekből ítélve mi is úgy érezzük: ráérünk lemenni... A Bányászati Aknamélyítő Vállalat két brigádja a recski rézércmű nagyberuházásán versenyre hívta ki egymást. Az I-es akna „XI. kongresszus” vágathajtó brigádja és a Il-es akna „Nógrádi Sándor” aknamélyítő brigádja elhatározta, hogy legalább egy hónappal a határidő előtt „durkolnak”. Az aknamélyítők lefelé haladnak, a vágathajtók pedig vízszintes irányban készítik a két aknát majdan összekötő vágatot. A durkolás az összelyukasztás, amikor a két csapat találkozik. A helyet már régen kijelölték, az időpontot pedig a két brigád mondta ki. Kézfogás ■ a mélyben: a bányásznap reggelén. A szépen berendezett lakásban Molnár L ászióné kissé ijedt arccal fogad bennünket, csak akkor válik mosolygósra, amikor mögöttünk ott látja tornyosod- ni a férje alakját is. A picivel foglalatoskodott éppen. — Hogy ökölbe van a kezed, bányászgyerek! — az apa arcán kisimulnak a fáradtság ráncai. — Az én apám is bányász volt, a nógrádi bányákban húzott le több mint 30 évet. Én is bányászkodtam már 1963- tól. Lehet, hogy ő szintén ezt örökli majd? Molnárné is a bányánál dolgozik, üzemgazdász. — A gyermekgondozási segélyt igénybe kell venni, mert itt helyben nincs bölcsőde. De szeretnék tanulni is a számviteli szakmában. A férjem persze elég sokat van távol. A Bányászszakszervezet elnökségi tagja, látogatja a bányákat országszerte, nemrégen tette le a mestervájári vizsgát is. A mestervájár nagy kezével, amelynek minden erejére szükség volt az éjszakai kitörésnél, most gyengéden fogja a kéthónapos csöppséget. Apró mosoly; a legnagyobb jutalom. Nagy Károly, a Nógrádi brigád vezetője végignéz rajtunk leszállás előtt. A menekülő készüléket ismerjük, átvételi elismervény aláírva, létszámjelző biléta a kezünkben, indulás a bö- dönhöz. Ez az imbolygó alkotmány visz le bennünket. — Arra készüljenek föl, hogy odalent nagy a víz, a pára, esik az eső. Dehát azért van a gumikabát. A kezeket ne tegyük a bődön szélére! önkéntelenül is fölfelé nézek. Az égen egy felhő sincs, a nap vakítóan a szemembe villan, amint egy rándulással a mélybe indulunk. Tíz perc. s ott vagyunk a „talp” fölött. Az utolsó segédszinti rakodónál, ahonnan most néhány napja a víz meg a gázkitörés elfojtására indulnak a bányászok. A kénhldrogén- záptojásszag, erősödő sistergés, meleg csípős eső kísér bennünket. Egy kis szénsav is van benne, azért csíp. A gumikabát alatt kezdek rendesen átázni. Behúzott nyakkal hallgatom a brigádvezetőt: — A Molnáréknak még 180 méter van a találkozásig, nekünk jóval kevesebb, de azt hiszem, ők érnek oda először. Éppen ma döntenek róla. hogyan zárjuk ki a vizet meg a gázt, de legalább egy hónanba telik, míg rendesen haladhatunk újra. Nanonta két métert mélyítettünk s amióta a vállalást megtettük, majdnem megduoláztuk a tempót. De a 70 méteres elő- fúrásból is jön kifelé a víz meg a gáz. tehát nem lesz könnyebb ezután sem. Most azért láthatják: nehéz kenyér ez. — Na gyerünk le a talpra! Az még 30 méterrel lejjebb van, ott látni, hogy néz ki ez a munka. Majd ide a rakodóra jövünk vissza, akkor szót lehet váltani a bányászokkal. Dübörögnek a szivattyúk, sistereg a víz, oldalról, felülről egyformán ázunk. Még nem tudjuk, hogy ezzel az utolsó 30 méterrel egyúttal minket is felavatnak. Nagyon nem merek felfelé pillogni, de a félhomályban azért látom, hogy fölénk hajol egy vastag gumicső és minden eddiginél nagyóbb langyós zuhanyt kapunk. Akkor fogom fel miről van szó, amikor Nagy Károly káromkodni kezd mellettem. — Huszonhat éve vagyok bányász, nem először jövök le mint maguk, aztán mégis én kapom a legtöbbet! Persze mindegy, úgy is átáztunk már teljesen. De annyit tudok: ha a bányásznak tréfálni van kedve, akkor az jó. Akkor nincS baj. — Miért vállalták, hogy így ráhajtanak? Svecz János vájár: — Először is a munkatársaink miatt. Az a helyzet, hogy egy csomó embert elirányítottak másfelé, mert ide a rossz körülmények miatt nem lehetett munkahelyeket telepíteni. Azt ígérték a vezetők, ha meglesz az összelyukasztás, akkor visszajöhetnek a többiek is. Akkor már jobb lesz a szellőzés, össze lesz kötve a két akna, gyorsabban mehet a munka. Szilágyi István vájár és Zagyi József kőműves ül még le velünk a rakodóban. — Engem Várpalotára helyeztek, de csak rövid ideig — mondja Zagyi József. A brigádhoz nem nyúltak, együtt maradt a gárda. — Meg tudják csinálni, amit vállaltak? — Mirajtunk nem múlik, bár láthatja, nem lesz köny- nyű — feleli Szilágyi István. — Azelőtt 50 métert mentünk le egy hónapban, most legutóbb meg már 84 méter is volt. — Sokan felmondtak-e, amikor látták milyen körülmények vannak itt? — Fölmondták? — összenéznek. — Hogy elmentek volna a vállalattól? Ja, voltak, olyanok mindig vannak. Jönnek ide sokan, hogy itt lehet keresni. Aztán gyorsan el is mennek. De a régiek, többnyire mind szenes bányász, azok maradnak. Bármi legyen is. Fentről rángatják a bö-' dönt, jócskán hintázunk. De erről már tudom, nem tréfa, ez a biztonság miatt van, hogy beszállni már nem lehet, indulunk fölfelé. A brigádvezető — a Szocialista Munka Hőse — miközben nekünk magyaráz, lámpájával az akna falán futó csöveket, vezetékeket pásztázza. Ezek épsége a lentiek biztonsága. — Egy métert lefelé haladni azt jelenti, hogy 80 köbméter követ vájunk ki. Ebből a kemény vulkáni kőből. A kiszabott iránytól, kiterjedéstől öt centit térhetünk el. Ha többet, arról jegyzőkönyv készül. Ojra fönt; hunyorgunk',' fázunk. Pedig a napfény igazán kellemes. Leadjuk a szerelvényeket, ballagunk a fürdőbe. Kísérőinknek még nem telt le, ők még nem vehetik le a vizes nadrágot. — Na, volt élmény? — kezet szorítunk búcsúzóul. — Igen. Volt. Jó szérénr csét. Hekeli Sándor Együtt a családdal, műszak után. Molnár László mester vájár. (Perl Márton felvételei) V 1
