Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-04 / 79. szám
Nemzeti nagykorúságunk Miniszterelnökünk nemrégen Kuvaitban járt, hogy ott a két ország kereskedelmi és politikai kapcsolatáról tárgyaljon, s ezt mindenki a legnagyobb természetességgel vette tudomásul. Nemcsak azért, mert hazánk és a Perzsa-öböl országai csupán néhány órás repülőútra vannak egymástól, hanem azért Is, mert elég széles körben tudott, hogy Kuvait jó felvevő piaca a magyar termé- leknek, noha éppen pénze, olajgazdagsága miatt módjában van válogatni a világ bármilyen ipari vagy mező- gazdasági termékeiből. „Navigare necesse est” — mondták a régi rómaiak, „hajózni szükséges”, s jelszóvá tet- 1 ték ezt az elmúlt századokban Európa nagy kereskedő és ipari országai is, mindenekelőtt Anglia. „Exportálni szükséges" — mondjuk manapság mi magyarok, s olyan természetességgel, mintha mindig is ezt tettük volna. Bár tettük vagy tehettük volnaI Csakhogy néhány évtizeddel ezelőtt még nem, vagy alig tehettük. Egyszerűen nincs számottevő külkereskedő-múltunk, mint ahogyan nincs számottevő ipari múltunk sem. Kossuth még az 1842. évi Pesti Naplóban — miközben Pest—Fiume közötti vasútért harcolt — azt a ma már nevetségesnek hangzó érvet használta fel, hogy ha nem megy másként, csináljuk meg lóvontatásra alapozva. „Mi akként vagyunk meggyőződve — írta —, hogy a Duna és Fiume közötti vasútnak főfeladata, nemcsak most, hanem örök időkre az áruszállítás, nempedig a személyszállítás lesz: nekünk tehát nincs olyan vasútra szükségünk, amelynek fő célja legyen, hogy förgeteg szárnyain röpítse Fiumébe az utazót: de még e részben is nagyon megelégedhetünk, ha olyan vasutunk lesz, melyen felakadás nélkül minden órában két mérföldet haladtunk. Tehát nem gőz-, hanem csak lóerőre kívánnók az eszék-károlyvárosi vasutat építeni.” íme tehát egy magyar álom százharminc évvel ezelőtt! Lóvasút a tenger felé... Nem különben fájdalmas valóság tükröződik például egy Széchenpí-levélből, amelyet 1847-ben bizonyos Zichy Karolina grófnőhöz írt Bécsbe. Itt mégcsak nem is gőzhajóról, hídról, Tisza-szabályozásról van szó. Egyszerűen kék tintát kér, mert Pesten még az sem volt kapható. „Hanem menjen el a grófnő legyen szíves Stammerhez vagy Theyerhez és szerezzen vagy hat üveggel és küldje el azokat engedelmes szolgájának”... És ugyanebben az évben Tasner Antalhoz írt levelében azt kéri, hogy tetessen már be Tasner az újságokba egy híradást, hogy gróf Széchenyi István minden akadály nélkül felment a Pannónia gőzössel Sárospatakig — bizonyítandó, hogy a Tiszát gőzössel is lehet járni! Mert az kaland volt akkor, vakmerő, akár egy Nílus-hajózás. Igaz, a globális külkereskedelem, külkapcsolat néhány vezető nagy ország kivételével a világ túlnyomó nagy többsége számára olyan fogalom és lehetőség, amely csak a második világháborút követő tudományos és technikai forradalommal jelent meg. Tehát, ha nekünk nem kellettek volna a felszabadulás utáni kemény megfeszített iparosítási és korszerűsítési évtizedek, hanem kész iparral és nagy nemzetközi kereskedelmi rutinnal foghatunk hozzá, s ha nem lettek volna a hidegháború feszült évei, akkor is merőben új világgazdasági követelményekkel kellett volna szembenézni. De a történelem és a gazdaság nem ismeri a „ha” szócskát, csak tényeket és realizálható képességeket ismer: ebben az értelemben Magyarország nem túlságosan régen lépett be a nemzeti nagykorúságba. Szinte egy-másfél évtizedbe sűrítve kellett és kell ma is beilleszkedni a rendkívül gyorsan fgjlődő és változó világgazdaság áramkörébe és helytáll- , ni a versenyben. Lassan tanulunk vagy gyorsan? Hamar alkalmazkodunk vagy nehézkesen? Látjuk: történelmünkkel mérve messze túl vagyunk a korábban lehetőn és elképzelhe- tőn, a jelennel és a jövővel mérve viszont még mindig ' sürgetni, hajtani kell magunkat, s minden centiért meg j kell dolgoznunk, amennyivel előrejutunk a legfejlettebb I | teljesítményekhez való felzárkózásban. Egy azonban vi- j tathatatlan: nemzeti magunkra találásunk kezdő dátuma — ez egyre jobban kitetszik — 1945 április negyediké, felszabadulásunk dátuma volt. Társadalmi forradalom nélkül, a régi politikai struktúrák lerombolása és szocialista újjáalakítása nélkül, nincs és nem is lehetséges i új nemzeti erörekapás. A Szovjetunió vezette szocialista szövetségben megtalált védettség és kölcsönös együttműködés nélkül nincs idő és nincs lehetőség megalapoz- 1 ni az új nemzeti kibontakozást. Éppen ezért könyvelé- ! . sünknek két rovata van. Az egyik a történelmi _ egyenlegé, amely századok óta először tartósan stabil, kiegyensúlyozott. A másik a konkrét jelen, a maga követelményeivel, amely új erőfeszítéseket sürget. Képletesen szólva mi, magyarok széles felületen most fedezzük fel a világot, s a világ annak arányában vesz .számba bennünket, amilyen arányban tudomásul veszi — veheti ipari, tudományos, kulturális teljesítményeinket, s azt az új nemzeti magatartást, amelyet a szocialista társadalmi rendünk, a haladó, a nemzetközi gondolat iránti elkötelezettségünk sugall. Természetesen egyre több ember jut él akár egyszerű turistaként is Európa, Afrika, Ázsia, sőt még Óceánia térségeibe is, s évente jóval több külföldi utazik ide, vagy rajtunk keresztül más országokba, mint hazánk- lakossága. Természetesen egyre többen tudják hazánk fiai közül, hogy milyen a Szahara, az északi tundravidék, vagy a melegvizű tengerek öve, s egyre több külföldi emlékezik a magyar tájakra, a magyar ízekre és színekre. De ami énnél sokkalta fontosabb: magyar szakemberek tudnak már kutat fúrni, bányát nyitni, gyárat építeni, hidat feszíteni, szakmát tanítani. gyógyítani tőlünk ugyancsak távoli országokban. Ami lényeges, hogy gazdaságot szervezni, iskolarendszert, közigazgatást kiépíteni, egészségügyi hálózatot fejleszteni hívnak már magyarokat a harmadik világ egyre több országába, s készek közös termékek gyártásra egyre több magas ipari fejlettségű országban. Ami lényeges, hogy a szomszédos szocialista országokba úgy mennek szakembereink tanulni, dolgozni, tapasztalni vagy építeni, mint- •ha otthon lennének, s úgv jönnek ide a baráti országok szakemberei, minha hazajönnének. Ami nagyon fontos és lényeges, hogy a rossz, felületes, vagy semmilyen elképzelések helyébe, hazánkról, a magyarokról, lassan ugyan, -le kezd megfelelő, reális és többnyire pozitív kép kialakulni. s mi úgyszintén megismerjük népek, nemzetek kultúráját. tehetségét, képességét és szükségleteiket, amelyek alapul szolgálnak a konkrét kapcsolatoknak, a kereskedelem fejlesztésének és a kulturális cserének. Magyarország azelőtt mindig csak emigránsokat adott a világnak, s a világ — jobbik esetben — nem nagyon vett tudomást hazánkról. Most pedig tudomásul veszi, hogy szellemi és anyagi cseréiében olyan ország, amely többé senki számára nem hagyható figyelmen kívül. Az óret,tség, a felnőtt nagykorúság minden örömét hozta meg ez a kor számunkra. Minden felelősségével együtt. Rózsa László — Ifjú Hor- thyt elrabolták! — Középen: a szárny- legédet alakító Bdcs Ferenc. a azon a bizonyos októberi vasárnapon 1944-ben sikerül ki- ugrani a háborúból, akkor nem április 4- én, hanem néhány hónappal előbb, talán október végén, vagy november elején ünnepelhetnénk a felszabadulást. Több élet és kevesebb rom marad és sokkal előnyösebb megítélés övezi az országot. De nem sikerült. Miért nem? És ismerik-e a mái felnőttek — az egykori szenvedők és résztvevők — vagy a fiatalok, a majd 35 évvel ezelőtti eseményeket? Kovács András a film forgatása előtt félszáz egyetemet végzett fiatalnak tette fel a kérdést: mi jut eszébe 1944. október 15-éről. — Semmi. — válaszolták 49-en, és csupán egy taxisofőr tudta: ezen a napon hangzott el a rádióban Horthy Miklós kormányzó proklamációja, amely bejelentette az előzé-" tes fegyverszünet megkötésének szándékát. A szóban forgó taxisofőrről kiderült: hobbija a történelem. 4 németek kezdeményezték Az Októberi vasárnap című film még el sem készült egészen, a német színészek szövegét maga a rendező tolmácsolja a hatvainj közönségnél?:. Diákok és pedagógusok nézik a filmet érdeklődő figyelemmel kísérik a megjelenített történelmet. Aztán beszélgetés a könyvtárban, a nézők kérdeznek, Kovács András, a film írója és rendezője pedig válaszol. Így: — Hogyan jött létre ez a kooprodukcló? És miért a nyugatnémetekkel? — Tulajdonképpen egy müncheni producer javasolta nekem ezt a témát. Magam is meglepődtem az ötleten és gondolkodási időt kértem. Nem kedvelem ugyanis a történelmi figurákat. Márpedig — gondoltam — szükség van történelmi szereplők bemutatására. hiszen a kormányzó fiának elrablása kis epizód csupán. Nem áll meg önmagában, nem tesz ki egy filmet. A valóságban is néhány perc alatt zajlott l.e ez az emberrablás. Skorzeny emberei mindent pontosan előkészítettek, mint „jugoszláv ügynökök” jelentkeztek és a gyanútlan, konspirációban járatlan ifiú Horthy egyszerűen besétált az egérfogóba. A konkrét epizódnál engem jobban érdekelt az ami az elvetélt kiugrási kísérlet mögött állt: a magyar vezető körök cselekvésképtelen- sége. Ezért fogadtam el a nyugatnémet televízió ajánlatát. — Vajon miért érdekli a németeket ez a téma? — Ügy látszik, a németeket is foglalkoztatja ez az idő. pontosabban , az a kísértetiesen hasonló mozzanat, amikor 1944. július 22- én egv szűk csoport, fölismervén a háború katasztHa sikerül kiugrani a háborúból... Egy elszalasztott lehetőség Beszélgelés Kovács András filmrendezővel az OIÉeri vasárnapról és annak történelmi literéről rófális következményeit. * merényletet kísérelt meg Hitler ellen. Nemcsak a merénylet nem .sikerült, bukásában is hasonlatos volt a magyarországi október 15-i eseményekhez. — Miért éppen egy szárnysegéd a film hőse? — A dokumentumok tanulmányozása során rábukkantam egy alig emlegetett figurára, egy szárnysegéd alakjára — a filmben Gézának neveztük el —, aki mindenről tudott, ami Horthy legszűkebb környezetében történt. Ö volt az egyetlen szárnysegéd, akit beavattak a fegyverszüneti tárgyalásokba is. Aki a kiugrási kísérlet kudarca után. amikor Horthyt és kíséretét a németek „védőőrizet” alá helyezték — Weesenmayer, a Német Birodalom teljhatalmú megbízottja egyszerűen karon ragadta a kormányzót és a palota előtt várakozó gépkocsihoz kísérte — és később a német követségen, amikor őt le akarták tartóztatni, főbe lőtte magát. Ennek az embernek a sorsáról csupán néhány emlékiratban futólag történik említés, így ismeretlen szereplője az eseményeknek — ezért alakját teljesen szabadon idézhettük fel: természetesen azon a funkción belül, amit betöltött. Ha el is akartam kerülni a legismertebb akkori politikusok szerepeltetését. az eredeti ötletet, az emberrablást nem akartam kihagyni. Igv mégis kénytelen voltam néhánv valódi történelmi szereplőt is felidézni. olyanokat, mint a test- őrnara.ncsnok. a kabinetfőnök. vaev a főhadsesárl, akik az ügyeket közvetlenül intézték. — Ez a szimpatikus szárnysegéd, aki a vár alansoráhól rendszeres rá- dióösszeköttetést, tartott Moszkvával. valóban öngyilkos lett? — Ez tény. Egy SS-tiszt közölte. a szárnysegéddel, hogy leta'-tóztatia. mire ő azonnal főbe lőtte magát. Feltehetően félt. hógv kínozni fogják, hogy kiszedjék belőle a titkos tárgyalások részleteit s mint legalacsonyabb rangún, rajta állnak bosszút a nyomozók. Bizonyos, hogy azt a csődöt, amely az egész vezető csoport csődje volt, ö élte át legintenzivebben. Ö ugyanis halálosan komolyan vette mindazt, amit Horthy mondott —. hogy „utolsó golyóig harcol Magyarországért.” — A Hideg napokat legutóbb pedig A ménesgazdát is vitázó, elismerés fogadta. Ügy tűnik. vonzódik a kényes témákhoz, egyesek úgy fogalmaznak, szinte ,,b el et e ny e r eV’ a bonyolult történelmi problémákba. Az Októberi vasárnap előkészületei során mi izgatta legjobban? — A film arról szól, hogy Horthyék elszalasztottak egy nagy lehetőséget. Volt egy nap. vagy csak néhány óra csupán, amit ki kellett volna használni. De nem használták ki a lépéselőnyt. Pedig 1944. október 15-én megteremtődött a lehetőség, sokat lehetett volna nyerni, bizonyos, hogy az ország sem marad április 4-ig hadszíntér, s Budapest sem szenved annyit. Történelmi munkák, dokumentumok, memoárok igazolják, hogy a felsőbb vezetés egy szőkébb rétegében kialakult a felismerés, hogy a háború elveszett, s ki kell lépni belőle. 1944. júliusában Horthyban is megerősödik a gondolat. A nehézkes, tapogatódzó kísérletek után Moszkvában aláírják a fegyverszünetet. Hol és miért akadt el ez az aláírt fegyverszünet? Miért nem sikerült megvalósítani? Ezek számomra a legizgalmasabb kérdések. — Mit kívánt bizonyítani a filmmel? — Először is azt, hogy nemcsak a németek miatt bukott meg az akció. A vezérkarban a németbarátok voltak ugyan túlsúlyban, ám ennél fontosabb ok, amit egy osztállyal, de egy egyénnel kapcsolatban is mondhatunk, hogy o konzekvenciákat vállalni kell. Márpedig Horthy épp ezt nem vállalta. Hamis az a hiedelem is, hogy a kormányzó azért ijedt meg, mert fiát a németek elrabolták. Megalkuvása elsősorban nem családi vonatkozással motiválható. A proklamáció nyomán ugyanis következetes cselekvésre lett volna szükség. Így például azonnal leváltani a németbarát vezetőket, s Hprthynak ki kellett volna mennie a frontra — az utazás egyébként elő is volt készítve —. s a harcoló csapatok és a yezetők előtt így egyértelművé tenni a történelmi döntést. Ez esetben a magyar csapatok átállnak, s az egész Tiszántúlon frontot nyitnak a németek ellen. — Ezek szerint a felesleges taktikázás okozta a kudarcot? — Én inkább tétovaság- nak és félelemnek nevezném. Különben is paradox helyzet alakult ki, ha nem lenne oly döbbenetes. legszívesebben azt mondanám, hogy tragikomikus. A kormányzó ugyanis saját kormányát sem tájékoztatta a tárgyalásokról, összesen 6— 8 ember tudott az előkészületekről. Ezzel elérték) ugyan, hogy nem szivárgott ki pontos információ, de ennek az volt az ára, hogy azok az erők sem készülhettek fel. amelyekre számítani lehetett volna, hogy támogatják a kormányzó lépését. Horthy jobban félt azoktól, akikre támaszkodnia kellett volna, mint azoktól, akik aztán megakadályozták lépését és őt is arra kényszerítették, hogy nevével fedezze a legszélsőségesebb fasiszta csoport tevékenységét. Október 11-én ugyanis már aláírták Moszkvában az előzetes fegyverszüneti egyezményt a szövetségesekkel. az ebből fakadó konzekvenciákat azonban nem merte vállalni a kormányzó. Tulajdonképpen megijedt saját bátorságától. Így történt, hogy az október 15-i koronatanács ülésén, a kormányt félrevezetve eltitkolta a fegyverszünetet, csupán mint lehetőség került szóba, illetve kérdezte a miniszterek véleményét. A proklamáció egyébként a koronatanács szünetében hangzót! el, a kormány tagjai is a rádióból értesültek a fegyverszünetről, — A kormányra tehát nem lehetett számítani. De miért nem engedelmeskedett a hadsereg, amely időben megkapta a had parancsot? — A harcoló csapatok parancsnokait tájékoztatta ugyan a kormányzó a fegyverszünetről. ám amikor elérkezett az idő, az a bizonyos vasárnap és tenni kellett volna valamit, a parancsnokok tétlenkedtek, írásos utasításra v á rt a k, amely a vezérkárnál elakadt. Miközben értékes órák vesztek el, s a végén már valóban nem maradt más hátra, mint a választás a halál, vagy a megalkuvás között. A szárnysegéd az előbbit, a kormányzó az utóbbit választotta. Az az igazság, hogy Horthyék nem tudták, mit akarnak, szemben a németekkel, akiknek világos és egyértelmű volt a szándékuk: minden erővel megakadályozni Magyarország kilépését a háborúból. A német katonák harcra készültek, míg a főváros lakossága békésen sétált az utcán. Groteszk helyzet: csak nézői voltunk saját történelmünknek. Láttam, hiszen szemtanú voltam magam is. — Hogyan határozná meg a film műfaját? — Természetesen játékfilm. Noha helyenként valódi dokumentumok is szerepelnek benne. Azt is mondhatnám, hogy olyan történelmi krimi, amelyben nem szerepelnek az áldozatok, csak a vádlottak. A vádlottak két csoportja között folyik ugyan a küzdelem, ám az a fél is vétkes, amelyik vereséget szenved, mert bw- kásával magával rántotta az egész országot. ★ A bemutató után a kriti- kusok méltatják majd — avagy vitatják — a film művészi értékeit. Az Októberi vasárnap hatvani nézői inkább a történetre figyeltek kíváncsian, s a friss élmény hatására szinte mindent tudni akartak a nap eseményeiről, annak lv»e!és, történelmi hátteréről. Noha a kellemetlen tények tudomásulvétele sehol sem megy könnyedén, mégis hasznos a művészet és a história ilyen kombinációja. Mert mint ahogyan a rendező is vallja: egy nép vagy nemzet hol- lektív emlékezete nem képzelhető el reális múlt-tudat nélkül. Márkusz László
