Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

TaHérgyűjtemény és avarkori temető, tervszerűtlen leietek Hiába állítanak össze év­ről évre nagyon gazdag fel­tárási programot a Komá­rom megyei régészek, kuta­tásaikat a legritkábban tud­juk tervszerűen elkezdeni és befejezni. Rendkívül sok ugyanis a soronkívüli, sür­gős leletmentés. Az építke­zésekkor megbolygatott talaj új meg új, sürgős tennivalót ró rájuk. Nem egyszer rendkívül nagy értékű leletre bukkan­nak. Esztergomban például Kresz Károly, a szentendrei Talajjavító Vállalat dózer­vezetője egy történelmi és numizmatikai szempontból páratlan kincsre talált. A legnagyobb magyarországi tallérgyűjteményt, 556 da­rab XVI. századi pénzt ma­gába foglaló agyagkorsót for­dított ki gépével a földből. Ennél sokkal korábbi idők emlékei is gyakran kerül­nek felszínre Esztergomban, hiszen már a rézkorban is lakott volt ez a vidék. A szentgyörgymezei kerületben például vízvezeték fektetése közben egy olyan lf)()0 éves fazekaskemence került fel­színre, amelyhez hasonló jő állapotban levőt még nem találtak Magyarországon. A megye egyik legnagyobb „kincsesbányájában”, Ko­márom szőnyi kerületében van, ahol egykor az egyik legnagyobb római város, Bri- gétió terült el. A második századból származó épület freskóinak motívumai olya­nok, mint az Itáliában abból a korszakból előkerült lele­teké, így feltehetően egy olasz vándorfestőtől szár­mazhatnak. A sokezernyi tö. redékből most egy szoba­belsőt alakítanak ki a tatai Kuny Domokos Múzeum­ban. Képei görög és római mitológiai jeleneteket, mon­dabeli hősöket ábrázolnak. Legutóbb egy garázssor épí­tésénél bukkantak egy olyan késő római kori temetőre, ahol 80 sírt tártak fel. / Hincz Gyula rajza Új — régi komédia Karajan és a többiek Már úgy tűnik, hogy az olaszországi archívumok és könyvgyűjtemények, ahol a reneszánsz ragyogó korszaka remekeit őrzik, s amelyeket a kutatók már teljesen átbön­gésztek, már semmi újdonságot nem tartogatnák. A múlt évben azonban a velencei Szt. Márk Könyvtárban sikerült felfedezni egy, a XVI. század első feléből származó, eddig még ismeretlen komédia kéziratát. A darabot Sienában írták. Címe: „Rabok”. Látszólag egy alkotócsoport első komédiája. A szerzők a címlapon azt tüntették fel, hogy ez csupán a régi vígjátékíró, Plau- tus darabjának, a Foglyoknak a fordítása. Azonban a Ra- dok és Foglyok meseszövésének összevetésekor kiderül, hogy teljesen önálló műről van szó. új hősökkel. A törté­net nem a régi Rómában, hanem a szerzők korabeli Olasz­országban játszódik. A színháztörténészeknek különösen sok érdekességet kínál a darab abból a szempontból is, hogy a népi színjá­ték, a comedia dell’arte egyik elődjének számít. A Charles Cros Akadémia nagydíjait ebben az évben Herbert von Karajan osztrák karmester, Christopher Hog- wood angol karmester és csemballóművész, valamint Colette Renard francia éne­kesnő kapta. Huszonöt egyéb díjat is odaítéltek klasszikus, kor­társi, népi, dzsessz és külön­böző zenei lemezeknek. Karajant 1978. évi lemezei­ért tüntették ki, különös te­kintettel Stravinsky Sacre du printemps és Strauss Salome című operájának előadásá­ért. Kortársak Puskinról emlékezésgyűjfemény Kortársak, barátok, rokonok visszaemlékezéseit közli á Gondolat "Könyvkiadónál megjelent gyűjteményes kötet, amellyel a 180 évvel ezelőtt született Alekszandr Szergeje- vics Puskin előtt tiszteleg könyvkiadásunk. Bakcsi György válogatásában és jegyzeteivel, Péter Mihály szép előszavá­val jelent meg a könyv. Egy fordítói munkaközösség vál­lalta a magyar tolmácsolás feladatait: Detre Zsuzsa, Fó­nagy Erzsébet, Földeák Iván, Katona Erzsébet és Zappe László. A kötetben először szereplő versrészletekeí Lothár László fordításában olvashatjuk. Az emlékezésekből a gyermekkor, a líceumi évek, a száműzetés szomorú, de valóságismeretet gazdagító élményei^ férfikorának történetei, házasságának életformaválto hatása, azaz teljes portré bontakozik ki. Puskin varázsos egyénisége nagy hatással volt a kortársakra és az utókorra. A könyv egyharmada foglalkozik a költő halálával, amely a testet öltött orosz szellem dicsőségét a sorsvállalás példájá­val megkoronázta. Pólusok szikráztak össze Puskin alkatában, végletek' élményei kísérték életútján. A jellemegyenességet, az em­beri méltóságérzést tartotta legtöbbre. Majdnem hat évig volt a Carszkoje Szelo-i Líceum diákja. Visszavágyott és visszajárt az emlékezés, az alkotói magány színhelyére, az elmélkedés szellemi műhelyébe. Nem a család, a Líceum maradt élete végéig az elveszett éden. Egyéni sorsalakulását tragédia zárta le, de megvalósí-i tóttá a költői önkifejezés lehetőségeit. Számára az írás sorssá váló hivatás, életszükséglet volt: kísérlet a létlehető­ségek kivívására. Szellemóriásként emelkedett ki a péter- vári arisztokrácia világából. A zseni tündöklete védte a költőt, de testi mivoltában sebezhető volt. Puskin a csa­lád foglya a szeretet kötelékével, az udvaré a sugárzó szépségű felesége révén, és elkötelezettje az orosz irodalom, nak, amely benne éri el a világirodalmi szintet. Egymást keresztező kötelességszférák metszéspontján vállalja a sors­haragot, a párbajt. Igazi, bajvívó és vívódó hős, aki az intrika csapdájában és öntüzében ég el. Puskin megértő férj, szerető apa. Fél a szóbeszédtől, neve beszennyezését nem tűrheti. Megadja az örök nőiség és szépség jogát, de nem tagadja, hogy felesége az irigység v és gyűlölet tárgya. Puskin tudja: a hűség bizonyítékai mé­lyebben vannak a társadalmilag engedélyezett játékoknál, sorsszerű a halála, hiszen élete kozáktánc gúzsba kötve. A cári udvar históriái halálosan ésszerű megalkuvások ördögi szövőszékén készülnek. A szerelmi intrika következtében válik a párbaj a költő és d’Anthes között látványos tragé­diává. Puskin a magánélet köréből lázad az életeket tor­zító cári önkény ellen. A színlelt cári pártfogás és reformígéretek csak rövid időre téveszthették meg a költőt, aki az orosz szellem emelkedő hullámán jutott magasra és a kor és egyéni sors iszonyú szorításában bontakoztatta ki géniuszát. Puskin csu­pa tűnődő fenség és mélység, szóban és tettben elégő ro­mantikus hős. Igazi feladatvállaló és -teremtő tehetség. A halhatatlanságba a költő reményéyel néz. Az élők sorából fényes tehetséggel és nagy reményekkel távozó költő leg­nagyobb fájdalma a méltánytalanság volt. Az igazságszere­tő Puskinnal nem az óvatosság, hanem erőinek elfogyása hagyatta abba a küzdelmet. Az írói sorsvállalás puskini példája ihlette drámaírásra a lengyel Iwaszkiewiczet, a szovjet Bulgakovot és Németh Lászlót. A kortérsak vissáa«?.” emlékezéseivel egybecsengve, mindhármuk műve bizonyít*, ja, hogy a szellem, az emberi és költői helytállás emlékmű­ve mindennél magasabb. (Gondolat, 1798.) Cs. Varga István > II polgári Tisza-híd előtt vagy 5 H tíz kilométerre megrekedt í az oszlop: német teherautók, ma­< gyár rohamlövegek, alacsony ol- i dalú szekerek, sebesültszállító ko- $ esik, nyíri urak sárga bricskái to- 5 lultak egymásra; német káromko­< dások, ukrán szitkozódások keve- 5 redtek román siránkozással és vas- 5 kos magyar áldásokkal. 5 A reménytelenül világosszürke s földek között húzódó köves úton < talán csak négy ember hallgatott. \ Valaha zöldre festett trénkocsin 5 ültek, ami elé egy nagyobbfajta S kutyát idéző ruszin ló meg egy < csontos öszvér volt fogva. A ba- i kon csak egy ember kuporgott, í Fején siltes hegyi vadász sapka, $ ám a zubbony azt mutatta, hogy í tarjáni tüzér. Egykedvűen szor­< tyogtatta üres pipáját, néha a szo­< pókával megigazgatta bajszát és > kiköpött balkéz felé. Hanem mi- S kor oda felnyomakodott egy né- S met harckocsi, muszáj volt jobb­< ra sercinteni: még zokon ven­< nék. Át is húzódott, az ülésdeszka > túlsó oldalára. i Így fedezte fel a facsoportot, túl > a nagy kukoricatáblán. I Három társa a kocsiderékban 5 kornyadt. Egy a pesti háziezred- 5 bői. kettő meg a kolozsvári hegyi­< vadászoktól. Aludtak . serényen, 1 kihasználva, hogy nem zötyög a > szekér. A bakon ülő Zsöndöly Ist- 5 ván többször a facsoportra nézett, 5 aztán társaira. Ám mielőtt hatá­< rozhatott volna, a Tisza felől há­I rom német harckocsi, úgyneve­zett kötényes Tigris gázolt vissza a kukoricatáblában. Megálltak, a trénkocsival éppen egy magasság­ban, majd bukósisakos SS emel­kedett ki, miközben az ágyúk halk nyikorgással fordultak a megrekedt menetoszlopra. Az úton akkor már csak a legyek és szú­nyogok adtak hangot. — Ist hier SS? — kiáltotta a bukósisak. Semmi válasz. — Ist hier Wehrmacht!? Meg kellett ismételnie a kér­dést, míg innen is, onnan is jöttek a tétova válaszok. A bukósisak bólintott, parancsolólag mutatott a Tisza felé, majd visszabújt, le­csapta a toronytetőt. A három ágyúcső úgy maradt, az útra szegezve. A megdermedt kavarodásban azonban semmi sem mozdult. „Ebből darabos vacsora lesz” — akarta mondani Zsöndöly, de ak­kor az égen zúgás keletkezett. Egy kétfedeles szovjet felderítőgép oly békésen úszott a szürke levegő­égben, hogy azt lehetett hinni, mindjárt műrepülésbe kezd. Ha­nem a kukoricásban álló harcko­csik harmadika hirtelen megfor­gatta a tornyát, s gyors egymás­utánban két lövést adott le a gép­re, mire az figurát mutatott be, valóban: éles kanyarral oldalt hát­rafordult, s visszament, Nyíregy­háza felé. E zt már azonban senki sem figyelte, mert a Zsöndöly mellett álló Tigris hirtelen tüzet nyitott amazokra. Az emberek az árkokba ugráltak. A kis hegyiló az első lövésre az öszvér nyakába ugrott, a másodikra pedig együtt rántották le a szekeret az útról, s eszeveszetten téptek egyenest a három tank felé. S ez jól jött az úton álló Tigrisnek. Mert amon- nan cafatokra lőtték az öszvért, darabokra a trénkocsit. A kis ru­szin ló kiszabadult a hámból és visszafelé rohant. Repeszekkel tel­ten. Nem is jutott föl az útra. Az árok partján megbicsaklott, s ki­forduló véres szemekkel bukott le. Vérhabbal fénylő, remegő orra csaknem elérte Zsöndöly Pista arcát. Kunszabó Ferenc: Katlanban A kialakult tűzharcban végül persze hogy a magányos harckocsi húzta a rövidebbet: lángba borult. A kiugráló katonákat fedélzeti géppuskákkal vadászták amonnan. — Menjünk innen... — nyöszö­rögte egy sportsapkás, lengyel- nadrágos civil, s kezdett kikúszni. A háziezredből való Pénzes Kar­csi megfogta a lábát: — Sehová, fater! Ebben a Tig­risben mindjárt robban a lőszer. Meg a felderítő is ránk hozza a harcigépeket. n kukoricásban lassan hátra mozgó Tigrisek géppuskái még ugattak, mikor egy égő harc­kocsizó hengeredett közéjük. Há­tán lángolt a bőrzubbony. Pénzes Karcsi ráfeküdt, mert ez a leg­gyorsabb, legbiztosabb. — Tanke! — mondta a német; s akkor hatalmas dörrenés hányta szét az úttesten álló járműveket. A kint manőverező harckocsik beszüntették a tüzet, és harmadik sebességgel rohantak a Tisza felé. A katonák egyszerre vizsgálódtak föl az égre. És akkor nem paza­rolták se szót, se időt, hanem ki­ugrottak az árokból, és rohantak: minél messzebb az úttól. A leve­gőben két szovjet könnyűbombázó közeledett. Ügyet sem vetettek az országúti torlódásra, hanem a menekülő harckocsik után vetet­ték magukat. A velük tartó német felállt, úgy figyelte a robbanáso­kat. „Bravo!” — kiáltotta, kétszer is. Aztán gyorsan visszafeküdt — ám a gépek magasba húztak, Pol­gár felé. Onnan azonban légvédel­mi lövedékek füstpamacsai fogad­ták őket. Még magasabbra emel­kedtek, visszaváltottak keletnek. Pénzes Karcsi, felült: — Géza! Kioszthatnád az esti szeretetcsomagot. Megdöglök esv slukkért. A hegyivadász nem válaszolt. Zsöndöly odakúszott hozzá: — Baj van? A sportsapkás civil az arcához hajolt: — Megsebesült, uram? — Hagyjatok békén! — csapott az hirtelen, s felugrott, ökölbe szorított kézzel támadt társainak. M inden vonása eltorzult az arcán, fröcskölt a nyála. A német hátulról odalépett, lefog­ta. Segítettek neki... Idő múltán csendesedett a rángás, az üvöltés vinnyogásba, majd száraz, fáradó zokogásba csitult. A homály egyre tömörebb lett. Benne tétova lábú, csüngő kezű emberek bóklásztak. Néha meg- zörrent egy fegyver. Az úton halk férfihangok, anyát hívó gyermek­csuklások. Egyébként csend volt és sötét. Szokatlan csend, és szokatlan sötét: Katlanban vannak, már csaknem körkörös orosz gyűrűben. Állítólag csak a Tisza-hidat vé­dik az SS-ek. Biztosat persze senki sem tud, mindenesetre abból az irányból már tegnap óta félelme­tes fegyverzaj hallatszik. Nem is vették észre, hogy Zsön­döly Pista eltűnt közülük, csak mikor jött vissza, és egy kocsiol­dalt húzott maga után: — Eltűnt a pipám — dünnyög- te. — A jó anyjukat ezeknek az SS-eknek... De itt van ez az ol­dal, Gézát elvisszük rajta. — De hová?! — kérdezte a len- gyelnadrágos. Pénzes Karcsi felállt: — A Ritzbe. — A hangja nem volt kihívó. — Auguszta főherceg­asszony vár bennünket teára. Még csak nem is mosolyogtak. Zsöndöly ledobta a kocsioldalt, szórakozottan kotorászott a zsebei­ben, aztán legyintett: — Nem vettétek észre? Itt, északra, van egy tanya... — Tanya?!? — Facsoportot láttam, az csak tanya lehet ezen az istenverte sík vidéken. — Tudsz megfigyelni. Nemhiá­ba vagy tüzér! ■ » — Voltam. A csak a pipám len­ne meg. G éza egyszerre megmozdult, állt föl. Imbolygóit, de tu­dott lépni: — Istálló van abban a tanyá­ban? — Tanya anélkül nincs mifelénk — mondta a civil. De mind felelt valamit, gyorsan, kapkodva: — Szénapadlással. .1 — Fejőstehénnel... — Tehénlepénnyel. — Jászoly... a jászolyban... — — motyogott Pintér Géza. — És a tehenek... arcodba szuszogják a meleget. Pénzes Karcsi a német vállára tette a kezét: — Jössz, kamerád? Schlafen. — Ah! — ocsúdott az, és bal kézzel megdörzsölte az arcát. — Ich gehe, tanke! A tanyában egy fénycsík, egy kutyavakkantás, egy verébesippa- nás nem jelezte az életet. Ezért rezzentek meg, mikor mégis hang jött: — Kik vagytok? M egálltak: ezt tulajdonképpen ők is szeretnék tudni. Az öreges hang folytatta: — Mert csak azért, ha katonák, akkor az se baj, ha magyarok. Zsöndöly előbbre lépett: — Annyira szereti a magyar katonákat? — Szeretem a békességet. Hor­thy máma bemondta a békét. — Ez olyan szép tőle — mondta Pénzes. — Már tárgyal is. — Az is fontos. — Egy Horthytól. — Hogy tárgyaljon legalább. A civil és a német nem szólt, de szorosan a csoporttal marad- . tak. Az öreg mintha lemondóan ! dünnyögött volna a láthatatlan sö- J tétben. C send után Pintér Géza szó- j lalt meg: í — Jászoly... Csak legalább egy i jászoly... - 5 Senki sgm felelt. Közel és távol s egyre mélyebb, egyre hidegebb < lett a csend. í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents